Mostanában többször találkoztam éppen ezoterikus tanításokban azzal a nézőponttal, hogy az út a fontos, az úton járás, nem pedig a cél, mondván, hogy egy- egy célt elérve, mindig újabb és újabb célokat tűzünk ki, amitől hajszolttá válik az életünk.
Meg nem fogalmazva, de belül éreztem, hogy ezzel nem tudok azonosulni.
Aztán tegnap, húsvét hétfőn bekapcsoltam a TV-t "Az Út, amelynek lelke van"című műsor ment a Dunán. A magyar zarándokutat, Mária kegyhelyeinket összekötő útvonalat mutatták be.
A film megmutatja milyen szép országban élünk, bemutatja hagyományainkat, gyökereinket, legendáinkat megszólítva napjaink útkeresőit, hogy merre induljanak el, milyen lelkiséggel haladjanak az úton, megfogalmazza az úton járás alapgondolatát: a nyitottságot.
És még valami fontosra rámutat. Mégpedig, hogy az Úton járónak kell, hogy legyen egy végső célja, mert az út lehet szép, de cél nélkül mit sem ér. A cél pedig a kitárt kapu elérése, a nyitott kapun való belépés, legyen ez fizikai és, vagy szellemi értelemben való megérkezés.
A kereső az Úton a nyitottságán, a kitárt szívén keresztül elérkezhet Önmagához, vagy, és találkozhat Istennel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése