Carrie-Anne gondolataiban a tudatosság, a szabad akarat titkát tárja elénk.
Arról a biztosan sokunkkal megtörtént esetről ír, amikor a mindennapok rohanásában egy pillanat alatt meglátjuk a mátrixot. Rálátva, nem akarunk többé illúzióban élni. Nem engedjük, hogy az ösztön világot is (enni, inni, szaporodni, védekezni) magába foglaló tudatalatti irányítson.
Helyette tudatosan a szeretet általi szebb, nemesebb életet választjuk.
Hiszen a tudat, a tudatosság az, ami emberré tesz bennünket.
 |
| Carrie-Anne Moss |
Hogyan akarom élni az életemet?
Kora reggel volt, reggelit és ebédet készítettem. Miközben a bundáskenyeret sütöttem és gyümölcsöt daraboltam, fejben a napot tervezgettem. A gyerekeim öltözködtek, és a reggeli „siessünk, menjünk iskolába!” rituálé már javában zajlott.
Ahogy indultunk otthonról, a legkisebb gyermekemmel összevesztünk, hogy időben el tudjak menni. Ahogy a hangom egyre hangosabb lett, bosszantott a lassúsága és az, hogy nem értettem, hogy a hajkefe, amire szüksége van, az egyetlen hajkefe, amit használhat – ahogy elkezdtem magyarázni, milyen ostobaság ez, rájöttem – nem így akarom élni az életemet. A suliba rohanás és a stressz közepette kemény viselkedés nem az a nő volt, aki lenni akartam. Az, hogy nincs elég mentális terem arra, hogy szívből jövő teret adjak a kilencévesemnek, egyszerűen nem egyezik azzal, amiben hiszek.
Emlékszem, amikor 15 évvel ezelőtt megszületett a fiam. A karrierem mozgalmas volt, és egyre több lédús, jó szerepajánlat várt rám. Emlékszem, azon gondolkodtam, hogy életem végén vajon örülök majd még egy filmnek az önéletrajzomban, vagy hálás leszek, hogy a karjaimban tarthattam a gyermekemet? A csecsemő dajkálása könnyű volt ennek az anyukának, mivel volt pénzem a bankban, és a baba ringatása olyan volt, mint egy gyógyító balzsam a lelkemnek.
A gyerekeim már nagyobbak, és látom, hogy az anyaság, egy nő szerepe ebben az időszakban nagy kihívást jelent számukra.
Ki leszek?
Stresszes leszek és félek attól, hogy mit hoz a jövő? Aggódok majd a teszteredmények és a középiskola miatt? A GMO-k és a világ fájdalma miatt? Aggódok majd a bolygó betegségei miatt?
Vagy meglesz bennem az a hit, ami abból fakad, hogy földelt vagyok és kapcsolatban állok azzal, ami fontos nekem? Képezem magam, hogy megértsem, mi történik, és egy megalapozott, erős belső pontból kiindulva felajánlom a hangomat a megoldás mellett?
Vajon falat emelek magam és növekvő gyermekeim közé, amint ők kihívásaikkal fejlődésre ösztönöznek? Vagy inkább fejlődöm, változom és arra figyelek, hogyan kapcsolódhatunk egymáshoz, ahelyett, hogy merev lennék abban, ahogy szerintem a dolgoknak lenniük kellene?
Vajon olyan művészetet alkotok, ami friss és újszerű azzal a nővel, akivé válok? Elengedem a tegnapot, és MOST alkotok egy új perspektívából, friss szemmel és nyitott, bölcs szívvel? A kreativitást teszem mindennek a sarokkövévé, ami kedves számomra?
A kreativitás konfliktusokba és kapcsolatokba való bevonása teszi teljessé az életet.
Vajon becsben tartom stabil és tápláló barátságaimat? Ápolom és gondozom azokat a barátságokat, amelyek táplálják a lelkemet, és ugyanezt a táplálékot kínálom drága barátaimnak?
Kedves és figyelmes leszek?
Kapkodjak, vagy élvezzem ki a pillanatokat?
Ezen töprengek ma. Ahelyett, hogy a napi teendőkkel rohannék, inkább az életem rezgését szeretném megfigyelni. Nem a tökéletes élet megteremtésére törekszem. A lényeg az, hogy nem akarom kihagyni azt. Nem akarok úgy visszatekinteni az életemre és arra gondolni – bárcsak megálltam volna és megöleltem volna a lányomat, amikor küszködött, mert amikor van bennem tér, tudom, hogy nem a harisnyáról van szó, hanem sokkal többről......
Nem akarok megbánásban élni.
Szóval ma mindent magam előtt látok, és azt választom, hogy mindent látok, és tudom, hogy amire a figyelmemet irányítom, az növekszik.....
Annyi sok szeretettel:
Carrie-Anne
 |
| Trinity |
