Blueprint

Tegnap este sétálni mentem, s ahogy  felnéztem az égre, egy fecske repült el fölöttem. Az első amit idén láttam. Megis állapítottam, hogy igaz a mondás, miszerint egy fecske nem csinál nyarat. Még kell, hogy jöjjenek. Nem mintha  várnám már, mert gyönyörű a tavasz. Az évszakok közül talán a legszebb. Minden éled, minden zöld, illatos turbolya, vérehulló fecskefű, gólyaorr, fűfélék  bodza- és egyéb bokrok borítják az erdő alját. Fent virágzó akác, mézes, édes illata betölti a levegőt. Friss zölddel hajt fenyő, a tölgy, a nyár és a juhar is lombot bontott már. Madarak énekétől, méhek döngésétől hangos az erdő. Lassan a bodza is virágba borul.  Aztán a napokban, ahogy a kertben pihentem gyurgyalagok, vagy más néven  méhészmadarak énekére lettem figyelmes. Már ők is visszaérkeztek Afrikából. És ma május elsején a kakukk is megszólalt. 

A tavasz a megújulásé. Szeretek ilyenkor gyógynövény teát inni. Jók ilyenkor a fanyar ízek, friss hajtások. Frissen, vagy szárítva az akác, a vadrózsa, a bodza, a kerti kakukkfű, a menta mind nagyon hasznosak. Most is használom őket vízhajtó, nyákoldó, hurutoldó, enyhe hashajtó, emésztést serkentő, gyulladás csökkentő hatásukért. Majdnem mind az erdő ajándéka.

Pár hete beteg lettem. Valami vírus. Köhögés napokig, majd nátha nélkül bedugult a fülem. Házi gyógymódok, semmi javulás. Valami belső hang késztetett, hogy elmenjek orvoshoz. A doktornő sürgősségi beutalót adott, mert okozhatott a vírus hallóideg károsodást. Azonnal irány a Délpesti, fülészeti ambulancia. A rendelő zsúfolt volt a betegektől. Mint mindenki, én is türelemmel vártam a soromra. Végre dél körül bekerültem. Vizsgálatok. A kórházi doktornő bizakodó volt, nincs gond a hallóideggel, de legyen a biztonság kedvéért audiológiai kontroll. Eredmény: hallóideg károsodás. Nem lehetett késlekedni, azonnali szteroidkezelésre volt szükség. Infúzió, lökésterápia. A szteroid stresszhormon, nyomja a cukrot, vérnyomást, ezért a kontrollálás végett bentfekvős. A doktornő látva lelkiállapotomat megnyugtatott, a kezelés a tapasztalatok szerint igen eredményes.

Minden flottul ment. EKG, majd felvettek az osztályra. Délután 4-kor már lement az első infúzió. 

A nővéreknek láthatóan sok a dolguk, de kedvesek, figyelmesek. A kezelések után lementem a lerobbant kórház parkjába sétálni. Szedtem virágokat, többek között orgonát, gyöngyvirágot. Gondoltam illatuk feldobja a hangulatomat. 

Mennyi emlék tört elő. Itt szültem '82-ben az akkor még teljesen új kórházban  az első gyermekemet, a fiamat, majd' 86-ban Csernobil után májusban itt feküdtem, hogy megakadályozzák vetélésemet. Aztán ez a kis lélek nyolc hónaposan visszafordult. Még ennyi év után is nehéz leírni, elment a szív hangja, itt szültem meg holtan. Durva volt neki ez a világ. Aztán egy évre rá itt született a lányom,  harmadik gyermekem.

Emlékek...

Mennyi áldást adott ez a kórház, és közel negyven év után ilyen áldatlan állapotban látni rossz érzés.  Szó szerint omladozó zuhanyozó a betegszobában. Nem akarom részletezni, mert az itt dolgozóknak ez még kellemetlenebb lehet. 

Milyen gondviselő az, aki télikabátot vesz a gyereknek, pedig cipője nincs?! Ez folyik országos szinten. Elgondolkodtató...   

A kezelésem eredményességét illetően; a zárójelentést kiadó doktornő azt mondta,  gyógyulásom az osztály egyik sikersztorija. Hálás is vagyok érte nagyon. 

Azt olvastam nemrég, hogy az élet nem önMAGunk megtalálásáról, hanem önMAGunk megalkotásáról szól. Hogy rendelkezünk azzal a képességgel, azzal a kifejező erővel, amivel megteremthetjük álmainkat, hogy olyan életet éljünk, amit igazán csodálunk, és szeretnénk. Csak kézbe kell vennünk életünk irányítását. Dönteni, választani, hogy a saját feltételeink szerinti élet éljük. Hogy ki kell használni az elme rendkívüli erejét. Mindent felül lehet írni, pozitív energiával, szerető szándékkal. Tiszteletet tartva, hálával, együttérzéssel mindennel és mindenkivel.

Blueprint 

A Blueprint természetfeletti*. A lélek küldetésének, életünk magasabb céljának isteni tervrajza, mely a kozmikus isteni terv fraktálja. Tökéletes, szent terv, program, mely elvezet  küldetésünk beteljesítéséhez, amelyet születés előtt célul tűztünk ki magunk elé. Egyúttal utasításkészlet a személyes növekedéshez, spirituális fejlődéshez, és a közösséghez való hozzájárulásunkhoz.

Amikor megértjük egyedi isteni tervünket és annak elemeit, és igazodunk hozzá, mágnessé válunk, képesek leszünk megtestesíteni és kifejezni  isteni, zseniális természetünket. 

Namaste, 

*https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Term%C3%A9szetfeletti

Forrás:https://www.linkedin.com/pulse/your-supernatural-genius-divine-consciousness-how-elphinstone

Piripió

Esti sétára indultam. A levegő telve finom akácvirág illattal. Az erdőszélén pipacsok virítanak. Míg sétálok s nézem a pirosló pipacsokat, gyermekkorom jut eszembe.  Megunhatatlan játékunk, a " bor, sör, pálinka". Az úgy volt, hogy begyűjtöttünk egy csomó pipacsbimbót, majd leültünk az árokpartra és kezdődött a játék.  - Bor, sör, vagy pálinka? - hangzott a kérdés, mire választani kellett.  Az elhangzott válasz után kinyitottunk egy bimbót. Ha a bimbó piros volt, akkor bor volt, ha rózsaszínű, akkor sör, ha fehér, akkor pálinka. Az nyert, aki a legtöbbet eltalálta. Megaztán pásztortáskát szedtünk. Kicsit meghúztuk a húsos levélszárakat és a fülünkhöz tartva csörgettük, a lándzsás útifűvel pedig lövöldöztünk. Jó hosszú szárral szakítottuk, majd tömött, hengeres virágát alulról a szárával körbefogva céloztunk és egy hirtelen mozdulattal letéptük a fejét. A nagy lapu levelei pedig jól szolgáltak, ha elkapott egy eső. Fejünkre tettük és úgy szaladtunk hazáig. S, mert csak így egymásközt vagyunk, elárulom, hogy még másra is jó volt. Puhasága jól szolgált, mikor "sürgős" dolgunk adódott a természetben járva... 
Ki ne felejtsem a bogáncsot! Összeragasztottam tüskés virágait és füles kosárkát készítettem belőle. Eddig nem is volt baj, de aztán úgy tettem, mint egykor nagyanyáink, feltettem a fejemre.  Anyukám alig tudta kiszedni a hajamból.  

Ártatlanság...

Gyönyörű a formaszellemek áthatotta erdő. Az elmét megnyugtató, elcsendesítő ezer színű zöld. Madarak énekelnek, s mert eső után vagyunk, még a szokottnál is frissebb a levegő. Minden lépésre vigyázni kell, az úton mindenfelé csigák másznak. Az öreg odvas fák fakopácsok által vájt odúiból éhes madárfiókák hangja sipít.

Már kifelé tartok, amikor meghallom egyik legkedvesebb madaram a színpompás méhészmadár hangját: prürr, prürr, és hallani vélem:  piripió, piripió kiálltásukat. Jó fészkelőhelyük van az erdő homokfalaiban, és a virágzó akácos kellően ellátja őket méhekkel, rovarokkal.
Lassan kiérek  az erdőből. Örömmel nézem, ahogy egy kis csapat, mint egykoron otthon, elszáll  a fejem felett. 

Méhézsmadarak, vagy másnéven gyurgyalagok,

A mátyásmadár totem

A mai fárasztó nap után, épp csak letettem otthon a táskámat és már vettem is az irányt az erdő csendjébe. Az ösvényen sétálva megállapítottam, hogy másfél hét alatt, mióta nem jártam itt, a kiserkenő turbolya zöldbe varázsolta talajszintet, a kisebb bokrokon megindultak a hajtások és a madarak is sokkal hangosabban, színesebben énekelnek. Hiába! Igaz a mondás, miszerint "József nap után, még pöröllyel ütve sem lehet a füvet a földben tartani", és az is, hogy "Szent József március 19-én  kiosztja a madarak sípjait". Megállva figyeltem és hallgattam egy énekesrigó gyönyörű trillázását. Egy biciklis neszét hallottam, gyorsan arrébb léptem, s ahogy elsuhant mellettem, megköszönte. Később, mint kiderült, tájékozódó bicikli versenyt tartottak az erdőben.

Szóval, ahogy elsuhant mellettem a bringás, megriasztott egy szajkót, aki ronda hangján kiáltotta, - mátyás!

Kísér már egy ideje utamon a mátyásmadár...

Egyszer ősszel egy kiadós eső után kertünkben a terméskő lapok közül húzgáltam ki a gyomot. Az ilyen csendes tevékenység befelé fordít. Figyelem felbukkanó érzéseimet, emlékeimet. Hozzátartozik a tisztánlátáshoz, a lélek gyógyulásához, az elengedéshez. Emlékszem, édesapám jutott az eszembe. Az, hogy ritkán adott nekem feladatot, de azt megkérdőjelezhetetlenül el kellett végeznem. És épp egy az volt, hogy a járdaközökből ki kellett irtanom a gazat. Guggolni, térden csúszni órákon keresztül. Emlékeztem a gyermeki nemtetszésre, de arra is, hogy tudtam, addig nincs menekvés, míg el nem végzem a  rám bízott munkát...

Milyen örökség ez apámtól, hogy igényem van az ilyen jellegű  rendre, tisztaságra.

És ahogy lassan haladtam a gyomlálással, a madáretető alá érve, egy szép szajkótoll feküdt előttem.

Tudjátok! Az angyalok...

Gyakran megfordulnak szajkók a kertünkben, még sokszor nyáron is.

Felemeltem a tollat és bevittem a nappaliba.  Valahogy adott volt, hogy odategyem a huszon éve gyerekeimtől kapott szép zöld eozin Zsolnay kobrafejhez, ami mára egy szentélyem az Istennőnek.

Emlékképeim tovább pörögtek.

2006. november 4. Az édesapámat temettük. Mielőtt kiléptünk a megüresedett házból, idősebb bátyám, Árpád felnézett. Az ajtó melletti agancsfogason, ott, ahol mindig is lógott, várt apánk zöld, mátyástollal díszített vadászkalapja. Ő leemelte és csak annyit mondott, - én úgy gondolom ezt vele temetjük...

Az ősi eredetmondákban jelentős szerepet kapnak az erőállatok vagy totemek. Ezekben, még ha nem is hiszünk, hátterükben olyan archetipikus erők állnak, melyek időtlenek, örökérvényűek és egyetemesek. Ez egy mélyen bennünk gyökerező ősi kódrendszer, ami példaértékű magatartásmintákat reprezentál. Erőforrások, melyek értéket közvetítenek, sorsalakítók, tudatosodást segítők. Ezért aktiválódnak álmokban, vagy jelennek meg szembetűnő gyakorisággal környezetünkben, mint jelenségek, szimbólumok. Csak észre kell őket vennünk.

A természeti népeknél például, ha egy állat tulajdonságát magukénak akarták, akkor eltáncolták a mozgását, magukra öltötték megjelenését, körbevették magukat rá emlékeztető, tőle származó tárgyakkal.

Nézzük mit adhat magából egy szajkó az embernek.

Fotó: Altmann Péter, Mátyásmadár

Szajkó 

Ősi tudás, bölcsesség, erő, felelősség, elkötelezettség

Kedvenc eledele a makk, (a vadász kalapon lévő makk mellé tűzik szép kék fedőtollát). A tölgyfához való kapcsolata a druidák ősi tudására, bölcsességére utal. Itt bátran írhatom, hogy bennünket magyarokat a táltosok ősi tudására emlékeztet, hiszen a druidák és a táltosok egyazon szerepet töltöttek be népük életében, csak a szerzők, az egyik német, másik amerikai, ők a druidákat említik.  Összeköt a négy őselemmel (tűz, föld, víz, levegő), a négy égtájjal, a külső és belső, valamint az égi és földi világgal.

Felelősségre, elkötelezettségre tanít, arra, hogy ne csak belekezdjünk a dolgokba, hanem következetesen, szorgalmasan, kitartóan véghez is vigyük a fontos dolgokat. Felhívja a figyelmünket, hogy szellemi erőnket alakítsuk tetterővé, talpraesetten ragadjuk meg a közelgő, adódó jó lehetőségeket.

Hangja a másvilág hangja, jelzi jöttünket, a természetben biztos távolságból kísér, védelmez belső, spirituális utazásunk során. Figyelmeztet veszélyekre, betolakodókra. Hangja éberségre, cselekvésre ösztönöz, nem lehet nem meghallani.

Ha felbukkan életünkben ez az impozáns madár, a következő kérdéseket érdemes feltennünk: Van-e energiarabló a közelünkben, vagy nem vagyunk-e mi magunk az, valaki számára? Nem vagyunk-e reményvesztettek? Elegendő türelmünk van-e magunk, vagy mások iránt? Van-e elég kitartásunk?

Meglátjuk-e a figyelmeztető jeleket, van-e erőnk védekezésre, akcióra? Megragadjuk-e a lehetőségeket? Mi az a lehetőség, melyre felhívja a figyelmünket?

Felhasznált irodalom: Jeanne Ruland: Az állatok ereje, Ted Andrews: az állatok szimbolikája

 Az én legfőbb totemállatomról, az archetipus álombeli megjelenéséről.

https://magyarkamargit.blogspot.hu/2013/12/a-teljesseg-keresese.html

Itt a gólyáról olvashatsz:https://magyarkamargit.blogspot.hu/2016/04/a-madarak-uzenete.html

Források:
http://www.karmaasztrologia.com/p/szimbolumok.html
http://www.symbolonintezet.hu/archetipusok-es-gyogyitas/

Az örömről

Mottó: "Ha látnánk egyetlen virág csodáját, az egész világ megváltozna." Buddha

A mai nap őrült rohanással indult. Mindenkinek mindent azonnal kellett volna szállítani, problémásak voltak a vevők, csere ezt arra, azt erre, kamion érkezett, de már ment is volna, mert várt még rá egy fuvar, a könyvelőhöz el kellett dobni a múlt havi anyagot...

Megérkeztem a könyvelő irodához, beléptem az udvarára, megláttam benne a rózsákat. Odaléptem a rózsaszínűhöz és beletúrtam az orromat. A déli napsütésben csodálatosan ontotta az illatát.

Öröm töltötte el a lelkemet.

Csak mosolyogtam, mert eszembe jutott az a bölcsesség, miszerint az öröm apró pillanatokban rejlik. 

Tényleg így van! Persze vannak életünknek nagy örömei, de lássuk be azok a ritkábbak.

Tovább gondolva az apró örömöket, amik színesítik az életünket, az jut eszembe, hogy amikor délután munkából hazaérkezem és bekanyarodok a házunk elé, olykor a kedvenc macskám, egy kis fekete, (ami egyébként valamelyik szomszédomé) az autóm hangját hallva már bújik is át a kerítések rácsa között s mire nyitom a kaput, már hízelegve vár. Szeretettel  köszöntjük egymást, megsimogatom és csak nézem világító sárga szemeit.

Örömöt ad virágzó kis kertem, benne a pillangók, a méhek, az erdő szélén a madarak csodálatos éneke és elnézem az udvarban megjelenő rovarokat kereső cinkéket, fakuszokat, csuszkákat, harkályokat.

A természet szépsége annyi sok örömöt rejt magában. Csak úgy, ingyen, feltétel nélkül...

Namaste

Kárókatonák és darvak

Már egész kis gyermekként szerettem olvasni. Alsós voltam, mikor már kiolvastam a hazafiságra nevelő Egri csillagokat, nagy szeretettel olvastam Fekete István ifjúsági regényeit, melyek a magyar tájat, növény- és állatvilágot ismertették, a Verne könyvek nyitottak a nagyvilág felé, Kittenberger és Széchenyi afrikai vadász élményei  pedig (a vér nem válik vízzé) apám világába vittek. Középiskolásként is sokkal jobban érdekeltek a regények, mint a tanulás. De vajon nem volt-e a tanulásnak egy nagyon is fontos része, hogy magamba szívtam érzéseket, gondolatokat, eseményeket?! Mosollyal arcomon írom, hogy én bizony fontosabbnak tartottam, mint  például a matekot vagy a fizikát. 

Sosem rettentem el a vastag, több kötetes regényektől. Egyszer meg is jegyezte  egy erdélyi, székely ismerősöm (akik tudvalevőn nagy góbék), látva a vastag könyvet kezemben, hogy - de jó egészségnek tetszik örvendeni! 

Aztán egy-két éve alább maradt az olvasási láz. Amit addig kintről gyűjtöttem, kezdtem belül helyrerakni. Sokkal inkább lefoglalt az önmagamra figyelés. Befelé fordultam, kezdtem mellőzni az addig kedvelt hangos baráti társaságokat. Nem mondom, hogy ez nem ért sokakat váratlanul, de ez nem valaki ellen történt, hanem csakis valakiért. Mégpedig ez a valaki egyes-egyedül ÉN voltam.

Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy minap, mikor kis falumban otthon jártam, elkísértem nővéremet munkába a könyvtárba, ahol megjelent egy idegen fiatalember, aki a szegedi Művészeti Kapocs Alapítványtól jött. 

A szó rövidesen egy könyvre terelődött, melyet a kezében tartott.

- Gion Nándor - mondta. 

- Ő ugye délvidéki író? - kérdeztem.

- Igen. - volt a válasz és kiderült, hogy Ő maga is délvidéki, zentai születésű, de, ha nem mondja is látszott, hogy földink,  mert akárcsak apánk, Ő is a bácskai emberek jellemvonásait viselte. 

Valamiért üzenetértékűnek tartottam ezt a találkozást a könyvvel.
Címe: A kárókatonák még nem jöttek vissza

Így hát miután hazajöttem, neten elolvastam. Ifjúsági regény, mindösszesen 110 oldal.  

De a mondanivalója...!

Tudjátok azt olvastam valahol, hogy az állatok azért vannak a Földön, hogy az embereket tanítsák, adjanak egy részt magukból. A madarak fényt* hoznak.

Gion könyvének elolvasása, ebbéli hitemet csak megerősítette. 

Ennek oka a regény mondanivalója, az elolvasás után érzett szellemi és lelki rokonság, az ereinkben folyó és folyt bácskai vér, a mindkettőnkben élő természet iránti egyértelmű tisztelet és szeretet.

Igen! Olyan Földet kell teremtenünk, ahol ottmaradnak a kárókatonák, és nemcsak átvonulnak  felettünk, hanem lejönnek közénk a magasból a darvak**!

Fel kell emelkednünk hozzájuk...talán Ők lesznek azok, az új kor gyermekei...

*A Yotengritből a táltosaink által fennmaradt ősvallásunkból a kárókatonákról, népünk totemállatainak egyikéről:

"...így indula el Isten új létre az iGÉ-ből.

«De nagyot aludtam!» szóla, és látta, hogy új világra ébredt, új, összevissza világra.

Rendezé ennek okáért csillagok járását, tüzek, vizek háborgását. A Nap pedig, nem akarván a világkörön neki mért úton maradni, megszökött és alámerült az egek tengerében. TENGRIT, az Első Isten, YOTENGRIT ujjából újhodott istenség karakatona képében utána bukott és csőrében visszahozta. A Nap ficánkolt és TENGRIT csőréből kisikolván az ég tüzei felé menekült. TENGRIT ekkor kara-ölü képében ragadta el. Visszaváltozván, csillagokból szekeret készíte és arra nyűgözé a Napot. Ő maga pedig szarvassá változván hazavontatta és visszahelyezte az égre. TENGRIT, ÉG-IsTENŐs-ünk azóta is készenlétben tarja szekerét, a Göncöl-t. Eleink nyelvén ez Napszekeret jelent."

** A magyarságnak mindig fontos volt a daru. Ott van a koronázási palástunkon, megjelenik címereinkben, pénzen és az életfa mellett is. Nálunk a hűség és az éberség madara. Gyakran ábrázolják kővel a csőrében. Ez a vezérdarvakra jellemző, hogyha elaludna, felébred, ha elejti a követ.

 A japán mitológiában az 1000 évig élő daru a becsület, a hűség és a béke jelképe. Ez a fenséges madár egy életre választ magának párt, utódait pedig mindkét szülő nagy gonddal neveli, nem meglepő hát, hogy a családi értékek szimbólumává emelték. A japánok úgy tartják, aki megházasodás előtt hajtogat 1000 papírdarut, békés és boldog házaséletre számíthat.

A daru a taoista halhatatlanok szent madara. 

A daru a kínai mitológiában a fényesség ősprincípiumával, a yanggal áll kapcsolatban. A daru a tűz és a fém szubsztanciájával táplálkozik, ezért 7. életévében ún. „kisebb változások” mennek végbe rajta, 16. évében pedig „nagyobb változások”. A változások majd csak a 160. életévében fejeződnek be, ekkor a daru teste fehér lesz és tiszta, kiáltása felhatol az égbe. Különösen hosszú életűnek tartják. A fehér daru ezeréves korában kékké változik, és újabb ezer év múltán feketévé. Úgy vélték, hogy a fehér darvak a tánc mesterei, a feketék pedig rendkívül érzékenyek a zenére. Wikipédia

Elovasását javaslom:

http://documents.tips/documents/gion-nandor-a-karokatonak-meg-nem-joettek-vissza.html

A madarak "üzenete"

A hétvégén  utaztam haza Dunafalvára. Lassan hajtottam, hogy élvezzem a csodálatosan kitavaszodott tájat, az út menti zöldellő gabonaföldeket, jegenyéket, fűzeket s a már virágzó vackorfákat. A belvizes területeken  bíbicek, dankasirályok repkedtek. Már Tassnál jártam, ahol nagy meglepetésemre két darupár lépkedett felségesen egy nagyobb belvizes területen. Eddig csak vonulni láttam darvakat, ezért amennyire lehetett lassítottam, hogy megcsodáljam őket.

Aztán láttam áthajtva az 51-es út menti településeken, hogy fészkeikbe visszaérkeztek kedvenc madaraim a gólyák. Ott kelepeltek a magasban. Hol párosan voltak, hol pedig csak egyedül a tojáson ülő. Már falva közelében jártam, mikor a töltés oldalában egészen közel hozzám egy gólya magányosan, méltósággal lépkedett.  Szedegette a rovarokat, hogy - gondolom -  a már költő társáról is gondoskodjon. Aztán mikor délután mentem Bajára, megint találkoztam vele.

A madarak spirituális szempontból összekötő kapcsok az Ég és a Föld között. 

Mindig  Fényt és üzenetet hoznak. Az ember érzi, mikor ezek az állatok "megszólítják".

Nos, utána néztem milyen üzenettel bírnak a gólyák.

" Gólya

Áldás, termékenység, szülői szeretet, gazdagság, jólét, a megőrzött szabadság.

Az új születésének legősibb és egyik legerőteljesebb szimbóluma. Fekete, fehér és vörös színeivel a három alakban (a szűz - fehér, a termékeny nő - vörös, a matróna - fekete) megjelenő ősi teremtő istennő, a „nagy anya” képviselője. A görög mitológiában Hérának, a rómaiban Junónak, az otthon, gyerekek és családi hűség istennőjének szent madara.

Vízparti területekhez kötődése miatt a tündérbirodalomba vezető átjáróval is kapcsolatba hozzák.

Az ember életében bekövetkező új születésének a szimbóluma, akinek a gólya megjelenik, az illető élete valamilyen formában megújul, örömöt és reményt érezhet. Ugyanakkor – látszólagos ellentmondásként – mozdulatlanságot, örökölt tulajdont és örökölt hatalmat is képvisel. A felkészülés mozdulatlansága és a változás dinamikája egyesül benne. A Nap madaraként régi ismereteket hoz vissza, gondoskodik a tudatmező kiszélesítéséről, segít az isteni hatalom és a múltbeli generációk tudásának továbbadásában.

A gólya segít megérteni az érzelmeket, élménnyé tenni a szülés folyamatát. Emellett a belső egyensúly, a kiegyenlítődés és meditáció jelképe, fejlődést, megfontoltságot, tisztaságot és gyógyulást jelent. (Többek között, mert a bűn ősminőségét is jelentő kígyó az egyik zsákmányállata.) Költöző madárként évről - évre visszatér ugyanabba a fészekbe, így a világok közötti vándorlást, utazást, távoli tájak (partok) felfedezését is mutatja.

Ősi táncokra, ceremóniákra, rituálékra utal, amelyek javítják, erősítik az emberi kapcsolatokat, tiszteletet és figyelmet adnak, egy-egy csoporton belül pedig megfelelő érintkezési formát biztosítanak. A gólya összhangba hoz bennünket környezetünkkel. Megtanítja, hogy szavak helyett mozgás és tánc segítségével miként indíthatjuk be a termékenységet, kreativitást az élet bármely területén. Ellesheti tőle az ember, hogy a legtökéletesebb eredmény érdekében hová kell koncentrálnia a mozdulatokat, hol esik ki a ritmusból, akadályozva a fejlődést.

A gólyával kapcsolatban ajánlott kérdések: Elég figyelmet szentelsz-e a benned élő gyermeknek? Aktuálisan szükséged van-e arra, hogy visszatérj a gyökereidhez? Miért van erre szükség? Megvan-e a kapcsolatod a családi gyökerekkel, elfogadod, vagy megtagadod azokat? Elég időt fordítasz-e arra, hogy ápold azokat a dolgokat, amelyeket Te hoztál létre? Egyensúlyban van-e életedben az aktivitás és passzivitás. Hagysz-e elég időt magadnak a felkészülésre, vagy az eredményeket hajszolod? Akkor is beszélsz, amikor egyszerűbb és hatékonyabb lenne más úton kifejezni gondolataidat, érzelmeidet?

Felhasznált irodalom: Jeanne Ruland: Az állatok ereje, Ted Andrews: Az állatok szimbolikája"

Forrás:http://www.karmaasztrologia.com/p/szimbolumok.html

Tavasz; emlékek, gondolatok

A gólya A GÓLYA

Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt
Leginkább kedveli,
Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka
Tolla kedvelteti.
Kit én választottam, a dal-mesterséghez
Nem ért az a madár.
S egyszerű, mint magam... félig feketében,
Félig fejérben jár.

Nekem valamennyi között legkedvesebb
Madaram a gólya,
Édes szülőföldem, a drága szép alföld
Hűséges lakója.
Tán ezért szeretem annyira, mert vele
Együtt növekedtem;
Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor
Kerepölt fölöttem.

Vele töltöttem a gyermekesztendőket.
Komoly fiú valék.
Míg társim a hazatérő tehéncsordát
Estenként kergeték:
Én udvarunkon a nádkúp oldalánál
Húztam meg magamat,
S némán szemléltem a szárnyokat-próbáló
Kis gólyafiakat.

És elgondolkodtam. Jól tudom, az gyakran
Fordult meg fejembe':
Miért hogy az ember nincs úgy, mint a madár,
Szárnyakkal teremtve?
Csak a messzeséget járhatni meg lábbal
S nem a magasságot;
Mit ér nekem, mit a messzeség? mikor én
A magasba vágyok.

Fölfelé vágytam én. Ah, ugy irigyeltem
Sorsáért a napot,
A föld fejére ő tesz világosságból
Szőtt arany kalapot.
De fájt, hogy estenként megszúrják... mert hiszen
Foly keblébül a vér;
Gondolám: hát így van? hát aki világít,
Ilyen jutalmat nyér? - -

Kívánt időszak az ősz a gyermekeknek,
Mint anya jön elé,
Aki fiainak számára kosarát
Gyümölccsel terhelé.
Én ellenségeműl néztem az őszt, s szólék,
Ha gyümölcsöt hozott:
Tartsd meg ajándékod, ha kedves madaram,
A gólyát elcsalod.

Szomorodott szívvel láttam gyülekezni,
Midőn távozának;
Miként most eltűnő ifjuságom után,
Ugy néztem utánok,
S milyen bús látvány volt a házak tetején
A sok üres fészek,
Szellő lehelt reám, sejtés halk szellője,
Hogy jövőmbe nézek.

Mikor tél multával fehér hó-subáját
A föld levetette,
S virággal zsinórzott sötétzöld dolmányát
Ölté föl helyette:
Akkor az én lelkem is felöltözék új,
Ünnepi ruhába,
S gólya-várni néha elballagtam egész
A szomszéd határba. -

Később, hogy a szikra lángra lobbant, ahogy
Ifju lett a gyermek:
Talpam alatt égett a föld, nekiesem,
És paripán termek,
S megeresztett kantárszárral vágtaték ki
A puszták terére...
Még a szél is ugyan nekigyürközött, hogy
Lovamat elérje.

Szeretem a pusztát! ott érzem magamat
Igazán szabadnak,
Szemeim ott járnak, ahol nekik tetszik,
Nem korlátoztatnak,
Nem állnak körűlem mogorva sziklák, mint
Fenyegető rémek,
A csörgő patakot hányva-vetve, mintha
Láncot csörgetnének.

És ne mondja senki, hogy a puszta nem szép!
Vannak szépségei,
De azokat, mint a szemérmes lyány arcát,
Sürű fátyol fedi;
Jó ismerősei, barátai előtt
Leteszi fátyolát,
S rajta vesz merően a megbűvölt szem, mert
Tündérkisasszonyt lát.

Szeretem a pusztát! be-bekalandoztam
Tüzes paripámon,
S midőn már ott jártam, ahol fizetésért
Sincs emberi lábnyom:
Lovamról leszálltam, gyepre heveredtem.
Egy futó pillanat
A tóra mellettem, s benne kit látok meg?
Gólya barátomat.

Oda is elkísért. Együtt ábrándoztunk
A puszta legmélyén,
Ő a víz fenekét, én a délibábot
Hosszasan szemlélvén.
Igy töltöttem vele gyermekségemet és
Ifjuságom javát,
Azért kedvelem, bár se' tolla nem ragyog,
Se' szép hangot nem ád.

Mostan is kedvelem és úgy tekintem én
A gólyamadarat,
Mint egyetlen valót, mely egy átálmodott
Szebb korból fönnmaradt.
Megérkezésedet még mostan is minden
Esztendőben várom,
S kivánok szerencsés útat, ha távozol,
Legrégibb barátom!

Szalonta, 1847. június 1-10.

Petőfi Sándor verse A gólya, az egyik legkedvesebb versem.

Ezek a gyönyörű strófák gyermekkoromat idézik s mint Petőfinek, nekem is egyik kedvenc madaram a gólya.

Csak kérdezem, vajon gondolkodtál-e már azon, hogy a népszáj szerint miért éppen a gólya hozza a kisbabát?

Egyszer, egy  kirándulásunk alkalmával, gólyákkal teli ingoványos rét mellett mentünk el. Ennyi gólyát még életemben nem láttam! Ez Erdélyben történt és tudjátok-e, hogy Erdélyország más néven Tündérország.

Ekkor jött egy sugallatom: a gólyák színei. 

Piros az élet, 

Fehér a lélek, 

Fekete a  föld,
Mely szemfödél lesz.

Gyermekkoromban ilyentájt testvéreimmel felhúztuk Világjáró hétmérföldes csizmáinkat és elindultunk fogadni a tavaszt és vele a gólyamadarakat. A Világot ekkor még  a Duna, az Öreg-Duna, a fokok és kis erek szabdalta, erdők határolta szigeti táj jelentette. 

Nekünk nem is hiányzott a nagyvilág, hiszen mi itt voltunk Otthon.

Ma is szívesen látogatok haza és, ha nem is a hétmérföldes csizmában, de felkeresem a régmúltat felidéző helyeket. 

Pityuval, Katával elmegyünk gombászni, akárcsak gyerekkorunkban. Ők pontosan tudják, hol, mikor, melyik fűzfa oldalán terem a kihagyhatatlan, semmilyen más gombához sem hasonlítható gévagomba. 

Élvezem a réten sárgálló boglárkákat, a napsütéses kéklő eget a rajta cikázó fecskékkel, a finom tavasz illatot és a szél borzolta fűzfás Duna partot.
Kötődés...

A tavasz és a keresztény világ legnagyobb ünnepe, húsvét közeleg. Nagyhét van. 

Idén legidősebb testvérem, Árpi és felesége látogatnak el hozzánk.

Ritka vendégek. Különös gonddal készülök. 

Fejemben már összeállt az ünnepi menü, be is szereztem már a hozzávalókat.

Tudatosítottam a  bevásárló körutamon, hogy nem rohanok, miért is állok sorban, mi az, amiért türelmesen várakozom, hogy kiszolgáljanak.

Tudom, a szeretet az az erő, amiből merítek, így minden szépen és jól  sikerül.

A húsvét az odaadás ünnepe. 

Ne feledkezzünk meg Jézus utolsó szavairól: "Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet."

Kívánom mindnyájatoknak, hogy legyetek együtt  szeretteitekkel!
Legyen köztetek Krisztusi szeretet!

Legyen a napsütéstől, a friss tavaszi széltől, vidámságtól üdítő, a gyermekek kacajától pedig hangos a húsvét ünnepe!

És még egy apró kis vallomás. Nem feledkeztem meg belsőgyermekemről sem.      
A fészekben lapul majd Lilinek is egy kis csokinyuszi.

http://www.szepi.hu/irodalom/vallas/tima/tima_349c.html