Tudat és tudatosság Levente tükrében

Mottó: "Minden gyermek egy jobb élet ígérete - lehetőség a régi megváltoztatására, és az új megteremtésére." - Hubert H. Humphrey*

Pár napja történt, mikor unokámmal, Leventével voltam.
Kimentünk az udvarra játszani, ő nem a cipőjét akarta felhúzni,  hanem a csizmácskáját.  Hagytam. Kint aztán biciklizett és "közlekedtünk". Megszabta, hol álljak, s mikor mehetek át az "úttesten" ami a járda volt.  Aztán hátra mentünk a kertbe. Ahogy a csizmában futkosott le s föl a lépcsőn, egyszercsak elesett. Nem sírt, csak feküdt elnyúlva.

Szaladtam hozzá, s ahogy fölé hajoltam szinte riadt arccal mondta, - nem én voltam! A lábam volt!

Kicsit megütötte a könyökét, megsimogattam, mondtam legyen óvatosabb a lépcsőnél. A csizma nem futkosáshoz van.  De ő már szaladt is nevetve, vidáman tovább. Visszaültem a napsütötte magaságyás szélére és csak elgondolkodtam azon a bölcsességen, amit akaratlanul kimondott Levente, - nem a láb vagyok. De vannak kezeim, lábaim, érzékeim, érzéseim, és sokszor kontrolálatlan elmém.

A jógafilozófia alapgondolata: "Nem a test, nem az elme vagyok. Halhatatlan örökké létező Lélek vagyok.  Sat, (lét) Csit, (tudat) Ananda (gyönyör, boldogság)"

Egy másik alkalommal, miután megjöttünk az oviból történt ez az eset.

Levente nem a szobájába vonult játszani, hanem a szobabiciklire akart mindenáron felmászni. Elszaladt a lépkedőjéért a mosdóba és arról próbálkozott. - Nem tudok felmászni,-  erőlködöt és nyögött nagyokat. Anyukája rászólt, hogy ne is másszon fel, mert leeshet. De megint és megint nekirugaszkodott. Nem sikerül, - mondta ismét. Jó, Levente csak csináld, majd ha megütöd magad, akkor tanulsz az esetből- mondta anyukája,  Dóri. De Levente Oroszlán, s ő tudja, hogy bátor. Tovább próbálkozott. Nem megy, - mondta. Ekkor azt mondtam, - Levente mondd azt, hogy "meg tudom csinálni"! Akkor meg is tudod csinálni.  Meg tudom csinálni, - mondta és láss csodát, sikerült neki. Örömmel ült a nyeregben és lóbázta kis lábait.

Namaste

*https://hu.wikipedia.org/wiki/Hubert_Humphrey

Tükrök

Vannak időszak, amikor többször kell fölfelé nézni, hogy emlékezzünk, tudatosítsuk: felettünk a csillagos ég tükör...



Borbás Marcsit néztem tegnap este. A Gasztroangyal itt, a  Pest melletti Ócsán járt.
Királyi lakomák készültek, olyan mint a fácánleves,  finom sültek,  kacsamáj,  párolt gyümölcsköretek és az elmaradhatatlan desszertek déd- és nagyanyáink hagyatékából.
Ezek ma egy hétköznapi ember ünnepi asztalának ételei.
Csak megállapítottam magamban, hogy ilyen traktát már nagyon ritkán készítek, mert megváltoztak az étkezési szokásaink, de azért a sok ízletes falatot jó volt nézni.

Amikor a süteményt a zimmet kropfot, azaz fahéjas hájast készítették, ez visszarepített gyermekkorom áldott világába. Ilyent mi is készítettünk anyuval télen az ünnepekre. A sváb konyha egyik kedvenc, olcsó sütije volt, de mint a műsor is mutatja él még a hagyomány.

Aztán eszembe jutott egy nagyon egyszerű étel is, amit még nagyanyám készített: a tejleves.

Enne ilyent valaki manapság?
Az egyszerű ételek nem a szegénység, hanem a mértékkel élés tanúbizonyságai voltak és most is azok az életemben.

Néha túlzott hangsúlyt kap az ember életében az étkezés, mintha valami ürességet akarnánk azzal kitölteni. Valami belső ürességet és itt nem a bendőnkre gondolok...

Ennek azért komoly okai vannak.

Van úgy, hogy nyomasztó dolgainkról nem tudunk beszélni, nem tudjuk kiadni magunkból, aztán frusztráltak leszünk és pótcselekvésekhez nyúlunk.

Az édes íz iránti sóvárgás például a szeretetéhség és a túlzott stressz jele.
Akik többet isznak a kelleténél azoknál sokszor a háttérben ott van egy rejtett lelki finomság, sérülékenység. Ők nehezen nyelik le a velük történteket...

A mentális és lelki egészség és erő egyik jele, ha valaki nem kövér és nem kórosan sovány.
Társadalmunk e tekintetben egy tükör.

A zimmet kropf receptje: http://svabreceptek.hu/fahejas-hajas/

A szalakóta

Néha ki kell zökkenteni magunkat komfortzónánkból. Ilyen hatása van például a jógában a fejenállásnak. Segít másként tekinteni a világra. Talán ebből a szempontból kiindulva mentem el egy olyan jógatáborba, ami egy tanyára vitt el.

Szállásunk egy vízzel és árammal ellátott régi, tanyasi vályogház volt, nagyon puritán módon, asram szerűen berendezve.

Míg korán reggel fél 6-kor lassan, egyedül sétáltam a meditáció helyszínére; nekem már ez is kizökkenés volt, a megszokott  7 órai keléshez képest; eggyé váltam a természettel.

A kelő Nap kezdte felszívni a párát, ami sejtelmesen terült el a táj fölött, énekesmadarak trilláztak a közeli bokrokban, kakukk kakukkolt valahol a messzeségben, egy gólya* pedig komótosan lépkedve, biztos csemegét remélve, csőrével a szénakupacokat emelgette.

A reggeli meditáció után 1,5 óra  hatha jógázás, reggeli bio, vegán ételekből,  majd karma** jóga következett. Kis szabadidő után ebéd.

A szattvikus táplálkozás előnye a szattvikus elme...

Ebéd utáni programként átsétáltunk egy másik tanyára, ahol egykor a magyar szvámi, Bhakti Abhay Narayan élt.

Többen mezítláb voltak, így én is levettem a cipőmet. Érzékeny talpamat szúrta tarló. Eszembe jutott, hogy talán még gyerekként azt hallottam, a tarlón nem szabad emelni a lábakat, hanem csak csúsztatva, szinte csoszogva kell lépkedni. Így mindjárt kellemesebb élmény lett a "mezítlábazás".

Figyelmemet elterelve a kellemetlenségekről, ámulva fedeztem fel a fűfélék és szerényebb mezei virágok között az egyáltalán nem szerényen megbúvó magyar kosbor orchideát. Aztán meg az út menti faágról egy gyönyörű, ritka madarat, egy gyurgyalagot láttam felrepülni. Messze követtem röptét.

Milyen kevés elég a léleknek, hogy boldog legyen...

Perzselt a pusztai Nap.

A délibáb, mely csak az elmémben lebegett, ragyogó tükröt tartott elém e hétvégén.

Az egész olyan volt, mint egy időutazás a múltba...

Míg kényes talpamnak durva volt a tarló, s arcomat szalmakalappal védtem a tűző Nap ellen, megjelent apai nagyanyám képe; akit nem ismerhettem, mert elment, elemésztette magát, mielőtt testvéreimmel megszülettünk volna; láttam törékeny termetét, ahogy dolgozik  megfeszítve  a tűző Nap alatt, és láttam milyen durva a talpa és munkától kérges a tenyere...

Aztán megjelent gyermeki édesapám, ahogy egy kíméletlen téli hófúvásban utat tör magának a magasra tornyosuló hóban, hogy a  szigeti kis tanyáról elérjen a kilométerekre lévő iskolába. Láttam  elszántságát, a tudás utáni vágyát. Éreztem, ahogy ez az eset megkeményítette, elszánttá tette egy egész életre...

Aztán a délibábban ott ragyogott édesanyám, aki házasságával szegre akasztotta a polgári életet, és beköltözött a villany nélküli erdészházba Sárosra. Láttam, ahogy a bába segítségével hosszú szenvedés után világra hozza e házban negyedik gyermekét, és láttam, ahogy a bába Emma tántim karjaiba tesz. Ő szeretetteljes, gyengéd mosolyával magához ölel, majd kis idő múlva édesanyám mellére helyez. Máig érzem átható, odaadó szeretetüket.

Aztán még láttam, ahogy anyám tolja a talicskát; rajta én, és a mosnivaló szennyes, mellette futnak szeretett testvéreim. Megyünk a Dunára, nagymosásra.

Ennyit az időutazásról... ezt adta nekem a hétköznapok monotonságából való kizökkenés, a földközelség, a földelésem, a gyökércsakrához*** való kapcsolódásom. Hogy lássam, a jókarmám mit adott nekem, hogy hálás legyek az életem minden percéért, azért a földi életért amit drága szüleimnek köszönhetek.

Vasárnap délután a búcsú fotózások és ölelések után, ahogy az autómba ültem és beindítottam, az útszéli villanydrótról egy csodálatos kék madár szállt fel... egy szalakóta.

Mondja valaki, hogy az élet nem csupán egy álom...

Namaste

*http://magyarkamargit.blogspot.hu/2016/04/a-madarak-uzenete.html

**http://magyarkamargit.blogspot.hu/2016/05/karma-joga.html

***http://magyarkamargit.blogspot.hu/2013/12/csokraink.html

Lélektükör

Nem az a fontos, aki arcával mosolyog csak Rád, az a fontos, aki lelkével teszi. 

Nem az számít, aki mindent tud rólad, az számít, aki szívedet ismeri. 

Nem az a fontos, aki szemével néz téged, csak az, aki szívével lát...

Nem az a fontos, aki a hiányt nézi benned, csak az, aki kincseidet látja.

Ne azzal foglalkozz, aki saját képére akar formálni...

Csak azzal, aki a sajátodra."

Csitáry-Hock Tamás 

A teljesség keresése

Mottó:

"Születésünk csak álom s feledés:
létünk csillaga, lelkünk, mely velünk kél, 
messziről ered, és véget nem mivelünk ér: 
nem teljesen emléktelen, és nem egészen védtelen
jövünk az Istenből, ki otthonunk..." Wordsworth
                                           

Az aktuális blogíráson meditálva, ez jutott eszembe: a teljességet miért is keresnénk kívül, a teljesség mi magunk vagyunk. 

 Álmomban jött el,
-épp negyvenkilenc voltam-
 Fehérlófia.

E  3  soros versem tömör, egy tényt közöl. 
Mikor 49 voltam(7x7) és ezt megírtam, előtte volt egy álmom. Egy csikó figyelőn néz egy hófehér lóra. Majd a hófehér ló pegazusként az égbe száll.  Ez a csikó én voltam s a fehér ló apám. Mikor felébredtem azonnal újraolvastam a Fehérlófia mesét. Mint minden magyar népmese ez is egy lelki beavatás, tele archetípusokkal.
Ki ne ismerné e mesét?! De valami hibádzott az álmomban,- gondoltam. Fehérló egy kanca, én pedig apámmal álmodtam. Aztán jött a felismerés. A táplálás női minőség és habár édesapám ekkor fizikailag nem élt már köztünk, 3 éve halott volt, de ugye táplálni lehet szellemileg is valakit...
Bevallom nektek, azóta, ha szembenézek magammal a tükörben sokszor könnyezem és mély alázatot érzek.

Jankovics Marcell: Fehérlófia

Nos, ez a szellemi, lelki kapcsolat azóta is tart.

Magyarság ( MAGság) tudatom belőle fakad. Ezért e név: Magyarka.

Budapest

Mikor megláttam ezt a  fotót, azonnal  megtetszett és megosztottam fb-on. De miért?! Olyan szürke, benne a ködbevesző Lánchíd és  a Bazilika. Majd eltelt pár nap s jött egy válasz. Hogy mi tetszik? Ami átsugárzik rajta. Krisztus és Széchenyi a legnagyobb magyar szellemisége.  

Fontos, hogy meglássuk minden szürkeség mögött a meglévő  Fényt!

Széchenyi István; Hallgasd meg imámat (részlet)

                  Mindenható Isten, hallgasd meg imámat.
                  Töltsd el szívemet
                  angyali tiszta szeretettel embertársaim,
                  hazám és honfitársaim iránt.
                  Világosíts fel lángszellemeddel 
                  és erős ésszel!



Bakos Attilát olvasom.  Csak  pár napja, hogy ezt a nekem talán legkedvesebb Petőfi idézetet találtam a Kőtörő fűben.

Petőfi Sándor: Sors, nyiss nekem tért...(részlet)

Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek
Az emberiségért valamit!
Ne hamvadjon ki haszon nélkűl e
Nemes láng, mely úgy hevít.

Láng van szívemben, égbűl-eredt láng, 
Fölforraló minden csepp vért;
Minden szív-ütésem egy imádság
A világ boldogságáért.


A Mohács-szigeten születtem, Sárosban. Édesapám erdész volt s én egy erdészházban születtem, csak egy karnyújtásnyira a Dunától.

József Attila: A Dunánál (részlet)

Én úgy vagyok, hogy már százezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen. 
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.
Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen. 
Verset irunk - ők fogják a ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt-
ez az elmulás. Ebből vagyok."Meglásd,
ha majd nem leszünk!..."- megszólítanak.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert őssejtig vagyok minden ős-
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s lelkes Eggyé én így szaporodom! 

Ebbe a kis önvallomásba loptam be a szent hármasságot magába foglaló verseket, hiszen a hármasság a teljesség.

Kívánok Krisztusi szeretettel teljes, áldott karácsonyi ünnepeket mindnyájunknak!

 Namaste, Üdv: Margit

http://www.youtube.com/watch?v=hG4uIE_yzlI