Tavasz; emlékek, gondolatok

A gólya A GÓLYA

Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt
Leginkább kedveli,
Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka
Tolla kedvelteti.
Kit én választottam, a dal-mesterséghez
Nem ért az a madár.
S egyszerű, mint magam... félig feketében,
Félig fejérben jár.

Nekem valamennyi között legkedvesebb
Madaram a gólya,
Édes szülőföldem, a drága szép alföld
Hűséges lakója.
Tán ezért szeretem annyira, mert vele
Együtt növekedtem;
Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor
Kerepölt fölöttem.

Vele töltöttem a gyermekesztendőket.
Komoly fiú valék.
Míg társim a hazatérő tehéncsordát
Estenként kergeték:
Én udvarunkon a nádkúp oldalánál
Húztam meg magamat,
S némán szemléltem a szárnyokat-próbáló
Kis gólyafiakat.

És elgondolkodtam. Jól tudom, az gyakran
Fordult meg fejembe':
Miért hogy az ember nincs úgy, mint a madár,
Szárnyakkal teremtve?
Csak a messzeséget járhatni meg lábbal
S nem a magasságot;
Mit ér nekem, mit a messzeség? mikor én
A magasba vágyok.

Fölfelé vágytam én. Ah, ugy irigyeltem
Sorsáért a napot,
A föld fejére ő tesz világosságból
Szőtt arany kalapot.
De fájt, hogy estenként megszúrják... mert hiszen
Foly keblébül a vér;
Gondolám: hát így van? hát aki világít,
Ilyen jutalmat nyér? - -

Kívánt időszak az ősz a gyermekeknek,
Mint anya jön elé,
Aki fiainak számára kosarát
Gyümölccsel terhelé.
Én ellenségeműl néztem az őszt, s szólék,
Ha gyümölcsöt hozott:
Tartsd meg ajándékod, ha kedves madaram,
A gólyát elcsalod.

Szomorodott szívvel láttam gyülekezni,
Midőn távozának;
Miként most eltűnő ifjuságom után,
Ugy néztem utánok,
S milyen bús látvány volt a házak tetején
A sok üres fészek,
Szellő lehelt reám, sejtés halk szellője,
Hogy jövőmbe nézek.

Mikor tél multával fehér hó-subáját
A föld levetette,
S virággal zsinórzott sötétzöld dolmányát
Ölté föl helyette:
Akkor az én lelkem is felöltözék új,
Ünnepi ruhába,
S gólya-várni néha elballagtam egész
A szomszéd határba. -

Később, hogy a szikra lángra lobbant, ahogy
Ifju lett a gyermek:
Talpam alatt égett a föld, nekiesem,
És paripán termek,
S megeresztett kantárszárral vágtaték ki
A puszták terére...
Még a szél is ugyan nekigyürközött, hogy
Lovamat elérje.

Szeretem a pusztát! ott érzem magamat
Igazán szabadnak,
Szemeim ott járnak, ahol nekik tetszik,
Nem korlátoztatnak,
Nem állnak körűlem mogorva sziklák, mint
Fenyegető rémek,
A csörgő patakot hányva-vetve, mintha
Láncot csörgetnének.

És ne mondja senki, hogy a puszta nem szép!
Vannak szépségei,
De azokat, mint a szemérmes lyány arcát,
Sürű fátyol fedi;
Jó ismerősei, barátai előtt
Leteszi fátyolát,
S rajta vesz merően a megbűvölt szem, mert
Tündérkisasszonyt lát.

Szeretem a pusztát! be-bekalandoztam
Tüzes paripámon,
S midőn már ott jártam, ahol fizetésért
Sincs emberi lábnyom:
Lovamról leszálltam, gyepre heveredtem.
Egy futó pillanat
A tóra mellettem, s benne kit látok meg?
Gólya barátomat.

Oda is elkísért. Együtt ábrándoztunk
A puszta legmélyén,
Ő a víz fenekét, én a délibábot
Hosszasan szemlélvén.
Igy töltöttem vele gyermekségemet és
Ifjuságom javát,
Azért kedvelem, bár se' tolla nem ragyog,
Se' szép hangot nem ád.

Mostan is kedvelem és úgy tekintem én
A gólyamadarat,
Mint egyetlen valót, mely egy átálmodott
Szebb korból fönnmaradt.
Megérkezésedet még mostan is minden
Esztendőben várom,
S kivánok szerencsés útat, ha távozol,
Legrégibb barátom!

Szalonta, 1847. június 1-10.

Petőfi Sándor verse A gólya, az egyik legkedvesebb versem.

Ezek a gyönyörű strófák gyermekkoromat idézik s mint Petőfinek, nekem is egyik kedvenc madaram a gólya.

Csak kérdezem, vajon gondolkodtál-e már azon, hogy a népszáj szerint miért éppen a gólya hozza a kisbabát?

Egyszer, egy  kirándulásunk alkalmával, gólyákkal teli ingoványos rét mellett mentünk el. Ennyi gólyát még életemben nem láttam! Ez Erdélyben történt és tudjátok-e, hogy Erdélyország más néven Tündérország.

Ekkor jött egy sugallatom: a gólyák színei. 

Piros az élet, 

Fehér a lélek, 

Fekete a  föld,
Mely szemfödél lesz.

Gyermekkoromban ilyentájt testvéreimmel felhúztuk Világjáró hétmérföldes csizmáinkat és elindultunk fogadni a tavaszt és vele a gólyamadarakat. A Világot ekkor még  a Duna, az Öreg-Duna, a fokok és kis erek szabdalta, erdők határolta szigeti táj jelentette. 

Nekünk nem is hiányzott a nagyvilág, hiszen mi itt voltunk Otthon.

Ma is szívesen látogatok haza és, ha nem is a hétmérföldes csizmában, de felkeresem a régmúltat felidéző helyeket. 

Pityuval, Katával elmegyünk gombászni, akárcsak gyerekkorunkban. Ők pontosan tudják, hol, mikor, melyik fűzfa oldalán terem a kihagyhatatlan, semmilyen más gombához sem hasonlítható gévagomba. 

Élvezem a réten sárgálló boglárkákat, a napsütéses kéklő eget a rajta cikázó fecskékkel, a finom tavasz illatot és a szél borzolta fűzfás Duna partot.
Kötődés...

A tavasz és a keresztény világ legnagyobb ünnepe, húsvét közeleg. Nagyhét van. 

Idén legidősebb testvérem, Árpi és felesége látogatnak el hozzánk.

Ritka vendégek. Különös gonddal készülök. 

Fejemben már összeállt az ünnepi menü, be is szereztem már a hozzávalókat.

Tudatosítottam a  bevásárló körutamon, hogy nem rohanok, miért is állok sorban, mi az, amiért türelmesen várakozom, hogy kiszolgáljanak.

Tudom, a szeretet az az erő, amiből merítek, így minden szépen és jól  sikerül.

A húsvét az odaadás ünnepe. 

Ne feledkezzünk meg Jézus utolsó szavairól: "Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet."

Kívánom mindnyájatoknak, hogy legyetek együtt  szeretteitekkel!
Legyen köztetek Krisztusi szeretet!

Legyen a napsütéstől, a friss tavaszi széltől, vidámságtól üdítő, a gyermekek kacajától pedig hangos a húsvét ünnepe!

És még egy apró kis vallomás. Nem feledkeztem meg belsőgyermekemről sem.      
A fészekben lapul majd Lilinek is egy kis csokinyuszi.

http://www.szepi.hu/irodalom/vallas/tima/tima_349c.html

Lili

Mottó: 

"A gyerek minden, ami elhagyott, védtelen és ugyanakkor Istenien hatalmas." Carl Gustav Jung

Alig pár éve történt, hogy egyszer megjelent álmomban. Igazán törékeny kis lélek volt. Csak ennyit mondott: "Lili vagyok". Valami finom gyengédség lengte be ezt a találkozást. Magamhoz öleltem és megígértem neki, hogy soha nem hagyom magára. 

C. G. Jung azt mondja, hogy az álomban kapott szellemi üzeneteket ébredés után tisztán értjük és ezeknek gyógyító erejük van...

Mikor felébredtem, azonnal az álmom jutott eszembe. Tudtam, éreztem, hogy Lili az én belső gyermekem, egykori gyermeki énem. Hát, hogy is hagyhatnám magára!!

Sok felnőttben sír, segítségért kiált a megsebzett belső gyermek. 

Ha valaki gyermekkorában nem kapott kellő biztatást, támogatást, felnőttként tudattalanul is várja, hogy valaki megfogja a kezét és segítse. Sok esetben segítség gyanánt valamilyen pótcselekvést választ, mint például a dohányzást, túlzott evést, -ivást.

Lelkünk mélyén örökké azt a szeretetet, odafigyelést, törődést keressük, amit nem kaptunk meg gyermekként. Gyakran azért nem, mert dolgoztak szüleink. Sokat, értünk...

Felnövünk, testünk felnőtté válik, de belül a gyermekkor teljesítetlenül maradt vágyai, érzései megkötik lelkünket. Nem tudunk igazi önmagunk lenni.

Sok esetben előfordul, hogy a szeretet kinyilvánítása félrecsúszik. A sors és az élet fájdalmai miatt, a lelki hiány miatt sebeket ejtünk éppen saját gyermekeinken. 

Ez alól senki sem kivétel.

Persze ettől még később, lélekben gyógyultan nagyon elfogadó, szeretetteljes és odaadó felnőtté válhatunk. Kijavíthatjuk hibáinkat.

De ki is az a belső gyermek? 

Egy lélekrészünk, az az énünk akik gyermekként voltunk.  Minden, amit akkor tapasztaltunk, megéltünk, az bennünk él.

Ez az ártatlan, tiszta gyermeki énünk adja a kreativitásunkat, játékosságunkat, spontaneitásunkat. 

A belső gyermek az, aki képes játszani, alkotni, örülni, szeretni, szomorkodni, érezni. Ő az, aki összeköt bennünket spirituális lényünkkel.

Ha ez a gyermek elégedett, boldog, energiánk szabadon szárnyal, békében élünk. Nincsenek problémáink, csak megoldandó feladatok.

Azonban a sebzett belső gyermek által hajlamosak vagyunk elfojtani érzéseinket. Addig, amíg a belső gyermek nincs meggyógyítva, összezavarja belső életünket. Hatására újra és újra ugyanazokat a hibákat követjük el. Mikor konfliktusba kerülünk, a gyermeki én félelme, sértettsége, dacossága irányítja viselkedésünket.  

Ezért fontos a belső gyermek gyógyítása.

Ne gondold, hogy ez csak drága tanfolyamokon végezhető. 

Ha úgy érzed, hogy a lelked kiált, vonulj el pár órára magányodba. Menj vissza ez idő alatt a múltba és éld át a régi eseményeket. Figyeld mi okozott fájdalmat, hol érzed a testedben ennek a nyomait. Testünk egyértelműen jelez.

Ha kell könnyezz, légy dühös, bocsáss meg, akár magadnak, vagy másnak. Ezzel szépen elengeded a régi energiákat.  

Esténként lefekvés után lélekben beszélgess el vele. Kérdezd meg mi fáj neki, mi okoz örömöt. Öleld magadhoz. Kérdezd meg a nemét, ezáltal magyarázatot kaphatsz férfiként lányos, vagy nőként fiús szokásaidra...

Vagy képzeletben rakj egy hatalmas máglyát egy kedvelt helyeden, például folyó, tenger vagy tó parton. Ülj le elé és lélegezd ki, öntsd ki, vagy pakold ki magadból a fájdalmas élményeket. Képzeld el, hogy elégeted ezeket a lángokban. Majd, mikor elégett minden rossz érzés, képzeletben a szeretet rózsaszínű lángját tedd a szívedbe. 

Az is megoldás lehet, hogy leírod a fájdalmas élményedet, majd elégeted, így engeded el a régi mintát.

Induljunk el az úton! Csak biztatni tudlak. Gyerünk, gyakoroljunk, gyógyuljunk!

Olvass témába vágó cikkeket, oldalakat! A segítség megérkezik. 

A spiritualitás útján járók ismerik Matri Vani bölcsességét:  

"Az igazság maga fogja minden úton-módon segíteni azt, aki elindult az igazságot megkeresni."

Mert, amit keresel, az is keres téged...

Segítségért kiált a megsebzett belső gyermek. 

Forrás:

http://www.divali.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=35

 https://www.facebook.com/FaceFMRadio/photos/a.170635152987479.51613.166677890049872/519793238071667/?type=1&theater