Barátság

"A barátság nem mérhető másban, mint emlékekben, nevetésben, békében és szeretetben." 

 (Linda MacFarlane)

Blueprint

Tegnap este sétálni mentem, s ahogy  felnéztem az égre, egy fecske repült el fölöttem. Az első amit idén láttam. Megis állapítottam, hogy igaz a mondás, miszerint egy fecske nem csinál nyarat. Még kell, hogy jöjjenek. Nem mintha  várnám már, mert gyönyörű a tavasz. Az évszakok közül talán a legszebb. Minden éled, minden zöld, illatos turbolya, vérehulló fecskefű, gólyaorr, fűfélék  bodza- és egyéb bokrok borítják az erdő alját. Fent virágzó akác, mézes, édes illata betölti a levegőt. Friss zölddel hajt fenyő, a tölgy, a nyár és a juhar is lombot bontott már. Madarak énekétől, méhek döngésétől hangos az erdő. Lassan a bodza is virágba borul.  Aztán a napokban, ahogy a kertben pihentem gyurgyalagok, vagy más néven  méhészmadarak énekére lettem figyelmes. Már ők is visszaérkeztek Afrikából. És ma május elsején a kakukk is megszólalt. 

A tavasz a megújulásé. Szeretek ilyenkor gyógynövény teát inni. Jók ilyenkor a fanyar ízek, friss hajtások. Frissen, vagy szárítva az akác, a vadrózsa, a bodza, a kerti kakukkfű, a menta mind nagyon hasznosak. Most is használom őket vízhajtó, nyákoldó, hurutoldó, enyhe hashajtó, emésztést serkentő, gyulladás csökkentő hatásukért. Majdnem mind az erdő ajándéka.

Pár hete beteg lettem. Valami vírus. Köhögés napokig, majd nátha nélkül bedugult a fülem. Házi gyógymódok, semmi javulás. Valami belső hang késztetett, hogy elmenjek orvoshoz. A doktornő sürgősségi beutalót adott, mert okozhatott a vírus hallóideg károsodást. Azonnal irány a Délpesti, fülészeti ambulancia. A rendelő zsúfolt volt a betegektől. Mint mindenki, én is türelemmel vártam a soromra. Végre dél körül bekerültem. Vizsgálatok. A kórházi doktornő bizakodó volt, nincs gond a hallóideggel, de legyen a biztonság kedvéért audiológiai kontroll. Eredmény: hallóideg károsodás. Nem lehetett késlekedni, azonnali szteroidkezelésre volt szükség. Infúzió, lökésterápia. A szteroid stresszhormon, nyomja a cukrot, vérnyomást, ezért a kontrollálás végett bentfekvős. A doktornő látva lelkiállapotomat megnyugtatott, a kezelés a tapasztalatok szerint igen eredményes.

Minden flottul ment. EKG, majd felvettek az osztályra. Délután 4-kor már lement az első infúzió. 

A nővéreknek láthatóan sok a dolguk, de kedvesek, figyelmesek. A kezelések után lementem a lerobbant kórház parkjába sétálni. Szedtem virágokat, többek között orgonát, gyöngyvirágot. Gondoltam illatuk feldobja a hangulatomat. 

Mennyi emlék tört elő. Itt szültem '82-ben az akkor még teljesen új kórházban  az első gyermekemet, a fiamat, majd' 86-ban Csernobil után májusban itt feküdtem, hogy megakadályozzák vetélésemet. Aztán ez a kis lélek nyolc hónaposan visszafordult. Még ennyi év után is nehéz leírni, elment a szív hangja, itt szültem meg holtan. Durva volt neki ez a világ. Aztán egy évre rá itt született a lányom,  harmadik gyermekem.

Emlékek...

Mennyi áldást adott ez a kórház, és közel negyven év után ilyen áldatlan állapotban látni rossz érzés.  Szó szerint omladozó zuhanyozó a betegszobában. Nem akarom részletezni, mert az itt dolgozóknak ez még kellemetlenebb lehet. 

Milyen gondviselő az, aki télikabátot vesz a gyereknek, pedig cipője nincs?! Ez folyik országos szinten. Elgondolkodtató...   

A kezelésem eredményességét illetően; a zárójelentést kiadó doktornő azt mondta,  gyógyulásom az osztály egyik sikersztorija. Hálás is vagyok érte nagyon. 

Azt olvastam nemrég, hogy az élet nem önMAGunk megtalálásáról, hanem önMAGunk megalkotásáról szól. Hogy rendelkezünk azzal a képességgel, azzal a kifejező erővel, amivel megteremthetjük álmainkat, hogy olyan életet éljünk, amit igazán csodálunk, és szeretnénk. Csak kézbe kell vennünk életünk irányítását. Dönteni, választani, hogy a saját feltételeink szerinti élet éljük. Hogy ki kell használni az elme rendkívüli erejét. Mindent felül lehet írni, pozitív energiával, szerető szándékkal. Tiszteletet tartva, hálával, együttérzéssel mindennel és mindenkivel.

Blueprint 

A Blueprint természetfeletti*. A lélek küldetésének, életünk magasabb céljának isteni tervrajza, mely a kozmikus isteni terv fraktálja. Tökéletes, szent terv, program, mely elvezet  küldetésünk beteljesítéséhez, amelyet születés előtt célul tűztünk ki magunk elé. Egyúttal utasításkészlet a személyes növekedéshez, spirituális fejlődéshez, és a közösséghez való hozzájárulásunkhoz.

Amikor megértjük egyedi isteni tervünket és annak elemeit, és igazodunk hozzá, mágnessé válunk, képesek leszünk megtestesíteni és kifejezni  isteni, zseniális természetünket. 

Namaste, 

*https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Term%C3%A9szetfeletti

Forrás:https://www.linkedin.com/pulse/your-supernatural-genius-divine-consciousness-how-elphinstone

Azok a régi, szép húsvét hétfők

A nővérem felhívott minap: képzeld meghalt a Béda Pisti. 

Béda Pisti általános iskolai osztálytárs volt és az első szerelem. Az emlékeimben kutatok...

Koleszos voltam. Emlékszem a tavaszi szünetekre, mikor hazautaztam, milyen öröm volt látni a Dunát, az otthoniakat, szüleimet, testvéreimet, barátokat. 

Előjött a régi húsvétok ünnepi hangulata. Reggel a rádióban az Abba valamelyik dalára ébredtünk, aztán nyuszifészek keresés, nem nagy ajándékokkal. Narancs, ami akkor, a hetvenes évek elején, falun elég ritka dolog volt, alma, illatos húsvéti rozmaring, csoki és valami szép kis fehérnemű, vagy zokni, ami amúgy is kellett volna.
Reggelire sonkát, tojást ettünk tormával, ebédre húsleves, valami sült volt és mákos kalács. Mikor már nagyobbak voltunk este bulizni mehettünk, valamelyik menő együttes M7, Universal koncertjére. Volt olyan, hogy a húsvét hétfőn korán érkező locsolók, köztük Béda Pisti, bizony szódásüveggel mostak ki az ágyból. Ma már csak mosolygok rajta, de akkor... 
Azok a régi, szép húsvét hétfők! Csajok, hogy vártuk! Ma már azt  gondolom, hogy a srácok ugyanúgy voltak ezzel.

Húsvét hétfő van, a locsolkodás napja, hogy mi nők, tini lányok, lánykák el ne hervadjunk. Férjem reggel meglocsolt és kissé szégyelltem is magam, mert ez az első húsvét, hogy nem festettem tojást, pedig fülembe cseng Sebő Ferenc  mondása, miszerint a hagyományokat nem ápolni, hanem élni kell.
A fiatalabbak és falun még éltetik.
Míg óvodás unokámat Leventét vártam, jutott eszembe, mikor még élt anyám, húsvétra gyerekeimmel mindig hazamentünk. Nem csak mi, hanem testvéreim is gyerekestől. Pár napig zsivajgott a ház. Vasárnap a bokrokkal, fákkal, virágokkal, zölddel teli nagy udvaron kész kaland volt megkeresni a nyusziajándékot rejtő szakajtókat. A hétfő a locsolkodásé volt. Nem csak a mamát, Emma tántit, hanem a szomszéd lányokat is mentek locsolni a fiúk. A bólyi utcák tele voltak csinosan öltözött, színes vödröket, szódásüvegeket cipelő srácokkal. Semmi ibolya-, meg szegfű kölni.   
Szóval mai kis locsolómnak kikészítettem egy Kindertojást és egy csokinyuszit. Miután apukájával megérkeztek, elmondta  locsolóversét, kölnivel meglocsolt és mikor mutattam az ajándékot, rá nem jellemző módon zavarban volt. Nem nyúlt a csokikhoz. Csak néztem, mert nagyon is szereti a kindert a benne rejlő meglepetéssel együtt.
Ekkor apukája elárulta, hogy Levente azt mondta, hogy nem az ajándékért akar meglocsolni, hanem azért, hogy mindig szép legyek és ne hervadjak el soha. ❤️
Ez az őszinte, szerető megnyilatkozás az ő belső bölcsességéből fakad. Ez a Feltételnélküliség.

Namaste

Azok a Duna parti nyarak

Azokban az időkben két strand volt a faluban. Lejjebb a Duna parti fűzfák árnyékot adó sekélyes, homokos szakaszán általában a családok, a kicsik strandoltak. Följebb, a romoknál a löszdomb alatt a vagányabb nagyok. Az olyan bulis volt. Gyorsabban mélyült, partos volt a víz, meg fejeseket lehetett ugrani a Contra Florentiam* romjairól.

Akkor még szokás volt a dunai mosás. Az asszonyok a mosnivalót letolták talicskán  a Dunára, s ott mostak. Még anyám is volt, hogy ott mosott, egyébként nem jött le a Dunára. Ez az eset is azért maradt meg az emlékezetemben, mert egy nagyfiú Árpi testvérem osztálytársa az Ónódi fiú belelépett a vízben egy tört üvegbe, elvágta a talpát. Rettenetesen vérzett és anyu nyújtott neki elsősegélyt.

Ahogy nagyobbak lettünk, mi is felmerészkedtünk a dombra a nagyok közé. Befogadtak, már a két  bátyánk miatt is.

Emlékszem milyen büszkén viseltem a Baján a valamikori mozi melletti sportboltban vásárolt fürdőruhámat. Saját nyári keresetből az első vásárolt türkiz-szürke fregoli bikinimet. Addig a tántim varrta a fürdőruháimat. Persze szépek és különlegesek voltak azok is, mindig nyugat-német divatlapokból másolta őket, de ez már nagylányos volt.

Itt a felső strandon volt, hogy kocsival odaállt valaki, leginkább az, akinak volt, s míg takarította az autót vagy csak úgy, be volt kapcsolva a rádió és írnám, hogy bömbölt a zene, de nem. Az tilos volt.

Amolyan jampecség. Jugót hallgattuk, mert ott jó diszkó zenék mentek, mint a felejthetelen Sosana, amit minden dizsiben kétszer biztosan lejátszottak. Hogy miről szólt a dal? Nem is tudtam, egyszerűen szerettem. Meg bírtuk az etnót, a Surda dalt, az A Sad Adiot, vagy a Jugoslavijót. Meg a menő nyugati popot. Ezek maradtak meg bennem leginkább. Néha keresés közben bejelentkezett messziről, recsegősen a Radio Skopje, ahol arabeszkes díszítésű igazi délbalkáni zenék mentek. Ez csak a különlegességéért szólt néha. 

Az itthoni rádiókból akkori emlék a Bergendy Munkadal, valamint az ABBA  dalok. 

Esténként, ha kint lógtunk, a recsegő (mert zavarták a nyugati adókat) Rádió Luxemburg, Szabad Európa hangjait fogtuk be és hallgattunk igazi világslágereket. 

Milyen hangulatos naplementék voltak. Kit érdekeltek a szúnyogok! Tábortüzet raktunk.

A strandon nem lehetett megéhezni. Felmentünk a parton a közeli tanyára. Pár szem szilva, nyárialma, barack, majd leereszkedtünk a Dunán vissza a kis strandig.  Ott könnyű volt kijönni a vízből, semmi iszap, meg agyag, ismertük a sima, homokos partot.

Sosem voltam jó úszó, inkább csak merész. Túl sokszor voltam a víz alatt. Egyrészt mert kicsilány koromban bemerítkeztem**, másrészt pedig kiskamasz korunkban a fiúk a víz alá nyomkodták a lányokat. Csak úgy brahiból. Így ott volt a víztől való tartás, de azért úsztunk. A fiúknál szokás volt az átúszás Szekcsőre, majd vissza, de ők ugye fiúk voltak. 

Most gondolok csak arra, hogy milyen ősbizalom volt szüleimben, szüleinkben. Sosem féltettek. Elengedtek. Elmondta apánk, hol veszélyes, partos, forgós a Duna, oda ne menjünk fürdeni. Ennyi. Lógtunk reggeltől estig a Dunán. Szabadon nőttünk fel. 

Bevallom, hogy mikor 14 évesen először megláttam a Balatont, teljes csalódás volt. Az a számomra semmitmondó látvány ami Bogláron fogadott, kontra az én Duna partom.

Jugóba Szabadkára az olasz piacra mentünk farmerért, onnan voltak a Bravo pop újságok, bennük poszterek jó együttesekről, mint például kedvencemről az Abbáról. 

A poszterek aztán jelentve lettek. Valaki köpött, hogy a fiúk szobájában mi van a falakon. S apámnak ez kellemetlen volt. Ilyen időket éltünk. A fiúknak nem lehetett hosszú haja, de azért persze az volt. A trapéz farmer, a franciás ujjatlan garbó  túl hippis volt.  Na, ilyen idők voltak a 60-as 70-es évek. 

Nálunk a kapu sosem volt zárva, sőt az ajtók sem. A kapuk azért sem,  mert sokan, akik Baján tanultak, vagy dolguk volt a városban buszhoz menve az udvarunkba tolták be a biciklijüket, hogy biztonságban tudják azt, míg visszajönnek. 

Hétvégén délutánonként a jugó tévében ment a Muppet show, amiben mindig valami nyugati híresség volt meghívva. Világsztár színész, énekes. Megnéztük, aztán indultunk ki a faluba a haverokhoz.

A nyári szünetek reggeleiről emlékemben beszűrődnek a Chiquitita lágy, szomorkás dallamai..

Besorozták a fiúkat. Az összes barátunkat szinte egyszerre. Szétszórták az országban a brancsot. Nem volt ez véletlen.. 

Azért volt olyan szerencsénk, hogy néha nyáron épp egy időben többen is hazajöhettek. Ilyenkor nagy volt az öröm. Az addig strandon mindent szétszóró srácok, most stokiba hajtogatva tették le ruháikat és naphosszat mesélték a katonaélményeiket, a fókázást és egyéb szívatásokat.

Végérvényesen lezárult egy korszaka az életünknek.

Olyan jó visszagondolni azokra tiszta, szeretetteljes évekre.

S most, hogy mindezt leírtam, jövök rá, hogy ezek azok az évek, élmények, naplementék, melyek miatt otthon, falván mindig szabadnak  érzem magam...

*https://hu.wikipedia.org/wiki/Contra_Florentiam

**https://magyarkamargit.blogspot.com/2017/11/kotodes.html

Dunafalva, Duna part

Sziámi tulipán

Ma később keltem a megszokottnál. Éjjel egy körül felébredtem. Nem törtem a fejem semmin, csak voltam, valahol az álom és az ébrenlét határán. Egységben, szinte csak lebegtem órákig. A hajnal hozta meg az alvást, így egy órával később, csak hétkor kezdtem a napi siddha jóga gyakorlásomat.
Aztán a megszokott reggeli tea után előkészítettem az ebédet, a karfiolos zöldséglevest és a rakott karfiolt. Míg a leves főtt, a kertben voltam. Meglocsoltam a virágokat, élveztem szépségüket és a ragyogó napsütést. A rézvirágok már kezdenek elnyílni, de még így is örömmel tölt el sokszínűségük.
Közöttük kidugta fejét a bimbózó tubarózsa. Ősszel kaptam egy asszonytól a gumóit, el is dugtam  tavasszal, ahogy mondta, a fagyok elmúltával. Egész nyáron vártam nyílását. Nyár elején még sehol sem volt. Ekkor kiástam megnézni mi van vele. Arra gondoltam, hogy a vakond, vagy valami megette, vagy a járatába esett, túl mélyre, azért nem hajt ki.

De ott volt! Ő tudta a természet törvényét.
Az, hogy megbontottam fészkét, szerencsére nem ártott neki, végül kihajtott. (Tudjuk, hogyan nő az a mag, amelyiket türelmetlenségünkben naponta kiveszünk a földből, hogy megnézzük mennyit nőt, ahelyett, hogy a természetben bízva sorsára hagynánk :).)  Szóval erősen bimbózik. Csináltam kicsit nagyobb teret neki tegnap, kihúzgáltam egy pár cíniát  körülötte. 

Ahogy ma locsoltam, formájáról, hosszú, felnyúló száráról, és különlegességéről egy régi emlék jutott az eszembe és igencsak megmosolyogtatott.

Dórival a csellista Péter Zeneakadémiai diploma hangversenyére és, az azt követő partijára készültünk.

Igen-igen, - egyeztünk meg,- illik virágot vinni, de olyant, ami egyszerűségében különleges, és csak egy szálat.

A hangverseny napján útközben beugrottunk a már előre kiválasztott és megrendelt virágért. Bementünk a boltba, és mondtuk az eladónak, hogy jöttünk a rendelt; - itt egymásra néztünk, mert nem jutott eszünkbe a virág neve, - majd azt mondtam, - a kuszkuszért, - (rémlett, hogy valami keleties neve van).  
A virágos  kisasszony nagyra nyitotta a szemeit, majd szinte nevetve mondta, - ja!, a kurkumáért, a sziámi tulipánért jöttek!

S, ha már a kurkumánál tartunk, megosztok veletek egy régebbi írásomat, amelyben megtaláljátok a kurkumával készült aranytej,  angol nevén golden milk, vagy turmelic milk receptjét. 

Rendkívül hasznos mindkét recept, különös tekintettel  az egyre inkább hűlő napokra. Szeretettel.

https://magyarkamargit.blogspot.com/2018/09/teazas-kicsit-maskent.html

Namaste

Egy hétvége nővéremnél

Múlt héten vendégségbe utaztam a nővéremhez Bólyba. Kihasználva a még gyönyörű időt, míg ő dolgozni volt, elmentem Harkányba. Útközben rácsodálkoztam ismét a Villányi borvidék szépségére, a Villányi-hegységre, a Tenkesre, a rendezett szőlősorokra, - s mivel egy terelés miatt át kellett utaznom Nagyharsányon és Villányon -, a Villányi történelmi pincesorra. Szinte csak német neveket olvashatunk a pincéken. Mint legtöbb helyen az országban svábok alapította borút ez is. Kiérve Villányból a Sauska borbirtok területén hajtottam keresztül. Nagy rendezvény zajlott éppen, a terelés is ezért volt.

Majd Siklós következett, már messziről láttam a szépen felújított várat, azután Harkányba is értem. A felhőtlen égen fenn járt már a Nap, ami a szép idő ígéretével kecsegtetett. Kora délutánig nyári hangulatban fürdőztem, napoztam, a fürdő gyönyörű parkjában banánfák, pálmafák, hatalmas kaspók virágözönnel. Több mint 100 éves platánok, fenyők, amik még a Batthyány uradalom idejéből valók. 

Eszembe jutottak azok az idők, a hatvanas évek, mikor még nagyanyámmal jöttem ide fürödni. Emlékszem, én a dunai lányka miként reklamáltam ómamámnál, hogy milyen bűzös itt minden medence vize, az ivókútból jövő meleg, kénes víz is ihatatlannak tűnt számomra, mert, hát megkóstoltam, hiszen mamám is ivott belőle. Édesapámnak is ez volt a kedvenc fürdőhelye. Ha hazajött egy-egy fürdőkúra után, jól emlékszem bőrét, ruháját átjárta a kénes fürdő illata. Aztán majd egy emberöltő múlva anyuval, férjemmel, kisfiammal jártunk ide nyaranta, akit itt kezdtünk tanítani úszni. Persze nem a gyógy-, hanem a strandfürdőben.      

Szóval ezt a ragyogó pénteki napot a gyógyfürdőben töltve, az ördöggel cimboráltam. Ez egyszerűen úgy történhetett meg, hogy a legenda szerint Harkányfürdő az ördög műve.*  Kénes szagából kiindulva el is hiszem.

Három óra után indultam vissza Bólyba. Nővérem négyig dolgozott a gyógyszertárban, elé sétáltam. A patikába lépve azt állapítottam meg, hogy nincs patika illat. Régen, mikor még én is gyógyszertárban dolgoztam, ilyen őszi időszakban - különösen ilyenkor - készültek az Elix. Thymi, Sirup kálii oldatok, aminek illata belengte még a patika váróját is, sőt a nyitott ablakokból is ez áradt.  Ma már többnyire csak a gyógyszeres dobozok szaga érződhet. A patikákból gyógyszerkereskedelmi egység lett. 

Szombaton svábfalu programot csináltunk. Először Liptódra mentünk. Elragadó a kis zsákfalu fekvése. A dombok között lévő faluban egy kis patak fut, melynek oldalán minden házhoz téglából épített íves kis hidacskán lehet bejutni. És egykor micsoda házakhoz! Ma már többnyire romosak, de még így is mutatják régi fényüket. Némelyiken még ott a parasztbarokk, szecessziós, vagy klasszicista stukkódíszítés, ami mutatja az igényességet és a jómódot. A ház közepe táján van  a főbejárat, fölötte a német név és dátum, több az 1800-as évekből. Többnyire hosszú oszlopos gang vezet végig a házak előtt, majd L alakban hátul az udvart lezárandó a fészer az ólak, és az istállók. Az után vagy kert, vagy a domb, abban vájt pince, vagy erdőbe vezető ösvény. Ilyen egy sváb porta. A falu fölött kálvária. Megkapó a látvány.

Innen a Nagynyárádi pincesorra, majd Majsra, ahonnan bólyi Schneider felmenőink származnak, és Lippóra mentünk. Ezek is hasonlóan szép kis sváb falvak, síkvidéken. Liptód fekvéséből adódó szépségével nem versenyezhetnek.

Délután a temetőbe mentünk. Édesanyánk, ómamánk, tántink sírjára télire árvácskákat ültettünk.

Németségünk? Már csak a velük való emlékeinkben él.  Ilyen az elmúlás...

*A legenda:

https://netfolk.blog.hu/2013/07/27/a_harkanyi_gyogyviz_legendaja_az_ordogszantotta-hegy_mondaja

Nyári emlék

Az idei ősz megmutatta borús arcát. A tegnapi telehold esőt és egy erős lehűlést tolt maga előtt, így a napokban eléggé fázósan, beöltözve sétáltam az erdőben.

Lélekben szálltam is vissza a jó meleg nyárba! Tengerparti nyaralásunk egyik estéje jutott eszembe, mikor az esti sétából későn megérkezve, férjem fölment szálláshelyünkre, én pedig még lementem a partra. A bárban szólt a zene, és hangos jókedv uralkodott. A Hold nélküli éj sötétjében sziporkáztak a csillagok. Augusztus a Perszeidák ideje, így jószerencsémnek köszönhetően láttam hullócsillagokat, s nem feledtem el kívánni.  Újholdkor mindig erősebb a Nap hatása, mint mutatta az aznapi kánikula, és érezhetően meleg volt még az éjszaka is. 

A strandhoz érve néztem, ahogy a tengerbe hatoló színes reflektorsugarak odavonzották a játszadozó kisebb, nagyobb halakat. Egy idősebb hölgy éppen csak akkor ment be fürdeni. Már nekem is tervemben volt az éjszakai mártózás, de valami miatt minden este elmaradt. Kicsit vágyódva néztem. Aztán jött egy másik asszony is. Hangosan, szlávosan, szinte harsányan köszönt, ledobta a törölközőjét és már csobbant is.

- Itt a pillanat! Föl majd mezítláb megyek, és a  vállkendőm lesz a törölköző, - mondtam magamban és már oldottam is le a sarum bőrpántját a bokámról, húztam is le a cipzárat és már léptem is ki a ruhámból. 

Nema bikini,-  mondtam az idősebb asszonynak, aki, habár nem értettem, de érezhetően támogatott szándékomban. Nevettünk. 

Én úsztam befelé a tengerbe, ő  kifelé menet a lépcsőn megállt, visszanézett és mondott nekem valamit. 

Ne razumijem,- mondtam. Erre ő megfogta a lábát, mintha fájna, felszisszent és kétszer hangosan azt mondta,- grcs, grcs. 

Megértettem. Tudom a szláv spórol a magánhangzókkal. A grcs az görcs. Hálás voltam a gondoskodásáért. Kijjebb úsztam a sötétből a part közelébe. 

Időközben a másik nő is parthoz ért.  Lezuhanyoztunk, majd - laku nócs - elköszöntünk  egymástól.

Ez az este, olyan kedves emlék lett nekem, mert szép példája volt a női energiának, a gondoskodásnak. Valamint az ihletettségnek, az intuíciónak, ugyanis, másnap kora délután megjött a Bóra, ami felkavarta és jól lehűtötte a tengert, és naplemente után a levegő is inkább hűvös volt, mint kellemes. Jól  tettem, hogy az adott pillanatban hallgattam bensőmre.

És, hogy mit szólt ehhez a férjem!? hát velem együtt egy jót nevetett.

A totemről

"Nem vót énnekem semmi sürgős dógom  az életembe, mégis annyit futkároztam, hogy ne tovább.."                                                                                                                                                                      Regős Bendegúz                                                                                                                                         

Valahol a gyermekkoromban kezdődik a történet. Falun voltam kis gyermek, ahol természetes, hogy az ember állatokkal él együtt. Ez nálunk úgy alakult, hogy a háziállatok sokféleségéhez, - vadászkutyák, (hajtók, apportírozók, kotorékebek), macskák, baromfiak, nyulak, disznók, tehén és  ló, - olykor  társultak vadállatok is. 

Apám, aki erdész és vadász volt, sokszor okozott nekünk meglepetést valamilyen vadállattal. 

Emlékszem, hozott haza kicsi rókákat, akiknek kilőtték a szüleit, még el is neveztük őket: Zsuzsi, Farkas és Farkatlan. Elég sokáig éltek nálunk bezárva az utolsó disznóólban, mikor is az egyikük kiszökött és szomszédunk baromfiudvarát megdézsmálta. Na, ezután már szabadon engedte őket apám, mert biztos volt abban, hogy elég életösztön van bennük a megmaradáshoz.  

Majd emlékszem, egyszer az iskolából hazaérkezve a konyhánkban egy peckesen lépkedő gólya fogadott. Aztán meg egyszer a nagy játszásból beszaladva a fürdőszobába a WC-re ültem, s csak ott ülve vettem észre az ajtó melletti, mögötti sarokban megbúvó kis baglyot. Guvadt szemeitől majd frászt kaptam, de ugye a dolgomat el kellett végeznem, így aztán maradtam és csak félve bámultuk egymást.

Voltak kikeltetett kis fácánjaink.  A lucerna vágások során előfordult, hogy az ott fészkelő fácánszülő az utolsó utáni pillanatig ült a tojásain védve azokat a kombájntól. Ilyen költés alatt lévő tojásokat hozott haza melegen tartva édesapa, majd tette azokat édesanyám a kotló tyúkok alá. A kikelt kis fácánok mikor már repülni tudtak, először csak a kis kerítésükre, majd egyre messzebb és egyre magasabbra merészkedtek. 

Esténként jellegzetes hívó füttyszóval vissza-vissza csaltuk őket. Jöttek is. Egy ideig. 

Megjelentek a kert végi kerítésen, fákon, de már szabadok voltak.

A mai napig egy-egy fácán, ha a szülői házunk közelében fészkel s halljuk nővéremmel az esti szalajtó hangját, néma egyetértéssel nézünk egymásra. Érezzük, hogy innen ered, itt vannak a gyökerei.

Félénk gyermek voltam. Nem, mintha valaki is ijesztgetett volna,(egyébként igen, a fiú testvéreim) hanem mert a félénkség egyfajta lelki érzékenység. 

Féltem a kakasunktól, aki mintha csak ezt tudta volna, talált alkalmat arra, hogy megkergethessen. Mikor tojásért kellet hátramennem a tyúkokhoz, már előre féltem. Emlékszem egyszer, ahogy lélekveszve menekültem! Visítva futottam előle, majd ugrottam fel az udvar közepén fekvő kivágott diófa  hatalmas rönkjére. 

Megszabadulva éreztem magamat, de ő felugrott utánam, én onnan le, futottam egyenesen az istállónkba, ahol addigra már nagy szerencsémre se ló, se tehén nem volt s vártam a szabadulást, hogy ő elmenjen, vagy valaki jöjjön erre a házból. Néha elég sokat időztem ott...

Aztán emlékszem, hogy iskolába menet az út mentén a Szabó Marica nagypapájáék háza előtt pulykák legeltek. Rettenetesen rútnak, félelmetesnek találtam őket, különösen a kakasokat. Csúfoltuk is őket, - szebb a páva, mint a pulyka taknyos orrú rút-rút-rút, - kiabáltuk, mire azok felborzolták tollaikat és rut-rut-rut kiáltva futottak felénk. Szerencsére  egy mély árok választott el tőlük.

Aztán egyszer haza kellett mennem az iskolából napközben, mert elfelejtettem elvinni valamit, nevezetesen az ellenőrzőmet, hogy aláírattam-e a beírást. 

A rövidebb úton, a kertek alatt futottam hazáig, így az út menti pulykákat ugyan kikerültem, de a baromfiudvar megkerülhetetlen volt. Minden bátorságomat összeszedve, bottal a kezemben, elszántan léptem az udvarba. Jött is rögtön a kakas, persze ez már nem az a kakas volt, évek teltek el közben, de mégis valahonnan ez is tudta, hogy engem lehet zargatni! Na, de elővettem ám a botot, mert a szünet az iskolában hamar véget ért, s nekem addigra ott kellett lenni az ellenőrzővel, nem várhattam, hogy valaki kimentsen! 

Szóval tudjátok, ezen a napon megküzdöttem egy félelmemmel és legyőztem azt!

Apánknak elég nagy erdőkerülete volt, amit kényelmesen a kétkerekű homokfutójával, a laptikával járt be.

Gyönyörű paripája volt, a Sára. Néha, mikor kihozta az istállóból az féktelenül viselkedett. Ágaskodott, prüszkölt, nyerített, alig bírta apám visszafogni a szárral. A szabadság iránti vágyát, a benne lévő felgyülemlett erőt mutatta meg. Apám tudta uralni. 

Egyszer, miután Sára megnyugodott, apu rá szeretett volna ültetni. De én már futottam is! Sáritól nem féltem, hanem egyenesen rettegtem! Be a legbelső szobába, ott is a zárt oldalú íróasztal alá, ahova Sára biztos nem tud utánam jönni, mert bizony apu kockacukorral néha még a nyárikonyha lépcsőjén is felcsalta.

Telt-múlt az idő, lassan leküzdöttem a lótól való félelmemet. Először csak mertem etetni a tenyeremből őket, aztán olykor fel is ültem rájuk egy-egy kirándulás alkalmából.

Majd úgy adódott, hogy a közelünkben lévő lovardás valamiért viszonzásként felajánlotta, hogy menjünk csak bátran a lovasiskolájába, amit kamasz lányom nagyon jó néven is vett. Elkísértem egy alkalommal, hogy kipróbáljam a lóval való viszonyomat. Elővezettek egy öreg, már őszülő fehér kancát, mondták, erre nyugodtan felülhetek, nagyon nyugodt állat, magától járja a köröket, csak tartani kell a gyeplőt és meg kell ülni. Felültem a lóra. Szépen lassan elindult. Mentünk pár tankört, szépen egyenesen ültem rajta, fogtam a gyeplőt. De csak fogtam, nem tartottam! 

Megérezte az irányítatlanságot, az én határozatlanságomat, és amikor legközelebb a karám kijáratához értünk, ő elindult velem kifelé és egyszerűen elkezdett a fűben legelni...

Tudjátok! Ha nem uralunk egy helyzetet, uralja majd más helyettünk, aki viszont tudja, hogy mit akar!

Máig nagy tanítás maradt ez számomra.

Ha most azt kérdezed, hogy ennek az elbeszélésnek mi köze a totemekhez azt kell mondjam, nagyon is sok!

A törvény, mely szerint: "ahogy fent, úgy lent, ahogy kint, úgy bent" mutatja, hogy a fizikai és szellemi, a látható és a láthatatlan világ kapcsolatban állnak egymással. Bizonyos archetipikus erőket szólítanak meg bennünk a totemek. Nem csak állatok, hanem növények, természeti tárgyak, kristályok, totemoszlopok is!

Hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, meg kell ismernünk, értenünk a természet nyelvét, hogy a szellemvilág általuk megjelenő üzenetét megértsük.

A sámánok, a tudók szerint, a félelem állatalakban jelenik meg az ember életében. Ezek a kísértő totemek fontos tanításokat adnak. Csak akkor múlik el az irántuk érzett félelem, ha erejüket, hatalmukat át tudták adni, ha megtanultunk szembenézni félelmünkkel. 

A totemszellem támadással ellenőrzi ezt.

A lóval, éppen egy fehér lóval, mint totemmel való viszonyom egy álmom során tudatosult. Itt írok erről.: https://magyarkamargit.blogspot.com/2013/12/a-teljesseg-keresese.html

Az archetípusokról és totemekről itt olvashatsz tőlem:

https://magyarkamargit.blogspot.com/2018/03/a-matyasmadar-totem.html

A gólyáról, mint totememről:
https://magyarkamargit.blogspot.com/2016/04/a-madarak-uzenete.html

Annyi év után eszembe jutott megnézni vajon milyen erőket adhat át a kakas totem.

A kakas a nyugati asztrológiában a bátorságot, az erkölcsösséget, pontosságot, szorgalmat, hazafiságot és elpusztíthatatlanságot jelképezi. Fényhozó állat.

Az őszinteséget, az igazságot jelképezi. Segít démonaink leküzdésében, melyek megakadályoznak abban, hogy erőnk teljességében legyünk, hogy bőségben, gazdagságban, életörömben legyen részünk. A kakas a férfias aktív részünkhöz szól. A tűz erejével és ötleteink megvalósításához szükséges erővel ajándékoz meg.

Ha a kakas kukorékol, felébreszt álmunkból, szólít ébredjünk öntudatra, tanulmányozzuk önmagunkat, és foglalkozzunk azzal, ami számunkra fontos.

A kakas a Nap városából, és más világokból hoz üzenetet.

Arra szólít, hogy ügyeinket legjobb tudásunk és lelkiismeretünk szerint intézzük. Ne riadjunk vissza az összeütközésektől, bátran álljunk ki az érdekeinkért.

Ezeket az erőket elolvasva érzem és tudom, nem lett volna baj, ha még gyermekkoromban pár évig ott legyeskedik körülöttem egy kakas, de  biztonsággal mondhatom, hogy mára  sok tudását, erejét megszereztem. 

És, hogy ne csak a félelmet keltő totemeimről írjak, legyen szó az egyik legkedvesebb állatomról a macskáról:

Misztikum, mágia, függetlenség. 

A macska a női részünkkel van összeköttetésben, megmutatja, hogyan viszonyulunk saját női energiánkhoz. Legyünk intuitívak, hallgassunk sugallatunkra, hangolódjunk rá, érezzük  energiáját,  hogy megértsük a macska üzenetét.

Akinek macska a toteme, számíthat arra, hogy életében a misztérium és mágia erőre kap.

A macska kitűnő lélekvezető, simulékonyan mozog világok között és időkön keresztül. Védencének antennákat ad a természetfeletti területek felfogásához. 

Akit a macska vezet, arra az éberséget, intelligens talpraesettséget, ellazultságot, valamint a saját út követésébe vetett bizalmat, az ösztönös belső vezetésben való feltétlen hitet ruházza át. Segít, hogyan boldogulhatunk jobban az életben, hogyan törődhetünk jobban magunkkal, hogyan legyünk szabadok és függetlenek.

Elhozza a Nap erejét, az öntudatot. Ösztönöz, hogy szakítsunk időt magunkra, hogy töltődjünk az örök forrás fényében, magyarán, néha csak létezzünk, lustálkodjunk. Nem kell minden külső eseménnyel foglalkoznunk, ezer oka lehet annak, hogy egy dolog olyan, amilyen. 

Segít energetikai mezőnk tisztán tartásában, a sötét erők elűzésében.

A szabályokkal és elvárásokkal szemben vadul és zabolátlanul lép fel, ha éppen úgy tartja kedve. 

Törvényei nem e világból valók. Megvan a maga stílusa, hűsége, lojalitása, barátsága, amit kifejezésre juttat.

A macska  rendelkezik hetedik érzékkel, érzékeli a föld és ég között létező dolgokat. Így jövőbe lát, észleli a démonokat, szellemeket. Mezőjét mindig tisztán tartja, állandóan tisztálkodik. Területét megjelöli, megvédi.

Megerősítései: "Szabadon és függetlenül követem lelkem útját." "Szabad vagyok, szabad, örökre szabad!"

Forrás: Ted Andrews: az állatok szimbolikája; Jeanne Ruland: Az állatok ereje végig kíséri életünket

A mátyásmadár totem

A mai fárasztó nap után, épp csak letettem otthon a táskámat és már vettem is az irányt az erdő csendjébe. Az ösvényen sétálva megállapítottam, hogy másfél hét alatt, mióta nem jártam itt, a kiserkenő turbolya zöldbe varázsolta talajszintet, a kisebb bokrokon megindultak a hajtások és a madarak is sokkal hangosabban, színesebben énekelnek. Hiába! Igaz a mondás, miszerint "József nap után, még pöröllyel ütve sem lehet a füvet a földben tartani", és az is, hogy "Szent József március 19-én  kiosztja a madarak sípjait". Megállva figyeltem és hallgattam egy énekesrigó gyönyörű trillázását. Egy biciklis neszét hallottam, gyorsan arrébb léptem, s ahogy elsuhant mellettem, megköszönte. Később, mint kiderült, tájékozódó bicikliversenyt tartottak az erdőben.

Szóval, ahogy elsuhant mellettem a bringás, megriasztott egy szajkót, aki ronda hangján kiáltotta, - mátyás!

Kísér már egy ideje utamon a mátyásmadár...

Egyszer ősszel egy kiadós eső után kertünkben a terméskő lapok közül húzgáltam ki a gyomot. Az ilyen csendes tevékenység befelé fordít. Figyelem felbukkanó érzéseimet, emlékeimet. Hozzátartozik a tisztánlátáshoz, a lélek gyógyulásához, az elengedéshez. Emlékszem, édesapám jutott az eszembe. Az, hogy ritkán adott nekem feladatot, de azt megkérdőjelezhetetlenül el kellett végeznem. És épp egy az volt, hogy a járdaközökből ki kellett irtanom a gazat. Guggolni, térden csúszni órákon keresztül. Emlékeztem a gyermeki nemtetszésre, de arra is, hogy tudtam, addig nincs menekvés, míg el nem végzem a  rám bízott munkát...

Milyen örökség ez apámtól, hogy igényem van az ilyen jellegű  rendre, tisztaságra.

És ahogy lassan haladtam a gyomlálással, a madáretető alá érve, egy szép szajkótoll feküdt előttem.

Tudjátok! Az angyalok...

Gyakran megfordulnak szajkók a kertünkben, még sokszor nyáron is.

Felemeltem a tollat és bevittem a nappaliba.  Valahogy adott volt, hogy odategyem a huszon éve gyerekeimtől kapott szép zöld eozin Zsolnay kobrafejhez, ami mára egy szentélyem az Istennőnek.

Emlékképeim tovább pörögtek.

2006. november 4. Az édesapámat temettük. Mielőtt kiléptünk a megüresedett házból, idősebb bátyám, Árpád felnézett. Az ajtó melletti agancsfogason, ott, ahol mindig is lógott, várt apánk zöld, mátyástollal díszített vadászkalapja. Ő leemelte és csak annyit mondott, - én úgy gondolom ezt vele temetjük...

Az ősi eredetmondákban jelentős szerepet kapnak az erőállatok vagy totemek. Ezekben, még ha nem is hiszünk, hátterükben olyan archetipikus erők állnak, melyek időtlenek, örökérvényűek és egyetemesek. Ez egy mélyen bennünk gyökerező ősi kódrendszer, ami példaértékű magatartásmintákat reprezentál. Erőforrások, melyek értéket közvetítenek, sorsalakítók, tudatosodást segítők. Ezért aktiválódnak álmokban, vagy jelennek meg szembetűnő gyakorisággal környezetünkben, mint jelenségek, szimbólumok. Csak észre kell őket vennünk.

A természeti népeknél például, ha egy állat tulajdonságát magukénak akarták, akkor eltáncolták a mozgását, magukra öltötték megjelenését, körbevették magukat rá emlékeztető, tőle származó tárgyakkal.

Nézzük mit adhat magából egy szajkó az embernek.

Fotó: Altmann Péter, Mátyásmadár

Szajkó 

Ősi tudás, bölcsesség, erő, felelősség, elkötelezettség

Kedvenc eledele a makk, (a vadász kalapon lévő makk mellé tűzik szép kék fedőtollát). A tölgyfához való kapcsolata a druidák ősi tudására, bölcsességére utal. Itt bátran írhatom, hogy bennünket magyarokat a táltosok ősi tudására emlékeztet, hiszen a druidák és a táltosok egyazon szerepet töltöttek be népük életében, csak a szerzők, az egyik német, másik amerikai, ők a druidákat említik.  Összeköt a négy őselemmel (tűz, föld, víz, levegő), a négy égtájjal, a külső és belső, valamint az égi és földi világgal.

Felelősségre, elkötelezettségre tanít, arra, hogy ne csak belekezdjünk a dolgokba, hanem következetesen, szorgalmasan, kitartóan véghez is vigyük a fontos dolgokat. Felhívja a figyelmünket, hogy szellemi erőnket alakítsuk tetterővé, talpraesetten ragadjuk meg a közelgő, adódó jó lehetőségeket.

Hangja a másvilág hangja, jelzi jöttünket, a természetben biztos távolságból kísér, védelmez belső, spirituális utazásunk során. Figyelmeztet veszélyekre, betolakodókra. Hangja éberségre, cselekvésre ösztönöz, nem lehet nem meghallani.

Ha felbukkan életünkben ez az impozáns madár, a következő kérdéseket érdemes feltennünk: Van-e energiarabló a közelünkben, vagy nem vagyunk-e mi magunk az, valaki számára? Nem vagyunk-e reményvesztettek? Elegendő türelmünk van-e magunk, vagy mások iránt? Van-e elég kitartásunk?

Meglátjuk-e a figyelmeztető jeleket, van-e erőnk védekezésre, akcióra? Megragadjuk-e a lehetőségeket? Mi az a lehetőség, melyre felhívja a figyelmünket?

Felhasznált irodalom: Jeanne Ruland: Az állatok ereje, Ted Andrews: az állatok szimbolikája

 Az én legfőbb totemállatomról, az archetipus álombeli megjelenéséről.

https://magyarkamargit.blogspot.hu/2013/12/a-teljesseg-keresese.html

Itt a gólyáról olvashatsz:https://magyarkamargit.blogspot.hu/2016/04/a-madarak-uzenete.html

Források:
http://www.karmaasztrologia.com/p/szimbolumok.html
http://www.symbolonintezet.hu/archetipusok-es-gyogyitas/

Találkozó

Amennyire nem készültem az érettségitalálkozónkra, úgy készülök most az általános iskolaira. Huszon éve nem találkoztunk. Persze néhányunkkal összefutottunk otthon, falván, elbeszélgettünk, de egy találkozó az más. Azon ott vannak volt pedagógusaink, tanár nénik, tanár bácsik, - ahogy alsósként szólítottuk őket - és ott vannak a tanárnők és tanár urak, - ahogy felsőben.

És a hely szelleme!

Ne gondold, hogy az nem számít!

Mikor tavaly felhívtak a középiskolai matura találkozó kapcsán és azt mondták, hogy Pécsett lesz, már is tudtam, hogy nem megyek el. Mert én azok közt a falak közt szerettem volna lenni, ahol annak idején ültünk a padokban, lógtunk az órákról az alagsorban, futkostam le - föl a lépcsőkön először még piros svájcis kis fruskaként, majd csinos lányként. Nincs több kötődésem, elengedtem a volt társakat.

Ez egy jó alkalom a gyermekkorba való visszatekintéshez. Veszem is észre magamon, hogy minduntalan vissza - visszanézek az életemben. Ma már rálátással.

Meghatározó személyek, élmények kötnek ehhez a Duna által elzárt kis zsákfaluhoz, Dunafalvához. A szülők, testvéreim, tanáraim és a gyermekkori barátok. 14 évesen eljöttem otthonról, de mégis... vitathatatlan, hogy a korai évek alakítanak legerősebben. Ez a bevésődés.

Látom édesanyámat, ahogy meleg szívvel gondunkat viseli, tanít minden mozdulatával. Látom édesapámat, ahogy szigorával, tartásával nevel és látom testvéreimet gyermeki civódásban és szeretetben.

Emlékezem...

Erdei kirándulásainkra. Mikor idősebb bátyámmal, Árpival aput látogattuk meg az erdőben, egy szarvascsorda vonult át azon a területen ahol mi voltunk. Berántott egy nagy fa takarásába és csak pár lépésre tőlünk vonultak el a csodaszép állatok.

Arra az esetre, mikor nővéremmel és barátnőmmel az árokparton, az érett kukoricatábla szélén kis játékrezsóban szederlekvárt főztünk...

Életem első cigarettájára, a magaslesen elszívott Fecskére,  amit "jutalomként" kaptam Pisti bátyámtól, mert én találtam az első gombát, aztán majd leszédültem a létrán. A  madár tojás gyűjtő kirándulásunkra, (gyűjteménye volt bátyámnak) mikor a barázdából előttünk kirepült pacsirta tojását a ruhámba rejtettem.

Az iskolai majálisokra. Verseny volt, ki tudja kéz nélkül legelőbb megenni a magasan felfűzött lekváros lángost. Este a Duna parton tanáraink meggyújtották a hatalmas tábortüzet, amit körbeültünk és aztán énekeltünk.

A szeptember eleji őszi munkára, mikor ki kellett mennünk egy, vagy két hétre a földekre mezőgazdasági munkát végezni. Emlékszem, hogy krumplipuskát készítettünk, ami egy hosszú botra felfűzött krumpli volt, aztán megsuhintva a botot kilőttük a krumplit. Jó húzása volt, és szerencséje annak, akit nem talált el egy ilyen lövés. Aztán meg a másfél méteresre is megnövő paréjokból bunkert építettünk és abba bújtunk el cigizni. Akkora füst  lett benne, hogy csak a vak nem vette észre, hogy mit művelünk ott. A beírást az ellenőrzőbe megkaptuk. Hogy féltem  apu haragjától, de elmarasztalása elmaradt. Ő is volt gyerek...

Állítólag sokan ott leszünk a találkozón. Sajnos hárman már biztosan nem lesznek köztünk.

De mégis velünk lesznek.

Csendes vasárnapom

Csendes vasárnapom van. A tegnap látogatóba érkezett testvéremék már elmentek, férjem  pedig Fekete-erdei motortúrájáról csak este érkezik. 

Déli, forró napsütés. Végre egy jó alkalom, hogy megvarrjam a múlt héten vett függönyeimet.

Elő a varrógéppel! 

Sok próbálkozás után sem sikerül vele varrnom. Valami kis elállítódás. A cérna folyton elszakad. Újra spulnizok, talán az orsóban van a hiba. De nem. Így aztán, mielőtt még dühös lennék, elpakolom. Majd a férjem megnézi, segít beállítani. Ha eddig ráért az a függöny, várhat még pár napot.

Inkább a virágaimmal foglalkozom. Átnézem és meglocsolom őket. Egy nagyobb kaspót ki kell öblítenem. Mérete miatt az udvari csapnál könnyebb lesz.  Kilépek a kertbe. 

Ahogy megnyitom a csapot, - amin rajta van még a leanderek reggeli locsolása óta a gumicső és a locsolófej, - érzem, hogy szinte tűzforró a benne lévő víz. Elszorítom a víz útját, ami aztán lenyomja a csövet, miközben jól lespriccel a forró víz. Ijedten ugrok egyet, de már arcomon mosoly, a pillanat töredéke alatt feltoluló emlékektől...

Otthon járok. Dunafalván. '60-as évek. Tikkasztó nyár. Mi gyerekek az udvaron játszunk s hogy anyánk kellemesebbé tegye számunkra a  nagy meleget, hív, - gyertek, zuhany!

Az udvari csapon mindig rajta volt egy fekete gumi slaug, - svábosan így hívtuk a locsolócsövet, - amit ilyenkor anyu kihúzott a napra, hogy jól felmelegedjen. Mi gyerekek, az udvar közepére futottunk, anyu pedig ujjával elszorítva a cső végét, lespriccelt vele bennünket. Először jó forró víz jött, majd elfogyva belőle a felmelegedett víz, jött a hideg zuhany. De mit számított mindez!  Mi visítva ugráltunk, futkostunk a víz alatt. 

Élveztük az életet.

Pár nap otthon

Most hogy szüleim már nem élnek, hiányukat a testvéreim közelségével próbálom pótolni. Egy pár hete úgy éreztem, hogy halaszthatatlanul mennem kell. Hallgattam a lélek szavára, így hát mentem.

Otthon, Dunafalván a volt szülői házban most nővérem él.

Míg ő kertészkedett, én bent kincseket keresve a fiókokat nyitogattam. Régi fotók bukkantak elő, anyám naplója, amik visszavittek, ha csak pillanatokra is a múltba. Segítenek reálisan látnom a megfakult vagy az eltorzult emlékeket. "Margit jött.., ment..dátum; Kati jött.., ment.. dátum; Pisti jött.., ment..,dátum; Árpi jött.., ment.., dátum" katona évek, kollégiumi évek.  Ez a szülők sorsa...

Aztán felmentem a padlásra. Jó volt ismét látni a mózeskosárszerű babakocsit, melyben egykor anyánk ringatott, a rollert amit talán, sőt biztos, hogy Németországból kaptunk és egész napos "rollerpartykat" tartottak a fiúk. Találtam is egy fotót erről, ahol mi a négy szőke testvér vagyunk és a szomszéd gyerekek.

               

Vannak még a padláson a régi iskolás könyveinkből és füzeteinkből. Egy családban, de mindegyikünk máshogy, és máshol tanult...az Élettől.

Valamint fent vannak apámnak a régi, ma már ritkaságszámba menő, még fából készült sílécei és a hozzátartozó bambuszvégű botok. Vajon mikor és hol használta? Míg élt sosem kérdeztem... Ő pedig nem mesélt...

Aztán az udvar felőli szobában a könyvespolcon az 1988-ban született Schneider ópapám megsárgult gimnáziumi rajzkönyve került a kezembe. 

Kordokumentum, 1899-1900-as tanévből, az Ő keze írásával és rajzával.

                            

Persze van tőle egy I. Világháborús!! napló is, (írja valahol, hogy egy shrapnel megsebesítette, aztán talán éppen Isonzónál kilőtték a lovat alóla...) de ez mégiscsak kisiskolás, kicsit összefirkált könyv, amiből pontosan látszik, hogy egy gyerek, az minden korban gyerek.

Aztán  meg csak elvoltam az udvarunk csendjében.

Pár nap után elindultam a fiúkat meglátogatni az egyre szépülő Sugó parti kis városba, Bajára. Árpihoz idősebb bátyámhoz mentem először. Megmutatta a gazdaságát, majd leültünk beszélgetni a mindennapjainkról, családunkról és persze szó került a szüleinkről; apánkról, az Ő egyik legnagyobb néma tanításáról, igen...megtanított arra, hogy az ember megjelenésével ad magának rangot!, nem a ruha és a papír teszi az embert!, aztán hogy örököltük édesanyánk jó szívét...

Elköszönve tőle Pistihez mentem, ahonnan Klárikával elmentünk fürdeni a közeli Dávod fürdőre, este pedig együtt egy jót vacsoráztunk a hangulatos Petőfi szigeten.

Sosem jöttem el otthonról üres kézzel, ez most is így volt.

Falván mikor meglátogattuk unokabátyámat, Ő körbevitt gazdagon termő kertjében. Vigyél ezt is, azt is, vigyél még ebből is, abból is, így került a csomagtartómba cékla, uborka, fokhagyma és egyebek.

Ahogy jöttünk befelé a kertből, "még nem volt eléggé tele a kezünk", utánam szólt- hugi vigyél rebarbarát is!- nem tudtam nemet mondani. Gyerekkorom óta nem ettem rebarbarát, akkor az ómamám főzött szószt belőle.

Hát így lehetett az, hogy én tegnap este rebarbaralevest főztem.

Nagyon gyorsan frissítő, savanykás leves, szósz készíthető belőle. Sőt hagymalekvár (chutney) is a húsok mellé.

A szárakat megmostam, (6-8db) egy centis darabokra felvágtam, majd kb. 2L vízben föltettem főzni. Beletettem egy félbevágott szár vaníliát, ízlés szerint fahéjat, szegfűszeget -borsot, (ezt teatojásban) sóztam, és megcukroztam. Forrástól kezdve csak pár percig főztem és már készen is volt.

Miután nagyon savanyú ízű volt (sóska rokona), gondoltam egyet és a testvéremtől kapott, még elől lévő körtebefőtt levét beleöntöttem, majd beleaprítottam a gyümölcsöt. Behabartam tejföllel.

A fűszereket csak reggel szedtem ki belőle, mielőtt kicsit elturmixoltam, krémesítettem.

Mondhatom pommmpás, üdítő leves lett.