A következő címkéjű bejegyzések mutatása: természet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: természet. Összes bejegyzés megjelenítése

hétfő, január 06, 2025

MOST

Jó hideg reggel volt. Leértem a  Duna partra, s elindultam  a sétányon a megszokottan. Az éjjeli komoly mínuszok jéggel vonták be a Kis-Duna jelentős felületét, csak középen, ahol nagyobb az áramlás, ott nem volt befagyva a vízimadarak örömére. 

Lelkem tiszta mélyéből hirtelen előbújt gyermeki énem. Közvetlenül a vízparton lehajoltam, belemarkoltam a kavicsba, azaz csak markoltam volna, mert a földhöz volt fagyva, így  egyenként szedegettem a mozdíthatókat. Nagyon hideg volt a fagyos kavics, így  szép, világos kis gyapjú kesztyűm ide vagy oda, visszavettem, vállalva, hogy besározódik. Aztán jött a csúsztatás a jégen. Versenyeztek, melyik siklik messzebb. Volt amelyik túlcsusszant a még be nem fagyott részre és elnyelte a víz. A  szemben vízen ülő dankasirályok mintha szurkoltak volna, néha hangosan kiáltottak, - dank, dank - aztán meg mintha nevettek volna, - kie-kie-kie. Jött néhány vadkacsa is, de ők érdektelenséget mutatva a nádas felé vették az irányt. Ránk sem hederítve  repült el felettünk egy magányos szürkegém, majd egy kárókatona. Nem sokkal később, nehéz, lassú szárnycsapásokkal egy nem rég felszállt hattyú pár húzott közvetlenül a víz felett  déli irányba. Aztán pár perc múlva még egy pár. Ámulatba ejtett szépségük. Hosszan követtem őket a tekintetemmel.

 


Fáztam. Visszafordultam, hogy bemenjek a jó meleg fürdőbe. Útközben jöttek a gondolatok... Aztán a nem régen olvasott bölcsesség jutott eszembe, miszerint a dolgok nem velünk, hanem értünk történnek. 

Már kiestem a MOST-ból. Pedig az előző fél óra alatt nem volt múlt, jövő, csak a természet adta  pillanatok öröme.

Namaste

szerda, október 23, 2024

Természet

"Minél közelebb van az ember a természethez, annál szabadabb és tisztább, mind a gondolataiban, mind pedig a cselekedeteiben." Jurij Ritheu

Forrás: Labirintus-Meseterápiás Műhely 

szerda, július 24, 2024

Levente 5


Napok óta itt híjjegett egy karvaly. Többször alacsonyan elszállt az udvarunk felett, majd feljebb szállt. Furcsának találtam, mert évek óta itt fészkelnek a közelben, de így még nem viselkedett egy sem. Aztán minap Leventével kint ültünk a júdásfa árnyékában a függőfotelben. Ment a locsoló mert kutya-meleg volt. Valami elsurrant mellettünk a kerítéslécek alatt, csak épp érzékeltem a látóteremben. Majd  azt láttam, hogy egy madár van a locsoló alatt, élvezi a hűs vizet. Egy karvaly fiúcska volt, aki landolt és vagy fél órát strandolt az udvarukon. Egy pillanatig sem mutatott félelmet, pedig csak egy - két lépésre voltunk tőle. Futkosott a víz alatt, mint a gyerekek. Aztán bement  az árnyékot adó virágok közé, pihent, majd ismét a víz alá futott.  Kicsit később mellénk jött, kicsit ismét megpihent, felszállt a kerítésre és huss, tovarepült. Közben mi bementünk. Mikor kilestem, már megint itt volt. 
A karvaly levegő leggyorsabb madara, repülő technikája végett, szinte sebezhetetlen. Arra gondoltam, hogy szenvedett a melegtől, azért viselkedett ilyen furcsán. 


Gondoskodni kell a szabadon élő állatokról. Mindig jó, ha teszünk ki nekik vizet, de ilyen tikkasztó időben különösen fontos. Olyan jó látni, ahogy jönnek az itatóhoz inni, fürdőzni az énekesmadarak, cinkék, rigók, meg verebek, olykor még a nagyon óvatos mátyásmadár is. Bentről lesem őket. Most ez az eset, hogy semmi félelmet nem mutatva  tőlünk pár lépésre egy karvaly fürdőzött, szinte minden élményt, amit  kertem ad,  felülmúlt. 

Aztán ma reggel 8 óra előtt jógára menet az almáskert utáni kis  erdősáv szélén egy őzet láttam vidáman szökellni. Hálás vagyok Teremtőmnek, mert ugyan a fővárosban élek, mégis ilyen csodásan körülölel a természet. 

Levente napok óta számolta mennyit kell még aludni a szülinapjáig. Tegnap volt öt éves, s habár a napokban mikor veszekedtem vele; valamit nem engedtem meg neki; azt mondta, hogy ezért nem mehetek el a szülinapjára, én mégiscsak elmentem.😄A vacsora alatt, után arany szólásait emlegettük. Talán a legédesebb az volt, mikor várandós nagynénjének Andinak azt mondta, hogy a kisfiát majd ő megtanítja úszni. Erre Andi azt mondta, hogy már most a pocakjában is úszik a baba. Mire Levente - Andika! De hát leér a lába! 😄

Namaste 

szerda, január 17, 2024

Pillangólány

... " A látogatók szemében a pillangó finom, légies teremtmény. "Ó, törékeny szépség" ábrándoznak. Így aztán nem csoda, ha döbbenten néznek az eléjük szökkenő Maria Lujanra. Mert ő nagy, igazán nagy, mint a Willendorfi Venus* mint a Nappalok Anyja, mint Diego Rivera hősi méretű asszonya, aki egyetlen csuklómozdulattal építette fel Mexikóvárost.
    És Maria Lujan öreg, ó, nagyon, mint a vén folyó, mint a vén fenyőfák az erdőhatáron. Vörös-fekete mantája, takaróruhája le-föl ugrál teste körül. Egyik válla fedetlen. Nehéz teste és nagyon csontos lábai azt a képzetet keltik, mintha egy takaróba burkolt pók ugrálna előttünk.
   Először az egyik, majd a másik lábán ugrál. Toll-legyezőjét ide-oda mozgatja. Ő a pillangó, aki megerősíti a gyengéket. Ő mindaz, amire sokan azt mondják, erőtlen: ő a kor, a pillangó, a nőiesség.
   A Pillangólány haja a földig ér. És vannak pillangószárnyai is - olyanok amilyeneket az angyalok szerepét játszó kisgyermekek viselnek iskolai színdarabokban. Csípői hatalmas kosarakként ugrándoznak, dereka alatt pedig olyan szélesek, hogy két gyerek is elfér rajtuk. 
     Ugrál, ugrál, ugrál, de nem úgy, mint egy nyúl, hanem erősen visszhangzó léptekkel.
     "Itt vagyok, itt, itt, itt..."
     "Itt vagyok, itt, itt, itt..."
     "Ébredj te, te, te!"
    Le-fel lengeti toll-legyezőjét, így hintve szét a földön és az embereken a pillangó szellemének hímporát. Kagylóból fűzött karperecei csörögnek, mint a csörgőkígyó, csengettyűi esőcseppekként csilingelnek. Hatalmas hasának és vékony lábainak árnyéka a kör egyik szélétől a másikig táncol. Lábai pufogása nyomán kis porfelhők emelkednek.
  A törzsek tisztelettel, odaadással nézik. Néhány látogató azonban összesúg, "Ez az? Ez a Pillangólány?" Nem értik, néhányukon csalódás tükröződik. Már nem emlékeznek arra, hogy a szellem világában a farkasok asszonyok, a medvék férjek, a hatalmas testű öregasszonyok pedig pillangók.
    Igen, Így van rendjén; a Természeti Asszony/ Pillangóasszony vén és elementáris, mert egyik mellében a mennydörgés világát, a másikban az alvilágot hordozza. Háta a termést, élelmet és állatokat tartó Föld bolygó íve. Nyakszirtje a napkeltét és a napnyugtát hordozza. Bal combja tartja az összes kunyhótakarót, jobb combja a világ minden farkasasszonyát. Hasa hordozza az összes megszületendő gyermeket. 
     A Pillangólány a női megtermékenyítő erő.



Egyik helyről a másikra viszi a hímport, így termékenyít keresztporzással, ahogyan a lélek éjszakai álmokkal termékenyíti meg az értelmet, ahogyan az archetípusok** termékenyítik meg a köznapi világot. Ő a középpont. Egy kicsit elvesz innen, egy kicsit hozzátesz oda, miáltal összevonja az ellentéteket. Az átalakulás sem bonyolultabb ennél. Ez az ő tanítása. Így csinálja ezt a pillangó. Így csinálja ezt a lélek.
     A Pillangóasszony kiigazítja azt a téves elképzelést, hogy az átalakulásban csak a megkínzottaknak, a szenteknek vagy csak a mesésen erőseknek lehet része. Legbensőbb  önmagunknak nem kell ahhoz hegyeket elmozdítania, hogy átalakuljon. Egy kicsi is elég. A kicsi sokáig tart. A kicsi sok változást idéz elő. A megtermékenyítő erő helyettesíti a hegyek megmozgatását.
     A Pillangólány hímporral szórja be a föld lelkeit: Könnyebb, mint gondolnátok, mondja. Megrázza toll-legyezőjét, ugrál, s így hinti a szellem hímporát a jelenlévőkre, amerikaiakra, apró gyermekekre, látogatókra, mindenkire. Áldásként használja egész testét; öreg, törékeny, hatalmas, rövid lábú, rövid nyakú, foltos testét. Ő az ősi természetéhez kapcsolódó asszony, ő értelmezi az ösztönöst, ő a megtermékenyítő erő, a kijavító, ő emlékszik a régi gondolatokra. Ő a LA VOZ MITOLOGICA. Ő a megtestesült Természeti Asszony.
     A pillangótáncosnak öregnek kell lennie, mert ő jelképezi a lelket, mely öreg."....


Forrás: Clarissa Pikola Estés-: Farkasokkal futó asszonyok
Fotók: Holly Sierra

**
https://hu.wiktionary.org/wiki/archet%C3%ADpus

*https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Willendorfi_v%C3%A9nusz

szombat, december 12, 2020

Éberség - Az ŐZ


*Szelíd volt, nagy és erős. Csak feküdt ott... a kíntól mozdulatlanságba merevedve. 
Áradt lényéből a szenvedés. 
Csapdába esett! A bal lábán egy vastag dróthurok fogva tartotta. Mélyen a húsába vágódott. Megpróbáltam elvágni, de nem volt hozzá elég erőm. Egy férfi kéz jött segítségemre. Láttam, ahogy elmetszette a drótot. 
Sikerült felszabadítani mély, fájdalmas kötöttségéből. 
Az ŐZ felszabadult. 

Évek óta érlelődik bennem a szívről, a szívcsakráról való tudásom, mely csakra összeköti bennünk a fizikai és szellemi síkot, s a léleknek, legbensőbb énünknek, Átmannak  otthona. 

Ez, a mellkasunkban lévő energetikai kapu nem pontosan egyezik a biológiai szívünkkel, de mégis nagyon szoros az energetikai kapcsolat közöttük.  Ha blokkolt a szívcsakránk, ha a szívünkben érzett fájdalmaktól falak veszik körül szívünket, nem tudunk áradón szeretni, előbb-utóbb szív, keringési és bőr problémáink lehetnek. A bőr  kapu a  külvilág és a belsőnk között. Sok esetben a karjainkba költözött merevség is ennek a gátoltságnak  köszönhető, hiszen a kar a szív "meghosszabbítása", s azt tartják, amelyik kar ölel,  az sosem bénul meg.

A csakrát támogatja a  nyíló rózsaszínű lótuszvirágon való meditáció, a zöld levélzöldségek fogyasztása, mint például a spenót, káposzta, búzafűlé. A zöld ruha viselése, a nyitott "á" hang zengetése, (lálázás) lágy zongora dallamok hallgatása. Kristályok viselése, mint például a rubin, a rózsakvarc, a larimár, az aventurin,  az olivin. Illóolajok közül a damaszkuszi rózsa és a neroli. A mosoly és nevetés, a szeretet érzése.

Szív mandala:



A jógafilozófia szerint az őz, vagy gazella az éberséget szimbolizálja, ezért ez a csakra állata.
Az éberség, az egó mentesség a szívből, a lélek lakhelyéből ered. Ahogy a Kisherceg mondja: "Jól csak a szívével lát az ember." 

A szívben kell kifejlődni a rálátásnak, a buddhinak, az illúziókon való túllépéshez, a dolgok igaz természetének meglátásához.  Az igaz tudáshoz, a vidjához**. A szívben kell feloldódni, elengedődni  a fájdalmas érzésekhez való ragaszkodásnak; ami megköt, falakat von körénk; így tudunk csak kilépni a dualitásból,  hogy egy lehetőséget lássunk minden helyzetben, mely lelki, szellemi, érzelmi fejlődésünket hivatott szolgálni. 
A falak lebontása fizikai tünetekkel is jár, például égő érzés a szívben, kiütések a szívcsakra környékén. Ez a csakra rezgés emelkedésének következménye.
Egy alkalommal, úgy emlékszem, hogy Access cserén, tisztánlátó társam azt mondta - tudod, hogy olvasztják a szíved körüli pancélt? Vajon hogy fog ez távozni!?-kérdezte. Finom anyagi szinten ez nem olyan gond. A durva anyagi síkon viszont erős testi tüneteim lettek. Egy- két napon belül első és hátsó szívcsakra területén először kevés, majd egyre kiterjedtebb foltban apró, viszkető, fájó, piros kiütéseim lettek. Napokig tartott a méregtelenítésem. Hogy kik, milyen erők segítettek ebben, ne kérdezd. Sosem vagyunk egyedül.. 

Anahata csakra képe:


A csakrában lévő lótuszvirágnak tizenkét szirma van, hat a gerinctől balra és hat jobbra. A szirmok nyitott állapotban az ég felé nyitottak. A tizenkét szirom a  szív tizenkét isteni tulajdonsága: boldogság, béke, harmónia, szeretet, megértés, együttérzés, világosság, tisztaság, egység, könyörületesség, jószívűség, megbocsátás. 
A csakra őseleme a levegő, színét egyes tanítások kéknek írják le. Ehhez a csakrához kapcsolódva tudunk egységet, kiterjedést, szabadságot, isteni szeretetet megélni, és ebben az állapotban tapasztalhatjuk meg belső látásunkkal a gyönyörű azúrkék színt. 
A szeretetnek több szintje van, a szexus, erosz, fília, és agapé. Tudatosságom szerint, akkor azúrkék színű a csakra rezgése, amikor az agapét, az isteni szeretet érzését érezzük. 

Erre a központra összpontosítva fejleszthető írói vénánk, valamint innen indul a szankalpa shakti, a kívánságokat beteljesítő erő. Minél tisztább a csakránk, minél erősebb szívünk magnetikus ereje, annál gyorsabban vonzzuk magunkhoz vágyainkat, kívánságainkat.
A szívcsakra istensége Shiva és felesége Párvati, akik az itt találkozó tudat és természet harmonikus együttműködését személyesítik meg.

Visszatérve az írás elejére, ha azt kérdeznéd, ki volt a férfi, akinek a keze segített? Hát... talán az apámé? Meglehet animus segített animának? 
Shíva segített Párvatinak, vagy Krisna Laksminak?

Namaste, 

Ui.:
Pinkola Estés írja a Farkasokkal futó asszonyokban, hogyha egy nő leszűkített lelki életet él, melyben az alkotás, újítás, kezdeményezés korlátokba ütközik, elkezd "kiszáradni". Nem képes szívvel, lélekkel zabolátlan természete szerint cselekedni. Ilyenkor a nők gyakran álmodnak sérült állatokról. Az ilyen álmok az ösztönös női psziché állapotát, és az ősi természethez fűződő sérült kapcsolatát fejezi ki. 

*Ismeretes, hogy már az ókorban, kr.e. 4. és 3. században használták az álmok gyógyító erejét. 
Az egyik legismertebb gyógyító szentély a görög-római kultúrában Aszklépiosznak a gyógyítás istenének emelt epidavroszi Aszklépion volt, ami kr.u. 5. századig működött. A beteg embereknek egy éjszakát kellett eltölteni az egy forrás közelében lévő szentélyben, ahol álmukban gyógyító üzenetet kaptak egészségük visszanyerése érdekében.

Fotók:

kedd, május 01, 2018

Májusfa

Otthon jártam, Dunafalván. Ahogy utaztam hazafelé Pestre, örömmel láttam végig az 51-es út mentén a falvakban, településeken, hogy él még szép hagyományunk a májusfa állítása. 
Május elseje van. Gyönyörű volt ma is az idő, szikrázó volt a napsütés, nyárias meleg és én útközben több helyen is láttam, ahogy a szél gyengén lengedeztette a májusfákra tűzött színes szalagokat. 

Visszalépek az időben... 
Az egykori szülői ház bejárata előtt ücsörögtem, nővérem a kertben kicsit gyomlált, kihasználva, hogy a hajnali frissítő eső meglazította a talaj felső rétegét. 
Egy autó húzott el a ház előtt, hangosan beköszöntek a srácok. Katit mindenki jól ismeri. 
Az autó mögött utánfutó volt és azon hosszan lógott le egy nyárfa. 
Megmosolyogtuk a dolgot. Még él a hagyomány, hogy az ifjak májusfát állítanak szerelmüknek. Nővérem is kapott anno ilyent, irigyeltem is, mert nekem sosem állított senki. No, nem azért, mert ne lett volna udvarlóm. Talán, mert én kollégistaként csak ritkán voltam otthon? Nem, nem akarok felmentést adni az akkori ifjaknak, mondjuk csak ki, egyszerűen hiányzott belőlük irányomban az efféle virtus.

Egy kicsit később egy tizenkét -három éves srác biciklizett előttünk, egyik kezében egy májusfának való nem is kicsi fát húzott. Szintén beköszönt, Kati kedvesen nevén szólítva, választ nem is várva megkérdezte tőle - viszed a májusfának valót? 

A nap folyamán meglátogattuk unokabátyámat, aki kint lakik a falu végén, ott, ahol a már megszűnőben lévő tanyavilág kezdődik. Amerre a szem ellát minden gyönyörűen zöldell, csak némelyik helyen látszik a  még puszta, bevetetlen föld. 
Érezni a Duna közelségét. A levegő telve a nyíló akác mézes illatával. Meg is beszéltük, hogy hazafelé szedünk akác- és bodzavirágot.

A házhoz érve egy komondor és két pumi ugatása fogadott. Kellenek az ilyen helyre a határozott házőrzők, mi mégis ismerősen, bátran nyitottuk a kaput és léptünk be az udvarra. 
Üdvözöltük idős bátyánkat, bent kicsit beszélgettünk, majd kimentünk, hogy megmutassa a mindig szépen művelt kertjét. Aminek helye már a földben, mint a burgonya, borsó, bab, tök, uborka, az már ki is hajtott, a paprika, paradicsom és káposztafélék palántái pedig még ládákban várják az erősödést, és a jobb időket.
Elköszöntünk, majd felültünk a biciklikre. 
Az irány a Duna felé vezető akáccal, bodzával szegélyezett út volt.

Minden évben szoktam gyűjteni bodzavirágot. A padlásszobában megszárítom, majd télen gyömbérrel, mézzel iszom. Idén nővérem ötletére akácot is gyűjtök hozzá.

A fehér akác, ez a hazánkban egyáltalán nem honos fafaj sok jószolgálatot tesz. Fája jó oszlopfa, mert nem rohad könnyen a földben, szerszámokat, kerítéseket, padokat, játszóterek fa játékait készítik belőle, de mindemellett nagy értéke a virága és a virágából készült méz.
Talán kevesen tudják, hogy a fehér akác virágából készült tea remek a gyomorsav túltengésre, köhögés ellen, valamint enyhe víz- és hashajtó. Az akácmézet mindenki ismeri, szereti. A méz rendkívül táplálja a szöveteket, növeli az életerőt, főleg idősek és kisgyermekek elmaradhatatlan tápláléka. Este langyos tejben fogyasztva a legelőnyösebb. A mézről még érdemes tudni, hogy 40 foknál melegebb teába, ételbe ne tegyük. 

Visszaérkezve nővérem házához, a szedett virágokat egy nagy papírtáskába tettem, hogy tudjon jól szellőzni, aztán majd otthon papírral bélelt tálcán szárítom készre, és dobozolom.

Ebéd után pihentünk. Én a mogyoró árnyékát választottam, ott napoztam ebben a bitang nyárias melegben.
A meleg múltával biciklitúrára indultunk. Kimentünk a temetőbe, hogy megnézzük az előző nap elültetett napvirágokat. Miután éppen telihold volt, ilyenkor a legbiztosabb, hogy az ültetett növényünk megered. Meglocsoltunk, majd a kistöltésen a Duna felé vettük az irányt. 

Elhagyva a faluszélét, a pagonyban egy fiú jött a töltés felé biciklijén, maga mellett vonszolt egy fiatal fát.  Nővérem egy nagyot nevetett. Először nem is értettem miért, majd csak mikor mondta, - Kevin, Kevin!
Ekkor megértem a dolgot. Kevin már korábban vitt egy májusfának valót, és ez most a második. 
Tudjátok úgy van Ő most, mint a nótában. " Minek a szőke én nékem, mikor a barnát szeretem..."
Talán megbocsájtja nekem Kevin, hogy itt elárultam a titkát.

A Dunánál Kati hősként a fűzesbe vette magát; annyi volt a szúnyog, mint fűszál a réten;  hogy hátha talál fűzfagombát, de nem volt szerencsénk.
A hazaúton találkoztunk régi, kedves ismerőseinkkel a Svájcból ideköltözött Mariával és Renével. Maria kiáltott Renének, - Mein Schatz! -, mire én mondtam neki, szólítsa magyarul kincsemnek Renét. Jót nevettünk, mire ki tudta mondani, ezt a nem könnyű magyar szót. 
Elköszönésképpen megöleltük egymást, egy darabig együtt kerekeztünk még, majd elváltunk. Csak utóbb jutott eszünkbe, hogy Renének el kellett volna mondanunk ezt a májusfa állítás dolgot, csak hát azok a nyelvi nehézségek.

Habár! Néha nem is beszéljük egymás nyelvét, szívünkkel mégis jól megértjük egymást...

májusfa


csütörtök, november 02, 2017

Elfogadás

"A gyermek olyan, mint a tükör. A szeretetet nem kezdeményezni, de visszatükrözi. Ha szeretetet kap, viszonozza azt, de ha nem kap szeretetet, nincs mit visszatükrözie." Dr. Ross Campbell

November van, vagy ahogy őseink mondták: Szent András hava, őszutó, enyészet hava. Ekkorra visszavonhatatlanul megérkezik az ősz. A Nap már távol van a Földtől, nem tudja azt felmelegíteni, szárítani, ezért aztán jellemzően hideg, nyirkos, szeles az időjárás. A formaátalakító természetszellemek a köd leple alatt megváltoztatják a tájat, lassan aludni tér a természet. 

"Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik."

A természettől sokat tanulhatunk, hiszen annak részei vagyunk. Keressük vele a harmóniát!
Legjobban tesszük, ha mostantól mi is kicsit visszavonultabban élünk, több időt töltünk szemlélődéssel. Álmaink a jövőnk csírái.  Petőfi azt írja "Itt van az ősz, itt van ujra" című versében, hogy a természet télen álmodja meg tavaszt és kíván ehhez szép álmokat. 
Célszerű hát nekünk is szép álmokat szőni! Ismerjük be vágyainkat, igényeinket! Szeressük magunkat...

Ma van Halottak napja, mikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Az elmúlás, a halál csak az anyagi létre igaz. Lelki síkon öröklétről beszélünk.
Ha egy szerettünk elment, meghalt, miért ne szerethetnénk ezután is?... Sőt, van, hogy nem tudtunk szeretni valakit életében, de halála után feloldódnak a vele szembeni engesztelhetetlen érzéseink, megváltozik a kapcsolatra való rálátásunk, megbocsájtunk és már szeretettel gondolunk az illetőre. Lassan átírjuk a múltat... gyógyulunk és gyógyítjuk a kapcsolatot.

Marlon Brando "E dalra tanított anyám" című önéletrajzi regényében olvastam, hogy pszichológusával beszélgetett arról, hogy apjával való rossz viszonya mennyi lelki fájdalmat okozott neki. Aztán idősebb korára megbékélt ezzel, elfogadással lett a dolog iránt. A pszichológusa erre csak annyit mondott, hogyha ezt érzi, akkor a dolog így, már rendben van...

Aztán Jane Fonda "Eddigi életem" című regényében panaszkodik Katharine Hapburnnek apja vele való rideg viselkedése miatt, mire Hapburn nagyon bölcsen azt mondta, hogy úgy kell viszonyulnia az apjához, (egyébként mindenkinek mindenkihez) hogy az, a tőle telhető legtöbbet adta. Csak ennyije volt... 

Másutt, egy spirituális lapban pedig arról cikkeztek, hogy a szülő - gyermek (ember-ember közötti) kapcsolatban látni kell, hogy honnan érkezik az a szülő (ember). Ki tudja Ő mit kapott. Ölelték-e valaha, kapott-e melegséget, dicséretet, biztató szavakat. 

Voltak nekem is belső megoldatlan problémáim a szüleimmel, apámmal kapcsolatban, de lassan feloldottam ezeket a blokkokat, és megláttam Őket a saját szememmel. Megláttam bennük az Embert. 

Éppen a napokban történt. 

A konyhában törölgettem a ritkábban használt nagy vágódeszkámat. Jó pár évvel ezelőtt kaptam édesapámtól, az akkor talán jelentéktelennek tűnő ajándékot. Egy praktikus ajándék az apától, a már feleséggé és családanyává lett lányának.

De most hirtelen más megvilágításban láttam meg a dolgot. 
Egy APA ajándékát tartottam a kezemben. Egy olyan apáét, aki, amikor kitalálta és megcsináltatta ezt a hétköznapi tárgyat, pontosan tudta, hogy ezt akkor is fogom használni, amikor Ő már nem lesz  ezen a földi síkon és biztos volt abban, hogy amikor előveszem, akkor gondolok rá. 
Mit mondhatnék-e felismerés után? 

Szorosan magamhoz öleltem Őt. Hálatelt szívvel. Igen. A lélek halhatatlan világában...

Namaste

hétfő, június 12, 2017

Az örömről

Mottó: "Ha látnánk egyetlen virág csodáját, az egész világ megváltozna." Buddha

A mai nap őrült rohanással indult. Mindenkinek mindent azonnal kellett volna szállítani, problémásak voltak a vevők, csere ezt arra, azt erre, kamion érkezett, de már ment is volna, mert várt még rá egy fuvar, a könyvelőhöz el kellett dobni a múlt havi anyagot...

Megérkeztem a könyvelő irodához, beléptem az udvarára, megláttam benne a rózsákat. Odaléptem a rózsaszínűhöz és beletúrtam az orromat. A déli napsütésben csodálatosan ontotta az illatát.
Öröm töltötte el a lelkemet.

Csak mosolyogtam, mert eszembe jutott az a bölcsesség, miszerint az öröm apró pillanatokban rejlik. 

Tényleg így van! Persze vannak életünknek nagy örömei, de lássuk be azok a ritkábbak.

Tovább gondolva az apró örömöket, amik színesítik az életünket, az jut eszembe, hogy amikor délután munkából hazaérkezem és bekanyarodok a házunk elé, olykor a kedvenc macskám, egy kis fekete, (ami egyébként valamelyik szomszédomé) az autóm hangját hallva már bújik is át a kerítések rácsa között s mire nyitom a kaput, már hízelegve vár. Szeretettel  köszöntjük egymást, megsimogatom és csak nézem világító sárga szemeit.
Örömöt ad virágzó kis kertem, benne a pillangók, a méhek, az erdő szélén a madarak csodálatos éneke és elnézem az udvarban megjelenő rovarokat kereső cinkéket, fakuszokat, csuszkákat, harkályokat.

A természet szépsége annyi sok örömöt rejt magában. Csak úgy, ingyen, feltétel nélkül...

Namaste