Kontroll nélkül

"Autentikusnak lenni annyi, mint őszintének lenni önmagadhoz és a világhoz.

Az autentikus részed karizmatikus és elragadó. Amikor autentikus vagy és megtanulsz igazán beleszeretni saját magadba, mindenkit le fog nyűgözni a belőled áradó egyediség, lélekfény és tisztaság."  Osho

Napköszöntés

Vasárnap egy gong meditációval egybekötött előadáson voltam. Az előadás világok, vagy más szóval dimenziók közötti átjárókról szólt az előadó mexikói tapasztalatai, élményei alapján. 

Arról mesélt, hogy Mexikó déli részén élő népcsoportok között még él a hagyomány, hogy az év bizonyos szakában zarándoklatra mennek a családok, vagy csak magányosan az emberek a Peyote kaktusz földjére, ahol szertartások, áldozat bemutatások után "levadásszák" és elfogyasztják a szent peyotot, ami megnyitja számukra Nierikát, a fénykaput és így kapcsolódnak szentségükkel a szertartásvezetők, sámánok jelenlétében, akik tisztán tartják a teret az "utazóknak". Segítik a föl és vissza utat a szellemi utazáshoz. Hitük szerint ez a szellemi kapcsolódás adja a megtartó erejét ennek a népcsoportnak.

Milyen érdekes, hogy éppen most pünkösd, a szentlélek eljövetelének ünnepe előtt hallgattam ezt az előadást és csak tudatosítottam magamban, hogy nekünk magyaroknak is van egy népcsoportunk, a katolikus csángók, akik innen 800-900 km-re határokkal elszakítva tőlünk szintén minden évben zarándoklatra mennek. Zarándoklatra mennek a megmaradásunkért. A magyarnak való megmaradásunkért. A Csíksomlyói Szűz Máriához. 

A búcsú éjjelén virrasztanak a kegytemplomban, majd vasárnap hajnalban elindulnak a Somlyóra napköszöntésre, hogy találkozzanak a Szentlélekkel. Az újjászületést jelképező felkelő Nap energiaminősége lelkileg és szellemileg megerősíti őket.

Ma már persze Csíksomlyón a világ minden részéről összegyűlnek a megmaradásunkért zarándokló magyarok, nem csak a katolikus csángók és csikiek.

Habár tudnunk kell, hogy bármikor és bárhol köszönthetjük a felkelő Napban a Szentlelket, a Teremtőt, de a szent helyek és a csoport ereje mindig megsokszorozza az erőket. Ezért is javasolom minden magyarnak, hogy legalább egyszer tapasztalja meg a Csíksomlyói búcsú szakralitását. 

Legyen ez egy lelki beavatás!

Vegyüljön el a csiki és csángó magyarok között a több százezres gyülekezetben és csak figyelje, ahogy Ők ünnepelnek. Nézze végig, ahogy a keresztaljak bevonulnak a Kis-Somlyón át a nyeregbe, hallgassa azt a szép, ízes magyar beszédet, nézze a szép népviseletet, másutt az igencsak megkopott ruhát. Figyelje, ahogy a sok-sok kilométer gyaloglástól vízhólyagosra vált talpukat meghűtik az emberek a földön. Kérdezze meg, miért van fűzfavessző a kezükben, fogjon meg egy dolgos, kérges tenyeret, mikor a szertartás ott tart, hogy a béke jelével köszönteni kell EGY-MÁS-t. Isten mását egymás arcában. Látni kell a fáradt gyermekekkel való szép beszédet, hogy legyenek kitartóak, mert a Szűzanya várja őket a hegyen...

Látni kell hitüket!

Ezután nem ugyanaz az ember érkezik haza...

Értsük a Nap jelentését a létezésben, az életünkben. 

Két kis, ihletetten született Nap versemet osztom meg veletek.

Az első egy nagyon nyugodt, tiszta, szattvikus időpontban, hajnalban ébredésem után született, jelent meg a tudatomban. Magam is rendkívül elcsodálkoztam a nagy igazságon, ami ebben megfogalmazódott, a feltétel nélküli szereteten.

                                                                             Vagyok, aki vagyok
                                                     Mint ősapám Ménrót Istenként tisztelem a Napot,
                                      Ki minden reggel, mikor felkel, hogy szeretjük-e nem kérdi tőlünk,
                                                      De áldó sugara nélkül mivé válna Földünk?

A másik, mára mantrámmá vált gondolatom egy napsütötte délután, a munkahelyem teraszán ülve született.

                                                                    Ülök a ragyogó napsugárban,
                                                             Gondolkodom ki is vagyok valójában.
                                                                     Érzem a Fénytől áthatottan,
                                                                            Vagyok Aki Vagyok
                                                                               S örökké voltam...

Aztán megjelenik emlékeim között egy alig 18 éves lány, aki a bólyi sajtüzem laborgyakornokaként egy hajnalban (ekkor érkeztek az első bevizsgálandó tejes tartálykocsik) titokban kiment az üzem hátsó udvarára és ott felmászott a vagy húsz - harminc méteres téglakémény létráján, hogy lássa a felkelő Napot. 

Alázatosan kérdezem magamtól, milyen kontroll nélküli tudatosság vezetett...?

Namaste

Advent II. - a mértékletesség

Advent második hetében ajánlott tudatosan gyakorolni a mértékletesség, önmegtartóztatás erényét. Igyekezzünk mértékletesek lenni pl. beszédben, indulatokban, étkezésben, vásárlásban, tévézésben és még számtalan dolgot sorolhatnék, hiszen a vágyak kiapadhatatlanul özönlenek felénk. Csak figyeljük egy délután alatt mennyi inger ér bennünket, mennyi mindenre vágyunk...és ebből mennyi indulat, frusztráció fakad.

Ezért tudatosan zárkózzunk el a médiától. Talán ez idő alatt valamilyen más forrásból öröm ér, melyet semmilyen megvásárolható termék, utazás nem adhat, legyen ez egy találkozás öröme, egy otthon eltöltött kellemes este, szeretteinkre, vagy, és kis házi kedvencünkre való nagyobb odafigyelés és még számos lehetőség.

Forduljunk kicsit befelé, legyünk tudatosan mértéktartóak beszédünkben. Ne fecsegjünk fölöslegesen, ne pletykálkodjunk. Legyünk többször csendben. Ezalatt ne csak a kifelé áramló gondolatainkra figyeljünk, hanem próbáljuk meg észrevenni belső vezetőnk (lelkiismeret) finoman érkező súgását.

Ha ez szokásunkká válik, eljutunk az igazsághoz és elkerülhetjük azt a mindegyikünk által ismert megrovást, hogy: "ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna", és erényünkké válik a "beszélni ezüst, hallgatni arany".

Legyünk mértékletesek az étkezést illetően. Tudatosan figyeljük meg hányszor nyúlunk valami ételért, italért,- éhség, szomjúság nélkül - csak vágytól vezérelve... Igyunk meg ekkor inkább egy jó nagy pohár vizet.

Az ösvényen járóknál a mértékletesség, önmegtartóztatás nem csak mennyiségekre vonatkozik, hanem arra is, hogy pl. elutasítva az erőszakot hús mentesen étkezik valaki.

Talán nem is gondolunk rá és sokan nem is tudják, hogy csakráink működésére hatással vagyunk étkezésünk milyenségével. Ez azért fontos, mert a csakrák az energetikai központjaink.*

A solár plexus, vagy napfonat csakránk erősítéséhez javasolt étkezés a lakto-vegetáriánus, a szívcsakrához a zöld, klorofillban gazdag zöldségek (zöldbúzafű!) fogyasztása és a harmadik szem csakrához a tisztánlátás erősítéséhez a gyümölcsökkel, olajos magvakkal való táplálkozás javasolt. A korona csakránkat, - amin keresztül az isteni bölcsességhez kapcsolódunk - böjtökkel, légzőgyakorlatokkal, mantrákkal tudjuk erősíteni.

Eszembe jutnak az indiai utam során tapasztaltak.

Mikor Jaipúrból a Himalájába, Rishikéshbe utaztunk, a vonaton hindu zarándokokkal voltunk egy kocsiban. Visszaemlékezem arra, hogy viselkedtek Ők és hogyan mi.
Ők szinte folyamatosan mantrát énekeltek, csendesek voltak. Nálunk egyik társunk elengedéstől szenvedve (hasmenés) egész éjjel járkált, én kísérgettem, hogy ne legyen egyedül. Egy másikunk mindent fotózva dokumentálta az utazás eseményeit, a negyedik pedig,- akivel még egy helyen aludtunk- mintha vidámparkban lenne, mindenen nevetgélt, láthatóan nem zavartatta magát a nem éppen megszokott körülmények miatt.

A hindu jógik vezetője egy idősebb úr, reggel diót szemezgetett egy zacskóból és banánt evett. A mi társaságunkból a kávésok  kis vízforralóval vizet melegítettek, hogy megihassák elmaradhatatlannak vélt reggeli kávéjukat, és kekszet ropogtattunk.

Délelőtt befutottunk Haridvárba a "Himalája kapujába". Leszállás után láttuk meg, hogy milyen sok zarándok érkezett a vonatunkkal...

Mi innen taxival Rishikéshbe mentünk.

Az ásramba való megérkezéskor, míg vezetőnk a bejelentkezésünket intézte, a vonaton töltött éjszakától, a párás melegtől, éhségtől elnyűtten ücsörögtünk bőröndjeinkkel körbevéve a Parmath Niketán udvarán.

Megvallom én eldőltem az egyik árnyékos padon. Volt ott hely bőven. Szinte elaludtam, mikor érzékeltem, hogy valaki lassan elmegy mellettem, majd megáll. Felnéztem, gyorsan felültem, nem illik ilyen helyen heverészni... Hol van a tapasz, a kitartás, akaraterő!?

Egy idős úr állt előttem hófehér ruhában. Egy hindu. Bőre szinte fekete, haja hófehér. Egyik kezében két banánt és egy almát tartott. Nyújtotta felém az egyik banánt, én nemleg megráztam a fejem. Ő újra invitált, ekkor elfogadtam és megköszöntem. Leült mellém. A szeme fehérjéből kiragyogó fekete szemével mosolygott rám. Mikor megettem a banánt, a bevagdosott almából adott egy cikket. Másik kezében egy már gyűrött, használt fehér textil zsebkendő volt. A zsebem felé mutatott. Ahogy lenéztem, az én vasalt zsebkendőm csücske lógott ki a zsebemből, azt mutatta. Kivettem a zsebemből és azt mondtam: from my mother, majd megtöröltem vele izzadt arcomat. (Ó, mintha csak hirtelen anyu simított volna!) Ő jelezte nem érti mit mondok és megszólalva rekedtes, idős hangján csak ennyit mondott: hindi, hindi. Aztán zsebkendőjével többször megsimogatta a karomat. Mosolyogtunk egymásra.

Invitálva, hogy fogadjam el, adott még almát, majd elkérte a homlokomon lévő napszemüvegemet. Neki adtam. Ő megtörölve izzadt arcát feltette, amin egy jót nevettünk, majd rám mutatva és magára tenyerével simító mozdulatot tett másik tenyerén, amit egyértelműen úgy értelmeztem, hogy arra utal, egyformák vagyunk. És valóban, minketten feketék és fehérek voltunk, az én bőröm fehér az övé fekete, én fekete nadrágban, fehér pólóban voltam, Ő pedig tiszta fehérben.
Ma már tudom, hogy az analógiát egyáltalán nem külsőségekre értette...Szatgurum.

Ezután felállt, mutatta, hogy elmegy, elviszi a szemétbe a banán héját és elment a napszemüvegemmel együtt.

Én a lányokhoz léptem. Első gondolatom az volt, hogy biztosan a gyümölcsért cserébe gondolta a szemüveget, hiszen egyszerűbb népeknél hallani ilyen cserékről. Élelemért, csecsebecse. Aztán meg arra gondoltam, hogy nem lesz napszemüvegem, anélkül pedig az érzékeny világos szememmel bajban leszek. Lányok meg is kérdezték, hogy mi van, elvitte a drága szemüvegemet? Mire én azt mondtam, hogy igen, elkérte, de majd megoldom, veszek egyet itt a bazárban, és ezzel el is engedtem a történteket.
Alig pár perc múltán visszajött az öreg jógi, leült ismét mellém, letörölve visszaadta a szemüvegemet, nekem adta a még maradék almát, majd elment.

A bepakolás és ebédelés utáni kis pihenőnk alatt elmém lázasan járt az eseten. Mit üzen ez nekem? Kicsit zavarban voltam. Elszégyelltem magam a gondolatért, hogy egy szellemi úton járó emberről azt feltételeztem, hogy a szemüvegem kellett volna neki és azért adott gyümölcsöt, de láttam magamat is, hogy én őszintén kész voltam lemondani arról, az Ő kéretlen kedvességéért...

Rishikéshben való tartózkodásunk alatt még párszor találkoztunk, egyszer éppen mikor a zöldségesnél a mangót szagolgattam, hogy elég érett-e. Biccentettünk egymásnak, majd mosolyogva a szemeihez nyúlva kérdőn mutatott. Én akkor a szemüvegemre gondoltam, persze utólag már tudom, hogy Ő a tisztánátásomra célzott. Ez után a találkozás után még inkább törtem a fejemet azon, hogy mi az üzenete ezeknek a nem véletlenszerű találkozásoknak. Elalvás előtt is csak ezen járt az eszem.

Másnap reggel 6-kor a Gangesz parton miközben jógáztunk, egy kis madárka szállt a fehér márványburkolatos terasz korlátjára, alig pár karnyújtásnyira tőlem. Egy barázdabillegető volt. Ismeritek, a színe fekete - fehér. Hosszan ott ücsörgött.  És ekkor beugrott a válasz, amin hiába törtem a fejem.

Az életben semmi sem csak fekete, vagy fehér, hanem mindkettő. A teljesség Árnyék és Fény.

Amikor képesek vagyunk már ítélkezés nélkül, középről, a szívből nézni a világot, akkor tisztánlátókká válunk, az IGAZSÁGot látjuk mindenben és mindenkiben.

A tisztánlátáshoz vezető út szattvikus, mértékletesség jellemzi.

Hát... ezt a lelki, szellemi és fizikai táplálékot kaptam  az istenek lakóhelyén,** a Himalájában, Rishikéshben Szatgurumtól.

Namaste

http://magyarkamargit.blogspot.hu/2014/11/advent-uzenete.html
*http://magyarkamargit.blogspot.hu/2014/05/az-ekszer-varos.html
*http://magyarkamargit.blogspot.hu/2013/12/csokraink.html

**A Himalája hegység szanszkrit nevének jelentése "az istenek lakóhelye" Wikipédia

Az Úton

Mostanában többször találkoztam éppen ezoterikus tanításokban azzal a nézőponttal, hogy az út a fontos, az úton járás, nem pedig a cél, mondván, hogy egy- egy célt elérve, mindig újabb és újabb célokat tűzünk ki, amitől hajszolttá válik az életünk. 

Meg nem fogalmazva, de belül éreztem, hogy ezzel nem tudok azonosulni. 

Aztán tegnap, húsvét hétfőn bekapcsoltam a TV-t  "Az Út, amelynek lelke van"című műsor ment a Dunán. A magyar zarándokutat, Mária kegyhelyeinket összekötő útvonalat mutatták be. 

A film megmutatja milyen szép országban élünk, bemutatja hagyományainkat, gyökereinket, legendáinkat megszólítva napjaink útkeresőit, hogy merre induljanak el, milyen lelkiséggel haladjanak az úton, megfogalmazza az úton járás alapgondolatát: a nyitottságot.

És még valami fontosra rámutat. Mégpedig, hogy az Úton járónak kell, hogy legyen egy végső célja, mert az út lehet szép, de cél nélkül mit sem ér. A cél pedig a kitárt kapu elérése,  a nyitott kapun való belépés, legyen ez fizikai és, vagy szellemi értelemben való megérkezés.

A kereső az Úton a nyitottságán, a kitárt szívén  keresztül elérkezhet Önmagához, vagy, és találkozhat Istennel.