Istenanyáim napja

Egyedül voltam a hétvégén. Férjem motoros túrán volt, gyermekeimmel pedig vasárnap estére beszéltünk meg közös vacsorát egy különleges, keleti étteremben.

Így aztán úgy adódott, hogy anyák napját a Földanya táplálására fordítottam. Szombaton reggel jó korán kimentem piacra, vettem szép virágokat, majd vasárnap kora reggel elültettem őket. Megkapáltam kis, mediterrán hangulatú virágoskertemet, a nagy meleg miatt többször locsoltam a nem régen fektetett új gyepszőnyegünket.

Kapálás közben észrevettem, hogy megtetvesedett néhány növényem. Kerestem bio permetszert és lefújtam őket. Estére már szemmel láthatóan hatott a szer. Köztük volt kedvenc virágom, az a rózsa, melyet édesanyám invitálására hoztam el öreg kis háza elől nem sokkal halála előtt. Tudta Ő, hogy miért ajánlja nekem...

Egyébként a kertembe a növények teljesen érzelmi alapon kerülnek. A szívvirág édesapám kertjéből való, a krizantémok ómamámra emlékeztetnek, a hunyort pedig Emma tántim kertjéből hoztam halála után. De rájuk, a gyökereimre emlékeztet a nárcisz, a tátika, a levendula, a dália és a 30 éves rózsaszínű és fehér leanderem és még sorolhatnám.

Amikor gondozom a növényeimet a szeretteimmel vagyok.

A nap további részében csak pihentem, napoztam a félárnyékban.

A szép környezet, a természet ölelése, a ragyogó napsütés ellenére is szomorúság lopózott a szívembe.

Hiába minden éberségem! A tudatosságom! Miszerint létünk örök. Szeretteim hiánya fájdalmas, és ezt az érzést meg kell élni, tudatosítani, mert elfojtása elrakódik a fizikai testben, a mellkasban, tüdő és szívproblémákat okozva.

Ismét tudatosítottam magamban, hogy édesanyám éppen Boldogasszony havában januárban, Boldogasszony napján, kedden, egy ragyogó napsütéses téli napon déli 12 órakor, harangszóval a Napba ment. Míg e napon utaztam hozzá, délre, végig szembe sütött a Nap, s én szívem nyitott kapuján engedtem Őt menni. Tudatos, éber voltam érzéseimre, az érzeteimre. De nem mindenre!

Volt egy lélekrészem aki ment volna utána.

Éppen 3 óra volt. Szeremle falu végén van egy erős kanyar. Máig nem tudom mitől, kormányozhatatlanná vált az autóm és kicsúszott az útról.

A kis intermezzo - kis, mert azonnal ott termett a Segít-s-Ég -, csak jóval később juttatta azt az eszembe, hogy még nem mehettem anyám után, mert dolgom van még itt a Földön.

Aztán eszembe jutott, hogy ómamám szeptember 12-én Mária szent neve napján, Emma tántim pedig december 8-án Szűz Mária, a Szeplőtelen Fogantatás, Mária-lánnyá avatásának napján ment el.

Lehet, hogy ez sokaknak nem mond semmit... engem viszont emlékeztet az Égi Királynőre, az Istennőre. Hogy aztán Őt Máriának, Mirjamnak, Mahadévinek, Laksminak szólítjuk az teljesen mindegy.

Érzem jó anyáimon keresztül sugárzó szeretetét születésem pillanatától.  Itt él bennem Shakti.

Végeztem ezen az anyák napján egy szertartást.

Kértem az Anyától gyermekeim, szeretteim számára szeretet általi bőséget, áldást. A szertartást az indiai Indu Arorától tanultam, és a hindu 9 megnyilvánulású Istennőhöz Durgához szól. De tudom, hogy Durgát hívhatom akár katolikus német anyáim hite szerint Szűz Máriának, vagy annak a magyarok által tisztelt aspektusainak, mint például Gyümölcsoltó Boldogasszonynak, Sarlós Boldogasszonynak, Rózsafüzér Királynőjének, Nagyboldogasszonynak. És tudjátok míg végeztem a szertartást, előttem volt a Szent Család házi oltárunk, melyet Dédópapám vett dédómamámnak 1898-ban ómamám születésének örömére és nem éreztem semmiféle identitás zavart. Sőt éppen az jutott az eszembe, hogy Bernád Ilonától (aki a magyarság ősi hagyományait gyűjti sok éve) az tanultam - meg is csináltuk a szertartást, áldás kérést -,  hogy őseink úgy tartották, ha 9 asszony kézen fogva körbeáll és áldást mond, imádkozik Babba Máriához, (őseink így szólították az Istenanyát) az egy világváltoztató szertartás. Értsd úgy, hogy kitörölhetetlen pozitív szakrális ereje van ennek az Univerzumban...  

Szóval a 9 asszony az Istennő 9 megnyilvánulása.

A 9 egy erősen szakrális szám (a számmisztikai 108 összege), mely ott van a közös tudatunkban, túlmutatva nemzeteken, vallásokon. 

Ez a felismerésem még inkább az egyetemesség felé emelt.

Déméter, az anyaság, termékenység görög istennője

Végül gyertyát gyújtottam. Nem csak anyáimnak, hiszen apáim nélkül nem lehetnék itt, e Földön...

Namaste

Újévi üzenet

A forrás vizében ültem én.

Láttam, amint a kopasz platánfa hólepte ágára
Egy fekete varjú érkezett
Vele szemben, ott a magasban
Egy kivilágított ablak volt,
A varjú ennek párkányára rebbent,
S csőrével, mint valami titkos kódot,
Melyet csak kevesen értenek
Kop-kop-kop! - csak kopogott.

Bentről válasz nem érkezett...

A felszálló pára fátylat vont szememre,
Pedig a Forrás maga voltam Én.

Ho'oponopono

       Mottó: 
       Jézus pedig így könyörgött: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." 

       A megbocsátásról

Hogy miért írom ezt a blogot? Mert ismerem a megbocsátani nem tudás fájdalmát. Mikor az ember gyötrődik vélt, vagy valós sérelmei miatt. 
Ma már, hogy lelkileg talán felnőtt vagyok, sokkal tudatosabb vagyok az ilyen dolgokban. 
Megtanultam rálátni az életemre és megválaszolni a benne lévő miértekre.

Hallgatjuk a Hawaiiról eredő Ho'oponopono-t mely bölcsesség az mondja :

Sajnálom,

Kérlek  bocsáss meg!

Köszönöm,

Szeretlek. 

De vajon tudjuk, hogy ez arról szól, hogy elsősorban önmagadban önmagadnak kell megbocsátani? Hogy felelősséget kell vállalnunk magunkért?

Ennek komoly filozófiai háttere van.  

Mikor egy lélek ismételten inkarnálódik, megszületik, az azért van, mert  karmikus terhei miatt lelke még nem tud a Szanszárából, (szanszkrít संसार) a létforgatagból, az élet körforgásából kilépni.

Ha valaki már a Teremtő által kijelölt útját (dharma) járja, ha már nem kötik anyagi vágyak, pl. kapzsiság, lelki terhek, pl. gyűlölet,valamint felismeri halhatatlanságát, eléri a móksa állapotot.  Ekkortól már olyan könnyű a lelke, hogy többé nem húzza vissza semmilyen teher az újraszületésbe. Lelke egyesül a legfelső lélekkel, Átmannal, eléri a nirvánát, a szenvedés nélküliséget. Letette karmáját, kiléphet a szamszarából, az élet körforgásából, melynek jelképe egy kerék, majd egy magasabb dimenzióban folytathatja létét.

Azonban tudnunk kell, hogy amíg megszületünk, amíg eljövünk ide a Földre, addig Önmagunkért felelősek vagyunk! Minden élethelyzetünk azért van, hogy tanítson minket. Mi magunk vállaltuk ezeket a van akinek kellemes és van akinek fájdalmas élettapasztalatokat. A karma -, vagy másként a cselekvés törvénye szerint ezt érdemeljük.

Ez van a tudatunkban, ezt teremti az elménk. Az elme, vagy tudat egy hatalmas mező, amiben benne van minden tudás, bölcsesség, bőség, egészség. És ott van minden nyomorúság, fájdalom, nem tudás.

A vonzás törvénye is erről szól, hogy aki, ami vagy, azt vonzzuk be. Ha  tudatunkban ott van a harag, a gyűlölet, kapzsiság, még ennek terhét nem raktuk le, addig  bevonzzuk az életünkbe. Meg kell élnünk ezeket az érzéseket. 
Ha bármelyik létezésünkben bántottunk valakit, vagy minket bántottak szóval, vagy cselekedettel, az csírájában bennünk van. Meg kell tapasztalnunk, meg kell éreznünk, hogy mit okoztunk. Vagy, ha minket bántottak és nem engedtük el, nem bocsátottunk meg, újra és újra át kell élnünk a helyzetet, míg meg nem bocsátunk. Csak, mert így fejlődik a lélek.  

Az igazi tanulás nem a könyvekből, hanem a tapasztalatok által történik.

Gondoljunk valami nagy fájdalmunkra, amit  akár akarva, vagy akaratlanul okozott  nekünk valaki.

Nem mondtuk-e pokoli lelki kínok között, hogy én ilyen fájdalmat nem okozok senkinek! 

Bizony, ez egy szándék kinyilatkoztatása. Nem azt mondjuk, hogy bosszút állunk ezért, vagy azért, hanem azt, hogy  nem okozunk ilyen fájdalmat, amit nekünk meg kellett élni. 

Ez a lélek fejlődésének pillanata.

És még valami. A megbocsátani nem tudás lélekromboló. A saját lelkünket terheljük vele. 
Persze tapasztalatból tudom, hogy ez nem történik egyik percről a másikra. Sok esetben hetekbe, hónapokba, esetleg évekbe, életekbe telik míg elengedi az ember a megbántottságát. 
Igen életekbe... Sokszor ezért születünk meg ismét, hogy találkozzunk és megbocsássunk egymásnak.
Tudatosan akarni kell megbocsátani! 

A Ho'oponopono-t hoztam fel mint segítő módszert, mert ez most nagyon bejött a köztudatba.
De segítséget adnak finom rezgésükkel a kristályok és a hangterápia.
Mivel a lélek  lakhelye a szív, elsősorban a rózsakvarc ad segítséget, de a smaragd, a turmalinok, malachit és még egyéb zöld kristályok viselése hat ránk finomenergetikai szinten. 
Aztán elérhetőek sokfelé a hangtál és gong kezelések.
Néha elég, hacsak  leírjuk fájdalmainkat egy tiszta papírlapra, majd elégetjük, vagy felidézve könnyeinkkel megtisztítjuk magunkat a bennünket már nem szolgáló érzésektől. Időzíthetjük ezt  telihold idejére, mert energiái segítik az elengedést.

A legnagyobb segítség azonban  itt van nekünk 2000 éve.
Mesterünk Krisztus, aki a keresztfán nem azt kiáltotta;  kérjetek tőlem bocsánatot!, bűntelenül vádoltok!; hanem Teremtőjéhez fordult és megbocsátást kért az ellene vétkezőknek. 

Lélekteljesen kérheted az Ő segítségét...


http://hu.wikipedia.org/wiki/Szansz%C3%A1ra

Fotó:http://www.symbolonintezet.hu/szimbologia-a-tankerek/

Namaste

Lili

Mottó: 

"A gyerek minden, ami elhagyott, védtelen és ugyanakkor Istenien hatalmas." Carl Gustav Jung

Alig pár éve történt, hogy egyszer megjelent álmomban. Igazán törékeny kis lélek volt. Csak ennyit mondott: "Lili vagyok". Valami finom gyengédség lengte be ezt a találkozást. Magamhoz öleltem és megígértem neki, hogy soha nem hagyom magára. 

C. G. Jung azt mondja, hogy az álomban kapott szellemi üzeneteket ébredés után tisztán értjük és ezeknek gyógyító erejük van...

Mikor felébredtem, azonnal az álmom jutott eszembe. Tudtam, éreztem, hogy Lili az én belső gyermekem, egykori gyermeki énem. Hát, hogy is hagyhatnám magára!!

Sok felnőttben sír, segítségért kiált a megsebzett belső gyermek. 

Ha valaki gyermekkorában nem kapott kellő biztatást, támogatást, felnőttként tudattalanul is várja, hogy valaki megfogja a kezét és segítse. Sok esetben segítség gyanánt valamilyen pótcselekvést választ, mint például a dohányzást, túlzott evést, -ivást.

Lelkünk mélyén örökké azt a szeretetet, odafigyelést, törődést keressük, amit nem kaptunk meg gyermekként. Gyakran azért nem, mert dolgoztak szüleink. Sokat, értünk...

Felnövünk, testünk felnőtté válik, de belül a gyermekkor teljesítetlenül maradt vágyai, érzései megkötik lelkünket. Nem tudunk igazi önmagunk lenni.

Sok esetben előfordul, hogy a szeretet kinyilvánítása félrecsúszik. A sors és az élet fájdalmai miatt, a lelki hiány miatt sebeket ejtünk éppen saját gyermekeinken. 

Ez alól senki sem kivétel.

Persze ettől még később, lélekben gyógyultan nagyon elfogadó, szeretetteljes és odaadó felnőtté válhatunk. Kijavíthatjuk hibáinkat.

De ki is az a belső gyermek? 

Egy lélekrészünk, az az énünk akik gyermekként voltunk.  Minden, amit akkor tapasztaltunk, megéltünk, az bennünk él.

Ez az ártatlan, tiszta gyermeki énünk adja a kreativitásunkat, játékosságunkat, spontaneitásunkat. 

A belső gyermek az, aki képes játszani, alkotni, örülni, szeretni, szomorkodni, érezni. Ő az, aki összeköt bennünket spirituális lényünkkel.

Ha ez a gyermek elégedett, boldog, energiánk szabadon szárnyal, békében élünk. Nincsenek problémáink, csak megoldandó feladatok.

Azonban a sebzett belső gyermek által hajlamosak vagyunk elfojtani érzéseinket. Addig, amíg a belső gyermek nincs meggyógyítva, összezavarja belső életünket. Hatására újra és újra ugyanazokat a hibákat követjük el. Mikor konfliktusba kerülünk, a gyermeki én félelme, sértettsége, dacossága irányítja viselkedésünket.  

Ezért fontos a belső gyermek gyógyítása.

Ne gondold, hogy ez csak drága tanfolyamokon végezhető. 

Ha úgy érzed, hogy a lelked kiált, vonulj el pár órára magányodba. Menj vissza ez idő alatt a múltba és éld át a régi eseményeket. Figyeld mi okozott fájdalmat, hol érzed a testedben ennek a nyomait. Testünk egyértelműen jelez.

Ha kell könnyezz, légy dühös, bocsáss meg, akár magadnak, vagy másnak. Ezzel szépen elengeded a régi energiákat.  

Esténként lefekvés után lélekben beszélgess el vele. Kérdezd meg mi fáj neki, mi okoz örömöt. Öleld magadhoz. Kérdezd meg a nemét, ezáltal magyarázatot kaphatsz férfiként lányos, vagy nőként fiús szokásaidra...

Vagy képzeletben rakj egy hatalmas máglyát egy kedvelt helyeden, például folyó, tenger vagy tó parton. Ülj le elé és lélegezd ki, öntsd ki, vagy pakold ki magadból a fájdalmas élményeket. Képzeld el, hogy elégeted ezeket a lángokban. Majd, mikor elégett minden rossz érzés, képzeletben a szeretet rózsaszínű lángját tedd a szívedbe. 

Az is megoldás lehet, hogy leírod a fájdalmas élményedet, majd elégeted, így engeded el a régi mintát.

Induljunk el az úton! Csak biztatni tudlak. Gyerünk, gyakoroljunk, gyógyuljunk!

Olvass témába vágó cikkeket, oldalakat! A segítség megérkezik. 

A spiritualitás útján járók ismerik Matri Vani bölcsességét:  

"Az igazság maga fogja minden úton-módon segíteni azt, aki elindult az igazságot megkeresni."

Mert, amit keresel, az is keres téged...

Segítségért kiált a megsebzett belső gyermek. 

Forrás:

http://www.divali.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=35

 https://www.facebook.com/FaceFMRadio/photos/a.170635152987479.51613.166677890049872/519793238071667/?type=1&theater