"A mosoly amit a világnak ajándékozol, visszatér hozzád" (Indiai közmondás)
Egy ismerősöm megkérdezte -, és mond mit hoztál Indiából?
Ennél jobb kérdést nem is kaphattam volna. Talán Ő jógára, emlékekre, ajándékokra gondolt, de nekem egy másik sík jutott eszembe, így magamat is meglepve, váratlanul azt feleltem: ezt az ember nem tudhatja. És valóban, hogy a térből mit fogadtam be ott, azokon a spirituálisan tiszta helyeken, azt csak az idő mondja el.
Hazaérkezésem után egy-két hétig gyengélkedtem, egy csomó mindent el kellett engednem...
Nem ültem TV elé, nem szólt rádió, egyszerűen csak próbáltam emészteni India ízeit, színeit, az ott szerzett élményeimet, tapasztalataimat.
A jóga lélektudomány és pontosan ismeri, hogy minden bajunknak mi magunk vagyunk az okozói. Az elménk. Az elme mérlegel: jó, rossz, kellemes, kellemetlen, szép, csúf... Ha valamit rossznak, vagy ha valamit jónak értékel, az kibillent a harmóniából, és a kibillenés mértékétől függően vezet mindez betegségekhez. Így aztán a semleges elme kifejlesztése, a buddhi állapot elérése a cél, mikor is megőrizve belső, lelki nyugalmunkat, rálátva a dolgokra nem értékelünk, hanem csak tapasztalunk.
Ezzel az ismételt felismeréssel kell, hogy induljon indiai élménybeszámolóm.
Vrindávan
Vrindávan árnyékot adó, koszos, bűzös kis sikátoraiban vigyázva, libasorban lépkedünk, kerülgetve olykor disznókat, teheneket, majmokat, és természetesen azoknak odapottyintott melléktermékét.
A föld elem erősen markában tart, nem tudok elrugaszkodni tőle, bár a hinduk egyik legszentebb helyén járok, mégpedig a nyolcadik Visnu avatara, Krsna gyermekkorához köthető zarándokhelyen. Képzeld ezt a helyet úgy, mint nekünk keresztényeknek a Gecsemáne-kert, vagy a Golgota, csak itt nincs szenvedés történet.
A hindu zarándokok figyelme érezhetően egy másik síkra terelődik. Ők mindenütt Krsna lábnyomát látják. Más kultúra, más tudatállapot.
Szállásunk Vrindávanban öt napig egy kolostor, ahol bhakták élnek.
Reggel 5-kor mantra meditációt tartanak, mi erre ébredünk, majd 6-tól 8-ig jógázunk a tetőkerten. A majmoktól rácsok védenek. Míg mi jógázunk álmosan figyelnek, s ahogy mi lefekszünk a relaxációhoz, ők felélénkülnek és a bougainvillae bokrokról őrült ricsajt keltve ugrálnak rá a felettünk lévő pléhtetőre.
Érdekes tapasztalás ez a gondolatok elengedéséhez.
Napközbeni programunk mi lehetne más az 5000 mandír (templom) városában, mint templomlátogatások, séta a szent Jamuna folyó partján és elmegyünk egy tánciskolába is, ahol a tanítványok tradicionális táncokat mutatnak be.
Vrindávan elhíresült a szemtelen majmairól, amire vezetőnk többször felhívja a figyelmünket. Itt veszélyben van a szemüveg, a kézben lévő fényképező, a telefon és a szatyor. Ahogy kijövünk a tánciskolából, sétálva az út mentén csak annyit látok, hogy egy majom -hopp- ráugrik az előttem lévő társam vállára, és már fent is van ismét a tetőn.
Elvitte a szemüvegemet! - kiáltja társunk ijedten. A mellettünk lévő indiaiak egyként kiáltják: - fruits, fruits! Egy fiatal lány mellettünk illuzórikusan, a kezében lévő tálkából szénával etet egy tehenet, közben mosolyogva nyújtja vissza a megrágott, elhajlott szemüveget. Mi csak állunk és bámulunk, hogy mi történik... Valaki feldobott egy kis gyümölcsöt a majomnak, az pedig ledobta a szerzeményét. Marcsi pár rúpiával megköszöni visszaszerzett szemüvegét.
Tervezett kirándulásunk, hogy elmenjünk a szent Govardhan hegyhez, ahol Krsna űzte isteni kedvteléseit; pávatollas turbánjában minden szívet meglágyítón fuvolázott, és naphosszat játszadozott a tehénpásztor lánykákkal.
Meglátogatunk itt egy iskolát, ahol hátrányos helyzetű gyerekek tanulhatnak egy svéd nő által alapított intézményben, valamint egy családot, amely fenntartja azt.
Elutazunk Mathura-ba is, Krsna szülőhelyére.*
Nem marad el egy közeli, nagy tiszteletnek örvendő ayurvédikus klinika meglátogatása, hiszen India a jóga mellett az ayurvéda hazája is. A jóga a lélek tudománya, az ayurvéda az élet tudománya, ahol sok ezer éves, máig használatos gyógyítói tapasztalat van rögzítve.
A doktor végigvezet a kerten, ismertetve a legfőbb gyógynövényeket, mint az általunk is ismert neerát vagy aloét. Megmutatja Dhanvantarának, a gyógyítás istenének emelt kis templomukat, ahol egy szertartás keretében elzengeti az istenség mantráját.
Ők mindig előbb fölfelé néznek...
Hazafelé, már sötétben a bazárban időzünk. Itt Indiában 6-kor kel és nyugszik a Nap. Hat után pillanatokon belül besötétedik. Elemlámpával világítom előttünk az utat, hogy lássuk hová, mire lépünk. Ne érjen éppen meleg vagy nem meleg meglepetés...
A sikátorok kivilágított kis üzleteiből szinte már ismerősen mosolyog vissza a varrógépét taposó szabó, a legnagyobb forróságban is a nyakában egy nedves ronggyal vasaló vasalóember, és a zöldséges. Csak a tehenek felvonulása mutat estéről estére némi változást.
Utolsó este a bazárban még szeretnénk venni egy két apróságot. Én füstölőt veszek. Tradicionálisan, természetes anyagokból, kézzel készített, kifinomult minőség. Fantázia neve Vrindávan virágai.
Megállunk még egy ruhásnál, hogy Ilona édesanyjának vásároljon egy szép pandzsabit, és már megyünk is. De jajj! Egy majom a tetőről leugrik, kitépi a kezéből a szatyrot, csak a szatyor füle marad a kezében. Nézünk a majom után, az már a tetőn bontogatja a csomagot. Körülöttünk mindenki kiabál: - monkey, fruits, fruits!- Hirtelen ott terem egy idős hindu gyümölccsel a kezében, feldobja a majomnak, a majom pedig ledobja a pakkot. Micsoda szerencse! Nem tépte szét és nem a nyitott csatornába esett a ruha. Már tudjuk a leckét: baksis jár a megmentőnek.
A majmok papucsokat is lopkodnak. Az enyémet egy templom elől akarta elvinni egy, de olyan szerencsém volt, hogy társam, Ilona meglátta. Rákiáltott, erre a majom elengedte a papucsomat, majd ráugrott Ilona lábára, dühösen megmarkolta, aztán elfutott.
Rágondolni sem jó, hogy mehettem volna hazáig mezítláb!
Dzsaipur
Öt nap után taxiba ülünk és indulunk Radzsasztan fővárosa Dzsaipur felé.
Útközben megállunk Agrában, hogy megcsodálhassuk a modern világ hét csodájának egyikét.
A Tadzs Mahal, Rabindranáth Tagore, India híres költője szerint:
"Egy könnycsepp az örökkévalóság arcán"
A látvány a vakító napfényben szó szerint elkápráztat, szinte képtelen vagyok ránézni erre a csodára.
Vrindávani tapasztalataink után szinte meg sem lep bennünket, hogy az indiaiaknak emellett a csoda mellett mi, európaiak vagyunk a második fotó célpontja. Hol a gyerekeiket ültetik mellénk, hol csak valamelyikünket nagyon kedvesen megkérnek egy közös fotóra. Néha elég nekik az, ha mellénk állhatnak, megérintenek, és csak mosolygunk egymásra, hiszen nem beszél mindenki angolul.
Este későn érkezünk Dzsaipurba, a rózsaszín városba. Kipakolunk, vacsorázunk és korán pihenni megyünk. Fárasztó ez a klíma.
Reggelinél gyömbéres maszala csájt iszunk, mellé csapatit és joghurtot kapunk. Hamisítatlan indiai reggeli. Vrindávanban a kolostorban szattvikus ételeket kaptunk. Praszadot. Műzlit, joghurtot, kásákat, gyümölcsöket (gránátalma, banán, alma, papaja), kekszet, amarantot, ízletes teákat, köztük is a legfinomabb a rózsával ízesített volt.
Ez a tejes tea is nagyon finom. A fűszerek, amivel főzik különleges ízt ad neki.
Reggeli után bepakoljuk a legfontosabb útiholmit (útlevél, víz), és riksákkal nyakunkba vesszük a várost. Megnézzük például a híres
Jal Palace-t, az
Ámbér-erődöt, majd elmegyünk egy elefántparkba, ahol az
elefántok életével és szokásaival ismerkedünk, és még elefántogolunk is. Itt tudtam meg, hogy az elefántoknak két-két hatalmas őrlőfoga van. Ezt meg is mutatta Lakshmi, mégpedig amikor banánt adtam neki. Az elefántok, mint tudjuk, az ormányukkal esznek, csak csemegéjük, a banán elfogadásakor nyitják ki nekünk közvetlenül a szájukat.
Ez után meglátogatunk egy textil manufaktúrát, ahol megmutatják a tradicionális, kézi textil festést, szövést. India a
pashmina hazája. Ebben a kis műhelyben igazi kasmírkecske sálakat veszek ajándékba az otthoniaknak.
Itt Indiában az ajándékok nagy örömömre elém jönnek. Az Ámber erődben például egy fiatalember gyönyörű, kézzel festett selyemképeket árult, több helyen pedig kézzel faragott, szantálfából és kőből készült szobrokat árulnak.
Esti programunk a Choki Dhani, egy tradicionális radzsasztáni "resort" falu. Egy órát utazunk keresztül a városon, míg megérkezünk. Közben láthatjuk, micsoda színes kavalkád Dzsaipur közlekedése! Hangzavar, dudálások, a belvárosban őrült szmog, alig tudunk levegőt venni, olyan nehéz az orrunknak ez a szag. De dühös, hangos szóváltásokat, agressziót még a fárasztó nap végén, a városi dugóban sem tapasztalunk. Nincsenek ütközések...
Choki Dhanihoz 7 órakor, már sötétben érkezünk. Az este különös fényeitől varázslatos a hely hangulata. Fergetegesek a műsorok: tűznyelők, táncosok, varázslók, zenészek, kígyóbűvölők, akik ezen az estén úgy láttam, leginkább egy fiatal társaságot bűvöltek el, azok tánca pedig bennünket. De ne szaladjak a végére, mert ez már éjfél felé történt.
Látunk "élménykonyhát" indiai módra. Nyílt tűzön (este is közel 40 fok van!) csapatit süt egy asszony, levéltányérban ad hozzá egy kis joghurtot és vajkaramellát. A vajkaramella alap édesség Indiában.
Utunk alatt szigorúan megkötött étrend szerint étkezünk, így csak lakto- vegetáriánus ételeket fogyasztunk. Az itteni svédasztalos vacsoránk bővelkedik ezekben, hiszen a hinduk legtöbbje nem fogyaszt húst. Fantasztikus ízeik és ételeik vannak, s itt a teríték és a környezet is szinte fényűző. Nem az eddig megszokott hétköznapi indiai.
Második napon megnézzük a
Hawa Mahalt, a Szelek Palotáját, de szebben hangzik így: a Szellők Palotája, mert a legnagyobb rekkenő hőségben is kellemesen jár a szellő a palota falai között, ugyanis a falak mintha csak áttört csipkéből lennének...
Ezután elmegyünk a XV. századi csillagvizsgálóba, a Dzsantar Mantarba, ami egy hatalmas parkban terül el. Míg odafelé sétálunk, elnézem ahogy a terek szélén fillérekért, (rupiákért) gabonát árulnak azért, hogy a galambokat etethessék.
Tudjátok, hogy állunk mi nyugatiak ezzel a dologgal? Zavarjuk őket a városokból, mert odapiszkítanak a tereinkre. Itt Indiában ez nem számít. A galamb a béke szimbóluma!
Risikés
Este vonatra szállunk Haridvár, Rishikesh felé.
A pályaudvaron, mint valami csodabogarakat, néznek bennünket, mi pedig ámulunk a fiatal srácokon, ahogy barátságuk és szeretetük jeleként egymás kezét fogva várakoznak a vonatra. Nálunk ez megbélyegzés nélkül lehetetlen...
Különös éjszaka... Hajnalban megtapasztalom, hogy valóban a jóga, a sziddhik, a magasabb képességek hazájában járok. Érzékelem, amit otthon csak ritkán, a mindenfelől figyelő szemecskéket, arcokat. Vajon miért vagyok nekik ennyire érdekes?
Mikor felkelünk, álmosan nézem a tájat. Gyapot-, rizs-, köles-, cukornádültetvények, lótusztavak, bivalyok, zebulonok, darvak, kócsagok, gólyák, varjak a tovafutó képben.
Haridvár a "Himalája kapuja". Itt taxit fogunk, irány Risikés.
A Himalájában egy nemzeti parkon keresztül vezet utunk, ezért csak útdíj ellenében hajthatunk be. Tudatják velünk, hogy 16 óra után autóval nem járhatunk erre, mert ez egy bioszféra rezervátum.
Megérkezünk a Gangesz bal partján fekvő ásramunkba, Parmath Niketánba. Az ásram egy elvonuló hely, ahol tradicionálisan mesterek segítik a tanítványok lelki fejlődését a jóga tudománya által.
A bejelentkezés, a szállás elfoglalása, étkezés után lesétálunk a Gangesz partra, megnézzük a szent folyót, és keresünk reggelre egy jógázáshoz megfelelő helyet.
Kis pihenő után este hatkor tűzszertartásra jövünk ismét a Gangesz partra. A szertartás, a Ganga pudzsa az akadályok legyőzéséért, a szennyeződések eltávolításáért, (lelki, mentális, testi) bölcsesség, gazdagság és érdem növekedéséért, hosszú életért, vagy a negatív erők száműzéséért történik. Ezekben az áldásokban részesülünk a szertartás alatt.
Reggel 6-tól 8-ig jóga, majd a reggeli után ayurvédikus masszázsra megyünk. Az abhyanga masszázst kellemesen felmelegített olajjal végzik. A fejen kezdődik, majd a talpaktól felfelé folytatódik egy nagyon erős masszázs, amit már-már fájdalmasnak találok.
Ezt kiegészítve shirodhara kezelést is kapunk, ami egy meditatív és relaxációs kezelés. A homlokra a harmadik szem fölé olajat csurgatnak, ami nyugtatja a központi idegrendszert, és megnyitja a hatodik csakrát, Lord Shíva szemét. Az itthon is elérhető kezelésről nem árt tudni, hogy jó például depresszió, fülzúgás, őszülés, szédülés ellen.
Délután elvonulás, pihenés. Este sétálunk a Gangesz partján, átmegyünk a függőhídon a másik partra, nézelődünk a bazárban. Miután vezetőnknek nagyon magas láza van, 41 fok, kicsit átíródik a programunk.
Reggel, míg ő az orvost intézi és pihen, mi felkeressük a Risikésben található volt Beatles - ásramot, majd elidőzünk a folyóparton. Ki-ki kedve szerint, csak nézve a rohanó vizet, kavicsokat gyűjtögetve... Kicsit van idő helyre tenni a dolgokat.
Néha már terhemre van a sok tehénlepényen való járkálás, a szag, a látvány, de ez itt megkerülhetetlen. Megállapítom, hogy a lábam alá figyelés nagyon hasznos. Jól leföldel. A sok utazás és a spirituális légkör az embert kiragadhatja a realitásokból... Most, hogy vezetőnk ilyen beteg, tudatosítom igazán, hogy valóban csak akkor kerüljük el itt a betegségeket, ha ebbéli jó karmánk megvéd. Ugyanis egyikünk sem oltatta magát az út előtt, bízva ebben a bizonyos jó karmában.
Két éjszaka után vezetőnk láza csökken. Megállapítják, hogy nem maláriás, nem kapott el, ahogy itt nevezik, csirkeinfluenzát, dengue-kórt, egyszerűen "csak" egy szúnyogcsípés okozott neki vírusos fertőzést, amitől lázas és ízületi fájdalmai vannak. Vitamint kap. Iszik sok forró ginger-lemon teát. Az egy csodaszer.
Ahogy jobban van, kirándulni megyünk Dévprajágba. Szerpentineken emelkedünk, és emelkedünk és a gyomrunk is csak emelkedik. De van az a gyömbér ami segít! Messze 2000 m fölött vagyunk egy csodaszép, festői kis városkában.
Egy függőhídon kell átkelnünk, ahol tehenek képében útonállókkal találkozunk, hogy megérkezzünk a folyótorkolathoz. Itt egyesül a két folyó, és ettől a ponttól a Gangesz nevet viseli. A helyiek tartanak egy kis Ganga pudzsát. Néhány rúpiáért áldást adnak ránk és családjainkra.
Hazaérkezésünk szerencsésen alakul. Elmúlt délután 4 óra. Autóval nem szabadna behajtanunk a rezervátumba, csak nagy kerülővel, a Gangesz másik partjáról átkelve tudnánk megközelíteni szállásunkat. Azonban ásramunk vezetőjének neve, a Gurudzsi szó a rendőröket jobb belátásra bírja.
Este bepakolás, búcsúzás Risikéstől.
Egy újabb lázas betegünk van. Az indulást halasztjuk, csak délben jön értünk a busz. Indulunk még beljebb, följebb a Himalájába. Hosszú ideig erdőn át visz utunk. Egy vízmosásnál gyönyörű páva fut át előttünk, és az, hogy az útmentén hatalmas elefántcitromokat látunk, egyáltalán nem véletlen! Táblák jelzik: Warning! Wild elephants!
Az óriási fák, óriási levelekkel, közöttük óriási termeszvárak láthatóan az elefántokhoz vannak méretezve.
Dehradunba tartunk. Egészen közel vagyunk már Tibethez.
A buddhista kolostor templomában vörös ruhás szerzetesek ülnek körben és mantrát recitálnak. Valaki jelzi, beléphetünk.
Milyen más a hangulata, mint Risikésben. Ott éreztem, hogy elééég! már a mantrákból, mert a mikrofonokon keresztül hajnaltól estig az szólt. Itt ez most jóleső, bensőséges hangulatú.
Meglátogatjuk a Világbéke Sztúpát. Az udvarán ránk sötétedik. Csak nézem csendben a csúcsa mellett megjelenő Holdat. Valóban velünk van Fehér Tara...
 |
| Fehér Tara templom |
Delhi
Sofőrünk kivisz a vasútállomásra. Elköszönünk tőle, és várjuk, hogy befusson vonatunk, ami Delhibe visz. Még egy éjszaka vonaton alvás. Merítkezés Indiával. A kellemes, meleg este után a vonaton klíma van, nincs 20 fok! De mindez értünk van, mert a bogarak utálják a hideget! Kibontjuk az ágyneműt. Jól betakarózunk, füldugó a fülekbe, és próbálunk aludni. Ez, a folyamatos fel és leszállók miatt szinte lehetetlen.
Egyik utas, épp felettünk van az ágya, hosszú percekig csörgeti a láncait, hogy a sok kis szatyrát ezzel összeláncolva aludni térhessen.
Hajnalban érkeznek az árusok a reggelivel, hangosan kántálják: csáj, csáj, maszalacsáj,.. csáj, csáj... szamósza, szamósza...
Reggel befutunk Delhibe. Irány a szálloda, majd a bazáron keresztül egy tetőkertes étterem, ahol reggelinket - jaksajtos pirítós, tea - elköltjük.
Vissza a szálloda felé teljesül Dorka lányom kérése. Ahogy elmegyünk a sarki fűszeres mellett, a fűszerek között meglátok két nagy kristályt. Az egyik fekete, a másik narancsos-rózsaszínű.
What is it?- kérdezem. Salt from these mountains - mutat a feketére,- and it's from Himalája,- mutat a rózsaszínűre. Micsoda öröm. Dorka azt kérte, vigyek neki valami különleges fűszert Indiából. Fekete só. Lehet ennél különlegesebb fűszer?! És megint azt tapasztalom, hogy elém jött az ajándéknak való...
Délutáni tervünk, Delhiben a híres Lótusz templom meglátogatása. A baha'i hit templom világnak szóló üzenete, hogy mindenki egyenlő, és képesek vagyunk a szűklátókörűségen felülemelkedni. A templom ereje pedig a szívekben szunnyadó nemességet ébreszti fel, és erősíti a béke reménységét. Egy jó órányit riksázunk a templomhoz, keresztül Delhin. Kis ízelítőt kapunk a fővárosból. Látjuk gyönyörű tereit, széles utcái, és elhaladunk a szép India Kapunak nevezett diadalív mellett.
Már kifelé tartunk a városból egy felüljárón, amikor azt látom, hogy egy kerékpáros riksás hatalmas, körülbelül három méter magas pakkjával lassan vonszolja fel magát előttünk az emelkedőn. Egyszercsak egy fiatal motoros srác utoléri; rengeteg motorost látni Indiában; felemeli a jobb lábát, és tolja vele a riksást. Mi elhagyjuk őket, majd pár pillanat múlva balra mellettünk elhúz a motoros. A riksás aznapi jó karmája...
A templom fekvésével együtt lenyűgözően szép. Méltán a világ egyik leglátogatottabb épülete.
A tömeg miatt csak percekig tartózkodhatunk bent, néma csendben.
Visszafelé riksázunk. Riksásunk hihetetlenül ügyesen kisorol az út bal oldalára, ott a hatalmas árnyat adó fa alatt lévő agyagkorsóból merít egy adag vizet. Ügyesen a szájába tölti, anélkül, hogy a szájához érintené a merítőt, majd szomját oltva robog is velünk tovább a szállodáig.
Ahogy láttam, az étkezés is többnyire menet közben zajlik. Mindenütt az utak mellett kifőzdék vannak, ahol ehetnek, aztán vannak nagy lepények, amik engem a chipszre emlékeztetnek; a sofőrünk útközben azt tördelte és ette egy, a tuk-tukba -e célra szerelt csíptetőből.
Indiai utazásunk végére értünk. Búcsúvacsoránk a szomszéd étteremben palak panír, ami egy finom spenótos, sajtos étel, vajas naan-nal, azaz indiai kenyérrel. Finom mangó lassi az italunk hozzá.
Este bepakolunk, pihenni térünk, mert éjjel egy körül indulunk a reptérre.
Hajnali három óra, útlevél-ellenőrzés, majd beléptetés az itt Indiában elmaradhatatlan motozással. A Vrindávan óta féltve cipelt, ajándékba kapott pávatollaimat leteteti velem a hölgy egy asztalkára. Csak annyit mondok kissé mosolyogva - please, from Vrindavan. Vrindavan? - kérdez vissza, és int a fejével. Én úgy értelmezem, hogy vihetem.
Mikor kilépek, és a lányok meglátják a kezemben a pavatollakat, nem akarnak hinni a szemüknek.
Isztambul, átszállás. A felszállás után átülök a mögöttem lévő sorba. Az ablak mellett van egy üres ülőhely. Zenét keresek. Sting szól. Alattam hófehér felhők, fent gyönyörű napsütés, kék ég. Élvezem a repülést, de gondolataim már a földön járnak...
