A következő címkéjű bejegyzések mutatása: elbeszélések. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: elbeszélések. Összes bejegyzés megjelenítése

péntek, november 20, 2026

Csoda

„Ahogy fent, úgy lent, ahogy kint, úgy bent.„
Hermész Triszmegisztosz, Smaragdtábla

Borús őszi reggel. Nehezen ébredek.
Felkelek, elhúzom a függönyt. Kimegyek a mosdóba, majd visszabújok  az ágyamba,  és csak bámulok kifelé. Az alig pár napja még sárgán ragyogó erdő mára már teljesen kopasz, és komor.

Elengedés.. 

A kicsit távolabb álló erdeifenyők sötétzöldjébe kapaszkodik a szemem. 

Nini. Mozdul az erdő. Egy kis mókus. 🐿️  Ugrál egyik ágról a másikra. 
Mosolyt csal az arcomra, ahogy lompos kis farkincája zászlóként lobog utána. 
Lefelé,  a föld felé veszi az irányt. 
Felülök. Még követni akarom a tekintetemmel.
Ragaszkodás..

Bezzeg ő! A pillanatnak élve valahol már messze jár.

Hétköznapi csoda történt. Még a Nap is kisütött. 🌞



Namaste 

péntek, augusztus 21, 2026

"Ünnep oly szép..."

Fantasztikus volt a tegnap esti  ünnepi tűzijáték és drónshow. Még soha nem volt ehhez foghatóan látványos, rendkívüli az augusztus 20-i műsor. Alig pár lépésre tőlünk a Parlament elől hatalmas méhrajként zümmögve szállt fel a több ezer drón és csodálatos honfoglaláskori alakokat, jelképeket, majd a Szentkoronát jelenítették meg. Aztán a tűzijáték. Minden elfogultság nélkül az eddigi legszebb volt. Nem bántam meg, hogy ebben az őrült melegben vállalkoztam a tömegbe bemenni. Persze bíztam a jó dunai szélben, ami szerencsére jókor meg is érkezett. 
Azt gondolom, talán nem is lenne baj, ha ezután  rövidebb lenne a tűzijáték és több a fényfestés és drónshow. 
Az, hogy alig van víz a Dunában, ébresztőt fújt. A környezetvédelem fontossága most sokkal nagyobb fókuszt kap. 

Ezután a Parlamentnél rögtön kezdődött a hajnalig tartó fesztivál diszkóval, fellépőkkel. 
Mi inkább egy nagyot sétáltunk a  Duna parton.  Megcsodáltuk a megunhatatlan,  szép budai panorámát, a gyönyörű kivilágított Budavári Palotát, a Halászbástya-Hilton - Mátyás-templom együttesét, a távolabbi piros-fehér-zöldbe öltözött Citadellát.  
A belvárosban igazi fieszta hangulat volt. A parkokban, tereken,  vendéglőkben óriási nyüzsgés volt.  Főleg  fiatalok. 
Mi is beültünk egy italra  a bazilika mellett. 
Nem sokkal éjfél előtt elindultunk haza. A metróhoz a Hercegprímás utcán át mentünk. Megemlítettem a férjemnek, hogy talán még soha nem jártam ebben a kis utcában. Mire ő, aki a Bank utcában gyerekeskedett megjegyezte, hogy minden nap ebben az utcában ment az általános iskolába, ami még ma is ott van a bazilika mellett. Még hozzátette, "mint mindig" , ha erre járunk, hogy itt a Szabadság téren a Nemzeti Bankkal szemben volt a grund, ahol  suli után fociztak délutánonként. Elmesélte azt is, hogy azon az útvonalon, ahol este mentünk az Arany János utcai metrótól  Parlamenthez, (Bank utca, Szabadság tér, amerikai nagykövetség, Kossuth tér) ment ki a Duna partra, majd a Margit-szigetre az úttörő stadionba edzésekre. Jó 20 perces séta volt minden nap. Hazafelé néha tovább tartott, mert megállt az amerikai követség előtt (ami akkor még nem volt kordonozva!) megcsodálni az ott parkoló autókat, mint például Impalákat, Chevroleteket. 
A '60-as évekről beszélünk!  
Majd, "mint mindig" , elmesélte azt is, hogy a házuk környékén parkolt  homokszínű Opel rekordjával Tichy Lajos, a Honvéd egykori válogatott focistája, aki gyakran járt a Bank utcai Sport Cukrászdába. Minden srác az ő autóját csodálta, mert olyan ritka volt a nyugati autó, sőt egyáltalán az autó. Még a belvárosban is. És nem hagyta ki az elbeszéléséből azt sem, hogy nem csak Tichy autóját bámulták meg, hanem az akkor még csak barátnőjét, későbbi feleségét a gyönyörű Lehoczky Zsuzsát, a szubrettet. Bevallása szerint, minden fiú szerelmes volt Lehoczkyba. 

Aztán a kortörténeti elbeszélés ez alkalommal kibővült. 
1960-ban tizenegy évesen lett úttörőválogatott. Alig vagyunk a II. Világháború és '56 után, az ország háborús jóvátételt fizet az oroszoknak.  
Pisti, férjem egyik csapattársa Rákosról  járt minden nap edzésre. November volt. Hideg, szeles, jeges idő és a fiú rövidnadrágban járt. Nem volt neki más. 
Aztán Jenő papa, férjem apja, aki férfi szabó volt, (ő maga egykori 56-os elítélt!) varrt neki egy hosszú nadrágot. Amikor férjem egy meccs előtt átadta neki, nem értette miért is kapta.  Elsírta magát... 
Egy másik srácnak, akik hatan voltak testvérek, nem volt cipője. Illetve volt, de nem lehetett azt jó szívvel már cipőnek nevezni. Ekkor az úttörő stadion szertárosa lecsavarta egy rossz focicipőről a stoplikat, majd odaadta neki. Igaz pár számmal nagyobb volt, mint kellett volna... 

És tudjátok miért mesélem ezt el? 
Mert, ha nem is az '50-es utáni évek jöttek vissza, de az országunk (és szándékosan nem írok most nemzetet, mert Magyarország esetében a nemzet határokon átívelő) bitangul ki lett fosztva.
Elhanyagolt iskolák, kórházak, állomások, szóval  közintézmények, utak, és elhanyagolt, perifériára szorult emberek. 
Évtizedeket zuhantunk vissza  Orbán kormányzása alatt. 

Na ez a Kali-juga*!

Valaha azt hittem Demszky Budapestje volt a legalja. De, mint tavaly, most is látnom kellett egy, az emberhez teljesen méltatlan helyzetet.  Éjjel nyomorult guberálók az ünneplő tömeg után zsákszámra szedték össze a visszaváltós palackokat. 

Bármilyen szép is volt a tegnapi ünnep, ez erősen rávetült. 

Vulgáris, ám sommás véleményem:
 
 o1g






*Kali-juga 

csütörtök, július 02, 2026

Valenciában

Indulás előtt beszaladtam a fiamékhoz elköszönni.
Jó utat, jó nyaralást kívántak, és felesége Szilvi még hozzátette: csak vigyázzatok a gin-tonikkal, mert a spanyolok szeretik jó sok ginnel felönteni.
Így aztán mottóm is lehetne ehhez az írásomhoz az a felirat, amit Valenciában a strandon egy pocakos pasi rózsaszínű pólóján olvastam. 

"Let the fun, BE-GIN" 

Megvallom gin-tonikot nem ittam, de az biztos, hogy a spanyolok nem spórolnak  a fehér rummal  sem a Mohitóban, és a cantreau-vel sem a fehérboros Sangriában.


Nemrégiben olvastam valahol, hogy a narancs nem egy szín, a narancs egy hangulat. 
Talán ezért vettem valami belső suggalatra egy narancssárga nyári ruhát. 
Ez a szín élénk, meleg, energikus, ami a vidámságot, a napfényt, és  a kreativitást szimbolizálja.  Mindezekért annyira tudom társítani Spanyolországhoz, és most aktuálisan Valenciához.  Még a lobogójuk is  sárga és piros, amiből ez a szín keveredik.

Lenyűgözött ez a város. A 9 km hosszú Turia park, (ami egy kiszáradt folyómederből van kialakítva) a csodás, hatalmasra nőtt virágait ontó leandereivel, a különleges jakarandáival, melyen még itt-ott felfedezhető volt lila virága, a már termését érlelő majomkenyérfáival, a püspöklila murvafürtjeivel, vagy ahogy jobban ismerjük a bougaivillae-ivel. De még annyi szép ismert és ismeretlen növény  díszíti ezeket a tereket. Például nagyon sok eperfa van, ami utal a valamikori selyemhernyó tenyésztésre, és az ebből adódó selyemgyártásra. Valencia egykor Európa selyemnagyhatalma volt. 


Remek jó bicikliutak, sétányok, futópályák, színes játszóterek, kutyafuttatók vannak. Sok a zöld felület a piknikezni, fűbe leheveredni vágyóknak. A tapasztaltak szerint élnek is a valenciaiak és a turisták ezekkel lehetőségekkel. 
Fantasztikus a Művészetek és Tudományok Városa, ami elképesztően modern épületek együttese. Itt található az opera, a planetárium,  a mozi, a tudományos múzeum, az akvárium. Valamint egy növényekkel beültetett sétány, ami alatt parkolóház van.



Hihetetlen kreativitású épületek. Csak ámultunk rendkívüli látványosságukon. Mindegyik épület mellett halvány akvamarinkék vizesmedencék segítik a felfrissülést. 
Esténként nagyon sokan időznek itt. Csodálatos, ahogy a lemenő Nap fényei megcsillannak az opera épületének falain. 


   
Hemisféric 

Nem  autót, hanem inkább biciklit béreltünk,  mert biztonsággal lehet  azzal közlekedni. Az óvárosba azonban sétálva mentünk.
A beach 20-25 percre volt az opera melletti szállásunktól. Fele út a Turia parkban,   a másik fele a több helyen faárnyékos  városi bicikliutakon.
A Bioparkba való eljutás már húzósabb volt. Jó egy órás volt az odaút kisebb megállásokkal a Turia park látnivalóinál. 



 
A meleg ellenére is  élveztem a bringázást, és minden fáradságot megért az élmény, ami a Bioparkban fogadott. 






Átvettük az itteni ritmust. Esténként jó későn, 9-10-kor mentünk vacsorázni. Egyszer sem kellett csalódnunk az ételek, italok minőségében.  
A strand sem okozott csalódást.  Napsütés,  26 fokos tenger,  hideg italok, kellemes szél. 


Jó volt Valenciában! 

hétfő, június 22, 2026

Kozmikus delelő

Annyi mindent is hozunk a gyerekkorunkból. Én például, hogy szeretem ezt a nem sokra tartott gyümölcsöt, a fai epret, vagy, hogy a lábam alá nézek, hová lépek, ha gyümölcs, vagy más potyogott a járdára, a városi kutyavégtermékekről nem is beszélve! ☝️🥴😆



Reggel gyalog mentem a dolgomat intézni. Tudjátok, az ökológiai lábnyom..., próbálok tényleg erre odafigyelni. Hogy ne legyek pazarló, ne  vásároljak feleslegesen, hogy ne kelljen ételt, vagy akár más dolgokat kidobni. Hogy vásárlásaim, fogyasztásom valóban a szükségleteket, és ne az esetleges reklámok gerjesztette vágyakat tükrözzék.
Persze, amint a nyár, a divat kerül szóba, akkor kicsit behunyom azokat az öko szemeket..  

Hazafelé, délben a rekkenő hőségben jól esett az utcai fasor árnyéka. Mikor egy eperfához érkeztem, megálltam. Felnéztem, hogy meggyőződjek nincsenek-e hernyók a fán. 
Van egy undor a puhatestűektől. Úgy általánosan, és átvitt értelemben is. Írhatnám úgy is, hogy a gerinctelenektől... 
Értitek! 

Aztán bekaptam pár szem epret. Jólesett savanykás íze. Persze óvatosan lépkedtem, mert a járda telis tele volt lehullt, széttaposott gyümölccsel. Vigyáztam az új papucsomra, nehogy a sötét lila eper megfogja. 

Gyermekkorom emlékei  villantak be. A '60-as évek.
Az  első, Dunafalva, a szülői házunk udvara.  Lehettem tán négy, öt éves. 
Hátul az udvarunk közepén az eperfa alatt állt a hintónk. Felmásztunk rá Árpival,  idősebb bátyámmal, aki  aztán tömte a számba az epret.  Nyelni alig győztem... 
Hogy apu erdőjárásra, vadászatokhoz használt hintója, hogy került a potyogó epres fa alá nem tudom. Nem ott volt a helye, de ez a kép pontosan él bennem, több, mint hatvan éve. 

A második “eperfás" emlékem Bólyhoz kötődik,  ahol sokat vendégeskedtem. Rengeteg eperfa  volt ott, mert sokan selyemhernyót tenyésztettek,  és  ennek a levelével etették őket. 
Hétvégente ómamámmal vagy tántimmal  a parkba mentünk sétálni. Szépen kiöltöztettek. Általában fehérbe. A tisztaság színébe.
Ruhácska, szandál, zokni. 
Igen szandál, és zokni. Kislányoknak illik ez a viselet. 

A bólyi parkba vezető járda mellett szinte végig eperfa volt. Minden léptemre vigyáznom kellett, hogy nehogy a lehullt lila eperre lépve, az összefogja a lábbelimet, és a zoknimat. 
Végig is csattoghattunk volna az úton, de nem! Mi szép óvatosan szinte csak tipegve mentünk. 
A gyermekkori nevelés, a dolgok, hogy rögzülnek!

Napforduló volt tegnap. Azt mondják van valami mágikus erő a nyár első napján. Ekkor a leghosszabb a nappal. A kozmikus delelőn a napenergia a legmagasabb fokon ég, a természet mágikus kapuja is ekkor nyílik a legszélesebbre. Ideális  az időszak a megújulásra, bőségteremtésre, szerelemvonzásra, negatív energiák, (entitások, démonok) kitisztítására. 
Vannak ugyanis sötét energiák, amik rosszindulatból, ártón a Fény oldalt támadják. Ébernek kell lenni. 
Beavató korszakot élünk. Választhatunk a Fény és a sötétség közül. Nem könnyűek a próbatételek, legyenek ezek testi, lelki, erkölcsi, anyagi természetű megmérettetések. 

Azt tartják, hogy az Ízisz beavatás az ember legnagyobb próbatétele. 

Kicsit csendesedj el, nézz szembe az érzéseiddel. 
Ha bármi olyant érzel, amit el kell, el akarsz engedni, leírod egy tiszta papírlapra, majd tűzben elégeted. A hamuját nyomtalanul elmosod. 
A többit bízd a Naperőkre. 

Egyéb mágiára is biztosan vannak leírások, mit, hogy varázsoljunk. Csak éljünk vele! Máskülönben nem használ. 
Még ma sincs későn. 


Namaste

hétfő, április 06, 2026

Csibe 70

Ünnepelünk. 
Szeretetteljes  visszaemlékezéssel. És még mennyi minden van mélyen... 
 
Duna parti nyárfás

Csibe 70

Ahogy telik az időnk, jó visszatekinteni a gondtalan gyermekéveinkre. Hogy is volt minden, mit tudunk egymásról? Mi az ami összeköt,  hogyan szerettük egymást?   
Az Élet, a sárosi és a falusi élet rendelte így. 

Csak tizenegy voltam,  amikor  Bólyra mentél suliba. Az igazán közös, az ez előtti gyermekkor volt. Abból is, visszatekintve szinte csak pillanatok, mert én lányból voltam, te pedig fiúból. De ezek a pillanatok mégis jelentősek, a nagybetűs életbe beavató kis kalandok, erdei kirándulások voltak. 

Vajon te, hogy emlékszel azokra az élményekre, amik bennem élnek? 

Az esti bújócskázásokra. A fészer alatti nagy kopozóteknő hasába, a  fészerpadlásra vezető létra tetejére, szembenézve a levágott dolmányosvarjú lábakkal, az üres töltényhüvelyekkel, amit apu ott gyűjtött. Vagy a hintó alá, a szúnyogos mogyoróbokor mélyébe, a szénapadlásra,  a kukoricaszár kévébe,  és még kitudja mennyi rejtekhelyet találtunk  az udvarunkon.

A papkerterdei gombagyűjtésre zsebedben  egy doboz Fecskével, hogy a magaslesen megpihentünkben megmutasd, hogyan kell cigizni.  Enyhe  nikotinmérgezéssel szédelegtünk le a magasból. 

Arra, hogy a régi akkumulátorból kiszedett ólmot bádog cipőtisztitó dobozban megolvasztottuk, majd golyót gyártottunk belőle a légpuskába. Jól lehetett a nyárikonyha lépcsőjéről célozni a kerti szilvafán ülő csurikra. 
Egyszer kicsórtuk apa Winchesterét, - pedig a fegyvert és töltényeket mindig zárva tartotta - és töltény nélkül lőttél vele. Így is nagyot szólt. Nem kaptunk érte dícséretet. 

Hogy irigykedtem, mikor ti, a két nagyfiú mehettetek hajtani a nagy vadászatokra. Hogy  csodáltam az udvaron  terítékbe kirakott  kis- és nagyvadakat. 

Emlékszel, hogy volt egy tojásgyűjteményed? A spájzban egy tojástartó kartonban tartottad a kifújt héjakat.
Aztán emlékszel-e arra, hogy egy kora tavaszi napon elmentünk a kistöltés melletti kiserdőbe fészeklesre? Talán éppen varjúfészket akartál kifosztani az ott lévő nyárfásban. Úgy emlékszem zsákmány nélkül indultunk haza. Kati szerint csak azért, mert lefelé mászva a fáról a szádba tetted a tojást, majd, amikor leugrottál ráhaptál. Én nem emlékszem, de Kata szerint már fióka volt benne... 
Hazafelé a házunk előtt fekvő focipálya melletti szántáson vágtunk át. Bukdácsoltunk a még boronálatlan földön, aztán előttünk egy barázdából pacsirta szállt fel. Megtaláltad a fészkét. Rám bíztad a tojásokat. A pulóverem alját felhajtva fészket csináltam a kis foltos, szeplős tojásoknak. Megbotlottam és hasra estem. A tojásoknak annyi lett.

A madártojásokról még az is eszembe jutott, hogy egyszer Tánti elszörnyedve mesélte, hogy  galambtojást ittál. Mert az olyan vagány volt! 
Talán a fenyőfáján fészkelő gerlefészket fosztottad ki? 
Most is látom drága arcán a fintort, a nevetést, ahogy mesélte a sztorit. 
 
Szerettél pecázni. Hogy hova jártál nem tudom, csak gondolom, hogy a Kis- Dunára,  Kútsebesre, vagy a Bezerédi holtágra. Egyszer, amikor a fogásod egy csomó törpeharcsa volt, segítettem megpucolni, és együtt főztünk belőle a nyárikonyhában.  Vajon volt  sikere, örültek szüleink?
Csíkhalakat is hoztál. Azt úgy tudom, hogy a Papkerterdő melletti vízfolyásból szedted. Aztán egy nagyobb üvegbe raktad, abban nézegettem őket. A sorsukat már nem tudom. 

Na és amikor a nyárikonyhában palacsintát sütöttünk? Te tanítottál, hogyan kell a levegőbe feldobva megfordítani a palacsintákat. A sztorihoz tartozik, hogy az egyik palacsintád a ruhaszárító kötélen fennakadt, és félbeszakadva landolt a palacsintasütőben. 

A hátsó kertünkben volt kettőnknek egy apró parcellánk. Épp a disznósólak végében. Borsót vetettünk bele. És emlékszel, hogy anyu nyulakat tartott, és te a nyuszikkal nagyon szerettél foglalkozni? Olyan édik voltak! 

Emlékszel? Volt, hogy pár szem dióval csapdát állítottunk a varjaknak. 

Megvannak neked is az otthon ízei? A szenteste előtti böjti ebédé a halászléé, az esti borsodóé, amit  melegen illatozó piskótával tálalt anyu? A bólé, amit sósborszesszel készítettünk, gyümölcsbefőttel és vérnaranccsal ízesítettünk? 
Emlékszel ezekre? 

Vajon emlékszel, hogy szilveszterkor ólmot öntöttünk? Hogy anyu ilyen szokásokról is tudott! A nyárikonyhában a sparhelten olvasztottuk a már említett módon, és kint a folyosón öntöttük ki a cementlapra. Hogy milyen formák lettek és hogy abból mit jósoltunk, már nem emlékszem, de nem is ez számított.

Aztán elkerültem én is otthonról. A találkozások méginkább megritkultak. Többnyire csak a nagy ünnepekre  és a nyárra kapott szünetekben találkoztunk. 
Milyen örömmel öleltük egymást.

Megvan az emlékeidben az, amikor egy húsvéti szünetben hétmérföldes csizmát húztunk és nekivágtunk az alig felengedett szántáson át gólyanézésre a Karcsiék tanyája felé? Alig bírtam el a sártól dagadó csizmát. De menni kellett, mert meg akartunk merítkezni Náni néni és Pista bácsi őszinte szeretetében... Egy kis meleg ölelés, egy kis lágy kenyér a kemencéből, egy kis kolbász a spájzból, egy kis borocska a pincéből. 

Azok a Duna parti nyarak! Az a táj, az a baráti hangulat! Kinek hiányzott  tenger,  Balaton!  
Amikor a naplementére előbújó szúnyogok elől inkább a vízbe menekültünk, mintsem haza. Emlékszem, te már úsztál lefelé, mikor én  hezitálva mentem utánad. 
- Hideg a víz - kiáltottam, mire te röhögve - gyere, ússz lejjebb, itt melegebb!- utaltál a mindnyájunk számára egyből érthető dologra...

Emlékszel, hogy vártuk szombat délutánonként a Muppet Show-t? A Breki és a többiek  sorozatot a 70-es években, amiben mindig valaki nagy nyugati sztár volt a meghívott.  Mielőtt elindultunk volna előre a faluba, ezt néztük jugón. Akkor még az itthoni TV ilyent nem adott. 

Megvan az, amikor a hercegszántói búcsúba voltál meghívva Aladics Marikáékhoz és  Deli Misi vitt bennünket? 
Az akkorra már hadnagyi fokozatú főiskolás Deli Misi. Sokan voltunk, többen, mint hivatalosan a "rönó"-ban elfértünk volna. Félúttól vállaltam Csupi helyett a csomagtartót. A határőrök megállították ellenőrzésre az autónkat.  Én elől reszkettem, ki ne nyittassák a csomagtartót. Azok meglátva Misi igazolványát haptákba vágták magukat, - jó szórakozás hadnagy úr! - és  elengedtek bennünket. Hallottam,  azon röhögtetek, hogy Misi nem ismerve az utat, nem fordult be a falu felé, hanem egyenesen a határ felé vette az irányt...
Milyen szeretettel és terülj - terülj asztalkámmal  fogadtak szántón! Csak a szokásos vidéki vendéglátás. Pecsenye és rántott húsok garmadája, és süteményhegyek. Az italokról sem feledkeztek el. Volt ott sör, bor, cseresznyepálinka bőven!
Éjjel a szántói  kultúrházban a  buliban  összefutottunk. A farmerdzsekid felső zsebéből előrántottál egy "nyeleshúst" .. Nem voltál  már teljesen józan. 

Aztán berántottak katonának. Hosszú hajadnak búcsút inthettél. Emma tántink volt a fodrászod. 
Messzebb nem is tudtak volna vinni, mint a nyírbátori határőrséghez.
Anyánk ekkor sem  ismert lehetetlent. Talán napokba telt, míg odaért hozzád, de elment az eskütételedre. 
Szerencsédre, nagy valószínűséggel apánk közbenjárására pár hónap múlva Hercegszántóra kerültél. Csak egy ugrásra  otthontól. 

Már a közelmúlt emléke a falvi házad. A kis nyaralód, ahogy anya emlegette, a tanyád. Nem sokszor aludtam ott, de szerettem az ottani jóízű baráti találkozókat. A főzéseket, a hosszú asztal melletti kajálásokat, dumálásokat az udvaron. A Duna parti nyárfák suhogását, a rádióból beszűrődő éjszakai halk zenét. A kamaszkorunkat, fiatalságunkat megidéző hangulatot, azt a szabadságot, amit nálad, általad újra tudtunk élni. 

Így emlékszem Rád. 
Mennyi Élet!

Vajon másnak is ennyit jelent testvérnek lenni? Vagy van mindemögött valami mélyebb? Kimondatlanul is anyánk, apánk örökéből? 
És valóban, szavakkal alig néha fejeztük ki az  egymás iránti szeretetünket, de az kimondatlanul is minden találkozásunkban, ölelésünkben benne volt és van. 

Egy végtelenül jószívű, melegszívű, jókedélyű, önzetlen testvér vagy. 

Isten tartson meg sokáig jó kedvben és jó egészségben! 

Nagyon szeretlek! 

szerda, december 03, 2025

NYC

Az USA soha nem vonzott. Az a szentimentális, rózsaszínű álomvilág, amit a filmek sugallnak. Ahol például a milliárdos gazdag család, befogadja  drogos anya nem nevelte fekete srácot, (Szív bajnokai, Oscar díj Sandra Bullock) ami egyébként egy valós New York-i történet. Vagy,  ahol figyelemfelkeltésből pinkfutást  (mellrákos nők támogatása) szerveznek. Vagy Alzheimer futónapokat tartanak...  Mert a legújabb kutatások szerint az erős fizikai megterhelés csökkenti a főleg idősebb korosztályt érintő betegség kockázatát. 
Olyan mesterkéltnek tűnt nekem ez az egész, pedig valójában az együttérzést sugallják. 
És innen, olyan túlzónak tűnt az az ünnepi agyondíszítettség, ami egyébként elkápráztatóan szép, és olyan szívet melengető. Itthon frusztrálónak érzem, hogy egyes üzletek zsúfolásig vannak töltve olcsó műanyag díszekkel és party kellékekkel, azt a hitet keltve, hogy az életünk ilyesmiktől lesz happy. 
Ott tényleg elhihető, megélhető, hogy a világ csupa jókedv és öröm. Mint ahogy a Manhattani tündérmesében mondja Celeste: Manhattan fantasztikusan, mesésen szép!


A Deltával rövid két óra alatt  a Floridai nyárból megérkeztünk a New York-i  őszbe. 

A stewardess-ek megjelenése teljesen természetes volt. Egyszerű szürke egyenruhában végtelenül kedvesen, közvetlenül viselkedtek. Ezt csak azért említem meg, mert az eddigi tapasztalataim szerint inkább távolságtartóan viselkednek az utaskísérők.
A JFK reptérről transzferrel egy óra alatt értünk Brooklynba, a Coney Islanden foglalt szállásunkra. Norbi, szállásadónk még akkor, késő délután autóval megmutatta a környéket. Minden fontos dolog, éttermek, üzletek, Subway párperces sétával elérhetőek voltak. 
Korán tértünk aludni, hogy másnap pihenten vágjunk neki Manhattani városnézésünknek. 

Egy közeli  IHOP-ban (kihangsúlyozza, hogy farm fresh) reggeliztünk. Hagyományos ham and eggs menüt kértünk, mellé  rösztit,  kolbászt, juharsziruppal, friss áfonyával megszórt pancakes-t (palacsinta) és  teát szolgáltak fel. 
Innen irány az öt percre lévő Subway. A meglepetés az, hogy sok vonalon, mint itt Coney Islanden is, a New York-i metró magasvasút. Csak  kicsivel a Brooklyn híd előtt és utána a belvárosban megy a föld alá.
Már előző este megnéztük hogy az innen induló Q metróvonal  elvisz a 34-th Ave-re, Manhattan szívébe. 
Menetközben figyeltem az utazóközönséget. Etnikailag nagyon vegyes volt, lévén szó egy brooklyni vonalról. Az emberek előzékenyek, türelmesek, segítőkészek egymással, nincs lökdösődés  le- és felszálláskor. Az átlag nagyon egyszerűen öltözik. 
Sokan füveznek, messziről érezni a marihuana szagát. Itt ez legális. Több üzletet is láttam a  szállásunk közelében "... Leaves" felirattal.
50 perc alatt értünk a belvárosba. 

Brooklyn hídon, Subway-ről Manhattan

A Herald Square-en a Macy's-nél jöttünk fel. A látványtól ami fogadott, (Herald Towers, Heralds Square Park, Macy's, Empire State Building) kicsit tátva is maradt a szánk. 

Macy's 

Első utunk az 1930 - 1931-ben épült Empire State Buildinghez vezetett. Szinte várakozás nélkül vettük meg a jegyeket, majd mentünk az Observatoryhoz. Nagyon szerencsések voltunk, mert szép időnk volt, és így fantasztikus volt a 86. nyitott szintről majd a zárt 102.-ről New York-ot 360°-ban felülről látni. A Brooklyn hídat, a Central  Parkot,  Chrysler Buildinget,  a Szabadság-szobrot, Manhattan felhőkarcolóit... Elképesztő volt! De maga az épület is! Ahogy mentünk az első lifttel a 80.-ig a menyezetre vetítve korhűen láthattuk, ahogy a fejünk felett épül a torony. És, ahogy  kiállítással tisztelegnek a világ leghíresebb épületének, amely a legeslegtöbbet szerepel filmekben, és az emberek életében is az egész világon.



Empire State, New York állam beceneve, és az épület 1970-ig a világ legmagasabb épülete volt. Akkor építették a WTC-t ami megelőzte. Lerombolásuk után, amíg nem épült meg az új, a One WTC, ismét NYC legmagasabb épülete volt.
Ezután az ámulat után beűltünk egy Starbucksbe kávéra és sütire, majd elsétáltunk a közeli Bryant Parkba, ahol színes karácsonyi vásár, koripálya, és körhinta is van, amire nem csak  gyerekek ülnek fel. 
Lehet itt kapni hamburgereket, "crab cone"-t ami egy sajtkrémes rákkehely, habcukros-, (marshmallow) likőrös forrócsokit, egyéb italokat, sült gesztenyét, (egyetlen rossz sem volt köztük) egyéb apró ajándékokat, mint sapka, kesztyű, sál, karácsonyi dísztárgyak, csecsebecsék. Hasonlóan a mi adventi vásárunkhoz.


Bár hideg idő volt, néha szemerkélt az eső, mégis elhatároztuk, hogy megvárjuk itt Midtownban, amíg besötétedik. Bementünk a 34-th Ave, Broodway sarkán lévő Macy's-be, ami Amerika legnagyobb áruháza. Nem vásárolni, csak körbenézni, mert négy napunk volt csupán New Yorkra, és nagyon sok mindent szerettünk volna még látni. 
Bent fel is melegedtünk, aztán irány a Broodwayn a Times Square felé. 

A Broodwayn

Már sötétedett. Az épületek, a terek, fák, gyakorlatilag minden egyszeriben arany fényárban úszott. A Broodwayn sétálva mutatványosok show műsora, nagy brandek üzletei láthatók, pont, mint egyéb nagyvárosokban. A Times Square-re érve, a Paramount Building épülete, és a Hard Rock Cafe fogadott. Körben a felhőkarcolók oldalán hatalmas, színes neonreklámok villogtak. A Red Steps zsúfolásig volt fotózó emberekkel.  Különleges hangulata volt ennek a nyüzsgő térnek, így következő nap délutánján is útbaejtettük. Akkor a forgatagban  a fotósoknak pózolva feltűnt Grincs, Superman és Catwoman. 

Times Square, Catwoman

Egyébként a Times Square a New York Times-ról kapta a nevét, melynek irodaháza 1904-ben költözött ide. 

Második napon a Central Parknál kezdtünk. Útba ejtettük a közeli Carnegie Hall épületét. Végigböngésztük a műsorlistát, de nem láttunk  magyar szereplőt. Pedig számosan felléptek már a híres falak között, például Kocsis Zoltán, Marton Éva, Rost Andrea, és Sebő Ferenc  is. 
A Centrál Parkba lépve őszi színkavalkád és csendes nyugalom fogadott. A sétálók, kocogók között játszadozó mókusok futkostak. A Central Park a világ leghíresebb, és az egyik legszebb parkja, ezért is láttunk a csónakázó tó mellett boldog párokat, akik esküvői fotóikat készíttették itt a nagy napon.

Central Park
                                          
A Harlem felé sétálva, zeneszót hallottunk. Egy korcsolyapálya volt. Át voltunk fázva, így jól jött, hogy megálljunk és igyunk egy jó forró teát. 

A parkból a Rockefeller Center felé indultunk. A 5-th Ave-n találhatóak a világ csúcskategóriás üzletei, mint például Luis Vuitton, Gucci, Prada, Rolex, Swarovski, Lindt.

Luis Vuitton Building
       

Ez a világ legdrágább kereskedelmi negyede. 
Hasonló, mint a párizsi Champs-Élysées, csak ott paloták, itt pedig felhőkarcolók övezik a sugárutat. 
New York egyébként elég sok mindenben büszkelkedik a világ "leg.." jelzővel.
A Rockefeller Center előtt már állt Amerika karácsonyfája. Be volt állványozva a díszítéshez, így csak  a több mint 3 millió kristályból álló  Swarovski  csúcsot láthattuk. 
A nyilvános karácsonyfa-állítás szokása 1933-ban kezdődött, és mára az ünnepi időszak legfontosabb látványossága New York-ban. A fénygyújtási szertartást közvetítik az egész világon és milliók keresik fel a fát személyesen. 
Előtte csodálatos fényekkel díszített  tér, és hangulatos koripálya van.  Szemben a sugárút másik felén a kivilágított Saks Fifth Ave nagyáruház áll. 
Innen sétáltunk a Broadway felé, majd időztünk még a Times Square- en.

Harmadik napunkat Alsó Manhattanben töltöttük. A 9/11 emlékműhöz és a One WTC-hez mentünk.  


9/11 emlékmű


One WTC

Ezután a Wall Streeten végigsétálva megcsodáltuk az azt határoló híres épületeket.  

Beaver Building

Trump Building, Beaver Building, Federal  Hall, aminek lépcsőjén áll George Washington szobra. Az Egyesült Államok alapító atyja 1789-ben itt tette le hivatali esküjét. 

Az utca végétől lesétáltunk az East River partjára. Bementünk a híres Fultonba, vettünk egy - egy szendvicset, majd kiűltünk a teraszra, és innen bámultuk a szemben fekvő Brooklynt, a Brooklyn hidat, Manhattan hidat, és a vizi forgalmat. A pihenő után továbbsétáltunk Chinatown-ba, ami itt egy nagyon népszerű turista célpont, köszönhető népszerű éttermeinek, piacának és üzleteinek. Utólag őszintén bevallom, hogy ez igazán kihagyható lett volna egy négy napos NewYork-i bakancslistából.  

Utolsó napra maradt a Coney Island-en lévő New York Aquarium.  
Már csak egy fél szabad napunk maradt. Délután  csomagolnunk kellett, mert itt három órával indulás előtt kint kell lenni a reptéren. 
Lementünk enni a Nathan's Famous-ba, majd továbbsétáltunk a közeli vidámpark területén fekvő akváriumba. Kár lett volna kihagyni. 

Coney Island, Vidámpark


Aquarium

Késő délután a transzfer kivitt bennünket New Jerseybe a Newark reptérre, ahol a Lufthansaval 20:20 - kor elindultunk haza. 

Életreszóló élményekkel gazdagodva érkeztünk haza.


vasárnap, november 30, 2025

Az Antillákon l.



Reggel öt óra múlt nem sokkal. Ugrás ki az ágyból fotózni a napkeltét! Ez, az óceánon töltött nyolc nap alatt már szokásommá vált. Könnyű korán kelni, mert nyugat felé haladva az órát mindig visszafelé kell tekerni. Mai reggelen már 5 órával később kelünk az otthonihoz képest. 
Kinyitom az erkélyajtót. Meglepődöm, mert egészen másfajta fények fogadnak. Szárazföldi lámpák. Hamarosan kikötünk, talán még egy óra. 
Antiguára érkeztünk. Két napja látom az óceán felszínén a barnaalga szigeteket. Utánanéztem. A Karib-térség melegebb vizeit jelző hasznos lebegőnövény. A hajó 14. emeletéről  olyan aprónak tűnik ez a növény, azonban, ahogy egy természetfilmben láttam, az óceánban  - szó szerint - egész függő erdőket képez. 


Lassít a hajó. 8 csomóval fordulunk a kikötőre. Teljes csendben haladunk. A tenger már rég nem ultramarin, mint 3-4 km mélységnél, hanem csodálatos türkiz. 



Antigua a Kis Antillák egyik gyöngyszeme. Ez a kis karibi ország főleg turizmusból él, köszönhető számtalan lenyűgöző, türkizkék, hófehér homokos strandjának. Vezetőnk úgy mondta, hogy 365 strandjuk van, az év minden napjára jut egy újabb. A sziget jelmondata is erre utal: "egy strand minden napra". Persze itt apró öblökről, eldugott partszakaszokról is szó van, nem csak a fizetős napágyas helyekről.

 


Antigua jelentése spanyolul: ősi, régi. Nevét Kolombusz Kristóf adta a sevillai Santa Mária de la Antiqua  freskó tiszteletére. Fővárosa St.John's. 
Hatalmas fregattmadarak szállnak körülöttünk. Csodaszépek! Mintha csak egy National Geographic filmet néznék. Az akár 1,5m hosszú, 2.4m szárnyfesztávú fregattmadár Antigua és Barbuda nemzeti madara. Kolóniák költenek itt. 

 

Meglepetésként egy kis otthoni hangulat. A hajnali  sziget kakaskukorékolással fogad.
Reggelizni megyünk, majd indulás a sziget fő látnivalóit bemutató túra találkozási pontjához. 
28 fok van, 70% feletti a páratartalom. Szerencsénkre felhős a mai nap és jól jár a szél. Így is  már rövid séta után úszunk a verejtékben. 

A legfőbb látnivaló a kis szigeten a kivételes megőrzöttségű, világörökség részét képező Nelson's Dockyard.  
Ez az egyetlen teljes egészében helyreállított és működő 18. századi haditengerészeti dokk az egész földön. A koloniális korszak minden építészeti, katonai, tengerészeti tudását tükrözi.
A  séta során beülünk egy bárba egy Carib sörre. Nagyon jól esik ez a finom ital. 





A sziget épp ma, érkezésünk napján, november 1-én ünnepli függetlenségének 44. évfordulóját. Munkaszüneti nap van. 
Az emberek faházaik teraszán ülnek, kertészkednek. Az utcákon, tereken színes kirakodók, árusok, kisebb fiesta hangulat. A lakosság legnagyobb része fekete. Afrikai származású. Egyszerűség látszik, amit nem mondanék szegénységnek. 

Zárszóként: Amire utóbb vezetőnk felhívta a figyelmünket, hogy itt nincs "mobilon lógás", netezés, csetelés. Az emberek inkább találkoznak, beszélgetnek, levelet, e-mailt írnak egymásnak. 
Más, lassúbb, s talán elégedettebb világ. 



péntek, november 21, 2025

Amerika Velencéjében

Mikor Floridából, Fort Lauderdale-ből küldtük gyerekeinknek a napi élménybeszámolónkat, Dóri azt írta: hát a végén még ki akartok költözni majd... DE OTT SINCS ÁM KOLBÁSZBÓL A KERÍTÉS! 😅😂
Nincs valóban. De mégis, annyira más, nyugodtabb, elfogadóbb, gondtalanabbnak tűnő világ az ott.

Szombati napunk vizes program volt. Délelőtt floridai vendéglátónk Kopár István* bemutatta vitorlását, amivel indul a kövekező földkerülő versenyen. Ezután, míg ő a hajóját intézte, mi Everglades**-be mentünk - ami egy gazdag élővilágú hatalmas trópusi mocsárvidék - aligátorlesre. 



Ezt követően  Istvánnal és feleségével Évivel Fort Lauderdale-be hajtottunk. Átszálltunk vendéglátónk kis hajójába, hogy megcsodálhassuk Amerika Velencéjét. 





Mennyi szépség, és szemmel látható gazdagság. Gyönyörű, szemetkápráztató villák, yachtok, mindenütt zeneszó, fürdőzés, életvidámság a csatornákban. És ebben a fényűző, egyfajta gazdagságban láttam mérhetetlen pazarlást is. Csodálatos 30-40 éve épült villákat bontatnak le az új tulajdonosok, csakhogy a mai divatos minimál stílusban újraépíttessék.

Már szinte kezdett alkonyodni, mindannyian éhesek voltunk. Ideje volt vacsorázni. Kikötöttünk a LD Riverside Hotelnél és felkapaszkodtunk az étterem szintjére. Szombat volt, és "happy hours". Igazi nyári cheers hangulat. Rengetegen voltak.  Szerencsére rövid időn belül kaptunk asztalt, kint a csatorna mellett. Megvacsoráztunk. A kellemes hangulatú vacsora  után búcsúképpen mégegyszer koccintottunk a  jól sikerült napunk  örömére. 


                   


Sötétedésben indultunk vissza és ekkor láttuk csak igazán, hogy milyen csodálatos fényekkel is készülnek a közelgő ünnepekre, a Veteránok napjára és a Hálaadásra. 
December elejétől pedig már  karácsonyra, Christmas dayre díszítik a karácsonyfáikat, házaikat. Városaik a már filmekből, reklámokból ismert fényárban úsznak majd. 

Felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk ma is. 
Igazán hálatelt szívvel hajtottam  álomra a  fejemet. 


csütörtök, szeptember 25, 2025

A Lét (Sat, szanszkit: सत्) csodái

Otthon voltam pár napot. Dunafalván. A nővéremnél voltam látogatóba. 
Most olyan más volt minden, annyira másként éltem meg az ottlétet. Kívül semmi nem változott, és mégis, mintha egy másik  dimenzióba érkeztem volna meg...

A gazdag ősz megérlelte gyümölcseit. Kati megkért leszüretelném-e az almát.  Örömmel vállaltam. Kitudja milyen régen nem csináltam már ilyent. Élveztem a gyümölcs illatát, ízét. Az alma csutkáit látva Kati meg is jegyezte, hogy fütyültetnie kellett volna engem. Tudjátok, mint, ahogy Nyilas Misinek a Légy jó mindhaláligban.  

Különös szeretettel szedtem a kisebbik fát, ami még az anyu kertjéből való.
Magoncként hozta nővérem ide, ebbe az udvarba és kedvenc almafajtám az aranyló golden terem rajta. Nem csak azért szeretem ezt, mert jó édes, szemben a másik, gyakoribb fajtával a savanykás jonatánnal, hanem, mert számomra ez volt az Aranyalmafa. Az egyik legkedvesebb mesekönyvemből, Az Ezeregyéjszaka legszebb meséi-ből.  Ezen a fán ült és énekekelt a bülbül*, éjszakai mesélésre hívva Seherezádét.
A szüret közben kicsit meg volt szólítva  gyermeki énem...

Még nagyon melegek a nappalok, így estefelé vittük ki nővérem kis szálkásszőrű tacsiját a Duna partra. Had futkosson szabadon! Itt legfeljebb egy két vadkacsát és sirályt zavar. Meg a vakondtúrásokat. 
A part homokjában szarvas és őz nyomokat láttunk. Éjjel  ide jönnek  le inni a közeli Papkerterdőből. 
Erről emlékem bukkant elő. Amikor kis tizenéves gyermekként apunál voltam ebben az erdőben, vízért küldött egy közeli tanyánál lévő kúthoz. A két fehér üveget a gémeskútból megtöltöttem friss, hideg vízzel. Ahogy az egyenetlen töltésen bicikliztem, össze-össze koccant a két üveg a szatyorban. Egy nagyobb gödör után egyszercsak pukkanás hallatszott. Eltört, szerencsére csak az egyik üveg. Megszeppenve érkeztem vissza apámhoz, aki megvigasztalt, hogy nem olyan egyszerű biciklivel tele üvegeket szállítani.

Szeptember van. Szarvasbőgés ideje.
Megvártuk nővéremmel a sötétedést és autóval indultunk Tiser erdő közelébe. Párzási- és vadász szezon van. Ezt tudva megálltunk Kútsebes után. A bikák hangja kilóméterekre száll. Mögöttünk Papfejszebokra, jobbra Tiser.
Fél tíz felé hallottuk meg az első bőgést. 





E
gy bika hangja uralta a teret. Messziről, a falutól följebb a Duna mellől hallatszott. Mi maradtunk, és innen hallgattuk, erről az alig fényszennyezet helyről, miközben bámultuk a csillagokat.  
A Perseidák meteorraj még aktív. A hullócsillagokat látva belesuttogtam az éjszakába a kívánságaimat.. 

Másnap este megint kimentünk szarvasbőgésre. Most a töltésen le dél felé mentünk. Elhagyva a falut, megálltunk a kiserdő mellett. 
Újhold volt. Az erdő csendjében és sötétjében csak halkan beszélgettünk. - Milyen győnyörűen látszik a Tejút! Látod ott rajta az a Hattyú. És csak csodáltam a többit is, a ragyogó Göncölt, a Delfint, a Corona Boreálist, és a már lemenőben lévő Oroszlánt. A nővéremnek ez nem olyan csoda. Ő mindig ilyen tisztán láthatja a csillagokat. 
A csendben váratlanul rémisztő hangosan szólt egy kuvik hangja az erdő felett. Összerázkódtam.

Kati szólt, - gyere, szentjánosbogarak. A hosszú fűben itt-ott felvillanva pislákolt még egy-két szentjánosbogár. Öröm volt látni őket! Régi emlékeket csaltak elő.
Tíz óra volt, mikor haza indultunk. Ezen az estén elmaradt a bőgés.
Otthon aztán már hálóruhában, bebugyolálva magamat egy meleg plédbe, kiültem a teraszra. 
Mintegy varázsütésre megszólalt egy bika.  Magam elé képzelve királyi fenségét, még hallgattam egy ideig, majd aludni mentem.

4 óra körül felébredtem. Ha már felébredtem, fel is keltem. Kimentem.  
A leereszkedett hajnali égbolton megjelenő Orion és Szíriusz ámulatbaejtő látványa fogadott. Tőle jobbra a Bika a Plejádokkal, balra pedig Pollux és Castor fényeskedett az Ikrekben. A szarvasbőgés egészen közelről még most is szólt. 
Fáztam. Bementem, de már nem aludtam vissza. Meditáltam, hallgattam az ébredő madarak halk, majd egyre bátrabban szóló énekét. Hat órakor ismét kimentem. Most a madarakkal együtt a Napot köszönthettem.  Láttam, ahogy keleten a hatalmas nyárfák között előbújt narancsszínű ruhájában. 

Megtelt a lelkem ezekkel az igazi csodákkal... 

Mégis miért volt most annyira más minden? 

Közeleg a szülinapom. Olyan szépen idéződtek meg a szüleim. Anyám, aki egy igazi Demeter volt, az őszi kert bőségével és magával a születésemmel. Apu az erdővel, a természet gyógyító zöldjével, annak erejével. 
Puhán körbeölelték  lényemet.

Mit is kívánhatnék születésnapomra mást, mint amit érdemlek. A legtöbbet! 
A Lét Urának kegyét.


Namaste,

*bülbül a perzsa bulbul török kiejtése, mely  csodás hangú madarat, fülemülét jelent.

P.S. 
Vad Írisz
Ezzel az esszenciával a befejezetlenség és az elkülönlés érzése feloldódik, és átalakul a természettel való egység tudatává, - hogy alkotó átalakulásunk felé haladva bízzunk a természet erőinek támogatásában.