hétfő, június 22, 2026
Kozmikus delelő
hétfő, április 06, 2026
Csibe 70
Vajon te, hogy emlékszel azokra az élményekre, amik bennem élnek?
Az esti bújócskázásokra. A fészer alatti nagy kopozóteknő hasába, a fészerpadlásra vezető létra tetejére, szembenézve a levágott dolmányosvarjú lábakkal, az üres töltényhüvelyekkel, amit apu ott gyűjtött. Vagy a hintó alá, a szúnyogos mogyoróbokor mélyébe, a szénapadlásra, a kukoricaszár kévébe, és még kitudja mennyi rejtekhelyet találtunk az udvarunkon.
A papkerterdei gombagyűjtésre zsebedben egy doboz Fecskével, hogy a magaslesen megpihentünkben megmutasd, hogyan kell cigizni. Enyhe nikotinmérgezéssel szédelegtünk le a magasból.
Már a közelmúlt emléke a falvi házad. A kis nyaralód, ahogy anya emlegette, a tanyád. Nem sokszor aludtam ott, de szerettem az ottani jóízű baráti találkozókat. A főzéseket, a hosszú asztal melletti kajálásokat, dumálásokat az udvaron. A Duna parti nyárfák suhogását, a rádióból beszűrődő éjszakai halk zenét. A kamaszkorunkat, fiatalságunkat megidéző hangulatot, azt a szabadságot, amit nálad, általad újra tudtunk élni.
Egy végtelenül jószívű, melegszívű, jókedélyű, önzetlen testvér vagy.
Isten tartson meg sokáig jó kedvben és jó egészségben!
Nagyon szeretlek!
csütörtök, szeptember 25, 2025
A Lét (Sat, szanszkit: सत्) csodái
Erről emlékem bukkant elő. Amikor kis tizenéves gyermekként apunál voltam ebben az erdőben, vízért küldött egy közeli tanyánál lévő kúthoz. A két fehér üveget a gémeskútból megtöltöttem friss, hideg vízzel. Ahogy az egyenetlen töltésen bicikliztem, össze-össze koccant a két üveg a szatyorban. Egy nagyobb gödör után egyszercsak pukkanás hallatszott. Eltört, szerencsére csak az egyik üveg. Megszeppenve érkeztem vissza apámhoz, aki megvigasztalt, hogy nem olyan egyszerű biciklivel tele üvegeket szállítani.
szerda, július 16, 2025
Hol szeretnél élni?
![]() |
| Salzburg |
![]() |
| Dunafalva, Duna parti nyárfás |
hétfő, április 01, 2024
Azok a régi, szép húsvét hétfők
Reggelire sonkát, tojást ettünk tormával, ebédre húsleves, valami sült volt és mákos kalács. Mikor már nagyobbak voltunk este bulizni mehettünk, valamelyik menő együttes M7, Universal koncertjére. Volt olyan, hogy a húsvét hétfőn korán érkező locsolók, köztük Béda Pisti, bizony szódásüveggel mostak ki az ágyból. Ma már csak mosolygok rajta, de akkor...
Azok a régi, szép húsvét hétfők! Csajok, hogy vártuk! Ma már azt gondolom, hogy a srácok ugyanúgy voltak ezzel.
A fiatalabbak és falun még éltetik.
Míg óvodás unokámat Leventét vártam, jutott eszembe, mikor még élt anyám, húsvétra gyerekeimmel mindig hazamentünk. Nem csak mi, hanem testvéreim is gyerekestől. Pár napig zsivajgott a ház. Vasárnap a bokrokkal, fákkal, virágokkal, zölddel teli nagy udvaron kész kaland volt megkeresni a nyusziajándékot rejtő szakajtókat. A hétfő a locsolkodásé volt. Nem csak a mamát, Emma tántit, hanem a szomszéd lányokat is mentek locsolni a fiúk. A bólyi utcák tele voltak csinosan öltözött, színes vödröket, szódásüvegeket cipelő srácokkal. Semmi ibolya-, meg szegfű kölni.
Szóval mai kis locsolómnak kikészítettem egy Kindertojást és egy csokinyuszit. Miután apukájával megérkeztek, elmondta locsolóversét, kölnivel meglocsolt és mikor mutattam az ajándékot, rá nem jellemző módon zavarban volt. Nem nyúlt a csokikhoz. Csak néztem, mert nagyon is szereti a kindert a benne rejlő meglepetéssel együtt.
Ekkor apukája elárulta, hogy Levente azt mondta, hogy nem az ajándékért akar meglocsolni, hanem azért, hogy mindig szép legyek és ne hervadjak el soha. ❤️
Ez az őszinte, szerető megnyilatkozás az ő belső bölcsességéből fakad. Ez a Feltételnélküliség.
Namaste
csütörtök, szeptember 21, 2023
Mennyit érek?
Közelgő születésnapom okán jutott eszembe ez az emlék ami hét éve történt. Éppen az napon érkeztünk meg Indiába, Új-Delhibe, majd utaztunk tovább Krisna szülőhelyére Vrindávanba. Fáradtan, tele egy csomó új benyomással ültünk a kolostor majmoktól elkerített belső udvarán. Vacsorához készültünk. Nem is vacsorához, ez több volt attól, mert a krisna tudatú hívők áldott ételt, praszádot* esznek és azt kaptunk mi is. A templom felől, aminek háttal ültem, bhadzsan hallatszott. Egyre hangosabban. Aki hallott már krisnásokat kirtanozni, tudja, micsoda élmény. És egyszer csak ott álltak az asztalunk mellett. Mellettem. Nekem szólt az ünneplés. Annak a léleknek aki sok éve azon a napon látta meg a napvilágot. A zene és ének mellé kaptam plusz áldásként egy marigold fűzért a nyakamba.
A közelmúltban végeztem egy tudatosító gyakorlatot a "mennyire értékelem önmagam?", "mennyit érek?" témakörben. Az Access egyik "eszköze" a kérdések feltevése. (Nem válaszokat keres.)
Azt mondják, dobjuk el az egót! Ne! Ne dobjuk el! Az (hamis) egó védelmi rendszer is! Az egó megismer, elfogad, változtat. Adjunk neki időt.
Aztán napokkal később az után, hogy egy hétig minden nap figyeltem a feljövő eseményeket, reakcióimat, az egómat, az elme játékát ( micsoda önismeretet ad) beugrott egy emlék édesapámról.
A gyógyulások a szülőkkel, a családdal való kapcsolatunk tisztázásával kezdődnek. Amíg egymásra mutogatunk, " mert az anyám.., apám.., testvérem.., fiam.., lányom..." addig kivetítünk, nem látjuk magunkat.
Hálás vagyok férjemnek, hogy elmesélte nekem ezt a történetet és még inkább hálás vagyok apámnak.* Praszád jelentése: ami békét ad. Miután elkészül az étel, Istennek felajánlják, az oltárra kerül egy kis adag. Amit Isten megízlelt az a praszád. Ezt fogyasztják aztán a hívek.
Namaste
hétfő, augusztus 28, 2023
Surlófényben
Mottó: "Ami megtörtént az mögötted van, a múlt elmúlt."
Belépek az ajtón. Egyedül van. Ül a konyhában egy széken, rádió szól a háttérben. - Csókolom Celesz néni. Márgit! Te vágy áz?- megismer azonnal.- Gyere ülj le!
Megszokott dolgokról, (gyerekek, unokák) mindennapi formaságokról beszélgetünk. Mintha csak Terust, anyukádat látnám, hogy hasonlítasz. Igen, ezt tegnap más is megjegyezte, - mondom, s közben felpillantok az órára. Lassan mennem kellene. Ah, de nem sietek! Megyek majd a következő, a fél hetes komppal; döntöm el magamban.
- Celesz néni mi volt a legszebb az életében. Mi volt?- kérdezi vissza. - Nem is tudom. Sok borzalom volt, három év orosz fogság, üres káposztalevest kaptunk enni...
Csend van.
Erről nem is tudtunk. A pár éve készült film, az "Örök tél" jut eszembe, melyben a háborús bűnösnek kikiáltott magyarországi németeknek állítanak emléket. Emlékszem, hogy a film első, rideg, téli filmkockáinál, a zakatoló vonat hangjainál elindultak a könnyeim. Előre éreztem a borzalmakat, valahol bennem is ott rezgett...
Felállok. Mennem kell, ha el akarom érni a következő kompot. Elköszönünk nővéremmel, kifejezve az újrataĺálkozásba vetett reményünket.
100 év..
Kényelmesen hajtok. A mohácsi révbe érve megváltom a jegyemet, majd megkérdezem az eladót, hogy szemben finom-e a fagyi. - A Szamócába szoktunk menni, ott finomabb. Arra, a főtér sarkán?- kérdem. Igen, - mondja. - Van még annyi időm, hogy elmenjek? Még negyed óra az indulásig. -
Epret, pisztáciát kérek. Az aszfalton még mindig rettenet meleg van, lesétálok hát a Duna partra. A vízparton úszkáló vadkacsáknak fagyitölcsért dobálok, alig veszem észre, hogy már beszállás van. Sietek az autómhoz, majd felhajtok a komphajóra. Kellemes, hűs a levegő a Dunán. Kiszállok, hogy pár "kötelező" fotót készítsek.
![]() |
| Mohács |
szombat, december 17, 2022
Angyalhaj
Aztán a karácsonyok emlékei. Az együttlét. Előjött az elmaradhatatlan tradícionális huszonnegyedikei ebéd az apu főzte halászlé illata, az anyu készítette mákos guba íze, majd a vacsorára készült piskóta a habos borsodóval, és a sósborszesszel készült narancsos bólé emléke, a fa feldíszítése az egykori babásdobozban megbújó díszekkel. A XX. század eleji ritka, kicsi üvegdíszek, - amiből ma is féltve őrzök kettőt - az általunk készült színes papírgirland, az évek során agyon gyűrődött ezüstboa, az ezüst csokipapírba csomagolt dió, a karácsonyfacsúcs, a kötözött fondant szaloncukor és a legféltettebb dísz, a szintén régi, ómamától örökölt varázslatos nevű, leheletfinom angyalhaj. Az angyalhaj hajszálvékony hófehér üvegszálakból állt. Köralakban helyezkedtek el a szálak, két oldalán, középen egy színes papírkörrel megragasztva.
Aztán az angyalhajról jutott eszembe családunk ragadványneve a Kisangyal. Sok Kovács volt, ezért a megkülönböztetésért adott a népszáj jelzőket. Már dédapánk is Kisangyal volt. Hogy miért Kisangyal? Már nincs aki megmondja, amíg lett volna, eszünkbe sem jutott kérdezni, természetes volt számunkra, mi Kisangyalok vagyunk...
Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok! Legyen velünk Mária, Boldogasszonyunk hite és kegyelme. Hozzon szeretetet és örömöt mindnyájunknak!
csütörtök, október 13, 2022
Azok a Duna parti nyarak
hétfő, június 14, 2021
Anna és én
De nem így történt. Elnéztem a kihajtót és már nem volt más lehetőségem, mint a Szent László hídon át az 51-es út.
Megmosolyogtam magamat. Kettősségem, a zabolátlan és a megzabolázott ember találkozása volt a pillanatban.
Még álltam ott egy kicsit. Élveztem a langyos szél érintését bőrömön, hagytam, hogy kócolja hajamat, miközben a bársonyos rétet bámultam. Ragyogott rám a napsugár. Jó volt a felismerés, hogy nincs már elfojtásban az ösztönös lényem, a természeti asszony. Hogy szájában ott a zabla, de az, már nem tartja vissza annyira, hogy akár az életereje rovására menjen.
Észrevettem, hogy ez után a kis megálló után elpárolgott belőlem a düh. Fejből a szívbe értem. Ilyen egyszerű. Ezt az élményt nem élhettem volna meg, ha a sztrádán megyek.
Anna jutott eszembe...
Annát az előző dobtáborban ismertem meg. Amúgy Zsuzsanna és valójában ő egy igazi Zsuzsi. Független, életigenlő, önbizalomtól teljes, szenvedélyes személyiség. Lovagol a szélben, kapál tűző napon, mezítláb jár a tarlón... Kóstolás nélkül csak úgy sózta az ételt (a só a szenvedély íze, gondoljunk csak az abbahagyhatatlan chips evésre), és folyamatosan cigizett, kávézott.
Úgy egy hónapja írt, hogy volt a májusi elvonuláson, milyen jó volt, s érdeklődött, hogy én jövök-e a júniusi dobtáborba. Válaszoltam, hogy nem, mert ütközik más programommal, így lemondtam az eredetileg áprilisba tervezett elvonulást, s egyúttal megkértem, ha hall tűzjárásról, írjon nekem.
Olyan megfogalmazatlan volt a kettőnk kapcsolata. Ismeretlenül is ismerősök vagyunk egymásnak, s nem azért, mert anyja révén ő is sváb lány. Csak úgy.
A dobolásról? Leírhatatlan.
Szegényebb lennék, egy fantasztikus, szeretetteljes élménnyel, ha nem mentem volna el.
szombat, február 01, 2020
A kapun túl
OM GATE GATE PARAGATE PARASZAMGATE BODI SZOHA
Álmomban apám kiment a házból, ami a testet jelenti, (meghalt) majd kilépett, átment a kapun.
A szíven át találkoztunk, a lélek birodalmában. Nem most először...
De a nagyanyák ez felett álltak. Az idősödő ember ösztönösen keresi a kapcsolatot Istennel, ez a nőkre hatványozottan igaz. Szóval ezen gondolkodtam, mitől lett ilyen materialista, ilyen lelkét vesztett ez az ember. Talán még gyermekkori súlyos balesete óta nem békült ki Istenével?
Minden együttérzésem ezek felé az emberek felé, mert hiszem, tudom, hogy a testbe zárt lélek a halállal felszabadul.
**https://hu.wikipedia.org/wiki/Wichmann_Tam%C3%A1s
https://magyarkamargit.blogspot.com/2016/01/kontroll-nelkul-v.html
szerda, július 03, 2019
Kontroll nélkül
kedd, május 01, 2018
Májusfa
Érezni a Duna közelségét. A levegő telve a nyíló akác mézes illatával. Meg is beszéltük, hogy hazafelé szedünk akác- és bodzavirágot.
Visszaérkezve nővérem házához, a szedett virágokat egy nagy papírtáskába tettem, hogy tudjon jól szellőzni, aztán majd otthon papírral bélelt tálcán szárítom készre, és dobozolom.
![]() |
| májusfa |
szerda, február 28, 2018
Egy, két, hááá, öt, hat, hét..
Egy keskeny ösvényre érve nyúlnyomokat vettem észre. Elmosolyodtam, mert a gyermekkorom jutott eszembe, mikor nővéremmel azt játszottuk, hogy a hóban talált állatnyomokat utánoztuk. Úgy ugráltunk, hogy a látott mintát adja a lábnyomunk. A nyúl lábnyoma maradt meg emlékeimben, ezért felismertem rögtön.
Teret adtam gyermeki énemnek... Két láb egymás mellett, két láb egymás elé, két láb egymás mellett, két láb egymás elé... ugráltam nyúlként.




















