Intimitás

"A szeretet indokolhatatlan, és nem ezért, vagy azért, hanem mert indoklásra nincs is szüksége, vagyis a létezéssel együtt adott tény, de viszont a szeretet az, amely az ember magányát feloldja, és az embert betakarja. A szeretet védelem. A szeretet azon kívül, hogy szeretet, védelem is, és az egyetlen valódi védelem az ellen, hogy itt vagyunk a világon, meztelenül és egyedül." Hamvas Béla 

Az intimitás két ember közötti meleg, meghitt, szeretetteljes, nyitott kapcsolódási mód, amelyben biztonsággal vagyunk képesek feltárni érzelmeinket, gondolatainkat, vágyainkat, legféltettebb dolgainkat. Ez vonatkozik a saját megnyilvánulásainkra, és a másik személy önfeltárulkozását is képesek vagyunk megértéssel és szeretettel fogadni.

Az intim kapcsolódási készség hiánya esetén érezzük magunkat magányosnak, elszigeteltnek. 

Mára az intimitás szó jelentése szexuális jelentéssel is bővült. De az intimitás ennél sokkal több.

Az intimitás igazából az életünknek minden dimenzióját magába foglalja; a testit, a társadalmit, az érzelmit, a mentálisat, és a lelki dimenziót is. Az intimitás valójában életünk teljes megosztása a másikkal.

Az egészséges intimitás, az egészség, a boldogulás és a boldogság kéz a kézben jár. Ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, teljes életet élhessünk, a kapcsolódás, az érintés, akár fizikai, akár lelki, akár mentális szintű legyen az, elengedhetetlen. Az egészséges intimitás alapvető JÓL-LÉT-ünkhöz járul hozzá és képes alábélelni az életünket puha megelégedettséggel.

Mára már tulajdonképpen a szenvedéstől való félelem gátol meg abban, hogy megtaláljuk az igazi intimitást. Ki hogyan, szép lassan, vagy viharos tempóval falakat építünk a szívünk köré, hogy megvédjenek bárkitől, aki kintről szenvedést okozhatna. De ez a fal, amely másokat kirekeszt az életünkből, ugyanaz tart fogva bennünket is. Az eredmény: magány telepszik ránk, és az igazi intimitás, kapcsolódás és szerelem elérhetetlenné válik számunkra. 

Vajon sohasem éreztünk volna időnként vágyat közelségre, összeolvadásra, arra, hogy teljes mértékben megosszuk az életünket valakivel? Marshall Hodge A szeretettől való félelmeink című könyvében írja a következőket: "Vágyunk olyan pillanatokra, amikor szeretetet, közelséget és gyengédséget fejezhetnénk ki, de gyakran visszalépünk az utolsó percben. Félünk a közelségtől. Félünk a szeretettől." Egy más helyen ugyanebben könyvében Hodge ezt írja: "Minél közelebb kerülünk valakihez, annál nagyobb az esélyünk a szenvedésre." 

Tulajdonképpen a szenvedéstől való félelem gátol meg abban, hogy megtaláljuk az igazi intimitást.

Az Accessből ismert Dr. Dain Heer szerint egyetlen személy van, aki valóban számít. Ha ezzel az emberrel hajlandó vagy megélni az intimitást, akkor esélyed van rá, hogy bárki mással is megéld ezt az életedben, úgy, ahogy neked működik, és úgy ahogy megérdemled. Mi van, ha az az ember, akit egy kapcsolatban keresel, az nem más, mint te magad? Heer szerint legtöbbünk az intimitást keresi, ahol bensőséges kapcsolatban és egységben élhet. 

Az Access Consciousness alapító Dr. Gary Douglas  szerint az intimitásnak öt eleme van:  

• Megbecsülés, vagy tiszteletben tartás
• Bizalom 
• Megengedés 
• Sebezhetőség 
• Hála

Dr. Heer szerint :

A megbecsülés azt jelenti, hogy tekintettel vagyok valakire "mindig minden szempontból". 

A bizalom azt jelenti, hogy bízol az adott személyben, hogy olyan lesz amilyennek megismerted. Nem jelenti azt, hogy hiszed, hogy olyanná válik, amilyenné szerinted válnia kellene, még akkor sem, ha tudod, hogy az ő érdeke ezt kívánná.

A megengedés az, amikor minden, amit a másik választ, az egy "érdekes nézőpont." Ez több könnyedséget, szabadságot ad. Ez a kulcsa annak, hogy megszüntesd az életedben az  ítélkezést és túllépj rajta.  

A sebezhetőség egy olyan állapot, ahol hajlandóak vagyunk megengedni, hogy a partnerünk teljesen lásson minket, minden követelés nélkül, hogy ő majd bármit  tesz ezek után. Hogy lássanak, az nem egyenlő azzal, hogy elmondod valakinek az érzéseidet. A sebezhetőség nem gyengeség, hanem erő és lehetőség helye, mert ha nincsenek falaid, nincs ítélkezés, akkor tudatos vagy mindenre, így lehetővé válik a végtelen erő és végtelen lehetőség. 

Ha úgy érezzük a szívünk mélyén, hogy partnerünk sokkal jobb lenne, ha..., akkor nem érzünk hálát azért, aki most valójában. 

Namaste 

Forrás:

https://budaipszichologus.hu/gyakori-lelki-problemak/erzelemkifejezes-fejlesztese/intimitasi-es-erzelemkifejezesi-keszseg-fejlesztese/

https://ragyogjbelulrol.hu/hogyan_talald_meg_azt_amit_valojaban_a_kapcsolatokban_keresel

https://vonakitti.com/2020/11/01/mit-jelent-valojaban-az-intimitas-ot-eleme/

Mennyit érek?

Közelgő születésnapom okán jutott eszembe ez az emlék ami hét éve történt. Éppen az napon érkeztünk meg Indiába, Új-Delhibe, majd  utaztunk tovább Krisna szülőhelyére Vrindávanba. Fáradtan, tele egy csomó új benyomással ültünk a kolostor majmoktól elkerített belső udvarán. Vacsorához készültünk. Nem  is vacsorához, ez több volt attól, mert a krisna tudatú hívők áldott ételt, praszádot* esznek és azt kaptunk mi is. A templom felől, aminek háttal ültem, bhadzsan hallatszott. Egyre hangosabban. Aki hallott már krisnásokat kirtanozni, tudja, micsoda élmény. És egyszer csak ott álltak az asztalunk mellett. Mellettem. Nekem szólt az ünneplés. Annak a léleknek aki sok éve azon a napon látta meg a napvilágot. A zene és ének mellé kaptam plusz áldásként egy marigold fűzért a nyakamba. Ma is csodálom milyen szép elnevezése a nálunk csak büdöskének nevezett, angolból Mária aranyának fordított, Indiában olyan nagyra tartott virágnak. Őszintén megvallom, fel sem foghattam, milyen áldásban volt részem. Talán épp megilletődtem az egyáltalán nem várt köszöntéstől, de visszanézve fogalmam sem volt az áldás jelentőségét illetően. Igazán csak most tudatosítottam magamban, ahogy bevillant ez az emlék.

A közelmúltban végeztem egy tudatosító gyakorlatot a "mennyire értékelem önmagam?", "mennyit érek?" témakörben.  Az Access  egyik "eszköze"  a kérdések feltevése. (Nem válaszokat keres.) 
Figyeltem a tükröket, mit látok, ki mit tanít általa. Egyik igen tanulságos dolog az volt, amikor megerősítést kaptam, a tükör rávilágított, hogy önzetlen, jóakaratú, abszolút segítőkész énem nem kapta meg az alapvető (nem elvárt) elismerést, tiszteletet. Meg volt bántva. Volt bennem egy harag. A harag mögött sok esetben  tisztázatlan érzés van. Aztán letettem a dolgot, mert ráláttam (buddhi).  Az értékrend,  az új energia törvénye az érdek-, vetélkedés nélküliség, feltételnélküliség, minél többet adsz, annál több vagy, öröm adni, elismerni másokat. 

Azt mondják, dobjuk el az egót! Ne! Ne dobjuk el! Az (hamis) egó védelmi rendszer is! Az egó megismer, elfogad, változtat. Adjunk neki időt.

Aztán napokkal később az után, hogy egy hétig minden nap figyeltem a feljövő eseményeket, reakcióimat, az egómat, az elme játékát ( micsoda önismeretet ad) beugrott egy emlék édesapámról.
Mennyit érek!? Valahol az apa adja meg ennek a rangját bennünk. Nem voltak ilyen emlékeim,  nem mentődtek el a kiskoromból, illetve másfajta emlékek épültek be. De most... Lehettem 19-20 éves, már Pesten tanultam. Otthon voltam, és apuval valahol vendégségben jártunk vidéken. Buszoztunk, beszélgettünk, majd megérkezve Bajára, leszálltunk. Itt elváltak útjaink, ő falva felé én Pest felé utaztam tovább. Előtte még megöleltük egymást, majd ezt mondta: kislányom nagyon vigyázz a villamosok mellett, veszélyes közel állni a sínekhez, nehogy baleset érjen! Egészen meglepődtem ezen a gyöngéd figyelmeztetésen, hiszen 14 éves koromtól egyedül utaztam keresztül a déli országrészen vonattal, busszal, keltem át a Dunán, de sosem mondott még ilyent.  
Aztán a "mennyit érek?" kérdéskörben vele kapcsolatban az jutott eszembe, hogy vagy 35 évnyi házasság után férjem elmesélt egy apámmal való élményét. Apám megpróbálta. Tudjátok! A népmesékben is próbatételt kell kiállni a kérőnek. (Megjegyzem szellemi atyánk is próbatétel elé állít mindnyájunkat!) Nem részletezem a történetet, csak annyit, hogy elmentek télen együtt vadászni és apám erősen megpróbálta. Persze ez, akkor nem volt nyilvánvaló, de sok-sok év után ültek, beszélgettek: "fiam én megpróbáltalak és te kiálltad azt. A fiaim ezt nem tették volna meg".
A gyógyulások a szülőkkel, a családdal való kapcsolatunk tisztázásával  kezdődnek. Amíg egymásra mutogatunk, " mert az anyám.., apám.., testvérem.., fiam.., lányom..." addig kivetítünk, nem látjuk magunkat.
Hálás vagyok férjemnek, hogy elmesélte nekem ezt a történetet és még inkább hálás vagyok apámnak.
Tükör.

Még csak annyit apuról, nemességéről, hogy mikor már nagy beteg volt, nővérem megkérdezte, - apu hová szeretnél elmenni, hová vigyelek el? Ő azt kérte, hogy vigye el Kútsebesre, ahol valaha állt a szülőháza, a tanyájuk. Ahová nyaranként néha elmentünk és a valamikori földjükön termő szilvafáról jólesőn csemegéztünk... Aztán a temetőbe mentek, a szülei sírboltjához.

Jövünk és megyünk fejezte ki szótlanul.

* Praszád jelentése: ami békét ad. Miután elkészül az étel, Istennek felajánlják, az oltárra kerül egy kis adag. Amit Isten megízlelt az a praszád. Ezt fogyasztják aztán a hívek. 

 Namaste

Aerial jógatáborban

A zárókör a jógatábor végén mindig összegzés. Így volt most is az aerial tábor utolsó perceiben.
Mit is mondhattam volna mást, mint az "őszintét". Ezzel van most dolgom, így elmeséltem, hogy minap láttam egy számomra sokatmondó fotót, ami egy életerős nőt ábrázol, körülötte szürke, hétköznapi jövés-menés, de ő láthatóan jókedvűen táncol. A  kép felirata még többetmondó: Ha becsülöd, tiszteled az igazságodat, a szíved dalolni fog és az életed egy tánc lesz. Ha tagadod az igazságodat, nem fogod felismerni saját dalodat, majd azt hiszed, hogy nincs ideje a táncnak. Elmondtam, hogy aznap éjjel miről álmodtam: egy pár táncolt, a férfi szép harmonikusan, a nő mozdulatai nehézkesek, darabosak voltak, mintha bénultságból ébredezne, tagjai mintha terheket cipelnének...

Aztán arról beszéltem, hogy a tábor második napján figyelve testem jelzéseire, minden póznál csak addig mentem, amit belső bölcsességem engedett, betartva ezzel az ahimsa* elvét, s bár kissé irigykedve néztem a többieket a szebbnél szebb pózokban, megálltam ott, ahol kellett. Őszinte voltam önmagamhoz. Elengedtem  "mit gondolnak rólam mások".  Aztán jobban lettem és igazán élveztem a következő napi gyakorlást.

A többiek megköszönték őszinteségemet és voltak akik reflektálva erre, elmondták, hogy ők sajnos még nem tudják ezt megengedni maguknak. Egyértelműen látszott is ez kívülről. A jóga nem az erőltetésről, hanem a megengedésről szól. Nem a szomszéd jógaszőnyegén, jelen esetben hammockján történik a gyakorlás, hanem a sajátunkon, mi vagyunk saját mércénk. Az instruktor csak inspirál, és minden egyes gyakorlás során más a mérce, mert testünk szabja a határokat.
Most csak a jóga gyakorlásra vetítettem ki, mit is jelenthet az önmagunkhoz való őszinteség. De ennél mélyebb a dolog. Nem olyan könnyű felismerni, belátni a legbelsőbb igazságunkat, mert sokszor fedi valamiféle fátyol, homály, mentális mérgek, hitrendszerek, berögzült minták, konvenció. Vannak érzelmi őszintétlenségek, ezeket sok esetben nehezebb észrevenni, csak, ha a fizikai test kezd rámutatni, nézünk a dolgok hátterébe. És a felismerések után jön az igazi feladat, elengedni a "mit gondolnak mások", a helyes, helytelen, jó, rossz és egyéb mentális gátak áttörése a megengedés felé..

Egy régi történet jut eszembe, ahol rálátok kontrolláltságomra, de most olvasva, tudom, hogy még nem voltam teljesen őszinte önmagamhoz...

https://magyarkamargit.blogspot.com/2019/07/kontroll-nelkul.html

S, ha megkérdeznéd tőlem, hogy lehetsz őszinte, miként tudsz segíteni  magadon? Azt mondanám, amit az Access Consciousness. Maradj kérdezésben.  " Hogyan szeretnék élni?" " Mi és hogyan lehet ennél jobb?" "Mi más lehetséges?" " Mi tölti el lelkemet elégedettséggel?" 

Alkoss jó kérdéseket, az Univerzum a legjobb válaszokat szolgálja.
 

 * https://hu.wikipedia.org/wiki/Ahimsza
Namaste