A magyar költészet napjára

Karafiáth Orsolya: Kagyló

 

Ki kagylót hoz, a tengert hozza el.

A távolságot menti át, közelre.

A zúgás ott. A holt héjakba zárva.

Eljön vele hiányzó áradása.

Kagylót hoztam, a legszebbet a partról.

Úgy szikrázott a délutáni fényben!

Megszólított. Forrón, új fényre készen.

Itt van tehát. üres, de szép nagyon.

Minták, erek. Az égbolt színei.

Száradt hínár, kihalt vizek iszapja.

A hús emléke. Hűs, hullám-kavarta.

A kagyló tudja jól: a test keret.

Ha szétfeszíted, titka szinte semmi.

Ha másra vágysz, mélyebbre kell merülni.

Namaste

Szatszang után

"Ha két ember a Legfelsőbbről beszélget, az már szatszang." - egy indiai bölcs

Alig pár perce, hogy befejeződött a szokásos szerda esti szatszang* Maharishi Bhramanandával.
Kitárom az ablakot. - Ah, micsoda akác illat, milyen kellemes a levegő és milyen csodálatos az ég! Gyönyörű kék, s rajta komplementere, a narancs, a csak nem rég lenyugodott  Nap fénye. És ott van csillagom a Vénusz, az esthajnalcsillag.

Repülőgép úszik a képbe, majd rövidesen egy másik is. Nem régen szállhattak fel, még húznak felfelé.
Egy hatalmas szarvasbogár repül a fenyő előtt. Egy hím, felismerem nagy szarvairól. Aztán még egy-két fészkére siető rigó. És már repkednek az esti útjukra indult denevérek.

Az erdő csendesen susog.
Tekintetemet az égről egy, az erdőszélén tekerő biciklis vonja a földre.

Micsoda nyugalom, csend és béke.
Ahogy kívül, úgy belül.
Kifejezhetetlen a hálám.

Mesterünk azt kérte, hogy lefekvés után tízszer mondjunk köszönetet és hálát. Ma önmagunknak. Behunyt szemmel.

Így könnyebb találkozni az Istenséggel.

 Namaste

*Szat - igazság, Szang - társaság

Május lánya

Május van. Nekem, ez anyu hónapja, mert Ő ebben a hónapban született, és az anyák napja is májusban van.

Gyermekként, mikor már elkerültem otthonról, mindig nagyon készültem erre a hónapra, hazautaztam adni gyermeki ölelést és kapni anyait. 

Ezt a szokásomat felnőttként is megtartottam.

Magam is lassan 35 éve anya vagyok... de most, hogy anyu már nincs itt köztünk, egészen másként tekintek erre a napra...

Csodálattal emlékezem RÁ. Sokszor elgondolkodom azon, hogy tudott Ő teremteni.

Mindent a semmiből...

Persze ma már nagyon is értem. A Szentlélek csodájával, a hitével...

Igen, volt  benne valami nagy Erő, ami képessé tette arra, hogy azokban a nehéz ötvenes, hatvanas években négy gyermekének előteremtsen minden szükséges dolgot.

El sem tudom mondani mi mindent megtanult az apácák neveléséből kikerült polgári életet élt anyám, miután férjhez ment és megszülettünk mi, a gyermekei. 

A falusi, paraszti élet nem riasztotta meg, hiszen Ő Május lánya, a Föld lánya volt.

Mint Démétér*, egyszerűen uralta ezt az elemet.

Volt lovunk, tehenünk, disznónk, baromfiak, nyulak, konyhakert, háztáji sok gyümölccsel, virágoskert és a velük való munkát fáradhatatlanul, igazán szeretettel és élvezettel végezte. 

Ha kellett beoltott gyümölcsfákat, vetésnél tudta hány szem borsó, bab, kukorica, krumpli kell egy-egy fészekbe. 

Segített megelleni a tehénnek, kitördelte az újszülött malacok farkasfogát, hogy ne sértsék fel a koca emlőit; emlékszem még az újszülött malacok illatára és arra, hogy milyen édes kis rózsaszínűek voltak, mikor télen betakargatva behozta őket a nyári konyha melegébe elvégezni azt a kis műtétet; megtömte a kacsákat, hogy szép kövérek legyenek. Ebben én is segédkeztem, áztatott kukoricaszemeket tömtünk le a kacsák torkán. 

Na és a nyulak, azok voltak csak igazán a kedvencei! 

Gondolkodom azon, volt-e olyan, hogy Ő elfáradt?  Mennyi odaadás...

Május égi anyja, Vénusz adta anyu szépségét és kreativitását. 

Varrt, kötött és a falusi asszonyoknak előnyomott hímzéshez népi motívumokat, - mi csak úgy mondtuk svábosan: anyu drukkol, -  pl. kalocsait, matyót, buzsákit, de még sorolhatnám, hiszen a magyar népművészet formakincse nagyon gazdag.
Néha segítettünk nővéremmel új sablont elkészíteni, ami abból állt, hogy a zsírpapírra előrajzolt motívumot egy tűvel finoman kilyuggattuk. Drukkoláskor (előnyomás) ezeken átfolyt a festék  és megfogta a textíliát. Ezután ha megszáradt, már lehetett is vinni hímezni. 

Anyu sok verset ismert, szépen énekelt, mandolinozott. Az utóbbit csak ritkán, a mi külön kérésünkre. Énekelni azonban lehetett munka mellett is... most is a fülemben cseng a dal, amit együtt énekeltünk, mialatt kertészkedtünk: ...tündér a tündér lányt meg is koszorúzza, tizenkét tücsök meg, csak a nótát húzza. 

* https://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9m%C3%A9t%C3%A9r                     

Bájoló

Már gyermekként is nagyon szerettem olvasni. Verseket is.

Ehhez hozzájárult, hogy édesanyám sokszor dalolt és mondott verseket nekünk. Anyám, aki Mária-lány volt, zárdába járt iskolába. Apácák nevelték. Úgy nevezték őket a Szeretet leányai...
Az apácák fontosnak tartották az egyházi és világi életre való nevelést egyaránt. Hogy egy leányból jó feleség és anya legyen, tanították őket házimunkára, varrni, kötni, horgolni, de emellett a szellemi nevelésükről sem feledkeztek meg. Színköröket szerveztek. Anyám gyönyörűen szavalt, énekelt, zenélt, így minden rendezvényen fellépett.
Sok-sok dalt és verset ismer ma is.


                              Édesanyám egykor

Nos, ebből adódóan nekem is sok kedvencem van.

A mai magyar kedvencem, mert magyarra szólt a meghívás, egy pár évvel ezelőtti, kedves nyári emlékemhez kötődik.

2011-et írtunk, a Vénusz bolygó erősítette (Vénusz Tranzit) a Föld nőies energiáit, a művészetekre, szépségre való nyitásunkat. Kundalíni jógázni mentünk föl a város fölé, egy sokemeletes ház tetőteraszára. Ám a természet megpróbált bennünket. Jött egy hirtelen szél, majd egy hatalmas felhőszakadás. Azért írom, hogy megpróbált, mert a lány, aki kiengedett a teraszára, egy zsebnyi lakásban élt és mi voltunk vagy 12-en. Hogy fogunk így jógázni? Mit kezdünk ezzel a helyzettel?
Nos, beültünk a szobába, gyertyát gyújtottunk. Néztük a fekete égen cikázó villámokat, halkan csevegtünk és csak vártunk.
Egyszer csak egyikünk elkezdett levetkőzni, majd lassan átlépett az alacsony ablakpárkányon vissza a tetőteraszra. Hang nélkül követtük. Kőrbe ölelkeztünk és csak voltunk. Néha fölnéztünk a fekete felhőkre, hagytuk hogy a szakadó eső, - melyet Erdélyben, csíkszékben a Szűz Anya könnyeinek tartanak, - mossa arcunkat. Szeplőtelenre. Szembenéztünk a Sötétséggel...
Valami kimondatlanul történt velünk akkor.
Majd visszamentünk a szobába, kicsit szárítkoztunk, aztán egy kört alakítva leültünk a padlóra. Időközben késő este lett. Gyertyák égtek a körben.
A hely szűke miatt egy gyönyörű, gyógyító, szeretet mantrát zengettünk. 

Jóga volt ez is, hiszen a jóga nem csak testi, fizikai gyakorlatokról szól.

Később elköszöntünk egymástól és mindenki ment a maga útjára.

Másnap Gabi, - aki az órát tartotta - Radnóti Miklós, Bájoló című versének megzenésített változatát küldte:
https://www.youtube.com/watch?v=g97zmIRcfio 

Namaste