Felelősség

"A családi rendszert egy valami gyógyítja: ha az utódok mernek boldogok lenni." Bert Hellinger*

Namaste 

*https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Bert_Hellinger

Frici

-Szóval minden OK, gyógyul, járok gyógytornára, - írta fiam érdeklődésemre,  hogy van sérült lába. - És te hogy vagy? Minden gut? -  Igen szerencsére. - válaszoltam. - Naa, de jó! Amilyen bénán zárult a múlt év, most azért csak jobban indul.🙏🏻🥰 -

Tényleg pocsékul alakultak a dolgok az év vége felé. Betegség miatt elmaradt, és  elcsúsztatott utazás,  elmaradt, vagy hiányosan megült családi, szülinapi, névnapi összejövetelek. Az annyira várt karácsonyi ünnepi együttlét is felemásra sikerült, a január elsejei már megszokott születésnapi parti pedig elmaradt. Valóban volt mindannyiunkban  egy hiányérzet ez miatt. Mert különösen télen,  a begubózás idején kell a szerettekkel együtt töltött idő, a jó ízű beszélgetések, nevetések, az örömteli (vagy éppen nem az) pillanatok  megosztása egymással. A közös kártyázások, társasozások, az ajándékozás öröme az adott és kapott dolgok iránt. Kell a vele járó ölelések melegsége. Ezek mind a szeretetnyelv részei és teljesebbé teszik az életünket, bennünket. Nem elég tudni, hogy lélekben együtt vagyunk! Meg kell élni azt! Különben lélekvesztetté válunk, annak minden negatív következményével, mint például a betegségek, depresszió, függőségek. Ha nem is tudunk róla, de bizony ezek ezt is jelzik.  Erre oda kell figyelni!

Frici

Az úgy  történt, hogy Fricit nem ki-, hanem bedobták. Mégpedig egy felsőpakonyi ház udvarába. Épp cicát kerestem, mert szeptemberben hosszabb ideig beteg voltam. Pocsékul éreztem magam, és valahogy jött az  ötlet, hogy majd egy játékos, dorombolós cica kihoz ebből a cseppet sem jó fizikai és lelki állapotból.  

A fb-on láttam meg a fotóját.  Aztán kiderült, hogy fiú cica és ezzel el is vetettem a befogadás ötletét. Aranyos volt a pofija, fehér - tarka cirmos, pont, amilyent szerettem volna, de nem akartam kandúrt.

- Anyu a Szörpi is fiú, - mondta lányom Dorka, - úgyis ivartalanítani fogod, akkor nem mindegy? - Végül is mindegy és még a műtét is egyszerűbb. Oké elmegyek érte, határoztam el. 

Egy október végi napsütéses délutánon kiszaladtam érte a közeli Felsőpakonyba. 

Így lett egy belső hangtól vezérelve cicám. 

Ha értetek már cuki  cicát, ő az első pillanattól az volt. Még az állatorvosi rendelőben is mindenkit elbűvölt kedvességével. 

- Na és mi legyen a neve, - kérdezte a férjem. 

Csendben ücsörögtem a szobában, amikor  beugrott a név - Frici. Ennél találóbb nevet nem is adhattunk volna neki, mert ő olyan nagyon "Fricis". 

Pár nap után, mikor már megszokott nálunk kiengedtem az udvarra. Pillanatok alatt fent volt kertünk egyetlen fáján, és onnan leste a fára és a madáretetőre szálldosó madarakat. Kergette a faleveleket, bogarakat. A lakásban versenyt futott le, s föl. Imádta a biliárdot, focit, néha benézett a tv mögé, ha eltűnt a golyó, vagy a focilabda. Igazi elevenség volt. 

Aztán pár hét múlva hirtelen túlságosan nyugodt lett. Csak feküdt a fotelben vagy a padlón. Rájöttünk Frici beteg. Irány az állatorvos. Fricinek nagyon magas, több mint 41C°-os láza volt. Vírus, - mondták a vérvétel eredménye alapján, - FIP azaz macska koronavírus.M

Mindennaposak voltunk Fricivel a rendelőben. Megkapta az injekciókat, kicsit jobban lett, majd ismét visszaesett. Láz, étvágytalanság, bágyadtság. Nagyon szomorú voltam miatta, mert nem volt remény a gyógyulásra. Aztán a doktornő mondta, hogy van egy alapítvány, a Bundás Barát, akik külföldről be tudják szerezni a nálunk nem kapható, nem hivatalos gyógyszert. Felhívtam őket.  Képzeljétek el, van még csoda! Átvállalták  Frici cica teljes, több százezer forintba kerülő gyógykezelését. Megmondták melyik rendelőbe, melyik nap, hány órára vigyem Fricit. (Semmi 2-3 órás várakozás, hogy sorra kerüljünk.) Megvizsgálták alaposan, majd vért vettek tőle.  Az eredményből  kiderült, Frici egy enyhébb koronavírus fertőzést kapott.  A Bundás Barát Alapítványtól Judit beszerezte külföldről a gyógyszereket, leadta a rendelőben, ahol aztán elláttak a 84 napos kúrához való szerekkel, és tanácsokkal. A kezelés megkezdésétől alig pár napra már sokkal jobban lett Frici. Január elején vittem vissza  kontrollra. A vérkép szerint jól van. Talán elég lesz a 42 napos kúra. Közben a segítő alapítványtól Judit folyamatosan érdeklődött, hogy hogy van a cica, eszik - e jól, van-e elég gyógyszerünk. Egy pillanatra sem éreztem, hogy magamra lettem volna hagyva a beteg cicámmal. Mára Frici megint egy élénk, játékos, fára mászós cica. 

Kimondhatatlanul hálás vagyok a Bundás Barát alapítvány alapítóinak, dolgozóinak, az alapítványt támogató minden embernek, hogy segítségükkel Frici meggyógyult. Mert hiszem, hogy a pár nap múlva következő kontroll ezt mutatja majd. 

Az adóm 1%-ával eddig is valamilyen állatmenhelyet támogattam. Az idei évtől mély hálával szívemben ezt a Bundás Barátnak utalom. 

Bundás Barát Alapítvány adószáma: 18620029-1-13

Ha gondolod, utald te is nekik. 

Életöm

Otthon jártam, Dunafalván.

Testvéremmel, Pistivel  meglátogattuk a 86 éves unokanagynénénket. Egyrészt tiszteletünket tettük a még élő apai felmenőinknél, másrészt tudakozódtunk gyökereink felől.

Vannak megválaszolatlan kérdések.

A mi szüleink, nagyszüleink sokszor tartották a szájukat, jobb volt dolgokról nem beszélni..., ment is minden a szőnyeg alá.

- És mond Erzsi néni, milyen volt az én nagyanyám? - kérdeztem. Jajj, életöm, hát szép volt! Édösapám mindég azt montta, te lyányom olyan szép vagy, mint Kató nenéd.

Megmosolyogtatott Erzsi néném válasza. Valahogy nem pont ezt a választ vártam, mikor nagyanyámról, az ő édesapjának húgáról érdeklődtem, de beértem ezzel a válasszal.

Apai nagyanyámat csak egy, az apu fiókjában megbújó homályos, valamint a temetői porcelán képe alapján ismerem.

Tudom, mert tudnom kell, hogy dolgos, kétkezi asszony volt.

Mikor unokabátyámtól kérdeztem felőle, ő azt mondta róla, hogy nagyon jószívű, szeretetteljes asszony volt.

Aztán anyutól is voltak ismeret morzsák róla. Csak morzsák, mert, ahogy '54-ben anyám jött a családba, mamám pár hónap múlva ment.

Összeraktam hát a képet, arról az ismeretlennek hitt asszonyról, akivel egyszer álmomban egy úton ballagtam a szigeti, kenderrel szegélyezett földes úton. Ő mezítláb, egyszerű ruhában, én pedig kicsit távolabb tőle, mint a szemlélő.

Most ezt elmeséltem Erzsi nénémnek.

- Eljött hozzád életöm, - mondta, majd hozzátette -, borsózik a bőröm, ahogy meséled.

Ez az álmom a tudatból jött.

Igen, a buddhi dolgozott, a magasabb értelem. Megmutatta, hogy nagyanyám minden sejtemben, érzésemben, vágyamban benne él, s, hogy ismeretlenül is nagyon jól ismerhetem.

Aztán hazaérkeztem.

Dóri megkért, menjek hozzájuk többször, legyek Leventével, míg ők a kertépítéssel, és annak dolgaival vannak elfoglalva.

Kis "életöm", Levente három hét múlva egy éves. Nyolc fogacskája van, amit este fürdéskor  megmos az anyukája. Sika-sika - mondja Dóri, mire Levente nyitja a száját, tartja fogacskáit.

Nem lehet elég korán kezdeni a fogak védelmét, írom nagyon mosolyogva.

Még szopizik, de már eszik minden darabos ételt, amit ilyen korban ehet egy gyermek.

Érthető szavakat mond, lassan elindul, pá pát integet, és huncutkodik. Szemmel láthatóan nagyon szereti a zenét, különösen a house-t. Apukája szegre is akasztotta a basszusgitárját, mert az nem arat most akkora tetszést Leventénél.

Renoválás

Az idei nyár meghozta a várt, de kissé már halogatott nagy lakásfestést. Félve indultunk neki a munkálatoknak, mert ez totálisan kimozdítja az embert a komfort zónájából.

Ismerem a dolgok paralel természetét így tudtam, hogy ez renoválás lesz kívül és belül.
Tudatosan készültem erre. Hagyom megtörténni, feljönni a dolgokat, csak figyelem ezeket.
Az elcsomagolás során előkerülő tárgyak, helyeikről elmozdított bútorok, a falakról letépkedett tapéta szépen apránként hoz fel eltemetett emlékeket.
25 éve élünk itt, mennyi történés egy család életében.
Mégis  a legjelentősebb emlék ami most feljött, az egy születésnapommal és egy születéssel kapcsolatos, ennél régebbi történet. Talán azért is került fókuszba éppen ez, mert családunkban gyermekáldás várható. Az alább leírt eset után egy évvel született lányom, Dóra augusztusra várja babájukat.

2012 -t írtunk. Lee Carroll magyarországi előadására, melyet éppen a születésnapomon tartott, különleges módon lettem invitálva. Mikor tavasszal elküldtem az érdeklődő emailt, az háromszor ment el ugyanabban a pillanatban. Ettől minden kétségem elszállt azt illetően, hogy van e dolgom az általa közvetített energiákkal, tudatossággal, így hát befizettem a nem kevés 33.300,-Ft -ot.

A kora ősszel megrendezett két napos előadáson érdekes emberekkel ismerkedtem, ezoterikus körökből való (Reiki, kristálygyógyászat) ismerősökkel találkoztam. Rendkívüli spirituális élményem volt az a két nap. Itt találkoztam Györggyel, aki az előadás egyik szünetében kedvesen megszólított, - beszél ön magyarul? -  mosolyogva válaszoltam neki, - igen, szinte csak magyarul beszélek.
Látó volt.  Sokat köszönhetek annak a találkozásnak, mert  adott egy finom terelést.
Jól emlékszem akkori megjegyzésére, hogy csak azért kérdezte, hogy magyar vagyok-e, mert latin betűket, írást látott az aurámban. Pár év eltelte után elkezdtem rendszeresen írni.  Beszélgetéseink,  visszatekintve, egy utat vetítettek elém.

Azon a hétvégén egyedül voltam itthon. Férjem és  gyermekeim vitorlázni voltak az Adrián. Emlékszem, volt abból némi nézeteltérés, hogy a megszokottól eltérően nem tartok a családdal, barátokkal, de az én programom jóval előbb szerveződött, ekkor már régen befizettem és lélekben elköteleződtem az előadás mellett, így nem tartottam velük.
Az előadások után későn este érkeztem haza. A születésnapomon bekapcsoltam a számítógépet, hogy tudjak a családomról, valamint fogadjam szeretteimtől, barátaimtól várt születésnapi köszöntéseket.
Már előző nap estéjén volt bennem valami megfogalmazatlan mély szomorúság. Emlékszem, ahogy zuhanyozás közben patakzottak a könnyeim. Aztán a legelső nagyon kedves köszöntés; jól tudom egy spanyol, szomorkás hangulatú szám Shakirától, amit a nyár végén Görögországból hazaérkezett lányom görög barátjától kaptam; felszakította a sebet, mely gyógyulatlanul bennem élt.
Az esemény 33 évvel ezelőtt kezdődött, kontinensünk nagy katasztrófájával, a Csernobili Atomerőmű robbanásával.
Kicsi fiammal a csodálatos május elsejei napsütésben egy játszótéren homokoztunk.
Éppen csak pár hetes várandós voltam, nem tudtunk még a robbanásról. Akkora sugárterhelést kaptam, hogy amit én még elviseltem, a kis magzatom nem tudott. A vetélést az azonnali kórházi kezelés megállította, de a kis lélek nem kért a rossz földi körülményekből. Ugyan kihordtam, de ő visszafordult, meghalt még a megszületése előtt.
Az anyai fájdalmat, hogy elveszítettem egy gyermekemet, akkor nem éltem meg.
A kisfiammal, a családommal való törődés, a korai munkába állás elterelte, elnyomta a figyelmemet.
Tabu téma volt a családban...
Emlékszem a menekülésre, mikor kérdezték az óvodában, boltban, utcán az ismerősök, hogy hol van a babám...
Szóval egy emberöltő múltán sirattam el, gyászoltam el meghalt kislányomat, és eltelt még 7 év, hogy könnyek nélkül beszélni tudok róla, ekként, hogy most leírom.

Egy női körben, ahol a születés, szülés, anyaság volt téma, ennek nagy tudója Bernád Ilona nem is olyan régen azt mondta nekem: tudatosítsd, hogy neked három gyermeked van, csak egyikük a mennyben!

Ezzel  a mostani oldódással nem csak bennem oldódnak fájdalmak. Elengedődik férjemből és fiamból, sőt az események után egy évre született lányomból is.
A családi seb gyógyul. Mert ilyen a lélek természete.

Hálával gondolok sokszor arra a srácra, aki igazi gyógyítóként küldte nekem azt a dalt.

Örökségeim

Megértem már arra, hogy örökségeimet ne csak az anyagiakban lássam, találjam. 

Persze-persze! Szépek a máig használatban lévő anyai üknagyanyám által közel 150 évvel ezelőtt kézzel monogramozott finom damasztok, az ómamám csipkéi, porcelánok, anyám konyhai köténye, amitől még nem tudok megválni, Emma tántim fánkszaggatója, ópapám gyönyörű ónémet íróasztala és még sorolhatnám az örökölt, őrzött dolgokat. 

A valóság, az hogy lelkiekben és szellemiekben mérve örökségemet, ezektől sokkal-sokkal többet kaptam. 

Nőként most is először nőies örökségeim jutottak eszembe. Természetes, hiszen, ha sütök, főzök, vasalok, kertészkedem anyáim fogják a kezemet. Valamint magát a nőiességemet, az anyaságomat tőlük kaptam.

De kaptam egy örökséget apáimtól is, éppen így a mindennapi munkám, munkánk kapcsán. 

22 éve annak, hogy a mostanra lassan gyermekeinknek átadott családi vállalkozásunkat, a fakereskedést, életünkben egy éles váltással férjemmel  megnyitottuk. http://fenyokerfatelep.hu/

Hogyan látok egyfajta "apai örökséget" a megélhetésünket biztosító vállalkozásunk kapcsán?

Az erdész édesapám, valamint a kereskedőnek tanult, de édesapja korai halála miatt, annak asztalos vállalkozását átvett elsőszülött anyai nagyapám fával dolgoztak.

Valahogy becsempésződött az életembe, a mi életünkbe a fával való munka. Persze lehet ezt véletlennek gondolni...

A Teremtő által vezérelt sors útjai  kifürkészhetetlenek.

Lejárt az idő...

"Tiszteld a múltat és éltesd tovább" Kőrösi Csoma Sándor

Erdélyben, illetve Partiumban, Kalotaszegen* jártam. Csodálatos tájegység, óriás dombok és hegyek ölelésében fekvő, elvarázsoló kis falvak, kedves emberek láthatóan élő magyar néphagyományokkal.

40 éve járok vissza-vissza a ma Romániához tartozó történelmi magyar területekre.

Van ott valami... valami megfoghatatlan, amiért az ember újra és újra nekivág és átkel a Királyhágón. Pedig nem fogadja az embert az általam nagyon kedvelt osztrák nettség, a mindenütt és mindenben látható gemütlichkeit, a kifinomultság.  Ellenben fölérve a Királyhágóra, - ami éppen annyi időre van innen Budapestről, hogy a korán indult ember szívesen bekapjon pár meleg falatot -  az éttermek bármelyikébe lépve rögtön megérkezünk Romániába.

Vajon mi lehet a pacalleves angol, vagy román neve? - néztem az étlapot...

Kalotaszentkirályi szállásunkról kirándoltunk Alszegen, Felszegen, és elmentünk Nádasmentére, Kós Károly szülőhelyére Sztánára. Mindenütt tetten érhető a magyar múlt. Várainkat elpusztította a habsburg, de a szórványban lévő piciny falvakban található templomok, parasztházak, temetők a bennük található róvások, ősi írásunk jól mutatja ősiségünket e földön.

Van nemzeti karma is, nem csak személyes, emberi. Nekünk magyaroknak a megmaradás nagy feladatunk.

Csak pár hete láttam Mária Terézia életéről szóló filmet, ami szerintem hiányt pótló, mert van Tudorokról, Borgiákról, csak Európa egyik legnagyobb uralkodóházáról, a Habsburgokról nem készült eddig sorozat. 

Most két részben láthattuk az 1700-as évek közepét, benne a Szent Koronával az akkori koronázó városunkban, Pozsonyban (ma Bratislava) megkoronázott II. Mária királynő, Mária Terézia Ausztria 

Főhercegnője életének egy nagyon fontos szakaszát.

Számomra legbeszédesebb rész, mikor országa a franciák, a bajorok és a poroszok által szorított helyzetbe kerül, mert azok elutasítják a Pragmatica Sanctiót, Ő a magyarokhoz siet katonai segítségért országa megmentéséért. Miután a pozsonyi országgyűlés előtt apja néhány magyarellenes intézkedését visszavonta, adómentességet adott a nemeseknek, a magyar urak hűségüket és támogatásukat adták neki.  Évekig több ezer magyar ontotta vérét Mária Terézia koronájáért, az osztrák birodalomért.

Eközben mit kaptunk mi magyarok? 

A 16 gyermeket szült Főhercegnő rendeletet hozott, melyben minden foggal és hat ujjal született gyermeket be kellett jelenteni és ki kellett végezni!!! Ez a jó anya és királynő, Mária Terézia még templomaink kazettáin is, ha hat ujjal ábrázolt alakot láttak, átfestette öt ujjúra. Írásunkat a róvásírást betiltatta, elégetette.

Hogy miért? Mert Ők táltosok.
A táltosok a magyar ősvallás, - ami nem pogányság! - a magyar népi hitvilág főpapjai, testi-lelki gyógyítók, látók, igazságtevők.

A táltosok természetfeletti erővel rendelkeznek, legyenek nők, vagy férfiak. Sorsuk Isten által  elrendelt, "elhívást" kapnak. Születésüktől fogva vele EGY-ségesek, Erősek.
A táltosok külső jelei, hogy több ujjal, többlet csonttal, foggal születnek. 

Elhívatása szolgálni egy nemzetet, vagy akár a világot. Megmenteni azt lelki, és, vagy fizikai értelemben.

A táltosok érthetően minden korban nagyon nagy tiszteletnek örvendenek a nép körében. 

Ennek tudatosításával mesélem el nektek a következőket.

Még világos volt mikor megérkeztünk Kalotaszentkirályra. Gyorsan kipakoltunk és már indultunk is körbejárni a falut. Megcsodáltuk a szép faragott fabetétes házakat, rácsodálkoztunk a száz évesnél  idősebb düledezőn is szemet gyönyörködtető kékre meszelt házakat, a  református templomot, a Kalota patakot.  

A hat ujjal született, (de gyermekkorában eltávolították azt) Ady Endre lépte nyomában jártunk... 

Kérlek olvasd el ezt a versét: A Kalota partján http://epa.oszk.hu/00000/00022/00154/05056.htm

Lásd a versben megidézett pompás magyarokat, az ékes, leesni áhító pártákat, s a már leesettek helyére felkötött szép kendőket.

                           

                           

Ahogy átsétáltunk a Kalota patakon, -  mert mára már csak patak az a valamikori folyó -, lassan elérkeztünk a faluházhoz. Nagy szerencsénkre vele átellenben lakik a polgármester, akinek felesége Póka Ilonka az egyik "kulcsos" a faluházhoz és akit otthon  találtunk. Kapta azonnal a kabátját és már nyitotta is a szép kis múzeumházat. 

Az utcai szobában többek közt egy bölcső, egy emeletes faragott ágy gyönyörűen bevetve, ami annak idején akár három generációnak adott egy időben nyugodalmas álmokat. Alul az öregek, középen a fiatal pár, felül az apróságok.

                                       

Foganás, születés és halál pár négyzetméteren. Mennyi egymás iránti tisztelet, alázat, szemérem kellett itt legyen!... Ez volt a Család.

Póka Ilonka elmondása szerint, azonban volt még valaki velük, köztük. Minden magyar házban a falon ott lógott és gyakran még ma is ott lóg II. Rákóczi Ferenc ** Erdély és Magyarország fejedelmének képe.
II. Rákóczi Ferenc a Rákóczi-szabadságharc vezére, aki a teljes állami függetlenséget kívánta visszaszerezni a Habsburg Birodalomtól. Nem koronáért, fejedelemségért, címekért, hanem a magyarság megmaradásáért.

A nemzetmentő...

Mányoki Ádám: II Rákóczi Ferenc képmása

Lejárt az idő, hogy behunyt szemmel éljünk mi magyarok. Tiszteljük múltunkat és éltessük tovább, ahogy Kőrösi Csoma Sándor tanácsolja! Lássuk meg kik is vagyunk valójában! Forduljunk a személyes, a nemzetünk és a világ sorsának jobbá tételéért tőlünk magasabb erőkhöz. 

Legyen példaképünk e nagyság, II. Rákóczi Ferenc fejedelem akinek szállóigévé vált máig érvényes  jelszava: 

                                               Cum Deo pro patrie et libertate! 

                                       

                                                               Istennel a hazáért és a szabadságért!

  

Talán nem véletlenül van a lovasszobra a Parlamentünk és belül a Kupolacsarnokban a Szent Korona mellett.

Kalotaszentkirályról: https://www.welcometoromania.ro/Folclor/Folclor_Sancraiu_m.htm

*https://hu.wikipedia.org/wiki/Kalotaszeg#Kalotaszeg_n%C3%A9pi_%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9szete

**https://hu.wikipedia.org/wiki/II._R%C3%A1k%C3%B3czi_Ferenc

Kötődés

Indulok. A sarokhoz érve indexelek. Ma jobbra, mert Mohács felé megyek.
Szokásomtól eltérően kanyarodáskor nem nézek vissza, nem integetek. Nem hagyok hátra senkit. 

Nővérem hamarosan indul utánam. 

A sarkon benézek az egykori tsz udvarra. Milyen elhagyatott! Valaha itt dolgozott anyánk. Nyaranta kislányként nővérem és én sok időt töltöttünk itt. 

A pillanat töredéke alatt öntenek el emlékek... Látom, amikor anyu egyszer irodájából a fájdalmas macskasírás nyomába eredve megment egy olajtartályba esett macskát. Szegény állat, hogy engedi, tűri a fürdetést, érzi, az élete függ ettől. Felvillan, ahogy Szuszu a szálkásszőrű tacskónk a "tsz kutyája" 4 órakor elsőnek hagyja el az üzem területét és farkcsóválva fut az alig 50 méterre lévő házunk felé. Aztán hátul vagyok a kovácsműhelyben - itt, akkor még lovakat is patkoltak -, ahol a kovács mester  pirít nekünk forró vaslapon a tsz által termelt szójababból. Csak úgy ropogtatjuk a finom csemegét.

Azon gondolkodom, vajon kinek volt ez a találmánya, mert akkor még a boltokban ilyent nem árultak.

Már a tsz szomszédságában lévő, volt gyermekkori barátnőnk házánál járok. Elhagyva azt hátranézek, hogy vajon meg van-e még az a fészer, ahol kis lánykaként egy bújócskázás alkalmával kabátomnál fogva fennakadtam és visítva lógtam  a levegőben?

Csak ez furcsa érzés..., a gyomrom tájékán, csak az ne lenne! 

Tudatosítom. Gut feeling. Emlékeztetem magamat a szankhja filozófiában tanultakra. 

Ez a kötőerő a vágy, az érzelmi kötődés. Szanszkritül  raga (राग).

Van, hogy azt hiszem, már nem kötődöm, elengedtem drága szüleimet, a gyermekkort, hogy felnőttem. Mondja az elmém. De ez az érzés, ez a csalhatatlan zsigeri érzés! Azt becsapni? Nem lehet.

Kötődés a gyökerekhez nagyon is fontos, csak nem szabad, hogy eluralja az embert!

A köldök környéke egyenesen az érzelmi testtel kapcsol össze, ahol minden élet emléke elraktározódik, és ennek a csakrának egyébként is éppen a család a témaköre. Most tudatosítom, hogy nem vagyok elég erős, dolgoznom kell még ezen a csakrámon.
Az Ékszer-város http://magyarkamargit.blogspot.hu/2014/05/az-ekszer-varos.html címmel írtam erről. 

Elhagyom a Dunafalva táblát.

A kistöltéshez érve - ami körbeöleli a falut, hogy a sziget felől védje azt, az esetleges ártól - eszembe jut, hogy árvíz idején a mögötte feltörő, jól felmelegedett buzgárokban mekkorákat fürödtünk. Ide bátran elengedtek szüleink, mert ezek  nem voltak nagyon mélyek. Mégis itt fulladtam majdnem vízbe, mert még alig 3-4 éveske voltam, és nem tudtam, hogy a víz alatt nem kapni levegőt. Bátyáim mentettek meg.
Bemerítkeztem...*

Az út mindkét szélén jegenyék magasodnak. Szinte mindegyiken egy-egy ölyv lesi a prédának valót.

Messze elnézek a sík mezőn apám egykori erdőkerülete felé. 

Elérkezem Kútsebeshez; itt született az édesapám és idejártak testvéreim, a fiúk korcsolyázni, mert ez hamar befagyott, nem volt olyan mély és veszélyes, mint a Duna; majd jön a Tiseri erdő a Füzeséri Holt-Dunával, a vadászkastéllyal,  apai emlékekkel...

Grábóci-puszta. Útelágazás, ahol elhagyom a zsákfalunkba futó bekötőutat. 

Gyorsítok. El kell érnem a mohácsi kompot. 

Mohácsi-sziget (régebben Margitta) felől Mohács látképe (saját fotó)

De vajon  révbe érek!?

Namaste

* https://hu.wikipedia.org/wiki/Kereszts%C3%A9g

Szat, Csit, Ananda

Olyan régóta vágytam menni Palicsra, ebbe a monarchiánk egykor közkedvelt szecessziós fürdővárosába, valamint Szarajevóba, a kis Sztanbulba, így kihasználva, hogy a húsvét négy napos ünnep lett, megszerveztünk egy kis túrát.

Péntek reggel indulás.

A déli határ felé közeledve egyre több az autó. A nyugaton vendégmunkáskodó keletiek már sok éve járják erre zarándokútjukat, most az ünnepek előtt is így van. A határnál feltorlódunk. Ismerős még a régi időkből a helyzet, de most mindössze félóra alatt túl vagyunk az átléptetési procedúrán.

Az autópályán tovább futunk Palicson, hogy először egy rövid séta erejéig meglátogassuk a Vajdaság egy másik gyöngyszemét, Szabadkát.

A centrumban a szép klasszicista Szabadkai Népszínház magasodik, nem messze tőle a felirat: Magyar Szó. Ezek a vajdasági magyarok megtartóerejét adó kulturális helyek és velük itt van Kosztolányi szelleme is a térben...

A belvárosban körben szép ornamentikájú, többnyire a szecesszió jegyeit magukon viselő épületek.

Utcáin, terein sétáló, vendéglők teraszán ücsörgő, szépen öltözött emberek. Idén éppen egybeesik az ortodox és római katolikus húsvét. Érezhető egy csendes, ünnepi hangulat. Nagypéntek van. Csak a gyerekek nevetgélnek hangosan.

Séta közben hallom, az idősebb urak ajkán keveredik a magyar szó a szlávval. Épp, mint egykor ómamám és anyám, akik beszélgetéseik során sokszor észrevétlenül váltottak németről magyarra és magyarról németre. Megmosolyogtat a dolog. Megállok kicsit hallgatózni, mintha csak a mögöttük lévő szobrot, épületet nézném. 

Nem hiába mondják, hogy a Kárpát-medence olvasztótégely...

Dél körül érkezünk Palicsra. A ragyogó napsütésben jól esik a tó melletti séta, nem hagyjuk ki a nem messze lévő  állatkertet sem.

Időutazunk.

A Női fürdő, a Lujza villa, a Bagolyvár, a Víztorony, a kultúrának helyt adó Vigadó mind a múltszázad elejére, a szecesszió éveibe röpít. Olyan ez a Palicsfürdő, mint egy kis ékkő, nem kopott meg.

A vitorlások, kajakosok, vizibiciklisek  szemmel láthatóan élvezik a tó adta lehetőségeket. Sőt a napozni vágyók is a férfi fürdő pallóin.

Délutánra megéhezve az egyik tó melletti étterem teraszán költjük el estebédünket. A felszolgált tradicionális ételekben nem csalódunk. 

Minden olyan idilli.

A tó tükre gyengéden fodrozódik...

Naplementekor már a tó melletti szállásunk teraszán ülünk. A bíborra festett ég a passióra, Jézus szenvedéstörténetére emlékeztet...

Reggel Újvidék felé vesszük az irányt, indulunk Boszniába. Csak bámulom a zöldellő bácskai tájat..., a néhol még fellelhető magyar nevű falvakat. Üreg, (Irig), Maradék, (Maradok).

Majd megérkezünk a szerb-bosnyák határra, ahol kb. fél óra sorban állás után átléphetjük a határt és már az első településen megérezhetjük a "másságot" az égbenyúló minaretek és a kendős asszonyok látványával. 

A kendő viselete nagyon szép, ősi szokás. Nálunk is hagyománya van, még a szólás is azt mondja, "bekötik a fejét", mikor asszony lesz a lányból. 

Valahogy úgy kell ezt elképzelni, hogy a fejkendő viselve emlékeztet valamire, vagy inkább valakire. Aki bennünk és fölöttünk van. Fölöttünk, mert több, mint amik vagyunk! Ez pedig a bennünk élő Istennő. 

Viselőjének ad ez egy alázatot...

Utazva a Drina mellett, majd átkelve a hegyeken, alagutakon megérkezünk Szarajevóba. Megkapó a látvány. A völgyben és a hegyoldalakon elterülő város, ég felé nyúló fehér minaretekkel, színes templomtornyokkal, körülölelve mindez zöldellő tájjal és fehéren virágzó gyümölcsfákkal.

A Gecsemáné-kert jut róla eszembe...

Az óvárosban szállunk meg a Bascarsija szélén.

Annyira igaz az a szlogen, hogy Szarajevó a kultúrák találkozása. Nálunk is vannak mecsetek, török fürdők, amik a török hódoltság idejéből valók, de itt ez élő. A mecsetek legtöbbje valóban muszlim imaház, nem pedig múzeum, vagy keresztény templom. Az emberek öltözete, és ez különösen a nőkre vonatkozik, kelet jegyeit viseli magán. Fejük kendővel, vagy csinosan turbánnal van befedve. 

A bazár utcái különféle keleti mesterségeknek vannak szentelve, így például kelmés, ékszeres, bőrös, cserepes, ötvös, éttermes és kávézós utcák vannak. 

Ételeik nagyon finomak, ízletesek és ki nem hagytam volna a mézzel nyakon öntött, bosnyák tradíció szerint készült desszerteket.

Az emberek mindenütt nagyon kedvesek, szolgálatkészek. 

Vasárnap az eső ellenére felmegyünk Jahorinára, hogy lássuk az egykor itt rendezett téli olimpia helyszínét, habár most teljesen holtszezon van. A hó már szinte teljesen elment, de még nincs jó lehetőség  a tavaszi sportokhoz.

Hétfőn reggel elindulunk haza. Kis kitérővel útba ejtjük Visokót. Már messziről tévedhetetlenül felismerhető a Nap piramis és a Hold piramis. Letesszük az autót a Nap piramis lábánál, majd gyalog elindulunk az ösvényen a piramis csúcsa felé. Nem könnyű a túra, mert ázott a talaj, és meredek az emelkedő. Fölérve szétnézünk a  prehisztorikus tájon.

Rövid cipőtakarítás után beülünk az autónkba és indulunk. Még hosszú út áll előttünk. Nem is sejtjük mennyire...

A bosnyák-horvát határon nem várt két órányi a sorban állásunk, majd Udvarnál további másfél.

A türelem az egyetlen dolog ami ilyenkor segít. Ezt  a leckét jól megtanultuk még azokban a régi szoci időkben.

Halk zene szól a rádióban. Elmerengek... 

Itthon vagyok ezen a földön. Baranyában éltek az őseim. Az anyai, itt a jelenlegi határ két oldalán, Pélmonostoron, ami ma Beli Manastir, Dályokon, ami ma Dubosevica és Sátorhelyen és Bólyon és környékükön. Ezeket a zöldellő dombokat, lankákat emlegette oly szeretettel édesanyám nem sokkal halála előtt. 

Itt van, csak egy ugrásra a sziget, melyen megláttam a napvilágot, ahonnan származik édesapám.
Körbeölelik kis szigetemet, lelkemet, szülőhelyemet Baranya és Bácska...

Azt olvastam valahol, hogy mi magyarok őrző nép vagyunk, ezért nagyon ragaszkodunk a szülőföldünkhöz. Ezt éreztem a Trianont megélt szüleimnél és egy igazán erős hazaszeretet kaptunk tőlük. Egy erős tudatosságot, hogy a magyarság szelleme kell, hogy éljen ezen a területen! A Kárpát medencében, Európa szívében.
Mindegy mi a nevük a városoknak és az embereknek. A szellemiség a fontos! *

De ezt a szellemiséget most nagyon nehéz fellelni. 

RÁnk sötétedett...

Végre beléphetünk hazánk területére. Elindulunk Mohács, Bóly, Budapest felé.

A várakozás ideje alatt, szívembe mély szomorúság költözött. Már nem mondja nekem többé senki, hogy kislányom, gyermekem, Márikám...  

Tudjátok az örömünket megoszthatjuk másokkal, de a fájdalmunk csak a miénk!

Csendesen gurulnak arcomon könnyeim. 

Tudatosan keresem a segítséget  fájdalmam enyhítésére. 

Istenem segíts!
S hogy ezt az istent KRISztusnak, vagy KRISnának hívják teljesen mindegy.

Megszólal belül egy dallam: én nem ez a test vagyok... Én halhatatlan lélek vagyok...
Szat, Csit, Ananada.

Az elme elCSITul, a lélek, a szív megnyugszik, a szenvedés alábbhagy. 

Ez a mantra ereje.

Időközben megérkeztünk Budapestre. 

Bekanyarodunk az utcánkba. 

George Harrison énekel a Slágeren. 

My sweet Lord
hm, my Lord...

Halleluja, 

Hare Krisna, 

Krisna Krisna,

Háré Háré,

Guru Ráma,

Guru Visnu,

Guru Deva,

Hálás vagyok. A szép élményekért, s hogy szerencsésen utaztuk végig az 1200 km-t.

*Utalok ősi hitünkre, Yotengritre.

Advent III. - a bátorság

Most, hogy a TÉL megrázta egy kicsit a szakállát mindjárt jobban érzem karácsony közelségét, közelebb hozta hozzám az ünnepeket. Szívesebben lógatom fel az ablakomba a hóval díszített dekorációkat, amitől eddig hó és igazi hideg híján idegenkedtem. 

Nekem olyan illúzió romboló hó nélkül várni a karácsonyt, mert gyerekkoromban ilyenkor már méteres hóban szánkáztunk. A fiúk bőrszíjból hámot készítettek a nagy vadászkutyáinknak, szánkó elé fogtuk őket, aztán  uzsgyi. Fáradhatatlanul, sötétedésig kint voltunk és emlékszem milyen jó volt megérkezni haza a konyhába - ami az otthon fényes, meleg lelke volt, - anyánkhoz, akivel meghitten, remekül eltöltöttük az estéinket ott, ahol sütött, főzött, varrogatott, vasalt, néha énekelgetett, mi pedig körülötte. 

Emlékszem, ahogy készültünk karácsonyra. Együtt csináltuk a darálós-vaníliás kekszet. Most is látom, ahogy óvatosan tartom a markomat a daráló szájánál, vezetem a tésztát a tepszibe, (mifelénk tepszinek mondják) majd egyformákra darabolom, s miután megtelt a tepszi, anyu beteszi a sparhelt sütőjébe, és mi izgatottan várjuk, hogy elkészüljön és még melegen megkóstolhassuk.

Manapság inkább mindent megveszünk. Nem adunk magunknak időt a saját kézzel készített dolgokra, a kreativitásra, így nem is élhetjük meg az ebből fakadó örömöt, pedig harmóniánk visszaállításában nagy segítség lenne. Ma az ész uralta (bal agyfélteke) világban elsorvasztjuk intuitív női (jobb agyfélteke) oldalunkat. Ez kibillenéshez vezet. Minden kreatív tevékenység, - az álmodozás, éneklés, zenélés, tánc és a kézzel készített, mint díszítés, főzés, sütés, festés, varrás, hímzés és még mennyi minden fiús tevékenység, mint pl. fúrás-faragás - közelebb visz önmagunkhoz.

Idén már anyu nélkül kopogtat a karácsony, de milyen érdekes, hogy Ő a létezésével tud meglepni, megajándékozni. Tegnap a Várban voltam kirándulni a Dunafalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat meghívásával, mert maradt egy kis pénz a kasszájukban, így szerveztek adventre egy budapesti kirándulást és színház látogatást, amire - nővérem indítványozására - meghívtak engem is. Öröm volt látni és megölelni - sok év után ismét Pesten - nővéremet. És jó volt itt látni az otthoni ismerősöket, rokonokat.
A  Várban való séta után a  Nagyboldogasszony - (Mátyás -) templomba mentünk. Felújítása csak pár éve ért véget, most gyönyörűek a reneszánsz festett falai és szecessziós festett boltívei. A szecessziós díszítés Ferenc József habsburg császárnak köszönhető, mert  itt a templomban történő magyar királlyá koronázása után  megfinanszírozta ezt.
Ahogy nézegettem fent a szép ornamentikát, freskókat, melyeket nem "kisebb kezek", mint Lotz Károly és Székely Bertalan festettek, a népoltár előtt, felett egy angyallal három állatot láttam meg. Egy bikát, egy oroszlánt és egy sast. Ezzel térben és időben el is érkeztünk advent harmadik hetéhez, ugyanis ennek a hétnek szellemi üzenete a bátorság, a kitartás, az állhatatosság erényének megszerzése.*

Érzelmi-, vagy más szóval asztráltestünkben három erő van: az akarat, az érzés és a gondolat; másik vetülete ezeknek, az őket képviselő állati erők, így a vad bika, az üvöltő oroszlán és a ragadozó sas, amiket felismerhetünk önmagunkban, vagy, ha nem ismerjük fel, akkor szembe kell néznünk velük kivetítésként a körülöttünk lévő világban.
Megszenvedjük őket így is, úgy is, ezért bátran nézzünk velük szembe és szelídítsük meg őket, mert ha elveszítjük lelki egyensúlyunkat érezhetjük úgy, hogy ezek az állati erők felerősödnek bennünk, vagy körülöttünk!

Egészen közel van már karácsony a szeretet, az egymás megajándékozásának ünnepe.
Lássuk meg, ha nagyon akarunk valamit, ha érzelmeink és gondolataink ez irányba túlzottan kibillentenek. Lássuk meg, nem csak pénzért vett ajándékot lehet adni, kapni!

Vegyük észre az egónkat és tudatosítsuk, hogy teremtőnk irányítja a legjobban sorsunkat, annyit kapunk, amennyit érdemlünk! Bár, ezt néha nagyon nehéz elfogadni... 

Lelkünk harmóniájának visszaállítását, ezeknek az erőknek megszelídítését bármilyen kreatív tevékenység segíti, ezért ne érezzük tehernek a karácsonyi sütés-főzést, vagy a karácsonyfa befaragását, díszítését, hanem inkább tekintsünk ezekre a percekre úgy, mint egy hasznos időtöltésre önmagunkkal.

Talán épp eközben leszáll hozzánk valami az égből...

https://www.youtube.com/watch?v=4jmklx5Ihg0

Namaste

*http://www.napfenyes.hu/szellemi-tanitasok/szellemi-unnepek/advent-miszteriuma

A Karácsonyi Alma

Karácsony este a családfő annyi részre vágott fel egy almát, ahány tagja volt a családnak. Tette mindezt a családi összetartás érdekében és azért, hogy amelyikük az év folyamán eltéved az erdőben, bármely családtagra gondolván hazataláljon. És mit ad Isten, ez az egyszerű hazavezető, eltévedésgátló rendszer bizony évezredeken át ragyogóan működött. 

Miért? Mert az ember alapvetően szellemi lény, és a gondolataival, szavaival maga teremti a valóságát. 

Ha hisz a karácsonyi alma segítő erejében, kikeveredik még a legsűrűbb, legsötétebb erdőből is.

Őseink hittek a Legfőbb Szellem, ISTEN, Teremtő erejében...  Színia

Megjegyzésem: A karácsonyi alma a kisded Jézust szimbolizálja. 

Az erdőben való eltévedést pedig értsd egy belső eltévedésként, mikor valaki letér a helyes útról. 

Namaste 

A szalakóta

Néha ki kell zökkenteni magunkat komfortzónánkból. Ilyen hatása van például a jógában a fejenállásnak. Segít másként tekinteni a világra. Talán ebből a szempontból kiindulva mentem el egy olyan jógatáborba, ami egy tanyára vitt el.

Szállásunk egy vízzel és árammal ellátott régi, tanyasi vályogház volt, nagyon puritán módon, asram szerűen berendezve.

Míg korán reggel fél 6-kor lassan, egyedül sétáltam a meditáció helyszínére; nekem már ez is kizökkenés volt, a megszokott  7 órai keléshez képest; eggyé váltam a természettel.

A kelő Nap kezdte felszívni a párát, ami sejtelmesen terült el a táj fölött, énekesmadarak trilláztak a közeli bokrokban, kakukk kakukkolt valahol a messzeségben, egy gólya* pedig komótosan lépkedve, biztos csemegét remélve, csőrével a szénakupacokat emelgette.

A reggeli meditáció után 1,5 óra  hatha jógázás, reggeli bio, vegán ételekből,  majd karma** jóga következett. Kis szabadidő után ebéd.

A szattvikus táplálkozás előnye a szattvikus elme...

Ebéd utáni programként átsétáltunk egy másik tanyára, ahol egykor a magyar szvámi, Bhakti Abhay Narayan élt.

Többen mezítláb voltak, így én is levettem a cipőmet. Érzékeny talpamat szúrta tarló. Eszembe jutott, hogy talán még gyerekként azt hallottam, a tarlón nem szabad emelni a lábakat, hanem csak csúsztatva, szinte csoszogva kell lépkedni. Így mindjárt kellemesebb élmény lett a "mezítlábazás".

Figyelmemet elterelve a kellemetlenségekről, ámulva fedeztem fel a fűfélék és szerényebb mezei virágok között az egyáltalán nem szerényen megbúvó magyar kosbor orchideát. Aztán meg az út menti faágról egy gyönyörű, ritka madarat, egy gyurgyalagot láttam felrepülni. Messze követtem röptét.

Milyen kevés elég a léleknek, hogy boldog legyen...

Perzselt a pusztai Nap.

A délibáb, mely csak az elmémben lebegett, ragyogó tükröt tartott elém e hétvégén.

Az egész olyan volt, mint egy időutazás a múltba...

Míg kényes talpamnak durva volt a tarló, s arcomat szalmakalappal védtem a tűző Nap ellen, megjelent apai nagyanyám képe; akit nem ismerhettem, mert elment, elemésztette magát, mielőtt testvéreimmel megszülettünk volna; láttam törékeny termetét, ahogy dolgozik  megfeszítve  a tűző Nap alatt, és láttam milyen durva a talpa és munkától kérges a tenyere...

Aztán megjelent gyermeki édesapám, ahogy egy kíméletlen téli hófúvásban utat tör magának a magasra tornyosuló hóban, hogy a  szigeti kis tanyáról elérjen a kilométerekre lévő iskolába. Láttam  elszántságát, a tudás utáni vágyát. Éreztem, ahogy ez az eset megkeményítette, elszánttá tette egy egész életre...

Aztán a délibábban ott ragyogott édesanyám, aki házasságával szegre akasztotta a polgári életet, és beköltözött a villany nélküli erdészházba Sárosra. Láttam, ahogy a bába segítségével hosszú szenvedés után világra hozza e házban negyedik gyermekét, és láttam, ahogy a bába Emma tántim karjaiba tesz. Ő szeretetteljes, gyengéd mosolyával magához ölel, majd kis idő múlva édesanyám mellére helyez. Máig érzem átható, odaadó szeretetüket.

Aztán még láttam, ahogy anyám tolja a talicskát; rajta én, és a mosnivaló szennyes, mellette futnak szeretett testvéreim. Megyünk a Dunára, nagymosásra.

Ennyit az időutazásról... ezt adta nekem a hétköznapok monotonságából való kizökkenés, a földközelség, a földelésem, a gyökércsakrához*** való kapcsolódásom. Hogy lássam, a jókarmám mit adott nekem, hogy hálás legyek az életem minden percéért, azért a földi életért amit drága szüleimnek köszönhetek.

Vasárnap délután a búcsú fotózások és ölelések után, ahogy az autómba ültem és beindítottam, az útszéli villanydrótról egy csodálatos kék madár szállt fel... egy szalakóta.

Mondja valaki, hogy az élet nem csupán egy álom...

Namaste

*http://magyarkamargit.blogspot.hu/2016/04/a-madarak-uzenete.html

**http://magyarkamargit.blogspot.hu/2016/05/karma-joga.html

***http://magyarkamargit.blogspot.hu/2013/12/csokraink.html

" ...menekült voltam és ti befogadtatok."

Egy Ramana Maharshi gondolat jut eszembe: Az ima nem a szavak általi. Az ima a szívből jövő, a Szívvel való eggyé olvadás. Egy kegyelmi állapot.

"Egy művészettörténeti könyvben találok rá egy érdekes fametszetre az 1500 körüli évekből, amely a Szent Család Egyiptomból való hazatérését mutatja be. Ne gondoljunk hagyományos ábrázolásra, sivatagi tájra, szamarat vezető Szent Józsefre vagy szamárháton ülő Máriára! Az alkotót egyáltalán nem zavarta, hogy az Egyiptom és a galileai Názáret közti távolság gyalogosan, szárazföldön bejárható, mert ő úgy képzelte, hogy a Szent Család egy kisebb vitorlás hajón, egy egyszerű bárkán utazik hazafelé. Szívderítő látvány a fedélzeten szundikáló Szent József, a talán imádkozó Mária, az árbockosárhoz felmászó angyalok és a hajókötélbe kapaszkodó Jézus, aki kicsiny gyermekként kezével az útirányt mutatja vagy talán az égre mutat. A tenger nyugodt, a szél sem fúj, a vitorlák felcsavarva. A Szent Család tagjain kívül egyetlen ember sincs a hajón, nincsenek utasok, nincsenek matrózok és hajóslegények, de még kapitány, kormányos sincs. De akkor kié ez a hajó? Talán Szent József olyannyira meggazdagodott a munkájából, hogy saját hajót vett, amivel aztán évek múlva hazatérhetett családjával? Aligha. És ki kormányozza, ki vezeti ezt a hajót? A középkori alkotó talán egy hajós vagy hajóval többször utazó személy lehetett, aki feltehetően azt akarta sejtetni, hogy az események, az Egyiptomba való menekülés és az onnan való hazatérés hátterében az isteni gondviselés áll. A kis Jézus, Mária és József angyalok kíséretében oda utaznak, ahová a gondviselés vezeti őket.
A világsajtó képei villannak be az elmúlt hónapokból. Az egyiken egy katonai járőrhajó személyzete menti a tengeren lélekvesztővel átkelni akarókat. Egy másikon szögesdróttal körülvett menekülttáborban sorsukat tétlenül váró emberek. Egy harmadikon kamionra felkapaszkodó emberek, akiknek minden vagyona belefér egy kis hátizsákba. A következőn takaróval letakart kisgyermekek. Mintha csak aludnának. Ők már örökre alszanak, mert nem tudtak elmenekülni a háború elől. Szívszorító látvány. Bárcsak mindenki el tudna menekülni az életét fenyegető veszély elől! Bárcsak minden hazáját elhagyóra úgy tekintene mindenki, mint menekültre, és nem mint potyautasra, a szociális háló haszonélvezőjére vagy illegális bevándorlóra! Napjainkban Szent Józsefnek embercsempészeket kellene lefizetnie, hogy betonfalak alatti titkos alagutakon és átvágott szögesdrótkerítéseken át menekülhessen Máriával és a kis Jézussal. Egykor nekik is menekülniük kellett a gyilkos emberi szándék elől, mert életüket veszély fenyegette. Az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy egy távoli földön, idegen országban menedékre találtak és évek múlva visszatérhettek saját hazájukba. Bárcsak napjaink menekültjei is biztonságos helyre találnának! Bárcsak jószándékú befogadókra találnának! Bárcsak biztonságot, nyugalmat találnának a menekülő családok! Bárcsak béke volna mindenütt a világban, hogy senkinek se kelljen elhagynia hazáját! Bárcsak mindenki megértené az irgalmasság üzenetét és jócselekedetnek tekintené a vándorlók és menekültek befogadását! Bárcsak az éhezők, a szomjazók, a ruhátlanok és a betegek mellett a menekültekben is felismernénk Krisztus arcát! Bárcsak nekünk is mondhatná Krisztus a végső ítéleten: Jöjjetek és vegyétek birtokba a nektek készített országot! Mert menekült voltam és ti befogadtatok.  

Imádság: 

Urunk, Jézusunk, aki magad is családban születtél és éltél, hozzád fordulunk a családokért. Mutasd meg az igazi családi boldogságra vezető utat a fiataloknak! Segítsd az édesanyákat és a feleségeket, hogy édesanyád, Mária példáját kövessék az áldozatokat vállaló szeretet mindennapi megélésében! Segítsd az édesapákat és a férjeket, hogy védőszentjüknek és példaképüknek tekintsék Szent Józsefet, aki szeretettel és hűséggel gondoskodott családjáról. Tanítsd engedelmességre a gyermekeket szüleik iránt! Add, hogy minden család otthonra leljen és békében éljen!"

© Horváth István Sándor

Ámen

Foto: http://uj.katolikus.hu/cikk.php?h=1482

Vigília

Emlékezem... 

Gyermekkoromban családunkban a születésnapokat az adott nap előtti estén köszöntöttük egy kis édességgel és valami hasznos, de vágyott ajándékkal, mint könyv, új cipő, ruhanemű. 

Ezután a legközelebbi hétvégén sütötte édesanyám, majd később sütöttük együtt az ünnepi tortát.  

Minden testvéremnek  más volt a kedvenc tortája, így mindig másfélét készítettünk.

Én szeptemberben születtem, ezért mogyorós csokit kaptam köszöntéskor és mogyorótorta került az ünnepi asztalra. Máig a kedvenceim. 

Később új családba kerültem, ahol nem ismerték ezt a szokást, de én nem feledkeztem meg róla, szüleimmel és testvéreimmel megtartottuk ezt a régi hagyományt. Mi a születésnapokat megelőző estén felhívjuk és köszöntjük egymást. 

Ez a kereszténységben  gyökerező  vigília hagyománya, mikor  az ünnepek előestéjén az emberek virrasztottak, zsolozsmáztak és mi más lenne földi születésünk, ha nem egy nagyon nagy ünnep...

Hogy a vigília máig is él, éppen karácsonykor érhető tetten.

A Biblia szerint Jézus december 25-én született Betlehemben, mi pedig 24-én, szenteste ünnepeljük. Összejövünk a karácsonyfa körül a szeretet nevében, és ez este van a katolikus karácsony ünnepének első miséje, az éjféli mise.

Édesanyám

Mielőtt elindulunk az inkarnálódás útján, kiválasztjuk a számunkra legerőteljesebb lelki fejlődést adó földi családunkat. Nem tudunk rosszul választani, Őrangyalunk fogja a kezünket.

Egy nagyon odaadó édesanyát választottam magamnak.

Sorolhatnám a négy gyerek mellett átvirrasztott éjszakáit, az évekig tartó pelenka mosást és a folyamatos 24 órás "ügyeletét", aggodalmas perceket, mégis inkább hagyom felvillanni emlékképeimet.

Azt mondják nagyon meghatározó az emberre az első önálló cselekedete amire visszaemlékezik. A következő eset bizonyára az Ő emlékeiben is mélyen megmaradt. Hazaszöktem az oviból; nővérem már iskolába járt és én szeretettelenül, egyedül éreztem magam az óvodában; tetézve a bajt elbújtam otthon a málnabokorban, gondolom csak azért, nehogy visszavigyenek.

Mikor már nagyobbacska voltam, tavasszal énekszó mellett veteményeztünk és megmaradt bennem a közös nyári befőzések öröme, a játékos őszi betakarítások fáradsága.

Neki köszönhetem a csillagos eget, hogy ismerem a Fiastyúkot és a Göncölszekeret. Még ma is felhívjuk egymást télen, hogy - nézz fel, ma gyönyörű az Orion-, vagy, ha együtt vagyunk nyáron  a nem fényszennyezett falvai égbolton bámuljuk csillagok miriádjait.

Vajon emlékszik-e Ő is arra a konyhafestésre, mikor a bordűr sablont mi magunk vágtuk ki, majd a gyönyörű cseresznyéket egyenként festettük a falra; hogy megtanított ruhát felvarrni és szállítás előtt az utolsó öltéseket néha én végeztem a megvarrt ruhán? Ott tüsténkedtem mellette az esti vasalásokkor, mikor még sparhelten melegedő vasalóval vasaltunk.

Téli reggeleken mire felkeltünk, már meleget teremtett a lakásban és frissen fejt tej, vagy forró tea várt bennünket.

Eszembe jutnak meghitt karácsonyestéink. A színes szalagokból ragasztott girlanddal és angyalhajjal díszített fa és a felejthetetlen ízű karácsonyi likőrje.

A tavaszok húsvétjai, ahol mindegyikünknek külön szakajtóba rejtette az ajándékot; az óriási piros cukordrazsénak különösen örültem, mert kirúzsozhattam vele a számat; és hogy megtaláljuk, bejártuk érte az egész udvart, a pajtát és a kertet.

Él-e még emlékezetében, hogy ha oly ritkán elutazott, megérkezésekor a máig kedvencem gesztenyeszívek kerültek elő a táskájából?

Aztán ott voltak a születésnapi tortameglepetései. Ha néha "szalonnásra" is sikerült a piskóta az akkor is az Ő szülinapi tortája volt. Talán csak az Égben számolták, hogy hányat sütött nekünk összesen.

Neki köszönhetően tudom mi az áhitat. Neves alkalmakkor Ő énekelte a bólyi templomban barátnőjével az Ave Mariát. Gyönyörűen.

Felnőttünk.

Emlékszem ölelésére, mikor már nagy pocakkal, szülésem előtt utoljára találkoztunk. Benne volt abban az ölelésben minden.

Anyai Létében van valami megfogalmazhatatlan plusz.

Talán valakinek túlzónak tűnhetnek alábbi gondolataim, de egy cseppet sem azok, mert nagyon is szükségünk van kapaszkodókra, hogy meg tudjuk őrizni Önmagunkat ebben az elidegenedett, külső, belső harcoktól terhes világban.

Azonkívül tudom, hogy van egy új, az úgynevezett indigó, kristály nemzedék, akik magasabb tudattal élnek, látják, érzékelik a fátyol túloldalán történteket. Tudják, hogy több a Világ a Földön látottaktól.

A spiritualitás alatt én azt értem, hogy felismerem, érzem és hagyom életemben egy magasabb, szeretetteljes erő megnyilatkozását.

Nem vagyok templomba járó, mert hitem meghaladta a templomok Kő Falait, de mégis legmegrendítőbb spirituális élményem a pestlőrinci Szent Margit plébánián történt; kezemben egy szál fehér gyertyával és ostyával a számban; egy húsvétnak szombatján.

Valaki megfogta kezemet...

A szimbólumok az évszázadok során erőteljes jelentéssel, imákkal, energiákkal töltődnek fel. Amikor kapcsolatba lépünk egy szent szimbólummal, hellyel, az őt képviselő erőnek, bölcsességnek az áramába kerülünk.

Nem kerestem tudatosan a Mária-tisztelet kegyhelyeit. Egyszerűen benne voltak az életemben, utazásaimban és csak visszatekintve látom, hogy ez az erő mennyire áthatotta az életemet.

Édesanyám Mária-lány. A Mária-lányokat dec. 8-án szentelték fel a Szeplőtelen Szűz napján. Másként úgy nevezték őket, a Szeretet leányai.

Kicsi lányként sokat voltam Bólyban; édesanyám szülőhelyén, ómamámnál, Emma tántimnál, akik maguk is Mária-lányok voltak; ahol irgalmas nővérek tanítottak egykor és erős Mária-kultusz volt és van a mai napig.

Nagyanyámék többször elvittek a Bóly közeli Máriagyűdre. 

A sziget- ahol éltem- és Bácska ismert kegyhelye Vodica, Máriakönnye. 

A budapesti Mátyás-templomot, hivatalos nevén Budavári Nagyboldogasszony-templomot budai séták, valamint karácsonyi koncertek során többször látogattam. A magyaroknak Nagyboldogasszony a védőszentje és országunkat Szent István király neki ajánlotta fel. Ezért hazánk Regnum Marianum, azaz Mária országa. 

Máriabesnyőre és a pilisi Mária útra is elvitt utam kirándulásaink alkalmával. 

Az erdélyi Csíksomlyó mára össznemzeti zarándokhelyünkké vált, ahol pünkösdkor találkozik a világ magyarsága.  

Máriazellbe egyszer túrázás, majd síelés alkalmával jutottam el.

Egy olasz körutazás során jártam Rómában a Santa Maria Maggore bazilikában és eljutottam Syracusába is, mikor Szicíliában jártam.

A szelek szárnyán vitorlással jutottam el a festői szépségű Kotori-öbölben lévő Perast melletti Szirti Madonna kegyhelyre.

És egy "véletlen" vitt el Medjugorjéba. Egy adriai nyaralásból hazafelé a mostári Öreg hidat készültünk megnézni. Barátaink a tengerparton elakadtak, mi pedig már a bosnyák határra érkeztünk. Volt egy plusz óránk.

Valaki megfogta kezemet...

Ez a vers  közvetlen hazaérkezésem után született. 

                 

                                                                      Anyám

                                               

                  

  Már felnőtt voltam akkor, talán,

 Mikor húsvét szombatján

   Ő megfogta kezemet

     És a templomba vezetett.

     Ekkor megéltem az Eucharisztiát,

      Mely megváltotta életem sorát.

  Megértettem, mit jelent Új Embernek lenni, 

Saulusi útról Paulusira térni.

 Vakból lassan látóvá lettem,

 Keserűnek vélt sorsomat megértettem.

Életem viharai lassan elcsitultak,

 Helyette kaptam Isteni nyugalmat.

 Hogy lehozzam az Ég azúrkékjét,

  Vele megtestesítve idelenn a békét.

    Bizton tudtam, lámpás gyúlt bennem,

     Azután, hogy Medjugorjéba mentem.

       Megérkeztem liturgia közbe'

            Üzenetét hallám mindenfelől:

      Pace!  Pace!  Pace!

                                                                     

Egyre inkább megérint az anyaság, a kegyeletteljes szeretet, az általa elérhető belső béke.

A jógaórákat mindig ezzel a mantrával és fohásszal zárom: Om, Shanti, béke legyen!
Tudom, ekkor velünk van Mária, a Béke Királynője.

http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1ria-kegyhelyek

Az Ékszer-város

Mottó: "Mert ahol a te kincsed van, ott a te szíved is"( Máté 6.21.)

A kelet bölcsei úgy tartják, ha felnézünk a csillagos égre és az Univerzum részének érezzük magunkat, akkor a Manipúra, vagy köldökcsakránk harmonikus állapotban van. Ha hiányzik ez az érzés, csakránk működését helyre kell állítanunk.

De egyáltalán mik is azok a csakrák? 

Az ember fizikai testét rétegesen finomtestek burkolják. Az első közvetlen burok az étertest, vagy pránatest, ezt az érzelem vagy asztráltest, azt a gondolati, vagy mentális test, amazt a oksági, vagy kauzális test foglalja magába. Ez alkotja energiamezőnket az aurát, melyet egy felhőként kell elképzelni, ami érzelmeinktől, gondolatainktól függően különböző frekvencián rezeg és a szivárvány szineiben állandóan változik. Az ebben zajló energiaáramlás összefügg testi, lelki egészségünkkel. Az étertestben, amelyet milliónyi ezüstös energiaszál alkot, bizonyos helyeken az energiaszálak intenzíven rezgő, forgó központokat hoznak létre. Ezeket nevezzük szanszkrit nyelven csakráknak, mely kört, korongot, csokrot jelent.

A hindu hagyomány hét fő csakrát tart számon, melyek egymás fölött a farokcsonttól a fejtetőig a gerinc mentén elül és hátul  helyezkednek el. A csakrákat különböző sziromszámú és színű lótuszvirágként ábrázolják és mindegyiknek van egy jellemző állata, de ennek kifejtése egy másik blog témája lehet.

A csakrák szoros kapcsolatban állnak egymással, valamint a fizikai test irányító mechanizmusaival, mint a gerincvelő, idegrendszer, endokrin-, vagy mirigy rendszer.

Örvénylő forgásukkal gondoskodnak anyagi testünk energia- és információellátásáról. Működési zavaraik, így alul- vagy túlműködésük önértékelési, szokásbeli problémákban, testi, lelki betegségekben nyilvánulnak meg.

Spirituális létraként az energaáramlás a csakrákban alulról fölfelé történik a fizikaitól a spirituális síkig, a Muladhara csakrától a Sahasrara csakráig. 

Segítik harmóniánkat a világgal, növelik önismeretünket és az elfogadó, megengedő szeretet megtapasztalása révén /Anahata-, vagy szívcsakra/ segítenek megszabadulni az egótól. Nem más ez az élmény mint a megvilágosulás, hogy nem vagyunk azonosak fizikai testünkkel, az csak templomunk. Önvalónk valójában halhatatlan Fény. 

De térjünk vissza a köldökcsakrához, a solar-plexushoz.

Ez a mi erőközpontunk, a belső Napunk, a plexuson keresztül jut el hozzánk a Napból áradó energia, mely táplálja étertestünket, és ezen keresztül anyagi testünket életerővel tölti fel. Bizony mi is napelemmel működünk, gondoljunk csak bele milyen enerváltak vagyunk a hosszú, téli, borús napokon.

E csakránkon át kerülünk kapcsolatba az embertársainkkal, érzelmi energiát sugárzunk ki a külvilág felé és itt fogjuk fel a másoktól érkező rezgéshullámokat. Ezért van az, ha egy ismeretlen ember szimpatikus, gyomortájékon melegségérzetet érzünk, ellenszenv, félelem esetén viszont önkéntelenül összeszűkül ez a csakra/gut-feeling/. Harmadik csakránk az asztráltesttel áll kapcsolatban, amit a vágyak testének is neveznek s amely az érzelmeink hordozója, éppen ezért az ember ennél a csakránál kerül érzéseinek tudatába, valamint itt szembesülünk árnyékunkkal, a hatalom és alávetettség kettősségével. Az itt lévő tüzes energiák  segítenek külső és belső csatáinkat /szenvedély, harag, düh/ megvívni. Ha az alsó két csakra ösztöneit, vágyait, élettapasztalatainkat helyesen dolgozzuk fel, ez a csakránk megnyílik, egyre több fény áramlik bensőnkbe, életünk, világunk fénytelivé válik. 

  Harmonikus működés esetén békében élünk, képesek vagyunk magunkat elfogadtatni az egész világgal, tiszteletben tartjuk mások érzéseit, tulajdonságait. Életélményeinkben felismerjük a fejlődést adó leckéket, feldolgozásuk után beépítjük személyiségünkbe. Ez a folyamat kiteljesedésünkhöz vezet, megnyilvánulásaink, cselekedeteink spontán összhangban lesznek a természet törvényeivel, melyek a Kozmoszban és az emberekben uralkodnak. A fény megvéd a külvilág negatív sugárzásaitól, e fényerővel vágyainkat mágnesként vonzzuk magunkhoz, felismerjük, hogy a teljesség Isteni örökség.

  Diszharmonikus működés esetén elégedetlenség hajt bennünket, mindent az eszünkkel akarunk irányítani /intuicióra való hagyatkozás hiánya/. Ez adódhat abból, hogy gyermekkorban nem volt részünk feltétel nélküli szeretetben, elismerésben, nem fejlődött ki az önértékelésünk, ezért a külvilágban keressük a hiányzó megelégedést, elismerést. Az anyagi gazdagság lesz az elsődleges szempont az életünkben, túlhajszoltakká válunk, elfojtott érzéseink ingerültség formájában felszínre törnek, pszichoszomatikus betegségek által végül jó, ha belátjuk a puszta külső gazdagság, törtetés nem ad belső, tartós kielégülést, békét.

  Csökkent működés esetén gyakran vágyaink teljesülését akadályozó gátakba ütközünk, kedvetlennek érezzük magunkat. Ennek oka is a  gyermekkorban keresendő amikor is érzéseinket elfojtottuk, megtagadtuk attól félve, hogy szüleink, vagy pedagógusaink, környezetünk nem fogad el. Ez érzelmi salakként elveszi az erőt vágyainkból, cselekedeteinkből. Mindig másokhoz akarunk alkalmazkodni, így sikert érni. Nehéz helyzetekben komoly gyomorgörcsök gyötörnek, idegesek leszünk és félelemmel fogadjuk a kihívásokat. 

   

   A következő viselkedés formák rámutatnak a Manipúra csakra rendellenes működésére: agresszivitás, diszharmónia a családtagokkal, feszélyezett emberi kapcsolatok, manipulálás, kedvetlenség, életbe vetett bizalom hiánya, szégyenlősség, hiszti, szorongás, harag, düh, szadizmus.

Ha valaki külsőleg erőszakos, az belsőleg gyenge, szeretet hiánya van. A bántás szeretetért való könyörgés. Ezt talán nehéz így elfogadni, de szellemtanilag ez a valóság.

  Testi tünetek zavar esetén: gyomor panaszok, fekélyek,(elnyomott félelmek, aggodalmak) bél és emésztési (érzelmi is) zavarok, hasnyálmirigy problémák, cukorbetegség, máj, epe,(elnyomott düh) szem problémák, súly problémák.

Javasolt e csakra betegségeinél a lakto-vegetariánus étkezés.

Fontos, hogy öt alap érzelmünket tudatosítsuk, megéljük!: düh, harag, félelem, bánat, öröm.

Kerüljük az áldozati magatartást, mártíromságot, de kerüljük mások megalázását is!

Természetesen e betegségek hátterében azért számos egyéb ok is meghúzódhat. 

   
A harmadik csakránk harmonizálása és aktivizálása
   

   A természetre hangolódással: a napfény befogadása napozással, és a szemünkön keresztül. Napsütötte repce-, kukorica-, napraforgóföld felidézése. A tűz nézése, gyertyaláng nézése (trataka).

   

   Hangterápia: tüzes ritmusok aktiválják, túlműködését ellazító, nyugtató zene csillapítja.

Zengessük a RAM mantrát, vagy az "O" hangot,(a skálán az e hangmagasságban). 

Megerősítései az "erős vagyok és bátor", "nyitott vagyok", "telve vagyok életerővel", "elérem a célomat".

   

   Színterápia: a sárga szín erősíti a csakra működését, serkenti a gondolkodást, idegműködést, lelkesedéssel, boldogsággal tölti az embert, felszínre hozza a belső bölcsességet, segíti a kapcsolatteremtést. Nézzünk egy szép e csakrához tartozó mandalát.

   

   Kristályterápia: elsődleges kristálya a citrin, de jó a tigrisszem, borostyán, arany topáz is. Használhatjuk őket ékszerként, vagy marokkőként. Viseljünk aranyat, ami spirituális értelemben a Napot szimbolizálja.

  

   Aromaterápia: a levendula nyugtató túlműködésnél, a rozmaring, bergamott alulműködés esetén serkentően hat életerőnkre, önbizalmunkra.

   

   Légzés:  napfonat légzés: szívj be levegőt a hasüregbe s anélkül, hogy kifújnád, a has behúzásával told fel a mellkasba a levegőt, majd ismét a hasba, miközben ellazítod a hasad. Tologasd a levegőt amíg bírod, majd hasból lélegezz ki. Ismételd ezt párszor.  

Hasi légzés, ujjayi légzés, tűzlégzés.

  

   Étkezés: lakto-vegetariánus, Naptól aranyló gyümölcsök,(sárgadinnye, sárgabarack, narancs, citrom...) zöldségek, gabonafélék, melyekkel Naperőket veszünk magunkhoz. (szellemtan) A csakra gabonája a zab.

   Jóga: a karmajóga az önzetlenség jógája segít az elvárások nélküli cselekvés kifejlesztésében, lelki,  szellemi fejlődésünkben.

Csináljunk minden nap pár kör Napüdvözlést, reggeli órákban lélegezzünk kicsit aktívabban, végezzük gyorsabban, ami a szimpatikus idegrendszert stimulálva élénkít.  Délutáni, esti órákban végezzük lassabban, lélegezzünk mélyebben, ami paraszimpatikus hatást keltve nyugtató, feszültségoldó.

Míg az első csakra témája az ÉN, másodiké a párkapcsolat, itt a CSALÁD témaköréhez érkezünk. Itt dolgozhatunk a családban lévő közönyön, irigységen, diszharmónián. Ki kell fejlesztenünk magunkban a kölcsönös hála-,  jóakarat-, bizalom- és megelégedettség érzését. Tudatosítanunk kell önmagunkkal, hogy sorsunkat, családunkba való leszületésünket mi magunk választottuk a tanulás, lelki fejlődés végett.

A Manipúra jelentése Ékszer-város. De mik a mi ékszereink, alapvető értékeink? 

Legyen a szeretetteljes CSALÁD! Legyen abban feltétel nélküli szeretet, együttérzés, elismerés, bizalom, megbocsátás, jóakarat.  Mikor elhagyjuk ezt a földi világot az érzéseinket magunkkal visszük az Égi Családunkhoz. Vigyünk szeretetet!

Ezért a mottóm:"Mert ahol a te kincsed van, ott a te szíved is"( Máté 6.21.)

Namaste,

http://www.ahimsa.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=126&Itemid=26