Éberség

 Namaste 

Egység

 

Ő IS TEN

Valamiért 3 óta ébren voltam ezen a hajnalon. Csengett a telefon.  A férjemmel egyszerre mondtuk: Dóri. A kijelző 4:44-et* mutatott.

- Szia anya, elfolyt a magzatvizem, megyünk szülni, - mondta Dóri nevetve a telefonba. 

Elszenderedtem,  ekkor a szellemvilág ismét megmutatta magát. Fénytestében megjelent egy róka,** csak nyugodtan feküdt és nézett, majd egy farkas*** jött. A farkas több alakot is váltott, aktív volt, így időzött.

Napközben minden lelki energiámmal a lányommal voltam, támogattam őt. Senki ne gondolja, hogy ez kevesebb, mintha a szülészet folyosóján ültem volna.

Délután megérkezett a fotó a szülés utáni első pillanatokról, az "arany óráról" mikor Levente már az édesanyja mellén feküdt. Üzenetben annyi volt: anyu ez nagyon fájt, de hogy lehet ilyen édes, szép egy kisbaba. 

Kárpótol az mindent...

Ilyen egyszerűen, a várttól kicsit előbb lettem  nagymama. 

Előző nap délutánján Dórinál időztem. Áthívott. Még éppen vasalta a pelusokat, lepedőket, kis ruhácskákat. Majd szépen bevitte őket a babaszobába, elrendezte a fiókokba. Aztán felhúzta a kis lepedőt a ringatóban. 

Na! Minden kész. 

Látod anya ez itt az én kórházi csomagom, az pedig a babáé, - mutatta a nagy pakkot.

Hajnalban pedig Levente minden kétséget kizáróan jelezte érkezési szándékát.

Már közel két hetes volt Levente, mikor ott aludtam náluk átvállalni a dajkálást, hogy egy kicsit hosszabb alvás jusson a szülőknek. 

Ringattam. Néztem a kis fekete hajas babát, édes kis pofiját. Hol mosolygott, hol fintorokat vágott. 

Egy dallam kúszott a fülembe.

Tente baba tente,

Aludj kis Levente.

Milyen ősi dallam. Hány anyám, hány magyar anya zengette, zengeti évezredek óta gyermekének, tartva őt ölében.

Milyen ősi tudás bújik meg e szavak mögött. Beavató rigmus, áldás. 

Ten te. 

Te is-Ten vagy, Ő is-Ten, én is-Ten vagyok.

Habár Dorka erősen megmosolygott ezért a megjegyzésemért, - anya, ez csak belemagyarázás, - mondta, én mégis hiszem és tudom  ennek igazát.

Ez analóg a jógafilozófiában tanult Óind  Upanasidok híres mondatával: Tat tvam asi- Te Az vagy!

Az ókori indiai bölcselet szerint a brahman, a világokat teremtő, fenntartó, végtelen örök isteni erő (is-Ten) minden lényben megtestesülve áll előttünk, és nem egyéb, mint saját lelkünk, az atman.

A különbség csak az, hogy ezt nem zengették a csecsemők fülébe, (vagy talán igen?) míg mi magyarok, hunok a születés pillanatától tudatosítjuk gyermekünkkel a tényt, hogy halhatatlan, örök részünk a lélek, Isteni. 

A magyarság ősi hitvilága, ősvallása szerint YoTENgrit az első istenség, Ős szellem, vagy  Öregisten. A hun  szó: Ten, Tengri annyit jelent: mindenség, őstenger.

Keleti népekkel való rokonságunkat igazolja a szó. Az altáji nyelvekben tengri (tengernyi, végtelen) istent jelent.   

          

Yotengritről, őseink hitéről röviden: http://regosjoco.hu/szovegek/oseink_hite
Itt hallgathatok zenét is őseink stílusában. Nagyon jók.

Aztán a baba 2-3 óra eltelte után éhes lett, sírdogált. Szülei felkeltek, én pedig hazajöttem készíteni az aznapi ebédet magunknak és nekik.

Igyekszem meghittségüket nem zavarni, csak annyit adni amennyit kérnek. Mégis az alatt a kevés idő alatt, amíg ott tartózkodom látom a hihetetlen odaadást mindkét szülő részéről. Látom a szülés, a szoptatás minden fizikai fájdalma ellenére is a kitartást.

Igazán  csak most eszmélek egykori magamra, most látom lányom tükrében, hogy mi mindent követelt tőlem 23 évesen az anyaság; amikor benne voltam ösztönösen csináltam, éltem; és most látok rá igazán anyámra, aki négy gyermeket vállalt. Szinte percről percre nő bennem az anyám iránti hála, a nők, az anyák iránti együttérzés.

Mennyi lemondás, odaadás, áldozathozatal egy gyermek nevelése... Persze nem csak egy anyától, de most az van bennem előtérben, látva azt a nem kis fizikai igénybevételt, amit megkíván egy gyermek kihordása, megszülése és az első pár heti gondozása.

Mostantól megértem és együtt érzek azzal, aki nem vállal gyermeket, vagy nem szoptatja gyermekét, és minden tiszteletem azoknak a nőknek, akik az anyaság szerepkörébe léptek, lépnek vállalva az azzal járó sok áldozatot. Ez az írás a tisztelet és hálaadás egyben az őket támogató anyáknak, asszonyoknak, dúláknak is.

* Angyali számok: https://spiritan.hu/a-444-es-angyali-szam-jelentese-es-a-444-es-idopont/

** A róka a magyarság, őseink egyik legerősebb védelmi totemállata, a Holdat, nőiséget jelképező táltos állat.  Csak most látom, hogy életemben mennyire ott volt, és van. Egykor apámtól kaptam egy rókagallért, amit viseltem nyakamban, egy szőrme pedig a fotelom háttámláján volt évekig. Egy porcelán róka most is az íróasztalon fekszik.

Dórit úgyszintén kíséri táska, kulcstartó, párna, kabát, zokni, plüss, porcelán alakban és már Levente mellett is ott van! - írom mosolyogva.

Jeanne Ruland: Az állatok ereje végigkíséri életünket

"A róka, ha megjelenik álmunkban, bejáratot nyit a belső világba, alsó világba, ősök világába, elmúlt életekbe. Feloldatlan potenciál feloldásra kerül."

Üzenete: "Lényem megvéd, és megóv, az erők visszatérnek hozzám."

*** A farkas totemről, a Napot, a férfi erőt jelképező táltos állatunkról Jeanne Rulandtól:

Üzenete: "Tökéletesen és határozottan megbízom a bennem lévő irányításban. Megnyugszom belső középpontomban."

 Farkasokkal futó asszonyok: https://www.kaloznet.com/ezoteria/farkasokkal-futo-asszonyok-clarissa-pinkola-estes

Kárókatonák és darvak

Már egész kis gyermekként szerettem olvasni. Alsós voltam, mikor már kiolvastam a hazafiságra nevelő Egri csillagokat, nagy szeretettel olvastam Fekete István ifjúsági regényeit, melyek a magyar tájat, növény- és állatvilágot ismertették, a Verne könyvek nyitottak a nagyvilág felé, Kittenberger és Széchenyi afrikai vadász élményei  pedig (a vér nem válik vízzé) apám világába vittek. Középiskolásként is sokkal jobban érdekeltek a regények, mint a tanulás. De vajon nem volt-e a tanulásnak egy nagyon is fontos része, hogy magamba szívtam érzéseket, gondolatokat, eseményeket?! Mosollyal arcomon írom, hogy én bizony fontosabbnak tartottam, mint  például a matekot vagy a fizikát. 

Sosem rettentem el a vastag, több kötetes regényektől. Egyszer meg is jegyezte  egy erdélyi, székely ismerősöm (akik tudvalevőn nagy góbék), látva a vastag könyvet kezemben, hogy - de jó egészségnek tetszik örvendeni! 

Aztán egy-két éve alább maradt az olvasási láz. Amit addig kintről gyűjtöttem, kezdtem belül helyrerakni. Sokkal inkább lefoglalt az önmagamra figyelés. Befelé fordultam, kezdtem mellőzni az addig kedvelt hangos baráti társaságokat. Nem mondom, hogy ez nem ért sokakat váratlanul, de ez nem valaki ellen történt, hanem csakis valakiért. Mégpedig ez a valaki egyes-egyedül ÉN voltam.

Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy minap, mikor kis falumban otthon jártam, elkísértem nővéremet munkába a könyvtárba, ahol megjelent egy idegen fiatalember, aki a szegedi Művészeti Kapocs Alapítványtól jött. 

A szó rövidesen egy könyvre terelődött, melyet a kezében tartott.

- Gion Nándor - mondta. 

- Ő ugye délvidéki író? - kérdeztem.

- Igen. - volt a válasz és kiderült, hogy Ő maga is délvidéki, zentai születésű, de, ha nem mondja is látszott, hogy földink,  mert akárcsak apánk, Ő is a bácskai emberek jellemvonásait viselte. 

Valamiért üzenetértékűnek tartottam ezt a találkozást a könyvvel.
Címe: A kárókatonák még nem jöttek vissza

Így hát miután hazajöttem, neten elolvastam. Ifjúsági regény, mindösszesen 110 oldal.  

De a mondanivalója...!

Tudjátok azt olvastam valahol, hogy az állatok azért vannak a Földön, hogy az embereket tanítsák, adjanak egy részt magukból. A madarak fényt* hoznak.

Gion könyvének elolvasása, ebbéli hitemet csak megerősítette. 

Ennek oka a regény mondanivalója, az elolvasás után érzett szellemi és lelki rokonság, az ereinkben folyó és folyt bácskai vér, a mindkettőnkben élő természet iránti egyértelmű tisztelet és szeretet.

Igen! Olyan Földet kell teremtenünk, ahol ottmaradnak a kárókatonák, és nemcsak átvonulnak  felettünk, hanem lejönnek közénk a magasból a darvak**!

Fel kell emelkednünk hozzájuk...talán Ők lesznek azok, az új kor gyermekei...

*A Yotengritből a táltosaink által fennmaradt ősvallásunkból a kárókatonákról, népünk totemállatainak egyikéről:

"...így indula el Isten új létre az iGÉ-ből.

«De nagyot aludtam!» szóla, és látta, hogy új világra ébredt, új, összevissza világra.

Rendezé ennek okáért csillagok járását, tüzek, vizek háborgását. A Nap pedig, nem akarván a világkörön neki mért úton maradni, megszökött és alámerült az egek tengerében. TENGRIT, az Első Isten, YOTENGRIT ujjából újhodott istenség karakatona képében utána bukott és csőrében visszahozta. A Nap ficánkolt és TENGRIT csőréből kisikolván az ég tüzei felé menekült. TENGRIT ekkor kara-ölü képében ragadta el. Visszaváltozván, csillagokból szekeret készíte és arra nyűgözé a Napot. Ő maga pedig szarvassá változván hazavontatta és visszahelyezte az égre. TENGRIT, ÉG-IsTENŐs-ünk azóta is készenlétben tarja szekerét, a Göncöl-t. Eleink nyelvén ez Napszekeret jelent."

** A magyarságnak mindig fontos volt a daru. Ott van a koronázási palástunkon, megjelenik címereinkben, pénzen és az életfa mellett is. Nálunk a hűség és az éberség madara. Gyakran ábrázolják kővel a csőrében. Ez a vezérdarvakra jellemző, hogyha elaludna, felébred, ha elejti a követ.

 A japán mitológiában az 1000 évig élő daru a becsület, a hűség és a béke jelképe. Ez a fenséges madár egy életre választ magának párt, utódait pedig mindkét szülő nagy gonddal neveli, nem meglepő hát, hogy a családi értékek szimbólumává emelték. A japánok úgy tartják, aki megházasodás előtt hajtogat 1000 papírdarut, békés és boldog házaséletre számíthat.

A daru a taoista halhatatlanok szent madara. 

A daru a kínai mitológiában a fényesség ősprincípiumával, a yanggal áll kapcsolatban. A daru a tűz és a fém szubsztanciájával táplálkozik, ezért 7. életévében ún. „kisebb változások” mennek végbe rajta, 16. évében pedig „nagyobb változások”. A változások majd csak a 160. életévében fejeződnek be, ekkor a daru teste fehér lesz és tiszta, kiáltása felhatol az égbe. Különösen hosszú életűnek tartják. A fehér daru ezeréves korában kékké változik, és újabb ezer év múltán feketévé. Úgy vélték, hogy a fehér darvak a tánc mesterei, a feketék pedig rendkívül érzékenyek a zenére. Wikipédia

Elovasását javaslom:

http://documents.tips/documents/gion-nandor-a-karokatonak-meg-nem-joettek-vissza.html