Annyi mindent is hozunk a gyerekkorunkból. Én például, hogy szeretem ezt a nem sokra tartott gyümölcsöt, a fai epret, vagy, hogy a lábam alá nézek, hová lépek, ha gyümölcs, vagy más potyogott a járdára, a városi kutyavégtermékekről nem is beszélve! ☝️🥴😆
Reggel gyalog mentem a dolgomat intézni. Tudjátok, az ökológiai lábnyom..., próbálok tényleg erre odafigyelni. Hogy ne legyek pazarló, ne vásároljak feleslegesen, hogy ne kelljen ételt, vagy akár más dolgokat kidobni. Hogy vásárlásaim, fogyasztásom valóban a szükségleteket, és ne az esetleges reklámok gerjesztette vágyakat tükrözzék.
Persze, amint a nyár, a divat kerül szóba, akkor kicsit behunyom azokat az öko szemeket..
Hazafelé, délben a rekkenő hőségben jól esett az utcai fasor árnyéka. Mikor egy eperfához érkeztem, megálltam. Felnéztem, hogy meggyőződjek nincsenek-e hernyók a fán.
Van egy undor a puhatestűektől. Úgy általánosan, és átvitt értelemben is. Írhatnám úgy is, hogy a gerinctelenektől...
Értitek!
Aztán bekaptam pár szem epret. Jólesett savanykás íze. Persze óvatosan lépkedtem, mert a járda telis tele volt lehullt, széttaposott gyümölccsel. Vigyáztam az új papucsomra, nehogy a sötét lila eper megfogja.
Gyermekkorom emlékei villantak be. A '60-as évek.
Az első, Dunafalva, a szülői házunk udvara. Lehettem tán négy, öt éves.
Hátul az udvarunk közepén az eperfa alatt állt a hintónk. Felmásztunk rá Árpival, idősebb bátyámmal, aki aztán tömte a számba az epret. Nyelni alig győztem...
Hogy apu erdőjárásra, vadászatokhoz használt hintója, hogy került a potyogó epres fa alá nem tudom. Nem ott volt a helye, de ez a kép pontosan él bennem, több, mint hatvan éve.
A második “eperfás" emlékem Bólyhoz kötődik, ahol sokat vendégeskedtem. Rengeteg eperfa volt ott, mert sokan selyemhernyót tenyésztettek, és ennek a levelével etették őket.
Hétvégente ómamámmal vagy tántimmal a parkba mentünk sétálni. Szépen kiöltöztettek. Általában fehérbe. A tisztaság színébe.
Ruhácska, szandál, zokni.
Igen szandál, és zokni. Kislányoknak illik ez a viselet.
A bólyi parkba vezető járda mellett szinte végig eperfa volt. Minden léptemre vigyáznom kellett, hogy nehogy a lehullt lila eperre lépve, az összefogja a lábbelimet, és a zoknimat.
Végig is csattoghattunk volna az úton, de nem! Mi szép óvatosan szinte csak tipegve mentünk.
A gyermekkori nevelés, a dolgok, hogy rögzülnek!
Napforduló volt tegnap. Azt mondják van valami mágikus erő a nyár első napján. Ekkor a leghosszabb a nappal. A kozmikus delelőn a napenergia a legmagasabb fokon ég, a természet mágikus kapuja is ekkor nyílik a legszélesebbre. Ideális az időszak a megújulásra, bőségteremtésre, szerelemvonzásra, negatív energiák, (entitások, démonok) kitisztítására.
Vannak ugyanis sötét energiák, amik rosszindulatból, ártón a Fény oldalt támadják. Ébernek kell lenni.
Beavató korszakot élünk. Választhatunk a Fény és a sötétség közül. Nem könnyűek a próbatételek, legyenek ezek testi, lelki, erkölcsi, anyagi természetű megmérettetések.
Azt tartják, hogy az Ízisz beavatás az ember legnagyobb próbatétele.
Kicsit csendesedj el, nézz szembe az érzéseiddel.
Ha bármi olyant érzel, amit el kell, el akarsz engedni, leírod egy tiszta papírlapra, majd tűzben elégeted. A hamuját nyomtalanul elmosod.
A többit bízd a Naperőkre.
Egyéb mágiára is biztosan vannak leírások, mit, hogy varázsoljunk. Csak éljünk vele! Máskülönben nem használ.
Még ma sincs későn.
Namaste
