Ünnepelünk. Szeretetteljes visszaemlékezéssel.
És még mennyi minden van mélyen...
 |
| Duna parti nyárfás |
Ahogy telik az időnk, jó visszatekinteni a gondtalan gyermekéveinkre. Hogy is volt minden, mit tudunk egymásról? Mi az ami összeköt, hogyan szerettük egymást?
Az Élet, a sárosi és a falusi élet rendelte így.
Csak tizenegy voltam, amikor Bólyra mentél suliba. Az igazán közös, az ez előtti gyermekkor volt. Abból is, visszatekintve szinte csak pillanatok, mert én lányból voltam, te pedig fiúból. De ezek a pillanatok mégis jelentősek, a nagybetűs életbe beavató kis kalandok, erdei kirándulások voltak.
Vajon te, hogy emlékszel azokra az élményekre, amik bennem élnek?
Az esti bújócskázásokra. A fészer alatti nagy kopozóteknő hasába, a fészerpadlásra vezető létra tetejére, szembenézve a levágott dolmányosvarjú lábakkal, az üres töltényhüvelyekkel, amit apu ott gyűjtött. Vagy a hintó alá, a szúnyogos mogyoróbokor mélyébe, a szénapadlásra, a kukoricaszár kévébe, és még kitudja mennyi rejtekhelyet találtunk az udvarunkon.
A papkerterdei gombagyűjtésre zsebedben egy doboz Fecskével, hogy a magaslesen megpihentünkben megmutasd, hogyan kell cigizni. Enyhe nikotinmérgezéssel szédelegtünk le a magasból.
Arra, hogy a régi akkumulátorból kiszedett ólmot bádog cipőtisztitó dobozban megolvasztottuk, majd golyót gyártottunk belőle a légpuskába. Jól lehetett a nyárikonyha lépcsőjéről célozni a kerti szilvafán ülő csurikra.
Egyszer kicsórtuk apa Winchesterét, - pedig a fegyvert és töltényeket mindig zárva tartotta - és töltény nélkül lőttél vele. Így is nagyot szólt. Nem kaptunk érte dícséretet.
Hogy irigykedtem, mikor ti, a két nagyfiú mehettetek hajtani a nagy vadászatokra. Hogy csodáltam az udvaron terítékbe kirakott kis- és nagyvadakat.
Emlékszel, hogy volt egy tojásgyűjteményed? A spájzban egy tojástartó kartonban tartottad a kifújt héjakat.
Aztán emlékszel-e arra, hogy egy kora tavaszi napon elmentünk a kistöltés melletti kiserdőbe fészeklesre? Talán éppen varjúfészket akartál kifosztani az ott lévő nyárfásban. Úgy emlékszem zsákmány nélkül indultunk haza. Kati szerint csak azért, mert lefelé mászva a fáról a szádba tetted a tojást, majd, amikor leugrottál ráhaptál. Én nem emlékszem, de Kata szerint már fióka volt benne...
Hazafelé a házunk előtt fekvő focipálya melletti szántáson vágtunk át. Bukdácsoltunk a még boronálatlan földön, aztán előttünk egy barázdából pacsirta szállt fel. Megtaláltad a fészkét. Rám bíztad a tojásokat. A pulóverem alját felhajtva fészket csináltam a kis foltos, szeplős tojásoknak. Megbotlottam és hasra estem. A tojásoknak annyi lett.
A madártojásokról még az is eszembe jutott, hogy egyszer Tánti elszörnyedve mesélte, hogy galambtojást ittál. Mert az olyan vagány volt!
Talán a fenyőfáján fészkelő gerlefészket fosztottad ki?
Most is látom drága arcán a fintort, a nevetést, ahogy mesélte a sztorit.
Szerettél pecázni. Hogy hova jártál nem tudom, csak gondolom, hogy a Kis- Dunára, Kútsebesre, vagy a Bezerédi holtágra. Egyszer, amikor a fogásod egy csomó törpeharcsa volt, segítettem megpucolni, és együtt főztünk belőle a nyárikonyhában. Vajon volt sikere, örültek szüleink?
Csíkhalakat is hoztál. Azt úgy tudom, hogy a Papkerterdő melletti vízfolyásból szedted. Aztán egy nagyobb üvegbe raktad, abban nézegettem őket. A sorsukat már nem tudom.
Na és amikor a nyárikonyhában palacsintát sütöttünk? Te tanítottál, hogyan kell a levegőbe feldobva megfordítani a palacsintákat. A sztorihoz tartozik, hogy az egyik palacsintád a ruhaszárító kötélen fennakadt, és félbeszakadva landolt a palacsintasütőben.
A hátsó kertünkben volt kettőnknek egy apró parcellánk. Épp a disznósólak végében. Borsót vetettünk bele. És emlékszel, hogy anyu nyulakat tartott, és te a nyuszikkal nagyon szerettél foglalkozni? Olyan édik voltak!
Emlékszel? Volt, hogy pár szem dióval csapdát állítottunk a varjaknak.
Megvannak neked is az otthon ízei? A szenteste előtti böjti ebédé a halászléé, az esti borsodóé, amit melegen illatozó piskótával tálalt anyu? A bólé, amit sósborszesszel készítettünk, gyümölcsbefőttel és vérnaranccsal ízesítettünk?
Emlékszel ezekre?
Vajon emlékszel, hogy szilveszterkor ólmot öntöttünk? Hogy anyu ilyen szokásokról is tudott! A nyárikonyhában a sparhelten olvasztottuk a már említett módon, és kint a folyosón öntöttük ki a cementlapra. Hogy milyen formák lettek és hogy abból mit jósoltunk, már nem emlékszem, de nem is ez számított.
Aztán elkerültem én is otthonról. A találkozások méginkább megritkultak. Többnyire csak a nagy ünnepekre és a nyárra kapott szünetekben találkoztunk.
Milyen örömmel öleltük egymást.
Megvan az emlékeidben az, amikor egy húsvéti szünetben hétmérföldes csizmát húztunk és nekivágtunk az alig felengedett szántáson át gólyanézésre a Karcsiék tanyája felé? Alig bírtam el a sártól dagadó csizmát. De menni kellett, mert meg akartunk merítkezni Náni néni és Pista bácsi őszinte szeretetében... Egy kis meleg ölelés, egy kis lágy kenyér a kemencéből, egy kis kolbász a spájzból, egy kis borocska a pincéből.
Azok a Duna parti nyarak! Az a táj, az a baráti hangulat! Kinek hiányzott tenger, Balaton!
Amikor a naplementére előbújó szúnyogok elől inkább a vízbe menekültünk, mintsem haza. Emlékszem, te már úsztál lefelé, mikor én hezitálva mentem utánad.
- Hideg a víz - kiáltottam, mire te röhögve - gyere, ússz lejjebb, itt melegebb!- utaltál a mindnyájunk számára egyből érthető dologra...
Emlékszel, hogy vártuk szombat délutánonként a Muppet Show-t? A Breki és a többiek sorozatot a 70-es években, amiben mindig valaki nagy nyugati sztár volt a meghívott. Mielőtt elindultunk volna előre a faluba, ezt néztük jugón. Akkor még az itthoni TV ilyent nem adott.
Megvan az, amikor a hercegszántói búcsúba voltál meghívva Aladics Marikáékhoz és Deli Misi vitt bennünket?
Az akkorra már hadnagyi fokozatú főiskolás Deli Misi. Sokan voltunk, többen, mint hivatalosan a "rönó"-ban elfértünk volna. Félúttól vállaltam Csupi helyett a csomagtartót. A határőrök megállították ellenőrzésre az autónkat. Én elől reszkettem, ki ne nyittassák a csomagtartót. Azok meglátva Misi igazolványát haptákba vágták magukat, - jó szórakozás hadnagy úr! - és elengedtek bennünket. Hallottam, azon röhögtetek, hogy Misi nem ismerve az utat, nem fordult be a falu felé, hanem egyenesen a határ felé vette az irányt...
Milyen szeretettel és terülj - terülj asztalkámmal fogadtak szántón! Csak a szokásos vidéki vendéglátás. Pecsenye és rántott húsok garmadája, és süteményhegyek. Az italokról sem feledkeztek el. Volt ott sör, bor, cseresznyepálinka bőven!
Éjjel a szántói kultúrházban a buliban összefutottunk. A farmerdzsekid felső zsebéből előrántottál egy "nyeleshúst" .. Nem voltál már teljesen józan.
Aztán berántottak katonának. Hosszú hajadnak búcsút inthettél. Emma tántink volt a fodrászod.
Messzebb nem is tudtak volna vinni, mint a nyírbátori határőrséghez.
Anyánk ekkor sem ismert lehetetlent. Talán napokba telt, míg odaért hozzád, de elment az eskütételedre.
Szerencsédre, nagy valószínűséggel apánk közbenjárására pár hónap múlva Hercegszántóra kerültél. Csak egy ugrásra otthontól.
Már a közelmúlt emléke a falvi házad. A kis nyaralód, ahogy anya emlegette, a tanyád. Nem sokszor aludtam ott, de szerettem az ottani jóízű baráti találkozókat. A főzéseket, a hosszú asztal melletti kajálásokat, dumálásokat az udvaron. A Duna parti nyárfák suhogását, a rádióból beszűrődő éjszakai halk zenét. A kamaszkorunkat, fiatalságunkat megidéző hangulatot, azt a szabadságot, amit nálad, általad újra tudtunk élni.
Így emlékszem Rád.
Mennyi Élet!
Vajon másnak is ennyit jelent testvérnek lenni? Vagy van mindemögött valami mélyebb? Kimondatlanul is anyánk, apánk örökéből?
És valóban, szavakkal alig néha fejeztük ki az egymás iránti szeretetünket, de az kimondatlanul is minden találkozásunkban, ölelésünkben benne volt és van.
Egy végtelenül jószívű, melegszívű, jókedélyű, önzetlen testvér vagy.
Isten tartson meg sokáig jó kedvben és jó egészségben!
Nagyon szeretlek!
Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt
