Angyalhaj

Pár napja történt. Masszőr után vásárolni mentem, majd hazajöttem, kipakoltam. Jó hideg  volt,  de tiszta, szép idő, így elmentem egyet sétálni.  Az erdő szélén a nem régen esett esőből maradt pocsolyákon vékony hártyában fehérlett a jég. Ugyan egy világos hasított bőr csizmában voltam, nem bírtam ki, hogy rá ne tapossak, s mint gyermekoromban élveztem a jéghártya ropogó hangját. Ez és az éjjel mutatóba hullott hótól éppen csak fehérlő táj a gyermekkori teleket és aktuálisan a karácsonyokat juttatta eszembe. 

Ahogy sétáltam, belül folyamatosan jöttek a képek és mondatokba foglalt emlékek. Flowban voltam.

Láttam, ahogy kicsi gyerekként szánkózunk a töltésen le egészen a befagyott Dunára, aztán bevillant, ahogy a még földes utcánk mély kerékvágásaiba fagyott víz jegét törjük. Körülöttünk ugrált kis kutyánk Csutak. Lehajoltam megsimogatni. Árpi, idősebb bátyám - Csutikám, Csutikám -  kaján  kiáltással belelökte a pocsolyába szegény állatot. Ez az eset szülte kiskorom második becenevét. Így lettem  Árpinak mai napig is olykor Csutika.
Aztán a karácsonyok emlékei. Az együttlét. Előjött az elmaradhatatlan tradícionális huszonnegyedikei ebéd az apu főzte halászlé illata, az anyu készítette mákos guba íze, majd a vacsorára készült piskóta a habos borsodóval, és a sósborszesszel készült narancsos bólé emléke, a fa feldíszítése az egykori babásdobozban megbújó díszekkel. A XX. század eleji ritka, kicsi üvegdíszek, - amiből ma is féltve őrzök kettőt - az általunk készült színes papírgirland, az évek során agyon gyűrődött ezüstboa, az ezüst csokipapírba csomagolt dió, a karácsonyfacsúcs, a kötözött fondant szaloncukor és a legféltettebb dísz, a szintén régi, ómamától örökölt varázslatos nevű, leheletfinom angyalhaj. Az angyalhaj hajszálvékony hófehér üvegszálakból állt. Köralakban  helyezkedtek el a szálak, két oldalán, középen egy színes papírkörrel megragasztva.  

Emlékszem a gyertyagyújtás áhitatára. A fa alatt elénekeltük a Mennyből az angyalt és megérkezett a Jézuska, kibonthattuk az ajándékokat. 

Mikor már kamaszok voltunk, a vacsora után mindig megtelt a ház. Nem beszéltük meg, mégis hívatlanul is megérkeztek hozzánk  barátaink. Megvolt a szándék, hogy  elmegyünk együtt éjféli misére, de ez rendre elmaradt a meleg szobában való jóízű beszélgetések és evések, ivások okozta "fáradtság" miatt. 

Aztán az angyalhajról jutott eszembe családunk ragadványneve a Kisangyal. Sok Kovács volt, ezért a megkülönböztetésért adott a népszáj jelzőket. Már dédapánk is Kisangyal volt. Hogy miért Kisangyal?  Már nincs aki megmondja,  amíg lett volna, eszünkbe sem jutott kérdezni, természetes volt számunkra, mi Kisangyalok vagyunk...

Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok! Legyen velünk Mária, Boldogasszonyunk hite és kegyelme.  Hozzon szeretetet és örömöt mindnyájunknak!

A Fecske

Még aránylag korán reggel volt, mikor olvastam testvérem névnapi köszöntését. Rögtön megköszöntem, azonmód csengett a telefonom. Ő hívott. - Nem akartalak zavarni, hátha még alszol, azért inkább írtam - mondta, majd megkérdezte, hogy vagyok, mit csinálok ilyen reggel. - Készülődök az ebédhez, - mondtam. Mi jó lesz az ünnepi ebéd? Rántott gomba, mert tegnap reggel a korai erdei sétám során egyszer csak rám mosolygott egy óriás őzláb, meg tejfölös paprikás csiperkéből, nokedlival. Hú, a rántott gomba nagyon finom, különösen frissen, - mondta, majd beszélgettünk még pár mondatot, aztán elköszöntünk.

Pityu az, akivel gyermekkorunkban az erdőt-mezőt jártuk. Emlékszem, mikor kora tavasszal felhúztuk hétmérföldes csizmánkat és elindultunk a nagyvilágba. Át a mezőn, néha az olvadó földtől olyan súlyos volt a csizmánk, hogy alig bírtunk lépni. Aztán mikor  gombászni mentünk az erdőbe, s ígéret szerint, aki az első gombát találja, kaphat tőle egy cigit. Nem volt  ő még olyan nagy fiú, hiszen általánosba jártunk. Szerintem aputól csórta, aki egyébként nem dohányzott, de talán kínálásra tartotta otthon, meg azért, ha rókát nyúz. Láttam, olyankor ott füstölgött a szája csücskében, hogy kibírja a bűzt.

Szóval, miután szedtünk gombát, felmásztunk egy magaslesre megpihenni, ahol Pisti beavatott a cigizés titkába. Előkerült a Fecske. Meggyújtottuk. Jó mélyen le kell tüdőzni, - mondta. Meg is mutatta hogyan. Amikor  jöttünk le a magaslesről, Katával kóvályogtunk, mint, (ahogy a szólás tartja) "gólyafos a levegőben". 

Ezek az emlékek futottak át rajtam beszélgetésünk után.

Micsoda gyermekkorunk volt!

Aztán belopózott a veszteség érzet, de most  tudtam kezelni. A főzéshez való készülődés flowban tartott. Igyekezetem ellenére ez nem mindig  sikerül.

Szorongás. A meghatározhatatlantól való félelem.

Ez az év annyi fizikai, lelki fájdalmat hozott. A januári harmadik Covid oltás, februárban  három hét nagyon erős hörghurut, arc- homloküreg problémák, márciusban kicsit enyhébben, de ismét elkapott egy három hetes erős köhögéssel és náthával járó  valami. Majd március végén "A" Szommer Margit, az unoka nagynéném elesett, eltört a combcsontja. Kórház, problémák, aztán májusban szép csendesen elment. Halála, a gyász, annyi fájdalmas emléket hoz fel, amire számítani sem gondoltam. Azt hittem régen feldolgoztam szüleim, szeretteim  elvesztését. Hiszen ez az élet rendje. Igazán szép kort éltek meg mindnyájan.  És nincs is halál, csak újjászületés... Jövünk és megyünk... 

Igyekszem összeszedni magam. 

Alig egy hét és indulok Indiába. Ladakh, Kasmir, Srinagar, Amritszár... Már elől a bőrönd, pakolok. 

Fiam negyvenedik szülinapját ünnepeljük ma délután. Azt mondta, " jó kis anyuka lettél negyven éve." 

Öröm és hála van a szívemben.

Namaste

Egyensúly és flow

Ez reggel történt, mikor kitártam az ablakokat a reggeli szellőztetéshez. Lépteket és valami motyogás szerűt hallottam, hát kinéztem, hogy ki lehet az. Egy középkorú férfi volt. Mire elénk ért, tisztán hallottam, hogy énekel: ...thank you so match..., majd kezeivel imitáló mozdulatokat tett, mintha gitárt pengetne, majd énekelve kocogott tovább. 

Gyakran látok itt, az erdőszélén futókat, kocogókat. Van aki nyögve, szenvedve, van aki fújtatva, van aki fülében hallgatóval és van aki csendben fut. Semmin nem lepődök meg, mert tudom a lélek fejezi ki magát. A reggeli kocogónál is így volt, ha talán nem is volt teljesen tudatos, de engedte áradni, kifejeződni a lelkét. 

A hivatalban, vagy ki tudja, ezt, még otthon sem engedheti meg magának. Itt flowban, áramlásban volt. Az egó érezhetően félreállt, a lélek pedig szabadon úszott...

                   

Oly sokat futottam én is itt. Csendben. Emlékszem számoltam magamban. Mindig százig... ? 

Az ember a terheit akarja lerakni minden egyes lépéssel. Még akkor is így van ez, mikor "csak" azért futunk, hogy fittek, egészségesek maradjunk.

Aztán jött a jóga az életembe. Először jött a Shakti, majd a kundalíni, aztán a nyolc ágú jóga. A jóga, mint lélekfilozófia fontos számomra, de fizikailag is sokat kaptam a hatha jógától. 

A hatha jóga lényege a tudatosság, a prána, az életerő tudatos áramoltatása a különböző testgyakorlatok által, s hogy mindez alatt az elme elcsendesül. Nincs zaklatottság, elhallgat az egó.

"A finomabb mindig erőteljesebb, mint az, ami nála durvább." Szvámi Véda

Így van ez. Így élek a Shaktival.  Már sokkal kevesebbet ászanázok,  több a pránikus gyakorlat az életemben. A kundalíni jóga kifinomult, magasrendű jóga. Ehhez nem kell a testet mozgatni.

Finoman, mint a méz áramlik, kúszik fölfelé az energia.

"Ez az energia nem csak a létezés, a szat, hanem a csit, a tudatosság, éberség, isteni sugár a gerincben." - írja Szvámi Véda A hatha jóga filozófiája című könyvében.*

Nem kell ezt összetéveszteni a kundalíni jóga irányzattal, ahol testi, energetikai tisztító gyakorlatokat, úgynevezett kriyákat végeznek. Az, - akárcsak a hatha jóga - segítség ahhoz, hogy a testi energiamezők megtisztuljanak, hogy aztán a Shakti elinduljon a fő nádi csatornában a gerinc mentén.

Szorongó gyermek voltam. Azt mondják a lelkileg érzékeny gyermekekre jellemző ez, és nem is igazán tudni a szorongás okát. 

De mégis valahol az ok a lélekben keresendő. Amint ki tud fejeződni a lélek, ahogy meg tud nyilvánulni, a szorongás oldódik. A kifejeződéshez nem kellenek művészi alkotások. Elég néha a tánc, a zene, vagy akár csak ezek nézése, hallgatása és a lélek már is kiemelkedik a hétköznapok taposómalmából. Utazás, szörfözés, repülés, hegymászás, séta a természetben, kertészkedés, közben zenehallgatás, éneklés, dúdolás. Írás, festés, társasjáték, kötés, horgolás, varrás, főzés, takarítás, barkácsolás, közben dúdolás, éneklés. Akár néha imitálva a dobolást, vagy gitárpengetést, s hogy mások mit gondolnak?!... Én mit gondolok magamról. Én, hogy érzem magam a bőrömben, a test börtönében! Csak én tudom, hogy mi a jó nekem! 

És az már komoly eredmény a lélek fejlődésében, ha meg tudjuk fogalmazni, hogy mi a jó a lelkünknek. 

A mai világban erőteljesen a férfias energiáknak adunk teret. A nők sokszor családfenntartók lettek, vagy egyszerűen "csak" a munkájukban és az otthon való helytálláshoz férfias kitartásra van szükségük. Aztán van, hogy a konditeremben, sportban a "még egy lapáttal tegyél rá" ösztönzés hatására nyomjuk el női energiánkat. Túlzottan kifelé élünk, erőből döntünk, nincs elcsendesedés, nem hallgatunk intuíciónkra, hogy mit, mikor érdemes csinálni, abbahagyni, elkezdeni stb. 

Közben a nők a havivérzéssel, a gyermekkihordással, szüléssel veszítenek a már egyébként is elnyomott, lecsökkent női energiájukból. Egyre akaratosabbak, irányítóak, pedig a földi duális világban a nő az, aki inkább kell, hogy képviselje a korsó, a befogadó szerepét. 

Mondják, hogy jön a világban ismét a matrialchátus, a nőké lesz a vezető szerep. 

Megkövetem minden nő-véremet mikor ezt leírom, - miben lesz ez más, ha a nők nem kellően nőiesek, lágyak, befogadók? Ha épp úgy, mint a férfiak egóból, erőből, a racionális elme segítségével hoznak döntéseket, nem figyelve a szellem befogadására, a magasabb én hangjára. 

Megjegyzem a férfiak is változnak. Esetenként nőiesebbek, lágyabbak tudnak lenni mint egy-egy nő. Szóval ne gondoljuk, hogy amikor a világrend változásáról beszélünk, arról, hogy a női energiák erősödnek, több teret nyernek, akkor ott nincs helyük a férfiaknak!

A legfontosabbnak találom a két energia közti kiegyensúlyozottságot. Legyünk mi nők kellően lágyak, befogadóak, de ugyanakkor legyünk kellően határozottak és célratörők. A kötelezően elvégzendő munkánk mellett adjunk teret, időt lelkünk megnyilvánulásának.

A férfiak legyenek határozottak, céltudatosak, de ugyanakkor adjanak teret belső nőiségüknek, hallgassanak intuíciójukra, mely segíti őket terveik időszerű megvalósításában. A napi feladataik elvégzése mellett adjanak időt, teret maguknak megélni lelkiségüket. Akárcsak egy kocogás közben gitár pengetést imitálva....
Legyünk áramlásban! https://www.youtube.com/watch?v=cCG4iu-iEJQ

* https://magyarkamargit.blogspot.com/2015/09/mit-jelent-nekem-joga.html