A Lét (Sat, szanszkit: सत्) csodái

Otthon voltam pár napot. Dunafalván. A nővéremnél voltam látogatóba. 

Most olyan más volt minden, annyira másként éltem meg az ottlétet. Kívül semmi nem változott, és mégis, mintha egy másik  dimenzióba érkeztem volna meg...

A gazdag ősz megérlelte gyümölcseit. Kati megkért leszüretelném-e az almát.  Örömmel vállaltam. Kitudja milyen régen nem csináltam már ilyent. Élveztem a gyümölcs illatát, ízét. Az alma csutkáit látva Kati meg is jegyezte, hogy fütyültetnie kellett volna engem. Tudjátok, mint, ahogy Nyilas Misinek a Légy jó mindhalálig-ban.  

Különös szeretettel szedtem a kisebbik fát, ami még az anyu kertjéből való.

Magoncként hozta nővérem ide, ebbe az udvarba és kedvenc almafajtám az aranyló golden terem rajta. Nem csak azért szeretem ezt, mert jó édes, szemben a másik, gyakoribb fajtával a savanykás jonatánnal, hanem, mert számomra ez volt az Aranyalmafa. Az egyik legkedvesebb mesekönyvemből, Az Ezeregyéjszaka legszebb meséi-ből.  Ezen a fán ült és énekekelt a bülbül*, éjszakai mesélésre hívva Seherezádét.

A szüret közben kicsit meg volt szólítva  gyermeki énem...

Még nagyon melegek a nappalok, így estefelé vittük ki nővérem kis szálkásszőrű tacsiját a Duna partra. Had futkosson szabadon! Itt legfeljebb egy két vadkacsát és sirályt zavar. Meg a vakondtúrásokat. 

A part homokjában szarvas és őz nyomokat láttunk. Éjjel  ide jönnek  le inni a közeli Papkerterdőből. 
Erről emlékem bukkant elő. Amikor kis tizenéves gyermekként apunál voltam ebben az erdőben, vízért küldött egy közeli tanyánál lévő kúthoz. A két fehér üveget a gémeskútból megtöltöttem friss, hideg vízzel. Ahogy az egyenetlen töltésen bicikliztem, össze-össze koccant a két üveg a szatyorban. Egy nagyobb gödör után egyszercsak pukkanás hallatszott. Eltört, szerencsére csak az egyik üveg. Megszeppenve érkeztem vissza apámhoz, aki megvigasztalt, hogy nem olyan egyszerű biciklivel tele üvegeket szállítani.

Szeptember van. Szarvasbőgés ideje.

Megvártuk nővéremmel a sötétedést és autóval indultunk Tiser erdő közelébe. Párzási- és vadász szezon van. Ezt tudva megálltunk Kútsebes után. A bikák hangja kilóméterekre száll. Mögöttünk Papfejszebokra, jobbra Tiser.

Fél tíz felé hallottuk meg az első bőgést. 

Egy bika hangja uralta a teret. Messziről, a falutól följebb a Duna mellől hallatszott. Mi maradtunk, és innen hallgattuk, erről az alig fényszennyezet helyről, miközben bámultuk a csillagokat.  

A Perseidák meteorraj még aktív. A hullócsillagokat látva belesuttogtam az éjszakába a kívánságaimat.. 

Másnap este megint kimentünk szarvasbőgésre. Most a töltésen le dél felé mentünk. Elhagyva a falut, megálltunk a kiserdő mellett. 

Újhold volt. Az erdő csendjében és sötétjében csak halkan beszélgettünk. - Milyen győnyörűen látszik a Tejút! Látod ott rajta az a Hattyú. És csak csodáltam a többit is, a ragyogó Göncölt, a Delfint, a Corona Boreálist, és a már lemenőben lévő Oroszlánt. A nővéremnek ez nem olyan csoda. Ő mindig ilyen tisztán láthatja a csillagokat. 

A csendben váratlanul rémisztő hangosan szólt egy kuvik hangja az erdő felett. Összerázkódtam.

Kati szólt, - gyere, szentjánosbogarak. A hosszú fűben itt-ott felvillanva pislákolt még egy-két szentjánosbogár. Öröm volt látni őket! Régi emlékeket csaltak elő.

Tíz óra volt, mikor haza indultunk. Ezen az estén elmaradt a bőgés.

Otthon aztán már hálóruhában, bebugyolálva magamat egy meleg plédbe, kiültem a teraszra. 

Mintegy varázsütésre megszólalt egy bika.  Magam elé képzelve királyi fenségét, még hallgattam egy ideig, majd aludni mentem.

4 óra körül felébredtem. Ha már felébredtem, fel is keltem. Kimentem.  

A leereszkedett hajnali égbolton megjelenő Orion és Szíriusz ámulatbaejtő látványa fogadott. Tőle jobbra a Bika a Plejádokkal, balra pedig Pollux és Castor fényeskedett az Ikrekben. A szarvasbőgés egészen közelről még most is szólt. 

Fáztam. Bementem, de már nem aludtam vissza. Meditáltam, hallgattam az ébredő madarak halk, majd egyre bátrabban szóló énekét. Hat órakor ismét kimentem. Most a madarakkal együtt a Napot köszönthettem, ahogy a hatalmas nyárfák között előbújt narancsszínű ruhájában a keleti égbolton.

Megtelt a lelkem ezekkel az igazi csodákkal... 

Mégis miért volt most annyira más minden? 

Közeleg a szülinapom. Olyan szépen idéződtek meg szüleim. Anyám, aki egy igazi Demeter volt, az őszi kert bőségével és magával a születésemmel. Apu az erdővel, a természet gyógyító zöldjével, annak erejével. 

Puhán körbeölelték  lényemet.

Mit is kívánhatnék születésnapomra mást, mint amit érdemlek. A legtöbbet! 

A Lét Urának kegyét.

Namaste,

*bülbül a perzsa bulbul török kiejtése, mely  csodás hangú madarat, fülemülét jelent.

P.S. 

Vad Írisz

Ezzel az esszenciával a befejezetlenség és az elkülönlés érzése feloldódik, és átalakul a természettel való egység tudatává, - hogy alkotó átalakulásunk felé haladva bízzunk a természet erőinek támogatásában.

Geminidák

Egyik nap kicsit később mint szoktam, kora este érkeztem haza. Csípős hideg volt. 

Felnéztem az égre, mert ilyenkor általában felhőtlen, tiszta az ég. Csak úgy sziporkáztak a csillagok. Vettem pár jó mély levegőt, mialatt eldöntöttem, hogy járok egyet. A séta alatt kémleltem az eget. Már fenn volt a Göncöl, a Kassziopeia, fenn ragyogott égboltunk legfényesebb csillaga a Szíriusz,  már mutatta magát az Orion oldalán az Ikrekkel, a Bika csillagkép a Plejádokkal, a Fiastyúkkal.

Ahogy csodáltam égistennőt Nutot, egy hullócsillagot láttam nagy, hosszú fénycsóvával az Ikrek és Orion felől zuhanni.

Tudjátok! Ha hullócsillagot látunk kívánhatunk valamit, ami teljesül, de csak akkor, ha nem áruljuk el senkinek.       
Én kívántam...

A téli égbolt leglátványosabb meteorrajáról az Ikrek csillagkép felől hulló Geminidákról:
https://kiderul.startlap.hu/idojaras-hirek/erkezik-az-ev-leglatvanyosabb-meteorzapora-a-geminidak/

Fiastyúk

Egy spirituális témájú beszélgetés során egyik ismerősöm kifakadt egy szkeptikus megnyilvánulása után, aki szerint a darwini evolúció az egyetlen magyarázat az emberi faj létezésére - márpedig az én őseim biztos, hogy nem a fáról másztak le, én nem a majmoktól származom!

Hááát!?
Csak emlékezem...

Még csöpp gyermek voltam. Egy Duna menti kis faluban éltünk. Esténként, mikor édesanyám a ház körüli teendőit végezte, akár a kotlós körül a kiscsibék, én mindig mellette voltam.
Segítettem neki. Még ha nem is a szó fizikai értelmében. Sokszor elég a jelenlét, egy szerettünk jelenléte, hogy könnyebben menjenek a dolgok.
A négy gyermek mellett végtelennek tűnő munkája volt, mégis jutott idő ránk. Mesélt, énekelt, játszott velünk.
Nyáron, mikor besötétedett, sokszor kiültünk a koromfekete falusi égbolt alá kémlelni a csillagok járását. Ez  jó pihenés volt. Egy feloldódás, amit mai ésszel meditációnak neveznék.
Felmutatott a csillagos égre - látod, az ott a Nagy Göncöl, arra van a Tejút, és nézd csak ott van a Fiastyúk, az ott, egy kupacban - és én tátott szájjal bámultam, szívtam magamba az Univerzum titkait.

Mintha csak tudott volna valamit... a Plejádok, vagyis Fiastyúk a Bika csillagkép részét képezi és Ő a bika jegyében, májusban született.

Azóta is szívesen kémlelem a csillagos égboltot. Rajta a Hattyút, a Delfint, a Szekerest, az Oroszlánt és a Corona Borealis csillagképet, mely félkörívű alakját a Magyar Szent Korona mintázza.
Megkeresem ragyogó téli estéken a Szíriuszt, mely az égbolt legfényesebb csillaga és a legszebb téli csillagképet, az Oriont, ami a magyaroknak Nimród, az Ősatya.

Ha érdekel, hogy a csillagok miként hatnak létezésünkre, ajánlom elolvasásra Dr. Czeizel Beatrix - Greskó Anikó; Csillagnemzetségek - Lélekcsaládok című a Tejút Galaxisunk kozmikus történelmének művét.
Ez igazi átlényegülés lesz.

Namaste

Fotó: Kagaya