Indulok. A sarokhoz érve indexelek. Ma jobbra, mert Mohács felé megyek.
Szokásomtól eltérően kanyarodáskor nem nézek vissza, nem integetek. Nem hagyok hátra senkit.
Szokásomtól eltérően kanyarodáskor nem nézek vissza, nem integetek. Nem hagyok hátra senkit.
Nővérem hamarosan indul utánam.
A sarkon benézek az egykori tsz udvarra. Milyen elhagyatott! Valaha itt dolgozott anyánk. Nyaranta kislányként nővérem és én sok időt töltöttünk itt.
A pillanat töredéke alatt öntenek el emlékek... Látom, amikor anyu egyszer irodájából a fájdalmas macskasírás nyomába eredve megment egy olajtartályba esett macskát. Szegény állat, hogy engedi, tűri a fürdetést, érzi, az élete függ ettől. Felvillan, ahogy Szuszu a szálkásszőrű tacskónk a "tsz kutyája" 4 órakor elsőnek hagyja el az üzem területét és farkcsóválva fut az alig 50 méterre lévő házunk felé. Aztán hátul vagyok a kovácsműhelyben - itt, akkor még lovakat is patkoltak -, ahol a kovács mester pirít nekünk forró vaslapon a tsz által termelt szójababból. Csak úgy ropogtatjuk a finom csemegét.
Azon gondolkodom, vajon kinek volt ez a találmánya, mert akkor még a boltokban ilyent nem árultak.
Azon gondolkodom, vajon kinek volt ez a találmánya, mert akkor még a boltokban ilyent nem árultak.
Már a tsz szomszédságában lévő, volt gyermekkori barátnőnk házánál járok. Elhagyva azt hátranézek, hogy vajon meg van-e még az a fészer, ahol kis lánykaként egy bújócskázás alkalmával kabátomnál fogva fennakadtam és visítva lógtam a levegőben?
Csak ez furcsa érzés..., a gyomrom tájékán, csak az ne lenne!
Tudatosítom. Gut feeling. Emlékeztetem magamat a szankhja filozófiában tanultakra.
Ez a kötőerő a vágy, az érzelmi kötődés. Szanszkritül raga (राग).
Van, hogy azt hiszem, már nem kötődöm, elengedtem drága szüleimet, a gyermekkort, hogy felnőttem. Mondja az elmém. De ez az érzés, ez a csalhatatlan zsigeri érzés! Azt becsapni? Nem lehet.
Kötődés a gyökerekhez nagyon is fontos, csak nem szabad, hogy eluralja az embert!
Kötődés a gyökerekhez nagyon is fontos, csak nem szabad, hogy eluralja az embert!
A köldök környéke egyenesen az érzelmi testtel kapcsol össze, ahol minden élet emléke elraktározódik, és ennek a csakrának egyébként is éppen a család a témaköre. Most tudatosítom, hogy nem vagyok elég erős, dolgoznom kell még ezen a csakrámon.
Az Ékszer-város http://magyarkamargit.blogspot.hu/2014/05/az-ekszer-varos.html címmel írtam erről.
Az Ékszer-város http://magyarkamargit.blogspot.hu/2014/05/az-ekszer-varos.html címmel írtam erről.
Elhagyom a Dunafalva táblát.
A kistöltéshez érve - ami körbeöleli a falut, hogy a sziget felől védje azt, az esetleges ártól - eszembe jut, hogy árvíz idején a mögötte feltörő, jól felmelegedett buzgárokban mekkorákat fürödtünk. Ide bátran elengedtek szüleink, mert ezek nem voltak nagyon mélyek. Mégis itt fulladtam majdnem vízbe, mert még alig 3-4 éveske voltam, és nem tudtam, hogy a víz alatt nem kapni levegőt. Bátyáim mentettek meg.
Bemerítkeztem...*
Bemerítkeztem...*
Az út mindkét szélén jegenyék magasodnak. Szinte mindegyiken egy-egy ölyv lesi a prédának valót.
Messze elnézek a sík mezőn apám egykori erdőkerülete felé.
Elérkezem Kútsebeshez; itt született az édesapám és idejártak testvéreim, a fiúk korcsolyázni, mert ez hamar befagyott, nem volt olyan mély és veszélyes, mint a Duna; majd jön a Tiseri erdő a Füzeséri Holt-Dunával, a vadászkastéllyal, apai emlékekkel...
Grábóci-puszta. Útelágazás, ahol elhagyom a zsákfalunkba futó bekötőutat.
Gyorsítok. El kell érnem a mohácsi kompot.
 |
| Mohácsi-sziget (régebben Margitta) felől Mohács látképe (saját fotó) |
De vajon révbe érek!?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése