Múlt héten vendégségbe utaztam a nővéremhez Bólyba. Kihasználva a még gyönyörű időt, míg ő dolgozni volt, elmentem Harkányba. Útközben rácsodálkoztam ismét a Villányi borvidék szépségére, a Villányi-hegységre, a Tenkesre, a rendezett szőlősorokra, - s mivel egy terelés miatt át kellett utaznom Nagyharsányon és Villányon -, a Villányi történelmi pincesorra. Szinte csak német neveket olvashatunk a pincéken. Mint legtöbb helyen az országban svábok alapította borút ez is. Kiérve Villányból a Sauska borbirtok területén hajtottam keresztül. Nagy rendezvény zajlott éppen, a terelés is ezért volt.
Majd Siklós következett, már messziről láttam a szépen felújított várat, azután Harkányba is értem. A felhőtlen égen fenn járt már a Nap, ami a szép idő ígéretével kecsegtetett. Kora délutánig nyári hangulatban fürdőztem, napoztam, a fürdő gyönyörű parkjában banánfák, pálmafák, hatalmas kaspók virágözönnel. Több mint 100 éves platánok, fenyők, amik még a Batthyány uradalom idejéből valók.
Eszembe jutottak azok az idők, a hatvanas évek, mikor még nagyanyámmal jöttem ide fürödni. Emlékszem, én a dunai lányka miként reklamáltam ómamámnál, hogy milyen bűzös itt minden medence vize, az ivókútból jövő meleg, kénes víz is ihatatlannak tűnt számomra, mert, hát megkóstoltam, hiszen mamám is ivott belőle. Édesapámnak is ez volt a kedvenc fürdőhelye. Ha hazajött egy-egy fürdőkúra után, jól emlékszem bőrét, ruháját átjárta a kénes fürdő illata. Aztán majd egy emberöltő múlva anyuval, férjemmel, kisfiammal jártunk ide nyaranta, akit itt kezdtünk tanítani úszni. Persze nem a gyógy-, hanem a strandfürdőben.
Szóval ezt a ragyogó pénteki napot a gyógyfürdőben töltve, az ördöggel cimboráltam. Ez egyszerűen úgy történhetett meg, hogy a legenda szerint Harkányfürdő az ördög műve.* Kénes szagából kiindulva el is hiszem.
Három óra után indultam vissza Bólyba. Nővérem négyig dolgozott a gyógyszertárban, elé sétáltam. A patikába lépve azt állapítottam meg, hogy nincs patika illat. Régen, mikor még én is gyógyszertárban dolgoztam, ilyen őszi időszakban - különösen ilyenkor - készültek az Elix. Thymi, Sirup kálii oldatok, aminek illata belengte még a patika váróját is, sőt a nyitott ablakokból is ez áradt. Ma már többnyire csak a gyógyszeres dobozok szaga érződhet. A patikákból gyógyszerkereskedelmi egység lett.
Szombaton svábfalu programot csináltunk. Először Liptódra mentünk. Elragadó a kis zsákfalu fekvése. A dombok között lévő faluban egy kis patak fut, melynek oldalán minden házhoz téglából épített íves kis hidacskán lehet bejutni. És egykor micsoda házakhoz! Ma már többnyire romosak, de még így is mutatják régi fényüket. Némelyiken még ott a parasztbarokk, szecessziós, vagy klasszicista stukkódíszítés, ami mutatja az igényességet és a jómódot. A ház közepe táján van a főbejárat, fölötte a német név és dátum, több az 1800-as évekből. Többnyire hosszú oszlopos gang vezet végig a házak előtt, majd L alakban hátul az udvart lezárandó a fészer az ólak, és az istállók. Az után vagy kert, vagy a domb, abban vájt pince, vagy erdőbe vezető ösvény. Ilyen egy sváb porta. A falu fölött kálvária. Megkapó a látvány.
Innen a Nagynyárádi pincesorra, majd Majsra, ahonnan bólyi Schneider felmenőink származnak, és Lippóra mentünk. Ezek is hasonlóan szép kis sváb falvak, síkvidéken. Liptód fekvéséből adódó szépségével nem versenyezhetnek.
Délután a temetőbe mentünk. Édesanyánk, ómamánk, tántink sírjára télire árvácskákat ültettünk.
Németségünk? Már csak a velük való emlékeinkben él. Ilyen az elmúlás...
*A legenda:
https://netfolk.blog.hu/2013/07/27/a_harkanyi_gyogyviz_legendaja_az_ordogszantotta-hegy_mondaja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése