"Ha két ember a Legfelsőbbről beszélget, az már szatszang." - egy indiai bölcs
Alig pár perce, hogy befejeződött a szokásos szerda esti szatszang* Maharishi Bhramanandával.
Kitárom az ablakot. - Ah, micsoda akác illat, milyen kellemes a levegő és milyen csodálatos az ég! Gyönyörű kék, s rajta komplementere, a narancs, a csak nem rég lenyugodott Nap fénye. És ott van csillagom a Vénusz, az esthajnalcsillag.
Repülőgép úszik a képbe, majd rövidesen egy másik is. Nem régen szállhattak fel, még húznak felfelé.
Egy hatalmas szarvasbogár repül a fenyő előtt. Egy hím, felismerem nagy szarvairól. Aztán még egy-két fészkére siető rigó. És már repkednek az esti útjukra indult denevérek.
Az erdő csendesen susog.
Tekintetemet az égről egy, az erdőszélén tekerő biciklis vonja a földre.
Micsoda nyugalom, csend és béke.
Ahogy kívül, úgy belül.
Kifejezhetetlen a hálám.
Mesterünk azt kérte, hogy lefekvés után tízszer mondjunk köszönetet és hálát. Ma önmagunknak. Behunyt szemmel.
Így könnyebb találkozni az Istenséggel.
*Szat - igazság, Szang - társaság
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése