Hol szeretnél élni?

Aerial jóga - fly and chill. 

Adrinál egy jógatábor több, mint egyszerű ászanázás. Nem csak azért, mert most aerial jógatábort tartott,  ahol az anyag, vagy másnéven hammock segítségével végeztük a gyakorlást, hanem azért, mert önismereti foglalkozásokat is vezet. Rendkívül inspirál, segít más szempontok szerint meglátni a világot. 

Egyébként is az aerial jóga nagy összpontosítást, erőt igényel, mert nem a talajon, hanem egy lebegő, folyamatosan mozgó közegben jógázol. 

Reggelente légzőgyakorlatok, kontempláció azaz szemlélődés, meditáció van, este pedig  egyéb önfejlesztés. Játékos gyakorlatok, mint a rögtönzött verselés adott témában, vagy magvakból, termésekből mandala készítése, "ki vagyok én? " ollózás színes lapokból, valamint kérdés-felelek, mint a "hogy állok a világ dolgaival?". Olykor meglepő, kacagtató  válaszok születnek. 

Sok kérdés közül, mint például:  hol nyomod a fogkrémestubust?, zuhany, vagy kád?, talán az utolsó kérdés volt az, hogyha választhatnál, hol élnél? Itthon, vagy külföldön?

Volt egy barátnőm,  akivel családostul sokszor nyaraltunk együtt Horvátországban.  Amikor megérkeztünk egy - egy újabb szép, hangulatos óvárosba, sétáltunk, kirakatokat néztünk, kiültünk egy kávézó  vagy konoba teraszára, vagy csak néztük a tengert. Sokszor elhangzott Lúciától: na itt tudnék élni!  

Tetszettek nekem is ezek városok, Kastela, Sibenik, Hvar, Trogir, Primosten.. Szeretem ezt az országot, a hangulatát, de még nem volt ez az AHA élményem ott soha. 

Aztán eszembe jutott Krisztián,  a volt angoltanárom, akivel igazán jóba lettünk, miután kiderült, hogy Dóri lányom barátja az ő csapattársa és  haverja a Fradi vizipóló csapatában.  Csetelgettünk. Jó pár éve, egy szülinapi köszöntés utáni, "hogy vagy, kösz jól, és te?" beszélgetésből kiderült, hogy már fél éve Máltán él a kedvesével, Mónival. Onnan folytatja az újságírást, tanít, programokat, kirándulásokat szervez egy nyelvsuliban. 

Azt írta: na, ha valaki, akkor ezt te meg fogod érteni. Jöttünk a géppel, megláttam Málta partjait és olyan volt, mintha haza jöttem volna. Egyáltalán nem  érzem az utcákat, az embereket idegennek. Itt utálják az idegeneket, de bennünket baromira hamar befogadtak. 

Szal tuti éltem itt előző életeim során. 😀

Caravaggio életregénye nekem is már  régen kedvet adott egy máltai úthoz. 

Aztán évekkel később egy nyelviskolai tesztet is kitöltöttem, de a máltai út még nem realizálódott. 

Sokfelé jártam a világban. Sosem a divatos trendek szerint. Csak oda utaztam, ami hívott. Ilyen volt Isztambul. Az a 300 év török hódoltság nyomot hagyott a tudatban. 

Emlékszem egy isztanbuli dezsavű élményemre, ami  jó harminc éve történt. Jöttünk férjemmel, fiammal a Nagy Bazártól. Jobbra, nyugaton a Laleli, vagy Tulipán dzsámi. Mögötte a lemenőben lévő narancsvörös napkorong. Éreztem, hogy ezt már  megéltem valaha. Mintha gyermekkorom legkedvesebb mesekönyvének,  az Ezeregyéjszaka meséinek a  borítója elevenedett volna meg előttem. A látvány lenyűgözött. 

De egyébként is! Egész Isztambul mindig mesés volt számomra. Minden utcaköve, a Topkapi Szeráj,  a nagy meccsetek a lelkemig hatottak. A Hagia Szophiában  csodálattal adóztam a magyar Szent Piroska mozaik képe előtt. Szent László királyunk leánya Eiréne néven Komnénosz bizánci császár felesége volt. Az isztambuli kék ég, a nyüzsgés, a sokszínűség, az emberek közvetlensége, kedvessége,  a müezzin éneke, az ételek,  mind-mind  elbűvöltek. 

Megtapasztaltam azt a fajta európai nővel való bizalmaskodást, amit talán szőkeségemnek is köszönhettem, hogy a férfiak épp csak megérintettek,  és fúvócsőből papírdarabokkal lövöldöztek. 

Erdély területeit Mátyás király óta Tündérországnak nevezik. Nem véletlenül. Itt élt legtovább az ősi, attilai pogány kultusz. 

Sokszor és sokfelé jártam e földön.  Valóban érezhető itt valami természetfeletti erő, ami észrevétlenül áthatja azt, aki nyitott,  befogadó. 

Nem leírható a jelenség. 

Az Őrzők. 

Itt még lelkiség van.. Ide menni kell!

Aztán Ausztria, Bécs, Schönbrunn, Salzkammergut, Salzburg ahol már éreztem, hogy itt tudnék élni.

Salzburg 

Egyik alkalommal a nyári ünnepi játékok idején voltunk Salzburgban. A  színház- és koncerttermekben, a belvárosban kivetítőkön Mozart és persze egyéb koncertelőadásokat adnak a fesztivál idején. A kivetítők körül a közönségnek rögtönzött bárok vannak felállítva, ahol kedvükre iszogathatnak, kávézhatnak, finomabbnál finomabb sütiben, fagyiban válogathatnak, mialatt élvezik a zenét. A helyiek hagyományos viseletben, a lányok, nők színes dirndliben, a férfiak szarvasbőrnadrágban, zakóban, hozzá illő térdzokniban vannak. Elegáns dirndli, és bicikli. Nem ritka ez a látvány. 

Aztán itt van Dunafalva, a semmihez sem fogható nyugalmával. A szép, egyszerű élet. 

René és Maria filmes szakemberek. Egy forgatás alkalmával jártak itt és annyira megfogta őket a hely varázsa, hogy úgy döntöttek feladják Svájci otthonukat és ideköltöznek. Ennek közel 10 éve. Tanulnak  magyarul. René az ügyesebb, Mariának nehezebben megy a magyar. Persze nem csak ők fedezték fel Dunafalvát. Van itt osztrák, német, holland család is, akik vettek ingatlant az elöregedő faluban, és nem mindenki nyaralónak. Vannak, akik letelepedtek itt, ebben az eldugott Duna parti kis zsákfaluban. 

Dunafalva, Duna parti nyárfás

Megértem őket.  

Amikor egy szerető társ,  a természet szépsége, a nyugalom elég ahhoz, hogy boldog legyél, hogy minden nap boldogan keljél, akkor mindened megvan. Már nincsenek fölösleges vágyak a világ dolgai iránt. Tudod, úgyis megkaphatod, de már nem az a fontos. Az életedben nem azon van a hangsúly...

Namaste