Azt írja Szvámi Ráma az Élet a Himalája mestereivel című művének egyik utolsó fejezetében: A mai ember tudja, hogy miként egyen, beszéljen, ruházkodjon és éljen a társadalomban, azt is tudja, hogy miként készítse fel a várandós anyát hogy biztonságban szülhessen, és fájdalommentessé tegye a vajúdást. Azokat a technikákat azonban még mindig nem tanulta meg, amelyek segítségével tudatosan és boldogan hagyhatná el a testét. Amikor haldoklik, szerencsétlennek érzi magát és fizikai fájdalmak gyötrik. Modern társadalmunk, noha technikailag magasan fejlett, még mindig nem ismeri az élet és a halál titkait....A jóga vallásoktól és kultúráktól független irodalmát és gyakorlatait tudományosan is igazolni kellene és aztán használni, hogy megkönnyítsék a haldokló és szenvedő ember életét... A modern ember sok mindent megtanul, ami biztosítja a világban való sikerét, de senki sem adja át azt a tudást, ami megszabadítaná a halálfélelemtől. Az ember számára alapvető, hogy megtalálja a halál megnyugtató módját.
Igazán édesanyám halálakor érintett meg a földi elmúlás.
Beléptem a szobájába. Mozdulatlan teste, mintha csak aludt volna. Letérdeltem mellé, kissé megemeltem a szinte még meleg kezét és megcsókoltam.
Fogtuk nővéremmel drága, már lélektelen testét és készítettük utolsó földi útjára.
Felöltöztettük, szépen megfésültük, gyöngédebb mozdulatokkal mint valaha.
Nem, nem sírtam. Csupa szeretetteljes, hálatelt gondolat és érzés áramlott át eközben rajtam. Micsoda szentséget tartottunk a kezeink között! A nekünk életet adót!
Beszélgettem vele a halálról, hiszen 90 évesen ez bármikor érkezhetett. Kérdezte tőlem, mi vár rá, mi történik majd vele. Azt mondtam -elmész a szeretteidhez, szüleidhez, testvéredhez, meg Máriához és Krisztushoz. Úgy ahogy álmodban is találkozol velük.
És mi is tartjuk a kapcsolatot. Tudod a telepátia, ahogy néha pont akkor hívtalak mikor rám gondoltál.
Az átmenetében napokig tartottam a tudatommal Őt.
A kapcsolat azóta is él. Lélekben sokszor találkozunk, gondolatban megölelem, kifejezem szeretetemet és hálámat. Tudom, hogy megérkezik hozzá ez a finom energia.
És valóban meg kell érteni, hogy a halál csak egy másik dimenzió, egy másik létállapot. A tudatunk, énünk örökké létezik, tehát nem anyagi dolog, hiszen csak az anyag természetében van a pusztulás.
Namaste
* Ezt a csodálatos mondatot Szvámi Rámától kölcsönöztem, mely mondatot mottóként használta könyvének a már említett fejezetében.
