Az erkölcsi mérce

Sok jelentős, üzenet értékű álmom volt már. Amiről most írok az apánk halála után a szülői házunkban játszódik. 

A nyári konyhában beszélgetek nővéremmel (a témája most nem lényeges), egyszer csak megjelenik a hófehér hajú apánk és a konyha ablakába letesz egy érett, piros paradicsomot. Ránk néz, majd csak ennyit mond: mindent méltósággal...

Az Élet bizony sokszor megpróbál. Méltatlan helyzetek elé állít, amikor belül érezzük, hogy itt valami nincs rendben. Lehet ez egy meg nem tartott ígéret, egy megkerülés, és még sorolhatnám... Ilyen esetekben érezhetünk haragot, dühöt, sértettséget, de ez mit sem segít a belső elégedetlenség érzésünkön. Kereshetjük a magyarázatot az ok-okozat törvényében, hogy valamivel "kiérdemeltük" azt a viselkedést, de ez is mit sem segít belső nyugalmunk helyreállításán.

Egy dolog ami helyrebillent. A méltóságunk tudata. Az Önmagunk értékében való hitünk...

A méltánytalan viselkedést úgy lehet elfogadni, hogy az ember feldolgozza, megemészti, megérti és tudatosítja, hogy az ő erkölcsi mércéje nem egyezik a vele szemben méltánytalanságot elkövetőével. Egyszerűen CSAK látni kell, hogy a saját erkölcsi mércénk magasabb, magasabbra tettük a lécet és azt nem mindenki tudja megugrani...Sőt! A lécet még a szüleink tették magasra, mert tőlük hozzuk az értékrendünket. Ahogy Popper Péter írja valahol: mindenkinek van egy törvénye (dharma), nem tudunk másként cselekedni. 

Aztán ott van még a vonzás törvénye, minél tisztességesebb valaki, bevonzza a tisztességtelent. Mert ahol fény van, ott árnyék is van...az árnyék pedig akkor tűnik el, ha fénybe borítjuk. Magyarán, cseppet sem azonosulva vele, elfogadjuk, hogy a másik eltévedt egy túl sötét erdőben...

Amikor ezek a felismerések megtörténnek, az ember mellől lemorzsolódnak a  méltatlan kapcsolatok.

A dolgok megemésztéséhez, a tisztánlátáshoz (transzformáció, átalakítás, szilárd anyagból energia) szükség van a tűzre. Szellemi tűzre.

 A jóga és az ayurvéda egy több ezer éves tapasztalati rendszer. A jóga lélektudomány,  az ayurvéda élettudomány. 

Nem hit rendszer. Megtapasztalhatod jótékony hatásait akkor is, ha nem hiszel sem istenben, sem hazában.

Alább két írásom szól a tűz elem fontosságáról, és arról, hogy miként állíthatjuk a tüzet szellemünk szolgálatába. 

A harmadikban apám néma tanításáról is van szó. Arról, hogy a méltóságteljes cselekvés, -magatartás, -megjelenés tiszteletet ébreszt, ami visszahat az egyénre, a cselekedetei értékét, jelentőségét növelve a személy önérzetét, önbizalmát növeli.

A tapasztalat mondatja velem...

http://magyarkamargit.blogspot.hu/2014/01/ferjem-elment-barataival-kihasznalom-az.html

http://magyarkamargit.blogspot.hu/2014/03/az-ot-elem-jogaban.html
http://magyarkamargit.blogspot.hu/2016/08/par-nap-otthon.html

Namaste

India mottója

                                                          Csak az igazság győzedelmeskedik

Tegnapelőtt igényeltem meg az indiai utamhoz a vízumot. 
A születési dátumhoz érkezve beírtam: szeptember 25, majd az érkezéshez: Delhi, szeptember 25. 

Szilvi akkor lépett mellém, meglátta és csak annyit kérdezett: ekkor van a születésnapod?

Igen,- volt a válaszom.

Ilyenek a véletlenek...

Valami napok óta ült a lelkemen, valami megfogalmazatlan szeptemberi szomorúság és amíg valami megfogalmazatlan, nem tudatos, az ember nem tud magán segíteni.  

Munka után az erdőn keresztül sétálva indultam haza. Megérkezett ma a vízumom, gondoltam a séta közben kicsit rendezem az utazás körüli gondolataimat.  

Télen, még valamikor közel édesanyám halála után fogalmazódott meg bennem az Indiába utazás gondolata, s most, hogy kezemben a vízum, elgondolkodom azon, vajon miért éppen a születésnapomra esik Delhibe érkezésem napja? Mit üzen ez nekem? Hiszen nem azért döntöttem az indiai utazás mellett, mert a Békét ott keresem, és nem is azért, hogy találok majd ott egy gurut, aki utat mutat nekem. 
Tudom a békémet magamban teremtem meg és Szatgurum sok évvel ezelőtt megszólított, vezetve vagyok.  De  mégis! Elgondolkodtató, hogy a sors úgy hozta, hogy épp Vrindávanba megyek, Krsna szülőhelyére, hiszen Krsnában a Legfelsőbbet a Szatgurunkat tisztelhetjük... 

Még be sem léptem az erdőbe, eszembe villant a napok óta tartó szomorúságom oka. Az idei születésnapomon  már nem hallhatom édesanyám köszöntő szavait... 

Mókusok futkosnak az avarban, egész közel hozzám. Kizökkentenek, percekig nézem játékosságukat.

Továbblépek... 
Asóka, India híres királyának sorai jutnak eszembe, amit napközben olvastam a neten, miközben Indiáról tudakozódtam.

" Az egyetlen győzelem, amit érdemes elérni, önmagunk legyőzése."

Így aztán otthagyom a szomorúságomat  és csak hallgatom lépteim zaját a lehullott, száradó avarban.

A telefonom cseng. A férjem hív - hol vagy?

- Mindjárt otthon vagyok, csak egy kicsit túl mentem. Olyan sűrű lett nyár végére ez az erdő, hogy eltévedtem, de már kifelé tartok...

Hazaérkezve virágözön fogad. Orchideák és egy kis szobarózsa... 
Mert Mária is vagyok? - kérdezem hirtelen, hiszen épp ma szeptember 12-e van Szűz Mária neve napja, s védőszentem után második keresztnevem Mária, valamint apám mindig így szólított: Márika.

- Arra gondoltam, hogy nem leszel itthon a születésnapodon és én nem tudlak majd felköszönteni, ezért vettem ma a virágokat - mondja férjem.

Csak mosolygok, olyan váratlanul ér a dolog. Érzem itt vannak velünk a szüleim... 
Lelkünkben összerezgünk...  

http://masteszta.blog.hu/2014/11/03/a_zold_szinei_verengzobol_vega

https://hu.wikipedia.org/wiki/India_c%C3%ADmere
http://filosz.hu/szatguru/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Vrind%C3%A1van

Minden Akadályok Elhárítója

Ganesha Chaturthi

" Az ember testi értelemben törékeny és esendő. De van egy hatalmas fegyvere a teremtésben, amit az elefánt fej szimbolizál. Mivel Indiában ez a leghatalmasabb állat, ezért a feje az emberi értelemre utaló jel.

Egyik lábát felhúzva tartja, ami a transzcendenciára, a lelki-szellemi megvilágosodás lehetőségére utal. A másik a földön nyugszik, ezzel jelezve a fölvállalt kötelességet és sorsot (dharma). Körülötte ételek, melyek az érzéktárgyak szimbólumai és egy meghunyászkodó patkány, a világi élvezetvágy megszelídítésének formája. Más ábrázolásokon, sokszor magán ezen a patkányon lovagol, de ugyanezzel a jelentéstartalommal. A hatalmas elefántfülek, a tanulás szimbólumai, mert a leghitelesebb tanulási forma, a megvilágosodott mesterek odaadó hallgatása. A hatalmas fej a visszatükröződés (manana), a reflexió, az ok és okozat törvényének megértése. Az eredeti lelki információ fénytörést szenvedve, prizmákon, bizonyos finom-fizikai szűrőkön át lép be az anyagi világba, nehezen legyőzhető illúziót teremtve. Ezért az ormány az emberi értelem, a megkülönböztető képesség szimbóluma. Erő és finomság, durva és finomfizikai tudás, hiszen ugyanaz az ormány képes egy fát kitépni gyökerestül, vagy fölvenni a porból egy leesett gombostűt.

A hatalmas pocak képes megemészteni a boldogságot és a boldogtalanságot egyaránt. Nem zavarják már az ellentétpárok, egyik törött agyara a szenvedés, a másik ép agyara a boldogság ismeretének szimbóluma. 

Kuvéra a gazdagság és bőség félistene meghívta egy alkalommal Ganesát vacsorára. Hihetetlen kitartással fölfalta az egész vendégsereg számára készített ételt, s majd miután ez elfogyott elkezdte megenni az étkezés tárgyi kellékeit. Végül apja, Siva lépett közbe, s megkínálta egy tál általa készített sült rizzsel, s ettől Ganésa étvágya lecsillapodott. A jógikus mese lényege az, hogy az ember nem elégülhet ki vágyainak szüntelen beteljesítésével, sőt azok inkább az őrületig fokozódnak. A megoldás  az Isteni Sivától kapott rizs, melyet már alaposan megsütöttek, azaz olyan legyőzött, megemésztett vágyak szimbóluma, mely többé már nem tud kicsírázni. Az út tehát, saját vágyaink megfékezésén keresztül vezet. Az ember soha nem lehet boldog, csupán önző, anyagi érzékei kielégítése által.

Ganésának négy karja van, ezek a tudat négy rétegét, az elmét (manasz), az értelmet (buddhi), a hamis egót (ahamkára) és a tudattalan vagy mély elmét (csitta) szimbolizálják. Az egyik kezében kis bárdot tart, a testi vágyak legyőzésének eszközét. A másikban összetekert kötelet, a kitartó istenkereső ember kimentésének szimbóluma. A harmadik kezében rizsgombócot (modaka) tart, mely lelki keresésének jutalmát jelenti. Végül a negyedik kezében egy lótuszvirág (padma) látható, a sikeres, végső önmegvalósítás szimbólumaként.

Ganésa tehát a Brahmanhoz való visszatérés lehetséges útját magyarázza el a felsorolt képírási tartalmak kibonthatósága által."

Forrás: Bakos Attila; Kőtörő fű

Foto: Pinterest

Még Ganésáról:

http://magyarkamargit.blogspot.hu/2013/12/csokraink.html

                               http://bhaktikutir.hu/ganesha-chaturthi/

EgoÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ

Újhold van. Használjuk az energiáját megújulásunkra. Kérdés, hogy látjuk-e miben, hol kell megújulnunk?

Tudatunk meghatároz.

Miért akarunk bárkit, bármit is háttérbe szorítani? Álljunk csak szerényen mindenki és minden mellé.

Ezt az ősi bölcsességet olvastam valahol: A túlzott hiúság  rútság.

Namaste

Catch me if you can.

 A Velebit alagúton átérve  mediterrán meleg fogad minden  horvátországi nyaralásom alkalmával, és ez a meleg dél felé haladva csak fokozódik, szubtrópusivá válik. Déli 1 óra körül megérkezve Gomilicára a Marina Kaštelába az autóból kiszállva ez a perzselő hőség fogad.

A hajóátvételéhez leadjuk a papírokat, várjuk a becsekkolást, hogy a fullasztó marinai levegőtől szabaduljunk és még délután kifuthassunk, hogy a tengeri levegő és a szél felfrissítsen, de ez még órákig várat magára. Yacht Week van. A világ minden részéről érkező fiatalokkal van tele a kikötő. Megszokott dolog mindenki netezik, telefonál, valahol máshol van.  Hófehér yachtjaikon  az utaslistának megfelelően spanyol, német, norvég, svéd, olasz, amcsi lobogók. Horvát skippereiken piros egyen póló.  Az ég felhőtlenül kék, szikrázó a napsütés. Hihetetlen színes a kép.  

Vajon látják a pillanat szépségét?

Végre 6 óra körül elkapjuk a  kikötői személyzet egy tagját, aki átadja a hajót. Egy hétre miénk a yacht. Felkötjük a magyar lobogót, majd lassan kihajózunk a kikötőből és a Kaštelai-öbölben vitorlát bontunk. A rövid fürdőzés és a vitorlák ellenőrzése után  vidáman hajózunk vissza a kikötőbe készen az adriai, tengeri utunkra. 

Az első, aránylag szélcsendes napunk végén, délután négykor szerencsésen kikötünk az Adriai tenger egyik szigetének Soltának gyöngyszemén, Maslenicán.

Ember tervez, Isten végez… Éjjel lecsapott a Bóra  s miután megtapasztaljuk, különösen a kezdők, hogy milyen kevés az emberi erő és akarat a természet erőivel szemben, az útvonalunkat újratervezzük. Korcsula kimarad, a bisevói Kék-barlang kimarad, de a kedvenceim Palmezsán, Hvár, Milna a bracsi öblök védettségük, közelségük miatt bekerülnek a programba.

Míg mi lányok az öblökben napozunk, a fiúk kihajóznak és órákig élvezik a szél uralását a dagadó vitorlákban.

A tengerek, óceánok, vizek a Föld érzelmi teste. A nagy szél okozta viharok, hullámok analógok az érzelmek felkavarodásával. Hagyom magamban, körülöttem ezt a tisztulást, sohasem fojtom el gyógyszerrel. Mindig bízom magamban, hogy ura vagyok a helyzetnek, hogy nem csapnak át a fejem felett a hullámok. Csak figyelem a felbukkanó helyzeteket, érzelmeket…

Most is így van. Így vagyok képes arra, hogy anyaként és üzletasszonyként az otthonról érkező szinte sokkoló híreket feldolgozzam. Itt a tenger közepén lássam, hogy a kétségbeesés nem segít, viszont a remény, a bizakodás, hogy minden jóra fordul nagy segítségemre, segítségünkre van. Innen tisztán látjuk a családi-  testvéri összefogást, a szeretetet mely erőt ad és megnyugtat…

Ahogy a szelek királya Bóreász kezdi zsákjába gyűjteni a szeleket a tenger békésebb arcát mutatja, megszelídül. Az otthonról érkező hírek is már megnyugtatóbbak. Igazi harmóniámat a természet szépsége adja vissza. Képes vagyok a jelenben lenni. Sem a múlt, sem a jövő nem foglalkoztat. Nézzük a milnai éjszaka csillagos egét, ragyog a Göncöl, mutatom a kevésbé ismert csillagképeket: látod, az ott a Hattyú, a Corona Borealis, a Delfin. Másnap yachtunk mellett felbukkanak az Adria delfinjei, óriási örömöt csalva szívembe. "Mintha" csak este megidéztem volna őket. Bámulom, mikor, hol bukkannak fel finom hullámmozgásukkal, hol párosan, hol egyenként, vagy csoportban.

Az élménygazdag hét után szerencsésen, épségben kötünk ki Marina Kaštelában. 

Esti programként férjemmel egy rövid időutazást teszünk Kaštela Gomilicában. Megnézzük a tengeri sziklára épített több száz éves kis védelmi erődöt és várat, majd tovább sétálunk a városka sikátoraiba. A főtérre érkezve folklór estbe botlunk, melynek címe: Mandolina & Tamburin. 

Épp kezdődik. Leülünk egy-egy székre és csak hallgatjuk, nézzük a csodát.

Potyognak a könnyeim. Anyám van jelen. Látom Őt, ahogy pengeti kis gyöngyházbetétes mandolinját és énekel. És velünk vannak férjem apai felmenői a horvát ősök. Ők ropják hozzá a táncot...

Reggel a  marina recepciója mellett ülve várom indulásunkat. Nézelődök. Kilenc óra, de már hőség van és nagy nyüzsgés. A közeli reptérről  transzferbuszokkal új hajósok jönnek. Mi régiek megyünk. Egy takarítónő gumikesztyűs kezével hajlong az itt-ott eldobott csikkekért s miközben elszalad mellette egy fiatal srác, kedélyesen, délies nagy hangon üdvözlik egymást. Pólójának hátán a marina logója, aláírva „Catch me if you can”. Érzem, hogy ebben semmiféle kajánság nincs, sokkal inkább utal arra a temérdek, tűző napon elvégzendő feladatra amit értünk végeznek, hogy mindegyikünk jól érezze magát…Utólagosan elszáll minden türelmetlenségem, amit eddig valaha is éreztem a becsekkolások során és helyére beköltözik a hála…

Namaste

http://csillagkepek.hupont.hu/5/nyari-csillagkepek

https://hu.wikipedia.org/wiki/Ka%C5%A1tel_Gomilica

Augusztus 20-ára

Mottó: "Sokan azt gondolják: Magyarország  - volt; én azt szeretném hinni - lesz." Széchenyi István

Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja.

Uralkodása idején I. István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, ekkorra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot. 

Élete végén a beteg király azon a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, s 1038-ban ő maga is azon a napon halt meg. 

Az ünnepi dátumot Szent László király tette át augusztus 20-ra, mert 1083-ban azon a napon, VII. Gergely pápa hozzájárulásával oltárra emeltette I. István relikviáit a székesfehérvári bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű. 

I. (Nagy) Lajos uralkodásától (1342-1382) kezdve egyházi ünnepként élt tovább e nap.

Országgyűlési Napló

"Íme ez a háza, melynek dicsőségéért meghalni oly régi s oly szép gondolata vala lelkemnek; s melynek háromszáz évű sebeit szívem alatt ezerszer érzem megújulni! (...) E hazáért szenvedett Hunyadi hálátlanságot és üldözést; e hazáért rohant Szondi a halálba; e hazáért patakozott a Zrínyiek vére...

S te mit fogsz érette tenni?"

Kölcsey Ferenc (1790-1838) 

Forrás:http://mult-kor.hu/20130820_augusztus_20_az_unnep_tortenete

Fotó:http://efi.kenezykorhaz.hu/cikkek/unnepek/223/augusztus-20--allamalapito-szent-istvan-unnepe

Kárókatonák és darvak

Már egész kis gyermekként szerettem olvasni. Alsós voltam, mikor már kiolvastam a hazafiságra nevelő Egri csillagokat, nagy szeretettel olvastam Fekete István ifjúsági regényeit, melyek a magyar tájat, növény- és állatvilágot ismertették, a Verne könyvek nyitottak a nagyvilág felé, Kittenberger és Széchenyi afrikai vadász élményei  pedig (a vér nem válik vízzé) apám világába vittek. Középiskolásként is sokkal jobban érdekeltek a regények, mint a tanulás. De vajon nem volt-e a tanulásnak egy nagyon is fontos része, hogy magamba szívtam érzéseket, gondolatokat, eseményeket?! Mosollyal arcomon írom, hogy én bizony fontosabbnak tartottam, mint  például a matekot vagy a fizikát. 

Sosem rettentem el a vastag, több kötetes regényektől. Egyszer meg is jegyezte  egy erdélyi, székely ismerősöm (akik tudvalevőn nagy góbék), látva a vastag könyvet kezemben, hogy - de jó egészségnek tetszik örvendeni! 

Aztán egy-két éve alább maradt az olvasási láz. Amit addig kintről gyűjtöttem, kezdtem belül helyrerakni. Sokkal inkább lefoglalt az önmagamra figyelés. Befelé fordultam, kezdtem mellőzni az addig kedvelt hangos baráti társaságokat. Nem mondom, hogy ez nem ért sokakat váratlanul, de ez nem valaki ellen történt, hanem csakis valakiért. Mégpedig ez a valaki egyes-egyedül ÉN voltam.

Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy minap, mikor kis falumban otthon jártam, elkísértem nővéremet munkába a könyvtárba, ahol megjelent egy idegen fiatalember, aki a szegedi Művészeti Kapocs Alapítványtól jött. 

A szó rövidesen egy könyvre terelődött, melyet a kezében tartott.

- Gion Nándor - mondta. 

- Ő ugye délvidéki író? - kérdeztem.

- Igen. - volt a válasz és kiderült, hogy Ő maga is délvidéki, zentai születésű, de, ha nem mondja is látszott, hogy földink,  mert akárcsak apánk, Ő is a bácskai emberek jellemvonásait viselte. 

Valamiért üzenetértékűnek tartottam ezt a találkozást a könyvvel.
Címe: A kárókatonák még nem jöttek vissza

Így hát miután hazajöttem, neten elolvastam. Ifjúsági regény, mindösszesen 110 oldal.  

De a mondanivalója...!

Tudjátok azt olvastam valahol, hogy az állatok azért vannak a Földön, hogy az embereket tanítsák, adjanak egy részt magukból. A madarak fényt* hoznak.

Gion könyvének elolvasása, ebbéli hitemet csak megerősítette. 

Ennek oka a regény mondanivalója, az elolvasás után érzett szellemi és lelki rokonság, az ereinkben folyó és folyt bácskai vér, a mindkettőnkben élő természet iránti egyértelmű tisztelet és szeretet.

Igen! Olyan Földet kell teremtenünk, ahol ottmaradnak a kárókatonák, és nemcsak átvonulnak  felettünk, hanem lejönnek közénk a magasból a darvak**!

Fel kell emelkednünk hozzájuk...talán Ők lesznek azok, az új kor gyermekei...

*A Yotengritből a táltosaink által fennmaradt ősvallásunkból a kárókatonákról, népünk totemállatainak egyikéről:

"...így indula el Isten új létre az iGÉ-ből.

«De nagyot aludtam!» szóla, és látta, hogy új világra ébredt, új, összevissza világra.

Rendezé ennek okáért csillagok járását, tüzek, vizek háborgását. A Nap pedig, nem akarván a világkörön neki mért úton maradni, megszökött és alámerült az egek tengerében. TENGRIT, az Első Isten, YOTENGRIT ujjából újhodott istenség karakatona képében utána bukott és csőrében visszahozta. A Nap ficánkolt és TENGRIT csőréből kisikolván az ég tüzei felé menekült. TENGRIT ekkor kara-ölü képében ragadta el. Visszaváltozván, csillagokból szekeret készíte és arra nyűgözé a Napot. Ő maga pedig szarvassá változván hazavontatta és visszahelyezte az égre. TENGRIT, ÉG-IsTENŐs-ünk azóta is készenlétben tarja szekerét, a Göncöl-t. Eleink nyelvén ez Napszekeret jelent."

** A magyarságnak mindig fontos volt a daru. Ott van a koronázási palástunkon, megjelenik címereinkben, pénzen és az életfa mellett is. Nálunk a hűség és az éberség madara. Gyakran ábrázolják kővel a csőrében. Ez a vezérdarvakra jellemző, hogyha elaludna, felébred, ha elejti a követ.

 A japán mitológiában az 1000 évig élő daru a becsület, a hűség és a béke jelképe. Ez a fenséges madár egy életre választ magának párt, utódait pedig mindkét szülő nagy gonddal neveli, nem meglepő hát, hogy a családi értékek szimbólumává emelték. A japánok úgy tartják, aki megházasodás előtt hajtogat 1000 papírdarut, békés és boldog házaséletre számíthat.

A daru a taoista halhatatlanok szent madara. 

A daru a kínai mitológiában a fényesség ősprincípiumával, a yanggal áll kapcsolatban. A daru a tűz és a fém szubsztanciájával táplálkozik, ezért 7. életévében ún. „kisebb változások” mennek végbe rajta, 16. évében pedig „nagyobb változások”. A változások majd csak a 160. életévében fejeződnek be, ekkor a daru teste fehér lesz és tiszta, kiáltása felhatol az égbe. Különösen hosszú életűnek tartják. A fehér daru ezeréves korában kékké változik, és újabb ezer év múltán feketévé. Úgy vélték, hogy a fehér darvak a tánc mesterei, a feketék pedig rendkívül érzékenyek a zenére. Wikipédia

Elovasását javaslom:

http://documents.tips/documents/gion-nandor-a-karokatonak-meg-nem-joettek-vissza.html

Pár nap otthon

Most hogy szüleim már nem élnek, hiányukat a testvéreim közelségével próbálom pótolni. Egy pár hete úgy éreztem, hogy halaszthatatlanul mennem kell. Hallgattam a lélek szavára, így hát mentem.

Otthon, Dunafalván a volt szülői házban most nővérem él.

Míg ő kertészkedett, én bent kincseket keresve a fiókokat nyitogattam. Régi fotók bukkantak elő, anyám naplója, amik visszavittek, ha csak pillanatokra is a múltba. Segítenek reálisan látnom a megfakult vagy az eltorzult emlékeket. "Margit jött.., ment..dátum; Kati jött.., ment.. dátum; Pisti jött.., ment..,dátum; Árpi jött.., ment.., dátum" katona évek, kollégiumi évek.  Ez a szülők sorsa...

Aztán felmentem a padlásra. Jó volt ismét látni a mózeskosárszerű babakocsit, melyben egykor anyánk ringatott, a rollert amit talán, sőt biztos, hogy Németországból kaptunk és egész napos "rollerpartykat" tartottak a fiúk. Találtam is egy fotót erről, ahol mi a négy szőke testvér vagyunk és a szomszéd gyerekek.

               

Vannak még a padláson a régi iskolás könyveinkből és füzeteinkből. Egy családban, de mindegyikünk máshogy, és máshol tanult...az Élettől.

Valamint fent vannak apámnak a régi, ma már ritkaságszámba menő, még fából készült sílécei és a hozzátartozó bambuszvégű botok. Vajon mikor és hol használta? Míg élt sosem kérdeztem... Ő pedig nem mesélt...

Aztán az udvar felőli szobában a könyvespolcon az 1988-ban született Schneider ópapám megsárgult gimnáziumi rajzkönyve került a kezembe. 

Kordokumentum, 1899-1900-as tanévből, az Ő keze írásával és rajzával.

                            

Persze van tőle egy I. Világháborús!! napló is, (írja valahol, hogy egy shrapnel megsebesítette, aztán talán éppen Isonzónál kilőtték a lovat alóla...) de ez mégiscsak kisiskolás, kicsit összefirkált könyv, amiből pontosan látszik, hogy egy gyerek, az minden korban gyerek.

Aztán  meg csak elvoltam az udvarunk csendjében.

Pár nap után elindultam a fiúkat meglátogatni az egyre szépülő Sugó parti kis városba, Bajára. Árpihoz idősebb bátyámhoz mentem először. Megmutatta a gazdaságát, majd leültünk beszélgetni a mindennapjainkról, családunkról és persze szó került a szüleinkről; apánkról, az Ő egyik legnagyobb néma tanításáról, igen...megtanított arra, hogy az ember megjelenésével ad magának rangot!, nem a ruha és a papír teszi az embert!, aztán hogy örököltük édesanyánk jó szívét...

Elköszönve tőle Pistihez mentem, ahonnan Klárikával elmentünk fürdeni a közeli Dávod fürdőre, este pedig együtt egy jót vacsoráztunk a hangulatos Petőfi szigeten.

Sosem jöttem el otthonról üres kézzel, ez most is így volt.

Falván mikor meglátogattuk unokabátyámat, Ő körbevitt gazdagon termő kertjében. Vigyél ezt is, azt is, vigyél még ebből is, abból is, így került a csomagtartómba cékla, uborka, fokhagyma és egyebek.

Ahogy jöttünk befelé a kertből, "még nem volt eléggé tele a kezünk", utánam szólt- hugi vigyél rebarbarát is!- nem tudtam nemet mondani. Gyerekkorom óta nem ettem rebarbarát, akkor az ómamám főzött szószt belőle.

Hát így lehetett az, hogy én tegnap este rebarbaralevest főztem.

Nagyon gyorsan frissítő, savanykás leves, szósz készíthető belőle. Sőt hagymalekvár (chutney) is a húsok mellé.

A szárakat megmostam, (6-8db) egy centis darabokra felvágtam, majd kb. 2L vízben föltettem főzni. Beletettem egy félbevágott szár vaníliát, ízlés szerint fahéjat, szegfűszeget -borsot, (ezt teatojásban) sóztam, és megcukroztam. Forrástól kezdve csak pár percig főztem és már készen is volt.

Miután nagyon savanyú ízű volt (sóska rokona), gondoltam egyet és a testvéremtől kapott, még elől lévő körtebefőtt levét beleöntöttem, majd beleaprítottam a gyümölcsöt. Behabartam tejföllel.

A fűszereket csak reggel szedtem ki belőle, mielőtt kicsit elturmixoltam, krémesítettem.

Mondhatom pommmpás, üdítő leves lett.