A madáretető

Örökségről írok.. Most aktuálisan anyuról, de persze ebben az említett örökségben ott van 100%-ban apu is.

Sokszor gondolok anyura. 🥰🌷 Olyan jó lenne, ha még itt lenne. 

De hát mit akarok még! Mindent odaadott, amije csak volt. Az együttérzését, szeretetét... és még mi mindent.  

Aztán elment.

Vettük, befogadtunk amennyit tudtunk..

Aranypinty (tengelic, stiglinc)

Kint - 7 C° van. A gyönyörű napsütésben csak úgy sziporkázik a hófehér táj. Csodálattal vegyült örömmel bámulom az ablakból a kis madarakat, ahogy szálldosnak az etetőhöz. A  cinkéket, a vörösbegyet, a csuszkát. A feketerigót, amely a fára felszúrt almát csipkedi. Rajtakapom a harkályt, amint kiszed egy héjas földimogyorót, majd a közeli fára szállva csőrével elkezdi feltörni és megeszi. 

Még régebben egy madárbarát oldalon tanácsolták, hogy a megszokott madáreleség mellé tegyünk héjas földimogyorót, ezzel  közelünkbe csalhatjuk a fakopácsokat, mert nagyon szeretik ezt.

Aztán jön egy szajkó.  Az etetőből csipeget, majd a csőrében egy födimogyoróval továbbáll. 

Csak állok és nézem ezt a mesebeli téli világot. 

Ilyen varázslatban indul a napom. 

Dolgom van. Pogácsát sütök ma. A konyhába megyek, hogy meggyúrjam a tésztát. Gyorsan összeállítom. 

Amíg kel, megnézem a telefont. Nővérem fénykép és videó üzenetet küldött. Otthonról, a Duna partról. Ragyogó napsütés van ott is. A kompkikötő fehérbe öltözött lehajtóján lobogó fülekkel fut Panni a kis szálkásszőrű kutyája. A rövid videón a Duna. Látom a komoly hidegek hatására  megindult a zajlás. Jégtáblák úsznak rajta.

Hirtelen elárasztanak a gyermekkor emlékei. Milyen jó volna most ott lenni!... 

Érzem valami szomorúság rezeg bennem. 

Mielőtt visszamennék a konyhába, még ránézek a naptárra. 01.12. Hiszen ezen a napon ment el anyu...  Már tíz éve. 

Gyertyát gyújtok. 

A felismerés és, ahogy az érzést tudatosítom, segít  elengedni. Hogy is lehetne szomorkodni, amikor annyi mindent kaptam, kaptunk tőle. 

Ha csak a természet szépségének szeretetére, a madarak látványának örömére gondolok... 

Ez is egy örökségem. 

A siker titka

 Forrás: fb

Carrie Anne és a mátrix

Carrie-Anne gondolataiban  a tudatosság, a szabad akarat titkát tárja elénk. 

Arról a biztosan sokunkkal megtörtént esetről ír, amikor a mindennapok rohanásában egy pillanat alatt meglátjuk a mátrixot. Rálátva, nem akarunk többé illúzióban élni. Nem engedjük, hogy az ösztön világot is (enni, inni, szaporodni, védekezni) magába foglaló tudatalatti irányítson. 

Helyette tudatosan a szeretet általi szebb, nemesebb életet választjuk. 

Hiszen a tudat, a tudatosság az, ami  emberré tesz bennünket.

Carrie-Anne Moss

Hogyan akarom élni az életemet? 

Kora reggel volt, reggelit és ebédet készítettem. Miközben a bundáskenyeret sütöttem és gyümölcsöt daraboltam, fejben a napot tervezgettem. A gyerekeim öltözködtek, és a reggeli „siessünk, menjünk iskolába!” rituálé már javában zajlott.

Ahogy indultunk otthonról, a legkisebb gyermekemmel összevesztünk, hogy időben el tudjak menni. Ahogy a hangom egyre hangosabb lett, bosszantott a lassúsága és az, hogy nem értettem, hogy a hajkefe, amire szüksége van, az egyetlen hajkefe, amit használhat – ahogy elkezdtem magyarázni, milyen ostobaság ez, rájöttem – nem így akarom élni az életemet. A suliba rohanás  és  a stressz közepette kemény viselkedés nem az a nő volt, aki lenni akartam. Az, hogy nincs elég mentális terem arra, hogy szívből jövő teret adjak  a kilencévesemnek, egyszerűen nem egyezik azzal, amiben hiszek.

Emlékszem, amikor 15 évvel ezelőtt megszületett a fiam. A karrierem mozgalmas volt, és egyre több lédús, jó szerepajánlat várt rám. Emlékszem, azon  gondolkodtam, hogy életem végén vajon örülök majd még egy filmnek az önéletrajzomban, vagy hálás leszek, hogy a karjaimban tarthattam a gyermekemet? A csecsemő dajkálása könnyű volt ennek az anyukának, mivel volt pénzem a bankban, és a baba ringatása olyan volt, mint egy gyógyító balzsam a lelkemnek. 

A gyerekeim már nagyobbak, és látom, hogy az anyaság, egy nő szerepe ebben az időszakban nagy kihívást jelent számukra.

Ki leszek?

Stresszes leszek és félek attól, hogy mit hoz a jövő? Aggódok majd a teszteredmények és a középiskola miatt? A GMO-k és a világ fájdalma miatt? Aggódok majd a bolygó betegségei miatt?

Vagy meglesz bennem az a hit, ami abból fakad, hogy földelt vagyok és kapcsolatban állok azzal, ami fontos nekem? Képezem magam, hogy megértsem, mi történik, és egy megalapozott, erős belső pontból kiindulva felajánlom a hangomat a megoldás mellett?

Vajon falat emelek magam és  növekvő gyermekeim közé, amint ők kihívásaikkal fejlődésre ösztönöznek? Vagy inkább fejlődöm, változom és arra figyelek, hogyan kapcsolódhatunk egymáshoz, ahelyett, hogy merev lennék abban, ahogy szerintem a dolgoknak lenniük kellene?

Vajon olyan művészetet  alkotok, ami friss és újszerű azzal a nővel, akivé válok? Elengedem a tegnapot, és MOST alkotok egy új perspektívából, friss szemmel és nyitott, bölcs szívvel? A kreativitást teszem mindennek a sarokkövévé, ami kedves számomra? 

A kreativitás konfliktusokba és kapcsolatokba való bevonása teszi teljessé az életet.

Vajon becsben tartom stabil és tápláló barátságaimat? Ápolom és gondozom azokat a barátságokat, amelyek táplálják a lelkemet, és ugyanezt a táplálékot kínálom  drága barátaimnak?

Kedves és figyelmes leszek?

Kapkodjak, vagy élvezzem ki a pillanatokat?

Ezen töprengek ma. Ahelyett, hogy a napi teendőkkel rohannék, inkább az életem rezgését szeretném megfigyelni. Nem a tökéletes élet megteremtésére törekszem. A lényeg az, hogy nem akarom kihagyni azt. Nem akarok úgy visszatekinteni az életemre és arra gondolni – bárcsak megálltam volna és megöleltem volna a lányomat, amikor küszködött, mert amikor van bennem tér, tudom, hogy nem a harisnyáról van szó, hanem sokkal többről......

Nem akarok megbánásban élni.

Szóval ma mindent magam előtt látok, és azt választom, hogy mindent látok, és tudom, hogy amire a figyelmemet irányítom, az növekszik.....

Annyi sok szeretettel:

Carrie-Anne

Trinity