"Kedvesem, miután felfedezted kimeríthetetlen
végtelen Énedet, miért akarnál visszamenni,
hogy az egód apró szekrényében élj?" (Mooji)*
Ma nem esett jól korán felkelni. El akartam odázni, de az értelem megszólalt, határozott voltam és felkeltem.
"Az elme urai kell, hogy legyünk, nem a rabszolgái!"
Hajnali fél 4 körül heves szívdobogással ébredtem. Sokáig nem tudtam visszaaludni.
Csak még az a nyomasztó álom is ne lett volna... Tudom, hogy nem kell belebonyolódni, csak hagyni kell érintetlenül a felbukkanó dolgokat, most ez nem ment. Persze-persze értem én, telihold van, az érzelmek ilyenkor erősebben hatnak.
S akárcsak álmomban, most is lesöpörtem magamról a hófehér porcukrot, persze képletesen, (most, hogy leírom jut eszembe, hányszor mondták gyermekkoromban érzékenységemre: "nem cukorból vagy", mert a dolgokat ki kell bírni, az élet részei.) és elkezdem a napi rutinomat. Fogmosás, zuhany, egy csésze meleg tea, szellőztetés, jógaszőnyeg ki.
Egy kör után megálltam. - Ki kell nézzek, hogy jönnek-e már enni a madarak és lássam, fent van-e még a Hold. Igen, itt vannak a madarak, és a lenyugodni készülő telihold ezüstje is gyönyörűen ragyog a rózsaszínű Vénusz-övben, ami már a kelő Napot sejteti.
Olyan szép volt a látvány, hogy hamarabb fejeztem be a gyakorlást, és elhatároztam, a mai meditáció egy séta lesz.
Ahogy az erdei útra értem, balra a kopasz fák között a vöröslő napkorong káprázata. Ámulatba ejtő a természet szépsége.
Azt gondoltam, hogy túl vagyok már egy nagyon nehéz időszakon.
Poszt-Covid szindróma.
Szédülés, éjszakai heves szívverésre ébredések, alvászavar, fáradékonyság, mindehhez extrém magas vérnyomás, mikor mást sem éreztem, mint a doboló szívemet az agyamban, s minden porcikámban. Aztán légszomj, amikor tök egyedül voltam, (sosem vagyunk egyedül!*) amit nagyon erős önuralommal, és a nadi-shodhana jógalégzéssel tudtam kezelni.
A vérnyomásom rendeződni látszik. Nervenpflege, Q10, Magnerot, sok meleg tea segít. Minden nap egy banán, mert az ayurvéda szerint november a szív hónapja, és a banán támogatja a szívet. Hallgatom a szívszútrát és megerősítésként mantrázok: jószívű vagyok, szeretem magamat és mások is szeretnek engem.
Nincs betegség tudatom, valahogy érzem, (nem a test és nem az elme vagyok*) hogy ez csak egy állapot, ami elmúlik.Türelmesnek kell lennem, semmi testi megterhelés, aztán, ahogy jött, elmúlik ez is, mint már annyi minden az életemben.
Szóval, ma is elvarázsolt a természet szépsége. Képes a mostban tartani. Talán ez az, ami leginkább megnyugtat.
Ma unokánk, Levente jön hozzánk. Kimegyünk az erdőbe mókuslesre, szedünk vad diót a madaraknak, mesélünk egymásnak, és alszunk egy nagyot ebéd után.
Ennyi elég is lesz a boldogsághoz.
