"Hidd el, hogy azt is lehet szeretni aki vagy... nem csupán azt, akit játszol." A.J. Christian
Már Ébredeztem ez idő tájt.
Önmagam felismerése, teljes elfogadása felé a következő élményemmel hétmérföldes csizmával léptem egyet az ÚTon.
Öt óra volt. Pirkadott...
Még aludtam, mikor a tér zengte édesapám hangját... Szólított: "Márikám".
Nem, nem a füleimmel hallottam ezt, - hiszen több száz kilométerre volt ekkor tőlem és bár nem tudhattam, Ő már át-át lépett egy másik létezésbe, - hanem felfogtam, érzékeltem finom érzékelés szintjén.
FELÉBREDTEM.
Ez a tapasztalás elvezetett az egyik legmagasabb szintű szádhanámhoz.*
Leomlott a függöny. Ettől kezdve egyre tisztábban Láttam apámat és önmagamat.
Láttam szeretetét, amit vakságom miatt addig nem láthattam és megláttam szerethetőségemet is arcában...
A szeretetnek sok arca van, de számos esetben egészen másként nyilvánul meg, mint ahogy azt mi elvárjuk...
A lelki vakságot legtöbbször körülményeink okozzák. Míg bölcs-Ő-ben ringunk, tudásunk van. Aztán környezetünk befolyása miatt elveszítjük hozott bölcsességünket, 'tisztánlátásunkat' és csak eltorzult tükörben látjuk egymást.
Ezután pár napra apám kilehelte lelkét, elköltözött e világból.
Nővéremnek, - aki végig mellette volt, - ősi szokás szerint mindenről rendelkezett. Beszélt arról is, hogy várja a születésnapi köszöntőket... Később megértettem, hogy a születésnapi köszöntőket Ő már egy másik síkon várta...
Aztán megvárta míg fiai elé járulnak, s mikor elsőszülöttje, bátyám, Árpád megérkezett s megfogta a kezét, egy sóhajtással elment.
Épp azon az októberi napon, amelyiken 87 évvel azelőtt Krisztus nevében megkeresztelték...
Namaste
*https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1dhana
https://www.youtube.com/watch?v=Bi5uzC5hLUM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése