P.C.S.

"Kedvesem, miután felfedezted kimeríthetetlen
végtelen Énedet, miért akarnál visszamenni,
hogy az egód apró szekrényében élj?"   (Mooji)*

Ma nem esett jól korán felkelni. El akartam odázni, de az értelem megszólalt, határozott voltam és felkeltem.

"Az elme urai kell, hogy legyünk, nem a rabszolgái!"

Hajnali fél 4 körül heves szívdobogással ébredtem. Sokáig nem tudtam visszaaludni.

Csak még az a nyomasztó álom is ne lett volna... Tudom, hogy nem kell belebonyolódni, csak hagyni kell érintetlenül a felbukkanó dolgokat, most ez nem ment. Persze-persze értem én, telihold van, az érzelmek ilyenkor erősebben hatnak.

S akárcsak álmomban, most is lesöpörtem magamról a hófehér porcukrot, persze képletesen, (most, hogy leírom jut eszembe, hányszor mondták gyermekkoromban érzékenységemre: "nem cukorból vagy", mert a dolgokat ki kell bírni,  az élet részei.) és elkezdem a napi rutinomat. Fogmosás, zuhany,  egy csésze meleg tea, szellőztetés, jógaszőnyeg ki.

Egy kör után megálltam. - Ki kell nézzek, hogy jönnek-e már enni a madarak és lássam, fent van-e még a Hold. Igen, itt vannak a madarak, és a lenyugodni készülő telihold ezüstje is gyönyörűen ragyog a rózsaszínű Vénusz-övben, ami már a kelő Napot sejteti. 

 

Olyan szép volt a látvány, hogy hamarabb fejeztem be a gyakorlást, és elhatároztam, a mai meditáció egy séta lesz.

Ahogy az erdei útra értem, balra a kopasz fák között a vöröslő napkorong káprázata. Ámulatba ejtő a természet szépsége.

Azt gondoltam, hogy túl vagyok már egy nagyon nehéz időszakon. 

Poszt-Covid szindróma.

Szédülés, éjszakai heves szívverésre ébredések, alvászavar, fáradékonyság, mindehhez extrém magas vérnyomás, mikor mást sem éreztem, mint a doboló szívemet az agyamban, s minden porcikámban. Aztán légszomj, amikor tök egyedül voltam, (sosem vagyunk egyedül!*) amit nagyon erős önuralommal, és a nadi-shodhana jógalégzéssel tudtam  kezelni.

A vérnyomásom rendeződni látszik.  Nervenpflege, Q10, Magnerot, sok meleg tea segít. Minden nap egy banán, mert az ayurvéda szerint november a szív hónapja, és a banán támogatja a szívet. Hallgatom a szívszútrát és megerősítésként mantrázok: jószívű vagyok, szeretem magamat és  mások is szeretnek engem.

Nincs betegség tudatom, valahogy érzem, (nem a test és nem az elme vagyok*) hogy ez csak egy állapot, ami elmúlik.Türelmesnek kell lennem, semmi testi megterhelés, aztán, ahogy jött, elmúlik ez is, mint már annyi minden az életemben. 

Szóval, ma is elvarázsolt a természet szépsége. Képes a mostban tartani. Talán ez az, ami leginkább megnyugtat.

Ma unokánk, Levente jön hozzánk. Kimegyünk az erdőbe mókuslesre, szedünk vad diót a madaraknak, mesélünk egymásnak, és alszunk egy nagyot ebéd után.  

Ennyi elég is lesz a boldogsághoz.

https://ng.24.hu/fold/2021/11/14/egi-jelensegek-2021-november-masodik-feleben/

https://www.webbeteg.hu/cikkek/fertozo_betegseg/26794/poszt-covid-szindroma

Kis magyar India

"A nyugodt elme belső erőt és magabiztosságot hoz létre, ez nagyon fontos a jó egészséghez."  Őszentsége a Dalai Láma        

Az ősz a megnyugvás, a befelé fordulás, az elengedés ideje.  "Napelemmel" működünk, s mert a Nap ereje ekkortól gyengül,  kevesebb energiát tudunk felvenni. A forró, mozgalmas nyár után célszerű meglassulni, földelődni.

Ősszel születtem, Mérleg jegyben, ami egy levegős jegy, ezért rám a földelődés szüksége fokozottan érvényes. Igyekszem betartani az alábbi szabályokat, javaslatokat. Az egészségemért. 

Szükséges az elegendő alvás. Este legkésőbb 10 órakor aludjunk el, és reggel, ha tehetjük, a nyárihoz  képest keljünk egy kicsit később.

Együnk szezonális, itthoni terményeket. Földben termett zöldségeket, sütőtököt, almát, szőlőt, körtét, krumplit..

Készítsünk belőlük meleg, szaftos, tápláló ételeket. Igyunk sok meleg teát, vizet, ami átsegíti testünket az időjárásváltozás megpróbáltatásain, mint például fejfájás, ízületi bántalmak, görcsök.

A lomtalanítás is őszi feladat. El kell engedni a már szükségtelen dolgokat.

Ajándékozzuk el a már nem használt holmikat a szekrényekből, poroljuk le a polcokat. A kamrát is nézzük át, sőt a könyvespolcot is. Tegyünk mindent rendbe. Úgy, mint a kertünkben. Hiszen nem hagyjuk ott a lehullott leveleket, rothadásnak induló növényeket.  A bejárati ajtónkat és környékét tisztítsuk meg, tegyük szabaddá.  Ezzel teret adunk, így az új dolgok könnyedén beáramolhatnak. 

Pihenésként kiránduljunk, sétáljunk a természetben. Ez az egyik leginkább testet, lelket, szellemet tápláló tevékenység. Hallgassuk a madarak énekét, a víz csobogását, merüljünk el a színes őszi táj látványában, a naplementében.

Jógázzunk, meditáljunk. A jóga felébreszti a testi lelki erőnket, mentálisan megtisztít.

A földelődés egyik legkényeztetőbb módja az indiai ayurvédikus masszázs. Ha tehetjük, válasszuk a  masszázsok királynőjének tartott meleg olajos abhyanga masszázst. Ha szellemileg kimerültek  vagyunk, nem tudunk jól aludni, akkor vegyünk utána egy kiegészítő shirodhara masszázst. Ez a kezelés növeli a szellemi tisztánlátásunkat is. Ekkor meleg olajat, vagy tejes, írós, gyógynövényes olajat csorgatnak a fejünkre.

Túl mozgalmas volt ez az ősz, ezért elhatároztam, hogy eljövök egy ayurvédikus elvonulásra a tőlünk nem messze lévő albertirsai Brahmayurveda Pihenőházba. A kis magyar Indiába. 

Hétfőn, a beköltözés után, első utam a doktorhoz vezetett, aki a pulzusom alapján előírta a kezeléseket, valamint a szűkséges növényi  gyógyszereket.

Pontos napirendet kaptam. Napi háromszori vegán étkezés, meleg teák, -kezelések. A legfontosabb utasítás a melegben való tartózkodás volt. Így elmaradtak a gondolt nagy őszi irsai séták.  Begubóztam.

Végül is elvonulásra jöttem, elfogadtam a helyzetet.

Csodálatos gyógyító központ ez. Van itt valami a levegőben...

A kezelések sejtszintig feltöltöttek. Furcsa érzés, hogy az örökké hideg kezem, lábam most meleg, és biztos vagyok abban, hogy  hazautazásom után  még megtapasztalok a kezelésekből adódó jótékony hatásokat.

Jöhet a tél! Felkészültem.

Namaste

Sziámi tulipán

Ma később keltem a megszokottnál. Éjjel egy körül felébredtem. Nem törtem a fejem semmin, csak voltam, valahol az álom és az ébrenlét határán. Egységben, szinte csak lebegtem órákig. A hajnal hozta meg az alvást, így egy órával később, csak hétkor kezdtem a napi siddha jóga gyakorlásomat.
Aztán a megszokott reggeli tea után előkészítettem az ebédet, a karfiolos zöldséglevest és a rakott karfiolt. Míg a leves főtt, a kertben voltam. Meglocsoltam a virágokat, élveztem szépségüket és a ragyogó napsütést. A rézvirágok már kezdenek elnyílni, de még így is örömmel tölt el sokszínűségük.
Közöttük kidugta fejét a bimbózó tubarózsa. Ősszel kaptam egy asszonytól a gumóit, el is dugtam  tavasszal, ahogy mondta, a fagyok elmúltával. Egész nyáron vártam nyílását. Nyár elején még sehol sem volt. Ekkor kiástam megnézni mi van vele. Arra gondoltam, hogy a vakond, vagy valami megette, vagy a járatába esett, túl mélyre, azért nem hajt ki.

De ott volt! Ő tudta a természet törvényét.
Az, hogy megbontottam fészkét, szerencsére nem ártott neki, végül kihajtott. (Tudjuk, hogyan nő az a mag, amelyiket türelmetlenségünkben naponta kiveszünk a földből, hogy megnézzük mennyit nőt, ahelyett, hogy a természetben bízva sorsára hagynánk :).)  Szóval erősen bimbózik. Csináltam kicsit nagyobb teret neki tegnap, kihúzgáltam egy pár cíniát  körülötte. 

Ahogy ma locsoltam, formájáról, hosszú, felnyúló száráról, és különlegességéről egy régi emlék jutott az eszembe és igencsak megmosolyogtatott.

Dórival a csellista Péter Zeneakadémiai diploma hangversenyére és, az azt követő partijára készültünk.

Igen-igen, - egyeztünk meg,- illik virágot vinni, de olyant, ami egyszerűségében különleges, és csak egy szálat.

A hangverseny napján útközben beugrottunk a már előre kiválasztott és megrendelt virágért. Bementünk a boltba, és mondtuk az eladónak, hogy jöttünk a rendelt; - itt egymásra néztünk, mert nem jutott eszünkbe a virág neve, - majd azt mondtam, - a kuszkuszért, - (rémlett, hogy valami keleties neve van).  
A virágos  kisasszony nagyra nyitotta a szemeit, majd szinte nevetve mondta, - ja!, a kurkumáért, a sziámi tulipánért jöttek!

S, ha már a kurkumánál tartunk, megosztok veletek egy régebbi írásomat, amelyben megtaláljátok a kurkumával készült aranytej,  angol nevén golden milk, vagy turmelic milk receptjét. 

Rendkívül hasznos mindkét recept, különös tekintettel  az egyre inkább hűlő napokra. Szeretettel.

https://magyarkamargit.blogspot.com/2018/09/teazas-kicsit-maskent.html

Namaste

Anna és én

Hazafelé tartottam a három napos mánfai dobtábor elvonulásról. Fejemben már megvolt az útvonal, a  régi 6-os után M9-es, majd az M 6-os autópálya.
De nem így történt. Elnéztem a kihajtót és már nem volt más lehetőségem, mint a Szent László hídon át az 51-es út.

A fenébe! - bosszankodtam. Az út, amúgy egy cseppet sem hosszabb, de nem akartam kis településeken át, rossz és kacskaringós úton autózni. A terv szerint az új 6-oson csak bekapcsoltam volna a tempomatot és Érdig az alig forgalomban kényelmesen haladok. 

Már a hídon jártam. A bosszúság ott volt bennem. A Duna közelében voltam, amikor belső hangom nyugtatón  mondta, - legalább látom szeretett folyómat a Dunát. Ó, milyen magas a vízállás, a parti fák a lábukat áztatják benne,- állapítottam meg. Majd gondolatban haza ugrottam, kicsit délebbre, - a dunafalvai strandot kedvelőknek ez most nem kedvez. Hideg és koszos is áradáskor a víz.

Átérve a bácskai oldalra lassítottam Dusnoknál, majd ismét eszembe jutott, hogy nem az volt a szándékom, hogy ott tötyögök faluról falura. Nem akartam olyan Ohm Shanthi-s jó fej lenni, mintha minden rendben lenne. Hiába  a tudás, hogy minden belül dől el, aszerint hogy miként állunk a dolgokhoz, de most nem voltam békében. Őszinte voltam önmagamhoz. Egyszerűen  bosszankodtam.

Megálltam Fadd környékén, hogy elővegyem a csomagtartóból és megegyem kárpótlásként, jó karmámnak köszönhetően a Ricsi készítette https://www.datolyakiraly.hu/ kókuszba forgatott mogyorós datolyagolyókat. 

Az úgy volt, hogy mikor Ricsi odaült az asztalunkhoz megenni az ebédjét, - mi már a desszertnél tartottunk - megkérdeztem tőle, hogy hány darabot készített fejenként. Hármat - mondta, majd hozzátette, - de működik a karma törvénye, - utalva az esetleges történésekre. Még beszélgettünk, majd megköszönve a mindig, így most is pompásra sikerült ebédet, bevittem a tányérokat.

A tálcán ott árválkodott még pár darab datolyagolyó. - Áááá!  A jó karma! Miért is ne vehetnék belőle! - kuncogtam magamban, és betettem két darabot egy szalvétába.

Szóval megálltam. Épp egy búzatábla  mellett. Szemem egy pillanat alatt elveszett az erős szélben tengerként hullámzó, már sárgásan zöldellő búzamezőben. Csak bámultam a látvány szépségét, ahogy azok a vékony gabonaszárak lágyan hajlongtak, ringatták a súlyos kalászokat. - Talán kellene egy csokorral szakítanom, milyen szép volna leszárítani egy vázába. Nem, nem! Az érdes és éles búzalevél elvághatja a kezemet, meg különben is, ahhoz át kellene ugrani az árkot és átgázolni a gazon...
Megmosolyogtam magamat. Kettősségem, a zabolátlan és a megzabolázott ember találkozása volt a pillanatban.
Még álltam ott egy kicsit. Élveztem a langyos szél érintését bőrömön, hagytam, hogy kócolja hajamat, miközben a bársonyos rétet bámultam. Ragyogott  rám a napsugár. Jó volt a felismerés, hogy nincs már elfojtásban az ösztönös lényem, a természeti asszony. Hogy szájában ott a zabla, de az, már nem tartja vissza annyira, hogy akár az életereje rovására menjen.

Erről szólt a dobtábor is. A szabadság megéléséről.

Beültem az autóba és folytattam az utamat.
Észrevettem, hogy ez után a kis megálló után elpárolgott belőlem a düh. Fejből a szívbe értem. Ilyen egyszerű. Ezt az élményt nem élhettem volna meg, ha a sztrádán megyek.

Anna jutott eszembe...
Annát az előző dobtáborban ismertem meg. Amúgy Zsuzsanna és valójában ő egy igazi Zsuzsi.  Független, életigenlő, önbizalomtól teljes, szenvedélyes személyiség. Lovagol a szélben, kapál tűző napon, mezítláb jár a tarlón... Kóstolás nélkül csak úgy sózta az ételt (a só a szenvedély íze, gondoljunk csak az abbahagyhatatlan chips evésre), és folyamatosan cigizett, kávézott.

Ő csak nekem Anna, mert én látom az érzékeny,  szeretetteljes, nagyasszonyos,  "Annás" egyéniségét is.
Úgy egy hónapja írt, hogy volt a májusi elvonuláson, milyen jó volt, s érdeklődött, hogy én jövök-e a júniusi dobtáborba. Válaszoltam, hogy nem, mert ütközik más programommal, így lemondtam az eredetileg áprilisba tervezett elvonulást, s egyúttal megkértem, ha hall tűzjárásról, írjon nekem. 

Aztán mégis eljutottam Mánfára, és nagy meglepetésemre érkezéskor elsőnek épp Annával futottam össze a parkolóban. Megörültünk egymásnak.

Gyere, ülj mellém megint, ott ülök, mint ősszel, - invitált a foglalkozás előtti percekben. 

Olyan megfogalmazatlan volt a kettőnk kapcsolata. Ismeretlenül is ismerősök vagyunk egymásnak, s nem azért, mert anyja révén ő is sváb lány. Csak úgy.

A tábor végeztével szokott helyén a cigi sarokban kávézott, ott köszöntünk el egymástól.

- Maj küdd el amirő beszété, - mondta ízes szögedies tájszólásával. - Te is a tűzjárást, - mondtam én. - Gyere el hozzám Makóra, csinálunk az udvaromon tüzet, nem köll oda más, - utalt a tűzszertartást levezető sámánra. - Vagy gyúcs tüzet az udvarodon. - Jajj, az nem úgy van, nem lehet, kicsi az udvarunk, szép a fű és kiégne! - válaszoltam. - És mond csak, az tö vagy!?- kérdezte. - Igen Anna. Az is én vagyok. - szóltam vissza már a lépcsőházból. 

S, ahogy mentem fel a lépcsőn a bőröndömért, hirtelen megfogalmazódott az egymáshoz való mély kapcsolódásunk oka.

Mikor leértem,  Annához fordultam - tudod, mi a mi titkunk? - Na, mi? - Hát az, hogy te vagy az én zabolátlan, én pedig a te megzabolázott lelked. - Igaz. Eszt má magamba én is mögállapítottam.

A dobolásról? Leírhatatlan.
Szegényebb lennék, egy fantasztikus, szeretetteljes élménnyel, ha nem mentem volna el. 

Namaste

Szatszang után

"Ha két ember a Legfelsőbbről beszélget, az már szatszang." - egy indiai bölcs

Alig pár perce, hogy befejeződött a szokásos szerda esti szatszang* Maharishi Bhramanandával.
Kitárom az ablakot. - Ah, micsoda akác illat, milyen kellemes a levegő és milyen csodálatos az ég! Gyönyörű kék, s rajta komplementere, a narancs, a csak nem rég lenyugodott  Nap fénye. És ott van csillagom a Vénusz, az esthajnalcsillag.

Repülőgép úszik a képbe, majd rövidesen egy másik is. Nem régen szállhattak fel, még húznak felfelé.
Egy hatalmas szarvasbogár repül a fenyő előtt. Egy hím, felismerem nagy szarvairól. Aztán még egy-két fészkére siető rigó. És már repkednek az esti útjukra indult denevérek.

Az erdő csendesen susog.
Tekintetemet az égről egy, az erdőszélén tekerő biciklis vonja a földre.

Micsoda nyugalom, csend és béke.
Ahogy kívül, úgy belül.
Kifejezhetetlen a hálám.

Mesterünk azt kérte, hogy lefekvés után tízszer mondjunk köszönetet és hálát. Ma önmagunknak. Behunyt szemmel.

Így könnyebb találkozni az Istenséggel.

 Namaste

*Szat - igazság, Szang - társaság

Királyka

Kitavaszodott, mióta elkezdtem ezt az írást. Azóta már a madarak is dalra fakadtak. Azt tartják,  Szent József  (márc.19.) osztja ki sípjaikat. Valóban, már trilláznak, egyre szebben, hangosabban zeng az erdő.

A madáretetőnk megfigyelése színesítette téli napjaimat. Olyan élmény nézni azt a sokféle madarat.
Március közepén a vörösbegy már a párjával érkezett a madáretetőhöz, és egy feketerigó fiú is elhozta a társát. A feketerigó nem tűr meg senkit egy bizonyos távolságon belül, mert az neki birtokháborítás, de ezt a rigólányt nem zavarta el. Egymás után, szétterjesztett szárnyakkal belemerülve a madáritató vizébe évezettel, percekig fürdőztek, majd együtt repültek ki az udvarból.

Ezen a télen sok őszapó volt, csiripelve, csapatosan jöttek. Ők a kékcinkékhez hasonlóan szeretnek függeszkedni a faggyúgolyókon. Az idei meglepetés vendég egy poszátaféle a barátka volt, aki mindig félénken közelített az etetőhöz. 
Eltettem a távcsövet az ablak mellől. Már nem etetjük őket, az erdő, mint "megterített asztal" fogad minden madarat.  Azért a cinkék és a szajkók vissza-vissza jönnek, beköszönnek, szétnéznek az etető körül, megülnek a júdásfa csupasz ágain.
Mindig, még télen is párban jön a hűséges balkáni gerle. Ők most is szemezgetnek az etetőben és csipegetik a földre kihullt magokból azóta kihajtott zöldet. Kedvenceim. Lassan háziasodnak, néha mikor itt vannak és kilépek az udvarra nem szállnak el.  

A legesleg madár élményem a sárgafejű királykával való erdei találkozásom volt. Egy lépésnyire volt tőlem a bokron. Megálltam és szinte lélegzet visszafojtva figyeltem, hogy milyen édes ici-pici csöppség ez a madár. Ő mit sem zavartatva magát még közelebb ugrált hozzám csipegetve valamit az ágról. Percekig elbűvölve néztem, majd nehogy megzavarjam nagyon lassú mozdulatokkal tovább sétáltam.

Nagypéntek van. Csendesség van bennem. 
Utaznánk, de a szigorítások.. Ez a vírus.

Igen, a vírusról. Nagyon fura egy dolog volt. Láz furcsa hidegrázással, majd jobban lettem. Aztán  nagyon erős fájdalmak a testem minden csontjában, izmában. Másnap semmi eddigihez sem hasonlítható pokoli fejfájás. Külön fájt minden egyes csontja, az arcizmok, a koponya, az arccsontok. Ekkor félretettem minden gyógyszer ellenességemet. Egy szem Algoflex s mintha elvágták volna. Közben valami értetlenség, féktelen düh, harag jött fel bennem.
Nem jártam sehová fölöslegesen. Heti kétszer zöldséges és Spar, esetleg posta, család.

Csak sírtam és egyszerűen nem tudtam magamat felhangolni, hálás lenni, képtelen voltam egy pozitív gondolatra. Igazságtalannak éreztem az egészet, és hogy a testem ilyen védtelen és gyenge. Jó pár éve, hogy nem voltam beteg, és talán soha nem éreztem ilyen fájdalmakat. 

Kisírtam magamat. Üres lettem. Kb. két napig tartott.
Aztán rájöttem, hogy senki nem okozója ennek az állapotnak. Senki. Csak az történik meg, aminek meg kell történnie, és ezt elfogadtam. Vannak megpróbálások. Karma.
Közben ápoltam a férjemet, aki egy cseppet sem volt jól, sőt, különösen éjjel szenvedett a köhögéstől.

Aztán egy két nap múlva mérhetetlen fáradtság, köhögés alig, aztán megint jobban lettem. Sétáltam  egyet az erdőben, napoztam az udvaron, csináltam a napi reggeli jóga gyakorlataimat, de napközben a gyengeség többször ágyba parancsolt. Ezután napokig tartó erős, fura gyomor és hasi fájdalmak. 

Max. tea és pirítós.

Két hét telt el így február közepétől. Pár dolog letisztult és kitisztult ezalatt. Nőtt bennem az alázat, az együttérzés mások fizikai szenvedése iránt és elfogadóbb lettem a gyógyszerreklámokat illetően is. 

Ez a Covid-19 sztorim.

Vigyázzatok magatokra, és vigyázzunk egymásra! Ha beteg lennél ne felejtsél minden reggel hálát adni az égnek, hogy élsz és lélegzel. Ha másért nem is, legalább ezért. A hála a legmagasabb rezgésű energiákat vonzza,  így hamarabb túl leszel az egészen. Utóbb olyan lesz, mint egy rossz álom, amiből felébredtél...

Minden reggel mondj egy nagy igent az életre, és egy nagy nemet még a betegség gondolatára is. Ez erősíti a tüdő-vastagbél meridiánt. Egyél csípős ételeket, a hagyma, fokhagyma, paprika támogatja a tüdőt. Párásítsd a levegőt, és levegőzz sokat, ha nem muszáj, ne feküdj, mozogj, sétálj.

 

Az ima helyett válaszd a meditációt. Az imában te csak beszélsz az éghez, a meditációban viszont meghallhatod, ha súgnak neked  fentről.

Ohm Shanthi, béke legyen!

Namaste
Egészségmegőrző tippek: https://drchenpatika.com/immunrendszer_helyes_mukodes/

Oltári nő

Semmi kétségem nem volt az iránt, hogy Morpheus látogatott meg, hiszen Ő hozza el álmunkba szeretteinket úgy, hogy egyszerűen felveszi az alakjukat.
Így találkoztam karácsony hajnalán anyámmal. 

Náray: Morpheus

Tisztán, élőn láttam arcát. Kendő volt a fején, s talán mosolygott?  Gyanítom, de már nem emlékszem,  aztán anélkül, hogy bármit is mondott volna, eltűnt. 

Felébredtem.
Szóval itt voltál, - mondtam magamban, közben éreztem, ahogy szívem nyitottabban ver az iránta érzett mély szeretettől és hálától.

Aztán nem kellemes emlékek bukkantak fel. Oké-oké, - ez az elengedés része, nem nyomjuk el, csak, mert a szeretet ünnepe van! Hagytam az egykor mélybe merültek áramlását. Figyeltem. Csak jöjjenek, amiket anno mesélt, mert vannak olyan gyermekek, akik képesek meghallgatni, átvenni, és ezzel könnyíteni a terheken...

A kendő a nő fején az alázat jele. Emlékeztet a bennünk élő örök Istennőre, nőiségünkre. 

Valahol elveszett a nőtudat fontossága.
A kendő elhagyásával, a nadrág viselésével, az emancipációval? A változás örök és rendkívül fontos annak elfogadása. Tehát, ez nem is számít. Hiszen nem külsőségekről beszélünk.
De mégis! Néha éppen a külsőségek nagyon is hatással vannak ránk. A lelkünkre.
Ki kellet törni valahogy a sok évszázados elnyomottságból, a nők alsóbbrendűnek minősítéséből, és ezért elég nagy árat fizetett a női nem. Női energiáinak  az elvesztésével. Öltözzünk bár csipkébe, a finomság sok esetben már hiányzik. Sok minden erőből történik. Ez férfi energia. 
Kibillentünk. Az egész világ. 

Mooji azt mondta egyszer a dolgokra, jelenségekre, hogy ezek nem jók, vagy rosszak. Itt tart a Föld. Ez a tudatossági szint. 
Századokon át nők generációi nőttek fel úgy, hogy a lány másodrangú volt. A fiú a gyerek, a lány csak lány. Már minden sejtünkben ott rezeg ez a leminősítés, ez a tudatosság. Hiába viselünk nadrágot...
A nők férjeiknek, családjuknak alárendelődtek. Áldozatosságuk, odaadásuk mögött elvesztették az önmagukkal való kapcsolatot. Testi, lelki igényeik háttérbe szorultak. 
Amikor a testtel és/vagy a lélekkel megszakad a kapcsolat, jön a depresszió, a pánik.

Mint az Oltári nőben Maggie, (Julia Roberts) aki csak az újságíró (Richard Gere) kérdése után (hogy szereti reggelire a tojást?) döbbent rá, arra, hogy ő mindig azt szerette, amit az aktuális vőlegénye. És nem csak a reggelivel volt így. Kapcsolataiban feladta önmagát, s miután ezt mélyen belül érezte, az oltár előtt állva, az utolsó pillanatban mindig elmenekült. De hány nő nem szökött, szökik el, mert ott vannak vele szemben a családi, társadalmi elvárások és lelkileg éretlenül, önbecsülés nélkül megy férjhez? 
Maggie idővel megtanulta és megfogalmazta a saját igényeit, azt, hogy mivel szeret foglalkozni, hogyan szeret öltözni, mit szeret enni, hová szeret menni stb. Ez után, és csak is ez után tudta igazán elkötelezni magát. Átváltozott. Igazi nő lett és vélhetően egy szintén tudatos, igazi férfi oldalán élte le további életét. Legalábbis a film ezt sugallta.

Csak az az igazi fejlődés, amit belül lépünk meg. Ha megismerjük magunkat, ha tudjuk kik vagyunk.   
A matriarchális társadalmak  harmóniában, békében, bőségben éltek. Látnunk kell, a nő növekedést képes hozni a nőiségével.

Ez a nő legnagyobb értéke! Legyünk erre tudatosak, adjon ez belső békességet, önbizalmat. Tükrözze  vissza ezt a világunk.

Ha megkérdeznéd, miként szeretem a tojást reggelire, a válaszom: főtt lágytojás tojáspohárba téve, csíkokra vágott pirítós kenyérrel, vajjal, esetleg egy könnyű sajtos omlett, friss salátával.

Namaste,

Békesség

 

"Egy ajándékot hagyok itt nektek - a lélek és a szív békességét. A béke, amelyet én adok, egy olyan ajándék, amelyet a világ nem tud adni. Tehát ne nyugtalankodjatok és ne féljetek." Jézus

"Bármikor, amikor konfliktussal és zajjal találkozol, tudd, hogy az, aki zajjal és konfliktussal lép jelenlétedbe, egy mélységesen zaklatott ember; válj a béke eszközévé. Válj a csend eszközévé. Mindig legyen nálad kéznél egy csenddel teli edény, amelyet ráönthetsz tekinteteddel, mudráddal,* a testbeszédeddel, szavaiddal, melyek a benned örökké dagadó óceán mélységéből fakadnak. Ez az a hely, ahonnan a szeretet hatalmas erejű költészete, hatalmas erejű pozitív érzülete kel fel, és lemossa a világról, annak minden szennyét és tisztátalanságát." Szvámi Véda

* a mosoly egy arc, vagy mukha mudra

https://www.youtube.com/watch?

v=_2y9ABZD5EM

Lokah  Samasta Sukhino Bhavantu- Legyen minden lény boldog!

Minden gondolatom, szavam és cselekedetem járuljon hozzá valamilyen módon minden lény boldogságához.

Namaste