Csodaszarvas

"Amíg ember él, szükség van az ünnepekre. Ha az életet utazáshoz hasonlítjuk, ezek a megállók. Jó, ha az embert várják az állomásokon. Ha nem, akkor is legalább önmagával kénytelen találkozni. Szembenézni. Erre valók az ünnepek.." Bertha Bulcsu

Napforduló van, SZER nap. Ma kezdetét veszi a csillagászati tél az északi féltekén. Ezen a napon legrövidebb a nappal és leghosszabb az éjszaka. Holnaptól, ha először csak másodpercekkel is, de hosszabbodnak a nappalok.
Megszületik a FÉNY.

Fényünnepünk, a karácsony szent hetébe léptünk.

Legyen mindnyájunknak békés, áldott, szeretetteljes karácsonya! 

Regösének részlet:

Ó, élet, édes napfény,
Ó édes (Napocska!)
Ó, élet, ó, napfény,
Ó, édes (Napocska!)
Amott keletkezik
Egy kis kerek pázsit.
Azon legelészik
Csodafiú-szarvas.

Éberség - Az ŐZ

*Szelíd volt, nagy és erős. Csak feküdt ott... a kíntól mozdulatlanságba merevedve. 

Áradt lényéből a szenvedés. 

Csapdába esett! A bal lábán egy vastag dróthurok fogva tartotta. Mélyen a húsába vágódott. Megpróbáltam elvágni, de nem volt hozzá elég erőm. Egy férfi kéz jött segítségemre. Láttam, ahogy elmetszette a drótot. 

Sikerült felszabadítani mély, fájdalmas kötöttségéből. 

Az ŐZ felszabadult. 

Évek óta érlelődik bennem a szívről, a szívcsakráról való tudásom, mely csakra összeköti bennünk a fizikai és szellemi síkot, s a léleknek, legbensőbb énünknek, Átmannak  otthona. 

Ez, a mellkasunkban lévő energetikai kapu nem pontosan egyezik a biológiai szívünkkel, de mégis nagyon szoros az energetikai kapcsolat közöttük.  Ha blokkolt a szívcsakránk, ha a szívünkben érzett fájdalmaktól falak veszik körül szívünket, nem tudunk áradón szeretni, előbb-utóbb szív, keringési és bőr problémáink lehetnek. A bőr  kapu a  külvilág és a belsőnk között. Sok esetben a karjainkba költözött merevség is ennek a gátoltságnak  köszönhető, hiszen a kar a szív "meghosszabbítása", s azt tartják, amelyik kar ölel,  az sosem bénul meg.

A csakrát támogatja a  nyíló rózsaszínű lótuszvirágon való meditáció, a zöld levélzöldségek fogyasztása, mint például a spenót, káposzta, búzafűlé. A zöld ruha viselése, a nyitott "á" hang zengetése, (lálázás) lágy zongora dallamok hallgatása. Kristályok viselése, mint például a rubin, a rózsakvarc, a larimár, az aventurin,  az olivin. Illóolajok közül a damaszkuszi rózsa és a neroli. A mosoly és nevetés, a szeretet érzése.

Szív mandala:

A jógafilozófia szerint az őz, vagy gazella az éberséget szimbolizálja, ezért ez a csakra állata.

Az éberség, az egó mentesség a szívből, a lélek lakhelyéből ered. Ahogy a Kisherceg mondja: "Jól csak a szívével lát az ember." 

A szívben kell kifejlődni a rálátásnak, a buddhinak, az illúziókon való túllépéshez, a dolgok igaz természetének meglátásához.  Az igaz tudáshoz, a vidjához**. A szívben kell feloldódni, elengedődni  a fájdalmas érzésekhez való ragaszkodásnak; ami megköt, falakat von körénk; így tudunk csak kilépni a dualitásból,  hogy egy lehetőséget lássunk minden helyzetben, mely lelki, szellemi, érzelmi fejlődésünket hivatott szolgálni. 

A falak lebontása fizikai tünetekkel is jár, például égő érzés a szívben, kiütések a szívcsakra környékén. Ez a csakra rezgés emelkedésének következménye.

Egy alkalommal, úgy emlékszem, hogy Access cserén, tisztánlátó társam azt mondta - tudod, hogy olvasztják a szíved körüli pancélt? Vajon hogy fog ez távozni!?-kérdezte. Finom anyagi szinten ez nem olyan gond. A durva anyagi síkon viszont erős testi tüneteim lettek. Egy- két napon belül első és hátsó szívcsakra területén először kevés, majd egyre kiterjedtebb foltban apró, viszkető, fájó, piros kiütéseim lettek. Napokig tartott a méregtelenítésem. Hogy kik, milyen erők segítettek ebben, ne kérdezd. Sosem vagyunk egyedül.. 

Anahata csakra képe:

A csakrában lévő lótuszvirágnak tizenkét szirma van, hat a gerinctől balra és hat jobbra. A szirmok nyitott állapotban az ég felé nyitottak. A tizenkét szirom a  szív tizenkét isteni tulajdonsága: boldogság, béke, harmónia, szeretet, megértés, együttérzés, világosság, tisztaság, egység, könyörületesség, jószívűség, megbocsátás. 

A csakra őseleme a levegő, színét egyes tanítások kéknek írják le. Ehhez a csakrához kapcsolódva tudunk egységet, kiterjedést, szabadságot, isteni szeretetet megélni, és ebben az állapotban tapasztalhatjuk meg belső látásunkkal a gyönyörű azúrkék színt. 

A szeretetnek több szintje van, a szexus, erosz, fília, és agapé. Tudatosságom szerint, akkor azúrkék színű a csakra rezgése, amikor az agapét, az isteni szeretet érzését érezzük. 

Erre a központra összpontosítva fejleszthető írói vénánk, valamint innen indul a szankalpa shakti, a kívánságokat beteljesítő erő. Minél tisztább a csakránk, minél erősebb szívünk magnetikus ereje, annál gyorsabban vonzzuk magunkhoz vágyainkat, kívánságainkat.
A szívcsakra istensége Shiva és felesége Párvati, akik az itt találkozó tudat és természet harmonikus együttműködését személyesítik meg.

Visszatérve az írás elejére, ha azt kérdeznéd, ki volt a férfi, akinek a keze segített? Hát... talán az apámé? Meglehet animus segített animának? 
Shíva segített Párvatinak, vagy Krisna Laksminak?

Namaste, 

Ui.:

Pinkola Estés írja a Farkasokkal futó asszonyokban, hogyha egy nő leszűkített lelki életet él, melyben az alkotás, újítás, kezdeményezés korlátokba ütközik, elkezd "kiszáradni". Nem képes szívvel, lélekkel zabolátlan természete szerint cselekedni. Ilyenkor a nők gyakran álmodnak sérült állatokról. Az ilyen álmok az ösztönös női psziché állapotát, és az ősi természethez fűződő sérült kapcsolatát fejezi ki. 

*Ismeretes, hogy már az ókorban, kr.e. 4. és 3. században használták az álmok gyógyító erejét. 
Az egyik legismertebb gyógyító szentély a görög-római kultúrában Aszklépiosznak a gyógyítás istenének emelt epidavroszi Aszklépion volt, ami kr.u. 5. századig működött. A beteg embereknek egy éjszakát kellett eltölteni az egy forrás közelében lévő szentélyben, ahol álmukban gyógyító üzenetet kaptak egészségük visszanyerése érdekében.

**https://hu.wikipedia.org/wiki/Vidj

Fotók:

http://kamillaharmonia.blogspot.com/2015/09/szivcsakra-mandala.html

https://www.yogaindailylife.org/system/hu/a-csakr%C3%A1k/an%C3%A1hata-csakra

Mauna

Mottó: "Csillagom révészem

               Vigyél által a vízen

               Otthonom ott lészen,

          Ahol vagyon az Isten." magyar népdal

Megfogadtam a tanácsot, a reggeli jógázás után maunát* tartottam. 

A csend, vagy mauna egy befelé figyelési technika, az elme visszavonása a külvilágtól. Ebben az állapotban ráláthatunk a bensőnkben zajló folyamatokra, megfigyelhetjük és tudatosíthatjuk gondolatainkat, érzéseinket. Ez az állapot segít uralni az elmét. Akarom ezt a gondolatot? Hagyom, hogy eluraljon az általa keltett érzés, indulat? Hasznos ez számomra? Előre visz, vagy netán lehúz? Ha észreveszem, hogy negatív az irány, egy mély kilégzéssel útjára engedem, tudatosítva, hogy nem szolgálja mentális és lelki egészségemet. Ez nem egy kontroll, hanem egy flow, egy állapot, melynek lényege az  önmegfigyelés az érzékek külvilágtól való visszavonása által. Ez szanszkritül ( प्रत्याहार) a pratjáhára**.

Beléptem az erdőbe.

Egy mókus,- meglátva engem-, hirtelen felkapta az ösvény mellett lévő nagy csomó kutyaszőrt, és felfutott egy fára. Pillanatok alatt, már vagy tizenöt méterrel a fejem fölött volt. A fa magassága adta biztonságban megállt, kidugta a fejét, lenézett rám. Még maradtam. Érdekelt merre veszi útját. Nem mozdult. Pár lépéssel tovább mentem, kicsit megbújtam. Akkor mozdult. Kezdte a szőrt begyűrni a kis pofájába. Így szabadabbá váltak a melső mancsai, vett egy nagy lendületet, majd ágról-ágra és fáról-fára ugrálva eltűnt a szemem elől. Vitte fészkébe a meleg almot. 

Akárcsak az erdő, ő is készül téli álmára.

Tanít a természet. Az ősz az erőtartalékolás, a begyűjtés, a tél a begubózás, befelé fordulás ideje.

A természetben élő, dolgozó emberek napjait nem a naptár szabja meg, hanem a Nap járása, az időjárás. A természet megmutatja mindennek az idejét. Nem kell órát átállítani nyáron, mert a Nap korábban kel, a kakas korábban kukorékol, a természetben élő, dolgozó ember korábban indul munkára..., mert a természettel harmóniában él. 

Szóval a lombjukat hullató fák, a vackát télire előkészítő mókus, és jómagam; a november eleji ünnepkör hatására; befelé fordulunk. 

Ahogy a fák energiáikat visszahúzzák, úgy merülök én is gyökereimbe. 

Felmenőim már túl vannak a nagy vízen. Apám már amott vadászik az égi mezőkön, anyám ott táplálja égi virágait, s higgyétek meg, én itt érzem ezek áldott gyümölcseit.

Alázatot tanított ez az Ősök napja, s a Mindenszentek. A "nyugati világban" nem beszédtéma az elmúlás, mert az félelmetes, sötét, nehéz a föld súlya, s kimondom, férgek, és kukacok...

De, ha nem is hiszünk a feltámadásban, a lélek halhatatlanságában, a transzcendensben, hinnünk kell az átváltozásban. A "porból lettünk, porrá leszünk" -ben. Hogy testünk az enyészeté lesz, de ez egy bizonyos szinten táplálja azt, ami addig táplált, a földet. Hogy felettünk, sírhalmunk felett virágok fognak nyílni. 

És itt tanultam alázatot én, aki évente csak párszor vagyok szüleim, felmenőim sírjánál. Nem csak mert messze élek, hanem, mert ők a szívemben élnek örökké, - az élet megy tovább, elég a  síron a koszorú, a gyertya.

Aztán földelődtem. Figyelmem az égből, a lelkiekből anyagiasabb síkra, a gyökerekre terelődött. Valamit csak most értettem meg. A transzmutációt, az anyag átváltozását, hogy mit is jelent a sírokon gondozott virág. 

Hogy gyökereik által végül is szeretteinkről gondoskodunk tovább.

 

*https://satyananda.hu/2008-mauna/
**https://hu.wikipedia.org/wiki/Pratj%C3%A1h%C3%A1ra

Dum-tak-ketak

A hétvégét egy baranyai kis faluban a Mecsek alján, Mánfán töltöttem egy elvonuláson. 

Elvonulás!?- kérdezte a férjem, -mi az, hogy elvonulás? Hát, tudod, ez nem SPA, nem wellness, hanem elvonulás.  A hétköznapok rutinjából, zajából. 

Na, nem mintha a hétköznapjaim olyan zajosak lennének, és ez a tábor olyan csendesnek ígérkezett volna, hiszen ez egy szakrális dob, ének és transzmeditációs elvonulás volt. Pontosan nem is tudtam mi vár rám ebben a táborban, de hívott valami újnak a kipróbálása, a Mecsek, és az eddig még fel nem fedezett odavezető baranyai út. 

Pénteken délelőtt indultam, hűvös, borús, őszi időben. Az autópályán, kiérve a besorolásokból, körgyűrűből bekapcsoltam a tempomatot és egy kényelmes tempóban tartottam délnek. Volt időm szemlélődni, befogadni az egyre színesebb tájat. A berkenyék, borbolyák vörösét, az akácok sárgáját,  nyárfák sárguló ezüstjét, és a tölgyek, platánok, juharok már itt-ott barnába menő zöldjét, a még száron lévő kukorica fakó barnáját.

Milyen harmóniában vagyok a természettel,- jegyeztem meg magamnak az öltözékemre nézve. Nem is érezném magamat jól, ha nem így lenne.
Szekszárdhoz érve lehajtottam az autópályáról a 6-osra. Rátértem az ismeretlen útra. A Szekszárdi-dombság, majd a Mecsek dombjainak ölelésében haladtam tovább. Bonyhád, Hidas, Mecseknádasd, Zengővárkony, Hosszúhetény, Pécsvárad, Ófalu, Óbánya mind-mind névről jól ismert települések. Aztán beérkeztem Pécsre, innen északnak haladva a Mecsek kacskaringóiban egyszer csak előbukkant Mánfa. 

Két óra volt és igazi hegyvidéki nyirkos hideg, mikor megérkeztem az Elvonulási Központ elé. A Mecsek egyáltalán nem a mediterrán arcát mutatta. Cili a szervező, a program háziasszonya a kapuban várt, fogadott bennünket, érkezőket. A szobák elfoglalása után 3 órakor kezdődött a program. Ismerkedés egymással, a dobokkal, éneklés, vacsora, dobolás, majd éber, alvás nélküli éjszaka. 30 ember dobolt egyszerre, a rezgések, a feléledt tűz úgy kimosott, kiégetett mindent az elmémből, olyan éberré tett, hogy nem volt szüksége a szervezetemnek alvásra. Reggel hét órakor már ott ültünk a mantrameditáción és együtt énekeltünk Ölvedi Gábor egyedi torokhangú énekével. Napközben dob ritmusokat gyakoroltunk, ebéd után pedig erdei meditációra mentünk. De milyen ebéd után! Majdnem a mohóság vétkébe esve ettünk, mert olyan finom vega ételeket szolgáltak fel. Kellett repetázni! Visszaérkezve az erdőből, szakrális magyar énekeket énekeltünk dobokkal kísérve, este Gábor koncertet adott, majd transzdobolás, tánc következett. Tizenegy körül volt vége a nap hivatalos részének, de többen még ott maradtak a Dharma teremben beszélgetni, meditálni. 

A vasárnap ismét hétkor indult, mantrameditáció, dobolás, daltanulás. Ebéd után zárókör, három órakor indulás haza. Este igazából még nem voltam itthon. Ismeritek milyen az, amikor minden gondolatunk, érzésünk máshol jár. Este az ágyban még dallamok és ritmusok jöttek,- csillagom, révészem... aztán pedig dumtak tak-ketak, dumtak-ketak tak-ke,  dum dum dum, taktak, dum, tak tak tak, tak.

Az itthoni dobolás gyakorlásról? Egyedül!? Dög unalom! Inkább esetleg majd  tavasszal egy másik  dobolós táborban. 

Namaste

Egy hétvége nővéremnél

Múlt héten vendégségbe utaztam a nővéremhez Bólyba. Kihasználva a még gyönyörű időt, míg ő dolgozni volt, elmentem Harkányba. Útközben rácsodálkoztam ismét a Villányi borvidék szépségére, a Villányi-hegységre, a Tenkesre, a rendezett szőlősorokra, - s mivel egy terelés miatt át kellett utaznom Nagyharsányon és Villányon -, a Villányi történelmi pincesorra. Szinte csak német neveket olvashatunk a pincéken. Mint legtöbb helyen az országban svábok alapította borút ez is. Kiérve Villányból a Sauska borbirtok területén hajtottam keresztül. Nagy rendezvény zajlott éppen, a terelés is ezért volt.

Majd Siklós következett, már messziről láttam a szépen felújított várat, azután Harkányba is értem. A felhőtlen égen fenn járt már a Nap, ami a szép idő ígéretével kecsegtetett. Kora délutánig nyári hangulatban fürdőztem, napoztam, a fürdő gyönyörű parkjában banánfák, pálmafák, hatalmas kaspók virágözönnel. Több mint 100 éves platánok, fenyők, amik még a Batthyány uradalom idejéből valók. 

Eszembe jutottak azok az idők, a hatvanas évek, mikor még nagyanyámmal jöttem ide fürödni. Emlékszem, én a dunai lányka miként reklamáltam ómamámnál, hogy milyen bűzös itt minden medence vize, az ivókútból jövő meleg, kénes víz is ihatatlannak tűnt számomra, mert, hát megkóstoltam, hiszen mamám is ivott belőle. Édesapámnak is ez volt a kedvenc fürdőhelye. Ha hazajött egy-egy fürdőkúra után, jól emlékszem bőrét, ruháját átjárta a kénes fürdő illata. Aztán majd egy emberöltő múlva anyuval, férjemmel, kisfiammal jártunk ide nyaranta, akit itt kezdtünk tanítani úszni. Persze nem a gyógy-, hanem a strandfürdőben.      

Szóval ezt a ragyogó pénteki napot a gyógyfürdőben töltve, az ördöggel cimboráltam. Ez egyszerűen úgy történhetett meg, hogy a legenda szerint Harkányfürdő az ördög műve.*  Kénes szagából kiindulva el is hiszem.

Három óra után indultam vissza Bólyba. Nővérem négyig dolgozott a gyógyszertárban, elé sétáltam. A patikába lépve azt állapítottam meg, hogy nincs patika illat. Régen, mikor még én is gyógyszertárban dolgoztam, ilyen őszi időszakban - különösen ilyenkor - készültek az Elix. Thymi, Sirup kálii oldatok, aminek illata belengte még a patika váróját is, sőt a nyitott ablakokból is ez áradt.  Ma már többnyire csak a gyógyszeres dobozok szaga érződhet. A patikákból gyógyszerkereskedelmi egység lett. 

Szombaton svábfalu programot csináltunk. Először Liptódra mentünk. Elragadó a kis zsákfalu fekvése. A dombok között lévő faluban egy kis patak fut, melynek oldalán minden házhoz téglából épített íves kis hidacskán lehet bejutni. És egykor micsoda házakhoz! Ma már többnyire romosak, de még így is mutatják régi fényüket. Némelyiken még ott a parasztbarokk, szecessziós, vagy klasszicista stukkódíszítés, ami mutatja az igényességet és a jómódot. A ház közepe táján van  a főbejárat, fölötte a német név és dátum, több az 1800-as évekből. Többnyire hosszú oszlopos gang vezet végig a házak előtt, majd L alakban hátul az udvart lezárandó a fészer az ólak, és az istállók. Az után vagy kert, vagy a domb, abban vájt pince, vagy erdőbe vezető ösvény. Ilyen egy sváb porta. A falu fölött kálvária. Megkapó a látvány.

Innen a Nagynyárádi pincesorra, majd Majsra, ahonnan bólyi Schneider felmenőink származnak, és Lippóra mentünk. Ezek is hasonlóan szép kis sváb falvak, síkvidéken. Liptód fekvéséből adódó szépségével nem versenyezhetnek.

Délután a temetőbe mentünk. Édesanyánk, ómamánk, tántink sírjára télire árvácskákat ültettünk.

Németségünk? Már csak a velük való emlékeinkben él.  Ilyen az elmúlás...

*A legenda:

https://netfolk.blog.hu/2013/07/27/a_harkanyi_gyogyviz_legendaja_az_ordogszantotta-hegy_mondaja

A bennünk lévő asszony

Az éjjel flowban voltam, jöttek a fogalmazott gondolataim egy adott témában, így felkapcsoltam a villanyt, papírért kutattam a fiókom mélyén, hogy gyorsan jegyzeteljek. A papír egyik oldalán találtam az alábbi sorokat, amit régen, mikor a regényt olvastam fontosnak találtam kijegyzetelni. 

 "Ha társa szereti a nőt, ez azt jelenti, hogy zabolátlan természetét is szereti. Ha egy nő, olyan társat választ, aki nem tudja, vagy nem akarja ezt a másik oldalát szeretni, akkor többnyire, valamiképpen erejét veszti, s ebből csak nagy nehézségek árán épül föl.

A férfiaknak tehát, akárcsak a nőknek, meg kell nevezniük kettős természetüket. A legdrágább kedves, a legdrágább szülő, a legdrágább barát, a legdrágább "zabolátlan ember" kíván a leginkább tanulni. Akiknek nem okoz örömöt a tanulás, akik nem tudnak új gondolatokba, vagy új élményekbe merülni, azok nem tudnak továbblépni a mellől az útjelzőtábla mellől, amely mellett most állnak. Ha létezik akár egyetlen erő is, amely a szenvedés gyökerét táplálja, akkor az a jelen pillanaton túlmutató tanulás visszautasítása."

Forrás: Clarissa Pincola Estés; Farkasokkal futó asszonyok

Kép: Holly Sierra

Nyári emlék

Az idei ősz megmutatta borús arcát. A tegnapi telehold esőt és egy erős lehűlést tolt maga előtt, így a napokban eléggé fázósan, beöltözve sétáltam az erdőben.

Lélekben szálltam is vissza a jó meleg nyárba! Tengerparti nyaralásunk egyik estéje jutott eszembe, mikor az esti sétából későn megérkezve, férjem fölment szálláshelyünkre, én pedig még lementem a partra. A bárban szólt a zene, és hangos jókedv uralkodott. A Hold nélküli éj sötétjében sziporkáztak a csillagok. Augusztus a Perszeidák ideje, így jószerencsémnek köszönhetően láttam hullócsillagokat, s nem feledtem el kívánni.  Újholdkor mindig erősebb a Nap hatása, mint mutatta az aznapi kánikula, és érezhetően meleg volt még az éjszaka is. 

A strandhoz érve néztem, ahogy a tengerbe hatoló színes reflektorsugarak odavonzották a játszadozó kisebb, nagyobb halakat. Egy idősebb hölgy éppen csak akkor ment be fürdeni. Már nekem is tervemben volt az éjszakai mártózás, de valami miatt minden este elmaradt. Kicsit vágyódva néztem. Aztán jött egy másik asszony is. Hangosan, szlávosan, szinte harsányan köszönt, ledobta a törölközőjét és már csobbant is.

- Itt a pillanat! Föl majd mezítláb megyek, és a  vállkendőm lesz a törölköző, - mondtam magamban és már oldottam is le a sarum bőrpántját a bokámról, húztam is le a cipzárat és már léptem is ki a ruhámból. 

Nema bikini,-  mondtam az idősebb asszonynak, aki, habár nem értettem, de érezhetően támogatott szándékomban. Nevettünk. 

Én úsztam befelé a tengerbe, ő  kifelé menet a lépcsőn megállt, visszanézett és mondott nekem valamit. 

Ne razumijem,- mondtam. Erre ő megfogta a lábát, mintha fájna, felszisszent és kétszer hangosan azt mondta,- grcs, grcs. 

Megértettem. Tudom a szláv spórol a magánhangzókkal. A grcs az görcs. Hálás voltam a gondoskodásáért. Kijjebb úsztam a sötétből a part közelébe. 

Időközben a másik nő is parthoz ért.  Lezuhanyoztunk, majd - laku nócs - elköszöntünk  egymástól.

Ez az este, olyan kedves emlék lett nekem, mert szép példája volt a női energiának, a gondoskodásnak. Valamint az ihletettségnek, az intuíciónak, ugyanis, másnap kora délután megjött a Bóra, ami felkavarta és jól lehűtötte a tengert, és naplemente után a levegő is inkább hűvös volt, mint kellemes. Jól  tettem, hogy az adott pillanatban hallgattam bensőmre.

És, hogy mit szólt ehhez a férjem!? hát velem együtt egy jót nevetett.

Csillaganya és a lemúriai nő

Anyámmal álmodtam tegnap. Kortalanul fiatal és szép volt, olyan elegáns, ahogy körtáncot járt nővéreivel.

Elihu Vedder: Plejádok, 

Olyan jó volt látni, tudni, hogy van, létezik, hogy tudatom így vetíti ki létét a világban.

Napközben kaptam egy üzenetet, hogy rendelt könyvemet, "A lemúriai nő"-t  átvehetem a közeli  pick-pack ponton.

Érdekes ez a multidimenzionalitás. A lemúriai nő üzent érkezéséről. 

Miért gondolom?

Eszembe jutnak gyermekkorom estéi. Anyámmal felültünk apám hintójának ülésére az udvarunkon, s onnan  kémleltük  koromsötétben az eget.

 Csillagösvény Dunafalva felett

Felmutatott az égre - látod, az ott, az a csillaghalmaz a Fiastyúk (Plejádok).

Valamit tudhatott égi eredetéről, természetéről. Az a telepátia, mellyel néha csengetés nélkül úgy vettük fel a telefont, hogy a vonalban már ott volt a másik. Az a nőiesség, szeretet, odaadás, táplálás, bölcsesség,  ami az övé volt. A mindig segíteni tudás, az elesettek meglátása, az együttérzés foka.  

Most már látom Őt tisztán.

Látom karmáját, amiben élt, és ami lelkileg felemelte.

Szóval, Csillaganya a lemúriai nő anyja álmomban jelentkezett.

Kryon azt tanítja, ha elakadsz az életedben, tedd fel a kérdést, "mit kell tudnom az adott helyzetben", aztán csak csendben várj. Intuíciónk, ez a finom női energia tudja a dolgát, elvezet a válaszhoz.

Ahhoz, hogy kellően intuitívak legyünk, harmóniában, flowban kell lennünk. Birtokában kell lenni a nektárnak, az amritnak, a sómának, ami maga a hűvös, női holdenergia.

Ez a lemúriai nő sajátja.

Van, hogy könnyebbnek látom a világot és van, hogy nehezebben mennek a dolgok. 

A tudatosságon van a fő hangsúly.

Sokat dolgozom magamon. Valaki azt mondta erre, -  azt mondod dolgozol magadon, a dolgozás szóhoz a nehézség fogalma társul.

A munka nem mindig kell, hogy nehéz legyen. Egyszerűen csak valakinek el kell végezni. Az tudja, aki tudatos. A tudatosság egy teret nyit. Lelkileg könnyebbé teszi azt, ami a nem tudatos embernek nehéz. Persze neki sem olyan könnyű, de az eltávolodás, a rálátás segít.

Hogy értsd. Például, mikor az emberi létből már kifelé menő korú szerettedet beszélgetésetek során sírni látod a gyermeki énje sérülése miatt, mert még nem gyógyult be az a seb, amit gyermekként elszenvedett. Mert a szabadnak születettet elválasztották a számára egyetlen szeretet forrását jelentő anyjától, mert nem látja még most sem, az adott helyzetek pozitív miértjeit. 

Itt kell a tudatosság, ami teret nyit a sérült emberben, majd lassan beleáramlik tudatába az elengedés, megbocsátás gyógyító energiája.

A multidimenzionális lét néha nehéz. Látni, érezni mások kimondatlan gondolatait, érzelmeit. 

Ramana Maharsi olyan egyszerűen fogalmazott a kérdésre, - Hogyan bánjunk másokkal? - Nincsenek mások.

Egyek vagyunk.

TAT TVAM ASI

Többször éberségemben meghatódott vagyok. Saját magamtól. Attól Aki Vagyok. Tudod az egón túlitól. 

Igen, az könnyekig megható..

A nőiességről.

Akkor vagyunk szépek, amikor elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Azt, amit egyrészt hoztunk lelkünkben, és azt, amit kaptunk apáinktól és anyáinktól örökül.

Van, hogy könnyű az elfogadás, van hogy nehezebb. Egy "Démétert", talán még boldoggá is tesz kerekedő csípője, anyaságának látványossága, míg egy "Afrodité" ilyent nehezebben fogad el.

Korral változunk, bölcsebbek is leszünk. Elfogadjuk, hogy a szépség egyfajta harmónia, a belső kisugárzása. A szépség önmagáért a szépségért van. Esztétikum, mely pezsdítően hat ránk, környezetünkre.

Ha, a szépség önmagáért van.. 

De, ha nem saját, belső megelégedésünket szolgálja a szépség, ha más előtt akarunk csillogni, ha kifelé tetszelgünk, akkor az egó fátyla porral hint be, s eltakarja igazi ragyogásunkat.

Túlzott hiúság, rútság.

Ha bizonytalanok vagyunk önmagunkban, ha önbizalom kell, kérdezzük meg Csillaganyát, - mit kell tudnom az adott helyzetben?

Ő majd felel. A Csendben.

 Namaste

Fotó: Bakó Csaba

Életöm

Otthon jártam, Dunafalván.

Testvéremmel, Pistivel  meglátogattuk a 86 éves unokanagynénénket. Egyrészt tiszteletünket tettük a még élő apai felmenőinknél, másrészt tudakozódtunk gyökereink felől.

Vannak megválaszolatlan kérdések.

A mi szüleink, nagyszüleink sokszor tartották a szájukat, jobb volt dolgokról nem beszélni..., ment is minden a szőnyeg alá.

- És mond Erzsi néni, milyen volt az én nagyanyám? - kérdeztem. Jajj, életöm, hát szép volt! Édösapám mindég azt montta, te lyányom olyan szép vagy, mint Kató nenéd.

Megmosolyogtatott Erzsi néném válasza. Valahogy nem pont ezt a választ vártam, mikor nagyanyámról, az ő édesapjának húgáról érdeklődtem, de beértem ezzel a válasszal.

Apai nagyanyámat csak egy, az apu fiókjában megbújó homályos, valamint a temetői porcelán képe alapján ismerem.

Tudom, mert tudnom kell, hogy dolgos, kétkezi asszony volt.

Mikor unokabátyámtól kérdeztem felőle, ő azt mondta róla, hogy nagyon jószívű, szeretetteljes asszony volt.

Aztán anyutól is voltak ismeret morzsák róla. Csak morzsák, mert, ahogy '54-ben anyám jött a családba, mamám pár hónap múlva ment.

Összeraktam hát a képet, arról az ismeretlennek hitt asszonyról, akivel egyszer álmomban egy úton ballagtam a szigeti, kenderrel szegélyezett földes úton. Ő mezítláb, egyszerű ruhában, én pedig kicsit távolabb tőle, mint a szemlélő.

Most ezt elmeséltem Erzsi nénémnek.

- Eljött hozzád életöm, - mondta, majd hozzátette -, borsózik a bőröm, ahogy meséled.

Ez az álmom a tudatból jött.

Igen, a buddhi dolgozott, a magasabb értelem. Megmutatta, hogy nagyanyám minden sejtemben, érzésemben, vágyamban benne él, s, hogy ismeretlenül is nagyon jól ismerhetem.

Aztán hazaérkeztem.

Dóri megkért, menjek hozzájuk többször, legyek Leventével, míg ők a kertépítéssel, és annak dolgaival vannak elfoglalva.

Kis "életöm", Levente három hét múlva egy éves. Nyolc fogacskája van, amit este fürdéskor  megmos az anyukája. Sika-sika - mondja Dóri, mire Levente nyitja a száját, tartja fogacskáit.

Nem lehet elég korán kezdeni a fogak védelmét, írom nagyon mosolyogva.

Még szopizik, de már eszik minden darabos ételt, amit ilyen korban ehet egy gyermek.

Érthető szavakat mond, lassan elindul, pá pát integet, és huncutkodik. Szemmel láthatóan nagyon szereti a zenét, különösen a house-t. Apukája szegre is akasztotta a basszusgitárját, mert az nem arat most akkora tetszést Leventénél.

Vissza a természethez

Nem régen még az udvaron élveztem a napsütést, majd egyik pillanatról a másikra be kellett menekülnöm a viharos szél elől. Fentről a szobából figyelem, ahogy süvít, tombolva tépi az erdő fáit, azok pedig hajlongva nyögnek alatta. Az erdőből kiérve forgószéllé alakul, emeli a port magasba, majd, mint Isten a kegyét vesztett embert, visszahullajtja azt ismét a földre. Dühöngve cibálja az emberek haját, ruháját, akik miatta sétájukat menekülőre vették.

Gondolatom is száguld a széllel, már egészen máshol járok. Eszembe jut mai álmom, melyben Emike eltévedt. Még ocsúdás közben fogalmazódik meg bennem, állapítom meg, hogy Emike nem is eltévedt, hanem  a lelkét vesztette el. 

Annyira eltávolodott belső lényétől -, a vadóctól, aki egykor gyerekként gondtalanul 

bújó-fogócskázott, az erdőben a srácokkal bunkert épített, haverokkal lógott, biciklizett, robogózott, akinek kibontott szőke haját borzolta-,  kacagását fújta a szél -, hogy kis anyukaként megfáradt lett, szinte depresszióba esett. 

Senki sem értette, mi történt vele, hiszen megvolt mindene. Jó férj, luxus lakás, -autó, -utazások, télen síelés, nyáron tengerpart, év közben világvárosok, nagy baráti társaság, partik...

Mindegy is, hogy ki Emike, mert ő, bennünk nőkben sokunkban ott él. 

Nekünk nőknek nem szabad elveszíteni lélekben a kapcsolatot a Földdel, a Földanyával, hiszen minden szívdobbanásunk, minden teremtésünk egy vele.

 De nem csak a nőknek, mindnyájunknak vissza kell találni a természethez!

Teremtett világunkat áthatja a szellemi. A formaszellemek az isteni terv végrehajtói itt a Földön, 

kapcsok a szellemi és fizikai lét között. Ők alkotják körülöttünk az érzéki világot.

Ki ne hallott volna már manókról, faunokról, tündérekről, koboldokról, sellőkről, elfekről, sőt akinek fejlett az éterikus látása, már láthatta is őket -, sokszor épp a gyerekek ezek -, egy másik dimenzióban. 

Azért lényeges tudni létezésükről, hálával lenni irántuk, mert világunkat segítik teremteni, értünk vannak itt a Földön. Érzéseink, és belső képeink által kommunikálhatunk velük. 

Leginkább, azért írok most erről a témáról, mert életünket sok tekintetben megbénította egy vírus.

Tudnunk kell, hogy minden kivágott fával a fa formaszelleme, egy faun, aki irányítja a gyökerek a törzs, a lombozat kialakulását, homeless, hajléktalan lesz. Láthatjuk mivé válik egy hajléktalan...

Nos, az elementálok, ha nem tudják elvégezni feladatukat, ártó erőkké válnak. 

Ezek a földelementálok környezetünkben, mint vírusok, bacillusok, paraziták jelennek meg. 

Külsőleg földrengéseket okozhatnak, a vízelementálok árvizeket, a levegő szellemei szélviharokat, a tűzé pedig tűzvészeket okoznak. Ezek egyben mind tükrei is az emberek negatív érzéseinek.

Ne gondoljátok, hogy olyan jó a fantáziám, hogy mindezt csak én találtam ki...

Nagy a felelőssége mindnyájunknak.
A természetben járva rájuk kell hangolódni. Meglátni minden fűszálban, virágban, madárban, rovarban azt azt erőt, mely a maga intelligenciájával az egész-s-ég-es Földért cselekszik.

Talán érdemes elolvasni Wass Albert; tavak és erdők könyvét.


Egy régebbi írásom a lélek és a természet kapcsolatának fontosságáról: https://magyarkamargit.blogspot.com/2017/06/jolletunk-titka.html

A képek Holly Sierra festményei.

Namaste

A hagyaték

Tegnap történt. Férjem  megérkezett a munkából, kezében egy nagy szatyor gyümölccsel. 

 - Nem kellett volna venned, van még itthon, - mondtam, mire ő -, nem vettem, kaptuk. Egy vevő jött lambériáért, majd kivett a csomagtartóból egy rekesz banánt és egy rekesz narancsot a fatelep dolgozóinak. Azt osztották szét a lányok.

Merő jószándékból hozta.

A nehéz idők megpróbálják az embert. Direkt és indirekt módon. Van aki így-úgy áldozata lesz az eseményeknek és van akik fölékerekednek. Van aki beteg lesz, ezért van aki retteg, és van aki megszólja a maszkot nem viselőket, és van, aki a maszkot viselőket... 

Senkit meg nem ítélve, sőt nagyon is tudatosan, együttérezve viszonyulok az eseményekhez. Csak, ha muszáj, hagyom el az otthonomat. 

Tisztán látom, hol uralkodik pánik, "félek, de dolgozni kell", és hol van az "ez az őrület is elmúlik" higgadtsága.

Hogy mitől vagyok nyugodt, elfogadó, miért "merek" félelem és maszk nélkül menni emberek közé?

A legőszintébb magyarázatot Wass Albert; Hagyaték című regényének bevezetőjéből értheted meg, mely a hitről, a hit erejéről szól.

Egy részlet ebből:

"Cserkészgyerek voltam, 1921 nyarán, megmart a kurtakígyó. Háromszor is belém fecskendezte a mérgét, mert, nem tudtam kikecmeregni a tüskés kökénybokorból, ahova ügyetlenül aláfittyentem a meredek vízmosás pereméről. Mikor a fiúk végül is kihúztak onnan, úgy fájt a lábam, hogy azt hittem, vége a világnak. Kékült is gyorsan. Sztána felett táboroztunk a "Lügetes" szélén, Kalotaszeg csücskében. Mire nagy kínlódással fölvittek a fiúk a meredek hegyoldalból a tisztásra, ahol a sátraink állottak ügyes félkörben a kövekkel megjelölt tábortűz helye körül, már emlékezetem is elmaradt valahol, mert csak arra emlékszem vissza, hogy a tűz égette lábamat, a torkomat félelem szorította és nagy messzeségben feltűnt cserkészvezetőnk megdöbbent arca. Hogy mi történt ezután, azt csak másoktól tudtam  meg rendre.

   Először is elvittek hevenyészett hordágyon Sztánára, Kós Károlyhoz, aki a házán dolgozott volt épp akkor.

 - Orvoshoz kell vigyük, de gyorsan! - mondta cserkészvezetőnk, de Kós Károly rám nézett s megrázta a fejét.

  - Arra már nincs idő - mondta, s odakiáltott a szolgalegényhez -, nyergeld meg a Hollót, de gyorsan ám!

   Aztán felkötöztek engem a kis hegyilóra, s már vittek is kantáron vezetve a lovat, nem le a völgybe, ahogy illett volna, hanem neki a hegynek. Fekete hegynek nevezik a sztánaiak a hegyet, ahova vittek. Alighanem azért, mert szénégetők lakoztak odafönt. Egy Boldizsár nevezetű vénemberhez vittek, akit csodatévőnek nevezett volt a nép.

... Mindössze arra emlékszem... egy öregember fölém hajolt és megkérdezte:

  - Mit tudsz Istenről gyerek?

 S én meg kinyögtem, nehezen mozduló nyelvvel:

  - Ő teremté a világot...!

  - Színigazat mondtál, s ehhez tartsd magad -, felelte az ismeretlen szakállas vénember, s megtoldotta egy  második kérdéssel: - Ha Istennel lennél, teremtenél-e mérget?

Azt mondják akik ott voltak, hogy erre csak megráztam a fejemet, mert beszélni már nem tudtam többé. Kék voltam, mint az érett szilva s szemem is lezárult. De úgy rémlik még ma is, mintha roppant messzeségből hallottam volna az öregember hangját, ahogy mondta:

  - Az Úr se teremtett ilyesmit. De az emberek buták s nem hiszik el, amikor mondom. Na. Amit Isten teremtett, annak nem lehet hatalma fölötted, 'sze tán Isten gyermeke vagy. Teszünk egy kis ciberét a marások helyére, hadd menjen ki belőlük a hőség s rendben leszel, mielőtt hármat szól a fürj...

Hogy szólott-e hármat vagy nem, azt nem tudhatom. De amikor fölnyitottam a szememet, ott feküdtem egy csergepokrócon, bükkerdő mélyén, szénégetők félfödele alatt s a bükkök lombja közül úgy csillogott alá az égbolt friss kékje, mintha angyalok sikálták volna fényesre.

 Így valahogy történt.

  

  Telt az idő... Amikor nagynéném bemutatott neki, Károly bácsi reám emelte nagy csontos mutatóujját.

 - Hát te vagy az, he? Akit a vén csodatevő ott fent a hegyen kigyógyított a kígyómarásból? ...

   Aztán nagy hangosan, ízesen kiszínezve, kóskárolyosan, elmondta a többieknek mindazt, amiről én magam is csak ködösen tudtam valamit: hogy miképpen vittek föl annak idején a "Holló" hátára kötözve, félholtan, csodatévő Boldizsár kunyhójához. 

Még annak a nyárnak a vége felé, mielőtt nekiindultam volna az egyetemi életnek, hátizsákkal a hátamon fölkerestem a kalotaszegi hegyeket. Források mellett, erdők tisztásain töltöttem az éjszakákat könnyű ponyva alatt. Birkapásztorok, fadöntők, szénégetők tüzénél üldögélve hallgattam a hegyi emberek lassú beszédét, míg végül is megleltem öreg Boldizsárt, a csodatévőt, szénégető kemencéi mellett.

  Megmondtam, hogy ki vagyok, de nem emlékezett reám. A cserkészekre se emlékezett. De Kós Károlyra igen.

 - Derék ember őkelme - mondta bólogatva - derék ember... Mikor aztán előjöttem azzal, hogy azért vagyok ott, mert ő mentette meg az életemet, csak rám bámult kis kék szemeivel a bozontos szemöldökök alól.

 - Én? Én, úrfi, magamtól nem vagyok jó semmire. Vén, iskolázatlan szénégető vagyok, semmi egyéb. Mindössze eszköz az Úr kezében, mint enyimben az a balta ott, vagy ez a fakanál. Én nem mentettem meg soha senkit semmitől. Az Úr végezte azt. Ő tartotta meg magát is, ha igaz, amit mond. Én csak egyike vagyok azoknak, kik őrzik még mindég a szent hagyatékot, amit őseink hagytak volt reánk sok száz esztendeje annak, régi időkből, mikor még az Úr nemzete voltunk...

   Mentem, mert mennem kellett. De ahogy mentem, valamit vittem magammal. Valamit, ami rátelepedett a lelkemre azon az éjszakán, ott a bükkerdő közepén, a kicsi tűz mellett...

Dharma* - धर्म - Rend

Fotó: Nicholas Tinelli, Nepál

A hinduk vallásuk alapjául szolgáló elvet szanátana dharmának, (örök rend, vagy örök törvény) nevezik. A dharma hitelességre való törekvés, az élet összhangba hozása olyan magasabb rendű elvekkel, igazságokkal, cselekvésekkel, melyek szeretethez, boldogsághoz, jobb újjászületéshez, vagy akár  móksához, a születés és halál örök körforgásából való megszabaduláshoz vezetnek. 

Aki a dharmája szerint él, az jól él. Életében elégedettség, anyagi bőség van, ami egyáltalán nem jelenti a nyugati világ mértéktelen, egoista, felhalmozó gazdagságát. 

Az elért anyagi javakkal ki tudja elégíteni vágyait, melyek uraltak. Az emberi vágyak ugyanis határtalanok. Ez különösen igaz a nőkre, egyszerűen azért, mert ilyen a női lélek felépítése.

Aztán kielégülve vágyainktól, meglátva és elfogadva egy magasabb rendezői elvet, a szellemiek szerint, a mulandó értékektől megszabadult lélekkel éljük az életünket.

Ez egy védikus életút.

Aki nem követi a dharma útját, számtalan akadály gördül az útjába. 

A kérdés az lehet, hogy miként találjunk rá saját dharmánkra?

Mi "nyugati" emberek nagyon elszakadtunk a természettől. Mértéket, és értéket vesztettünk Nincs olyan lelki vezetőnk, gurunk, aki akár napi szinten jó tanácsadónk, vezetőnk lehetne. 

Vagy mégis? 

Olvasva a Bennünk élő isteneket, válaszokat találunk. 

Jung szerint meg kell találni a bennünk élő gyermeket. Meg kell keresni, befelé kell menni magunkba. Vissza kell menni a gyermekkorunkba. Mit szerettünk csinálni? Mi volt az, ami örömmel töltötte el azt a gyermeket? Mi adott neki enyhülést, megnyugvást, békét, ha bármi érte a világban?

Jean Shinona:

... az istenek ismerete csak egy eszköz arra, hogy hitelesek lehessünk, értéke abban rejlik, hogy azt tudjuk mondani: "Ez fontos nekem" és ez alapján cselekszünk is.

...nem kell ismerned a mítoszodat (archetipus), az a fontos, hogy éld meg.

Hogyan?

A következő párbeszédben Joseph  Cambell  mítoszkutató elmondja nekünk:

- Hogyan ismerheti meg valaki saját mítoszát? - ... Cambell maga is egy kérdéssel válaszolt:

- Hol érzi ön a legnagyobb harmóniában magát, és mi az ön számára a legnagyobb boldogság?

- Nem tudom, nem vagyok biztos benne.

- Találja meg - mondta Cambell. - És kövesse azt!

" A harmónia nem más, mint a jó úton haladni, olyan munkát végezni, ami leköt, ugyanakkor összeegyeztethető személyes értékrendünkkel is, ráadásul még tehetségünk is van hozzá. Harmónia az, amikor együtt vagyunk partnerünkkel, barátainkkal, (vagy éppen egyedül), vagy együtt vagyunk állatokkal, vagy a természettel, egy bizonyos városban élünk, vagy vidéken, és amikor az az érzésünk, hogy minden a helyén van. Harmónia az is, ha nagy fájdalmat érzünk. A harmónia gátlásoktól mentes, öntudatlan sponteneitás, mint a kitörő nevetés, és az előtörő könnyek. Harmóniát ott találunk, ahol a viselkedés és a hit összeér, ahol a belső archetipikus és a külső élet egymás kifejeződései, valamint amikor hűek vagyunk önmagunkhoz... Ilyenkor azt érezzük, hogy amit csinálunk, akármennyire átlagos is, megszentelt. Ilyenkor érezzük meg, valami isteninek vagyunk a részesei, ami bennünk és mindenhol jelen van."

Forrás: Jean Shinona: Bennünk élő istenek

*https://hu.wikipedia.org/wiki/Dharma_(vall%C3%A1s)
**https://www.symbolonintezet.hu/szimbologia-a-tankerek/

Namaste

Fél-elem és egy-s-ég

Arra ébredek, hogy köhögnöm kell. Szárazon. Öntudatlan, ösztönös első gondolatom, érzésem a félelem. De valaki belülről látja mindezt. Ez csak az elme játéka! A FÉL-ELEM, most erősebben itt van a közös tudatmezőben.

 A LÁTÓ a pillanat töredékrésze alatt megszólal: ERŐS, EGÉSZ-S-ÉGes VAGYOK!

Egy mély lélekzet, SZO-HAM. Érzem, hallom a mantrámat.  Az vagyok én.  

Öntudatomnál vagyok. Felülök. Csak egy korty víz és már minden rendben.

A hála, s az együttérzés gondolatával merülök vissza  a tudattalanba.

Kertmeditáció

Figyelem a kerítésünkre szállt szajkót. Többször körbekémlel, - igen óvatos madár, - majd leszáll a madárfürdetőbe. Előbb iszik, aztán fürdik. Közben le-lerázza magáról a vízcseppeket. Láthatóan élvezi amit csinál. Valamit észlel és huss, már tova is száll az erdőbe.
Kicsit később megint hallom a víz csobogását, szárnycsapkodást. Vigyázva kilesek a télikertből. Egy feketerigó.
Ha elrepül, megyek, kimosom, teszek bele friss vizet, - határozom el, - mert ez még a téli hó, s benne még az őszi elhalt levelek. Aztán kicserélem elől is az itató vizét, amihez inkább csak a macskák  járnak.

Jutalmam egy újabb kis jövevény, egy széncinke. Hosszasan fürdőzik. Az ő öröme az enyém is.  Gyermekien, mosolyogva bámulom. Belefeledkezem a pillanatba. Kis idő elteltével leszáll kedvenc madaram a balkáni gerle. A téli etetéskor kihullt, s azóta kihajtott gabonaszemeket szedegeti. Fent a villanydróton sorára vár egy örvös galamb.
A júdásfára egy szajkó száll. Letör egy ágat, s viszi magával. Fészket épít.
A következő érkező egy kis cinege. Csőre teli apró tollakkal. Ő csak megpihenni jött. Már repül  is gyorsan leendő fészke felé...

Visszavonhatatlanul itt a tavasz.

ÉBRED A VILÁG.

Namaste

Kryontól

Gyűljünk össze, és küldjünk pozitív gondolatenergiát a bolygónak és az emberiségnek.
Az új energiával sokkal többet teremthetsz, többet, mint eddig bármikor. Kryon

https://www.youtube.com/watch?v=y_PsyBsQ6iU

A kapun túl

Úgy tartják az álom átjáró más világokba.  Ekkor a lélek elhagyva a fizikai testet (de egy ezüst fényköteggel megtartva a kapcsolatot,) eljuthat ezekre a helyekre, találkozhat más létezőkkel, emberekkel.

Soha ilyen szeretetteli érzéssel nem öleltem édesapámat, mint ebben a rövidke álmomban, ahol Ő kijött a családi házunkból, majd kilépett a kapun és csak ott állt. Én is kiléptem, odamentem hozzá, és valami megmondhatatlan, felé soha meg nem élt, édes szeretettel pusziltam meg arcát. 

Felébredtem. Percekig az álom hatása alatt voltam. 

A múlt átírható,... lélekben nincs idő. 

Az álom pontos üzenetére azonban csak este lettem tudatos, amikor elcsendesedve a nap dolgain merengtem, s eszembe jutott Wichmann Tamás*. Valahonnan a tudatomban megjelent a Szív Szútra mantrája:

OM GATE GATE PARAGATE PARASZAMGATE BODI SZOHA

A Szív Szútrából:

... a Transzcendens Fölismerés nagy mantráját, a szellemi látás mélységes mantráját, e felülmúlhatatlan igét, e páratlan mantrát, e minden szenvedést csillapító, igaz - mert minden hamistól mentes - Transzcendens Fölismerésben kinyilatkoztatott igét... 

Om gaté gaté paragaté paraszamgaté bódhi szváhá

Ez a buddhista Szív, vagy Kapu mantra. 

Jelentése szabad fordításban: 

A kapun túl (a szívemen keresztül) teljesen átmegyek a megvilágosodásba, Buddha, áldj meg engem!

https://www.youtube.com/watch?v=LwGcclCY9mU

Álmomban apám kiment a házból, ami a testet jelenti, (meghalt) majd kilépett, átment a kapun.
A szíven át  találkoztunk, a lélek birodalmában. Nem most először...

*Régen nem hallottam erről a nagyszerű emberről, legendáról Wichmann Tamásról**, aki a Nemzeti Színházban rendezett Év Sportolója Gálán  MÚOSZ - MOB - életműdíjat kapott.

Nem régen, a róla készült dokumentumfilm (Magyar lapát) bemutatóján beszélt nyílt őszinteséggel gyógyíthatatlan betegségéről és a várt, fájdalmaitól megváltó halálról.

- Ott a sötét vár rám, a végtelen sötétség... Nincs mennyország, túlvilág, annyit kaptunk a sorstól, amennyi itt, a Földön jutott nekünk. Ezt kell, kellett tartalommal, élményekkel, felejthetetlen pillanatokkal megtölteni, és akkor könnyebb a búcsú. - válaszolta a riporternek arra a kérdésére, hogy hisz-e a túlvilágban, van-e remény, megnyugvás, hogy odaát valami egészen más várja.

Igazán elgondolkodtatóvá tett a cikk, miután elolvastam.  Ez az egykor jóképű, őserőtől duzzadó, hihetetlen teljesítményekre képes ember, - s mert sikerei a Dunához volt köthető, - különösen kedves volt nekem.

Egy Ikon volt számomra.

Azon töprengtem, vajon nem volt nagyanyja, aki, mikor még kisfiú volt, este összezárta volna a tenyerét egy, a Magasságoshoz szóló ima, fohász erejéig? Tudom  az "átkosban" a szülők keményen dolgoztak, s a rendszer leszoktatta őket a meghitt beszélgetésekről, főleg az imáról!

A komcsi idők ateizmusa, lelketlensége így üthette fel a fejét.
De a nagyanyák ez felett álltak. Az idősödő ember ösztönösen keresi a kapcsolatot Istennel, ez a nőkre hatványozottan igaz. Szóval ezen gondolkodtam, mitől lett ilyen materialista, ilyen lelkét vesztett ez az ember. Talán még gyermekkori súlyos balesete óta nem békült ki Istenével?

A kommunizmus egyik legnagyobb bűne a lelketlenné vált ember. Hogy az emberek elvesztették hitüket, a Teremtővel való egységüket. Azt hiszik, életük végén egy sötét koporsóba zárják őket, aztán az enyészeté lesznek. Ebben a tudatállapotban valóban van mit félni a haláltól. 

Sötétség és férgek!
Minden együttérzésem ezek felé az emberek felé, mert hiszem, tudom, hogy a testbe zárt lélek a halállal felszabadul.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan édesanyám, nagyanyám, nagynéném voltak, akik gyermekként esténként összezárták két kis tenyeremet egy "Én istenem, Jó Istenem..." imához, s hogy elvezettek  Máriához, Jézushoz.

Áldott vagyok, mert apám által hitem túllépett a templomok kőfalain...

**https://hu.wikipedia.org/wiki/Wichmann_Tam%C3%A1s

  https://magyarkamargit.blogspot.com/2016/01/kontroll-nelkul-v.html

Amulett

Sokunk kedvenc gyermekkori olvasmánya jutott eszembe, mialatt írtam ezt a blogot. Ki ne emlékezne Gárdonyi Géza Egri csillagok című olvasmányunkra, benne Jumurdzsákra, az amulett gyűrűjére, - ami köré épül a regény jelentős része, - mely az ő szerencséjét, védelmét biztosította.

Igen, a kelet népei régidőktől fogva ismerik és használják a kristályok óvó, védő erejét. 

A hindu asztrológia, a több ezer éves jyotis, és az ayurvéda is említi a kristályokkal való gyógyítást, akár porítva belsőleg, vagy marokkőként, ékszerként viselve.

Kutatok az emlékezetemben, hogy olvastam, vagy hallottam-e ilyent a magyar táltos, vagy sámán gyógyítás esetében. Ilyenről nem tudok ... de gondolok a Magyarországon nagyon is gyakori feltörő hévforrásokra, melyek oldott ásványtartalmuknál fogva különféle problémákra nagyon régóta adnak gyógyírt.

Szent Koronánk is drágakövekkel van ékesítve, valamint a királyi jogar egy nagy, metszett hegyikristály. Sok évvel ezelőtt voltam Szántai Lajos egy előadásán, mely a Magna Corvina, a Szent Korona tanáról szólt, ahonnan pontosan tudom, hogy nem csak anyagi értékük miatt, nem véletlenszerűen kerültek kristályok a koronára.

Hisszük, vagy sem a kristályok mágikusak, gyógyító erővel* bírnak. Még akkor is hatnak ránk, ha mi ebben nem hiszünk. Tudatuk rendezettségükkel felette áll a mi szellemi, lelki meggyőződéseinknek...

Talán indiai utam az, ami miatt ismét erősen fókuszba kerültek a kristályok.

India egy igazi  kristály "nagyhatalom" a szó legjobb értelmében, hegyei ontják a kristályokat.

Emlékszem, az azóta legkedvesebb kristályomat a turmalint (mely sokszínű és nagyon finom energiákat közvetít) egy indiai házaspártól vettem egy börzén, pár hete pedig az apofillit szólított meg, melyet szintén Indiában bányásztak.

Most mégsem ezekről a ritkább, hanem a földkéreg leggyakoribb ásványáról, két rokon kvarckristályról, (SiO2) a jáspisról és az achátról írok.

A jáspisokat gyakorisága és sokszínűsége miatt ősidők óta használják. Készítenek belőle dísztárgyakat, ékszereket. Nagyra tartották mágikus ereje miatt, úgy hitték szellemi védelmet ad cselszövések ellen, valamint, hogy mérsékli a szerelmi csalódást.

Ez az ásványcsoport az élet számos területére gyógyító hatással van. Gondoskodó szeretetükkel gyengéden tisztítják meg gondolatainkat, és oldják ki érzelmi mérgeinket. 

Rámutatnak félelmeinkre, démonainkra, fényt derítenek testi, lelki betegségeinkre. Világossá teszik, milyen körülmények hatására teremtettük azokat.

Szembesítenek környezetünkkel, mely tükörként mutatja meg ki vagyok, mit sugároztam ki.

Támogatnak gondolkodásunkban való változtatni akarásban, erősítik az önbecsülésünket, segítenek megtalálni és megélni a boldogságot.

Vörös jáspis

Ezt a kristályt a hagyományok minden kő anyjaként tisztelték, mert rezgései a föld elemi erejét, bölcsességét, türelmes szeretetét közvetítik. Lelkileg tisztító energiája szerénységre, önzetlenségre, együttérzésre, megértésre, türelemre sarkall. Fejleszti természetes törekvésünket, hogy jót tegyünk.

Fizikai szinten támogatja a keringést, a köldökközpontban serkenti a máj, epe, lép, hasnyálmirigy működését, gyomor-és emésztési panaszokra hoz enyhülést. Görcsoldó. Jó a vesékre, menstruációnál, köszvénynél. Hozzájárul a gyors komplikáció mentes szüléshez. 

A hagyomány szerint hatásos az epilepsziás rohamoknál.

A bőrrel érintkezve, a problémás területre téve használjuk.

Az achát, akárcsak a jáspis szép mintázata miatt nagyon kedvelt féldrágakő. Szelencék, csészék, egyéb dísztárgyak, ékszerek készülnek belőle. A béke, a bátorság, a tisztaság köve. Földel, nyugtatja az elmét, stabilizál, összhangba hozza a pozitív és negatív energiákat. Tisztítja az aurát. Rámutat kárt okozó gondolatainkra, szembesít a felismeréssel, a vonzás törvényével. Támogat a haladásban, mindezt önmagunkkal békében megélve, lassan, de hatékonyan fejti ki hatását. Távol tartja a haragot, a negatív energiákat, hatékony érzelmi rendellenességekre, segít elfogadni a szeretetet.

Ráébreszt értékeinkre, növeli az önbecsülésünket. 

Az arab kultúra szerint szerencsekő, vonzza a gazdagságot, viselője meg tudja különböztetni az igaz és hamis barátot. Védőkő  kígyómarás és villámcsapás ellen.

Mohaachát 

Fokozottan optimista kristály, erősíti a bizalmat, a reményt. Támogatja az önkifejezést, kommunikációt. 

Mentálisan tudatossá tesz, gyorsítja a felfogást, segít rendezni a gondolatainkat, s mint általában a zöld kristályok nyugalmat, egyensúlyt teremt az elmében, így enyhíti a stresszt.  Fizikailag tisztítja a szöveteket, nyirokrendszert, serkenti az emésztést. Gyógyítja a gyomrot, szemet, köhögés, megfázás, fertőzések esetén hatásos kiegészítő kezelést nyújt. Lázat csillapít, gyorsítja a felépülést.

Méhet, szülést, születést támogató, a változás, az új dolgok kezdetének  ásványa.

Úgy tartják a mohaachát felfrissíti a lelket, képessé tesz arra, hogy mindenben meglássuk a szépet. Erőssé, kitartóvá tesz abban, hogy ne adjunk fel semmit.

Támogatja az időjárás-változás és környezetszennyezés okozta panaszokat. Rendkívül ajánlott azoknak akik mezőgazdaságban dolgoznak, és, vagy kapcsolatban állnak növényekkel.

*https://magyarkamargit.blogspot.com/2014/08/a-holisztikus-gyogyitas-fele.html

  https://magyarkamargit.blogspot.com/2016/07/saint-germain-hez-kozel.html

Forrás: Judy Hall, Hazel Raven

Namaste

Marigold - alias büdöske

Előttem vannak a pillanatok, - a kedvesen mosolygó emberek, az olajosan csillogó kakaóbarna  arcok, a kíváncsi, meleg szemek, - mikor Keralában megérkeztünk a tengerpartra.

Kedves fogadtatás volt, ahogy a nyakunkba akasztották az áldást osztó sárga virágfüzért, majd  egy finom üdítőre  invitáltak a Marari La Plage recepcióján. 

Mikor India virágaira gondolok, először a lelki tisztaságot, a békét, tudást, megvilágosodást jelképező lótusz jut eszembe. Másodszor az elragadó szépségű, érzéki illatú, egzotikus frangipáni, melyet  mentális feszültségoldó, optimizmust adó illatanyaga miatt előszeretettel használnak az aromaterápiában szerte a világban. Aztán a virágok királynője, a pompás rózsa és a bódító illatú jázmin, s csak ezek után jut eszembe az egyébként úton-útfélen látható genda, angol nevén marigold, (Mária aranya). A magyarul bársonyvirágnak, közönségesebb nevén büdöskének nevezett hétköznapi virágot a tradicionális India leginkább a színei miatt favorizálja. A sárga a napsütés színe, amely erőt ad, a tudást, bőséget, békét, örömöt, boldogságot jelképezi. Nem véletlen, hogy Krisna és Ganésa is sárga ruhát visel. A másik színe, a narancssárga, mely egyesíti magában a sárgát és a vöröset, a tüzet, a tűz általi megtisztulást szimbolizálja.

A hindu ünnepségek, szertartások elképzelhetetlenek nélküle.

Sokféleképpen - füzérekbe fűzve, levéltányérkákba helyezve, szirmait Istenségeik lábához szórva, -találkozhatunk vele. Rishikesben járva, magam is vettem kis áldozati tálkát és engedtem rituálisan útjára a Gangeszen. 

Ganesa virágfüzérrel Marariban

Érdemes még tudni...

Ez a már-már büdös illata miatt nálunk a virágoskertekben közönségesnek tartott virág, egyébként 

nagyon jó bio-növényvédőszer. Felhasználják társas ültetéshez a paradicsom, a padlizsán, a paprika mellé, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy elriasztja a rovarokat és a fonálférgeket. Kell tudni viszont, hogy a gyökerei által termelt antibakteriális anyag miatt pillangósvirágúak (hüvelyesek) mellé nem szabad ültetni. 

Szirmait felhasználják salátákba, rizsételekbe, levesekbe, teákba, de jótékony hatású gyulladt, pattanásos bőrre. Kinyert színét ételfestékként hasznosítják.

Namaste