Catch me if you can.

 A Velebit alagúton átérve  mediterrán meleg fogad minden  horvátországi nyaralásom alkalmával, és ez a meleg dél felé haladva csak fokozódik, szubtrópusivá válik. Déli 1 óra körül megérkezve Gomilicára a Marina Kaštelába az autóból kiszállva ez a perzselő hőség fogad.

A hajóátvételéhez leadjuk a papírokat, várjuk a becsekkolást, hogy a fullasztó marinai levegőtől szabaduljunk és még délután kifuthassunk, hogy a tengeri levegő és a szél felfrissítsen, de ez még órákig várat magára. Yacht Week van. A világ minden részéről érkező fiatalokkal van tele a kikötő. Megszokott dolog mindenki netezik, telefonál, valahol máshol van.  Hófehér yachtjaikon  az utaslistának megfelelően spanyol, német, norvég, svéd, olasz, amcsi lobogók. Horvát skippereiken piros egyen póló.  Az ég felhőtlenül kék, szikrázó a napsütés. Hihetetlen színes a kép.  

Vajon látják a pillanat szépségét?

Végre 6 óra körül elkapjuk a  kikötői személyzet egy tagját, aki átadja a hajót. Egy hétre miénk a yacht. Felkötjük a magyar lobogót, majd lassan kihajózunk a kikötőből és a Kaštelai-öbölben vitorlát bontunk. A rövid fürdőzés és a vitorlák ellenőrzése után  vidáman hajózunk vissza a kikötőbe készen az adriai, tengeri utunkra. 

Az első, aránylag szélcsendes napunk végén, délután négykor szerencsésen kikötünk az Adriai tenger egyik szigetének Soltának gyöngyszemén, Maslenicán.

Ember tervez, Isten végez… Éjjel lecsapott a Bóra  s miután megtapasztaljuk, különösen a kezdők, hogy milyen kevés az emberi erő és akarat a természet erőivel szemben, az útvonalunkat újratervezzük. Korcsula kimarad, a bisevói Kék-barlang kimarad, de a kedvenceim Palmezsán, Hvár, Milna a bracsi öblök védettségük, közelségük miatt bekerülnek a programba.

Míg mi lányok az öblökben napozunk, a fiúk kihajóznak és órákig élvezik a szél uralását a dagadó vitorlákban.

A tengerek, óceánok, vizek a Föld érzelmi teste. A nagy szél okozta viharok, hullámok analógok az érzelmek felkavarodásával. Hagyom magamban, körülöttem ezt a tisztulást, sohasem fojtom el gyógyszerrel. Mindig bízom magamban, hogy ura vagyok a helyzetnek, hogy nem csapnak át a fejem felett a hullámok. Csak figyelem a felbukkanó helyzeteket, érzelmeket…

Most is így van. Így vagyok képes arra, hogy anyaként és üzletasszonyként az otthonról érkező szinte sokkoló híreket feldolgozzam. Itt a tenger közepén lássam, hogy a kétségbeesés nem segít, viszont a remény, a bizakodás, hogy minden jóra fordul nagy segítségemre, segítségünkre van. Innen tisztán látjuk a családi-  testvéri összefogást, a szeretetet mely erőt ad és megnyugtat…

Ahogy a szelek királya Bóreász kezdi zsákjába gyűjteni a szeleket a tenger békésebb arcát mutatja, megszelídül. Az otthonról érkező hírek is már megnyugtatóbbak. Igazi harmóniámat a természet szépsége adja vissza. Képes vagyok a jelenben lenni. Sem a múlt, sem a jövő nem foglalkoztat. Nézzük a milnai éjszaka csillagos egét, ragyog a Göncöl, mutatom a kevésbé ismert csillagképeket: látod, az ott a Hattyú, a Corona Borealis, a Delfin. Másnap yachtunk mellett felbukkanak az Adria delfinjei, óriási örömöt csalva szívembe. "Mintha" csak este megidéztem volna őket. Bámulom, mikor, hol bukkannak fel finom hullámmozgásukkal, hol párosan, hol egyenként, vagy csoportban.

Az élménygazdag hét után szerencsésen, épségben kötünk ki Marina Kaštelában. 

Esti programként férjemmel egy rövid időutazást teszünk Kaštela Gomilicában. Megnézzük a tengeri sziklára épített több száz éves kis védelmi erődöt és várat, majd tovább sétálunk a városka sikátoraiba. A fő térre érkezve folklór estbe botlunk, melynek címe: Mandolina & Tamburin. 

Épp kezdődik. Leülünk egy-egy székre és csak hallgatjuk, nézzük a csodát.

Potyognak a könnyeim. Anyám van jelen. Látom Őt, ahogy pengeti kis gyöngyházbetétes mandolinját és énekel. És velünk vannak férjem apai felmenői a horvát ősök. Ők ropják hozzá a táncot...

Reggel a  marina recepciója mellett ülve várom indulásunkat. Nézelődök. Kilenc óra, de már hőség van és nagy nyüzsgés. A közeli reptérről  transzferbuszokkal új hajósok jönnek. Mi régiek megyünk. Egy takarítónő gumikesztyűs kezével hajlong az itt-ott eldobott csikkekért s miközben elszalad mellette egy fiatal srác, kedélyesen, délies nagyhangon üdvözlik egymást. Pólójának hátán a marina logója, aláírva „Catch me if you can”. Érzem, hogy ebben semmiféle kajánság nincs, sokkal inkább utal arra a temérdek, tűző napon elvégzendő feladatra amit értünk végeznek, hogy mindegyikünk jól érezze magát…Utólagosan elszáll minden türelmetlenségem, amit eddig valaha is éreztem a becsekkolások során és helyére beköltözik a hála…

Namaste

http://csillagkepek.hupont.hu/5/nyari-csillagkepek

https://hu.wikipedia.org/wiki/Ka%C5%A1tel_Gomilica

Augusztus 20-ára

Mottó: "Sokan azt gondolják: Magyarország  - volt; én azt szeretném hinni - lesz." Széchenyi István

Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja.

Uralkodása idején I. István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, ekkorra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot. 

Élete végén a beteg király azon a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, s 1038-ban ő maga is azon a napon halt meg. 

Az ünnepi dátumot Szent László király tette át augusztus 20-ra, mert 1083-ban azon a napon, VII. Gergely pápa hozzájárulásával oltárra emeltette I. István relikviáit a székesfehérvári bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű. 

I. (Nagy) Lajos uralkodásától (1342-1382) kezdve egyházi ünnepként élt tovább e nap.

Országgyűlési Napló

"Íme ez a háza, melynek dicsőségéért meghalni oly régi s oly szép gondolata vala lelkemnek; s melynek háromszáz évű sebeit szívem alatt ezerszer érzem megújulni! (...) E hazáért szenvedett Hunyadi hálátlanságot és üldözést; e hazáért rohant Szondi a halálba; e hazáért patakozott a Zrínyiek vére...

S te mit fogsz érette tenni?"

Kölcsey Ferenc (1790-1838) 

Forrás:http://mult-kor.hu/20130820_augusztus_20_az_unnep_tortenete

Fotó:http://efi.kenezykorhaz.hu/cikkek/unnepek/223/augusztus-20--allamalapito-szent-istvan-unnepe

Kárókatonák és darvak

Már egész kis gyermekként szerettem olvasni. Alsós voltam, mikor már kiolvastam a hazafiságra nevelő Egri csillagokat, nagy szeretettel olvastam Fekete István ifjúsági regényeit, melyek a magyar tájat, növény- és állatvilágot ismertették, a Verne könyvek nyitottak a nagyvilág felé, Kittenberger és Széchenyi afrikai vadász élményei  pedig (a vér nem válik vízzé) apám világába vittek. Középiskolásként is sokkal jobban érdekeltek a regények, mint a tanulás. De vajon nem volt-e a tanulásnak egy nagyon is fontos része, hogy magamba szívtam érzéseket, gondolatokat, eseményeket?! Mosollyal arcomon írom, hogy én bizony fontosabbnak tartottam, mint  például a matekot vagy a fizikát. 

Sosem rettentem el a vastag, több kötetes regényektől. Egyszer meg is jegyezte  egy erdélyi, székely ismerősöm (akik tudvalevőn nagy góbék), látva a vastag könyvet kezemben, hogy - de jó egészségnek tetszik örvendeni! 

Aztán egy-két éve alább maradt az olvasási láz. Amit addig kintről gyűjtöttem, kezdtem belül helyrerakni. Sokkal inkább lefoglalt az önmagamra figyelés. Befelé fordultam, kezdtem mellőzni az addig kedvelt hangos baráti társaságokat. Nem mondom, hogy ez nem ért sokakat váratlanul, de ez nem valaki ellen történt, hanem csakis valakiért. Mégpedig ez a valaki egyes-egyedül ÉN voltam.

Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy minap, mikor kis falumban otthon jártam, elkísértem nővéremet munkába a könyvtárba, ahol megjelent egy idegen fiatalember, aki a szegedi Művészeti Kapocs Alapítványtól jött. 

A szó rövidesen egy könyvre terelődött, melyet a kezében tartott.

- Gion Nándor - mondta. 

- Ő ugye délvidéki író? - kérdeztem.

- Igen. - volt a válasz és kiderült, hogy Ő maga is délvidéki, zentai születésű, de, ha nem mondja is látszott, hogy földink,  mert akárcsak apánk, Ő is a bácskai emberek jellemvonásait viselte. 

Valamiért üzenetértékűnek tartottam ezt a találkozást a könyvvel.
Címe: A kárókatonák még nem jöttek vissza

Így hát miután hazajöttem, neten elolvastam. Ifjúsági regény, mindösszesen 110 oldal.  

De a mondanivalója...!

Tudjátok azt olvastam valahol, hogy az állatok azért vannak a Földön, hogy az embereket tanítsák, adjanak egy részt magukból. A madarak fényt* hoznak.

Gion könyvének elolvasása, ebbéli hitemet csak megerősítette. 

Ennek oka a regény mondanivalója, az elolvasás után érzett szellemi és lelki rokonság, az ereinkben folyó és folyt bácskai vér, a mindkettőnkben élő természet iránti egyértelmű tisztelet és szeretet.

Igen! Olyan Földet kell teremtenünk, ahol ottmaradnak a kárókatonák, és nemcsak átvonulnak  felettünk, hanem lejönnek közénk a magasból a darvak**!

Fel kell emelkednünk hozzájuk...talán Ők lesznek azok, az új kor gyermekei...

*A Yotengritből a táltosaink által fennmaradt ősvallásunkból a kárókatonákról, népünk totemállatainak egyikéről:

"...így indula el Isten új létre az iGÉ-ből.

«De nagyot aludtam!» szóla, és látta, hogy új világra ébredt, új, összevissza világra.

Rendezé ennek okáért csillagok járását, tüzek, vizek háborgását. A Nap pedig, nem akarván a világkörön neki mért úton maradni, megszökött és alámerült az egek tengerében. TENGRIT, az Első Isten, YOTENGRIT ujjából újhodott istenség karakatona képében utána bukott és csőrében visszahozta. A Nap ficánkolt és TENGRIT csőréből kisikolván az ég tüzei felé menekült. TENGRIT ekkor kara-ölü képében ragadta el. Visszaváltozván, csillagokból szekeret készíte és arra nyűgözé a Napot. Ő maga pedig szarvassá változván hazavontatta és visszahelyezte az égre. TENGRIT, ÉG-IsTENŐs-ünk azóta is készenlétben tarja szekerét, a Göncöl-t. Eleink nyelvén ez Napszekeret jelent."

** A magyarságnak mindig fontos volt a daru. Ott van a koronázási palástunkon, megjelenik címereinkben, pénzen és az életfa mellett is. Nálunk a hűség és az éberség madara. Gyakran ábrázolják kővel a csőrében. Ez a vezérdarvakra jellemző, hogyha elaludna, felébred, ha elejti a követ.

 A japán mitológiában az 1000 évig élő daru a becsület, a hűség és a béke jelképe. Ez a fenséges madár egy életre választ magának párt, utódait pedig mindkét szülő nagy gonddal neveli, nem meglepő hát, hogy a családi értékek szimbólumává emelték. A japánok úgy tartják, aki megházasodás előtt hajtogat 1000 papírdarut, békés és boldog házaséletre számíthat.

A daru a taoista halhatatlanok szent madara. 

A daru a kínai mitológiában a fényesség ősprincípiumával, a yanggal áll kapcsolatban. A daru a tűz és a fém szubsztanciájával táplálkozik, ezért 7. életévében ún. „kisebb változások” mennek végbe rajta, 16. évében pedig „nagyobb változások”. A változások majd csak a 160. életévében fejeződnek be, ekkor a daru teste fehér lesz és tiszta, kiáltása felhatol az égbe. Különösen hosszú életűnek tartják. A fehér daru ezeréves korában kékké változik, és újabb ezer év múltán feketévé. Úgy vélték, hogy a fehér darvak a tánc mesterei, a feketék pedig rendkívül érzékenyek a zenére. Wikipédia

Elovasását javaslom:

http://documents.tips/documents/gion-nandor-a-karokatonak-meg-nem-joettek-vissza.html

Pár nap otthon

Most hogy szüleim már nem élnek, hiányukat a testvéreim közelségével próbálom pótolni. Egy pár hete úgy éreztem, hogy halaszthatatlanul mennem kell. Hallgattam a lélek szavára, így hát mentem.

Otthon, Dunafalván a volt szülői házban most nővérem él.

Míg ő kertészkedett, én bent kincseket keresve a fiókokat nyitogattam. Régi fotók bukkantak elő, anyám naplója, amik visszavittek, ha csak pillanatokra is a múltba. Segítenek reálisan látnom a megfakult vagy az eltorzult emlékeket. "Margit jött.., ment..dátum; Kati jött.., ment.. dátum; Pisti jött.., ment..,dátum; Árpi jött.., ment.., dátum" katona évek, kollégiumi évek.  Ez a szülők sorsa...

Aztán felmentem a padlásra. Jó volt ismét látni a mózeskosárszerű babakocsit, melyben egykor anyánk ringatott, a rollert amit talán, sőt biztos, hogy Németországból kaptunk és egész napos "rollerpartykat" tartottak a fiúk. Találtam is egy fotót erről, ahol mi a négy szőke testvér vagyunk és a szomszéd gyerekek.

               

Vannak még a padláson a régi iskolás könyveinkből és füzeteinkből. Egy családban, de mindegyikünk máshogy, és máshol tanult...az Élettől.

Valamint fent vannak apámnak a régi, ma már ritkaságszámba menő, még fából készült sílécei és a hozzátartozó bambuszvégű botok. Vajon mikor és hol használta? Míg élt sosem kérdeztem... Ő pedig nem mesélt...

Aztán az udvar felőli szobában a könyvespolcon az 1988-ban született Schneider ópapám megsárgult gimnáziumi rajzkönyve került a kezembe. 

Kordokumentum, 1899-1900-as tanévből, az Ő keze írásával és rajzával.

                            

Persze van tőle egy I. Világháborús!! napló is, (írja valahol, hogy egy shrapnel megsebesítette, aztán talán éppen Isonzónál kilőtték a lovat alóla...) de ez mégiscsak kisiskolás, kicsit összefirkált könyv, amiből pontosan látszik, hogy egy gyerek, az minden korban gyerek.

Aztán  meg csak elvoltam az udvarunk csendjében.

Pár nap után elindultam a fiúkat meglátogatni az egyre szépülő Sugó parti kis városba, Bajára. Árpihoz idősebb bátyámhoz mentem először. Megmutatta a gazdaságát, majd leültünk beszélgetni a mindennapjainkról, családunkról és persze szó került a szüleinkről; apánkról, az Ő egyik legnagyobb néma tanításáról, igen...megtanított arra, hogy az ember megjelenésével ad magának rangot!, nem a ruha és a papír teszi az embert!, aztán hogy örököltük édesanyánk jó szívét...

Elköszönve tőle Pistihez mentem, ahonnan Klárikával elmentünk fürdeni a közeli Dávod fürdőre, este pedig együtt egy jót vacsoráztunk a hangulatos Petőfi szigeten.

Sosem jöttem el otthonról üres kézzel, ez most is így volt.

Falván mikor meglátogattuk unokabátyámat, Ő körbevitt gazdagon termő kertjében. Vigyél ezt is, azt is, vigyél még ebből is, abból is, így került a csomagtartómba cékla, uborka, fokhagyma és egyebek.

Ahogy jöttünk befelé a kertből, "még nem volt eléggé tele a kezünk", utánam szólt- hugi vigyél rebarbarát is!- nem tudtam nemet mondani. Gyerekkorom óta nem ettem rebarbarát, akkor az ómamám főzött szószt belőle.

Hát így lehetett az, hogy én tegnap este rebarbaralevest főztem.

Nagyon gyorsan frissítő, savanykás leves, szósz készíthető belőle. Sőt hagymalekvár (chutney) is a húsok mellé.

A szárakat megmostam, (6-8db) egy centis darabokra felvágtam, majd kb. 2L vízben föltettem főzni. Beletettem egy félbevágott szár vaníliát, ízlés szerint fahéjat, szegfűszeget -borsot, (ezt teatojásban) sóztam, és megcukroztam. Forrástól kezdve csak pár percig főztem és már készen is volt.

Miután nagyon savanyú ízű volt (sóska rokona), gondoltam egyet és a testvéremtől kapott, még elől lévő körtebefőtt levét beleöntöttem, majd beleaprítottam a gyümölcsöt. Behabartam tejföllel.

A fűszereket csak reggel szedtem ki belőle, mielőtt kicsit elturmixoltam, krémesítettem.

Mondhatom pommmpás, üdítő leves lett.