Anna és én

Hazafelé tartottam a három napos mánfai dobtábor elvonulásról. Fejemben már megvolt az útvonal, a  régi 6-os után M9-es, majd az M 6-os autópálya.
De nem így történt. Elnéztem a kihajtót és már nem volt más lehetőségem, mint a Szent László hídon át az 51-es út.

A fenébe! - bosszankodtam. Az út, amúgy egy cseppet sem hosszabb, de nem akartam kis településeken át, rossz és kacskaringós úton autózni. A terv szerint az új 6-oson csak bekapcsoltam volna a tempomatot és Érdig az alig forgalomban kényelmesen haladok. 

Már a hídon jártam. A bosszúság ott volt bennem. A Duna közelében voltam, amikor belső hangom nyugtatón  mondta, - legalább látom szeretett folyómat a Dunát. Ó, milyen magas a vízállás, a parti fák a lábukat áztatják benne,- állapítottam meg. Majd gondolatban haza ugrottam, kicsit délebbre, - a dunafalvai strandot kedvelőknek ez most nem kedvez. Hideg és koszos is áradáskor a víz.

Átérve a bácskai oldalra lassítottam Dusnoknál, majd ismét eszembe jutott, hogy nem az volt a szándékom, hogy ott tötyögök faluról falura. Nem akartam olyan Ohm Shanthi-s jó fej lenni, mintha minden rendben lenne. Hiába  a tudás, hogy minden belül dől el, aszerint hogy miként állunk a dolgokhoz, de most nem voltam békében. Őszinte voltam önmagamhoz. Egyszerűen  bosszankodtam.

Megálltam Fadd környékén, hogy elővegyem a csomagtartóból és megegyem kárpótlásként, jó karmámnak köszönhetően a Ricsi készítette https://www.datolyakiraly.hu/ kókuszba forgatott mogyorós datolyagolyókat. 

Az úgy volt, hogy mikor Ricsi odaült az asztalunkhoz megenni az ebédjét, - mi már a desszertnél tartottunk - megkérdeztem tőle, hogy hány darabot készített fejenként. Hármat - mondta, majd hozzátette, - de működik a karma törvénye, - utalva az esetleges történésekre. Még beszélgettünk, majd megköszönve a mindig, így most is pompásra sikerült ebédet, bevittem a tányérokat.

A tálcán ott árválkodott még pár darab datolyagolyó. - Áááá!  A jó karma! Miért is ne vehetnék belőle! - kuncogtam magamban, és betettem két darabot egy szalvétába.

Szóval megálltam. Épp egy búzatábla  mellett. Szemem egy pillanat alatt elveszett az erős szélben tengerként hullámzó, már sárgásan zöldellő búzamezőben. Csak bámultam a látvány szépségét, ahogy azok a vékony gabonaszárak lágyan hajlongtak, ringatták a súlyos kalászokat. - Talán kellene egy csokorral szakítanom, milyen szép volna leszárítani egy vázába. Nem, nem! Az érdes és éles búzalevél elvághatja a kezemet, meg különben is, ahhoz át kellene ugrani az árkot és átgázolni a gazon...
Megmosolyogtam magamat. Kettősségem, a zabolátlan és a megzabolázott ember találkozása volt a pillanatban.
Még álltam ott egy kicsit. Élveztem a langyos szél érintését bőrömön, hagytam, hogy kócolja hajamat, miközben a bársonyos rétet bámultam. Ragyogott  rám a napsugár. Jó volt a felismerés, hogy nincs már elfojtásban az ösztönös lényem, a természeti asszony. Hogy szájában ott a zabla, de az, már nem tartja vissza annyira, hogy akár az életereje rovására menjen.

Erről szólt a dobtábor is. A szabadság megéléséről.

Beültem az autóba és folytattam az utamat.
Észrevettem, hogy ez után a kis megálló után elpárolgott belőlem a düh. Fejből a szívbe értem. Ilyen egyszerű. Ezt az élményt nem élhettem volna meg, ha a sztrádán megyek.

Anna jutott eszembe...
Annát az előző dobtáborban ismertem meg. Amúgy Zsuzsanna és valójában ő egy igazi Zsuzsi.  Független, életigenlő, önbizalomtól teljes, szenvedélyes személyiség. Lovagol a szélben, kapál tűző napon, mezítláb jár a tarlón... Kóstolás nélkül csak úgy sózta az ételt (a só a szenvedély íze, gondoljunk csak az abbahagyhatatlan chips evésre), és folyamatosan cigizett, kávézott.

Ő csak nekem Anna, mert én látom az érzékeny,  szeretetteljes, nagyasszonyos,  "Annás" egyéniségét is.
Úgy egy hónapja írt, hogy volt a májusi elvonuláson, milyen jó volt, s érdeklődött, hogy én jövök-e a júniusi dobtáborba. Válaszoltam, hogy nem, mert ütközik más programommal, így lemondtam az eredetileg áprilisba tervezett elvonulást, s egyúttal megkértem, ha hall tűzjárásról, írjon nekem. 

Aztán mégis eljutottam Mánfára, és nagy meglepetésemre érkezéskor elsőnek épp Annával futottam össze a parkolóban. Megörültünk egymásnak.

Gyere, ülj mellém megint, ott ülök, mint ősszel, - invitált a foglalkozás előtti percekben. 

Olyan megfogalmazatlan volt a kettőnk kapcsolata. Ismeretlenül is ismerősök vagyunk egymásnak, s nem azért, mert anyja révén ő is sváb lány. Csak úgy.

A tábor végeztével szokott helyén a cigi sarokban kávézott, ott köszöntünk el egymástól.

- Maj küdd el amirő beszété, - mondta ízes szögedies tájszólásával. - Te is a tűzjárást, - mondtam én. - Gyere el hozzám Makóra, csinálunk az udvaromon tüzet, nem köll oda más, - utalt a tűzszertartást levezető sámánra. - Vagy gyúcs tüzet az udvarodon. - Jajj, az nem úgy van, nem lehet, kicsi az udvarunk, szép a fű és kiégne! - válaszoltam. - És mond csak, az tö vagy!?- kérdezte. - Igen Anna. Az is én vagyok. - szóltam vissza már a lépcsőházból. 

S, ahogy mentem fel a lépcsőn a bőröndömért, hirtelen megfogalmazódott az egymáshoz való mély kapcsolódásunk oka.

Mikor leértem,  Annához fordultam - tudod, mi a mi titkunk? - Na, mi? - Hát az, hogy te vagy az én zabolátlan, én pedig a te megzabolázott lelked. - Igaz. Eszt má magamba én is mögállapítottam.

A dobolásról? Leírhatatlan.
Szegényebb lennék, egy fantasztikus, szeretetteljes élménnyel, ha nem mentem volna el. 

Namaste

Szatszang után

"Ha két ember a Legfelsőbbről beszélget, az már szatszang." - egy indiai bölcs

Alig pár perce, hogy befejeződött a szokásos szerda esti szatszang* Maharishi Bhramanandával.
Kitárom az ablakot. - Ah, micsoda akác illat, milyen kellemes a levegő és milyen csodálatos az ég! Gyönyörű kék, s rajta komplementere, a narancs, a csak nem rég lenyugodott  Nap fénye. És ott van csillagom a Vénusz, az esthajnalcsillag.

Repülőgép úszik a képbe, majd rövidesen egy másik is. Nem régen szállhattak fel, még húznak felfelé.
Egy hatalmas szarvasbogár repül a fenyő előtt. Egy hím, felismerem nagy szarvairól. Aztán még egy-két fészkére siető rigó. És már repkednek az esti útjukra indult denevérek.

Az erdő csendesen susog.
Tekintetemet az égről egy, az erdőszélén tekerő biciklis vonja a földre.

Micsoda nyugalom, csend és béke.
Ahogy kívül, úgy belül.
Kifejezhetetlen a hálám.

Mesterünk azt kérte, hogy lefekvés után tízszer mondjunk köszönetet és hálát. Ma önmagunknak. Behunyt szemmel.

Így könnyebb találkozni az Istenséggel.

 Namaste

*Szat - igazság, Szang - társaság

Királyka

Kitavaszodott, mióta elkezdtem ezt az írást. Azóta már a madarak is dalra fakadtak. Azt tartják,  Szent József  (márc.19.) osztja ki sípjaikat. Valóban, már trilláznak, egyre szebben, hangosabban zeng az erdő.

A madáretetőnk megfigyelése színesítette téli napjaimat. Olyan élmény nézni azt a sokféle madarat.
Március közepén a vörösbegy már a párjával érkezett a madáretetőhöz, és egy feketerigó fiú is elhozta a társát. A feketerigó nem tűr meg senkit egy bizonyos távolságon belül, mert az neki birtokháborítás, de ezt a rigólányt nem zavarta el. Egymás után, szétterjesztett szárnyakkal belemerülve a madáritató vizébe évezettel, percekig fürdőztek, majd együtt repültek ki az udvarból.

Ezen a télen sok őszapó volt, csiripelve, csapatosan jöttek. Ők a kékcinkékhez hasonlóan szeretnek függeszkedni a faggyúgolyókon. Az idei meglepetés vendég egy poszátaféle a barátka volt, aki mindig félénken közelített az etetőhöz. 
Eltettem a távcsövet az ablak mellől. Már nem etetjük őket, az erdő, mint "megterített asztal" fogad minden madarat.  Azért a cinkék és a szajkók vissza-vissza jönnek, beköszönnek, szétnéznek az etető körül, megülnek a júdásfa csupasz ágain.
Mindig, még télen is párban jön a hűséges balkáni gerle. Ők most is szemezgetnek az etetőben és csipegetik a földre kihullt magokból azóta kihajtott zöldet. Kedvenceim. Lassan háziasodnak, néha mikor itt vannak és kilépek az udvarra nem szállnak el.  

A legesleg madár élményem a sárgafejű királykával való erdei találkozásom volt. Egy lépésnyire volt tőlem a bokron. Megálltam és szinte lélegzet visszafojtva figyeltem, hogy milyen édes ici-pici csöppség ez a madár. Ő mit sem zavartatva magát még közelebb ugrált hozzám csipegetve valamit az ágról. Percekig elbűvölve néztem, majd nehogy megzavarjam nagyon lassú mozdulatokkal tovább sétáltam.

Nagypéntek van. Csendesség van bennem. 
Utaznánk, de a szigorítások.. Ez a vírus.

Igen, a vírusról. Nagyon fura egy dolog volt. Láz furcsa hidegrázással, majd jobban lettem. Aztán  nagyon erős fájdalmak a testem minden csontjában, izmában. Másnap semmi eddigihez sem hasonlítható pokoli fejfájás. Külön fájt minden egyes csontja, az arcizmok, a koponya, az arccsontok. Ekkor félretettem minden gyógyszer ellenességemet. Egy szem Algoflex s mintha elvágták volna. Közben valami értetlenség, féktelen düh, harag jött fel bennem.
Nem jártam sehová fölöslegesen. Heti kétszer zöldséges és Spar, esetleg posta, család.

Csak sírtam és egyszerűen nem tudtam magamat felhangolni, hálás lenni, képtelen voltam egy pozitív gondolatra. Igazságtalannak éreztem az egészet, és hogy a testem ilyen védtelen és gyenge. Jó pár éve, hogy nem voltam beteg, és talán soha nem éreztem ilyen fájdalmakat. 

Kisírtam magamat. Üres lettem. Kb. két napig tartott.
Aztán rájöttem, hogy senki nem okozója ennek az állapotnak. Senki. Csak az történik meg, aminek meg kell történnie, és ezt elfogadtam. Vannak megpróbálások. Karma.
Közben ápoltam a férjemet, aki egy cseppet sem volt jól, sőt, különösen éjjel szenvedett a köhögéstől.

Aztán egy két nap múlva mérhetetlen fáradtság, köhögés alig, aztán megint jobban lettem. Sétáltam  egyet az erdőben, napoztam az udvaron, csináltam a napi reggeli jóga gyakorlataimat, de napközben a gyengeség többször ágyba parancsolt. Ezután napokig tartó erős, fura gyomor és hasi fájdalmak. 

Max. tea és pirítós.

Két hét telt el így február közepétől. Pár dolog letisztult és kitisztult ezalatt. Nőtt bennem az alázat, az együttérzés mások fizikai szenvedése iránt és elfogadóbb lettem a gyógyszerreklámokat illetően is. 

Ez a Covid-19 sztorim.

Vigyázzatok magatokra, és vigyázzunk egymásra! Ha beteg lennél ne felejtsél minden reggel hálát adni az égnek, hogy élsz és lélegzel. Ha másért nem is, legalább ezért. A hála a legmagasabb rezgésű energiákat vonzza,  így hamarabb túl leszel az egészen. Utóbb olyan lesz, mint egy rossz álom, amiből felébredtél...

Minden reggel mondj egy nagy igent az életre, és egy nagy nemet még a betegség gondolatára is. Ez erősíti a tüdő-vastagbél meridiánt. Egyél csípős ételeket, a hagyma, fokhagyma, paprika támogatja a tüdőt. Párásítsd a levegőt, és levegőzz sokat, ha nem muszáj, ne feküdj, mozogj, sétálj.

 

Az ima helyett válaszd a meditációt. Az imában te csak beszélsz az éghez, a meditációban viszont meghallhatod, ha súgnak neked  fentről.

Ohm Shanthi, béke legyen!

Namaste
Egészségmegőrző tippek: https://drchenpatika.com/immunrendszer_helyes_mukodes/

Oltári nő

Semmi kétségem nem volt az iránt, hogy Morpheus látogatott meg, hiszen Ő hozza el álmunkba szeretteinket úgy, hogy egyszerűen felveszi az alakjukat.
Így találkoztam karácsony hajnalán anyámmal. 

Náray: Morpheus

Tisztán, élőn láttam arcát. Kendő volt a fején, s talán mosolygott?  Gyanítom, de már nem emlékszem,  aztán anélkül, hogy bármit is mondott volna, eltűnt. 

Felébredtem.
Szóval itt voltál, - mondtam magamban, közben éreztem, ahogy szívem nyitottabban ver az iránta érzett mély szeretettől és hálától.

Aztán nem kellemes emlékek bukkantak fel. Oké-oké, - ez az elengedés része, nem nyomjuk el, csak, mert a szeretet ünnepe van! Hagytam az egykor mélybe merültek áramlását. Figyeltem. Csak jöjjenek, amiket anno mesélt, mert vannak olyan gyermekek, akik képesek meghallgatni, átvenni, és ezzel könnyíteni a terheken...

A kendő a nő fején az alázat jele. Emlékeztet a bennünk élő örök Istennőre, nőiségünkre. 

Valahol elveszett a nőtudat fontossága.
A kendő elhagyásával, a nadrág viselésével, az emancipációval? A változás örök és rendkívül fontos annak elfogadása. Tehát, ez nem is számít. Hiszen nem külsőségekről beszélünk.
De mégis! Néha éppen a külsőségek nagyon is hatással vannak ránk. A lelkünkre.
Ki kellet törni valahogy a sok évszázados elnyomottságból, a nők alsóbbrendűnek minősítéséből, és ezért elég nagy árat fizetett a női nem. Női energiáinak  az elvesztésével. Öltözzünk bár csipkébe, a finomság sok esetben már hiányzik. Sok minden erőből történik. Ez férfi energia. 
Kibillentünk. Az egész világ. 

Mooji azt mondta egyszer a dolgokra, jelenségekre, hogy ezek nem jók, vagy rosszak. Itt tart a Föld. Ez a tudatossági szint. 
Századokon át nők generációi nőttek fel úgy, hogy a lány másodrangú volt. A fiú a gyerek, a lány csak lány. Már minden sejtünkben ott rezeg ez a leminősítés, ez a tudatosság. Hiába viselünk nadrágot...
A nők férjeiknek, családjuknak alárendelődtek. Áldozatosságuk, odaadásuk mögött elvesztették az önmagukkal való kapcsolatot. Testi, lelki igényeik háttérbe szorultak. 
Amikor a testtel és/vagy a lélekkel megszakad a kapcsolat, jön a depresszió, a pánik.

Mint az Oltári nőben Maggie, (Julia Roberts) aki csak az újságíró (Richard Gere) kérdése után (hogy szereti reggelire a tojást?) döbbent rá, arra, hogy ő mindig azt szerette, amit az aktuális vőlegénye. És nem csak a reggelivel volt így. Kapcsolataiban feladta önmagát, s miután ezt mélyen belül érezte, az oltár előtt állva, az utolsó pillanatban mindig elmenekült. De hány nő nem szökött, szökik el, mert ott vannak vele szemben a családi, társadalmi elvárások és lelkileg éretlenül, önbecsülés nélkül megy férjhez? 
Maggie idővel megtanulta és megfogalmazta a saját igényeit, azt, hogy mivel szeret foglalkozni, hogyan szeret öltözni, mit szeret enni, hová szeret menni stb. Ez után, és csak is ez után tudta igazán elkötelezni magát. Átváltozott. Igazi nő lett és vélhetően egy szintén tudatos, igazi férfi oldalán élte le további életét. Legalábbis a film ezt sugallta.

Csak az az igazi fejlődés, amit belül lépünk meg. Ha megismerjük magunkat, ha tudjuk kik vagyunk.   
A matriarchális társadalmak  harmóniában, békében, bőségben éltek. Látnunk kell, a nő növekedést képes hozni a nőiségével.

Ez a nő legnagyobb értéke! Legyünk erre tudatosak, adjon ez belső békességet, önbizalmat. Tükrözze  vissza ezt a világunk.

Ha megkérdeznéd, miként szeretem a tojást reggelire, a válaszom: főtt lágytojás tojáspohárba téve, csíkokra vágott pirítós kenyérrel, vajjal, esetleg egy könnyű sajtos omlett, friss salátával.

Namaste,

Békesség

 

"Egy ajándékot hagyok itt nektek - a lélek és a szív békességét. A béke, amelyet én adok, egy olyan ajándék, amelyet a világ nem tud adni. Tehát ne nyugtalankodjatok és ne féljetek." Jézus

"Bármikor, amikor konfliktussal és zajjal találkozol, tudd, hogy az, aki zajjal és konfliktussal lép jelenlétedbe, egy mélységesen zaklatott ember; válj a béke eszközévé. Válj a csend eszközévé. Mindig legyen nálad kéznél egy csenddel teli edény, amelyet ráönthetsz tekinteteddel, mudráddal,* a testbeszédeddel, szavaiddal, melyek a benned örökké dagadó óceán mélységéből fakadnak. Ez az a hely, ahonnan a szeretet hatalmas erejű költészete, hatalmas erejű pozitív érzülete kel fel, és lemossa a világról, annak minden szennyét és tisztátalanságát." Szvámi Véda

* a mosoly egy arc, vagy mukha mudra

https://www.youtube.com/watch?

v=_2y9ABZD5EM

Lokah  Samasta Sukhino Bhavantu- Legyen minden lény boldog!

Minden gondolatom, szavam és cselekedetem járuljon hozzá valamilyen módon minden lény boldogságához.

Namaste

Csodaszarvas

"Amíg ember él, szükség van az ünnepekre. Ha az életet utazáshoz hasonlítjuk, ezek a megállók. Jó, ha az embert várják az állomásokon. Ha nem, akkor is legalább önmagával kénytelen találkozni. Szembenézni. Erre valók az ünnepek.." Bertha Bulcsu

Napforduló van, SZER nap. Ma kezdetét veszi a csillagászati tél az északi féltekén. Ezen a napon legrövidebb a nappal és leghosszabb az éjszaka. Holnaptól, ha először csak másodpercekkel is, de hosszabbodnak a nappalok.
Megszületik a FÉNY.

Fényünnepünk, a karácsony szent hetébe léptünk.

Legyen mindnyájunknak békés, áldott, szeretetteljes karácsonya! 

Regösének részlet:

Ó, élet, édes napfény,
Ó édes (Napocska!)
Ó, élet, ó, napfény,
Ó, édes (Napocska!)
Amott keletkezik
Egy kis kerek pázsit.
Azon legelészik
Csodafiú-szarvas.

Éberség - Az ŐZ

*Szelíd volt, nagy és erős. Csak feküdt ott... a kíntól mozdulatlanságba merevedve. 

Áradt lényéből a szenvedés. 

Csapdába esett! A bal lábán egy vastag dróthurok fogva tartotta. Mélyen a húsába vágódott. Megpróbáltam elvágni, de nem volt hozzá elég erőm. Egy férfi kéz jött segítségemre. Láttam, ahogy elmetszette a drótot. 

Sikerült felszabadítani mély, fájdalmas kötöttségéből. 

Az ŐZ felszabadult. 

Évek óta érlelődik bennem a szívről, a szívcsakráról való tudásom, mely csakra összeköti bennünk a fizikai és szellemi síkot, s a léleknek, legbensőbb énünknek, Átmannak  otthona. 

Ez, a mellkasunkban lévő energetikai kapu nem pontosan egyezik a biológiai szívünkkel, de mégis nagyon szoros az energetikai kapcsolat közöttük.  Ha blokkolt a szívcsakránk, ha a szívünkben érzett fájdalmaktól falak veszik körül szívünket, nem tudunk áradón szeretni, előbb-utóbb szív, keringési és bőr problémáink lehetnek. A bőr  kapu a  külvilág és a belsőnk között. Sok esetben a karjainkba költözött merevség is ennek a gátoltságnak  köszönhető, hiszen a kar a szív "meghosszabbítása", s azt tartják, amelyik kar ölel,  az sosem bénul meg.

A csakrát támogatja a  nyíló rózsaszínű lótuszvirágon való meditáció, a zöld levélzöldségek fogyasztása, mint például a spenót, káposzta, búzafűlé. A zöld ruha viselése, a nyitott "á" hang zengetése, (lálázás) lágy zongora dallamok hallgatása. Kristályok viselése, mint például a rubin, a rózsakvarc, a larimár, az aventurin,  az olivin. Illóolajok közül a damaszkuszi rózsa és a neroli. A mosoly és nevetés, a szeretet érzése.

Szív mandala:

A jógafilozófia szerint az őz, vagy gazella az éberséget szimbolizálja, ezért ez a csakra állata.

Az éberség, az egó mentesség a szívből, a lélek lakhelyéből ered. Ahogy a Kisherceg mondja: "Jól csak a szívével lát az ember." 

A szívben kell kifejlődni a rálátásnak, a buddhinak, az illúziókon való túllépéshez, a dolgok igaz természetének meglátásához.  Az igaz tudáshoz, a vidjához**. A szívben kell feloldódni, elengedődni  a fájdalmas érzésekhez való ragaszkodásnak; ami megköt, falakat von körénk; így tudunk csak kilépni a dualitásból,  hogy egy lehetőséget lássunk minden helyzetben, mely lelki, szellemi, érzelmi fejlődésünket hivatott szolgálni. 

A falak lebontása fizikai tünetekkel is jár, például égő érzés a szívben, kiütések a szívcsakra környékén. Ez a csakra rezgés emelkedésének következménye.

Egy alkalommal, úgy emlékszem, hogy Access cserén, tisztánlátó társam azt mondta - tudod, hogy olvasztják a szíved körüli pancélt? Vajon hogy fog ez távozni!?-kérdezte. Finom anyagi szinten ez nem olyan gond. A durva anyagi síkon viszont erős testi tüneteim lettek. Egy- két napon belül első és hátsó szívcsakra területén először kevés, majd egyre kiterjedtebb foltban apró, viszkető, fájó, piros kiütéseim lettek. Napokig tartott a méregtelenítésem. Hogy kik, milyen erők segítettek ebben, ne kérdezd. Sosem vagyunk egyedül.. 

Anahata csakra képe:

A csakrában lévő lótuszvirágnak tizenkét szirma van, hat a gerinctől balra és hat jobbra. A szirmok nyitott állapotban az ég felé nyitottak. A tizenkét szirom a  szív tizenkét isteni tulajdonsága: boldogság, béke, harmónia, szeretet, megértés, együttérzés, világosság, tisztaság, egység, könyörületesség, jószívűség, megbocsátás. 

A csakra őseleme a levegő, színét egyes tanítások kéknek írják le. Ehhez a csakrához kapcsolódva tudunk egységet, kiterjedést, szabadságot, isteni szeretetet megélni, és ebben az állapotban tapasztalhatjuk meg belső látásunkkal a gyönyörű azúrkék színt. 

A szeretetnek több szintje van, a szexus, erosz, fília, és agapé. Tudatosságom szerint, akkor azúrkék színű a csakra rezgése, amikor az agapét, az isteni szeretet érzését érezzük. 

Erre a központra összpontosítva fejleszthető írói vénánk, valamint innen indul a szankalpa shakti, a kívánságokat beteljesítő erő. Minél tisztább a csakránk, minél erősebb szívünk magnetikus ereje, annál gyorsabban vonzzuk magunkhoz vágyainkat, kívánságainkat.
A szívcsakra istensége Shiva és felesége Párvati, akik az itt találkozó tudat és természet harmonikus együttműködését személyesítik meg.

Visszatérve az írás elejére, ha azt kérdeznéd, ki volt a férfi, akinek a keze segített? Hát... talán az apámé? Meglehet animus segített animának? 
Shíva segített Párvatinak, vagy Krisna Laksminak?

Namaste, 

Ui.:

Pinkola Estés írja a Farkasokkal futó asszonyokban, hogyha egy nő leszűkített lelki életet él, melyben az alkotás, újítás, kezdeményezés korlátokba ütközik, elkezd "kiszáradni". Nem képes szívvel, lélekkel zabolátlan természete szerint cselekedni. Ilyenkor a nők gyakran álmodnak sérült állatokról. Az ilyen álmok az ösztönös női psziché állapotát, és az ősi természethez fűződő sérült kapcsolatát fejezi ki. 

*Ismeretes, hogy már az ókorban, kr.e. 4. és 3. században használták az álmok gyógyító erejét. 
Az egyik legismertebb gyógyító szentély a görög-római kultúrában Aszklépiosznak a gyógyítás istenének emelt epidavroszi Aszklépion volt, ami kr.u. 5. századig működött. A beteg embereknek egy éjszakát kellett eltölteni az egy forrás közelében lévő szentélyben, ahol álmukban gyógyító üzenetet kaptak egészségük visszanyerése érdekében.

**https://hu.wikipedia.org/wiki/Vidj

Fotók:

http://kamillaharmonia.blogspot.com/2015/09/szivcsakra-mandala.html

https://www.yogaindailylife.org/system/hu/a-csakr%C3%A1k/an%C3%A1hata-csakra

Mauna

Mottó: "Csillagom révészem

               Vigyél által a vízen

               Otthonom ott lészen,

          Ahol vagyon az Isten." magyar népdal

Megfogadtam a tanácsot, a reggeli jógázás után maunát* tartottam. 

A csend, vagy mauna egy befelé figyelési technika, az elme visszavonása a külvilágtól. Ebben az állapotban ráláthatunk a bensőnkben zajló folyamatokra, megfigyelhetjük és tudatosíthatjuk gondolatainkat, érzéseinket. Ez az állapot segít uralni az elmét. Akarom ezt a gondolatot? Hagyom, hogy eluraljon az általa keltett érzés, indulat? Hasznos ez számomra? Előre visz, vagy netán lehúz? Ha észreveszem, hogy negatív az irány, egy mély kilégzéssel útjára engedem, tudatosítva, hogy nem szolgálja mentális és lelki egészségemet. Ez nem egy kontroll, hanem egy flow, egy állapot, melynek lényege az  önmegfigyelés az érzékek külvilágtól való visszavonása által. Ez szanszkritül ( प्रत्याहार) a pratjáhára**.

Beléptem az erdőbe.

Egy mókus,- meglátva engem-, hirtelen felkapta az ösvény mellett lévő nagy csomó kutyaszőrt, és felfutott egy fára. Pillanatok alatt, már vagy tizenöt méterrel a fejem fölött volt. A fa magassága adta biztonságban megállt, kidugta a fejét, lenézett rám. Még maradtam. Érdekelt merre veszi útját. Nem mozdult. Pár lépéssel tovább mentem, kicsit megbújtam. Akkor mozdult. Kezdte a szőrt begyűrni a kis pofájába. Így szabadabbá váltak a melső mancsai, vett egy nagy lendületet, majd ágról-ágra és fáról-fára ugrálva eltűnt a szemem elől. Vitte fészkébe a meleg almot. 

Akárcsak az erdő, ő is készül téli álmára.

Tanít a természet. Az ősz az erőtartalékolás, a begyűjtés, a tél a begubózás, befelé fordulás ideje.

A természetben élő, dolgozó emberek napjait nem a naptár szabja meg, hanem a Nap járása, az időjárás. A természet megmutatja mindennek az idejét. Nem kell órát átállítani nyáron, mert a Nap korábban kel, a kakas korábban kukorékol, a természetben élő, dolgozó ember korábban indul munkára..., mert a természettel harmóniában él. 

Szóval a lombjukat hullató fák, a vackát télire előkészítő mókus, és jómagam; a november eleji ünnepkör hatására; befelé fordulunk. 

Ahogy a fák energiáikat visszahúzzák, úgy merülök én is gyökereimbe. 

Felmenőim már túl vannak a nagy vízen. Apám már amott vadászik az égi mezőkön, anyám ott táplálja égi virágait, s higgyétek meg, én itt érzem ezek áldott gyümölcseit.

Alázatot tanított ez az Ősök napja, s a Mindenszentek. A "nyugati világban" nem beszédtéma az elmúlás, mert az félelmetes, sötét, nehéz a föld súlya, s kimondom, férgek, és kukacok...

De, ha nem is hiszünk a feltámadásban, a lélek halhatatlanságában, a transzcendensben, hinnünk kell az átváltozásban. A "porból lettünk, porrá leszünk" -ben. Hogy testünk az enyészeté lesz, de ez egy bizonyos szinten táplálja azt, ami addig táplált, a földet. Hogy felettünk, sírhalmunk felett virágok fognak nyílni. 

És itt tanultam alázatot én, aki évente csak párszor vagyok szüleim, felmenőim sírjánál. Nem csak mert messze élek, hanem, mert ők a szívemben élnek örökké, - az élet megy tovább, elég a  síron a koszorú, a gyertya.

Aztán földelődtem. Figyelmem az égből, a lelkiekből anyagiasabb síkra, a gyökerekre terelődött. Valamit csak most értettem meg. A transzmutációt, az anyag átváltozását, hogy mit is jelent a sírokon gondozott virág. 

Hogy gyökereik által végül is szeretteinkről gondoskodunk tovább.

 

*https://satyananda.hu/2008-mauna/
**https://hu.wikipedia.org/wiki/Pratj%C3%A1h%C3%A1ra