Csodaszarvas

"Amíg ember él, szükség van az ünnepekre. Ha az életet utazáshoz hasonlítjuk, ezek a megállók. Jó, ha az embert várják az állomásokon. Ha nem, akkor is legalább önmagával kénytelen találkozni. Szembenézni. Erre valók az ünnepek.." Bertha Bulcsu

Napforduló van, SZER nap. Ma kezdetét veszi a csillagászati tél az északi féltekén. Ezen a napon legrövidebb a nappal és leghosszabb az éjszaka. Holnaptól, ha először csak másodpercekkel is, de hosszabbodnak a nappalok.
Megszületik a FÉNY.

Fényünnepünk, a karácsony szent hetébe léptünk.

Legyen mindnyájunknak békés, áldott, szeretetteljes karácsonya! 

Regösének részlet:

Ó, élet, édes napfény,
Ó édes (Napocska!)
Ó, élet, ó, napfény,
Ó, édes (Napocska!)
Amott keletkezik
Egy kis kerek pázsit.
Azon legelészik
Csodafiú-szarvas.

Éberség - Az ŐZ

*Szelíd volt, nagy és erős. Csak feküdt ott... a kíntól mozdulatlanságba merevedve. 

Áradt lényéből a szenvedés. 

Csapdába esett! A bal lábán egy vastag dróthurok fogva tartotta. Mélyen a húsába vágódott. Megpróbáltam elvágni, de nem volt hozzá elég erőm. Egy férfi kéz jött segítségemre. Láttam, ahogy elmetszette a drótot. 

Sikerült felszabadítani mély, fájdalmas kötöttségéből. 

Az ŐZ felszabadult. 

Évek óta érlelődik bennem a szívről, a szívcsakráról való tudásom, mely csakra összeköti bennünk a fizikai és szellemi síkot, s a léleknek, legbensőbb énünknek, Átmannak  otthona. 

Ez, a mellkasunkban lévő energetikai kapu nem pontosan egyezik a biológiai szívünkkel, de mégis nagyon szoros az energetikai kapcsolat közöttük.  Ha blokkolt a szívcsakránk, ha a szívünkben érzett fájdalmaktól falak veszik körül szívünket, nem tudunk áradón szeretni, előbb-utóbb szív, keringési és bőr problémáink lehetnek. A bőr  kapu a  külvilág és a belsőnk között. Sok esetben a karjainkba költözött merevség is ennek a gátoltságnak  köszönhető, hiszen a kar a szív "meghosszabbítása", s azt tartják, amelyik kar ölel,  az sosem bénul meg.

A csakrát támogatja a  nyíló rózsaszínű lótuszvirágon való meditáció, a zöld levélzöldségek fogyasztása, mint például a spenót, káposzta, búzafűlé. A zöld ruha viselése, a nyitott "á" hang zengetése, (lálázás) lágy zongora dallamok hallgatása. Kristályok viselése, mint például a rubin, a rózsakvarc, a larimár, az aventurin,  az olivin. Illóolajok közül a damaszkuszi rózsa és a neroli. A mosoly és nevetés, a szeretet érzése.

Szív mandala:

A jógafilozófia szerint az őz, vagy gazella az éberséget szimbolizálja, ezért ez a csakra állata.

Az éberség, az egó mentesség a szívből, a lélek lakhelyéből ered. Ahogy a Kisherceg mondja: "Jól csak a szívével lát az ember." 

A szívben kell kifejlődni a rálátásnak, a buddhinak, az illúziókon való túllépéshez, a dolgok igaz természetének meglátásához.  Az igaz tudáshoz, a vidjához**. A szívben kell feloldódni, elengedődni  a fájdalmas érzésekhez való ragaszkodásnak; ami megköt, falakat von körénk; így tudunk csak kilépni a dualitásból,  hogy egy lehetőséget lássunk minden helyzetben, mely lelki, szellemi, érzelmi fejlődésünket hivatott szolgálni. 

A falak lebontása fizikai tünetekkel is jár, például égő érzés a szívben, kiütések a szívcsakra környékén. Ez a csakra rezgés emelkedésének következménye.

Egy alkalommal, úgy emlékszem, hogy Access cserén, tisztánlátó társam azt mondta - tudod, hogy olvasztják a szíved körüli pancélt? Vajon hogy fog ez távozni!?-kérdezte. Finom anyagi szinten ez nem olyan gond. A durva anyagi síkon viszont erős testi tüneteim lettek. Egy- két napon belül első és hátsó szívcsakra területén először kevés, majd egyre kiterjedtebb foltban apró, viszkető, fájó, piros kiütéseim lettek. Napokig tartott a méregtelenítésem. Hogy kik, milyen erők segítettek ebben, ne kérdezd. Sosem vagyunk egyedül.. 

Anahata csakra képe:

A csakrában lévő lótuszvirágnak tizenkét szirma van, hat a gerinctől balra és hat jobbra. A szirmok nyitott állapotban az ég felé nyitottak. A tizenkét szirom a  szív tizenkét isteni tulajdonsága: boldogság, béke, harmónia, szeretet, megértés, együttérzés, világosság, tisztaság, egység, könyörületesség, jószívűség, megbocsátás. 

A csakra őseleme a levegő, színét egyes tanítások kéknek írják le. Ehhez a csakrához kapcsolódva tudunk egységet, kiterjedést, szabadságot, isteni szeretetet megélni, és ebben az állapotban tapasztalhatjuk meg belső látásunkkal a gyönyörű azúrkék színt. 

A szeretetnek több szintje van, a szexus, erosz, fília, és agapé. Tudatosságom szerint, akkor azúrkék színű a csakra rezgése, amikor az agapét, az isteni szeretet érzését érezzük. 

Erre a központra összpontosítva fejleszthető írói vénánk, valamint innen indul a szankalpa shakti, a kívánságokat beteljesítő erő. Minél tisztább a csakránk, minél erősebb szívünk magnetikus ereje, annál gyorsabban vonzzuk magunkhoz vágyainkat, kívánságainkat.
A szívcsakra istensége Shiva és felesége Párvati, akik az itt találkozó tudat és természet harmonikus együttműködését személyesítik meg.

Visszatérve az írás elejére, ha azt kérdeznéd, ki volt a férfi, akinek a keze segített? Hát... talán az apámé? Meglehet animus segített animának? 
Shíva segített Párvatinak, vagy Krisna Laksminak?

Namaste, 

Ui.:

Pinkola Estés írja a Farkasokkal futó asszonyokban, hogyha egy nő leszűkített lelki életet él, melyben az alkotás, újítás, kezdeményezés korlátokba ütközik, elkezd "kiszáradni". Nem képes szívvel, lélekkel zabolátlan természete szerint cselekedni. Ilyenkor a nők gyakran álmodnak sérült állatokról. Az ilyen álmok az ösztönös női psziché állapotát, és az ősi természethez fűződő sérült kapcsolatát fejezi ki. 

*Ismeretes, hogy már az ókorban, kr.e. 4. és 3. században használták az álmok gyógyító erejét. 
Az egyik legismertebb gyógyító szentély a görög-római kultúrában Aszklépiosznak a gyógyítás istenének emelt epidavroszi Aszklépion volt, ami kr.u. 5. századig működött. A beteg embereknek egy éjszakát kellett eltölteni az egy forrás közelében lévő szentélyben, ahol álmukban gyógyító üzenetet kaptak egészségük visszanyerése érdekében.

**https://hu.wikipedia.org/wiki/Vidj

Fotók:

http://kamillaharmonia.blogspot.com/2015/09/szivcsakra-mandala.html

https://www.yogaindailylife.org/system/hu/a-csakr%C3%A1k/an%C3%A1hata-csakra

Mauna

Mottó: "Csillagom révészem

               Vigyél által a vízen

               Otthonom ott lészen,

          Ahol vagyon az Isten." magyar népdal

Megfogadtam a tanácsot, a reggeli jógázás után maunát* tartottam. 

A csend, vagy mauna egy befelé figyelési technika, az elme visszavonása a külvilágtól. Ebben az állapotban ráláthatunk a bensőnkben zajló folyamatokra, megfigyelhetjük és tudatosíthatjuk gondolatainkat, érzéseinket. Ez az állapot segít uralni az elmét. Akarom ezt a gondolatot? Hagyom, hogy eluraljon az általa keltett érzés, indulat? Hasznos ez számomra? Előre visz, vagy netán lehúz? Ha észreveszem, hogy negatív az irány, egy mély kilégzéssel útjára engedem, tudatosítva, hogy nem szolgálja mentális és lelki egészségemet. Ez nem egy kontroll, hanem egy flow, egy állapot, melynek lényege az  önmegfigyelés az érzékek külvilágtól való visszavonása által. Ez szanszkritül ( प्रत्याहार) a pratjáhára**.

Beléptem az erdőbe.

Egy mókus,- meglátva engem-, hirtelen felkapta az ösvény mellett lévő nagy csomó kutyaszőrt, és felfutott egy fára. Pillanatok alatt, már vagy tizenöt méterrel a fejem fölött volt. A fa magassága adta biztonságban megállt, kidugta a fejét, lenézett rám. Még maradtam. Érdekelt merre veszi útját. Nem mozdult. Pár lépéssel tovább mentem, kicsit megbújtam. Akkor mozdult. Kezdte a szőrt begyűrni a kis pofájába. Így szabadabbá váltak a melső mancsai, vett egy nagy lendületet, majd ágról-ágra és fáról-fára ugrálva eltűnt a szemem elől. Vitte fészkébe a meleg almot. 

Akárcsak az erdő, ő is készül téli álmára.

Tanít a természet. Az ősz az erőtartalékolás, a begyűjtés, a tél a begubózás, befelé fordulás ideje.

A természetben élő, dolgozó emberek napjait nem a naptár szabja meg, hanem a Nap járása, az időjárás. A természet megmutatja mindennek az idejét. Nem kell órát átállítani nyáron, mert a Nap korábban kel, a kakas korábban kukorékol, a természetben élő, dolgozó ember korábban indul munkára..., mert a természettel harmóniában él. 

Szóval a lombjukat hullató fák, a vackát télire előkészítő mókus, és jómagam; a november eleji ünnepkör hatására; befelé fordulunk. 

Ahogy a fák energiáikat visszahúzzák, úgy merülök én is gyökereimbe. 

Felmenőim már túl vannak a nagy vízen. Apám már amott vadászik az égi mezőkön, anyám ott táplálja égi virágait, s higgyétek meg, én itt érzem ezek áldott gyümölcseit.

Alázatot tanított ez az Ősök napja, s a Mindenszentek. A "nyugati világban" nem beszédtéma az elmúlás, mert az félelmetes, sötét, nehéz a föld súlya, s kimondom, férgek, és kukacok...

De, ha nem is hiszünk a feltámadásban, a lélek halhatatlanságában, a transzcendensben, hinnünk kell az átváltozásban. A "porból lettünk, porrá leszünk" -ben. Hogy testünk az enyészeté lesz, de ez egy bizonyos szinten táplálja azt, ami addig táplált, a földet. Hogy felettünk, sírhalmunk felett virágok fognak nyílni. 

És itt tanultam alázatot én, aki évente csak párszor vagyok szüleim, felmenőim sírjánál. Nem csak mert messze élek, hanem, mert ők a szívemben élnek örökké, - az élet megy tovább, elég a  síron a koszorú, a gyertya.

Aztán földelődtem. Figyelmem az égből, a lelkiekből anyagiasabb síkra, a gyökerekre terelődött. Valamit csak most értettem meg. A transzmutációt, az anyag átváltozását, hogy mit is jelent a sírokon gondozott virág. 

Hogy gyökereik által végül is szeretteinkről gondoskodunk tovább.

 

*https://satyananda.hu/2008-mauna/
**https://hu.wikipedia.org/wiki/Pratj%C3%A1h%C3%A1ra

Dum-tak-ketak

A hétvégét egy baranyai kis faluban a Mecsek alján, Mánfán töltöttem egy elvonuláson. 

Elvonulás!?- kérdezte a férjem, -mi az, hogy elvonulás? Hát, tudod, ez nem SPA, nem wellness, hanem elvonulás.  A hétköznapok rutinjából, zajából. 

Na, nem mintha a hétköznapjaim olyan zajosak lennének, és ez a tábor olyan csendesnek ígérkezett volna, hiszen ez egy szakrális dob, ének és transzmeditációs elvonulás volt. Pontosan nem is tudtam mi vár rám ebben a táborban, de hívott valami újnak a kipróbálása, a Mecsek, és az eddig még fel nem fedezett odavezető baranyai út. 

Pénteken délelőtt indultam, hűvös, borús, őszi időben. Az autópályán, kiérve a besorolásokból, körgyűrűből bekapcsoltam a tempomatot és egy kényelmes tempóban tartottam délnek. Volt időm szemlélődni, befogadni az egyre színesebb tájat. A berkenyék, borbolyák vörösét, az akácok sárgáját,  nyárfák sárguló ezüstjét, és a tölgyek, platánok, juharok már itt-ott barnába menő zöldjét, a még száron lévő kukorica fakó barnáját.

Milyen harmóniában vagyok a természettel,- jegyeztem meg magamnak az öltözékemre nézve. Nem is érezném magamat jól, ha nem így lenne.
Szekszárdhoz érve lehajtottam az autópályáról a 6-osra. Rátértem az ismeretlen útra. A Szekszárdi-dombság, majd a Mecsek dombjainak ölelésében haladtam tovább. Bonyhád, Hidas, Mecseknádasd, Zengővárkony, Hosszúhetény, Pécsvárad, Ófalu, Óbánya mind-mind névről jól ismert települések. Aztán beérkeztem Pécsre, innen északnak haladva a Mecsek kacskaringóiban egyszer csak előbukkant Mánfa. 

Két óra volt és igazi hegyvidéki nyirkos hideg, mikor megérkeztem az Elvonulási Központ elé. A Mecsek egyáltalán nem a mediterrán arcát mutatta. Cili a szervező, a program háziasszonya a kapuban várt, fogadott bennünket, érkezőket. A szobák elfoglalása után 3 órakor kezdődött a program. Ismerkedés egymással, a dobokkal, éneklés, vacsora, dobolás, majd éber, alvás nélküli éjszaka. 30 ember dobolt egyszerre, a rezgések, a feléledt tűz úgy kimosott, kiégetett mindent az elmémből, olyan éberré tett, hogy nem volt szüksége a szervezetemnek alvásra. Reggel hét órakor már ott ültünk a mantrameditáción és együtt énekeltünk Ölvedi Gábor egyedi torokhangú énekével. Napközben dob ritmusokat gyakoroltunk, ebéd után pedig erdei meditációra mentünk. De milyen ebéd után! Majdnem a mohóság vétkébe esve ettünk, mert olyan finom vega ételeket szolgáltak fel. Kellett repetázni! Visszaérkezve az erdőből, szakrális magyar énekeket énekeltünk dobokkal kísérve, este Gábor koncertet adott, majd transzdobolás, tánc következett. Tizenegy körül volt vége a nap hivatalos részének, de többen még ott maradtak a Dharma teremben beszélgetni, meditálni. 

A vasárnap ismét hétkor indult, mantrameditáció, dobolás, daltanulás. Ebéd után zárókör, három órakor indulás haza. Este igazából még nem voltam itthon. Ismeritek milyen az, amikor minden gondolatunk, érzésünk máshol jár. Este az ágyban még dallamok és ritmusok jöttek,- csillagom, révészem... aztán pedig dumtak tak-ketak, dumtak-ketak tak-ke,  dum dum dum, taktak, dum, tak tak tak, tak.

Az itthoni dobolás gyakorlásról? Egyedül!? Dög unalom! Inkább esetleg majd  tavasszal egy másik  dobolós táborban. 

Namaste

Egy hétvége nővéremnél

Múlt héten vendégségbe utaztam a nővéremhez Bólyba. Kihasználva a még gyönyörű időt, míg ő dolgozni volt, elmentem Harkányba. Útközben rácsodálkoztam ismét a Villányi borvidék szépségére, a Villányi-hegységre, a Tenkesre, a rendezett szőlősorokra, - s mivel egy terelés miatt át kellett utaznom Nagyharsányon és Villányon -, a Villányi történelmi pincesorra. Szinte csak német neveket olvashatunk a pincéken. Mint legtöbb helyen az országban svábok alapította borút ez is. Kiérve Villányból a Sauska borbirtok területén hajtottam keresztül. Nagy rendezvény zajlott éppen, a terelés is ezért volt.

Majd Siklós következett, már messziről láttam a szépen felújított várat, azután Harkányba is értem. A felhőtlen égen fenn járt már a Nap, ami a szép idő ígéretével kecsegtetett. Kora délutánig nyári hangulatban fürdőztem, napoztam, a fürdő gyönyörű parkjában banánfák, pálmafák, hatalmas kaspók virágözönnel. Több mint 100 éves platánok, fenyők, amik még a Batthyány uradalom idejéből valók. 

Eszembe jutottak azok az idők, a hatvanas évek, mikor még nagyanyámmal jöttem ide fürödni. Emlékszem, én a dunai lányka miként reklamáltam ómamámnál, hogy milyen bűzös itt minden medence vize, az ivókútból jövő meleg, kénes víz is ihatatlannak tűnt számomra, mert, hát megkóstoltam, hiszen mamám is ivott belőle. Édesapámnak is ez volt a kedvenc fürdőhelye. Ha hazajött egy-egy fürdőkúra után, jól emlékszem bőrét, ruháját átjárta a kénes fürdő illata. Aztán majd egy emberöltő múlva anyuval, férjemmel, kisfiammal jártunk ide nyaranta, akit itt kezdtünk tanítani úszni. Persze nem a gyógy-, hanem a strandfürdőben.      

Szóval ezt a ragyogó pénteki napot a gyógyfürdőben töltve, az ördöggel cimboráltam. Ez egyszerűen úgy történhetett meg, hogy a legenda szerint Harkányfürdő az ördög műve.*  Kénes szagából kiindulva el is hiszem.

Három óra után indultam vissza Bólyba. Nővérem négyig dolgozott a gyógyszertárban, elé sétáltam. A patikába lépve azt állapítottam meg, hogy nincs patika illat. Régen, mikor még én is gyógyszertárban dolgoztam, ilyen őszi időszakban - különösen ilyenkor - készültek az Elix. Thymi, Sirup kálii oldatok, aminek illata belengte még a patika váróját is, sőt a nyitott ablakokból is ez áradt.  Ma már többnyire csak a gyógyszeres dobozok szaga érződhet. A patikákból gyógyszerkereskedelmi egység lett. 

Szombaton svábfalu programot csináltunk. Először Liptódra mentünk. Elragadó a kis zsákfalu fekvése. A dombok között lévő faluban egy kis patak fut, melynek oldalán minden házhoz téglából épített íves kis hidacskán lehet bejutni. És egykor micsoda házakhoz! Ma már többnyire romosak, de még így is mutatják régi fényüket. Némelyiken még ott a parasztbarokk, szecessziós, vagy klasszicista stukkódíszítés, ami mutatja az igényességet és a jómódot. A ház közepe táján van  a főbejárat, fölötte a német név és dátum, több az 1800-as évekből. Többnyire hosszú oszlopos gang vezet végig a házak előtt, majd L alakban hátul az udvart lezárandó a fészer az ólak, és az istállók. Az után vagy kert, vagy a domb, abban vájt pince, vagy erdőbe vezető ösvény. Ilyen egy sváb porta. A falu fölött kálvária. Megkapó a látvány.

Innen a Nagynyárádi pincesorra, majd Majsra, ahonnan bólyi Schneider felmenőink származnak, és Lippóra mentünk. Ezek is hasonlóan szép kis sváb falvak, síkvidéken. Liptód fekvéséből adódó szépségével nem versenyezhetnek.

Délután a temetőbe mentünk. Édesanyánk, ómamánk, tántink sírjára télire árvácskákat ültettünk.

Németségünk? Már csak a velük való emlékeinkben él.  Ilyen az elmúlás...

*A legenda:

https://netfolk.blog.hu/2013/07/27/a_harkanyi_gyogyviz_legendaja_az_ordogszantotta-hegy_mondaja

A bennünk lévő asszony

Az éjjel flowban voltam, jöttek a fogalmazott gondolataim egy adott témában, így felkapcsoltam a villanyt, papírért kutattam a fiókom mélyén, hogy gyorsan jegyzeteljek. A papír egyik oldalán találtam az alábbi sorokat, amit régen, mikor a regényt olvastam fontosnak találtam kijegyzetelni. 

 "Ha társa szereti a nőt, ez azt jelenti, hogy zabolátlan természetét is szereti. Ha egy nő, olyan társat választ, aki nem tudja, vagy nem akarja ezt a másik oldalát szeretni, akkor többnyire, valamiképpen erejét veszti, s ebből csak nagy nehézségek árán épül föl.

A férfiaknak tehát, akárcsak a nőknek, meg kell nevezniük kettős természetüket. A legdrágább kedves, a legdrágább szülő, a legdrágább barát, a legdrágább "zabolátlan ember" kíván a leginkább tanulni. Akiknek nem okoz örömöt a tanulás, akik nem tudnak új gondolatokba, vagy új élményekbe merülni, azok nem tudnak továbblépni a mellől az útjelzőtábla mellől, amely mellett most állnak. Ha létezik akár egyetlen erő is, amely a szenvedés gyökerét táplálja, akkor az a jelen pillanaton túlmutató tanulás visszautasítása."

Forrás: Clarissa Pincola Estés; Farkasokkal futó asszonyok

Kép: Holly Sierra

Nyári emlék

Az idei ősz megmutatta borús arcát. A tegnapi telehold esőt és egy erős lehűlést tolt maga előtt, így a napokban eléggé fázósan, beöltözve sétáltam az erdőben.

Lélekben szálltam is vissza a jó meleg nyárba! Tengerparti nyaralásunk egyik estéje jutott eszembe, mikor az esti sétából későn megérkezve, férjem fölment szálláshelyünkre, én pedig még lementem a partra. A bárban szólt a zene, és hangos jókedv uralkodott. A Hold nélküli éj sötétjében sziporkáztak a csillagok. Augusztus a Perszeidák ideje, így jószerencsémnek köszönhetően láttam hullócsillagokat, s nem feledtem el kívánni.  Újholdkor mindig erősebb a Nap hatása, mint mutatta az aznapi kánikula, és érezhetően meleg volt még az éjszaka is. 

A strandhoz érve néztem, ahogy a tengerbe hatoló színes reflektorsugarak odavonzották a játszadozó kisebb, nagyobb halakat. Egy idősebb hölgy éppen csak akkor ment be fürdeni. Már nekem is tervemben volt az éjszakai mártózás, de valami miatt minden este elmaradt. Kicsit vágyódva néztem. Aztán jött egy másik asszony is. Hangosan, szlávosan, szinte harsányan köszönt, ledobta a törölközőjét és már csobbant is.

- Itt a pillanat! Föl majd mezítláb megyek, és a  vállkendőm lesz a törölköző, - mondtam magamban és már oldottam is le a sarum bőrpántját a bokámról, húztam is le a cipzárat és már léptem is ki a ruhámból. 

Nema bikini,-  mondtam az idősebb asszonynak, aki, habár nem értettem, de érezhetően támogatott szándékomban. Nevettünk. 

Én úsztam befelé a tengerbe, ő  kifelé menet a lépcsőn megállt, visszanézett és mondott nekem valamit. 

Ne razumijem,- mondtam. Erre ő megfogta a lábát, mintha fájna, felszisszent és kétszer hangosan azt mondta,- grcs, grcs. 

Megértettem. Tudom a szláv spórol a magánhangzókkal. A grcs az görcs. Hálás voltam a gondoskodásáért. Kijjebb úsztam a sötétből a part közelébe. 

Időközben a másik nő is parthoz ért.  Lezuhanyoztunk, majd - laku nócs - elköszöntünk  egymástól.

Ez az este, olyan kedves emlék lett nekem, mert szép példája volt a női energiának, a gondoskodásnak. Valamint az ihletettségnek, az intuíciónak, ugyanis, másnap kora délután megjött a Bóra, ami felkavarta és jól lehűtötte a tengert, és naplemente után a levegő is inkább hűvös volt, mint kellemes. Jól  tettem, hogy az adott pillanatban hallgattam bensőmre.

És, hogy mit szólt ehhez a férjem!? hát velem együtt egy jót nevetett.

Csillaganya és a lemúriai nő

Anyámmal álmodtam tegnap. Kortalanul fiatal és szép volt, olyan elegáns, ahogy körtáncot járt nővéreivel.

Elihu Vedder: Plejádok, 

Olyan jó volt látni, tudni, hogy van, létezik, hogy tudatom így vetíti ki létét a világban.

Napközben kaptam egy üzenetet, hogy rendelt könyvemet, "A lemúriai nő"-t  átvehetem a közeli  pick-pack ponton.

Érdekes ez a multidimenzionalitás. A lemúriai nő üzent érkezéséről. 

Miért gondolom?

Eszembe jutnak gyermekkorom estéi. Anyámmal felültünk apám hintójának ülésére az udvarunkon,  onnan  kémleltük  koromsötétben az eget.

Fotó: Bakó Csaba

Felmutatott az égre - látod, az ott, az a csillaghalmaz a Fiastyúk (Plejádok).

Valamit tudhatott égi eredetéről, természetéről. Az a telepátia, mellyel néha csengetés nélkül úgy vettük fel a telefont, hogy a vonalban már ott volt a másik. Az a nőiesség, szeretet, odaadás, táplálás, bölcsesség,  ami az övé volt. A mindig segíteni tudás, az elesettek meglátása, az együttérzés foka.  

Most már azt hiszem látom Őt tisztán.

Látom karmáját, amiben élt, és ami lelkileg emelte.

Szóval, Csillaganya a lemúriai nő anyja álmomban jelentkezett.

Kryon azt tanítja, ha elakadsz az életedben, tedd fel a kérdést, "mit kell tudnom az adott helyzetben", aztán csak csendben várj. Intuíciónk, ez a finom női energia tudja a dolgát, elvezet a válaszhoz.

Ahhoz, hogy kellően intuitívak legyünk, harmónia kell. Birtokában kell lenni a nektárnak, az amritnak, ami maga a hűvös, női holdenergia.

Ez a lemúriai nő sajátja.

Van, hogy könnyebbnek látom a világot és van, hogy nehezebben mennek a dolgok. 

A tudatosságon van a fő hangsúly.

Sokat dolgozom magamon. Valaki azt mondta erre, -  azt mondod dolgozol magadon, a dolgozás szóhoz a nehézség fogalma társul.

A munka nem mindig kell, hogy nehéz legyen. Egyszerűen csak valakinek el kell végezni. Az tudja, aki tudatos. A tudatosság egy teret nyit. Lelkileg könnyebbé teszi azt, ami a nem tudatos embernek nehéz. Persze neki sem olyan könnyű, de az eltávolodás, a rálátás segít.

Például, mikor az emberi létből már kifelé menő korú szerettedet beszélgetésetek során sírni látod a gyermeki énje sérülése miatt. Még nem gyógyult be az a seb, amit gyermekként elszenvedett. Mert a szabadnak születettet elválasztották a számára egyetlen szeretet forrását jelentő anyjától, mert nem látja még most sem, az akkori helyzet pozitív miértjeit. 

Itt kell a tudatosság, ami teret nyit a sérült emberben, majd lassan beáramlik tudatába az elengedés, megbocsátás gyógyító energiája.

A multidimenzionális lét néha nehéz. Látni, érezni mások kimondatlan gondolatait, érzelmeit. 

Ramana Maharsi olyan egyszerűen fogalmazott a kérdésre, - Hogyan bánjunk másokkal? - Nincsenek mások.

Egyek vagyunk.

TAT TVAM ASI

A nőiességről.

Akkor vagyunk szépek, amikor elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Azt, amit egyrészt hoztunk lelkünkben, és azt, amit kaptunk apáinktól és anyáinktól örökül.

Van, hogy könnyű az elfogadás, van hogy nehezebb. Egy "Démétert", talán még boldoggá is tesz kerekedő csípője, anyaságának látványossága, míg egy "Afrodité" ilyent nehezebben fogad el.

Korral változunk, bölcsebbek is leszünk. Elfogadjuk, hogy a szépség egyfajta harmónia, a belső kisugárzása. A szépség önmagáért a szépségért van. Esztétikum, mely pezsdítően hat ránk, környezetünkre.

Ha, a szépség önmagáért van.. 

De, ha nem saját, belső megelégedésünket szolgálja a szépség, ha más előtt akarunk csillogni,  akkor az egó fátyla porral hint be, s eltakarja igazi ragyogásunkat.

Túlzott hiúság, rútság.

Ha bizonytalanok vagyunk önmagunkban, ha önbizalom kell, kérdezzük meg Csillaganyát, - mit kell tudnom az adott helyzetben?

Ő majd felel. A Csendben.

 Namaste