Istenanyáim napja

Egyedül voltam a hétvégén. Férjem motoros túrán volt, gyermekeimmel pedig vasárnap estére beszéltünk meg közös vacsorát egy különleges, keleti étteremben.

Így aztán úgy adódott, hogy anyák napját a Földanya táplálására fordítottam. Szombaton reggel jó korán kimentem piacra, vettem szép virágokat, majd vasárnap kora reggel elültettem őket. Megkapáltam kis, mediterrán hangulatú virágoskertemet, a nagy meleg miatt többször locsoltam a nem régen fektetett új gyepszőnyegünket.

Kapálás közben észrevettem, hogy megtetvesedett néhány növényem. Kerestem bio permetszert és lefújtam őket. Estére már szemmel láthatóan hatott a szer. Köztük volt kedvenc virágom, az a rózsa, melyet édesanyám invitálására hoztam el öreg kis háza elől nem sokkal halála előtt. Tudta Ő, hogy miért ajánlja nekem...

Egyébként a kertembe a növények teljesen érzelmi alapon kerülnek. A szívvirág édesapám kertjéből való, a krizantémok ómamámra emlékeztetnek, a hunyort pedig Emma tántim kertjéből hoztam halála után. De rájuk, a gyökereimre emlékeztet a nárcisz, a tátika, a levendula, a dália és a 30 éves rózsaszínű és fehér leanderem és még sorolhatnám.

Amikor gondozom a növényeimet a szeretteimmel vagyok.

A nap további részében csak pihentem, napoztam a félárnyékban.

A szép környezet, a természet ölelése, a ragyogó napsütés ellenére is szomorúság lopózott a szívembe.

Hiába minden éberségem! A tudatosságom! Miszerint létünk örök. Szeretteim hiánya fájdalmas, és ezt az érzést meg kell élni, tudatosítani, mert elfojtása elrakódik a fizikai testben, a mellkasban, tüdő és szívproblémákat okozva.

Ismét tudatosítottam magamban, hogy édesanyám éppen Boldogasszony havában januárban, Boldogasszony napján, kedden, egy ragyogó napsütéses téli napon déli 12 órakor, harangszóval a Napba ment. Míg e napon utaztam hozzá, délre, végig szembe sütött a Nap, s én szívem nyitott kapuján engedtem Őt menni. Tudatos, éber voltam érzéseimre, az érzeteimre. De nem mindenre!

Volt egy lélekrészem aki ment volna utána.

Éppen 3 óra volt. Szeremle falu végén van egy erős kanyar. Máig nem tudom mitől, kormányozhatatlanná vált az autóm és kicsúszott az útról.

A kis intermezzo - kis, mert azonnal ott termett a Segít-s-Ég -, csak jóval később juttatta azt az eszembe, hogy még nem mehettem anyám után, mert dolgom van még itt a Földön.

Aztán eszembe jutott, hogy ómamám szeptember 12-én Mária szent neve napján, Emma tántim pedig december 8-án Szűz Mária, a Szeplőtelen Fogantatás, Mária-lánnyá avatásának napján ment el.

Lehet, hogy ez sokaknak nem mond semmit... engem viszont emlékeztet az Égi Királynőre, az Istennőre. Hogy aztán Őt Máriának, Mirjamnak, Mahadévinek, Laksminak szólítjuk az teljesen mindegy.

Érzem jó anyáimon keresztül sugárzó szeretetét születésem pillanatától.  Itt él bennem Shakti.

Végeztem ezen az anyák napján egy szertartást.

Kértem az Anyától gyermekeim, szeretteim számára szeretet általi bőséget, áldást. A szertartást az indiai Indu Arorától tanultam, és a hindu 9 megnyilvánulású Istennőhöz Durgához szól. De tudom, hogy Durgát hívhatom akár katolikus német anyáim hite szerint Szűz Máriának, vagy annak a magyarok által tisztelt aspektusainak, mint például Gyümölcsoltó Boldogasszonynak, Sarlós Boldogasszonynak, Rózsafüzér Királynőjének, Nagyboldogasszonynak. És tudjátok míg végeztem a szertartást, előttem volt a Szent Család házi oltárunk, melyet Dédópapám vett dédómamámnak 1898-ban ómamám születésének örömére és nem éreztem semmiféle identitás zavart. Sőt éppen az jutott az eszembe, hogy Bernád Ilonától (aki a magyarság ősi hagyományait gyűjti sok éve) az tanultam - meg is csináltuk a szertartást, áldás kérést -,  hogy őseink úgy tartották, ha 9 asszony kézen fogva körbeáll és áldást mond, imádkozik Babba Máriához, (őseink így szólították az Istenanyát) az egy világváltoztató szertartás. Értsd úgy, hogy kitörölhetetlen pozitív szakrális ereje van ennek az Univerzumban...  

Szóval a 9 asszony az Istennő 9 megnyilvánulása.

A 9 egy erősen szakrális szám (a számmisztikai 108 összege), mely ott van a közös tudatunkban, túlmutatva nemzeteken, vallásokon. 

Ez a felismerésem még inkább az egyetemesség felé emelt.

Déméter, az anyaság, termékenység görög istennője

Végül gyertyát gyújtottam. Nem csak anyáimnak, hiszen apáim nélkül nem lehetnék itt, e Földön...

Namaste

Rebarbara a tavaszi tisztító

Otthonról sosem jövök vissza üres kézzel. Nővéremtől kaptam diót, két szőlővesszőt, olyan direkt termő félét, amit nem kell permetezni, csak termőre fordulás után szüretelni és enni. Unokabátyám kertjéből pedig a tavasz egyik első vitamin és ásványi anyag forrását, rebarbarát kaptam.
Tavaly az ő invitálására hoztam belőle, s olyan sikere volt, hogy most szívesen tördeltem a hatalmas levélnyeleket. Magát a levelet a csirkéknek dobáltuk, mert az étkezésre nem használható.

A rebarbara dísz- gyógy- és étkezési célra is használt növény keletről, Indiából az angolokon keresztül került Európába.
Étkezésre húsos levélnyelét használjuk, alma- és oxálsavtól savanykás íze miatt jó frissítő kompótnak, krémlevesnek, pitébe tölteléknek, húsok mellé csatninak. Rostjai, magas ásványi anyag tartalma, enyhe hashajtó és vizelethajtó hatása miatt jó a tavaszi tisztítókúrákhoz. Azonban figyelembe kell venni, hogy túlzott fogyasztása bélgörcsöket csinálhat, illetve oxálsav tartalmánál fogva vesekő képződésre hajlamosíthat. Az előbbit  ki lehet védeni úgy, hogy a levelét nem használjuk, az utóbbit pedig úgy, hogy inkább csak tavaszi időszakban szedjük, mert akkor még alacsony az oxálsav tartalma, illetve forráskor leöntjük róla az első vizet, valamint amikor lehet tejjel készítjük.

Bátorítok mindenkit, hogy próbálja ki, mert egy olcsó mégis értékes ételt nyerhetünk belőle tavasszal.

Én így készítettem:
Jól megmostam a levélnyeleket, (6-8db volt) 1-2 cm-es darabokra vágtam, majd kb. 2 liter vízbe tettem. Sóztam, fűszereztem: 1 rúd fahéj, teatojásba 5-6 szem szegfűszeg, -bors, fél rúd vanília.
Hamar megfőtt, kb. 10 percig forraltam, ekkor botmixerrel leturmixoltam. 2-3 evőkanál keményítőt tejjel elkevertem, tettem hozzá 3-4 evőkanál tejfölt, és jó sok barna répacukrot, mert nagyon savanyú volt. Még egyszer turmixoltam és már készen is volt. Hagytam kihűlni. Ma vettem epret és azzal tálaltam.
Fenséges lett.

Fotó:http://www.szepzold.hu/a_rebarbara_gyumolcs_vagy_fuszer

Májusfa

Otthon jártam, Dunafalván. Ahogy utaztam hazafelé Pestre, örömmel láttam végig az 51-es út mentén a falvakban, településeken, hogy él még szép hagyományunk a májusfa állítása. 

Május elseje van. Gyönyörű volt ma is az idő, szikrázó volt a napsütés, nyárias meleg és én útközben több helyen is láttam, ahogy a szél gyengén lengedeztette a májusfákra tűzött színes szalagokat. 

Visszalépek az időben... 

Az egykori szülői ház bejárata előtt ücsörögtem, nővérem a kertben kicsit gyomlált, kihasználva, hogy a hajnali frissítő eső meglazította a talaj felső rétegét. 

Egy autó húzott el a ház előtt, hangosan beköszöntek a srácok. Katit mindenki jól ismeri. 

Az autó mögött utánfutó volt és azon hosszan lógott le egy nyárfa. 

Megmosolyogtuk a dolgot. Még él a hagyomány, hogy az ifjak májusfát állítanak szerelmüknek. Nővérem is kapott anno ilyent, irigyeltem is, mert nekem sosem állított senki. No, nem azért, mert ne lett volna udvarlóm. Talán, mert én kollégistaként csak ritkán voltam otthon? Nem, nem akarok felmentést adni az akkori ifjaknak, mondjuk csak ki, egyszerűen hiányzott belőlük irányomban az efféle virtus.

Egy kicsit később egy tizenkét -három éves srác biciklizett előttünk, egyik kezében egy májusfának való nem is kicsi fát húzott. Szintén beköszönt, Kati kedvesen nevén szólítva, választ nem is várva megkérdezte tőle - viszed a májusfának valót? 

A nap folyamán meglátogattuk unokabátyámat, aki kint lakik a falu végén, ott, ahol a már megszűnőben lévő tanyavilág kezdődik. Amerre a szem ellát minden gyönyörűen zöldell, csak némelyik helyen látszik a  még puszta, bevetetlen föld. 
Érezni a Duna közelségét. A levegő telve a nyíló akác mézes illatával. Meg is beszéltük, hogy hazafelé szedünk akác- és bodzavirágot.

A házhoz érve egy komondor és két pumi ugatása fogadott. Kellenek az ilyen helyre a határozott házőrzők, mi mégis ismerősen, bátran nyitottuk a kaput és léptünk be az udvarra. 

Üdvözöltük idős bátyánkat, bent kicsit beszélgettünk, majd kimentünk, hogy megmutassa a mindig szépen művelt kertjét. Aminek helye már a földben, mint a burgonya, borsó, bab, tök, uborka, az már ki is hajtott, a paprika, paradicsom és káposztafélék palántái pedig még ládákban várják az erősödést, és a jobb időket.

Elköszöntünk, majd felültünk a biciklikre. 

Az irány a Duna felé vezető akáccal, bodzával szegélyezett út volt.

Minden évben szoktam gyűjteni bodzavirágot. A padlásszobában megszárítom, majd télen gyömbérrel, mézzel iszom. Idén nővérem ötletére akácot is gyűjtök hozzá.

A fehér akác, ez a hazánkban egyáltalán nem honos fafaj sok jószolgálatot tesz. Fája jó oszlopfa, mert nem rohad könnyen a földben, szerszámokat, kerítéseket, padokat, játszóterek fa játékait készítik belőle, de mindemellett nagy értéke a virága és a virágából készült méz.

Talán kevesen tudják, hogy a fehér akác virágából készült tea remek a gyomorsav túltengésre, köhögés ellen, valamint enyhe víz- és hashajtó. Az akácmézet mindenki ismeri, szereti. A méz rendkívül táplálja a szöveteket, növeli az életerőt, főleg idősek és kisgyermekek elmaradhatatlan tápláléka. Este langyos tejben fogyasztva a legelőnyösebb. A mézről még érdemes tudni, hogy 40 foknál melegebb teába, ételbe ne tegyük. 

Visszaérkezve nővérem házához, a szedett virágokat egy nagy papírtáskába tettem, hogy tudjon jól szellőzni, aztán majd otthon papírral bélelt tálcán szárítom készre, és dobozolom.

Ebéd után pihentünk. Én a mogyoró árnyékát választottam, ott napoztam ebben a bitang nyárias melegben.

A meleg múltával biciklitúrára indultunk. Kimentünk a temetőbe, hogy megnézzük az előző nap elültetett napvirágokat. Miután éppen telihold volt, ilyenkor a legbiztosabb, hogy az ültetett növényünk megered. Meglocsoltunk, majd a kistöltésen a Duna felé vettük az irányt. 

Elhagyva a faluszélét, a pagonyban egy fiú jött a töltés felé biciklijén, maga mellett vonszolt egy fiatal fát.  Nővérem egy nagyot nevetett. Először nem is értettem miért, majd csak mikor mondta, - Kevin, Kevin!

Ekkor megértem a dolgot. Kevin már korábban vitt egy májusfának valót, és ez most a második. 

Tudjátok úgy van Ő most, mint a nótában. " Minek a szőke én nékem, mikor a barnát szeretem..."

Talán megbocsájtja nekem Kevin, hogy itt elárultam a titkát.

A Dunánál Kati hősként a fűzesbe vette magát; annyi volt a szúnyog, mint fűszál a réten;  hogy hátha talál fűzfagombát, de nem volt szerencsénk.

A hazaúton találkoztunk régi, kedves ismerőseinkkel a Svájcból ideköltözött Mariával és Renével. Maria kiáltott Renének, - Mein Schatz! -, mire én mondtam neki, szólítsa magyarul kincsemnek Renét. Jót nevettünk, mire ki tudta mondani, ezt a nem könnyű magyar szót. 

Elköszönésképpen megöleltük egymást, egy darabig együtt kerekeztünk még, majd elváltunk. Csak utóbb jutott eszünkbe, hogy Renének el kellett volna mondanunk ezt a májusfa állítás dolgot, csak hát azok a nyelvi nehézségek.

Habár! Néha nem is beszéljük egymás nyelvét, szívünkkel mégis jól megértjük egymást...

májusfa

Farkasokkal futó asszonyok

"Ha a csodálatosnál kevesebbre értékeljük a testet, ha ennél szűkebb helyre zárjuk, akkor arra kényszerítjük, hogy az őt megillető szellem és forma nélkül éljen, megtagadjuk tőle az ujjongás jogát. 

Azt gondolni, hogy valaki csúnya vagy elfogadhatatlan, csak mert szépsége nem a legfrissebb divat szerint való, mélyen sérti az ősi természethez tartozó természetes örömöt. "

Dr. Clarissa Pinkola Estes; Farkasokkal futó asszonyok

Mialatt a könyvet olvasom számtalan bölcsességgel találkozom. 

A mű írója lélekgyógyász, aki rámutat a mesék és a valóság közötti összefüggésekre, az ezekben fellelhető archetipusok, ősminták általi testi - lelki gyógyulásokra.

Ezért fontos, hogy a felnőttek is olvassanak mesét. Nem is véletlenül propagálják újabban a mesehallgatást, és a mesék olvasását. 

Itt, most elsősorban ezt, az idézet én testünkről megfogalmazott igazságot tartottam fontosnak kiemelni. Azért, mert a Földön az anyag világában élünk, ahol egyre többen ébredünk rá, érezzük meg, hogy határainkon nem érnek véget fizikai testünkkel. Örökké élő lelkünk csak akkor érezheti jól magát, ha templomát, anyagi burkát kellően tiszteljük. 

Ám ez a tisztelet nem ölelheti magába testünk sanyargatását, túlhajszolását, viszont minden ápolást, gondoskodást, kényeztetés igen. 

Javasolom, hogy olvassa el a könyvet minden lány, asszony, anya, nagyanya, meny, és anyós, de nem árt egyetlen férfinak sem, ha megismeri a női lélek útjait. 

Namaste 

EQ

Véletlenül akadt meg a szemem egy nyilvánosan bejegyzett üzeneten. Elolvastam. Az illető aki írta, kis segítséget kért, hogy kihez fordulhatna megjavíttatni valamit idős szüleinek házánál, mert mint írta: "Sajnos apám már nem használható ilyen munkára."

Elgondolkodtató egy mondat, melyből kiderült számomra, hogy a megöregedett, beteg, 80 éves körüli Pista bácsi, aki tisztességesen ledolgozta az életét, felnevelte gyerekeit, mára már nem tudja elvégezni még a kisebb ház körüli javításokat sem. 

Pedig úgy tudom, hogy 35 - 40 éve bezzeg még a két kezével egy házat épített fel a lányának.

"Nem használható"... 

Egy édesapáról van itt szó, nem egy kicsorbult kapáról...

Érzitek ti is a mondatban megbúvó érzést, az okozott fájdalmat? 

A mátyásmadár totem

A mai fárasztó nap után, épp csak letettem otthon a táskámat és már vettem is az irányt az erdő csendjébe. Az ösvényen sétálva megállapítottam, hogy másfél hét alatt, mióta nem jártam itt, a kiserkenő turbolya zöldbe varázsolta talajszintet, a kisebb bokrokon megindultak a hajtások és a madarak is sokkal hangosabban, színesebben énekelnek. Hiába! Igaz a mondás, miszerint "József nap után, még pöröllyel ütve sem lehet a füvet a földben tartani", és az is, hogy "Szent József március 19-én  kiosztja a madarak sípjait". Megállva figyeltem és hallgattam egy énekesrigó gyönyörű trillázását. Egy biciklis neszét hallottam, gyorsan arrébb léptem, s ahogy elsuhant mellettem, megköszönte. Később, mint kiderült, tájékozódó bicikli versenyt tartottak az erdőben.

Szóval, ahogy elsuhant mellettem a bringás, megriasztott egy szajkót, aki ronda hangján kiáltotta, - mátyás!

Kísér már egy ideje utamon a mátyásmadár...

Egyszer ősszel egy kiadós eső után kertünkben a terméskő lapok közül húzgáltam ki a gyomot. Az ilyen csendes tevékenység befelé fordít. Figyelem felbukkanó érzéseimet, emlékeimet. Hozzátartozik a tisztánlátáshoz, a lélek gyógyulásához, az elengedéshez. Emlékszem, édesapám jutott az eszembe. Az, hogy ritkán adott nekem feladatot, de azt megkérdőjelezhetetlenül el kellett végeznem. És épp egy az volt, hogy a járdaközökből ki kellett irtanom a gazat. Guggolni, térden csúszni órákon keresztül. Emlékeztem a gyermeki nemtetszésre, de arra is, hogy tudtam, addig nincs menekvés, míg el nem végzem a  rám bízott munkát...

Milyen örökség ez apámtól, hogy igényem van az ilyen jellegű  rendre, tisztaságra.

És ahogy lassan haladtam a gyomlálással, a madáretető alá érve, egy szép szajkótoll feküdt előttem.

Tudjátok! Az angyalok...

Gyakran megfordulnak szajkók a kertünkben, még sokszor nyáron is.

Felemeltem a tollat és bevittem a nappaliba.  Valahogy adott volt, hogy odategyem a huszon éve gyerekeimtől kapott szép zöld eozin Zsolnay kobrafejhez, ami mára egy szentélyem az Istennőnek.

Emlékképeim tovább pörögtek.

2006. november 4. Az édesapámat temettük. Mielőtt kiléptünk a megüresedett házból, idősebb bátyám, Árpád felnézett. Az ajtó melletti agancsfogason, ott, ahol mindig is lógott, várt apánk zöld, mátyástollal díszített vadászkalapja. Ő leemelte és csak annyit mondott, - én úgy gondolom ezt vele temetjük...

Az ősi eredetmondákban jelentős szerepet kapnak az erőállatok vagy totemek. Ezekben, még ha nem is hiszünk, hátterükben olyan archetipikus erők állnak, melyek időtlenek, örökérvényűek és egyetemesek. Ez egy mélyen bennünk gyökerező ősi kódrendszer, ami példaértékű magatartásmintákat reprezentál. Erőforrások, melyek értéket közvetítenek, sorsalakítók, tudatosodást segítők. Ezért aktiválódnak álmokban, vagy jelennek meg szembetűnő gyakorisággal környezetünkben, mint jelenségek, szimbólumok. Csak észre kell őket vennünk.

A természeti népeknél például, ha egy állat tulajdonságát magukénak akarták, akkor eltáncolták a mozgását, magukra öltötték megjelenését, körbevették magukat rá emlékeztető, tőle származó tárgyakkal.

Nézzük mit adhat magából egy szajkó az embernek.

Fotó: Altmann Péter, Mátyásmadár

Szajkó 

Ősi tudás, bölcsesség, erő, felelősség, elkötelezettség

Kedvenc eledele a makk, (a vadász kalapon lévő makk mellé tűzik szép kék fedőtollát). A tölgyfához való kapcsolata a druidák ősi tudására, bölcsességére utal. Itt bátran írhatom, hogy bennünket magyarokat a táltosok ősi tudására emlékeztet, hiszen a druidák és a táltosok egyazon szerepet töltöttek be népük életében, csak a szerzők, az egyik német, másik amerikai, ők a druidákat említik.  Összeköt a négy őselemmel (tűz, föld, víz, levegő), a négy égtájjal, a külső és belső, valamint az égi és földi világgal.

Felelősségre, elkötelezettségre tanít, arra, hogy ne csak belekezdjünk a dolgokba, hanem következetesen, szorgalmasan, kitartóan véghez is vigyük a fontos dolgokat. Felhívja a figyelmünket, hogy szellemi erőnket alakítsuk tetterővé, talpraesetten ragadjuk meg a közelgő, adódó jó lehetőségeket.

Hangja a másvilág hangja, jelzi jöttünket, a természetben biztos távolságból kísér, védelmez belső, spirituális utazásunk során. Figyelmeztet veszélyekre, betolakodókra. Hangja éberségre, cselekvésre ösztönöz, nem lehet nem meghallani.

Ha felbukkan életünkben ez az impozáns madár, a következő kérdéseket érdemes feltennünk: Van-e energiarabló a közelünkben, vagy nem vagyunk-e mi magunk az, valaki számára? Nem vagyunk-e reményvesztettek? Elegendő türelmünk van-e magunk, vagy mások iránt? Van-e elég kitartásunk?

Meglátjuk-e a figyelmeztető jeleket, van-e erőnk védekezésre, akcióra? Megragadjuk-e a lehetőségeket? Mi az a lehetőség, melyre felhívja a figyelmünket?

Felhasznált irodalom: Jeanne Ruland: Az állatok ereje, Ted Andrews: az állatok szimbolikája

 Az én legfőbb totemállatomról, az archetipus álombeli megjelenéséről.

https://magyarkamargit.blogspot.hu/2013/12/a-teljesseg-keresese.html

Itt a gólyáról olvashatsz:https://magyarkamargit.blogspot.hu/2016/04/a-madarak-uzenete.html

Források:
http://www.karmaasztrologia.com/p/szimbolumok.html
http://www.symbolonintezet.hu/archetipusok-es-gyogyitas/

Március idusára

Petőfi Sándor 1848-ban

Petőfi Sándor: Nemzeti Dal

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

(Pest, 1848. március 13.)

Térdre, magyar! 1996. március 15-re Megfojtanak, megfojtanak, kígyóznak, mint a szennypatak, sziszegve szólnak szép szavak: hiszen szabad vagy, ó, szabad! Te választottál engemet, te bamba, arctalan tömeg, elszívom lassan életed, nem lesz házad, se gyermeked, nem lesz hazád, nem lesz hited, minden szavamat elhiszed, mindenhol szózatom sziszeg. Imádd a hűvös bankokat, ott intézik a sorsodat, ne vidd vásárra bőrödet, kerüld a puskás őröket, szemétdomb város ez: a tiéd, tiéd az összegyűlt szemét, a villánk kőfala, a svájci bankbetét érted van, s téged véd, cseléd, ha már kihalt a nagy család, ha már éhenhalt jó anyád, ha nincs honod, se otthonod, ha már szökésed fontolod, sziszegve szól, ki jót akar: fuss, merre látsz, szegény magyar! Ellopnak minden ünnepet, ők adnak mindennek nevet, egymást ezért kitüntetik, hát áruló, ki tüntet itt, ki másról másként szólni mer, nem elvtárs és nem is haver, akit riaszt a pénz szaga, bizony, nem jó demokrata! Hóhéroddal ne alkudozz, kirablódnál ne tiltakozz, majd eltakar a pesti kosz, megszoktad már, megszökni rossz, nyugodj meg hát, Petőfi népe, és térdre, magyar, térdre, térdre! Szentmihályi Szabó Péter, 1996

Örök tél

Épp a napokban történt...

Járt nálam egy erdélyi asszony, aki, miután körbenézett a lakásban, azt kérdezte: ... és mondd Margitka, te német vagy, vagy magyar?

Mit mondhattam volna mást, mint amit a szívem diktált, amit az ereimben érzek, hogy egyrészt  magyar vagyok, másrészt nagyon is német...

Örök tél

Az első perc végén gördült végig az első könnycsepp az arcomon. Nem, nem akartam sírni, de mintha azalatt az egy perc alatt előre az egész történet döbbenetét megéreztem volna, elárasztottak az érzelmek és mire a filmben a vonat idegen földre érkezett, már megállíthatatlanul patakokban folytak a könnyeim.

Sok mindenre magyarázatot adott nekem ez a film.  Anyai ágon német felmenőim voltak, akiket még Mária Terézia telepített be a Duna forrásvidékéről a török időkben megcsappant (megölt és elhurcolt) magyar lakosság helyére; egyrészt a földeket megművelni, másrészt az iparosodást fellendíteni.

Írom, voltak, hiszen már két éve annak, hogy az édesanyám is meghalt.

Nekik nem kellett a gulágot elszenvedni, mert voltak olyan szerencsések, hogy a bólyi patika padlásán megbújva átvészelték azt, az 1944-es filmbéli időszakot. Az ómamám mesélte, hogy a szinte teljesen sváb lakosságú Bólyról a fiatal lányokat, asszonyokat, - a férfiakat már jóval előbb elvitték katonának a frontra - összeszedték az oroszok és vitték őket. Senki sem tudta hová, miért. 

Most láthattuk... Mesélte, hogy volt pár szerencsés lány, aki útközben meg tudott szökni. 

A film végén azt írják, hogy a hazatérteknek megtiltották, hogy beszéljenek az átélt borzalmakról...

A film befejeződése, az ötvenes évek elején játszódik. Mi, a testvéreimmel ekkortól születtünk.

Vegyes, magyar - német  családban.

Hogy és mit köszönhetek ennek a filmnek?

Elsősorban, hogy felmentést tudok adni édesapámnak, aki számomra most már teljesen érthető módon nem engedte a német szót a házban, pedig édesanyámnak nagy fájdalma volt, hogy gyermekeit nem taníthatta az anyanyelvére. 
Minden tiszteletem édesanyámé, aki bár velünk otthon nem beszélt németül, de nem tagadta meg származását és a faluban, ahová férjhezmenetele után került, igenis beszélt a svábokkal németül! Bátorította őket.

Máig emlékszem, csodálkozva kérdeztem tőle: hogy-hogy tud ez, vagy az a néni, bácsi németül? Mire ő elmondta, - azért kislányom mert sváb, csak magyarosítania kellett a nevét...

És még valami fontos dolog. Attól, hogy nem beszéltek a borzalmakról, még a fájdalmuk, szenvedésük ott volt, ott van a kollektív tudatmezőben. Érzéseik bennünk is rezegnek. Most, hogy reflektorfénybe kerültek ezek az események, feljönnek az elfojtások és lassan elengedődhetnek.

Ugye nincs kollektív bűnösség...?!