péntek, április 13, 2018

Farkasokkal futó asszonyok

"Ha a csodálatosnál kevesebbre értékeljük a testet, ha ennél szűkebb helyre zárjuk, akkor arra kényszerítjük, hogy az őt megillető szellem és forma nélkül éljen, megtagadjuk tőle az ujjongás jogát. 
Azt gondolni, hogy valaki csúnya vagy elfogadhatatlan, csak mert szépsége nem a legfrissebb divat szerint való, mélyen sérti az ősi természethez tartozó természetes örömöt. "
Dr. Clarissa Pinkola Estes; Farkasokkal futó asszonyok


Mialatt a könyvet olvasom számtalan bölcsességgel találkozom. 
A mű írója lélekgyógyász, aki rámutat a mesék és a valóság közötti összefüggésekre, az ezekben fellelhető archetipusok, ősminták általi testi - lelki gyógyulásokra.
Ezért fontos, hogy a felnőttek is olvassanak mesét. Nem is véletlenül propagálják újabban a mesehallgatást, és a mesék olvasását. 
Itt, most elsősorban ezt, az idézet én testünkről megfogalmazott igazságot tartottam fontosnak kiemelni. Azért, mert a Földön az anyag világában élünk, ahol egyre többen ébredünk rá, érezzük meg, hogy határainkon nem érnek véget fizikai testünkkel. Örökké élő lelkünk csak akkor érezheti jól magát, ha templomát, anyagi burkát kellően tiszteljük. 
Ám ez a tisztelet nem ölelheti magába testünk sanyargatását, túlhajszolását, viszont minden ápolást, gondoskodást, kényeztetés igen. 
Javasolom, hogy olvassa el a könyvet minden lány, asszony, anya, nagyanya, meny, és anyós, de nem árt egyetlen férfinak sem, ha megismeri a női lélek útjait. 

Namaste 

vasárnap, április 08, 2018

EQ

Véletlenül akadt meg a szemem egy nyilvánosan bejegyzett üzeneten. Elolvastam. Az illető aki írta, kis segítséget kért, hogy kihez fordulhatna megjavíttatni valamit idős szüleinek házánál, mert mint írta: "Sajnos apám már nem használható ilyen munkára."

Elgondolkodtató egy mondat, melyből kiderült számomra, hogy a megöregedett, beteg, 80 éves körüli Pista bácsi, aki tisztességesen ledolgozta az életét, felnevelte gyerekeit, mára már nem tudja elvégezni még a kisebb ház körüli javításokat sem. 
Pedig úgy tudom, hogy 35 - 40 éve bezzeg még a két kezével egy házat épített fel a lányának.

"Nem használható"... 
Egy édesapáról van itt szó, nem egy kicsorbult kapáról...

Érzitek ti is a mondatban megbúvó érzést, az okozott fájdalmat? 

hétfő, március 26, 2018

A mátyásmadár totem


A mai fárasztó nap után, épp csak letettem otthon a táskámat és már vettem is az irányt az erdő csendjébe. Az ösvényen sétálva megállapítottam, hogy másfél hét alatt, mióta nem jártam itt, a kiserkenő turbolya zöldbe varázsolta talajszintet, a kisebb bokrokon megindultak a hajtások és a madarak is sokkal hangosabban, színesebben énekelnek. Hiába! Igaz a mondás, miszerint "József nap után, még pöröllyel ütve sem lehet a füvet a földben tartani", és az is, hogy "Szent József március 19-én  kiosztja a madarak sípjait". Megállva figyeltem és hallgattam egy énekesrigó gyönyörű trillázását. Egy biciklis neszét hallottam, gyorsan arrébb léptem, s ahogy elsuhant mellettem, megköszönte. Később, mint kiderült, tájékozódó bicikli versenyt tartottak az erdőben.
Szóval, ahogy elsuhant mellettem a bringás, megriasztott egy szajkót, aki ronda hangján kiáltotta, - mátyás!

Kísér már egy ideje utamon a mátyásmadár...

Egyszer ősszel egy kiadós eső után kertünkben a terméskő lapok közül húzgáltam ki a gyomot. Az ilyen csendes tevékenység befelé fordít. Figyelem felbukkanó érzéseimet, emlékeimet. Hozzátartozik a tisztánlátáshoz, a lélek gyógyulásához, az elengedéshez. Emlékszem, édesapám jutott az eszembe. Az, hogy ritkán adott nekem feladatot, de azt megkérdőjelezhetetlenül el kellett végeznem. És épp egy az volt, hogy a járdaközökből ki kellett irtanom a gazat. Guggolni, térden csúszni órákon keresztül. Emlékeztem a gyermeki nemtetszésre, de arra is, hogy tudtam, addig nincs menekvés, míg el nem végzem a  rám bízott munkát...
Milyen örökség ez apámtól, hogy igényem van az ilyen jellegű  rendre, tisztaságra.
És ahogy lassan haladtam a gyomlálással, a madáretető alá érve, egy szép szajkótoll feküdt előttem.
Tudjátok! Az angyalok...

Gyakran megfordulnak szajkók a kertünkben, még sokszor nyáron is.
Felemeltem a tollat és bevittem a nappaliba.  Valahogy adott volt, hogy odategyem a huszon éve gyerekeimtől kapott szép zöld eozin Zsolnay kobrafejhez, ami mára egy szentélyem az Istennőnek.

Emlékképeim tovább pörögtek.
2006. november 4. Az édesapámat temettük. Mielőtt kiléptünk a megüresedett házból, idősebb bátyám, Árpád felnézett. Az ajtó melletti agancsfogason, ott, ahol mindig is lógott, várt apánk zöld, mátyástollal díszített vadászkalapja. Ő leemelte és csak annyit mondott, - én úgy gondolom ezt vele temetjük...

Az ősi eredetmondákban jelentős szerepet kapnak az erőállatok vagy totemek. Ezekben, még ha nem is hiszünk, hátterükben olyan archetipikus erők állnak, melyek időtlenek, örökérvényűek és egyetemesek. Ez egy mélyen bennünk gyökerező ősi kódrendszer, ami példaértékű magatartásmintákat reprezentál. Erőforrások, melyek értéket közvetítenek, sorsalakítók, tudatosodást segítők. Ezért aktiválódnak álmokban, vagy jelennek meg szembetűnő gyakorisággal környezetünkben, mint jelenségek, szimbólumok. Csak észre kell őket vennünk.
A természeti népeknél például, ha egy állat tulajdonságát magukénak akarták, akkor eltáncolták a mozgását, magukra öltötték megjelenését, körbevették magukat rá emlékeztető, tőle származó tárgyakkal.

Nézzük mit adhat magából egy szajkó az embernek.

Fotó: Altmann Péter, Mátyásmadár


Szajkó 

Ősi tudás, bölcsesség, erő, felelősség, elkötelezettség

Kedvenc eledele a makk, (a vadász kalapon lévő makk mellé tűzik szép kék fedőtollát). A tölgyfához való kapcsolata a druidák ősi tudására, bölcsességére utal. Itt bátran írhatom, hogy bennünket magyarokat a táltosok ősi tudására emlékeztet, hiszen a druidák és a táltosok egyazon szerepet töltöttek be népük életében, csak a szerzők, az egyik német, másik amerikai, ők a druidákat említik.  Összeköt a négy őselemmel (tűz, föld, víz, levegő), a négy égtájjal, a külső és belső, valamint az égi és földi világgal.
Felelősségre, elkötelezettségre tanít, arra, hogy ne csak belekezdjünk a dolgokba, hanem következetesen, szorgalmasan, kitartóan véghez is vigyük a fontos dolgokat. Felhívja a figyelmünket, hogy szellemi erőnket alakítsuk tetterővé, talpraesetten ragadjuk meg a közelgő, adódó jó lehetőségeket.
Hangja a másvilág hangja, jelzi jöttünket, a természetben biztos távolságból kísér, védelmez belső, spirituális utazásunk során. Figyelmeztet veszélyekre, betolakodókra. Hangja éberségre, cselekvésre ösztönöz, nem lehet nem meghallani.
Ha felbukkan életünkben ez az impozáns madár, a következő kérdéseket érdemes feltennünk: Van-e energiarabló a közelünkben, vagy nem vagyunk-e mi magunk az, valaki számára? Nem vagyunk-e reményvesztettek? Elegendő türelmünk van-e magunk, vagy mások iránt? Van-e elég kitartásunk?
Meglátjuk-e a figyelmeztető jeleket, van-e erőnk védekezésre, akcióra? Megragadjuk-e a lehetőségeket? Mi az a lehetőség, melyre felhívja a figyelmünket?

Felhasznált irodalom: Jeanne Ruland: Az állatok ereje, Ted Andrews: az állatok szimbolikája

 Az én legfőbb totemállatomról, az archetipus álombeli megjelenéséről.
https://magyarkamargit.blogspot.hu/2013/12/a-teljesseg-keresese.html

Itt a gólyáról olvashatsz:https://magyarkamargit.blogspot.hu/2016/04/a-madarak-uzenete.html

Források:
http://www.karmaasztrologia.com/p/szimbolumok.html
http://www.symbolonintezet.hu/archetipusok-es-gyogyitas/

szerda, március 14, 2018

Március idusára

Petőfi Sándor 1848-ban

Petőfi Sándor: Nemzeti Dal


Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

(Pest, 1848. március 13.)
Térdre, magyar!
1996. március 15-re
Megfojtanak, megfojtanak,
kígyóznak, mint a szennypatak,
sziszegve szólnak szép szavak:
hiszen szabad vagy, ó, szabad!
Te választottál engemet,
te bamba, arctalan tömeg,
elszívom lassan életed,
nem lesz házad, se gyermeked,
nem lesz hazád, nem lesz hited,
minden szavamat elhiszed,
mindenhol szózatom sziszeg.
Imádd a hűvös bankokat,
ott intézik a sorsodat,
ne vidd vásárra bőrödet,
kerüld a puskás őröket,
szemétdomb város ez: a tiéd,
tiéd az összegyűlt szemét,
a villánk kőfala, a svájci bankbetét
érted van, s téged véd, cseléd,
ha már kihalt a nagy család,
ha már éhenhalt jó anyád,
ha nincs honod, se otthonod,
ha már szökésed fontolod,
sziszegve szól, ki jót akar:
fuss, merre látsz, szegény magyar!
Ellopnak minden ünnepet,
ők adnak mindennek nevet,
egymást ezért kitüntetik,
hát áruló, ki tüntet itt,
ki másról másként szólni mer,
nem elvtárs és nem is haver,
akit riaszt a pénz szaga,
bizony, nem jó demokrata!
Hóhéroddal ne alkudozz,
kirablódnál ne tiltakozz,
majd eltakar a pesti kosz,
megszoktad már, megszökni rossz,
nyugodj meg hát, Petőfi népe,
és térdre, magyar, térdre, térdre!

Szentmihályi Szabó Péter, 1996
 
 

vasárnap, március 04, 2018

Örök tél

Épp a napokban történt...
Járt nálam egy erdélyi asszony, aki, miután körbenézett a lakásban, azt kérdezte: ... és mondd Margitka, te német vagy, vagy magyar?
Mit mondhattam volna mást, mint amit a szívem diktált, amit az ereimben érzek, hogy egyrészt  magyar vagyok, másrészt nagyon is német...

Örök tél

Az első perc végén gördült végig az első könnycsepp az arcomon. Nem, nem akartam sírni, de mintha azalatt az egy perc alatt előre az egész történet döbbenetét megéreztem volna, elárasztottak az érzelmek és mire a filmben a vonat idegen földre érkezett, már megállíthatatlanul patakokban folytak a könnyeim.

Sok mindenre magyarázatot adott nekem ez a film.  Anyai ágon német felmenőim voltak, akiket még Mária Terézia telepített be a Duna forrásvidékéről a török időkben megcsappant (megölt és elhurcolt) magyar lakosság helyére; egyrészt a földeket megművelni, másrészt az iparosodást fellendíteni.
Írom, voltak, hiszen már két éve annak, hogy az édesanyám is meghalt.
Nekik nem kellett a gulágot elszenvedni, mert voltak olyan szerencsések, hogy a bólyi patika padlásán megbújva átvészelték azt, az 1944-es filmbéli időszakot. Az ómamám mesélte, hogy a szinte teljesen sváb lakosságú Bólyról a fiatal lányokat, asszonyokat, - a férfiakat már jóval előbb elvitték katonának a frontra - összeszedték az oroszok és vitték őket. Senki sem tudta hová, miért. 
Most láthattuk... Mesélte, hogy volt pár szerencsés lány, aki útközben meg tudott szökni. 

A film végén azt írják, hogy a hazatérteknek megtiltották, hogy beszéljenek az átélt borzalmakról...


A film befejeződése, az ötvenes évek elején játszódik. Mi, a testvéreimmel ekkortól születtünk.
Vegyes, magyar - német  családban.



Hogy és mit köszönhetek ennek a filmnek?

Elsősorban, hogy felmentést tudok adni édesapámnak, aki számomra most már teljesen érthető módon nem engedte a német szót a házban, pedig édesanyámnak nagy fájdalma volt, hogy gyermekeit nem taníthatta az anyanyelvére. 
Minden tiszteletem édesanyámé, aki bár velünk otthon nem beszélt németül, de nem tagadta meg származását és a faluban, ahová férjhezmenetele után került, igenis beszélt a svábokkal németül! Bátorította őket.
Máig emlékszem, csodálkozva kérdeztem tőle: hogy-hogy tud ez, vagy az a néni, bácsi németül? Mire ő elmondta, - azért kislányom mert sváb, csak magyarosítania kellett a nevét...


És még valami fontos dolog. Attól, hogy nem beszéltek a borzalmakról, még a fájdalmuk, szenvedésük ott volt, ott van a kollektív tudatmezőben. Érzéseik bennünk is rezegnek. Most, hogy reflektorfénybe kerültek ezek az események, feljönnek az elfojtások és lassan elengedődhetnek.

Ugye nincs kollektív bűnösség...?!


csütörtök, március 01, 2018

Örökségeim

Megértem már arra, hogy örökségeimet ne csak az anyagiakban lássam, találjam. 
Persze-persze! Szépek a máig használatban lévő anyai üknagyanyám által közel 150 évvel ezelőtt kézzel monogramozott finom damasztok, az ómamám csipkéi, porcelánok, anyám konyhai köténye, amitől még nem tudok megválni, Emma tántim fánkszaggatója, ópapám gyönyörű ónémet íróasztala és még sorolhatnám az örökölt, őrzött dolgokat. 
A valóság, az hogy lelkiekben és szellemiekben mérve örökségemet, ezektől sokkal-sokkal többet kaptam. 

Nőként most is először nőies örökségeim jutottak eszembe. Természetes, hiszen, ha sütök, főzök, vasalok, kertészkedem anyáim fogják a kezemet. Valamint magát a nőiességemet, az anyaságomat tőlük kaptam.

De kaptam egy örökséget apáimtól is, éppen így a mindennapi munkám, munkánk kapcsán. 
22 éve annak, hogy a mostanra lassan gyermekeinknek átadott családi vállalkozásunkat, a fakereskedést, életünkben egy éles váltással férjemmel  megnyitottuk. http://fenyokerfatelep.hu/

Hogyan látok egyfajta "apai örökséget" a megélhetésünket biztosító vállalkozásunk kapcsán?
Az erdész édesapám, valamint a kereskedőnek tanult, de édesapja korai halála miatt, annak asztalos vállalkozását átvett elsőszülött anyai nagyapám fával dolgoztak.


Valahogy becsempésződött az életembe, a mi életünkbe a fával való munka. Persze lehet ezt véletlennek gondolni...

A Teremtő által vezérelt sors útjai  kifürkészhetetlenek.




szerda, február 28, 2018

Egy, két, hááá, öt, hat, hét..

A február vége meghozta hideggel és hóval az igazi telet. Jólesik lelkemnek látni a fehér tájat. 

A munkahelyemen van pár nap lazaság, így ma is korán hazajöttem. 
Gyalog mentem a boltba bevásárolni, mert nem kellett sok minden, csak kenyér, gyümölcs meg némi zöldség. Miért venném elő az autót. Ahol lehet csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat. 
Megérkezve onnan, le sem vetkőzve kiraktam a vásárolt dolgokat, gyorsan bekészítettem a kandallóhoz való fát és már indultam is. 
Irány az erdő!

A Nordic botok maradtak az előszoba sarkában, mert azok mindig tempósságra kényszerítenek. Most a szikrázó napsütésben egyébre sem volt kedvem, mint egy jó nagyot sétálni. 

Az erdő csendjében hallgattam a madarak csiripelését, figyeltem a szánkó és egyéb lábnyomokat. 
Befelé tartottam... 

Egy keskeny ösvényre érve nyúlnyomokat vettem észre. Elmosolyodtam, mert a gyermekkorom jutott eszembe, mikor nővéremmel azt játszottuk, hogy a hóban talált állatnyomokat utánoztuk. Úgy ugráltunk, hogy a látott mintát adja a lábnyomunk. A nyúl lábnyoma maradt meg emlékeimben, ezért  felismertem rögtön. 
Milyen másként voltunk, akkor, gyerekek a falun.

Teret adtam gyermeki énemnek... Két láb egymás mellett, két láb egymás elé, két láb egymás mellett, két láb egymás elé... ugráltam nyúlként. 

Kimelegedtem a nagy hideg ellenére. Befejeztem az ugrálást. Mosolyogva néztem körbe látott-e valaki, habár nem az az ember vagyok, aki feltétlenül mások elvárásainak megfelelően viselkedik. 

Aztán eszembe jutott az ugrálás alatti számolásról (két láb ide, két láb tova), hogy csak pár hete annak, hogy beiratkoztam egy  felnőtteknek szóló tánciskolába. A Botafogó jó hívószó volt, mert ez egy elismert latintáncokat táncoló pestszentlőrinci együttes.
Nem gondoltam ez ügyben semmi másra, csak a már unalmas, hosszú, véget érni nem akaró téli estéket megrövidíteni, a tél jellemző tompaságát, tunyaságát elütni. 
Mi sem jobb ennél -  gondoltam -, mint a tüzes ritmusra kapkodott lábak, a társaság és nevetés. 

A beiratkozásnál kiderült, hogy a tanfolyam, már vagy egy jó hónapja indult. Gondoltam, ez nem lehet nagy probléma, ez csak tánc. Aztán a recepciós nő megkérdezte, pedig láthatóan egyedül voltam - egyedül jött, mert ez társastánc? 
Nem kezdtem el magyarázkodni, hogy a férjem este 8 órakor fáradtan már szívesebben néz egy focimeccset.

Egy próbát megér, - mondtam magamban. Előfordult már a világtörténelem során, akár latin táncoknál a karneválokon, meg talán más bulikban is, hogy az emberek nem párban táncolnak. 
Így aztán megvettem a belépőt.
A társaság vegyes. Fiatal és korombeli.  A tízből ketten vagyunk pár nélkül, de táncolni természetesen így is tudunk.
A hétfő esti órán, - ami nekem a harmadik volt -, már jókat kacagtunk együtt az esetlenségünkön, amikor be kellett mutatni tánctudásunkat.
Egy cseppet sem bántam meg, hogy elmentem.
Gyakran fülemben cseng Betty a szép, fiatal és kedves tánctanárunk hangja ahogy számolja a salsa lépéseket: egy, két, hááá, öt, hat, hét...

vasárnap, január 21, 2018

Lejárt az idő...

"Tiszteld a múltat és éltesd tovább" Kőrösi Csoma Sándor


Erdélyben, illetve Partiumban, Kalotaszegen* jártam. Csodálatos tájegység, óriás dombok és hegyek ölelésében fekvő, elvarázsoló kis falvak, kedves emberek láthatóan élő magyar néphagyományokkal.
40 éve járok vissza-vissza a ma Romániához tartozó történelmi magyar területekre.
Van ott valami... valami megfoghatatlan, amiért az ember újra és újra nekivág és átkel a Királyhágón. Pedig nem fogadja az embert az általam nagyon kedvelt osztrák nettség, a mindenütt és mindenben látható gemütlichkeit, a kifinomultság.  Ellenben fölérve a Királyhágóra, - ami éppen annyi időre van innen Budapestről, hogy a korán indult ember szívesen bekapjon pár meleg falatot -  az éttermek bármelyikébe lépve rögtön megérkezünk Romániába.

Vajon mi lehet a pacalleves angol, vagy román neve? - néztem az étlapot...

Kalotaszentkirályi szállásunkról kirándoltunk Alszegen, Felszegen, és elmentünk Nádasmentére, Kós Károly szülőhelyére Sztánára. Mindenütt tetten érhető a magyar múlt. Várainkat elpusztította a habsburg, de a szórványban lévő piciny falvakban található templomok, parasztházak, temetők a bennük található róvások, ősi írásunk jól mutatja ősiségünket e földön.

Van nemzeti karma is, nem csak személyes, emberi. Nekünk magyaroknak a megmaradás nagy feladatunk.

Csak pár hete láttam Mária Terézia életéről szóló filmet, ami szerintem hiányt pótló, mert van Tudorokról, Borgiákról, csak Európa egyik legnagyobb uralkodóházáról, a Habsburgokról nem készült eddig sorozat. 
Most két részben láthattuk az 1700-as évek közepét, benne a Szent Koronával az akkori koronázó városunkban, Pozsonyban (ma Bratislava) megkoronázott II. Mária királynő, Mária Terézia Ausztria 
Főhercegnője életének egy nagyon fontos szakaszát.
Számomra legbeszédesebb rész, mikor országa a franciák, a bajorok és a poroszok által szorított helyzetbe kerül, mert azok elutasítják a Pragmatica Sanctiót, Ő a magyarokhoz siet katonai segítségért országa megmentéséért. Miután a pozsonyi országgyűlés előtt apja néhány magyarellenes intézkedését visszavonta, adómentességet adott a nemeseknek, a magyar urak hűségüket és támogatásukat adták neki.  Évekig több ezer magyar ontotta vérét Mária Terézia koronájáért, az osztrák birodalomért.

Eközben mit kaptunk mi magyarok? 

A 16 gyermeket szült Főhercegnő rendeletet hozott, melyben minden foggal és hat ujjal született gyermeket be kellett jelenteni és ki kellett végezni!!! Ez a jó anya és királynő, Mária Terézia még templomaink kazettáin is, ha hat ujjal ábrázolt alakot láttak, átfestette öt ujjúra. Írásunkat a róvásírást betiltatta, elégetette.

Hogy miért? Mert Ők táltosok.
A táltosok a magyar ősvallás, - ami nem pogányság! - a magyar népi hitvilág főpapjai, testi-lelki gyógyítók, látók, igazságtevők.
A táltosok természetfeletti erővel rendelkeznek, legyenek nők, vagy férfiak. Sorsuk Isten által  elrendelt, "elhívást" kapnak. Születésüktől fogva vele EGY-ségesek, Erősek.
A táltosok külső jelei, hogy több ujjal, többlet csonttal, foggal születnek. 
Elhívatása szolgálni egy nemzetet, vagy akár a világot. Megmenteni azt lelki, és, vagy fizikai értelemben.

A táltosok érthetően minden korban nagyon nagy tiszteletnek örvendenek a nép körében. 

Ennek tudatosításával mesélem el nektek a következőket.

Még világos volt mikor megérkeztünk Kalotaszentkirályra. Gyorsan kipakoltunk és már indultunk is körbejárni a falut. Megcsodáltuk a szép faragott fabetétes házakat, rácsodálkoztunk a száz évesnél  idősebb düledezőn is szemet gyönyörködtető kékre meszelt házakat, a  református templomot, a Kalota patakot.  

A hat ujjal született, (de gyermekkorában eltávolították azt) Ady Endre lépte nyomában jártunk... 
Kérlek olvasd el ezt a versét: A Kalota partján http://epa.oszk.hu/00000/00022/00154/05056.htm

Lásd a versben megidézett pompás magyarokat, az ékes, leesni áhító pártákat, s a már leesettek helyére felkötött szép kendőket.

                           

                           


Ahogy átsétáltunk a Kalota patakon, -  mert mára már csak patak az a valamikori folyó -, lassan elérkeztünk a faluházhoz. Nagy szerencsénkre vele átellenben lakik a polgármester, akinek felesége Póka Ilonka az egyik "kulcsos" a faluházhoz és akit otthon  találtunk. Kapta azonnal a kabátját és már nyitotta is a szép kis múzeumházat. 

Az utcai szobában többek közt egy bölcső, egy emeletes faragott ágy gyönyörűen bevetve, ami annak idején akár három generációnak adott egy időben nyugodalmas álmokat. Alul az öregek, középen a fiatal pár, felül az apróságok.

                                       

Foganás, születés és halál pár négyzetméteren. Mennyi egymás iránti tisztelet, alázat, szemérem kellett itt legyen!... Ez volt a Család.

Póka Ilonka elmondása szerint, azonban volt még valaki velük, köztük. Minden magyar házban a falon ott lógott és gyakran még ma is ott lóg II. Rákóczi Ferenc ** Erdély és Magyarország fejedelmének képe.
II. Rákóczi Ferenc a Rákóczi-szabadságharc vezére, aki a teljes állami függetlenséget kívánta visszaszerezni a Habsburg Birodalomtól. Nem koronáért, fejedelemségért, címekért, hanem a magyarság megmaradásáért.

A nemzetmentő...

Mányoki Ádám: II Rákóczi Ferenc képmása

Lejárt az idő, hogy behunyt szemmel éljünk mi magyarok. Tiszteljük múltunkat és éltessük tovább, ahogy Kőrösi Csoma Sándor tanácsolja! Lássuk meg kik is vagyunk valójában! Forduljunk a személyes, a nemzetünk és a világ sorsának jobbá tételéért tőlünk magasabb erőkhöz. 
Legyen példaképünk e nagyság, II. Rákóczi Ferenc fejedelem akinek szállóigévé vált máig érvényes  jelszava: 
                                               Cum Deo pro patrie et libertate! 
                                       
                                                               Istennel a hazáért és a szabadságért!
  

Talán nem véletlenül van a lovasszobra a Parlamentünk és belül a Kupolacsarnokban a Szent Korona mellett.