Piripió

Esti sétára indultam. A levegő telve finom akácvirág illattal. Az erdőszélén pipacsok virítanak. Míg sétálok s nézem a pirosló pipacsokat, gyermekkorom jut eszembe.  Megunhatatlan játékunk, a " bor, sör, pálinka". Az úgy volt, hogy begyűjtöttünk egy csomó pipacsbimbót, majd leültünk az árokpartra és kezdődött a játék.  - Bor, sör, vagy pálinka? - hangzott a kérdés, mire választani kellett.  Az elhangzott válasz után kinyitottunk egy bimbót. Ha a bimbó piros volt, akkor bor volt, ha rózsaszínű, akkor sör, ha fehér, akkor pálinka. Az nyert, aki a legtöbbet eltalálta. Megaztán pásztortáskát szedtünk. Kicsit meghúztuk a húsos levélszárakat és a fülünkhöz tartva csörgettük, a lándzsás útifűvel pedig lövöldöztünk. Jó hosszú szárral szakítottuk, majd tömött, hengeres virágát alulról a szárával körbefogva céloztunk és egy hirtelen mozdulattal letéptük a fejét. A nagy lapu levelei pedig jól szolgáltak, ha elkapott egy eső. Fejünkre tettük és úgy szaladtunk hazáig. S, mert csak így egymásközt vagyunk, elárulom, hogy még másra is jó volt. Puhasága jól szolgált, mikor "sürgős" dolgunk adódott a természetben járva... 
Ki ne felejtsem a bogáncsot! Összeragasztottam tüskés virágait és füles kosárkát készítettem belőle. Eddig nem is volt baj, de aztán úgy tettem, mint egykor nagyanyáink, feltettem a fejemre.  Anyukám alig tudta kiszedni a hajamból.  

Ártatlanság...

Gyönyörű a formaszellemek áthatotta erdő. Az elmét megnyugtató, elcsendesítő ezer színű zöld. Madarak énekelnek, s mert eső után vagyunk, még a szokottnál is frissebb a levegő. Minden lépésre vigyázni kell, az úton mindenfelé csigák másznak. Az öreg odvas fák fakopácsok által vájt odúiból éhes madárfiókák hangja sipít.

Már kifelé tartok, amikor meghallom egyik legkedvesebb madaram a színpompás méhészmadár hangját: prürr, prürr, és hallani vélem:  piripió, piripió kiálltásukat. Jó fészkelőhelyük van az erdő homokfalaiban, és a virágzó akácos kellően ellátja őket méhekkel, rovarokkal.
Lassan kiérek  az erdőből. Örömmel nézem, ahogy egy kis csapat, mint egykoron otthon, elszáll  a fejem felett. 

Méhézsmadarak, vagy másnéven gyurgyalagok,

Aerial jógatáborban

A zárókör a jógatábor végén mindig összegzés. Így volt most is az aerial tábor utolsó perceiben.
Mit is mondhattam volna mást, mint az "őszintét". Ezzel van most dolgom, így elmeséltem, hogy minap láttam egy számomra sokatmondó fotót, ami egy életerős nőt ábrázol, körülötte szürke, hétköznapi jövés-menés, de ő láthatóan jókedvűen táncol. A  kép felirata még többetmondó: Ha becsülöd, tiszteled az igazságodat, a szíved dalolni fog és az életed egy tánc lesz. Ha tagadod az igazságodat, nem fogod felismerni saját dalodat, majd azt hiszed, hogy nincs ideje a táncnak. Elmondtam, hogy aznap éjjel miről álmodtam: egy pár táncolt, a férfi szép harmonikusan, a nő mozdulatai nehézkesek, darabosak voltak, mintha bénultságból ébredezne, tagjai mintha terheket cipelnének...

Aztán arról beszéltem, hogy a tábor második napján figyelve testem jelzéseire, minden póznál csak addig mentem, amit belső bölcsességem engedett, betartva ezzel az ahimsa* elvét, s bár kissé irigykedve néztem a többieket a szebbnél szebb pózokban, megálltam ott, ahol kellett. Őszinte voltam önmagamhoz. Elengedtem  "mit gondolnak rólam mások".  Aztán jobban lettem és igazán élveztem a következő napi gyakorlást.

A többiek megköszönték őszinteségemet és voltak akik reflektálva erre, elmondták, hogy ők sajnos még nem tudják ezt megengedni maguknak. Egyértelműen látszott is ez kívülről. A jóga nem az erőltetésről, hanem a megengedésről szól. Nem a szomszéd jógaszőnyegén, jelen esetben hammockján történik a gyakorlás, hanem a sajátunkon, mi vagyunk saját mércénk. Az instruktor csak inspirál, és minden egyes gyakorlás során más a mérce, mert testünk szabja a határokat.
Most csak a jóga gyakorlásra vetítettem ki, mit is jelenthet az önmagunkhoz való őszinteség. De ennél mélyebb a dolog. Nem olyan könnyű felismerni, belátni a legbelsőbb igazságunkat, mert sokszor fedi valamiféle fátyol, homály, mentális mérgek, hitrendszerek, berögzült minták, konvenció. Vannak érzelmi őszintétlenségek, ezeket sok esetben nehezebb észrevenni, csak, ha a fizikai test kezd rámutatni, nézünk a dolgok hátterébe. És a felismerések után jön az igazi feladat, elengedni a "mit gondolnak mások", a helyes, helytelen, jó, rossz és egyéb mentális gátak áttörése a megengedés felé..

Egy régi történet jut eszembe, ahol rálátok kontrolláltságomra, de most olvasva, tudom, hogy még nem voltam teljesen őszinte önmagamhoz...

https://magyarkamargit.blogspot.com/2019/07/kontroll-nelkul.html

S, ha megkérdeznéd tőlem, hogy lehetsz őszinte, miként tudsz segíteni  magadon? Azt mondanám, amit az Access Consciousness. Maradj kérdezésben.  " Hogyan szeretnék élni?" " Mi és hogyan lehet ennél jobb?" "Mi más lehetséges?" " Mi tölti el lelkemet elégedettséggel?" 

Alkoss jó kérdéseket, az Univerzum a legjobb válaszokat szolgálja.
 

 * https://hu.wikipedia.org/wiki/Ahimsza
Namaste

Tudat és tudatosság Levente tükrében

Mottó: "Minden gyermek egy jobb élet ígérete - lehetőség a régi megváltoztatására, és az új megteremtésére." - Hubert H. Humphrey*

Pár napja történt, mikor unokámmal, Leventével voltam.
Kimentünk az udvarra játszani, ő nem a cipőjét akarta felhúzni,  hanem a csizmácskáját.  Hagytam. Kint aztán biciklizett és "közlekedtünk". Megszabta, hol álljak, s mikor mehetek át az "úttesten" ami a járda volt.  Aztán hátra mentünk a kertbe. Ahogy a csizmában futkosott le s föl a lépcsőn, egyszercsak elesett. Nem sírt, csak feküdt elnyúlva.

Szaladtam hozzá, s ahogy fölé hajoltam szinte riadt arccal mondta, - nem én voltam! A lábam volt!

Kicsit megütötte a könyökét, megsimogattam, mondtam legyen óvatosabb a lépcsőnél. A csizma nem futkosáshoz van.  De ő már szaladt is nevetve, vidáman tovább. Visszaültem a napsütötte magaságyás szélére és csak elgondolkodtam azon a bölcsességen, amit akaratlanul kimondott Levente, - nem a láb vagyok. De vannak kezeim, lábaim, érzékeim, érzéseim, és sokszor kontrolálatlan elmém.

A jógafilozófia alapgondolata: "Nem a test, nem az elme vagyok. Halhatatlan örökké létező Lélek vagyok.  Sat, (lét) Csit, (tudat) Ananda (gyönyör, boldogság)"

Egy másik alkalommal, miután megjöttünk az oviból történt ez az eset.

Levente nem a szobájába vonult játszani, hanem a szobabiciklire akart mindenáron felmászni. Elszaladt a lépkedőjéért a mosdóba és arról próbálkozott. - Nem tudok felmászni,-  erőlködöt és nyögött nagyokat. Anyukája rászólt, hogy ne is másszon fel, mert leeshet. De megint és megint nekirugaszkodott. Nem sikerül, - mondta ismét. Jó, Levente csak csináld, majd ha megütöd magad, akkor tanulsz az esetből- mondta anyukája,  Dóri. De Levente Oroszlán, s ő tudja, hogy bátor. Tovább próbálkozott. Nem megy, - mondta. Ekkor azt mondtam, - Levente mondd azt, hogy "meg tudom csinálni"! Akkor meg is tudod csinálni.  Meg tudom csinálni, - mondta és láss csodát, sikerült neki. Örömmel ült a nyeregben és lóbázta kis lábait.

Namaste

*https://hu.wikipedia.org/wiki/Hubert_Humphrey