Dum-tak-ketak

A hétvégét egy baranyai kis faluban a Mecsek alján, Mánfán töltöttem egy elvonuláson. 

Elvonulás!?- kérdezte a férjem, -mi az, hogy elvonulás? Hát, tudod, ez nem SPA, nem wellness, hanem elvonulás.  A hétköznapok rutinjából, zajából. 

Na, nem mintha a hétköznapjaim olyan zajosak lennének, és ez a tábor olyan csendesnek ígérkezett volna, hiszen ez egy szakrális dob, ének és transzmeditációs elvonulás volt. Pontosan nem is tudtam mi vár rám ebben a táborban, de hívott valami újnak a kipróbálása, a Mecsek, és az eddig még fel nem fedezett odavezető baranyai út. 

Pénteken délelőtt indultam, hűvös, borús, őszi időben. Az autópályán, kiérve a besorolásokból, körgyűrűből bekapcsoltam a tempomatot és egy kényelmes tempóban tartottam délnek. Volt időm szemlélődni, befogadni az egyre színesebb tájat. A berkenyék, borbolyák vörösét, az akácok sárgáját,  nyárfák sárguló ezüstjét, és a tölgyek, platánok, juharok már itt-ott barnába menő zöldjét, a még száron lévő kukorica fakó barnáját.

Milyen harmóniában vagyok a természettel,- jegyeztem meg magamnak az öltözékemre nézve. Nem is érezném magamat jól, ha nem így lenne.
Szekszárdhoz érve lehajtottam az autópályáról a 6-osra. Rátértem az ismeretlen útra. A Szekszárdi-dombság, majd a Mecsek dombjainak ölelésében haladtam tovább. Bonyhád, Hidas, Mecseknádasd, Zengővárkony, Hosszúhetény, Pécsvárad, Ófalu, Óbánya mind-mind névről jól ismert települések. Aztán beérkeztem Pécsre, innen északnak haladva a Mecsek kacskaringóiban egyszer csak előbukkant Mánfa. 

Két óra volt és igazi hegyvidéki nyirkos hideg, mikor megérkeztem az Elvonulási Központ elé. A Mecsek egyáltalán nem a mediterrán arcát mutatta. Cili a szervező, a program háziasszonya a kapuban várt, fogadott bennünket, érkezőket. A szobák elfoglalása után 3 órakor kezdődött a program. Ismerkedés egymással, a dobokkal, éneklés, vacsora, dobolás, majd éber, alvás nélküli éjszaka. 30 ember dobolt egyszerre, a rezgések, a feléledt tűz úgy kimosott, kiégetett mindent az elmémből, olyan éberré tett, hogy nem volt szüksége a szervezetemnek alvásra. Reggel hét órakor már ott ültünk a mantrameditáción és együtt énekeltünk Ölvedi Gábor egyedi torokhangú énekével. Napközben dob ritmusokat gyakoroltunk, ebéd után pedig erdei meditációra mentünk. De milyen ebéd után! Majdnem a mohóság vétkébe esve ettünk, mert olyan finom vega ételeket szolgáltak fel. Kellett repetázni! Visszaérkezve az erdőből, szakrális magyar énekeket énekeltünk dobokkal kísérve, este Gábor koncertet adott, majd transzdobolás, tánc következett. Tizenegy körül volt vége a nap hivatalos részének, de többen még ott maradtak a Dharma teremben beszélgetni, meditálni. 

A vasárnap ismét hétkor indult, mantrameditáció, dobolás, daltanulás. Ebéd után zárókör, három órakor indulás haza. Este igazából még nem voltam itthon. Ismeritek milyen az, amikor minden gondolatunk, érzésünk máshol jár. Este az ágyban még dallamok és ritmusok jöttek,- csillagom, révészem... aztán pedig dumtak tak-ketak, dumtak-ketak tak-ke,  dum dum dum, taktak, dum, tak tak tak, tak.

Az itthoni dobolás gyakorlásról? Egyedül!? Dög unalom! Inkább esetleg majd  tavasszal egy másik  dobolós táborban. 

Namaste

Egy hétvége nővéremnél

Múlt héten vendégségbe utaztam a nővéremhez Bólyba. Kihasználva a még gyönyörű időt, míg ő dolgozni volt, elmentem Harkányba. Útközben rácsodálkoztam ismét a Villányi borvidék szépségére, a Villányi-hegységre, a Tenkesre, a rendezett szőlősorokra, - s mivel egy terelés miatt át kellett utaznom Nagyharsányon és Villányon -, a Villányi történelmi pincesorra. Szinte csak német neveket olvashatunk a pincéken. Mint legtöbb helyen az országban svábok alapította borút ez is. Kiérve Villányból a Sauska borbirtok területén hajtottam keresztül. Nagy rendezvény zajlott éppen, a terelés is ezért volt.

Majd Siklós következett, már messziről láttam a szépen felújított várat, azután Harkányba is értem. A felhőtlen égen fenn járt már a Nap, ami a szép idő ígéretével kecsegtetett. Kora délutánig nyári hangulatban fürdőztem, napoztam, a fürdő gyönyörű parkjában banánfák, pálmafák, hatalmas kaspók virágözönnel. Több mint 100 éves platánok, fenyők, amik még a Batthyány uradalom idejéből valók. 

Eszembe jutottak azok az idők, a hatvanas évek, mikor még nagyanyámmal jöttem ide fürödni. Emlékszem, én a dunai lányka miként reklamáltam ómamámnál, hogy milyen bűzös itt minden medence vize, az ivókútból jövő meleg, kénes víz is ihatatlannak tűnt számomra, mert, hát megkóstoltam, hiszen mamám is ivott belőle. Édesapámnak is ez volt a kedvenc fürdőhelye. Ha hazajött egy-egy fürdőkúra után, jól emlékszem bőrét, ruháját átjárta a kénes fürdő illata. Aztán majd egy emberöltő múlva anyuval, férjemmel, kisfiammal jártunk ide nyaranta, akit itt kezdtünk tanítani úszni. Persze nem a gyógy-, hanem a strandfürdőben.      

Szóval ezt a ragyogó pénteki napot a gyógyfürdőben töltve, az ördöggel cimboráltam. Ez egyszerűen úgy történhetett meg, hogy a legenda szerint Harkányfürdő az ördög műve.*  Kénes szagából kiindulva el is hiszem.

Három óra után indultam vissza Bólyba. Nővérem négyig dolgozott a gyógyszertárban, elé sétáltam. A patikába lépve azt állapítottam meg, hogy nincs patika illat. Régen, mikor még én is gyógyszertárban dolgoztam, ilyen őszi időszakban - különösen ilyenkor - készültek az Elix. Thymi, Sirup kálii oldatok, aminek illata belengte még a patika váróját is, sőt a nyitott ablakokból is ez áradt.  Ma már többnyire csak a gyógyszeres dobozok szaga érződhet. A patikákból gyógyszerkereskedelmi egység lett. 

Szombaton svábfalu programot csináltunk. Először Liptódra mentünk. Elragadó a kis zsákfalu fekvése. A dombok között lévő faluban egy kis patak fut, melynek oldalán minden házhoz téglából épített íves kis hidacskán lehet bejutni. És egykor micsoda házakhoz! Ma már többnyire romosak, de még így is mutatják régi fényüket. Némelyiken még ott a parasztbarokk, szecessziós, vagy klasszicista stukkódíszítés, ami mutatja az igényességet és a jómódot. A ház közepe táján van  a főbejárat, fölötte a német név és dátum, több az 1800-as évekből. Többnyire hosszú oszlopos gang vezet végig a házak előtt, majd L alakban hátul az udvart lezárandó a fészer az ólak, és az istállók. Az után vagy kert, vagy a domb, abban vájt pince, vagy erdőbe vezető ösvény. Ilyen egy sváb porta. A falu fölött kálvária. Megkapó a látvány.

Innen a Nagynyárádi pincesorra, majd Majsra, ahonnan bólyi Schneider felmenőink származnak, és Lippóra mentünk. Ezek is hasonlóan szép kis sváb falvak, síkvidéken. Liptód fekvéséből adódó szépségével nem versenyezhetnek.

Délután a temetőbe mentünk. Édesanyánk, ómamánk, tántink sírjára télire árvácskákat ültettünk.

Németségünk? Már csak a velük való emlékeinkben él.  Ilyen az elmúlás...

*A legenda:

https://netfolk.blog.hu/2013/07/27/a_harkanyi_gyogyviz_legendaja_az_ordogszantotta-hegy_mondaja

A bennünk lévő asszony

Az éjjel flowban voltam, jöttek a fogalmazott gondolataim egy adott témában, így felkapcsoltam a villanyt, papírért kutattam a fiókom mélyén, hogy gyorsan jegyzeteljek. A papír egyik oldalán találtam az alábbi sorokat, amit régen, mikor a regényt olvastam fontosnak találtam kijegyzetelni. 

 "Ha társa szereti a nőt, ez azt jelenti, hogy zabolátlan természetét is szereti. Ha egy nő, olyan társat választ, aki nem tudja, vagy nem akarja ezt a másik oldalát szeretni, akkor többnyire, valamiképpen erejét veszti, s ebből csak nagy nehézségek árán épül föl.

A férfiaknak tehát, akárcsak a nőknek, meg kell nevezniük kettős természetüket. A legdrágább kedves, a legdrágább szülő, a legdrágább barát, a legdrágább "zabolátlan ember" kíván a leginkább tanulni. Akiknek nem okoz örömöt a tanulás, akik nem tudnak új gondolatokba, vagy új élményekbe merülni, azok nem tudnak továbblépni a mellől az útjelzőtábla mellől, amely mellett most állnak. Ha létezik akár egyetlen erő is, amely a szenvedés gyökerét táplálja, akkor az a jelen pillanaton túlmutató tanulás visszautasítása."

Forrás: Clarissa Pincola Estés; Farkasokkal futó asszonyok

Kép: Holly Sierra

Nyári emlék

Az idei ősz megmutatta borús arcát. A tegnapi telehold esőt és egy erős lehűlést tolt maga előtt, így a napokban eléggé fázósan, beöltözve sétáltam az erdőben.

Lélekben szálltam is vissza a jó meleg nyárba! Tengerparti nyaralásunk egyik estéje jutott eszembe, mikor az esti sétából későn megérkezve, férjem fölment szálláshelyünkre, én pedig még lementem a partra. A bárban szólt a zene, és hangos jókedv uralkodott. A Hold nélküli éj sötétjében sziporkáztak a csillagok. Augusztus a Perszeidák ideje, így jószerencsémnek köszönhetően láttam hullócsillagokat, s nem feledtem el kívánni.  Újholdkor mindig erősebb a Nap hatása, mint mutatta az aznapi kánikula, és érezhetően meleg volt még az éjszaka is. 

A strandhoz érve néztem, ahogy a tengerbe hatoló színes reflektorsugarak odavonzották a játszadozó kisebb, nagyobb halakat. Egy idősebb hölgy éppen csak akkor ment be fürdeni. Már nekem is tervemben volt az éjszakai mártózás, de valami miatt minden este elmaradt. Kicsit vágyódva néztem. Aztán jött egy másik asszony is. Hangosan, szlávosan, szinte harsányan köszönt, ledobta a törölközőjét és már csobbant is.

- Itt a pillanat! Föl majd mezítláb megyek, és a  vállkendőm lesz a törölköző, - mondtam magamban és már oldottam is le a sarum bőrpántját a bokámról, húztam is le a cipzárat és már léptem is ki a ruhámból. 

Nema bikini,-  mondtam az idősebb asszonynak, aki, habár nem értettem, de érezhetően támogatott szándékomban. Nevettünk. 

Én úsztam befelé a tengerbe, ő  kifelé menet a lépcsőn megállt, visszanézett és mondott nekem valamit. 

Ne razumijem,- mondtam. Erre ő megfogta a lábát, mintha fájna, felszisszent és kétszer hangosan azt mondta,- grcs, grcs. 

Megértettem. Tudom a szláv spórol a magánhangzókkal. A grcs az görcs. Hálás voltam a gondoskodásáért. Kijjebb úsztam a sötétből a part közelébe. 

Időközben a másik nő is parthoz ért.  Lezuhanyoztunk, majd - laku nócs - elköszöntünk  egymástól.

Ez az este, olyan kedves emlék lett nekem, mert szép példája volt a női energiának, a gondoskodásnak. Valamint az ihletettségnek, az intuíciónak, ugyanis, másnap kora délután megjött a Bóra, ami felkavarta és jól lehűtötte a tengert, és naplemente után a levegő is inkább hűvös volt, mint kellemes. Jól  tettem, hogy az adott pillanatban hallgattam bensőmre.

És, hogy mit szólt ehhez a férjem!? hát velem együtt egy jót nevetett.