Privát hívó

Este 8 óra, épp, hogy csak hazaértem a festőiskolából, leültem vacsorázni, mikor megszólalt a vonalas telefon.
- Te vedd fel, - mondta a férjem, - téged szoktak keresni.
Ránéztem a telefon kijelzőjére, hogy lássam ki hív ilyenkor.
Privát hívó.
Feltettem magamnak a kérdést, - felvegyem? Ki az, aki ilyenkor ismeretlenül hív?

- A mentőszolgálattól vagyok... Közbevágtam, - bocsásson meg, de most nem alkalmas a hívás. Most érkeztem haza, éppen vacsorázom. De önt adták meg értesítési címnek, és már mondta is a hármas közúti balesetet. Bordatörés, tüdőlebeny sérülés, intenzív osztály, a lánya Dóra...

Súlyos szavak az anyai fülnek.
Valahol belül egy erős kontroll, - nem lehet, ez nem történhet velünk, a mi gyermekünkkel.
Hol történt mindez? -kérdezem. Az Üllői úton - mondja a telefonáló.
Figyelem magamat, ahogy az adott pillanatban józanul mérlegelek, ahogy a szívem majd ki ugrik a helyéről, de mégis nem vesztem el a lélekjelenlétemet, mert tudom, hogy a gyermekeim körültekintőek, velük ilyen nem történhet!

Úgy döntök leteszem a telefont, ha igaz, a hír úgyis visszahívnak majd, de nekem minden pillanat illúzióban tartás pokol. Hívom Dórit mobilon.
- Szia anny, - szól a telefonba.
Majdnem zokogok. Elmesélem miért hívom ismét, hiszen délután egy csomót beszélgettünk.

- Anya jól vagyok, itt van  Robi is, Andris is, épp a webshopot csináljuk. Nyugodj meg, ne izgulj, semmi bajom, - mondja, majd elköszönünk.

Döntöttünk. Megszüntetjük a vonalas telefon előfizetést. Ez már több volt, mint zaklatás.