Kötődés

Indulok. A sarokhoz érve indexelek. Ma jobbra, mert Mohács felé megyek.
Szokásomtól eltérően kanyarodáskor nem nézek vissza, nem integetek. Nem hagyok hátra senkit. 

Nővérem hamarosan indul utánam. 

A sarkon benézek az egykori tsz udvarra. Milyen elhagyatott! Valaha itt dolgozott anyánk. Nyaranta kislányként nővérem és én sok időt töltöttünk itt. 

A pillanat töredéke alatt öntenek el emlékek... Látom, amikor anyu egyszer irodájából a fájdalmas macskasírás nyomába eredve megment egy olajtartályba esett macskát. Szegény állat, hogy engedi, tűri a fürdetést, érzi, az élete függ ettől. Felvillan, ahogy Szuszu a szálkásszőrű tacskónk a "tsz kutyája" 4 órakor elsőnek hagyja el az üzem területét és farkcsóválva fut az alig 50 méterre lévő házunk felé. Aztán hátul vagyok a kovácsműhelyben - itt, akkor még lovakat is patkoltak -, ahol a kovács mester  pirít nekünk forró vaslapon a tsz által termelt szójababból. Csak úgy ropogtatjuk a finom csemegét.

Azon gondolkodom, vajon kinek volt ez a találmánya, mert akkor még a boltokban ilyent nem árultak.

Már a tsz szomszédságában lévő, volt gyermekkori barátnőnk házánál járok. Elhagyva azt hátranézek, hogy vajon meg van-e még az a fészer, ahol kis lánykaként egy bújócskázás alkalmával kabátomnál fogva fennakadtam és visítva lógtam  a levegőben?

Csak ez furcsa érzés..., a gyomrom tájékán, csak az ne lenne! 

Tudatosítom. Gut feeling. Emlékeztetem magamat a szankhja filozófiában tanultakra. 

Ez a kötőerő a vágy, az érzelmi kötődés. Szanszkritül  raga (राग).

Van, hogy azt hiszem, már nem kötődöm, elengedtem drága szüleimet, a gyermekkort, hogy felnőttem. Mondja az elmém. De ez az érzés, ez a csalhatatlan zsigeri érzés! Azt becsapni? Nem lehet.

Kötődés a gyökerekhez nagyon is fontos, csak nem szabad, hogy eluralja az embert!

A köldök környéke egyenesen az érzelmi testtel kapcsol össze, ahol minden élet emléke elraktározódik, és ennek a csakrának egyébként is éppen a család a témaköre. Most tudatosítom, hogy nem vagyok elég erős, dolgoznom kell még ezen a csakrámon.
Az Ékszer-város http://magyarkamargit.blogspot.hu/2014/05/az-ekszer-varos.html címmel írtam erről. 

Elhagyom a Dunafalva táblát.

A kistöltéshez érve - ami körbeöleli a falut, hogy a sziget felől védje azt, az esetleges ártól - eszembe jut, hogy árvíz idején a mögötte feltörő, jól felmelegedett buzgárokban mekkorákat fürödtünk. Ide bátran elengedtek szüleink, mert ezek  nem voltak nagyon mélyek. Mégis itt fulladtam majdnem vízbe, mert még alig 3-4 éveske voltam, és nem tudtam, hogy a víz alatt nem kapni levegőt. Bátyáim mentettek meg.
Bemerítkeztem...*

Az út mindkét szélén jegenyék magasodnak. Szinte mindegyiken egy-egy ölyv lesi a prédának valót.

Messze elnézek a sík mezőn apám egykori erdőkerülete felé. 

Elérkezem Kútsebeshez; itt született az édesapám és idejártak testvéreim, a fiúk korcsolyázni, mert ez hamar befagyott, nem volt olyan mély és veszélyes, mint a Duna; majd jön a Tiseri erdő a Füzeséri Holt-Dunával, a vadászkastéllyal,  apai emlékekkel...

Grábóci-puszta. Útelágazás, ahol elhagyom a zsákfalunkba futó bekötőutat. 

Gyorsítok. El kell érnem a mohácsi kompot. 

Mohácsi-sziget (régebben Margitta) felől Mohács látképe (saját fotó)

De vajon  révbe érek!?

Namaste

* https://hu.wikipedia.org/wiki/Kereszts%C3%A9g

Szeretetnyelv

"Szeresd úgy, hogy érezze!" Gary Chapman

Éppen az előző blogomban, amit Elfogadás címmel írtam, 
https://magyarkamargit.blogspot.hu/2017/11/elfogadas.html idéztem Ross Campbelltől a szeretet egyik törvényszerűségéről,  majd a napokban egy üzletben megakadt a szemem egy különös mélyzöld színű könyvön: Gary Chapman, Ross Campbell; Az 5 szeretetnyelv: Gyerekekre hangolva

Mindkét író pszichológus, akik nagyon egyszerűen magyarázzák el az érzelmek és  viselkedésminták közötti összefüggéseket. Rámutatnak a szeretetre, mint egy nevelési eszközre, valamint a szeretethiány okozta viselkedési problémákra. Habár ez a könyv  "gyerekekre van hangolva", de lényege a szeretetnyelv, mindenkire vonatkozik.

Chapman szerint öt szeretetnyelv létezik.
Az szeretetnyelv öt csatornája fontossági sorrend nélkül a következő:

• Elismerő szavak
• Minőségi idő
• Ajándékozás
• Szívességek
• Testi érintés

Ebből az ötből mindenkinek van egy fő szeretetnyelve, amin keresztül leginkább felfogja, megérzi a szeretetet, amin keresztül betölthető az érzelmi szükséglete.

Azt is vallja, hogy a fegyelmezés, az érett viselkedésre való nevelés egyik legjobb módja a szeretetnyelv használata, hogy  a gyermekből kiegyensúlyozott és felelősségteljes felnőtt váljon.
Fegyelmezzünk, de ne büntessünk!

Nem ért egyet azzal az új keletű felfogással, melynek lényege az engedékenység, ami szerint nincs szűkség fegyelmezésre. 

A könyv alapján jöttem rá arra, - ránézve önmagamra, családomra, szeretteimre, -  hogy általában az a személyes fő szeretetnyelvünk, amivel mi kommunikálunk mások felé.

De mi van akkor, ha gyermekünknek, társunknak más a fő szeretetnyelve?
Egyszerűen nem érkezik meg hozzá a szeretetünk, vagy legalábbis nem olyan intenzíven, ahogy azt, az ő érzelmi szükséglete megkívánja.

Na, és itt van a lényeg!

Amíg sok esetben helyes az énközpontú, kivetítés nélküli kommunikáció, ( "nekem túl hangosan szól a rádió, kérlek halkítsd le." szemben a " te olyan hangosan hallgatod a rádiót, halkítsd már le!"), addig a szeretet kifejezésének esetében kifejezetten a másik fél igényei szerinti kommunikáció a helyes.


Szeretetnyelvünk keresése egy jó önismereti tréning is. Ezt nagy mosollyal az arcomon írom, hogy miközben ezt a könyvet olvastam jöttem rá arra, hogy nekem talán elsődleges szeretetnyelvem az ajándékozás.
Emlékszem kicsi koromtól milyen örömmel töltött el, ha kaptam valami meglepetést. Nem kell nagy dolgokra gondolni, hiszen négy gyermeket neveltek szüleim, de talán éppen ezért volt olyan nagy jelentősége számomra és talán ezekből a pluszokból éreztem meg leginkább odaadó szeretetüket.

Máig szeretek apró kis ajándékokkal meglepni másokat. Csak úgy. Sőt magamat is!
Például veszek magamnak sajár örömömre virágot, valami kristály ékszert, lakásdíszt és még sorolhatnám hangulatomtól függően, s ne gondolj drága dolgokra. Ez egyben a belső gyermekkel* való törődés is.

Talán nem is rossz kihívás a karácsony előtti időszakra, ha felderítjük és feltöltjük egymás szeretettankját...

*https://magyarkamargit.blogspot.hu/2015/02/lili.html

Elfogadás

"A gyermek olyan, mint a tükör. A szeretetet nem kezdeményezni, de visszatükrözi. Ha szeretetet kap, viszonozza azt, de ha nem kap szeretetet, nincs mit visszatükrözie." Dr. Ross Campbell

November van, vagy ahogy őseink mondták: Szent András hava, őszutó, enyészet hava. Ekkorra visszavonhatatlanul megérkezik az ősz. A Nap már távol van a Földtől, nem tudja azt felmelegíteni, szárítani, ezért aztán jellemzően hideg, nyirkos, szeles az időjárás. A formaátalakító természetszellemek a köd leple alatt megváltoztatják a tájat, lassan aludni tér a természet. 

"Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik."

A természettől sokat tanulhatunk, hiszen annak részei vagyunk. Keressük vele a harmóniát!

Legjobban tesszük, ha mostantól mi is kicsit visszavonultabban élünk, több időt töltünk szemlélődéssel. Álmaink a jövőnk csírái.  Petőfi azt írja "Itt van az ősz, itt van ujra" című versében, hogy a természet télen álmodja meg tavaszt és kíván ehhez szép álmokat. 

Célszerű hát nekünk is szép álmokat szőni! Ismerjük be vágyainkat, igényeinket! Szeressük magunkat...

Ma van Halottak napja, mikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Az elmúlás, a halál csak az anyagi létre igaz. Lelki síkon öröklétről beszélünk.

Ha egy szerettünk elment, meghalt, miért ne szerethetnénk ezután is?... Sőt, van, hogy nem tudtunk szeretni valakit életében, de halála után feloldódnak a vele szembeni engesztelhetetlen érzéseink, megváltozik a kapcsolatra való rálátásunk, megbocsájtunk és már szeretettel gondolunk az illetőre. Lassan átírjuk a múltat... gyógyulunk és gyógyítjuk a kapcsolatot.

Marlon Brando "E dalra tanított anyám" című önéletrajzi regényében olvastam, hogy pszichológusával beszélgetett arról, hogy apjával való rossz viszonya mennyi lelki fájdalmat okozott neki. Aztán idősebb korára megbékélt ezzel, elfogadással lett a dolog iránt. A pszichológusa erre csak annyit mondott, hogyha ezt érzi, akkor a dolog így, már rendben van...

Aztán Jane Fonda "Eddigi életem" című regényében panaszkodik Katharine Hapburnnek apja vele való rideg viselkedése miatt, mire Hapburn nagyon bölcsen azt mondta, hogy úgy kell viszonyulnia az apjához, (egyébként mindenkinek mindenkihez) hogy az, a tőle telhető legtöbbet adta. Csak ennyije volt... 

Másutt, egy spirituális lapban pedig arról cikkeztek, hogy a szülő - gyermek (ember-ember közötti) kapcsolatban látni kell, hogy honnan érkezik az a szülő (ember). Ki tudja Ő mit kapott. Ölelték-e valaha, kapott-e melegséget, dicséretet, biztató szavakat. 

Voltak nekem is belső megoldatlan problémáim a szüleimmel, apámmal kapcsolatban, de lassan feloldottam ezeket a blokkokat, és megláttam Őket a saját szememmel. Megláttam bennük az Embert. 

Éppen a napokban történt. 

A konyhában törölgettem a ritkábban használt nagy vágódeszkámat. Jó pár évvel ezelőtt kaptam édesapámtól, az akkor talán jelentéktelennek tűnő ajándékot. Egy praktikus ajándék az apától, a már feleséggé és családanyává lett lányának.

De most hirtelen más megvilágításban láttam meg a dolgot. 

Egy APA ajándékát tartottam a kezemben. Egy olyan apáét, aki, amikor kitalálta és megcsináltatta ezt a hétköznapi tárgyat, pontosan tudta, hogy ezt akkor is fogom használni, amikor Ő már nem lesz  ezen a földi síkon és biztos volt abban, hogy amikor előveszem, akkor gondolok rá. 
Mit mondhatnék-e felismerés után? 

Szorosan magamhoz öleltem Őt. Hálatelt szívvel. Igen. A lélek halhatatlan világában...

Namaste