2017. május 30., kedd

Kontroll nélkül

"Autentikusnak lenni annyi, mint őszintének lenni önmagadhoz és a világhoz.

Az autentikus részed karizmatikus és elragadó. Amikor autentikus vagy és megtanulsz igazán beleszeretni saját magadba, mindenkit le fog nyűgözni a belőled áradó egyediség, lélekfény és tisztaság."  Osho


Napköszöntés

Vasárnap egy gong meditációval egybekötött előadáson voltam. Az előadás világok, vagy más szóval dimenziók közötti átjárókról szólt az előadó mexikói tapasztalatai, élményei alapján. 
Arról mesélt, hogy Mexikó déli részén élő népcsoportok között még él a hagyomány, hogy az év bizonyos szakában zarándoklatra mennek a családok, vagy csak magányosan az emberek a Peyote kaktusz földjére, ahol szertartások, áldozat bemutatások után "levadásszák" és elfogyasztják a szent peyotot, ami megnyitja számukra Nierikát, a fénykaput és így kapcsolódnak szentségükkel a szertartásvezetők, sámánok jelenlétében, akik tisztán tartják a teret az "utazóknak". Segítik a föl és vissza utat a szellemi utazáshoz. Hitük szerint ez a szellemi kapcsolódás adja a megtartó erejét ennek a népcsoportnak.

Milyen érdekes, hogy éppen most pünkösd, a szentlélek eljövetelének ünnepe előtt hallgattam ezt az előadást és csak tudatosítottam magamban, hogy nekünk magyaroknak is van egy népcsoportunk, a katolikus csángók, akik innen 800-900 km-re határokkal elszakítva tőlünk szintén minden évben zarándoklatra mennek. Zarándoklatra mennek a megmaradásunkért. A magyarnak való megmaradásunkért. A Csíksomlyói Szűz Máriához. 
A búcsú éjjelén virrasztanak a kegytemplomban, majd vasárnap hajnalban elindulnak a Somlyóra napköszöntésre, hogy találkozzanak a Szentlélekkel. Az újjászületést jelképező felkelő Nap energiaminősége lelkileg és szellemileg megerősíti őket.



Ma már persze Csíksomlyón a világ minden részéről összegyűlnek a megmaradásunkért zarándokló magyarok, nem csak a katolikus csángók és csikiek.

Habár tudnunk kell, hogy bármikor és bárhol köszönthetjük a felkelő Napban a Szentlelket, a Teremtőt, de a szent helyek és a csoport ereje mindig megsokszorozza az erőket. Ezért is javasolom minden magyarnak, hogy legalább egyszer tapasztalja meg a Csíksomlyói búcsú szakralitását. 
Legyen ez egy lelki beavatás!
Vegyüljön el a csiki és csángó magyarok között a több százezres gyülekezetben és csak figyelje, ahogy Ők ünnepelnek. Nézze végig, ahogy a keresztaljak bevonulnak a Kis-Somlyón át a nyeregbe, hallgassa azt a szép, ízes magyar beszédet, nézze a szép népviseletet, másutt az igencsak megkopott ruhát. Figyelje, ahogy a sok-sok kilométer gyaloglástól vízhólyagosra vált talpukat meghűtik az emberek a földön. Kérdezze meg, miért van fűzfavessző a kezükben, fogjon meg egy dolgos, kérges tenyeret, mikor a szertartás ott tart, hogy a béke jelével köszönteni kell EGY-MÁS-t. Isten mását egymás arcában. Látni kell a fáradt gyermekekkel való szép beszédet, hogy legyenek kitartóak, mert a Szűzanya várja őket a hegyen...
Látni kell hitüket!
Ezután nem ugyanaz az ember érkezik haza...

Értsük a Nap jelentését a létezésben, az életünkben. 

Két kis, ihletetten született Nap versemet osztom meg veletek.
Az első egy nagyon nyugodt, tiszta, szattvikus időpontban, hajnalban ébredésem után született, jelent meg a tudatomban. Magam is rendkívül elcsodálkoztam a nagy igazságon, ami ebben megfogalmazódott, a feltétel nélküli szereteten.

                                                                             Vagyok, aki vagyok
                                                     Mint ősapám Ménrót Istenként tisztelem a Napot,
                                      Ki minden reggel, mikor felkel, hogy szeretjük-e nem kérdi tőlünk,
                                                      De áldó sugara nélkül mivé válna Földünk?

A másik, mára mantrámmá vált gondolatom egy napsütötte délután, a munkahelyem teraszán ülve született.

                                                                    Ülök a ragyogó napsugárban,
                                                             Gondolkodom ki is vagyok valójában.
                                                                     Érzem a Fénytől áthatottan,
                                                                            Vagyok Aki Vagyok
                                                                               S örökké voltam...



Aztán megjelenik emlékeim között egy alig 18 éves lány, aki a bólyi sajtüzem laborgyakornokaként egy hajnalban (ekkor érkeztek az első bevizsgálandó tejes tartálykocsik) titokban kiment az üzem hátsó udvarára és ott felmászott a vagy húsz - harminc méteres téglakémény létráján, hogy lássa a felkelő Napot. 
Alázatosan kérdezem magamtól, milyen kontroll nélküli tudatosság vezetett...?

Namaste

2017. május 6., szombat

Május lánya

Május van. Nekem, ez anyu hónapja, mert Ő ebben a hónapban született, és az anyák napja is májusban van.
Gyermekként, mikor már elkerültem otthonról, mindig nagyon készültem erre a hónapra, hazautaztam adni gyermeki ölelést és kapni anyait. 
Ezt a szokásomat felnőttként is megtartottam.

Magam is lassan 35 éve anya vagyok... de most, hogy anyu már nincs itt köztünk, egészen másként tekintek erre a napra...

Csodálattal emlékezem RÁ. Sokszor elgondolkodom azon, hogy tudott Ő teremteni.
Mindent a semmiből...
Persze ma már nagyon is értem. A Szentlélek csodájával, a hitével...
Igen, volt  benne valami nagy Erő, ami képessé tette arra, hogy azokban a nehéz ötvenes, hatvanas években négy gyermekének előteremtsen minden szükséges dolgot.

El sem tudom mondani mi mindent megtanult az apácák neveléséből kikerült polgári életet élt anyám, miután férjhez ment és megszülettünk mi, a gyermekei. 
A falusi, paraszti élet nem riasztotta meg, hiszen Ő Május lánya, a Föld lánya volt.

Mint Démétér*, egyszerűen uralta ezt az elemet.

Volt lovunk, tehenünk, disznónk, baromfiak, nyulak, konyhakert, háztáji sok gyümölccsel, virágoskert és a velük való munkát fáradhatatlanul, igazán szeretettel és élvezettel végezte. 
Ha kellett beoltott gyümölcsfákat, vetésnél tudta hány szem borsó, bab, kukorica, krumpli kell egy-egy fészekbe. 
Segített megelleni a tehénnek, kitördelte az újszülött malacok farkasfogát, hogy ne sértsék fel a koca emlőit; emlékszem még az újszülött malacok illatára és arra, hogy milyen édes kis rózsaszínűek voltak, mikor télen betakargatva behozta őket a nyári konyha melegébe elvégezni azt a kis műtétet; megtömte a kacsákat, hogy szép kövérek legyenek. Ebben én is segédkeztem, áztatott kukoricaszemeket tömtünk le a kacsák torkán. 
Na és a nyulak, azok voltak csak igazán a kedvencei! 

Gondolkodom azon, volt-e olyan, hogy Ő elfáradt?  Mennyi odaadás...

Május égi anyja, Vénusz adta anyu szépségét és kreativitását. 
Varrt, kötött és a falusi asszonyoknak előnyomott hímzéshez népi motívumokat, - mi csak úgy mondtuk svábosan: anyu drukkol, -  pl. kalocsait, matyót, buzsákit, de még sorolhatnám, hiszen a magyar népművészet formakincse nagyon gazdag.
Néha segítettünk nővéremmel új sablont elkészíteni, ami abból állt, hogy a zsírpapírra előrajzolt motívumot egy tűvel finoman kilyuggattuk. Drukkoláskor (előnyomás) ezeken átfolyt a festék  és megfogta a textíliát. Ezután ha megszáradt, már lehetett is vinni hímezni. 

Anyu sok verset ismert, szépen énekelt, mandolinozott. Az utóbbit csak ritkán, a mi külön kérésünkre. Énekelni azonban lehetett munka mellett is... most is a fülemben cseng a dal, amit együtt énekeltünk, mialatt kertészkedtünk: ...tündér a tündér lányt meg is koszorúzza, tizenkét tücsök meg, csak a nótát húzza. 




https://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9m%C3%A9t%C3%A9r