Tegnap vettem egy pár virágzó dáliát, violát, verbénát, begóniát, muskátlit, hogy a hideg miatt még nem túl színes kertem kiviruljon.
Ma van a Föld napja.
Egy pár gondolatot osztok meg Gaiaról az entitásról, a Föld lelkéről és egy szép mantrát ami az én lelkiségemnek megfelel.
Olvassátok és hallgassátok szeretettel.
Gaia, vagy Rheia a Nagy Anyaistennő, a Magna Mater görög istennője, aki a mindenség és az istenek szülőanyja. Ő a földi létezés fenntartója, aki földi testet ad az égi természetű lényeknek: nekünk. Nekünk embereknek. Formát-adó törődő kezei nyomát, egyetlen végtelen kötelékén ott viseljük magunkon mindnyájan, testünk eredetének, geometriai központjában. A köldökünkben. És ha köldökünk csonkjáról a láthatatlan fonál, amely az anyák végtelen láncolatán át összeköt bennünket minden korok anyáival, rég le is hullott testünk oltáráról, az örök kötelék mégis köt bennünket; határtalan téren és a végtelen időn át.
Mindenki anyától született. Minden ember és állat, minden magasabb rendű érző lény. A létbelépés kapuja ez. Maga a nőiség; amely képes a szellemi befogadására, hogy megtermékenyülve általa, formát és testet adjon neki. Az emberek világában mindenki csakis ezen a kapun át érkezhetett, ez az aranykapu, amelyen átbújva az emberi világ megszületett. Az archaikus gondolkodás jól ismerte ennek a misztériumát. Ezért van, hogy az anya és az anyagszó minden szent nyelvben rokon és talán rokon értelmű is. Mint például a latin mater és a materia szavaink. Utal ez arra, hogy az anyag egyben tápláló és védelmező közegünk is, amelyben megtestesülve megpihenhet szellemünk, csakúgy mint jó anyánk ölén. Nem véletlen, hogy a legmagasabb isteni minőséget szinte minden vallásban egyetemesen a galaktotropusza, a gyermekét szoptató anyaistennő jelképezi, akinek tápláló teje maga az égi táplálék, az isteni adomány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése