2017. július 30., vasárnap

Csendes vasárnapom

Csendes vasárnapom van. A tegnap látogatóba érkezett testvéremék már elmentek, férjem  pedig Fekete-erdei motortúrájáról csak este érkezik. 
Déli, forró napsütés. Végre egy jó alkalom, hogy megvarrjam a múlt héten vett függönyeimet.

Elő a varrógéppel! 
Sok próbálkozás után sem sikerül vele varrnom. Valami kis elállítódás. A cérna folyton elszakad. Újra spulnizok, talán az orsóban van a hiba. De nem. Így aztán, mielőtt még dühös lennék, elpakolom. Majd a férjem megnézi, segít beállítani. Ha eddig ráért az a függöny, várhat még pár napot.

Inkább a virágaimmal foglalkozom. Átnézem és meglocsolom őket. Egy nagyobb kaspót ki kell öblítenem. Mérete miatt az udvari csapnál könnyebb lesz.  Kilépek a kertbe. 
Ahogy megnyitom a csapot, - amin rajta van még a leanderek reggeli locsolása óta a gumicső és a locsolófej, - érzem, hogy szinte tűzforró a benne lévő víz. Elszorítom a víz útját, ami aztán lenyomja a csövet, miközben jól lespriccel a forró víz. Ijedten ugrok egyet, de már arcomon mosoly, a pillanat töredéke alatt feltoluló emlékektől...

Otthon járok. Dunafalván. '60-as évek. Tikkasztó nyár. Mi gyerekek az udvaron játszunk s hogy anyánk kellemesebbé tegye számunkra a  nagy meleget, hív, - gyertek, zuhany!

Az udvari csapon mindig rajta volt egy fekete gumi slaug, - svábosan így hívtuk a locsolócsövet, - amit ilyenkor anyu kihúzott a napra, hogy jól felmelegedjen. Mi gyerekek, az udvar közepére futottunk, anyu pedig ujjával elszorítva a cső végét, lespriccelt vele bennünket. Először jó forró víz jött, majd elfogyva belőle a felmelegedett víz, jött a hideg zuhany. De mit számított mindez!  Mi visítva ugráltunk, futkostunk a víz alatt. 

Élveztük az életet.

2017. július 22., szombat

Áldásnak lenni

Mottó: "Az, hogy valaki milyen messze jár az isteni igazságtól, könnyen levezethető abból, ahogy bánik az őt körülvevő emberekkel és világgal." Bakos Attila


A vízi VB kapcsán jutott az eszembe... nem rég', egy előadáson hallottam ezt, a közelmúltban történt esetet: meghívásra hazánkba, a Pilisbe érkeztek mexikói sámánok és miután átadták és átvették a vendéglátóikkal egymás tudását, energiáját, az utolsó napok egyikén váratlanul felkerekedtek és elutaztak.
Utóbb kiderült, Budapestre.
Hívta őket a Duna, helyesebben mondva Iszter,* az istennő. Mint mondták, csak álltak a Duna felett egy hídon és hallgatták kiáltását. Panaszolta, hogy kihasználják. Hajóznak benne, szennyezik, száguldoznak felette a hidakon, zaj van felette, miközben ő életet ad, táplál.
Hiányolja a felé fordulást, a neki járó tiszteletet.



Ugye értjük miről van szó...?
Ha valaki mindig csak ad és nem kap, az mínuszban van. Egy idő után kiapad, kiszárad. Láttunk ilyent már a világ folyásában...

Mióta hallottam ezt a történetet, még tudatosabb vagyok ez ügyben. Sokszor gondolok szeretettel és hálával erre a csodálatos, nemzeteket összekötő folyamra. Végiggondoltam, mennyi mindent adott nekem, mennyire szerves része az életemnek.
Édesapám Duna menti ember, édesanyám ősei pedig a Dunán ereszkedtek a Fekete-erdőtől, Baranyáig.
Felidézem szülőházamat, az erdészházat Sárosban, melyet csak egy töltés választott el a Dunától, ahová anyám sokszor járt az akkori idők szokása szerint családjára mosni**, majd Dunafalvát, ahol teltek gyermek- és kamaszéveim. Mosolyogva gondolok nyarainkra, mikor reggeltől estig a Dunán lógtunk. Napközben többször felsétáltunk a part mentén, - az ott lévő tanyák gyümölcsfáinak megdézsmálásával csillapítottuk éhségünket, - majd csak ráfeküdtünk a vízre, vagy egy épp ott úszó uszadékfát tutajnak használva leereszkedtünk. Emlékszem a kemény telekre, amikor szánkózni mentünk a nagy töltésre, és egy-egy jól sikerült csúszás messze bevitt a befagyott Dunára. Majd eszembe jutnak azok az idők, amikor először kellett elszakadnom hosszabb időre szüleimtől, testvéreimtől, a Dunától, mert középiskolás lettem. Élénken látom azt a szőke kislányt, akinek könny szökik a szemébe, ahogy a túlpartról visszanéz kis falujára, s akit még sokszor ringat a komp, miközben átkel a Dunán, hogy megismerjen egy nem mondom, hogy jobb, de új világot.

Középiskolai évek után Pestre jöttem tanulni, és azóta itt élek a fővárosban. A Duna mellett.

A sok év alatt, valami megváltozott kettőnk viszonyában. Míg régebben egy erős fizikai kapcsolódás volt közöttünk, ez kimondatlanul egy belső, lelki kapcsolattá is alakult.

Lelki fejlődésem során megértettem a víz elem szerepét a létezésben. Ez, az az elem, mely befogadó, összekötő, tisztító, bölcsességet és életet adó minőségeket hordoz magában.
Gaiának, mint entitásnak, érzelmi teste a víz, tehát az óceánok, a folyók, a csermelyek, a tavak, az eső, ezért nem mindegy hogyan bánunk ezekkel a környezetünkben.

Ne gondold, hogy csak akkor adsz Gaiának, a vizeknek, ha fizikailag veszel részt valamilyen környezetvédelmi mozgalomban (tiszai PET kalózok, dunai szemétgyűjtő mozgalmak). 
Tudatosságunk, szeretetteljes lelki jelenlétünk is lehet áldás környezetünk számára, legyen szó emberi, vagy egyéb kapcsolatokról.
Így remélem, a  vízi VB megnyitó és záró ünnepsége a Dunának is szól...
Aztán meg figyelem igen kedves gongos ismerőseim szervezéseit, hátha egyszer tartanak egy pudzsát nem csak a Duna mellett, hanem kimondottan a Dunának, vagy Danunak, Iszternek, Isztárnak az Istennőnek, amin tudom, hogy ott a helyem, lelkiekben egészen biztosan...

Namaste

*http://csabavezir.blog.hu/2014/03/27/lanc_lanc_eszterlanc_874
**http://www.szivemcsucskemohacs.hu/esemenyek/18-dunai-mosas-pranje-na-dunavu
http://magyarkamargit.blogspot.hu/2015/07/folyekony-feny_11.html

2017. július 13., csütörtök

Rudi bácsiéknál

 Rudi bácsi egy igen régi ismerősöm az üzletünkből. Bejárt vásárolni és mindig sztorizott. Egyik ilyen alkalommal derült ki, hogy ásványokat gyűjt itthoni, erdélyi és egyéb hegyekben, bányákban. Miután megtudta, hogy fiam gyűjt kristályokat, hozott neki párat és invitált megnézni a gyűjteményét.
Ez a látogatás még jó pár évig váratott magára.

Évek múlva, mikor egyszer ismét jött vásárolni, hozott nekem egy gyönyörű több kilós
fehér - sárga kalcitot. Jót mosolyogtam a dolgon, mert akkorra már tanultam a kristályok gyógyító hatásáról és fülembe csengett kristálymesterem mondata, miszerint a kristályok így, vagy úgy, de megérkeznek az ember életébe.
Elolvastam a kalcit hatását. http://prananadi-miskolc.hu/gykovek.html#Kalcit
Szépen megtisztítottam és az éjjeliszekrényemre tettem. Azóta is ott van.

Aztán eltelt még pár év és én egyszer csak becsengettem Rudi bácsiékhoz. Tudtam, hogy Erzsike a felesége kristályékszereket készít, gondoltam megnézem egyben azokat is.

Rudi bácsiék lakása egy részlege lehetne a Természettudományi Múzeumnak, annyi ásványt, kristályt halmoztak fel az évek során.
Ahogy belépek hozzájuk rögtön megszólít a polcon egy rózsaszínű legalább kéttenyérnyi manganokalcit, egy nagy sötétlila brazil ametiszt, és egy zöld, valamint egy másik, lila fluorit, csak hogy a legszebbeket említsem.
Vitrinekben az apróbb kristályok, számtalanul sok.

Ma azért mentem, hogy megkérjem Erzsikét fűzze újra a Lanzarotén vett  olivin karkötőmet, valamint azért, hogy megnézessem Krisztina barátnőm Egyiptomban talált kristályát.

- Jaj, minden szanaszét van még, mert most jöttünk haza Erdélyből egy több hetes ásványgyűjtésből, - mondta Erzsike. De Rudi bácsi már invitált is, - jöjjön szép asszony, - mindig így szólít, - nézze miket hoztunk a Transzfogarasból.
Gyönyörű csillámokat szürke muszkovitot, sötét biotitot mutatott és hogy ne távozzak üres kézzel, mint mindig most is megajándékoztak. Mindkét csillámból kaptam egy - egy darabot.

Már az éjjeliszekrényemen vannak, és mert tudom, hogy a kristályok nem véletlenül kerülnek hozzánk, ezért elolvastam rögtön miben támogat ez a két kristály.

Persze az ásványnézegetés után jöttek az ékszerek. Erzsike egy pattintott technológiával készült fehér kvarcot mutatott,  ami különlegességével megfogott, ebből készít nekem láncot és karkötőt, valamint egy nagyszemű rózsakvarc karkötőt.
A kvarcok nem csak szépek, hanem rezgésükkel a legerősebb gyógyító, harmonizáló kristályok.

Erről egy régebbi bejegyzésemben olvashatsz: http://magyarkamargit.blogspot.hu/2014/08/a-holisztikus-gyogyitas-fele.html


Namaste

2017. július 2., vasárnap

Vegetarianizmusról


Egy elkapott beszélgetés:
"- ...És hogy-hogy feladtad a vegetáriánus étkezést? - kérdezte az apa. - Ááááááááááá, csak úgy meguntam. - válaszolta a huszonéves lánya."


A vegetarianizmus egy olyan táplálkozási gyakorlat, amikor annak követője elutasítja az állatok megölésével készített ételek fogyasztását. 
Ez valójában nem csak egy étkezési szokás. Ennek a komoly világnézeti, filozófiai háttere az, hogy nem okozunk szenvedést, hogy elutasítjuk az erőszakot, az ölést, mert tudjuk, ismerjük az erőszak karmikus következményeit.


A csodálatos filmsztár, egykori Givenchy múzsa, későbbi UNICEF szeretet nagykövet  Audrey Hepburn egy gondolata jut eszembe, amit egyszer a polgárháborúk sújtotta afrikai országokban tett látogatása után mondott: látva Afrika éhezőit, nincs többé visszaút a vörös szőnyegre... 

Namaste