Hóvirágtól a lombhullás utáni sisakvirágig...

Szeretem a számomra különleges keleti kultúrát, minden bölcsességével. Egy keleti filmben hallottam azt, hogy a virágoskert akkor szép, ha mindig virágzik benne valamelyik növény és akkor kész, ha már nem tudunk elvenni belőle semmit...

Azóta igyekszem ezzel a szemlélettel alakítani kis mediterrán hangulatú kertemet, amit a sokunk kedves filmjének címére utalón így is nevezhetnék: hóvirágtól a lombhullás utáni sisakvirágig és az őszi kert ékei krizantémokig.

A kert és a virágok szeretete örökségem. A génjeimben van a föld szeretete.

Egyrészt apai örökségként, hiszen apai nagyszüleim családját a termékeny szigeti föld tartotta el; az megteremte, Ők pedig megteremtették általa megélhetésüket; másrészt anyai ágról a polgári életet jellemző esztétikai igény miatt, hogy virág mindig legyen az otthonomban.

Gyermekként sokat voltam bólyi nagyanyámnál, ómánál. Míg ő a háztartásról gondoskodott, Emma tántimnak nem lévén gyermeke, jutott rám bőven ideje. Nagyokat sétáltunk a még valamikor Batthyányiak által építtetett parkban a hatalmas fák alatt, kora tavasszal ki nem hagytuk volna az idők során óriásira nőtt virágzó, illatos magnóliát, nyáron pedig a község határán elterülő, nekem akkor végtelennek tűnő búzamezőket. Máig orromban érzem a poros út és az érett kalászok édeskésen fanyar illatát, magnóliát pedig pár év óta a saját kertemben is csodálhatok, mert még ha csak egy törpe változatát is, de ültettem.

Minden sétából egy-egy hatalmas csokor mezei virággal a kezünkben érkeztünk haza. Volt abban a sorsjelző (szeret- nem szeret) margaréta, a tisztaságot szimbolizáló égkék búzavirág, lángvirág, katáng, feketenadály, cickafark, aztán a hirtelen ellobbanó szerelem virága, a pipacs és még sorolhatnám hányféle.

Tántim a kis kertjében mindig termesztett vágnivaló virágot. Tavasszal nyílt a nárcisz, később a rézvirág és margaréta, majd az őszirózsa és késő őszre maradtak a krizantémok. Ezek a virágok mind tartósan szépek maradtak a vázában.

Otthon, Dunafalván nagy udvarunk volt. A hátsó kertben termesztettük a zöldségeket, gyümölcsöket, elől virágok voltak.

Édesanyám legkedvesebb virága a tearózsa volt. Ha megtetszett neki valamelyik kedves ismerősünknél, szomszédnál egy tő és nekünk nem volt, kért dugványnak valót, így aztán egy-két év múlva már a mi kertünkben is pompázhatott a gyönyörű virág. 

Anyu rózsa szeretetének  különös története van. A "bölcsőjébe tették"...

Vallásos családból származunk. 1925. májusában, - mikor Ő született, - avatták szentté  Lisieux-i Terézt, a későbbi Kis Szent Terézt, akinek a nevét viselte a keresztségben.

Szent Teréz a franciaországi Lisieux-ben született, 1873-ban belépett a karmelita rendbe. Misztikus élményeit "Egy lélek története" című önéletrajzában vetette papírra.

A szent közbelépésének számos csodálatos gyógyulást tulajdonítanak, ezért is lett pl. védőszentje  az AIDS-betegeknek és a tüdőbajosoknak. 

Halálos ágyán megígérte, hogy a világnak jelenlétéről és hite erejéről rózsákkal ad majd hírt, ezért gyakran nevezik "Kis Virágnak".

Védőszentként tisztelik a virágárusok és a virágkertészek, de védőszentje lett Oroszországnak, Franciaországnak és Ausztráliának is.

Visszaemlékezem... nálunk otthon nemigen volt a lakásban vágott virág.  

Milyen sok évnek kellett eltelnie az életemből, míg valójában megértettem, hogy édesanyám SZERETTE a virágokat!

Namaste

Sztyú

Van, hogy a sors ránk bíz valakit, vagy valamit, hogy gondját viseljük. Így volt ez Sztyuival (Stewie) a kis beagle-vel is.

Az irodánkban ültem, mikor megjelent Marika, kezében egy cukorédes kis kutyával, amit letett az íróasztalomra, majd azt mondta,- rátok gondoltam.

Ugye láttatok már kis beagle-t. Tudtunk volna nemet mondani?! Pedig megfogadtuk, hogy Lizi a cane corso az utolsó kutyánk.

Szóval a kis Sztyút hazavittük, és kezdődött  életünkben a "gyereknevelés" újra. 

Vásároltunk alvókosárkát, kutyapelust, amit sosem használtunk (micsoda hülyeség), rágókát, előrelátóan a cipők és papucsok épségben való megőrzése végett és nem utolsó sorban kutyakaját, a legjobb fajtát.

Nagyon korán szobatiszta lett, mert erre már régi jól bevált receptem az volt, hogy evés, ivás után azonnal kiraktam a kis kutyákat a lakásból, dolgukat végezni.

Este velünk aludt a hálóban a kosarában, reggel pedig együtt ültünk autóba és mentünk dolgozni.

Ott szépen megreggelizett, majd befeküdt az íróasztalom alá a lábamhoz és aludt. Mikor felébredt, kiment játszani Lizihez.

Hamar megtanulta ő is, hogy az udvaron elől nem tartózkodhat, az irodánál nem mehet le a lépcsőn, mert a kutyák a fatelepen csak hátul az udvarban tartózkodhatnak napközben.

Délután 4-kor beültünk az autóba és mentünk együtt haza. Csuda édes, okos egy kutyus volt! Nem győztük babusgatni, tanítani.

Aztán ahogy nőtt, óriási, fékezhetetlen mozgásigényével jöttek a problémák is.

Egyik reggel, mikor dolgozni indultunk, befektettem őt az első ülés elé, -fekszik, marad,- mondtam, ahogy szoktam, de nem ültem be mellé azonnal, hanem valamiért visszamentem. Eközben felkelt és elkezdte feltérképezni az autót, meg biztosan engem is keresett, rálépett a két ülés között lévő központi zár gombjára. A motor járt, a pótkulcs szerencsére ekkor a vállamon lévő táskámban volt. Alig pár nap múlva megismétlődött az eset, csak a táska ekkor pótkulccsal együtt az autóban... - épp mint a gyerekeinkkel egykor a Fertő-tónál gulya nézés után, egy naplemente alkalmával, mikor annyi volt a szúnyog, mint csillag az égen... - kizáródtunk az autónkból.

A fatelepen a mozgástér elég volt neki... egy ideig. Ahogy nőtt, kalandra vágyott, hiszen ő egy vadászkutya, akit a szomszéd erdő felfedezésre hívott. Szépen lassan elkezdett trükközni. Rájött, hogy a házat megkerülve előre tud jönni, (szabály megtartva, semmi első lépcsőn lejövés), persze mikor megszidtuk, gyorsan hátraiszkolt. Aztán kitalálta, hogy a farakatokat megkerülve nem látjuk, ha előrejön, onnan kilesett az iroda felé, majd gondolt egyet s a csak pár lépésre lévő nyitott vásárlói kapun uzsgyi már futott is. Csak a kerítés rácsai között kikandikáló  farkincájának végén lévő fehér folt mutatta merre szalad.

Nem kis feladat volt eleinte az erdőszélén, majd később az erdőben megkeresni és hazacsalni.

Egy idő után hagytuk, mert az erdőben már ismerték, más kutyásokkal jól elvolt, etetés idejére pedig a beépített órája szépen visszahozta... Ekkor bezártuk a kaput, neki és Lizinek maradt az egész udvar. Egy idő után már ez sem volt elég, megkapta a vacsoráját, azt behabzsolta, majd mielőtt megfoghattuk volna, fénysebességgel az erdő felé vette az irányt.

Igen ám, de reggelre valami rejtélyes módon ismét az udvaron volt és várta a tálkájánál a reggelit...

Utóbb kiderült, hogy az egyik kedves nagykutyás szomszédunkhoz szegődött mindig az esti sétájukkor, és ő rendszerint "bedobta" a kerítésen.

Aztán veszélyes vizekre evezett. Sétált az úttest közepén, egy csomó autó pedig lassan ment utána.

Egyszerűen forgalmi akadályt okozott.
De megtörtént a baj. Egy kamionos nem tudott időben megállni, így elütötte. Szerencsére az ijedtségen és azon kívül, hogy a kerék nyoma a combján maradt, meg kicsit fájlalta a lábát, más, túl nagy baja nem esett. Két napig az íróasztal alatt a lábamnál hevert, ott dolgozta fel a sokkot, aztán minden ott folytatódott, ahol abbamaradt...

Ezután az eset után nagy gondolkodóba estünk. Otthon nem maradhat egyedül, a munkahelyünkön a fatelepen a kaput nem zárhatjuk be. Mit tegyünk? Bezárni? Soha! Meg minek is egy Houdinit! Még élvezné is a helyzetet, csak növelné az adrenalin szintjét.

Aztán egy reggel, mikor mentem dolgozni Sztyú nem volt sehol.

Később férjem bevallotta, hogy mikor előző nap délután megint valamelyik kutyás szomszéd hozta vissza és ömlengett, hogy milyen édes ez a kutya, milyen aranyosan eljátszik az ő uszkárjával, a férjem hirtelen kapott ötlettől vezérelve nekiadta, mondván a panelben biztonságban lesz, sétáltatás alatt meg a pórázról nem tud megszökni.

Jó ideig sajnáltam, hogy reggelente nem köszöntött Sztyui, mert nagyon szerettem. Olyan igazi kis tündér volt, mindig, mindenkit felvidított. De beláttam, így a jobb neki.

Máig figyelek minden biegle-t, ami elmegy előttünk, vagy látok az erdőben, hogy hátha ő az. De nem, azóta sem láttam.

Sztyui innen is üzenem: bárhol is vagy, bármi is történik veled én mindig szeretlek.


A beagle-ről: http://www.haziallat.hu/kutya/kutyafajtak/beagle-kutyafajta-kopo-vereb-nyomkoveto-kutya/2265/

Ők Ikerlángok

"NE FELEDJÉTEK, HOGY AZ IKERLÉLEK AJÁNDÉK AMELLYEL HATALMAS FELELŐSSÉG JÁR EGYÜTT, HOGY MEG TUDJUNK FELELNI A LEGNAGYOBB KIHÍVÁSNAK, AMI EMBERI LÉNYT CSAK ÉRHET, AMELY AZ ÉG KEGYÉBŐL ÁRAMLIK RÁNK. "(Szúfi szöveg)

Nem dicsekvésből mondom, :) de a TV nálunk természetfilmekre és sportra van hangolva. Így lehetett az, hogy láttam az Év sportolója gálát, ahol a  Magyar Sportújságírók Szövetsége által választott  év sportolói vehették át díjaikat.

A nagyon erős női mezőnyben, ahol három olimpiai bajnokot is jelöltek,- Szász Emese vívót, Kozák Danuta kajakost és Hosszú Katinka úszót, - a háromszoros olimpiai bajnok Iron Lady, Hosszú Katinka kapta a legtöbb szavazatot.

Nincs mit csodálkozni azon, hogy az edzők között Katinka edző-férje, Shane Tusup diadalmaskodott. Az elismerést az egész csapatának ajánlotta, valamint megköszönte a díjat és a magyar szurkolók támogatását.

Katinka a családjának mondott köszönetet, majd megemlékezett arról, hogy 2012-ben majdnem feladta az élsportot... Ezután jött életébe az amerikai (egyébként délszláv felmenőkkel rendelkező) Shane Tusup, akivel egyetemi tanulmányai alatt találkozott Los Angelesben az "Angyalok városában".

                      

                                                                                       A díjátadón

                                                          

Míg néztem a gálát, arra gondoltam, hogy a kettejük kapcsolata letagadhatatlanul ikerláng kapcsolat.

Igenis kell erről beszélni, hogy van ilyen. Meg arról is, hogy az ember lelki és testi ereje megsokszorozódik egy ilyen lelki egyesülés után,  így történhet az, hogy egymásból a legjobbakat hozzák ki, aminek ország-világ a csodájára jár. Az ikerlelkek ikerlánggá kapcsolódása ilyen extra teljesítményekre  képesít. 

Eszembe jut egy magyar kifejezés: megtáltosodik. Nos, táltos az az ember, aki teljes, egységben van.         EGYsÉGben Istennel, a Teremtőjével.

Ebben az esetben a teremtő erőt, elvet képviseli Shane, a befogadó női erőt Katinka. Shane álmodik, Katinka megvalósítja...  Isten és Istennő.

Alább olvasható a cikkben, melyet megosztok, hogy ezek a lelkek nem csak életfeladatukban, kedvteléseikben, ízlésben, hanem külsőleg is hasonlítanak egymásra. 

Szeretném nektek képekkel is megmutatni ezt a testi-lelki rokonságot, mely az Égből való. 

                  

                                  

                                   

                                   

                                  

"Az ikrek önálló egyéniségek, de megosztottságuk eltűnt. 

Az ikerlelkek megegyeznek törekvéseikben, szeretni tudásukban, az emberiséggel és a bennük élő magasabb rendű erőkkel szembeni odaadásukkal. Mindketten hisznek az életben, a gondviselés alapvető jóindulatában, hiszen, ha nem bíznának, hogyan is készülhetnének arra a jóra, amit egymás számára jelentenek. Megegyeznek érzékenységükben, szépérzékükben, és a "rossz" elfogadásában. A bajban ugyanazt a lelkierőt és kitartást tanusítják. Ahogyan egy levél erezete nem változik, ugyanaz lesz életük során az ikerlelkek mintázata is. 

Teljesen kiegészítik egymást, ez legvilágosabban életcéljuk megválasztásában nyilvánul meg. Az a tapasztalat, hogy rendszerint ugyanannak a feladatnak a kiegészítő oldalaival foglalatoskodnak. Gyógyító, zenészek, művészek, írók.. Pl. az egyiknek az írott, a másiknak a kimondott szó a fegyvere. Egyiket az esze, míg párját az érzelmei mozgatják..  

Ugyanonnan jönnek, ezért vonzalmaikban, ellenszenveikben, ízlésükben, szépérzékükben is rokonok. Többnyire hasonló zenei ízlés, humor, kapcsolattetemtő készség, ételek, szórakozás, gondolatvilág, testfelépítés, öltözet, haj, stb... 

Amikor eljön az ideje, a körülmények is úgy fordulnak, hogy összehozzák az ikreket. A lelkek egymásra ismerése hihetetlen nagy pillanat. A szikra ekkor pattan egyikükről a másikra, majd fellobban a láng, s ez után válik a kettéosztott lélek ismét eggyé. 

Noha a beteljesedés egyetlen szempillantás műve, lelki nemesedés is megelőzi."

Forrás:http://angyalforras.hu/Magikus-lenyek/IKERLELKEK

       http://angyalforras.hu/Magikus-lenyek/Az-ikerlang-szerelem

Érdemes elolvasni még:http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/nem-indult-konnyen-hosszu-katinka-es-shane-tusup-kapcsolata/

Az eljegyzési tánc

2015. novemberének utolsó hétvégéjén történt. 

Unokaöcsém eljegyzési vacsorájára nem csak a szűk család kapott meghívást a menyasszony és családja részéről, hanem mi is testvéreimmel a nagybácsi és nagynénik családjaikkal. 

Történt mindez legidősebb testvérem akaratából, lévén az ő fiának eljegyzése. 

Őszintén megvallotta, hogy édesanyánk iránti tiszteletből és szeretetből kérte, hogy mi is az ünneplők között legyünk, mert bölcsessége azt súgta, hogy a már 90. életévét betöltött, láthatóan fizikailag megfáradt anyánknak így szerezheti meg azt a ritka örömöt, hogy együtt láthassa mind a négy gyermekét. Talán éppen utoljára...

A finom vacsora után a zenész "húzta" a talpalávalót, mi  pedig táncra perdültünk. Nagyon jó volt a hangulat. Tánc közben  tekintetemmel megkerestem anyut, akinek vacsora közben egyik oldalán nővérem, másik oldalán én ültem, de most a férjemmel volt és hihetetlen módon nevettek, de úgy, hogy majd leestek a székről. 

Tánc végén leültem hozzájuk, kikérdeztem a nagy jókedv okát, nevettünk azon együtt is, majd egy lassúbb táncnál elhívtam: gyere mamám táncoljunk! És mi, akkor kettesben szépen, lassan táncoltunk. 

Milyen jó RÁ így emlékezni...

Csak a halála utáni elengedés ideje alatt gondolkoztam el azon, hogy vajon táncoltam-e valaha ez előtt édesanyámmal?! Annyi mindent csináltunk együtt, tanított vetni, kapálni, főzni, sütni, énekelni, varrni, kötni, hímezni, de táncra nem emlékszem...

Ma, édesanyám halálának egy éves évfordulóján szívemet különös hála tölti el. Először is gondolok szeretettel  RÁ , majd  nővéremre, aki  anyu életének utolsó leheletéig vele volt, de hálás vagyok fivéreimnek is mindazért, amit adtak édesanyánknak.

Mára megenyhült az idő, reggelre fehér lett a táj, mindent befedett a hó.

Délben kisütött a Nap, s egy-két virágom mutatja makacsul ellenállva a tél hidegének, hogy van kikelet!