"Nem vót énnekem semmi sürgős dógom az életembe, mégis annyit futkároztam, hogy ne tovább.." Regős Bendegúz
Valahol a gyermekkoromban kezdődik a történet. Falun voltam kis gyermek, ahol természetes, hogy az ember állatokkal él együtt. Ez nálunk úgy alakult, hogy a háziállatok sokféleségéhez, - vadászkutyák, (hajtók, apportírozók, kotorékebek), macskák, baromfiak, nyulak, disznók, tehén és ló, - olykor társultak vadállatok is.
Apám, aki erdész és vadász volt, sokszor okozott nekünk meglepetést valamilyen vadállattal.
Emlékszem, hozott haza kicsi rókákat, akiknek kilőtték a szüleit, még el is neveztük őket: Zsuzsi, Farkas és Farkatlan. Elég sokáig éltek nálunk bezárva az utolsó disznóólban, mikor is az egyikük kiszökött és szomszédunk baromfiudvarát megdézsmálta. Na, ezután már szabadon engedte őket apám, mert biztos volt abban, hogy elég életösztön van bennük a megmaradáshoz.
Majd emlékszem, egyszer az iskolából hazaérkezve a konyhánkban egy peckesen lépkedő gólya fogadott. Aztán meg egyszer a nagy játszásból beszaladva a fürdőszobába a WC-re ültem, s csak ott ülve vettem észre az ajtó melletti, mögötti sarokban megbúvó kis baglyot. Guvadt szemeitől majd frászt kaptam, de ugye a dolgomat el kellett végeznem, így aztán maradtam és csak félve bámultuk egymást.
Voltak kikeltetett kis fácánjaink. A lucerna vágások során előfordult, hogy az ott fészkelő fácánszülő az utolsó utáni pillanatig ült a tojásain védve azokat a kombájntól. Ilyen költés alatt lévő tojásokat hozott haza melegen tartva édesapa, majd tette azokat édesanyám a kotló tyúkok alá. A kikelt kis fácánok mikor már repülni tudtak, először csak a kis kerítésükre, majd egyre messzebb és egyre magasabbra merészkedtek.
Esténként jellegzetes hívó füttyszóval vissza-vissza csaltuk őket. Jöttek is. Egy ideig.
Megjelentek a kert végi kerítésen, fákon, de már szabadok voltak.
A mai napig egy-egy fácán, ha a szülői házunk közelében fészkel s halljuk nővéremmel az esti szalajtó hangját, néma egyetértéssel nézünk egymásra. Érezzük, hogy innen ered, itt vannak a gyökerei.
Félénk gyermek voltam. Nem, mintha valaki is ijesztgetett volna,(egyébként igen, a fiú testvéreim) hanem mert a félénkség egyfajta lelki érzékenység.
Féltem a kakasunktól, aki mintha csak ezt tudta volna, talált alkalmat arra, hogy megkergethessen. Mikor tojásért kellet hátramennem a tyúkokhoz, már előre féltem. Emlékszem egyszer, ahogy lélekveszve menekültem! Visítva futottam előle, majd ugrottam fel az udvar közepén fekvő kivágott diófa hatalmas rönkjére.
Megszabadulva éreztem magamat, de ő felugrott utánam, én onnan le, futottam egyenesen az istállónkba, ahol addigra már nagy szerencsémre se ló, se tehén nem volt s vártam a szabadulást, hogy ő elmenjen, vagy valaki jöjjön erre a házból. Néha elég sokat időztem ott...
Aztán emlékszem, hogy iskolába menet az út mentén a Szabó Marica nagypapájáék háza előtt pulykák legeltek. Rettenetesen rútnak, félelmetesnek találtam őket, különösen a kakasokat. Csúfoltuk is őket, - szebb a páva, mint a pulyka taknyos orrú rút-rút-rút, - kiabáltuk, mire azok felborzolták tollaikat és rut-rut-rut kiáltva futottak felénk. Szerencsére egy mély árok választott el tőlük.
Aztán egyszer haza kellett mennem az iskolából napközben, mert elfelejtettem elvinni valamit, nevezetesen az ellenőrzőmet, hogy aláírattam-e a beírást.
A rövidebb úton, a kertek alatt futottam hazáig, így az út menti pulykákat ugyan kikerültem, de a baromfiudvar megkerülhetetlen volt. Minden bátorságomat összeszedve, bottal a kezemben, elszántan léptem az udvarba. Jött is rögtön a kakas, persze ez már nem az a kakas volt, évek teltek el közben, de mégis valahonnan ez is tudta, hogy engem lehet zargatni! Na, de elővettem ám a botot, mert a szünet az iskolában hamar véget ért, s nekem addigra ott kellett lenni az ellenőrzővel, nem várhattam, hogy valaki kimentsen!
Szóval tudjátok, ezen a napon megküzdöttem egy félelmemmel és legyőztem azt!
Apánknak elég nagy erdőkerülete volt, amit kényelmesen a kétkerekű homokfutójával, a laptikával járt be.
Gyönyörű paripája volt, a Sára. Néha, mikor kihozta az istállóból az féktelenül viselkedett. Ágaskodott, prüszkölt, nyerített, alig bírta apám visszafogni a szárral. A szabadság iránti vágyát, a benne lévő felgyülemlett erőt mutatta meg. Apám tudta uralni.
Egyszer, miután Sára megnyugodott, apu rá szeretett volna ültetni. De én már futottam is! Sáritól nem féltem, hanem egyenesen rettegtem! Be a legbelső szobába, ott is a zárt oldalú íróasztal alá, ahova Sára biztos nem tud utánam jönni, mert bizony apu kockacukorral néha még a nyárikonyha lépcsőjén is felcsalta.
Telt-múlt az idő, lassan leküzdöttem a lótól való félelmemet. Először csak mertem etetni a tenyeremből őket, aztán olykor fel is ültem rájuk egy-egy kirándulás alkalmából.
Majd úgy adódott, hogy a közelünkben lévő lovardás valamiért viszonzásként felajánlotta, hogy menjünk csak bátran a lovasiskolájába, amit kamasz lányom nagyon jó néven is vett. Elkísértem egy alkalommal, hogy kipróbáljam a lóval való viszonyomat. Elővezettek egy öreg, már őszülő fehér kancát, mondták, erre nyugodtan felülhetek, nagyon nyugodt állat, magától járja a köröket, csak tartani kell a gyeplőt és meg kell ülni. Felültem a lóra. Szépen lassan elindult. Mentünk pár tankört, szépen egyenesen ültem rajta, fogtam a gyeplőt. De csak fogtam, nem tartottam!
Megérezte az irányítatlanságot, az én határozatlanságomat, és amikor legközelebb a karám kijáratához értünk, ő elindult velem kifelé és egyszerűen elkezdett a fűben legelni...
Tudjátok! Ha nem uralunk egy helyzetet, uralja majd más helyettünk, aki viszont tudja, hogy mit akar!
Máig nagy tanítás maradt ez számomra.
Ha most azt kérdezed, hogy ennek az elbeszélésnek mi köze a totemekhez azt kell mondjam, nagyon is sok!
A törvény, mely szerint: "ahogy fent, úgy lent, ahogy kint, úgy bent" mutatja, hogy a fizikai és szellemi, a látható és a láthatatlan világ kapcsolatban állnak egymással. Bizonyos archetipikus erőket szólítanak meg bennünk a totemek. Nem csak állatok, hanem növények, természeti tárgyak, kristályok, totemoszlopok is!
Hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, meg kell ismernünk, értenünk a természet nyelvét, hogy a szellemvilág általuk megjelenő üzenetét megértsük.
A sámánok, a tudók szerint, a félelem állatalakban jelenik meg az ember életében. Ezek a kísértő totemek fontos tanításokat adnak. Csak akkor múlik el az irántuk érzett félelem, ha erejüket, hatalmukat át tudták adni, ha megtanultunk szembenézni félelmünkkel.
A totemszellem támadással ellenőrzi ezt.
Az archetípusokról és totemekről itt olvashatsz tőlem:
https://magyarkamargit.blogspot.com/2018/03/a-matyasmadar-totem.html
A gólyáról, mint totememről:
https://magyarkamargit.blogspot.com/2016/04/a-madarak-uzenete.html
Annyi év után eszembe jutott megnézni vajon milyen erőket adhat át a kakas totem.
A kakas a nyugati asztrológiában a bátorságot, az erkölcsösséget, pontosságot, szorgalmat, hazafiságot és elpusztíthatatlanságot jelképezi. Fényhozó állat.
Az őszinteséget, az igazságot jelképezi. Segít démonaink leküzdésében, melyek megakadályoznak abban, hogy erőnk teljességében legyünk, hogy bőségben, gazdagságban, életörömben legyen részünk. A kakas a férfias aktív részünkhöz szól. A tűz erejével és ötleteink megvalósításához szükséges erővel ajándékoz meg.
Ha a kakas kukorékol, felébreszt álmunkból, szólít ébredjünk öntudatra, tanulmányozzuk önmagunkat, és foglalkozzunk azzal, ami számunkra fontos.
A kakas a Nap városából, és más világokból hoz üzenetet.
Arra szólít, hogy ügyeinket legjobb tudásunk és lelkiismeretünk szerint intézzük. Ne riadjunk vissza az összeütközésektől, bátran álljunk ki az érdekeinkért.
Ezeket az erőket elolvasva érzem és tudom, nem lett volna baj, ha még gyermekkoromban pár évig ott legyeskedik körülöttem egy kakas, de biztonsággal mondhatom, hogy mára sok tudását, erejét megszereztem.
És, hogy ne csak a félelmet keltő totemeimről írjak, legyen szó az egyik legkedvesebb állatomról a macskáról:
Misztikum, mágia, függetlenség.
A macska a női részünkkel van összeköttetésben, megmutatja, hogyan viszonyulunk saját női energiánkhoz. Legyünk intuitívak, hallgassunk sugallatunkra, hangolódjunk rá, érezzük energiáját, hogy megértsük a macska üzenetét.
Akinek macska a toteme, számíthat arra, hogy életében a misztérium és mágia erőre kap.
A macska kitűnő lélekvezető, simulékonyan mozog világok között és időkön keresztül. Védencének antennákat ad a természetfeletti területek felfogásához.
Akit a macska vezet, arra az éberséget, intelligens talpraesettséget, ellazultságot, valamint a saját út követésébe vetett bizalmat, az ösztönös belső vezetésben való feltétlen hitet ruházza át. Segít, hogyan boldogulhatunk jobban az életben, hogyan törődhetünk jobban magunkkal, hogyan legyünk szabadok és függetlenek.
Elhozza a Nap erejét, az öntudatot. Ösztönöz, hogy szakítsunk időt magunkra, hogy töltődjünk az örök forrás fényében, magyarán, néha csak létezzünk, lustálkodjunk. Nem kell minden külső eseménnyel foglalkoznunk, ezer oka lehet annak, hogy egy dolog olyan, amilyen.
Segít energetikai mezőnk tisztán tartásában, a sötét erők elűzésében.
A szabályokkal és elvárásokkal szemben vadul és zabolátlanul lép fel, ha éppen úgy tartja kedve.
Törvényei nem e világból valók. Megvan a maga stílusa, hűsége, lojalitása, barátsága, amit kifejezésre juttat.
A macska rendelkezik hetedik érzékkel, érzékeli a föld és ég között létező dolgokat. Így jövőbe lát, észleli a démonokat, szellemeket. Mezőjét mindig tisztán tartja, állandóan tisztálkodik. Területét megjelöli, megvédi.
Megerősítései: "Szabadon és függetlenül követem lelkem útját." "Szabad vagyok, szabad, örökre szabad!"
Forrás: Ted Andrews: az állatok szimbolikája; Jeanne Ruland: Az állatok ereje végig kíséri életünket
