A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bátorság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bátorság. Összes bejegyzés megjelenítése

hétfő, május 26, 2025

Csak egy megsárgult fecni


"Amíg valaki el nem köteleződik, hezitál, addig mindig ott van a visszafordulás lehetősége, és így hatástalan marad minden kezdeményezés (vagy alkotás). Abban a pillanatban, ahogy valaki végleg elköteleződik megérkezik a Gondviselés. A döntésből számtalan esemény következik. Tégy meg bármit, amit tudsz csinálni, vagy azt gondolod, hogy meg tudod csinálni, ne késlekedj. A bátorságban erő, varázslat, zsenialitás rejlik." Johann Wolfgang von Goethe*

Namaste 

vasárnap, október 04, 2020

A bennünk lévő asszony

Az éjjel flowban voltam, jöttek a fogalmazott gondolataim egy adott témában, így felkapcsoltam a villanyt, papírért kutattam a fiókom mélyén, hogy gyorsan jegyzeteljek. A papír egyik oldalán találtam az alábbi sorokat, amit régen, mikor a regényt olvastam fontosnak találtam kijegyzetelni. 

 "Ha társa szereti a nőt, ez azt jelenti, hogy zabolátlan természetét is szereti. Ha egy nő, olyan társat választ, aki nem tudja, vagy nem akarja ezt a másik oldalát szeretni, akkor többnyire, valamiképpen erejét veszti, s ebből csak nagy nehézségek árán épül föl.

A férfiaknak tehát, akárcsak a nőknek, meg kell nevezniük kettős természetüket. A legdrágább kedves, a legdrágább szülő, a legdrágább barát, a legdrágább "zabolátlan ember" kíván a leginkább tanulni. Akiknek nem okoz örömöt a tanulás, akik nem tudnak új gondolatokba, vagy új élményekbe merülni, azok nem tudnak továbblépni a mellől az útjelzőtábla mellől, amely mellett most állnak. Ha létezik akár egyetlen erő is, amely a szenvedés gyökerét táplálja, akkor az a jelen pillanaton túlmutató tanulás visszautasítása."



Forrás: Clarissa Pincola Estés; Farkasokkal futó asszonyok

Kép: Holly Sierra

vasárnap, október 06, 2019

A lágy kenyér

Ez az írás, most csak látszólag rólam szól...

Felújítás után, közben vagyunk a fakereskedésünk irodájában. Elvállaltam a takarítást, mondván időmből kitelik. Nem mintha nem hívhattunk volna valakit, hiszen otthon mindig volt egy mrs. Liptonom, - csak azért nem írom Mabelt, mert ugyan ő a takarító a Csengetett Mylord-ban, de ő rendkívül elesett és az én segítségem nagyon is életrevaló, olyan mrs. Lipton alkat,- aki ez idő tájt csak ritkán jár hozzánk, mert most lányomnak van nagyobb szűksége rá.  
Ezúton is kifejezem hálánkat Magdinak, aki közel 20 éve támasza családunknak.

Szóval, senkit nem akartunk hívni takarítani a sok irat és más egyéb okok miatt, így ma délelőtt dolgozóba mentem. Előbb megetettem az állatokat, a cane corsónkat, Lizyt és Mimikét, a cicát. Nem is cica ő, hanem egy vadmacska! A játék hevében egy pillanat alatt szétharapta és karmolta a kezemet. 
Vagy fél éve, mióta nem dolgozom, most láthattam, hogy a teritoriális harcokban hogy megedződött. 

Szóval a takarítás. Ablak pucolás, csempe tisztítás, felmosás, festék pöttyök vakarása, hiszen tudjátok...
Közben a Rádió 1-en zene szólt a telefonomon. Dél körül Dóri hívott, hogy a Bonjourban van, hozzon-e valamit.
Hozott egy indiai csájt, egy vajas croissant, és egy málnás tortaszeletet. Miután elment, leültem pihenni, enni, majd ment a munka tovább. Aztán egyszer csak egy nagyobb huzat becsapta az ajtót. Általában ugye ez nem olyan nagy gond. De, erre az ajtóra csak a festése után kerül majd fel a rendes kilincs. Szóval belül nem volt kilincs! Gondolkodtam... Telefon kint szól a másik helyiségben, semmi eszköz, amivel megoldhatnám a helyzetet. Mérlegeltem. Bárhogy is lesz, legkésőbb reggel rám találnak. De ahogy ismerem a fiamat, jön rövidesen. Mindig a munkán jár az esze. Vasárnap is gyakran látjuk az autóját a telep előtt. Körbenéz, leltároz, az állatokat rendezi, stb. 
De, ha mégsem jönne, éhes nem vagyok, megfagyni nem fogok, mondjuk melegem sem lesz, az is biztos. 
Folytattam a takarítást. Közben járt az agyam. Eszembe jutott, hogy ugyan kicsi az ablak, de azon épp kiférhetek. Igen ám, de oda fel kell jutnom. Próbáltam a lépkedőről amiről takarítottam, de az alacsony volt, nem volt elég erőm felhúzni magamat. Aztán eszembe jutott, hogy a hűtőről ki tudok mászni. Az ablak alá toltam, arról kimásztam a hátsó tetőre, onnan a targoncára és már a földön is voltam. Előrementem, leültem az irodában. Sírtam. Emlékek jöttek a mélyből. El  kellett engednem a helyzetet. 
Pontosan láttam magamat végig a szituban. Semmi kétségbeesés, vagy ilyenek. 
Ezt hívják úgy: LÉLEKjelenlét.
Felhívtam a fiamat, elmeséltem mi történt. - Jajj, anya! Kimentettünk volna, mert éppen most indulunk Szilvivel oda...

Még együtt voltunk ott egy ideig, majd hazamentek és én is hazajöttem. 
Egyedül vagyok itthon, a férjem szicíliai motortúráról van úton hazafelé.
Lefürödtem, majd készültem vacsorázni. Reggel vettem friss, ropogós fehér kenyeret, finom muskotályos szőlőt, őszibarackot. Ezt kívántam enni. Lágy, vajas kenyér gyümölccsel. Olyan régen ettem ilyent. Vágtam a férjemnek vett fehér kenyérből, megmostam a gyümölcsöket, szépen az asztalra tettem és leültem vacsorázni. 


Ahogy ettem ezt az egyszerű, paraszti ételt, messze repültem térben és időben. 
Egyre nehezebben csúsztak a falatok a torkomon. 

-Tudjátok! Ilyenkor, és ezért szoktak a pohárhoz nyúlni az emberek! Amikor nehezen csúszik le valami a torkukon! Mikor már nem tudják lenyelni ami történik velük!
Nem, én nem nyúltam pohárhoz! Ezt csak megemlítem, hogy tudjátok, hogy a lelkileg gyengébb emberek ezért nyúlnak sokszor pohár után...

Súlyos könnyek az arcomon. Engedtem őket. A mátrixban semmi sem történik véletlenül.
Tudatosnak kell lenni az érzéseinket illetően!

Lélekben ott voltam az apámmal 2005-ben, mikor, - ahogy Ő mesélt róla, -  a "kádbetegsége" volt. 
Az úgy történt, hogy már vagy 25 éve egyedül élt, soha nem történt vele olyan, amit nem tudott volna kezelni. Erős volt szellemileg, lelkileg és fizikailag is. De 2005 őszén, egyik este beült a fürdőkádba és mikor ki akart onnan jönni, nem tudott. Nem volt rá képes! 
Másnap dél körül az ebédet kiszállító gondozó szólt a polgármesternek, hogy Józsi bácsi nem nyitott ajtót, pedig nem jelezte, hogy elmegy valahová. 
Rátörték az ajtót. Mentőt hívtak. Addigra a testvéreim is leértek Bajáról. Pisti testvérem a karjaiban vitte a mentőhöz. Azt mesélte, hogy az addigra halálosan kimerült, átfagyott apám azt mondogatta neki - fiam még nem halok meg, még nem halok meg. Látott Ő mindent. A félelmet a gyermeke szemében, hogy elveszíti az apját.
Még egy évet élt ezután az eset után. A következő év tavaszán, mikor egyszer  meglátogattam, külön kérése volt, - kislányom én a saját ágyamban szeretnék meghalni. 
A nővérem volt az, aki ezt megadta neki. Bezárta Baján a "Mentatár" ajtaját, nem törődött azzal, hogy mi lesz, ha nem lesz bevétele, ő haldokló apja mellett töltötte az utolsó heteket.

Aztán 2008. Bólyba repített az emlékezés. A 87 éves tántim mellé, aki bement a fürdőszobájába, majd a rossz kilincs a kezében maradt, és nem tudott kimenni onnan. Másnap reggel a szomszéd Györgyi látta, hogy Emma néninél még nincs felhúzva a roló, gond lehet, hát betörtek hozzá. 
Neki nem voltak gyermekei, (ha csak nem mi négyen, a húga gyermekei), mert vallásháborút hirdetett az édesanyja, így nem mehetett hozzá 8 vagy 9 évig Sanyi bácsihoz, későbbi férjéhez, mert az református volt. Közben elszálltak az évek, idősek lettek a gyerekvállaláshoz.
Emma tántinak nővérem és anyám viselte gondját a haláláig, ami ezután az eset után kb. fél évvel következett be.

Édesanyám nem maradt egyedül, a nővérem lehúzta a gyógynövény üzletének a rolóját, és utolsó évét, éveit vele töltötte.
A legnagyobb hálám ezért Neki szól.


Ne hagyjátok egyedül a szüleiteket! A társadalom szerveződése tehet róla, úgy alakította, hogy külön élnek a generációk. Ritka a nagycsalád, ahol három, akár négy generáció együtt él. Pedig ez egy szükséges jó. Valahogy vissza kellene ezt csinálni. Persze nem könnyű a városokban, a panelekben. De a falvakban sem, ahol nincs munka, a fiatalok elhagyni kényszerülnek szülőhelyüket, otthonaikat.

Nem rólam szól ez az írás! Bízom Teremtőmben! Ő tudja, mit kell még megtapasztalnom ebben az életben, mielőtt magához szólít.
De ti, fiatalok és korosabbak, ne hagyjátok magára az idős szüleiteket!
Szeressétek magatokhoz Őket! Bármily' módon!

hétfő, december 17, 2018

Bátorság

Ady Endre: A Tűz csiholója

Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.

Az első emberi bátorság
Áldassék: a Tűz csiholója,*
Aki az ismeretlen lángra
Úgy nézett, mint jogos adóra.

Mint egy Isten, hóban vacogva
Fogadta szent munkája bérét:
Még ma is minden bátor ember
Csörgedezteti az ő vérét.

Ez a világ nem testálódott
Tegnaphoz húzó rongy pulyáknak:
Legkülömb ember, aki bátor
S csak egy külömb van, aki bátrabb.

S aki mást akar, mint mi most van,
Kényes bőrét gyáván nem óvja:
Mint ős-ősére ütött Isten:
A fölséges Tűz csiholója.

* utalás a görög mitológia alakjára Prométheuszra a titánra, aki ellopta a tüzet az istenektől az emberek javára.

Advent harmadik hetének lelki üzenete:https://magyarkamargit.blogspot.com/2016/12/a-batorsag.html

vasárnap, december 18, 2016

Advent IV. - a bölcsesség

Mottó: A bölcs mindig erős.  Hitopadesa*

Bár advent negyedik hetének szellemi feladata a bölcsesség erényének megszerzése, mégis az adventi erények közül az ókor etikája a bölcsességet teszi első helyre, hiszen bölcsesség szükséges ahhoz, hogy az előző három erényt - igazságosság, mértékletesség, bátorság - gyakorolni tudjuk.
A bölcsesség a csendben rejtőzik. De joggal kérdezzük: mi a csend? 
A csend a szemlélődés ideje, az élet értelme fölötti meditációé. A csend terében az intuíció által válaszokat kaphatunk a múlt, jelen, jövő tisztázására, ezáltal jobban megértjük sorsunkat, önmagunkat és embertársainkat.
A bölcsesség nem egyenlő az intellektussal, az eszességgel, sokkal inkább egy szellemi képesség, hogy adott helyzetben jól és jót cselekedjünk, hogy a dolgok mögé lássunk és az ok - okozatot feltárjuk.
A bölcsesség a megérzést és a megértést egyesíti és növekszik a tapasztalataink által. Segít abban, hogy az életünket saját kezünkbe véve, azt mi magunk irányítsuk, ne pedig mások tanácsaira hagyatkozzunk.

A csend eléréséhez nem szükséges kolostorba, remetelakba, drága elvonulóhelyre menni, hiszen problémáinkat oda is magunkkal cipeljük; hanem a bensőnkben kell egy olyan teret teremteni, ahol összeszedetten, - mások véleményétől, a megoldandó szituációtól kis távolságtartással, a  belső vezetőnk, szemlélőnk, a buddhi segítségével - meg tudjuk hozni a helyes döntést...

Így ír erről Osho:

"A belső vezetőt nevezem én szemtanúnak. Ez a te dharmád, (igazság,törvény) a benned élő buddha. 
Ébreszd fel ezt a buddhát, és egész életed áldást és boldogságot fog sugározni. Örömtől és az isteni minőségtől fog ragyogni egész életed - most elképzelni sem tudod azt a ragyogást. 

Ez olyan, mint a fény. Sötét van a szobádban, de hozz csak be egy kis fényt! Egy kicsi gyertya is elég, és a sötétség egy szempillantás alatt eltűnik. És ha már van gyertyád, akkor megtalálod az ajtót is. Már nem kell azon töprengened, hogy vajon merre lehet az ajtó. Csak a vakok töprengenek azon, hogy merre van az ajtó. Ha van szemed, és van egy kis fény is a helyiségben, akkor nem gondolkodsz. 

Vagy mielőtt kimennél, te töprengsz azon, hogy hol találod az ajtót? Nem, egyszerűen csak felállsz és kimész. Egyetlen gondolatot sem vesztegetsz az ajtóra. Nem kezdesz tapogatózni utána, nem mész fejjel a falnak. 
Egyszerűen csak látod, hogy ott van és gondolkodás nélkül kimész rajta." 

https://www.youtube.com/watch?v=3ep4Y16cWeg
                                                                                                                                                       
Namaste

vasárnap, december 11, 2016

Advent III. - a bátorság

Most, hogy a TÉL megrázta egy kicsit a szakállát mindjárt jobban érzem karácsony közelségét, közelebb hozta hozzám az ünnepeket. Szívesebben lógatom fel az ablakomba a hóval díszített dekorációkat, amitől eddig hó és igazi hideg híján idegenkedtem. 
Nekem olyan illúzió romboló hó nélkül várni a karácsonyt, mert gyerekkoromban ilyenkor már méteres hóban szánkáztunk. A fiúk bőrszíjból hámot készítettek a nagy vadászkutyáinknak, szánkó elé fogtuk őket, aztán  uzsgyi. Fáradhatatlanul, sötétedésig kint voltunk és emlékszem milyen jó volt megérkezni haza a konyhába - ami az otthon fényes, meleg lelke volt, - anyánkhoz, akivel meghitten, remekül eltöltöttük az estéinket ott, ahol sütött, főzött, varrogatott, vasalt, néha énekelgetett, mi pedig körülötte. 

Emlékszem, ahogy készültünk karácsonyra. Együtt csináltuk a darálós-vaníliás kekszet. Most is látom, ahogy óvatosan tartom a markomat a daráló szájánál, vezetem a tésztát a tepszibe, (mifelénk tepszinek mondják) majd egyformákra darabolom, s miután megtelt a tepszi, anyu beteszi a sparhelt sütőjébe, és mi izgatottan várjuk, hogy elkészüljön és még melegen megkóstolhassuk.

Manapság inkább mindent megveszünk. Nem adunk magunknak időt a saját kézzel készített dolgokra, a kreativitásra, így nem is élhetjük meg az ebből fakadó örömöt, pedig harmóniánk visszaállításában nagy segítség lenne. Ma az ész uralta (bal agyfélteke) világban elsorvasztjuk intuitív női (jobb agyfélteke) oldalunkat. Ez kibillenéshez vezet. Minden kreatív tevékenység, - az álmodozás, éneklés, zenélés, tánc és a kézzel készített, mint díszítés, főzés, sütés, festés, varrás, hímzés és még mennyi minden fiús tevékenység, mint pl. fúrás-faragás - közelebb visz önmagunkhoz.

Idén már anyu nélkül kopogtat a karácsony, de milyen érdekes, hogy Ő a létezésével tud meglepni, megajándékozni. Tegnap a Várban voltam kirándulni a Dunafalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat meghívásával, mert maradt egy kis pénz a kasszájukban, így szerveztek adventre egy budapesti kirándulást és színház látogatást, amire - nővérem indítványozására - meghívtak engem is. Öröm volt látni és megölelni - sok év után ismét Pesten - nővéremet. És jó volt itt látni az otthoni ismerősöket, rokonokat.
A  Várban való séta után a  Nagyboldogasszony - (Mátyás -) templomba mentünk. Felújítása csak pár éve ért véget, most gyönyörűek a reneszánsz festett falai és szecessziós festett boltívei. A szecessziós díszítés Ferenc József habsburg császárnak köszönhető, mert  itt a templomban történő magyar királlyá koronázása után  megfinanszírozta ezt.
Ahogy nézegettem fent a szép ornamentikát, freskókat, melyeket nem "kisebb kezek", mint Lotz Károly és Székely Bertalan festettek, a népoltár előtt, felett egy angyallal három állatot láttam meg. Egy bikát, egy oroszlánt és egy sast. Ezzel térben és időben el is érkeztünk advent harmadik hetéhez, ugyanis ennek a hétnek szellemi üzenete a bátorság, a kitartás, az állhatatosság erényének megszerzése.*

Érzelmi-, vagy más szóval asztráltestünkben három erő van: az akarat, az érzés és a gondolat; másik vetülete ezeknek, az őket képviselő állati erők, így a vad bika, az üvöltő oroszlán és a ragadozó sas, amiket felismerhetünk önmagunkban, vagy, ha nem ismerjük fel, akkor szembe kell néznünk velük kivetítésként a körülöttünk lévő világban.
Megszenvedjük őket így is, úgy is, ezért bátran nézzünk velük szembe és szelídítsük meg őket, mert ha elveszítjük lelki egyensúlyunkat érezhetjük úgy, hogy ezek az állati erők felerősödnek bennünk, vagy körülöttünk!

Egészen közel van már karácsony a szeretet, az egymás megajándékozásának ünnepe.
Lássuk meg, ha nagyon akarunk valamit, ha érzelmeink és gondolataink ez irányba túlzottan kibillentenek. Lássuk meg, nem csak pénzért vett ajándékot lehet adni, kapni!

Vegyük észre az egónkat és tudatosítsuk, hogy teremtőnk irányítja a legjobban sorsunkat, annyit kapunk, amennyit érdemlünk! Bár, ezt néha nagyon nehéz elfogadni... 

Lelkünk harmóniájának visszaállítását, ezeknek az erőknek megszelídítését bármilyen kreatív tevékenység segíti, ezért ne érezzük tehernek a karácsonyi sütés-főzést, vagy a karácsonyfa befaragását, díszítését, hanem inkább tekintsünk ezekre a percekre úgy, mint egy hasznos időtöltésre önmagunkkal.

Talán épp eközben leszáll hozzánk valami az égből...


Namaste



kedd, június 14, 2016

Kontroll nélkül VI

"Autentikusnak lenni annyi, mint őszintének lenni önmagadhoz és a világhoz.

Az autentikus részed karizmatikus és elragadó. Amikor autentikus vagy és megtanulsz igazán beleszeretni saját magadba, mindenkit le fog nyűgözni a belőled áradó egyediség, lélekfény és tisztaság."  Osho

Nyugodt délelőtt, az orvosi rendelő emeletén ülök, várom, hogy az üzemorvos behívjon.
Közben nézelődök. Egy "nagypocakos", roma kismama érkezik férjével, időpontot kér a nőgyógyászatra. 
-Legközelebb július 5-ére tudok adni,-hangzik a válasz. 
-De én akkora már kivagyok írva, lehet megszülök! - mondja.
-Jó, akkor jöjjön június 28-án.
-Na, talán addig kibírom, mert 30-ára vagyok kiírva.

Csak hallgatom a párbeszédet, érzem ezt az elképesztő lélektelenséget.
Felállok, a recepciós pulthoz lépek, és megkérem a kisasszonyt, hogy találjon már valami megoldást. 
A válasza, hogy Ő csak egy recepciós. Mire én azt mondtam neki, hogy van telefon a keze ügyében, hívja fel a nőgyógyászt.

Hívott a doktornő, bementem a rendelőbe. Szokásos rutin, éves üzemorvosi vizsgálat, kedélyes pár szó után ismét a folyosón vagyok. Mielőtt lelépek a lépcsőn megfordulok, hogy lássam a nőgyógyászra várókat. Ott ül a kismama. Mosolyogva csak mutatom a felemelt hüvelykujjamat. 
Ők visszamosolyognak.


Ugyanitt...
Hófehér eü.ruhában lépkedett a fiatalember. Belépett a recepcióhoz, leguggolt, keresett valamit. Végig kedves mosoly volt az arcán. 
Már az elmúlt alkalommal is elámultam a Bátorságán, amikor láttam, ahogy a lépcsőhöz érve megfontoltan elindult lefelé. Ma, mikorra én végeztem, Ő már az utcán parkoló autómnál állt. Cigizett, miközben mosolyogva egy fiatal lánnyal beszélgetett. Aztán eloltotta a cigijét, tapogatva nyúlt a letámasztott fehér botjáért és  mosollyal az arcán elindul vissza...

kedd, március 01, 2016

Tavasz


"A mag nem tudhatja, hogy mi fog történni; a mag még soha nem látta a virágot. A mag el sem hiszi, hogy ott rejlik benne a gyönyörű virág lehetősége. Hosszú az út és mindig biztonságosabb inkább el sem indulni rajta, mert az út ismeretlen, és semmit sem lehet garantálni.
Ezer és egy veszély leselkedik az úton; csapdák és kelepcék szegélyezik mindenfelé;  a mag a kemény maghéjba rejtve biztonságban van. 
De most tesz egy próbát. Összeszedi magát, ledobja magáról a biztonságot jelentő kemény burkot és elindul. A küzdelem azonnal elkezdődik, kínlódás a talajjal, kövekkel, sziklákkal. És amilyen kemény volt a mag, olyan lágy lesz most a csíra s a törékeny növényre ezerféle veszély leselkedik.

A mag eddig biztonságban volt, akár ezer évig is biztonságban lett volna - a csíra számára azonban rengeteg a veszély. De a csíra elindul az ismeretlen felé, a Nap felé, a fény forrása felé, anélkül, hogy tudná hová? és miért?
Hatalmas keresztet kell cipelnie, de a magot megszállta egy álom és ezért nekivág az útnak.

Ugyanilyen az ember útja is. Nagyon viszontagságos. Sok bátorság kell hozzá."

Namaste

péntek, november 27, 2015

Bátorság


"A bátorság néha csak egy csendes mondat a nap végén,- holnap újra megpróbálom."


Namaste