A következő címkéjű bejegyzések mutatása: isteni kegyelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: isteni kegyelem. Összes bejegyzés megjelenítése

vasárnap, október 27, 2024

Beavatás


Csodálatos most az őszi erdő. Gyönyörű színeket mutat. Sok még a zöld, de már sárgállik a nyár, vöröslik az ecetfa, rőt a juhar, kellemes fanyar illata van a száraz avarnak, a vad dióktól pedig különleges, fűszeres illat terjeng.
Lassan lábadozom. Úgy irányítom a sétáimat, hogy többször le tudjak ülni. Ezt még szoknom kell..
Valószínű Covidos voltam. Azt kell mondjam, ilyen beteg még nem voltam. Ájulás, két napig 41 fokos láz, egy hétig nem is ment 38 alá. Lefogytam 4 kilót és végtelenül legyengültem. Ehhez még hozzájött valamiféle alvási nehezítettség.

Elengedés.

A testi tisztulást mindig követi a finomabb szintek (mentális és lelki) tisztulása. Mintha érzékelném. Mintha...

A lelki nyugalom nagyon fontos az életemben. Talán zaklatott gyerekkoromból adódóan hozom az igényt rá.

Az erdő segít. Megbékít. Színével, illatával, most a hulló levelek neszével, a fizikai szemeknek láthatatlan erőivel, lényeivel. Közelebb kerülök önmagamhoz. Őszintébb vagyok, jobban meghallom a belső útmutatást, pozitívabban tudok gondolkodni. 

A szív
Azon a télen, mikor 18 éve elment apu, emlékszem a Playersroomban vettem egy rózsaszínű bundát. Beburkoltan magamat vele. Az erdőn át mentem dolgozni. Mindent vastagon belepett a hó. Ahogy lépkedtem apa járt az eszemben. Az, hogy csak annyit tudott adni, amennyije volt. Tekintélyelvű, zárkózott ember volt. Nem, vagy csak nagyon ritkák voltak ölelései, ami egyébként egy leánykának olyan jóleső visszacsatolás.
A lelki fájdalmakat ez a éberség, rálátás nem mondom, hogy megszüntette, de a tudatosságOM azt enyhíteni volt képes.

Magasabb rezgésen voltam és egyszercsak a hófehér tájban az erdő, benne minden fa megmutatta lényegét, gyönyörű zöld auráját.
Igen. Az erdő gyógyít.

Pár napja Indiában lennék. Nem állítom hogy nem esik piszok rosszul, hogy itthon maradtam, hogy India három hét spirituális élményének vesztesége ne fájna, de egy hónapja, mikor beteg lettem, úgy legyengültem, hogy éreztem, ebből nem lesz utazás. Ismerem a határaimat, egy ilyen utazás viszontagságait. 20 kilós bőrönd, majd egy napig tartó utazás, jetleg és hozzá a már ismert india állapotok. Szóval lemondtam az utat. Bosszantó még a dologban, hogy bár időben lemondtam az utazást, mégis ugrott közel egy millió forintom. De talán  bosszantóbb még az, hogy szeptemberben Bali-Jávára mentem volna,  rábeszélésre visszakértem a foglalót, és befizettem ezt az utat.

Még keresem a helyzetben rejlő tanítást.
Próbatételek.

Beavatás

A beavatás egy tudatszint váltás. Ízisz fátylának fellibbenése, a nem anyagi világ megtapasztalása egy minőségi változást hoz az ember életébe. A három kincs, az emberi testetöltés, a szellemi útra térés és a mester megjelenése az, ami a beavatás lehetőségét megadja. A tanítványnak teljes odadással kell lenni  mestere felé, aki képes meggyújtani a tanítványban izzó szikrát.  Amíg valaki nem ér el egy bizonyos morális szintet, addig ez nem történhet meg. A szükséges erények: türelem, tolerancia, elnéző lelkület, együttérzés, áldozatkészség, hit, bizalom, kitartás, állhatatosság, szerénység, önzetlenség. 

A beavatásnál meg kell említeni Krisztust, a Kozmikus Szeretet lényét, aki minden ember belső mestere. 

A beavatás előfeltétele az éntudat megtartása, mikor a tanítvány teljesen éber tudatállapotban fogadja be a szellemi világ tényét, lényeit, szembenéz az árnyékkal, démonával. 

Minden olyan beavatás, ami a fizikai test manipuláció által segíti az átlépést a magasabb világokba, (légzőgyakorlatok, Szúfi tánc, drogok) idejétmúltnak tekinthető a mai korban.

A beavatás a legmagasabb rendű szeretet kibontakoztatásának eszköze. A szellemi világ az élő szeretet világa. A beavatást kegyelemként kaphatjuk erényességünk eredményeképpen, mely által képesek vagyunk felvenni azokat az erőket, melyek által elérhetjük a Földön a legmagasabb szintű moralitást. 

A beavatott mindig magasabb szempontok szerint cselekszik. Azt nézi, hogy mi az, ami az emberiség haladását, fejlődését segíti.

A helyes beavatás során a tanítvány találkozik a küszöb őreivel, akik figyelmeztetik az embert arra, hogy amit hallott, látott a szellemi élménye során, azt ne felejtse és ennek fényében élje a földi életét. 

A földi inkarnáció célja a szeretetben és bölcsességben való növekedés, ez az amiért fontos a tudatállapotváltást adó beavatás. 

Namaste

Forrás: Váradi Tibor: Beavatás és megvilágosodás

Egy régebbi kedves írásom: Ízisz fátyla: https://magyarkamargit.blogspot.com/2018/07/izisz-fatyla.html

csütörtök, április 09, 2020

A hagyaték

Tegnap történt. Férjem  megérkezett a munkából, kezében egy nagy szatyor gyümölccsel. 
 - Nem kellett volna venned, van még itthon, - mondtam, mire ő -, nem vettem, kaptuk. Egy vevő jött lambériáért, majd kivett a csomagtartóból egy rekesz banánt és egy rekesz narancsot a fatelep dolgozóinak. Azt osztották szét a lányok.

Merő jószándékból hozta.

A nehéz idők megpróbálják az embert. Direkt és indirekt módon. Van aki így-úgy áldozata lesz az eseményeknek és van akik fölékerekednek. Van aki beteg lesz, ezért van aki retteg, és van aki megszólja a maszkot nem viselőket, és van, aki a maszkot viselőket... 

Senkit meg nem ítélve, sőt nagyon is tudatosan, együttérezve viszonyulok az eseményekhez. Csak, ha muszáj, hagyom el az otthonomat. 
Tisztán látom, hol uralkodik pánik, "félek, de dolgozni kell", és hol van az "ez az őrület is elmúlik" higgadtsága.

Hogy mitől vagyok nyugodt, elfogadó, miért "merek" félelem és maszk nélkül menni emberek közé?
A legőszintébb magyarázatot Wass Albert; Hagyaték című regényének bevezetőjéből értheted meg, mely a hitről, a hit erejéről szól.
Egy részlet ebből:

"Cserkészgyerek voltam, 1921 nyarán, megmart a kurtakígyó. Háromszor is belém fecskendezte a mérgét, mert, nem tudtam kikecmeregni a tüskés kökénybokorból, ahova ügyetlenül aláfittyentem a meredek vízmosás pereméről. Mikor a fiúk végül is kihúztak onnan, úgy fájt a lábam, hogy azt hittem, vége a világnak. Kékült is gyorsan. Sztána felett táboroztunk a "Lügetes" szélén, Kalotaszeg csücskében. Mire nagy kínlódással fölvittek a fiúk a meredek hegyoldalból a tisztásra, ahol a sátraink állottak ügyes félkörben a kövekkel megjelölt tábortűz helye körül, már emlékezetem is elmaradt valahol, mert csak arra emlékszem vissza, hogy a tűz égette lábamat, a torkomat félelem szorította és nagy messzeségben feltűnt cserkészvezetőnk megdöbbent arca. Hogy mi történt ezután, azt csak másoktól tudtam  meg rendre.
   Először is elvittek hevenyészett hordágyon Sztánára, Kós Károlyhoz, aki a házán dolgozott volt épp akkor.
 - Orvoshoz kell vigyük, de gyorsan! - mondta cserkészvezetőnk, de Kós Károly rám nézett s megrázta a fejét.
  - Arra már nincs idő - mondta, s odakiáltott a szolgalegényhez -, nyergeld meg a Hollót, de gyorsan ám!
   Aztán felkötöztek engem a kis hegyilóra, s már vittek is kantáron vezetve a lovat, nem le a völgybe, ahogy illett volna, hanem neki a hegynek. Fekete hegynek nevezik a sztánaiak a hegyet, ahova vittek. Alighanem azért, mert szénégetők lakoztak odafönt. Egy Boldizsár nevezetű vénemberhez vittek, akit csodatévőnek nevezett volt a nép.
... Mindössze arra emlékszem... egy öregember fölém hajolt és megkérdezte:
  - Mit tudsz Istenről gyerek?
 S én meg kinyögtem, nehezen mozduló nyelvvel:
  - Ő teremté a világot...!
  - Színigazat mondtál, s ehhez tartsd magad -, felelte az ismeretlen szakállas vénember, s megtoldotta egy  második kérdéssel: - Ha Istennel lennél, teremtenél-e mérget?
Azt mondják akik ott voltak, hogy erre csak megráztam a fejemet, mert beszélni már nem tudtam többé. Kék voltam, mint az érett szilva s szemem is lezárult. De úgy rémlik még ma is, mintha roppant messzeségből hallottam volna az öregember hangját, ahogy mondta:
  - Az Úr se teremtett ilyesmit. De az emberek buták s nem hiszik el, amikor mondom. Na. Amit Isten teremtett, annak nem lehet hatalma fölötted, 'sze tán Isten gyermeke vagy. Teszünk egy kis ciberét a marások helyére, hadd menjen ki belőlük a hőség s rendben leszel, mielőtt hármat szól a fürj...
Hogy szólott-e hármat vagy nem, azt nem tudhatom. De amikor fölnyitottam a szememet, ott feküdtem egy csergepokrócon, bükkerdő mélyén, szénégetők félfödele alatt s a bükkök lombja közül úgy csillogott alá az égbolt friss kékje, mintha angyalok sikálták volna fényesre.


 Így valahogy történt.
  
  Telt az idő... Amikor nagynéném bemutatott neki, Károly bácsi reám emelte nagy csontos mutatóujját.
 - Hát te vagy az, he? Akit a vén csodatevő ott fent a hegyen kigyógyított a kígyómarásból? ...
   Aztán nagy hangosan, ízesen kiszínezve, kóskárolyosan, elmondta a többieknek mindazt, amiről én magam is csak ködösen tudtam valamit: hogy miképpen vittek föl annak idején a "Holló" hátára kötözve, félholtan, csodatévő Boldizsár kunyhójához. 
Még annak a nyárnak a vége felé, mielőtt nekiindultam volna az egyetemi életnek, hátizsákkal a hátamon fölkerestem a kalotaszegi hegyeket. Források mellett, erdők tisztásain töltöttem az éjszakákat könnyű ponyva alatt. Birkapásztorok, fadöntők, szénégetők tüzénél üldögélve hallgattam a hegyi emberek lassú beszédét, míg végül is megleltem öreg Boldizsárt, a csodatévőt, szénégető kemencéi mellett.
  Megmondtam, hogy ki vagyok, de nem emlékezett reám. A cserkészekre se emlékezett. De Kós Károlyra igen.
 - Derék ember őkelme - mondta bólogatva - derék ember... Mikor aztán előjöttem azzal, hogy azért vagyok ott, mert ő mentette meg az életemet, csak rám bámult kis kék szemeivel a bozontos szemöldökök alól.
 - Én? Én, úrfi, magamtól nem vagyok jó semmire. Vén, iskolázatlan szénégető vagyok, semmi egyéb. Mindössze eszköz az Úr kezében, mint enyimben az a balta ott, vagy ez a fakanál. Én nem mentettem meg soha senkit semmitől. Az Úr végezte azt. Ő tartotta meg magát is, ha igaz, amit mond. Én csak egyike vagyok azoknak, kik őrzik még mindég a szent hagyatékot, amit őseink hagytak volt reánk sok száz esztendeje annak, régi időkből, mikor még az Úr nemzete voltunk...
   Mentem, mert mennem kellett. De ahogy mentem, valamit vittem magammal. Valamit, ami rátelepedett a lelkemre azon az éjszakán, ott a bükkerdő közepén, a kicsi tűz mellett...

szerda, december 28, 2016

BÚÉK 2017

Azon töröm a fejemet mit is kívánhatnék az új évre. Mindenkinek.
Vajon mi az, amire mindnyájunknak egyaránt a legnagyobb szüksége van?

Hát persze a szeretet, a béke, az ölelés, a magabiztosság, a kitartás, a kreativitás, az életerő, a vidámság, a humor, a türelem, az együttérzés, az igazságosság, az éberség, a nyitottság, a bizalom - olvasom Erika posztjánál, aki arra kért bennünket, - ismerőseit, barátait - hogy a 2017-es esztendőre küldjünk egy egyszavas, pozitív üzenetet neki és önmagunknak - mind nagyon fontosak.
Én az igazságosságot tartottam fontosnak.

Utóbb olvasva a listát, érzem ezek szép és jó szavak, de valahogy mindez még együtt is kevés.
Mégis mitől kevés mindez és mi az, amitől több lesz?!

Mi a megtestesült egyéni lelkek (a jivatman) egónktól vezérelve nem tudunk igazán önzetlenül szeretni, ölelni, nem tudunk kellően kitartóak lenni, bizalommal egymás felé fordulni, elvesztjük életerőnket, humorunkat, türelmünket, békességünket, magabiztosságunkat, nyitottságunkat, s mert nem vagyunk éberek nem látjuk az igazságot, nem vagyunk együttérzőek. Ezért kevés mindez.

Amitől több lesz úgy érzem, az az isteni kegyelem, a Paramatman,* Felsőlélek kegyelme, aki a szívünkben, a lelki világunkban él, törekvésünkkel Őt elérve a legnagyobb tudást és szeretetet kaphatjuk s aki tulajdonságainkat átalakítja, jellemünket megtisztítja.

Erre van szüksége az emberiségnek, az isteni kegyelemre... Szerintem.

Isteni kegyelemben teljes, áldott, békés, boldog új esztendőt kívánok mindnyájatoknak!





Namaste


*https://hu.wikipedia.org/wiki/Param%C3%A1tma

  https://www.srichinmoy.org/magyar/forrasok/konyvtar/kerdesek_es_valaszok/kegyelem

  http://magyarkamargit.blogspot.hu/2016/11/az-igazsag.html

  https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%9A%C3%89K