Madeirán, az örök tavasz szigetén

Május van, anyám hónapja. Madeirát tőle "örököltem". Persze nem szó szerinti értelemben.

Gyönyörű, elegáns, hófehér madeira blúzokat viselt az ötvenes, hatvanas években. Akkoriban az ritkaságszámba ment, itthon ilyesmit nem lehetett kapni. Csomagban kapta őket nyugatról, Németországból. Az úgy történt, hogy a szigetre, ahol éltünk, így apu erdőkerületébe is érkező vadászok, illetve azok feleségei többek között ezzel köszönték meg anyu nem hivatalos tolmácsolását, és szíves vendéglátását.

Azokban az években nem volt olyan egyszerű csomagot kapni nyugatról.

Átvilágítás volt.

Na, nem úgy, mint most! Akkor a külföldről, különösen nyugatról érkező leveleket, csomagokat egyenként kibontották, átnézték és, ha valamit rendszerellenesnek tartottak, az nem érkezett meg a címzetthez soha. 

A Vasfüggöny működött! 

Szóval madeira bevésődött gyermeki tudatomba, aztán a mélybe merült.
Telt-múlt az idő, majd a 80- as években itthon is divatba jött. Anyám blúzait elővarázsoltam a padlás rejtekéből; a háborút megélt emberek, mint a nagyszüleim, és a szüleim nem dobták ki a megunt, kinőtt holmikat, hanem  a még használható darabokat szépen eltették.  Még egy alsószoknyáról is levágtuk a madeirát, hogy anyu  rávarrja  egy bő, midi  szoknyámra. Menő volt nagyon: farmercsizma,  farmerkabát  - szoknya -nadrág fehér madeirával... Kék és fehér, örök színösszeállítás.

Talán ennek okán is volt régi álmom, hogy eljussak erre a  gyönyörű portugál szigetre, melyet az Atlanti - óceán virágoskertjének is neveznek. Madeira lenyűgöző  tájairól,  babér őserdeiről és gazdag kultúrájáról ismert. Teljesen ember- és természetközeli. Semmi elrugaszkodottság, mint némelyik most divatos, nem emberi léptékű felhőkarcolóikkal hivalkodó közel-  és távol-keleti városok, ahol minél feljebb megyünk, annál inkább elveszítjük a kapcsolatot a földdel, a természettel,  embertársainkkal. 

Madeira 

Kegyes volt hozzánk az Ég, Aiolosz befogta szeleit, és mi szerencsésen landoltunk a Cristiano Ronaldo-ról elnevezett reptéren. Már a leszállás pillanataiban érezni és látni lehet a sziget rendkívüliségét. A hosszú,  óceán feletti repülés  után  a felhőkből kibújó Naptól ragyogó, buja zöld hegyoldalak és völgyek látványa fogad. A kifutó, illetve a le- és felszállópálya egy, az óceánra épült "híd", mely 180, egyenként 70 méter magas betonoszlopból álló szerkezet, amely méltán érdemelte meg az építészet Oscarját 2004-ben. 
Felvettük csomagunkat, a bérelt autót és indultunk a kb. negyedórányira lévő Funchálba, Madeira fővárosába. 

Gyorsan elfoglaltuk a szállásunkat -  nem győztük csodálni a kilátás szépségét - majd sétálni mentünk, hogy felfedezzük a közeli utcákat, éttermeket, és valamelyikben megvacsorázzunk. Marhanyárs és bor - ezt választotta a férjem, én pedig egy spárgakrémlevest kértem. Előtte hozták kosárban a puha, meleg, vajjal, fokhagymával megkent bolo do caco-t, madeira kenyerét, amit ízletessége miatt szinte minden étkezés előtt kértünk, és ami okán hétvégére jöttek is föl a plusz kilók.

Másnap egy kiadós avokádókrémes, tojásos, salátás szendvics, trópusi gyümölcsteás reggeli után felvonóval magasan a hegyoldalban fekvő botanikus kertbe mentünk, ahol a növények, virágok leírhatatlanul színes látványa fogadott, valamint pazar kilátás a városra, a kikötőre és az óceánra.

 

A következő napon túrázni mentünk a Szent Lőrinc - félszigetre, és délután a visszaúton megértettük, hogy valóban milyen szerencsések is voltunk a szigetre való leszállás során, mert a túrázáshoz ideális időjárás váratlanul teljesen megváltozott. A  szinte fagyos, 50 - 60 km-es szél majd elfújt.  Sokszor meg kellett kapaszkodnom az utat szegélyező acélkötelekbe. A hátizsákból előkerült a sál, sapka, meleg kabát, az út végén még az esőponchó is, és ezek egész héten velünk voltak, mert a szigeten rendkívül változékony az időjárás. 

Levada

A nehéz túranap után másnap elmentünk egy könnyű, de annál látványosabb levadatúrára. Elkerülendő a tömeget, jó korán indultunk. Az eső utáni reggel a hegyet párával borította, és ez a Vereda dos Balcoes túránknak adott egy nagyon különleges hangulatot. Az út érdekes alakzatú mohás sziklák és páfrányok között, a fák ágairól szakállként csüngő zuzmós babér- és eukaliptuszerdőn keresztül vezetett végig a Faial levada mentén. A levadák mesterséges, nyitott csatornák szerte a szigeten, amelyekben a hegyről lezúduló vizet a termőföldekre vezetik és egyben remek túraútvonalak. 

Az útvégén a kilátóról lélegzetelállító látvány fogadott Madeira legmagasabb hegyeire, az alattunk elterülő sűrű babéredő borította völgyre és az abban fekvő Faial városkára. A kirándulás után megnéztünk egy pisztrángfarmot, mert itt a levadák tiszta forrásvizét pisztrángtenyésztésre is használják. 

Nem hagytuk ki a sziget egyik legnagyobb látványosságát, a Capo Girao sziklafalat. A skywalkról lehet látni a közel 600 méter mélységben, a sziklafal aljában fekvő, csak a tenger felől megközelíthető apró, művelt parcellákat, és láthatjuk Funchalt és a végtelen óceánt. 

Utazásunk során még számos szépséggel és meglepetéssel találkoztunk. Az utak mentén banánligetek találhatók, ami kapcsán elolvastam és megtudtam, hogy a banán egy fűféle, a termés a banánlélekből fejlődik ki, amit a virág sziromlevelei védelmeznek, addig, amíg egyszer csak elkezd növekedni és érni a gyümölcs. 

Felfedeztük Funchal parkjait, óvárosát, piacát, ahol kóstoltunk és vettünk egzótikus gyümölcsöket. 

Santa Catarina park

Piacon

Ittunk Ponchát. Sok Ponchát, mert isteni finom, igazi ízbomba. Azt tartják, hogy  a Poncha nem csak egy ital, hanem egy élmény, ami magában rejti a sziget hangulatát. Madeira jellegzetes, egyedi italát cukornádból készült rumból, narancsból, vagy maracujából, - ahogy ők mondják marakúzsa - lime-ból, cukornádméz és jég hozzáadásával készítik. Nem hagytuk ki a Nikita-t sem, ami szintén egy hagyományos koktél itt. Első hallásra meg nem kóstolnám, pedig nagyon finom... Hozzávalók: sör, ananászfagyi, ananászlé, szeletelt ananász, (néhol  adnak hozzá fehérbort is).

Poncha

Madeira a májusi virágkarneválról is híres, ami nagyon színes, nagyon látványos. A városokat, a szállodák lobbyját sok helyen virágszőnyeggel díszítik és virágkiállítást is rendeznek. Funchal egyébként elnyerte a világ legvirágosabb városa címet. 

Mesébe illően szépek a parkjai. Tavak, szökőkutak, vízi- és énekesmadarak,  egzotikus fák, virágok, olyanok is, amelyek nálunk csak szobanövényként, vagy vágottvirágként ismertek. Láttuk, ahogy pár nappal érkezésünk után Funchal fő utcája ünneplőbe öltözik. Az addig kopasz jakaranda fák virágba borultak. 

Mindenütt gondozottság, tisztaság. 

Befizettünk egy katamarános bálna lesre. Ez a program kihagyhatatlan itt a tengert- és a természetet szeretők számára egyaránt.  Madeira egy vulkanikus szigetcsoport, ahol a partokhoz közel is nagyon tiszta és mély az óceán, valamint a közeli Golf áramlat miatt enyhe az éghajlat, és bőséges a tengeri élővilág. A delfineknek és a bálnáknak ezért  ez kedvelt életterük.

10 órakor kifutott a hajónk. A  személyzet egyik tagja távcsővel folyamatosan kémlelte az óceánt, rádión tartotta a kapcsolatot más hajókkal, és nem sokára rátaláltunk egy közönséges delfinrajra. Vidáman játszottak a katamaránunk mellett. Kicsit később palackorrú delfin csapatot találtunk. De az igazi meglepetés csak ezután érkezett, kb. 2 órás hajókázás elteltével. Cetekről kaptunk jelentést, rögtön irányt változtattunk, és a nyomukba eredtünk.  Három békésen úszkáló csőrös orrú Blainville-bálnát találtunk. Skipperünk elmondása szerint ez még számukra is rendkívüli élmény volt, mert ezek a cetek nagyon tartózkodók, messze élnek a partoktól, és sok időt töltenek az óceán mélyén. 

Visszatértünk a kikötőbe, ettünk egy pizzát (persze Ponchát is ittunk), majd sétálva hazaindultunk. Felmentünk a Santa Catarina parkba,  ahol bohón követtük a többiek páldáját, és leheveredtünk a gyepre. Élveztük a napsütést, aztán szépen el is aludtunk. 

Madeira  büszkesége  a Funchalban született Cristiano Ronaldo. Természetesen meglátogattuk a CR7 múzeumot, ahol láthatók Ronaldo ifjúsági és profi, egyéni és csapatban szerzett trófeái, köztük a legikonikusabbak: 4 Aranycipő, 5  Aranylabda, viaszszobra és fényképei. Én, aki egyáltalán nem vagyok  futballrajongó, elképedve néztem a kiállítást, ami tükrözi ennek a rendkívüli embernek az életét. Kitartása, akaratereje, embersége  igazi példaképe lehet mindnyájunknak. 

A szigetcsoport vulkanikus eredete meghatározza a  domborzatot és  persze az elképesztően dús növényzetet is. Elmentünk északra, Porto Monizba, hogy megnézzük a  természetes lávamedencéket. Ezt a strandot az óceán  hullámverése alakította ki, és dagálykor a felcsapódó hullámok töltik fel vízzel. Nagyon látványos. Az erős szél miatt eszünkbe sem jutott megmártózni, bár többen strandoltak. 

Végezetül csak annyit, hogy Madeira teljesen elbűvölt. Nem volt bennem semmi elvárás a szigetet illetően, és talán éppen ezért teljes mértékben  élveztem az ott eltöltött gyönyörű napokat.

Május

"Aztán egy este szokatlan, meleg csend lett. A virágok illata megállt a csalitokban, s amikor feljött a hold, a berekszélen megszólalt egy fülemüle, olyan lágyan és olyan szépen, hogy lehunyta szemét az erdő, lehunyta szemét millió virág.  (...) Mindenki tudta, hogy a nádas tündérrózsái között, a tó csillagos tükrében nászruhájába most öltözik a Tavasz felnőtt, szép leánya: Május."

Fekete István - Az erdő ébredése

Májusfa

Otthon jártam, Dunafalván. Ahogy utaztam hazafelé Pestre, örömmel láttam végig az 51-es út mentén a falvakban, településeken, hogy él még szép hagyományunk a májusfa állítása. 

Május elseje van. Gyönyörű volt ma is az idő, szikrázó volt a napsütés, nyárias meleg és én útközben több helyen is láttam, ahogy a szél gyengén lengedeztette a májusfákra tűzött színes szalagokat. 

Visszalépek az időben... 

Az egykori szülői ház bejárata előtt ücsörögtem, nővérem a kertben kicsit gyomlált, kihasználva, hogy a hajnali frissítő eső meglazította a talaj felső rétegét. 

Egy autó húzott el a ház előtt, hangosan beköszöntek a srácok. Katit mindenki jól ismeri. 

Az autó mögött utánfutó volt és azon hosszan lógott le egy nyárfa. 

Megmosolyogtuk a dolgot. Még él a hagyomány, hogy az ifjak májusfát állítanak szerelmüknek. Nővérem is kapott anno ilyent, irigyeltem is, mert nekem sosem állított senki. No, nem azért, mert ne lett volna udvarlóm. Talán, mert én kollégistaként csak ritkán voltam otthon? Nem, nem akarok felmentést adni az akkori ifjaknak, mondjuk csak ki, egyszerűen hiányzott belőlük irányomban az efféle virtus.

Egy kicsit később egy tizenkét -három éves srác biciklizett előttünk, egyik kezében egy májusfának való nem is kicsi fát húzott. Szintén beköszönt, Kati kedvesen nevén szólítva, választ nem is várva megkérdezte tőle - viszed a májusfának valót? 

A nap folyamán meglátogattuk unokabátyámat, aki kint lakik a falu végén, ott, ahol a már megszűnőben lévő tanyavilág kezdődik. Amerre a szem ellát minden gyönyörűen zöldell, csak némelyik helyen látszik a  még puszta, bevetetlen föld. 
Érezni a Duna közelségét. A levegő telve a nyíló akác mézes illatával. Meg is beszéltük, hogy hazafelé szedünk akác- és bodzavirágot.

A házhoz érve egy komondor és két pumi ugatása fogadott. Kellenek az ilyen helyre a határozott házőrzők, mi mégis ismerősen, bátran nyitottuk a kaput és léptünk be az udvarra. 

Üdvözöltük idős bátyánkat, bent kicsit beszélgettünk, majd kimentünk, hogy megmutassa a mindig szépen művelt kertjét. Aminek helye már a földben, mint a burgonya, borsó, bab, tök, uborka, az már ki is hajtott, a paprika, paradicsom és káposztafélék palántái pedig még ládákban várják az erősödést, és a jobb időket.

Elköszöntünk, majd felültünk a biciklikre. 

Az irány a Duna felé vezető akáccal, bodzával szegélyezett út volt.

Minden évben szoktam gyűjteni bodzavirágot. A padlásszobában megszárítom, majd télen gyömbérrel, mézzel iszom. Idén nővérem ötletére akácot is gyűjtök hozzá.

A fehér akác, ez a hazánkban egyáltalán nem honos fafaj sok jószolgálatot tesz. Fája jó oszlopfa, mert nem rohad könnyen a földben, szerszámokat, kerítéseket, padokat, játszóterek fa játékait készítik belőle, de mindemellett nagy értéke a virága és a virágából készült méz.

Talán kevesen tudják, hogy a fehér akác virágából készült tea remek a gyomorsav túltengésre, köhögés ellen, valamint enyhe víz- és hashajtó. Az akácmézet mindenki ismeri, szereti. A méz rendkívül táplálja a szöveteket, növeli az életerőt, főleg idősek és kisgyermekek elmaradhatatlan tápláléka. Este langyos tejben fogyasztva a legelőnyösebb. A mézről még érdemes tudni, hogy 40 foknál melegebb teába, ételbe ne tegyük. 

Visszaérkezve nővérem házához, a szedett virágokat egy nagy papírtáskába tettem, hogy tudjon jól szellőzni, aztán majd otthon papírral bélelt tálcán szárítom készre, és dobozolom.

Ebéd után pihentünk. Én a mogyoró árnyékát választottam, ott napoztam ebben a bitang nyárias melegben.

A meleg múltával biciklitúrára indultunk. Kimentünk a temetőbe, hogy megnézzük az előző nap elültetett napvirágokat. Miután éppen telihold volt, ilyenkor a legbiztosabb, hogy az ültetett növényünk megered. Meglocsoltunk, majd a kistöltésen a Duna felé vettük az irányt. 

Elhagyva a faluszélét, a pagonyban egy fiú jött a töltés felé biciklijén, maga mellett vonszolt egy fiatal fát.  Nővérem egy nagyot nevetett. Először nem is értettem miért, majd csak mikor mondta, - Kevin, Kevin!

Ekkor megértem a dolgot. Kevin már korábban vitt egy májusfának valót, és ez most a második. 

Tudjátok úgy van Ő most, mint a nótában. " Minek a szőke én nékem, mikor a barnát szeretem..."

Talán megbocsájtja nekem Kevin, hogy itt elárultam a titkát.

A Dunánál Kati hősként a fűzesbe vette magát; annyi volt a szúnyog, mint fűszál a réten;  hogy hátha talál fűzfagombát, de nem volt szerencsénk.

A hazaúton találkoztunk régi, kedves ismerőseinkkel a Svájcból ideköltözött Mariával és Renével. Maria kiáltott Renének, - Mein Schatz! -, mire én mondtam neki, szólítsa magyarul kincsemnek Renét. Jót nevettünk, mire ki tudta mondani, ezt a nem könnyű magyar szót. 

Elköszönésképpen megöleltük egymást, egy darabig együtt kerekeztünk még, majd elváltunk. Csak utóbb jutott eszünkbe, hogy Renének el kellett volna mondanunk ezt a májusfa állítás dolgot, csak hát azok a nyelvi nehézségek.

Habár! Néha nem is beszéljük egymás nyelvét, szívünkkel mégis jól megértjük egymást...

májusfa

Május lánya

Május van. Nekem, ez anyu hónapja, mert Ő ebben a hónapban született, és az anyák napja is májusban van.

Gyermekként, mikor már elkerültem otthonról, mindig nagyon készültem erre a hónapra, hazautaztam adni gyermeki ölelést és kapni anyait. 

Ezt a szokásomat felnőttként is megtartottam.

Magam is lassan 35 éve anya vagyok... de most, hogy anyu már nincs itt köztünk, egészen másként tekintek erre a napra...

Csodálattal emlékezem RÁ. Sokszor elgondolkodom azon, hogy tudott Ő teremteni.

Mindent a semmiből...

Persze ma már nagyon is értem. A Szentlélek csodájával, a hitével...

Igen, volt  benne valami nagy Erő, ami képessé tette arra, hogy azokban a nehéz ötvenes, hatvanas években négy gyermekének előteremtsen minden szükséges dolgot.

El sem tudom mondani mi mindent megtanult az apácák neveléséből kikerült polgári életet élt anyám, miután férjhez ment és megszülettünk mi, a gyermekei. 

A falusi, paraszti élet nem riasztotta meg, hiszen Ő Május lánya, a Föld lánya volt.

Mint Démétér*, egyszerűen uralta ezt az elemet.

Volt lovunk, tehenünk, disznónk, baromfiak, nyulak, konyhakert, háztáji sok gyümölccsel, virágoskert és a velük való munkát fáradhatatlanul, igazán szeretettel és élvezettel végezte. 

Ha kellett beoltott gyümölcsfákat, vetésnél tudta hány szem borsó, bab, kukorica, krumpli kell egy-egy fészekbe. 

Segített megelleni a tehénnek, kitördelte az újszülött malacok farkasfogát, hogy ne sértsék fel a koca emlőit; emlékszem még az újszülött malacok illatára és arra, hogy milyen édes kis rózsaszínűek voltak, mikor télen betakargatva behozta őket a nyári konyha melegébe elvégezni azt a kis műtétet; megtömte a kacsákat, hogy szép kövérek legyenek. Ebben én is segédkeztem, áztatott kukoricaszemeket tömtünk le a kacsák torkán. 

Na és a nyulak, azok voltak csak igazán a kedvencei! 

Gondolkodom azon, volt-e olyan, hogy Ő elfáradt?  Mennyi odaadás...

Május égi anyja, Vénusz adta anyu szépségét és kreativitását. 

Varrt, kötött és a falusi asszonyoknak előnyomott hímzéshez népi motívumokat, - mi csak úgy mondtuk svábosan: anyu drukkol, -  pl. kalocsait, matyót, buzsákit, de még sorolhatnám, hiszen a magyar népművészet formakincse nagyon gazdag.
Néha segítettünk nővéremmel új sablont elkészíteni, ami abból állt, hogy a zsírpapírra előrajzolt motívumot egy tűvel finoman kilyuggattuk. Drukkoláskor (előnyomás) ezeken átfolyt a festék  és megfogta a textíliát. Ezután ha megszáradt, már lehetett is vinni hímezni. 

Anyu sok verset ismert, szépen énekelt, mandolinozott. Az utóbbit csak ritkán, a mi külön kérésünkre. Énekelni azonban lehetett munka mellett is... most is a fülemben cseng a dal, amit együtt énekeltünk, mialatt kertészkedtünk: ...tündér a tündér lányt meg is koszorúzza, tizenkét tücsök meg, csak a nótát húzza. 

* https://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9m%C3%A9t%C3%A9r