Az idei nyár meghozta a várt, de kissé már halogatott nagy lakásfestést. Félve indultunk neki a munkálatoknak, mert ez totálisan kimozdítja az embert a komfort zónájából.
Ismerem a dolgok paralel természetét így tudtam, hogy ez renoválás lesz kívül és belül.
Tudatosan készültem erre. Hagyom megtörténni, feljönni a dolgokat, csak figyelem ezeket.
Az elcsomagolás során előkerülő tárgyak, helyeikről elmozdított bútorok, a falakról letépkedett tapéta szépen apránként hoz fel eltemetett emlékeket.
25 éve élünk itt, mennyi történés egy család életében.
Mégis a legjelentősebb emlék ami most feljött, az egy születésnapommal és egy születéssel kapcsolatos, ennél régebbi történet. Talán azért is került fókuszba éppen ez, mert családunkban gyermekáldás várható. Az alább leírt eset után egy évvel született lányom, Dóra augusztusra várja babájukat.
2012 -t írtunk. Lee Carroll magyarországi előadására, melyet éppen a születésnapomon tartott, különleges módon lettem invitálva. Mikor tavasszal elküldtem az érdeklődő emailt, az háromszor ment el ugyanabban a pillanatban. Ettől minden kétségem elszállt azt illetően, hogy van e dolgom az általa közvetített energiákkal, tudatossággal, így hát befizettem a nem kevés 33.300,-Ft -ot.
A kora ősszel megrendezett két napos előadáson érdekes emberekkel ismerkedtem, ezoterikus körökből való (Reiki, kristálygyógyászat) ismerősökkel találkoztam. Rendkívüli spirituális élményem volt az a két nap. Itt találkoztam Györggyel, aki az előadás egyik szünetében kedvesen megszólított, - beszél ön magyarul? - mosolyogva válaszoltam neki, - igen, szinte csak magyarul beszélek.
Látó volt. Sokat köszönhetek annak a találkozásnak, mert adott egy finom terelést.
Jól emlékszem akkori megjegyzésére, hogy csak azért kérdezte, hogy magyar vagyok-e, mert latin betűket, írást látott az aurámban. Pár év eltelte után elkezdtem rendszeresen írni. Beszélgetéseink, visszatekintve, egy utat vetítettek elém.
Azon a hétvégén egyedül voltam itthon. Férjem és gyermekeim vitorlázni voltak az Adrián. Emlékszem, volt abból némi nézeteltérés, hogy a megszokottól eltérően nem tartok a családdal, barátokkal, de az én programom jóval előbb szerveződött, ekkor már régen befizettem és lélekben elköteleződtem az előadás mellett, így nem tartottam velük.
Az előadások után későn este érkeztem haza. A születésnapomon bekapcsoltam a számítógépet, hogy tudjak a családomról, valamint fogadjam szeretteimtől, barátaimtól várt születésnapi köszöntéseket.
Már előző nap estéjén volt bennem valami megfogalmazatlan mély szomorúság. Emlékszem, ahogy zuhanyozás közben patakzottak a könnyeim. Aztán a legelső nagyon kedves köszöntés; jól tudom egy spanyol, szomorkás hangulatú szám Shakirától, amit a nyár végén Görögországból hazaérkezett lányom görög barátjától kaptam; felszakította a sebet, mely gyógyulatlanul bennem élt.
Az esemény 33 évvel ezelőtt kezdődött, kontinensünk nagy katasztrófájával, a Csernobili Atomerőmű robbanásával.
Kicsi fiammal a csodálatos május elsejei napsütésben egy játszótéren homokoztunk.
Éppen csak pár hetes várandós voltam, nem tudtunk még a robbanásról. Akkora sugárterhelést kaptam, hogy amit én még elviseltem, a kis magzatom nem tudott. A vetélést az azonnali kórházi kezelés megállította, de a kis lélek nem kért a rossz földi körülményekből. Ugyan kihordtam, de ő visszafordult, meghalt még a megszületése előtt.
Az anyai fájdalmat, hogy elveszítettem egy gyermekemet, akkor nem éltem meg.
A kisfiammal, a családommal való törődés, a korai munkába állás elterelte, elnyomta a figyelmemet.
Tabu téma volt a családban...
Emlékszem a menekülésre, mikor kérdezték az óvodában, boltban, utcán az ismerősök, hogy hol van a babám...
Szóval egy emberöltő múltán sirattam el, gyászoltam el meghalt kislányomat, és eltelt még 7 év, hogy könnyek nélkül beszélni tudok róla, ekként, hogy most leírom.
Egy női körben, ahol a születés, szülés, anyaság volt téma, ennek nagy tudója Bernád Ilona nem is olyan régen azt mondta nekem: tudatosítsd, hogy neked három gyermeked van, csak egyikük a mennyben!
Ezzel a mostani oldódással nem csak bennem oldódnak fájdalmak. Elengedődik férjemből és fiamból, sőt az események után egy évre született lányomból is.
A családi seb gyógyul. Mert ilyen a lélek természete.
Hálával gondolok sokszor arra a srácra, aki igazi gyógyítóként küldte nekem azt a dalt.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: születésnapom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: születésnapom. Összes bejegyzés megjelenítése
szerda, június 05, 2019
hétfő, szeptember 12, 2016
India mottója
Tegnapelőtt igényeltem meg az indiai utamhoz a vízumot.
A születési dátumhoz érkezve beírtam: szeptember 25, majd az érkezéshez: Delhi, szeptember 25.
Szilvi akkor lépett mellém, meglátta és csak annyit kérdezett: ekkor van a születésnapod?
Igen,- volt a válaszom.
Ilyenek a véletlenek...
Valami napok óta ült a lelkemen, valami megfogalmazatlan szeptemberi szomorúság és amíg valami megfogalmazatlan, nem tudatos, az ember nem tud magán segíteni.
Munka után az erdőn keresztül sétálva indultam haza. Megérkezett ma a vízumom, gondoltam a séta közben kicsit rendezem az utazás körüli gondolataimat.
Télen, még valamikor közel édesanyám halála után fogalmazódott meg bennem az Indiába utazás gondolata, s most, hogy kezemben a vízum, elgondolkodom azon, vajon miért éppen a születésnapomra esik Delhibe érkezésem napja? Mit üzen ez nekem? Hiszen nem azért döntöttem az indiai utazás mellett, mert a Békét ott keresem, és nem is azért, hogy találok majd ott egy gurut, aki utat mutat nekem.
Tudom a békémet magamban teremtem meg és Szatgurum sok évvel ezelőtt megszólított, vezetve vagyok. De mégis! Elgondolkodtató, hogy a sors úgy hozta, hogy épp Vrindávanba megyek, Krsna szülőhelyére, hiszen Krsnában a Legfelsőbbet a Szatgurunkat tisztelhetjük...
Tudom a békémet magamban teremtem meg és Szatgurum sok évvel ezelőtt megszólított, vezetve vagyok. De mégis! Elgondolkodtató, hogy a sors úgy hozta, hogy épp Vrindávanba megyek, Krsna szülőhelyére, hiszen Krsnában a Legfelsőbbet a Szatgurunkat tisztelhetjük...
Még be sem léptem az erdőbe, eszembe villant a napok óta tartó szomorúságom oka. Az idei születésnapomon már nem hallhatom édesanyám köszöntő szavait...
Mókusok futkosnak az avarban, egész közel hozzám. Kizökkentenek, percekig nézem játékosságukat.
Továbblépek...
Asóka, India híres királyának sorai jutnak eszembe, amit napközben olvastam a neten, miközben Indiáról tudakozódtam.
" Az egyetlen győzelem, amit érdemes elérni, önmagunk legyőzése."
Így aztán otthagyom a szomorúságomat és csak hallgatom lépteim zaját a lehullott, száradó avarban.
A telefonom cseng. A férjem hív - hol vagy?
- Mindjárt otthon vagyok, csak egy kicsit túl mentem. Olyan sűrű lett nyár végére ez az erdő, hogy eltévedtem, de már kifelé tartok...
Hazaérkezve virágözön fogad. Orchideák és egy kis szobarózsa...
Mert Mária is vagyok? - kérdezem hirtelen, hiszen épp ma szeptember 12-e van Szűz Mária neve napja, s védőszentem után második keresztnevem Mária, valamint apám mindig így szólított: Márika.
Mert Mária is vagyok? - kérdezem hirtelen, hiszen épp ma szeptember 12-e van Szűz Mária neve napja, s védőszentem után második keresztnevem Mária, valamint apám mindig így szólított: Márika.
- Arra gondoltam, hogy nem leszel itthon a születésnapodon és én nem tudlak majd felköszönteni, ezért vettem ma a virágokat - mondja férjem.
Csak mosolygok, olyan váratlanul ér a dolog. Érzem itt vannak velünk a szüleim...
Lelkünkben összerezgünk...
Lelkünkben összerezgünk...
https://hu.wikipedia.org/wiki/India_c%C3%ADmere
http://filosz.hu/szatguru/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Vrind%C3%A1van
http://filosz.hu/szatguru/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Vrind%C3%A1van
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)