Csillaganya és a lemúriai nő

Anyámmal álmodtam tegnap. Kortalanul fiatal és szép volt, olyan elegáns, ahogy körtáncot járt nővéreivel.

Elihu Vedder: Plejádok, 

Olyan jó volt látni, tudni, hogy van, létezik, hogy tudatom így vetíti ki létét a világban.

Napközben kaptam egy üzenetet, hogy rendelt könyvemet, "A lemúriai nő"-t  átvehetem a közeli  pick-pack ponton.

Érdekes ez a multidimenzionalitás. A lemúriai nő üzent érkezéséről. 

Miért gondolom?

Eszembe jutnak gyermekkorom estéi. Anyámmal felültünk apám hintójának ülésére az udvarunkon,  onnan  kémleltük  koromsötétben az eget.

Fotó: Bakó Csaba

Felmutatott az égre - látod, az ott, az a csillaghalmaz a Fiastyúk (Plejádok).

Valamit tudhatott égi eredetéről, természetéről. Az a telepátia, mellyel néha csengetés nélkül úgy vettük fel a telefont, hogy a vonalban már ott volt a másik. Az a nőiesség, szeretet, odaadás, táplálás, bölcsesség,  ami az övé volt. A mindig segíteni tudás, az elesettek meglátása, az együttérzés foka.  

Most már azt hiszem látom Őt tisztán.

Látom karmáját, amiben élt, és ami lelkileg emelte.

Szóval, Csillaganya a lemúriai nő anyja álmomban jelentkezett.

Kryon azt tanítja, ha elakadsz az életedben, tedd fel a kérdést, "mit kell tudnom az adott helyzetben", aztán csak csendben várj. Intuíciónk, ez a finom női energia tudja a dolgát, elvezet a válaszhoz.

Ahhoz, hogy kellően intuitívak legyünk, harmónia kell. Birtokában kell lenni a nektárnak, az amritnak, ami maga a hűvös, női holdenergia.

Ez a lemúriai nő sajátja.

Van, hogy könnyebbnek látom a világot és van, hogy nehezebben mennek a dolgok. 

A tudatosságon van a fő hangsúly.

Sokat dolgozom magamon. Valaki azt mondta erre, -  azt mondod dolgozol magadon, a dolgozás szóhoz a nehézség fogalma társul.

A munka nem mindig kell, hogy nehéz legyen. Egyszerűen csak valakinek el kell végezni. Az tudja, aki tudatos. A tudatosság egy teret nyit. Lelkileg könnyebbé teszi azt, ami a nem tudatos embernek nehéz. Persze neki sem olyan könnyű, de az eltávolodás, a rálátás segít.

Például, mikor az emberi létből már kifelé menő korú szerettedet beszélgetésetek során sírni látod a gyermeki énje sérülése miatt. Még nem gyógyult be az a seb, amit gyermekként elszenvedett. Mert a szabadnak születettet elválasztották a számára egyetlen szeretet forrását jelentő anyjától, mert nem látja még most sem, az akkori helyzet pozitív miértjeit. 

Itt kell a tudatosság, ami teret nyit a sérült emberben, majd lassan beáramlik tudatába az elengedés, megbocsátás gyógyító energiája.

A multidimenzionális lét néha nehéz. Látni, érezni mások kimondatlan gondolatait, érzelmeit. 

Ramana Maharsi olyan egyszerűen fogalmazott a kérdésre, - Hogyan bánjunk másokkal? - Nincsenek mások.

Egyek vagyunk.

TAT TVAM ASI

A nőiességről.

Akkor vagyunk szépek, amikor elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Azt, amit egyrészt hoztunk lelkünkben, és azt, amit kaptunk apáinktól és anyáinktól örökül.

Van, hogy könnyű az elfogadás, van hogy nehezebb. Egy "Démétert", talán még boldoggá is tesz kerekedő csípője, anyaságának látványossága, míg egy "Afrodité" ilyent nehezebben fogad el.

Korral változunk, bölcsebbek is leszünk. Elfogadjuk, hogy a szépség egyfajta harmónia, a belső kisugárzása. A szépség önmagáért a szépségért van. Esztétikum, mely pezsdítően hat ránk, környezetünkre.

Ha, a szépség önmagáért van.. 

De, ha nem saját, belső megelégedésünket szolgálja a szépség, ha más előtt akarunk csillogni,  akkor az egó fátyla porral hint be, s eltakarja igazi ragyogásunkat.

Túlzott hiúság, rútság.

Ha bizonytalanok vagyunk önmagunkban, ha önbizalom kell, kérdezzük meg Csillaganyát, - mit kell tudnom az adott helyzetben?

Ő majd felel. A Csendben.

 Namaste

Ho'oponopono

       Mottó: 
       Jézus pedig így könyörgött: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." 

       A megbocsátásról

Hogy miért írom ezt a blogot? Mert ismerem a megbocsátani nem tudás fájdalmát. Mikor az ember gyötrődik vélt, vagy valós sérelmei miatt. 
Ma már, hogy lelkileg talán felnőtt vagyok, sokkal tudatosabb vagyok az ilyen dolgokban. 
Megtanultam rálátni az életemre és megválaszolni a benne lévő miértekre.

Hallgatjuk a Hawaiiról eredő Ho'oponopono-t mely bölcsesség az mondja :

Sajnálom,

Kérlek  bocsáss meg!

Köszönöm,

Szeretlek. 

De vajon tudjuk, hogy ez arról szól, hogy elsősorban önmagadban önmagadnak kell megbocsátani? Hogy felelősséget kell vállalnunk magunkért?

Ennek komoly filozófiai háttere van.  

Mikor egy lélek ismételten inkarnálódik, megszületik, az azért van, mert  karmikus terhei miatt lelke még nem tud a Szanszárából, (szanszkrít संसार) a létforgatagból, az élet körforgásából kilépni.

Ha valaki már a Teremtő által kijelölt útját (dharma) járja, ha már nem kötik anyagi vágyak, pl. kapzsiság, lelki terhek, pl. gyűlölet,valamint felismeri halhatatlanságát, eléri a móksa állapotot.  Ekkortól már olyan könnyű a lelke, hogy többé nem húzza vissza semmilyen teher az újraszületésbe. Lelke egyesül a legfelső lélekkel, Átmannal, eléri a nirvánát, a szenvedés nélküliséget. Letette karmáját, kiléphet a szamszarából, az élet körforgásából, melynek jelképe egy kerék, majd egy magasabb dimenzióban folytathatja létét.

Azonban tudnunk kell, hogy amíg megszületünk, amíg eljövünk ide a Földre, addig Önmagunkért felelősek vagyunk! Minden élethelyzetünk azért van, hogy tanítson minket. Mi magunk vállaltuk ezeket a van akinek kellemes és van akinek fájdalmas élettapasztalatokat. A karma -, vagy másként a cselekvés törvénye szerint ezt érdemeljük.

Ez van a tudatunkban, ezt teremti az elménk. Az elme, vagy tudat egy hatalmas mező, amiben benne van minden tudás, bölcsesség, bőség, egészség. És ott van minden nyomorúság, fájdalom, nem tudás.

A vonzás törvénye is erről szól, hogy aki, ami vagy, azt vonzzuk be. Ha  tudatunkban ott van a harag, a gyűlölet, kapzsiság, még ennek terhét nem raktuk le, addig  bevonzzuk az életünkbe. Meg kell élnünk ezeket az érzéseket. 
Ha bármelyik létezésünkben bántottunk valakit, vagy minket bántottak szóval, vagy cselekedettel, az csírájában bennünk van. Meg kell tapasztalnunk, meg kell éreznünk, hogy mit okoztunk. Vagy, ha minket bántottak és nem engedtük el, nem bocsátottunk meg, újra és újra át kell élnünk a helyzetet, míg meg nem bocsátunk. Csak, mert így fejlődik a lélek.  

Az igazi tanulás nem a könyvekből, hanem a tapasztalatok által történik.

Gondoljunk valami nagy fájdalmunkra, amit  akár akarva, vagy akaratlanul okozott  nekünk valaki.

Nem mondtuk-e pokoli lelki kínok között, hogy én ilyen fájdalmat nem okozok senkinek! 

Bizony, ez egy szándék kinyilatkoztatása. Nem azt mondjuk, hogy bosszút állunk ezért, vagy azért, hanem azt, hogy  nem okozunk ilyen fájdalmat, amit nekünk meg kellett élni. 

Ez a lélek fejlődésének pillanata.

És még valami. A megbocsátani nem tudás lélekromboló. A saját lelkünket terheljük vele. 
Persze tapasztalatból tudom, hogy ez nem történik egyik percről a másikra. Sok esetben hetekbe, hónapokba, esetleg évekbe, életekbe telik míg elengedi az ember a megbántottságát. 
Igen életekbe... Sokszor ezért születünk meg ismét, hogy találkozzunk és megbocsássunk egymásnak.
Tudatosan akarni kell megbocsátani! 

A Ho'oponopono-t hoztam fel mint segítő módszert, mert ez most nagyon bejött a köztudatba.
De segítséget adnak finom rezgésükkel a kristályok és a hangterápia.
Mivel a lélek  lakhelye a szív, elsősorban a rózsakvarc ad segítséget, de a smaragd, a turmalinok, malachit és még egyéb zöld kristályok viselése hat ránk finomenergetikai szinten. 
Aztán elérhetőek sokfelé a hangtál és gong kezelések.
Néha elég, hacsak  leírjuk fájdalmainkat egy tiszta papírlapra, majd elégetjük, vagy felidézve könnyeinkkel megtisztítjuk magunkat a bennünket már nem szolgáló érzésektől. Időzíthetjük ezt  telihold idejére, mert energiái segítik az elengedést.

A legnagyobb segítség azonban  itt van nekünk 2000 éve.
Mesterünk Krisztus, aki a keresztfán nem azt kiáltotta;  kérjetek tőlem bocsánatot!, bűntelenül vádoltok!; hanem Teremtőjéhez fordult és megbocsátást kért az ellene vétkezőknek. 

Lélekteljesen kérheted az Ő segítségét...


http://hu.wikipedia.org/wiki/Szansz%C3%A1ra

Fotó:http://www.symbolonintezet.hu/szimbologia-a-tankerek/

Namaste

Bocsánatkérés?!

Te mit tennél, ha felszólítanának, hogy kérj bocsánatot? Mi jutna először eszedbe?
Nekem a tekintélyelvűség,- "Én több vagyok mint te, szerintem rosszat tettél. Tedd jóvá egy bocsánatkéréssel!"
De, mond! Egy hirtelen cselekedetet meg nem történtté tehetünk a bocsánatkérés hatására? Vagy csak a hiúságnak (egÓ) tesz jót ez a pár szó? Arra nem gondol a felszólító, hogy a rossznak vélt cselekedet a maga idejében megalapozott volt a cselekvést végző személy részéről?

Nos, nem hiszek ebben a régi energiás Világban!

Szófiám is belül azt súgta, mit súgta, szinte kiáltotta: a szeretet megbocsátó! 
Mélyen ebben a Világban hiszek.

                             Elvárás az, ha valamit meghatározok mikor, miként történjen.

                          Az elengedés ezzel szemben szabad teret ad a történéseknek. Szerintem....